2018. június 14., csütörtök

, , , , , , ,

A fekete város

Mikszáth Kálmán utolsó regénye, A fekete város, is nagyon régi hiányosságom volt, ráadásul azok közé tartozom, akik még a belőle készült sorozatot sem látták.
De nemrég eljött a pillanat, amikor azt éreztem, hogy itt és most pótolnom kell ezt is, úgyhogy még a sorozatot is beszereztem, hogy olvasás után végre azzal is megismerkedjem.

Érdekes, hogy a regény különböző kiadásainak fülszövege és a dvd díszdoboza is rögtön Görgey Pál és Lőcse városának konfliktusát említi, holott Mikszáthnál nem eszik olyan forrón a kását, és a palóc író csak a későbbiekben tér ki arra a bizonyos eseményre.

Mikszáth a Thököly-féle felkelés, majd a Rákóczi-szabadságharc idejébe kalauzol bennünket, de a hangsúly nem a történelmi eseményeken van.
Az író a történet alapját Görgey István, a Görgey családról írott tanulmányából vette, illetve a szerzővel és Takáts Sándor történésszel folytatott beszélgetéseiből, majd mindezt mikszáthosan kiszínezte. És milyen jól tette! Engem már az első oldalakon annyira magába szippantott, hogy eszembe is jutott: Miért nem olvastam már korábban?

A regény első fejezeteiben megismerjük Szepes vármegye hirtelen haragú viceispánját, Görgey Pált, a görgői kastély személyzetét és a Görgey családot, de mindezt Mikszáth nem egyszer olyan szórakoztatóan beszéli el, hogy lehetetlen legalább nem mosolyogni közben.

A 18. század beköszöntekor, újév napján illő volt vadászni, így a lőcsei férfiak (a főbíró, a szenátus több tagja és a fiatal diák, Fabricius Antal) is eleget kívánnak tenni a hagyománynak, ahogy Görgey alispán is kutyájával és hűséges hajdújával, Presztonnal, az oldalán.
Azonban a  vadászat nem várt véget ér: a lőcsei főbíró lelövi a területükre futó kutyát, ezért az alispán dühében rálő a bíróra. A döbbent lőcseiek ahelyett, hogy próbálnák megmenteni a meglőtt Kramelt, egy 14. századi szász privilégiumot alkalmazva, kivéreztetik a sebesültet, hogy annak vérével területet szerezzenek városuknak a görgői földből.

Lőcse városában villámként híre futott a nevezetes vadászatnak, melyet késő emberöltők is akként emlegettek, hogy: "elesett benne egy szarvas, egy kutya, egy nyúl és egy bíró."

A lőcsei tanács bosszút esküszik Görgey ellen, és amíg nem hajtják végre, a város teljes lakossága köteles fekete ruhában járni. Görgey tisztában van tette súlyával, megadja a lőcseieknek a megszerzett földterületet, de nem hajlandó elhagyni görgői birtokát.

Ehhez kapóra jön a hazatérő kalandor, Bibók Zsigmond, akinek vezetésével sereget szerveztet. Közben hírt kap, miszerint a lányát, Rozálit, el kell hoznia addigi otthonából, és megtalálja a módját, hogy éppen Lőcsén bújtassa el.


A fekete város egyszerűen zseniális. Mikszáth ismét bebizonyítja, hogy nagyszerű mesélő, és olyan jól szövi a szálakat, legyen szó szerelemről, egy utazásról vagy egy Magyarországon maradt török basáról, hogy egyetlenegyet sem éreztem feleslegesnek, és a töltelékrészeket (amiktől sokan leginkább a szemüket forgatják) is egytől-egyig imádtam.

Mikszáth szereplői annyira elevenek, annyira emberiek, hogy nem lehet nem kedvelni, vagy éppen nem utálni őket.

A kedvencem a Görgey család lett, közülük is Görgey Pál és Rozáli. Nagyon tetszett, hogy Mikszáth  az alispánt nemcsak feketének mutatta be, hanem már az elején megismertette az emberi oldalát is. Biztosan vannak olvasók, akik a lőcseiekhez hasonlóan gyűlölik, amiért rálőtt a bírójukra, de ő maga is beismeri a hibáját az unokaöccsének, és ez számomra még inkább szimpatikussá tette.

   - Attól tartok, nagyon sötéten nézi a dolgot, Pali bácsi.
   - Megadom magamat sorsomnak - felelte az alispán rezignációval. - Tudtam, hogy valami ilyes vége lesz egyszer szertelen heveskedésemnek, küzdöttem ellene minden erővel, úgy látszik, hasztalan volt.


A lánya, Rozáli, sem egy egyszerű kis fruska, akiben bár még megvan a gyermeki naivitás, tud határozott is lenni, ha kell, és számomra a regény legszerethetőbb szereplője lett.

A másik kedvencem Quendel apó volt, aki frissen szerzett nemességgel és jókora vagyonnal büszkélkedhet. A magyar nyelvet is sajátságosan beszéli, de ha kell, szívesen segít másokon, és az egyik legfontosabb szereplővé válik.

Nem feledkezhetem meg Bibók Zsigáról sem, aki nem mindennapi családot mondhat a magáénak. Bibók maga is nemesember, katona, de mindig odahúz, ahol a saját hasznát látja. Ennek viszont mi olvasók örülhetünk, mert a számos kalandját olvasva egyszer sem fogunk unatkozni.


A fekete város a harag, a nagyravágyás és a gőg regénye. De a számos szál olvasása közben Mikszáth mindezt olyan jól el tudta velem feledtetni, hogy az utolsó oldalakat olvasva csak annyit tudtam mondani: Ó.
És ez az Ó, de inkább Óóóóó, annyi mindent kifejezhet. Számomra többek között azt, hogy még később is a hatása alatt voltam, és garantáltan beírta magát a maradandó olvasmányélményeim közé.

Csak ismételni tudom magam: Mikszáth nagyszerű mesélő, és A fekete város ennek ékes bizonyítéka a maga ízes, korabeli nyelvezetével, humorával, több szálon futó cselekményével és nagyszerű jellemábrázolásaival.


A bevezetőben már említett sorozatról: a regényből Zsurzs Éva rendezésében készült hétrészes filmsorozat, amelyet végre én is megnéztem. Bár akadtak benne változtatások, mégis a legjobban sikerült adaptációk egyike. Aki már látta, valószínűleg egyet fog érteni velem, hogy a színészekre (Bessenyei Ferenc, Venczel Vera, Máthé Erzsi, Pécsi Sándor, Avar István, Benkő Péter és még sorolhatnám) mintha csak rájuk szabták volna a szerepüket, egyszerűen brillíroztak.
Manapság, amikor naponta tömegével jelennek meg az újabbnál újabb sorozatok, lehet ám rajongani klasszikus magyar sorozatért is - és természetesen az alapjául szolgáló regényért is.

Aki nem ismeri a történetet, ne olvassa el a dvd díszdobozán és a hangoskönyvön az ismertetőt.

A harag rossz tanácsadó s a friss harag a legrosszabb.


Mikszáth Kálmán: A fekete város
502 oldal
Európa Kiadó, 2006
950 Ft
Megosztás:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a látogatást.
A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.