2017. szeptember 18., hétfő

, , , , ,

Vers hétfőn

Karinthy Frigyes: Ősz

Tűz, melegíts, ne égess
Égő sebet szivemre;
Nap, ne vakíts, világíts,
Nem nézek a szemedbe.

Asszony, puhácska száddal
Csókolj, ne a fogaddal;
Ki önnön sírod ásod
Ember, ne ránts magaddal.

Virág, maradj az ágon,
Megvárom a gyümölcsöd
Nem rugdalok markodba
Végzet, lazítsd a görcsöd.

Élet, mindenki éljen
S ne tudja meg, miért él;
Ígérd már másnak, Isten,
Amit nekem igértél.


Somlyó György: Őszi levél – A.-nak

Hát ez a feladat. Ki tűzte ki?
Az alany vagy a tárgy? Ő-e vagy Én-e?
Az én sorsom? Az ő sorsnélkülisége?
Állandó szökésem az igazi

feladattól? Véletlen töredéke
egy percnek elég megállítani
hullásában ezt az egyedüli
részét az egésznek? Szóval: a séta

a fák alatt. Aztán a heverészet,
melyben a rész egyszerre csak egész lett:
Egy – milliókból. Milliók az egyben.

Barna, eres, ötujjú falevél.
Felvettem. Mit kezdjek vele? Elejtem.
Fújja lábad elé a rím. (A szél.)

[1978]

Ezen a hétfőn duplázunk, mert egyik verset sem hagyhattam ki.
Versek:
Karinthy Frigyes - aki idén évfordulós (130 éve született)
Somlyó György
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.