2017. december 29., péntek

, , , ,

Együtt

Néhány napja ismét megerősödött az Anna Gavalda iránti rajongásom. A Billie-ről bár vegyes véleményeket olvastam, de biztos voltam benne, hogy egyszer sorra kerítem, mert már maga az írónő ajánlása is felkeltette a figyelmem, ugyanis a rejtőzködőknek ajánlja ezt a könyvét.


A kisregény valójában Billie és Franck története, akik éppen egy hasadék vagy fene tudja, micsoda mélyén fekszenek. De hogy hogy kerültek oda, arra csak később kapunk választ.

A narrátorunk, Billie egy mélyről jött lány, aki barátságot kötött a szintén megvetett és lenézett fiúval, Franckkal.
Billie-t gyerekkorában elhagyta az anyja, belépett az életébe egy őt sosem szerető mostohaanya és mostohatestvérei születtek. Csakhogy a család olyan nyomorban él, hogy az már jóval a bányász béka feneke alatt van. Olykor egy-egy pofon is elcsattan, de nem olyan vészes, hogy mindez bárkinek is feltűnjön. Billie egyszerűen kucsmagombásiaknak nevezi magukat, ezt a lehúzó, az egyik tanára által Franciaország negyedik világának nevezett környezetet, ahonnan nincs kiút, a gyerekekre is a szülők sorsa vár: az alkoholizmus, a munkanélküliség, a nyomor és egy rakás gyerek, akik visonganak és akiket fel kellene rendesen nevelni.

Franck élete sem fenékig tejfel: az apja folyamatosan összeesküvés-elméleteket lát mindenhol, az anyja már ebbe betegedett bele, a fiú pedig homoszexuális, amelyet persze titkolnia kell a szülei előtt.

Ez a két sérült lélek talál egymásra egy kilencedikes tanórának köszönhetően, amikor a tanárnőjük egy közös jelenet előadását adja fel nekik. A közös felkészülés közelebb hozza őket, életre szóló barátságot kötnek és Billie egy új oldalát is felfedezi.

Az életemnek egy olyan pillanatát idézte fel, amikor könnyedén, kívülről tanultam meg olyan érzelmeket, amelyek szépek voltak, és elhitették velem, hogy van bennem erő a folytatáshoz.

De a későbbiekben másként alakul a sorsuk: Franck továbbtanulhat, Billie viszont hanyagolja az iskolát és - ne szépítsünk rajta - kurva módon kezd élni, vagy inkább kucsmagombásian.


Mindketten sérültek, hiszen a szeretethiányos Billie az alkalmi szexben talál némi vigasztalást, míg Francknak folyamatosan fenn kell tartania a látszatot és az apjának kell megfelelnie, olyan életet kell választania, amire az apja rábólint. De van-e kiút egy-egy ilyen helyzetből?

Anna Gavalda Billie bőrébe bújva a tőle megszokottan őszintén, nyersen, kertelés nélkül, szókimondóan szembesít ennek a két fiatalnak a mindennapi küzdelmeivel, gondjaival, nyomorával, amelybe olykor egy kis humort is csempész.
Imádtam a közös felkészülés részleteit és a csacsis túrázást, és egy új szóval is gazdagodtam: élvezetölő.

Billie és Franck történetében sokan magunkra ismerhetünk, akik küzdünk az uniformizálódás, a folyton másoknak való megfelelés és a mások megbélyegzése ellen. Mert hiába élünk egy olyan világban, amelynek az egyik jelszava az önmegvalósítás, ha mindig van valami és/vagy valaki, aki nem enged ennek utat törni.

Billie arra született, hogy szép dolgokat hozzon létre, pedig olyan sokan törték magukat, hogy bebizonyítsák, nincs hozzá joga.

    Nem bánok semmit, és soha nem is fogok semmit megbánni az életben, mert már egy jó nagy szeletét elvették tőlem. Ráadásul egy olyan szeletét, aminek állítólag szépnek kellett volna lennie. 

Szerencsére van egy Anna Gavalda, aki ebben a könyvében erre ad gyógyírt.  Hozzá hasonlóan én is hiszek abban, hogy minden rosszból van kiút, csak meg kell találni a saját Franckunkat, aki segít megtalálni a kivezető utat. Aki az után sem engedi el a kezünket, hogy kikászálódtunk a gödörből, és ha újra belepottyannánk, újra a segítségükre siet és kirángat belőle, aki nem téveszt szem elől. Ha pedig még nem sikerült megtalálnunk, legalább ebben a kisregényben mindig a közelben lesz.

A világ feneketlen pöcegödör, ahol esetlen családok csúsznak-másznak és tekeregnek iszaphegyeken; de van egy szent és fenséges dolog, ami nincs meg nekik, és amit nem vesznek el tőlünk soha: a bátorság, Billie. Az ahhoz való bátorság, hogy felülkerekedjünk rajtuk, és mindörökre elfelejtsük őket. Úgyhogy azonnal hagyd abba a nyavalygást, vagy itt hagylak (...).


Anna Gavalda: Billie
Eredeti cím: Billie
Fordította: Tótfalusi Ágnes
224 oldal
Magvető Kiadó, 2015
3290 Ft
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a látogatást.
A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.