Ugrás a fő tartalomra

"Tragédiából a bohózatba mily hirtelen vált a világ szövegkönyve!"

Annak idején nagyon szerettem a görög és a római mitológiát - bár az Odüsszeiáért már kevésbé rajongtam - , így nem lett volna meglepő, ha négy éve már lecsaptam volna Stefano Benni első magyarul megjelent regényére. Ráadásul még olasz is. De mégsem így lett.
Aztán nemrég felfedeztem a nagy nyári leárazás közepette, meg is rendeltem, és kíváncsian vártam, mi fog ebből kisülni.

Odüsszeuszunk, Ullise (a barátainak Lello) Isolani egy kis és veszteséges kiadóban dolgozik szerkesztőként, idejét főleg gépiratok (mivel már senki sem ír könyvet kézzel) olvasásával tölti. Emellett főnöke írókat hívogattat Lellóval telefonon, mivel egy különleges kiadványhoz szeretne tőlük előszót kicsikarni, az írók azonban vele már nem állnak szóba.
Ulisse pékinszomniában szenved: éjszaka nem tud aludni, ellenben nappal bárhol képes elbóbiskolni és ilyenkor szürreális álmai vannak.

Egy nap különös levelet kap egy Achille nevű férfitól, aki arra kéri, hogy a megadott napon és a megadott időben, de csakis akkor, hívja fel.
Hősünk meg is teszi, és a hívást követően egyre kíváncsibb lesz a titokzatos Achillére, akit ezt követően meg is látogat.

Lello életét a kiadóban dolgozó szépséges szirén, Circe és főnöke, Valerio (akit csak Vulcanusnak hívnak a kitörései miatt) mellett, a gépiratok miniatűr szerzői - köztük Virgilio Colantuono professzor - és barátnője, a tipikus latin-amerikai szépség, Pilar is bonyolítja. Pilar egy nagy bevásárlóközpontban dolgozik, hogy előteremtse a tandíjra valót, de a 2000-es évek eleji gazdasági válság miatt ő is az elbocsátottak listájára kerül. Ebbe azonban a dolgozók nem nyugszanak bele, köztük Pilar sem.

Mi csak dolgozni akarunk. 
– És a többi? Verselni, a természetet szemlélni, csermelyekben lúdként megmártózni, erdőkben fuvolázni, az semmi, disznók? – szólt Virgilio Colantuono.

Már az első oldalaktól imádtam ezt a könyvet! Stefano Benninek van egy sajátos stílusa, ami már ekkor megmutatkozott, és a továbbiakban sem kellett benne csalódnom. Olyan szavakkal találkoztam, mint  az öllelő (Lello mellékneve, akarom mondani állandó jelzője a leleményes mellett) és a sárkányhernyó (= autóbusz), de a liftet is csak szarkofágnak nevezi.

– Mennyit fizetnek? 
– Nem sokat. De azt gyógyteában vagy végbélkúpban. 
– Hogy mondta? 
– Azt mondtam, ötszáz euró.

***

A tél tizenöt fajta új vírust hozott, és tizennyolc fajta új mobilt. A gazdaság fuldoklott.


Stefano Benni regénye mitológiai és szürreális elemekkel, humorral, társadalomkritikával, irodalmi utalásokkal és bravúros szójátékokkal tarkított nagy olasz valóság. De nyugodtan mondhatom, hogy a nagy valóság, mert számos elemét a világ bármely részén megtaláljuk. Olvasás közben volt, hogy felnevettem (lásd a fentebbi végbélkúpos idézetet) vagy jókat mosolyogtam az egyedi márkaneveken, melyek egyértelműen egy-egy nagy céget takarnak, de nem egyszer megtörtént, hogy a társadalombírálatait olvasva az egyik szemem sírt, a másik meg nevetett.

De nem feledkezhetem meg az Ulisse-Achille szálról sem, amely az emberséget, a barátságot, mások elfogadását képviseli  rohanó, felszínes, ítélkező, anyagias, a másikat figyelembe nem vevő világunkban. Már csak emiatt is érdemes elolvasni a regényt, mert ilyenkor úgy érzem, a legpesszimistább ember is visszanyeri az emberekbe vetett bizalmát. Legalább az olvasás idejére.

Engem meggyőzött, biztosan ott lesz a helye az idei év legjobbjai között. Már be is szereztem a szerző másik magyarul megjelent regényét, a Margherita Dolcevitát is.
A regény fordítójának, Nádor Zsófiának pedig egyértelműen kijár a Bravissima!, mert - nem ismerem az eredeti szöveget - zseniálisan ültette át magyarra a regényt.


Miért követjük olyan gyakran azt, ami messze visz a vágyainktól? gondolta. Beletörődünk a napi vitákba, tudatában annak, hogy szűkösek, mégis mindenki szomját oltja velük. Nyomába szegődünk a pletykának, hogy kibogozzuk, pedig nem emlékszünk már, hogyan kezdődött, locsogunk azokról, akik a fényképen a feljebbvaló lábai elé tódulnak. És mindenfelé akad, aki dolgozik, tanul, olyan eszméket ápol, melyek ezerszer tovább tartanak majd, mint egy tévés vagy újságbeli ismertség villanása. De mindannyian gyakran a villanást választjuk a türelmes reménykedés helyett. Csak mikor elveszítjük ezeket az embereket, a magvak, az eszmék, a szavak rejtett kertjének őrzőit, csak akkor vesszük észre, hogy nem hallgattuk őket eleget.


Stefano Benni: Gyorslábú Achille
Eredeti cím: Achille piè veloce
Fordította: Nádor Zsófia
296 oldal
Scolar Kiadó, 2013
2950 Ft - több helyen most ennek a töredékéért beszerezhető

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerűek a héten

A téli tücsök meséi

Amikor újra esni kezdett a hó, megkerestem ezt a meseregényt, hogy a legmegfelelőbb körülmények között végre megismerkedjem a téli tücsök meséivel.

   A téli tücsök valójában nyári tücsök volt, de amikor a szigetre - ahol élt - megérkezett néhány ember, a tücsök belebújt a terepszínű hátizsák bal zsebébe és így került mostani lakhelyére, a szobába.
   A tücsök mindennap kimászik a hátizsák bal zsebéből - ami gyengülő zsályaillatot áraszt -, felugrik a székre, onnan az asztalra, majd az ablakpárkányra. Kint csak a havas táj látványa fogadja és ekkor bent felfedezi az asztalon álldogáló írógépet. Mindennap felugrik egy-egy billentyűjére, a befűzött papíron megjelenik egy betű, ami a tücsköt egy-egy, a szigeten történt eseményre emlékezteti. Ekkor leugrik az asztalról a székre, onnan a  földre, elsétál a zöld heverőre, felugrik rá, fel és alá kezd sétálgatni és közben emlékezik.

   A meseregényben tizenhat mesét olvashatunk, melyből tizenöt a tücsök egy-egy visszaemlékezése. Megisme…

Egy valóban csodálatos Júlia

A legutóbbi megjelenésekor már szemeztem Kertész Erzsébet Jósika Júliáról szóló regényével, de végül csak nemrég került be a gyűjteményembe.
A könyvről csupán annyit tudtam, hogy Podmaniczky Júliának állít emléket, aki nyolc évet várt, hogy feleségül mehessen Jósika Miklós íróhoz, majd az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Brüsszelbe menekültek, ahol Júlia csipkeboltot nyitott.

De ez a regény jóval több ennél. Már az elején teljesen magával ragadott, olyan jó volt elmerülni benne.

A Podmaniczky család az édesapa, Károly halála után költözött aszódi birtokukra. Itt él özvegye és egyben második felesége, Elise asszony öt gyermekükkel (Júlia, Eliza, Frigyes, Ármin és Marie) és a személyzettel.

Édesanyjuk - egy szász miniszer lánya - nagyon szigorú a gyermekeivel, a legfontosabb számára, hogy a külvilág előtt  a tökéletes család látszatát és a lányok feddhetetlenségét mutassa. Júlia immáron évek óta a kor ünnepelt írójának, Jósika Miklósnak jegyese. Az író ugyanis nős, é…

" Radnaynak lenni feladat, kötelesség"

(...) De itt, itt minden más. Itt nem lehet olyan mélyre ásni, hogy ne forduljon ki a rögök közül egy rég porladó Radnay, de genere Gyana. Uramisten, még ezt is számon tartják! Hogy Árpáddal együtt lépték át a Kárpátokat! Mit mondhat ezek után? Mit, amikor ebben a történetben a Hunyadiak, Báthoryak, Bethlenek meg Bocskaiak mind régi ismerősökként szerepelnek, és olyan Radnayak tetteiről hallhat, akik Rákóczi vagy Kossuth mellett álltak, buktak és haltak? Kész csoda, hogy még mindig van eleven Radnay! Ennyi összeesküvés, véres összecsapás, rokongyilkosság, árulás, merénylet számolatlan hősi halál után. Száműzetés Rodostóban, börtön Bécsben, fogság Kufsteinben, bujdosás török földön... És mégis, mindig akadt olyan sarja a családnak, aki utódokat nemzett, valahogy felnevelte őket, és továbbadta a nevet, meg valami mást is: büszkeséget, elszántságot, erőt, vakmerőséget és tébolyt. És közben végig itt maradtak, ezen a földön. Vagy ha el is távoztak egy időre, mindig hazatértek, ha másként …

Vers hétfőn

Rainer Maria Rilke: Spanyol táncosnő Fordította: Kosztolányi Dezső
Akárcsak a most gyujtott kénesgyujtó
vonaglik és sziporkázik fehéren,
majd szétcikáz: - úgy kezdi lázra-bujtó
fényes táncát, közel nézők körében,
forrón, hamar, majd széles tánca ráng.

És azután már csupa-csupa láng.

Hajába kap egyszerre a falánk
fény és ruháját is a tűzbe dobja,
föllángol az égésnek csóvalobja
s belőle mint a kígyó megriadva,
csörögve szisszen két mezítlen karja.

S aztán: kevés is már a tűz neki,
markába fogja, szerteszét veti
uralkodón és nézi: ott a földön
toporzékol, dühöngve és üvöltőn
és nem akar elülni lenn a porba. -
De gőgösen a biztos győzelemtül
mosolygó arca a magasba lendül
és kis, kemény lábával eltiporja.



Mától Adventig főleg olyan költőktől hozok verseket, akik már régen kerültek sorra, illetve, akiket nem, vagy kevésbé ismertem, hogy együtt okosodjunk. Remélem, másnak is sikerül olyan gyöngyszemekre bukkannia köztük, mint nekem, míg összeválogattam őket.

Vers

A csokoládé sötét oldala

Mióta megláttam néhány hónapja, hogy előbb-utóbb jön a folytatás, tervben volt, a második rész újraolvasása. Elvégre nem árt, ha frissek lesznek az emlékeim. Ráadásul elég régen volt már, amikor három éve a nyári szünetben először került a kezembe.

    Ahogy elkezdtem az olvasást, újra magával ragadott. Azt hiszem, most jobban időzítettem, hiszen az első dátum a regényben október 31. csütörtök.

     Október 31-én ismerkedhetünk meg Zozie de l' Alba-val, aki emberek életét lopja el. Zozie ugyanis árgus szemekkel vizslatja már elhunyt emberek postaládáját, melyeknek egyszerűen elemeli a tartalmát és felbontja, amit bennük talál. Nem is gondolnánk, hogy egy-egy postaláda micsoda kincseket tartogat Zozie számára! Elég neki egy bankszámlakivonat vagy egy számla, és voilà, már meg is van az új neve, az új élet, amit megkaparinthat.
Éppen egyik korábbi személyiségének nyomait igyekszik eltüntetni, amikor útja a Montmartre-ra vezet, ahol megpillant egy kamaszlányt egy chocolaterie e…

Bízz magadban! - Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés

Már a megjelenésekor kíváncsi lettem erre a könyvre, de talán jobb is, hogy csak a napokban sikerült elolvasni.

   A fülszövegben is rögtön arról olvashatunk, hányan szenvednek önbizalomhiányban, és bár sokan magabiztosnak tűnnek, valójában az csak a felszín, ami alatt egy rendkívül törékeny és sérülékeny önbecsülés rejtőzik. Az általam már két ismert szerző mellett három újjal is megismerkedtem, és elégedetten csuktam be a kötetet.
Figyelem, hosszú bejegyzés lesz! (Tegnap véletlenül tettem közzé, pedig még volt rajta mit csiszolni.)

Kádár Annamária fejezete nyitja a könyvet, aki a személyes tapasztalatai mellett, idézeteket is megoszt velünk. Megismertet a Johari-ablakkal, ami négy területre osztja a személyiségünket: a nyílt terület vagy az aréna, ahol mindazon képességünk, tulajdonosságunk található, mellyel tisztában vagyunk és a kifelé is megmutatjuk. A rejtett tartományban azon képességeink rejtőznek, melyeket ismerünk, de elrejtünk a környezetünk elöl. A Vak-Én mögött azon …

Joanne Harris: Egész évben karácsony - első benyomások

Sokakhoz hasonlóan én is megörültem, amikor egy hónapja megláttam ezt a kötetet az előrendelések között, és egy kisebb gondolkodási idő után a virtuális kosaramban landolt, majd csak várni kellett a megjelenésre és a kiszállításra. Volt is örömködés, amikor megérkezett vele a futár, aztán jött a feketeleves megvilágosodás:
ebbena kötetben véletlenül sem a Karácsony köti össze a novellákat, de nem ám! Úgyhogy Kedves Olvasó/Leendő Vásárló, ha úgy gondolta eddig, jó lesz karácsonyi alapozásnak, nagyot tévedett!
A könyv ugyanis az írónő A Cat, a Hat and a Piece of String (Egy macska, egy kalap és egy darab/kevés madzag) c. kötetének fordítása, melynek címében sehol sem szerepel a Karácsony szó. És az eredeti borító sem éppen karácsonyi hangulatot áraszt:

 Ulpius-ház, 2013                               Corbis, 2012      348 oldal                                          288 oldal
  Viszont az Ulpius sem hülye, ha már valaki nem harap az erotikus gyöngyszemekre, majd fog egy karácsonyi köt…

Szederbor

Annak idején azt írtam erről a regényről, hogy nem tetszett annyira, mint az addig olvasottak Joanne Harristől, de egyszer újraolvasom majd. Mivel az elmúlt hetekben  valaki mindig kereste a regényt, így elhatároztam, hogy beváltom az ígéretemet és újra elővettem a Szederbort.

    Jay Mackintosh évekkel ezelőtt gyerekkori élményeit felhasználva írta meg Földialma Joe c. regényét, mellyel egycsapásra híres lett. Rajongói azóta is várják az új könyvét, de ő álnéven sci-fikkel örvendezteti meg az olvasókat, ami bár anyagi jólétet jelent a számára, tudja, hogy nem ebben a műfajban érzi otthon magát.

   Öt éve él a barátnőjével, Kerry-vel egy londoni lakásban, aki egy esetleges új regény sikerének reményében eltűri minden szeszélyét. De egy márciusi napon, egy, a postával érkezett ingatlanhirdetés mindent megváltoztat: Jay megpillant egy franciaországi kis házat, éppen olyat, amilyenről a Földialma Joe-t ihlető egykori öreg bányász, Joe mesélt neki annak idején. Azonnal dönt: ez a ház…

Kafka és Dora

Mint a legtöbben, én is középiskolásként találkoztam először Kafka műveivel, egészen pontosan Az átváltozással, amit részletesen kielemeztünk, de a többi művei csak említés szintjén került szóba, az életrajzi hátteréből pedig nem is emlékszem szinte semmire. Mea culpa. Így nagyon örültem, amikor az újdonságok között rábukkantam Michael  Kumpfmüller regényére, amiből megismerhetjük Kafka életének utolsó évét.

     1923 júliusában az akkor már évek óta tuberkulózisban szenvedő és korábbi munkahelyétől, a biztosítótársaságtól nyugdíjazott 40 éves Kafka Müritzbe érkezik nővéréhez és annak gyerekeihez. Az író pihenni, de leginkább betegsége okán a tengeri levegő jótékony hatása miatt dönt az utazás mellett. A tengerparton megismerkedik egy táncosnői álmokat dédelgető fiatal lánnyal, Tilével, aki a közeli Berlini Zsidó Népotthon gyereküdülőjében gyerekfelügyelőként tölti a nyarat, és meghívja a következő estére Kafkát magukhoz. Az üdülőben szakácsként dolgozó Dora Diamant is felfigy…

Keserédes történetek

Decemberben már megírtam a véleményem, miután megérkezett a futár a novelláskötettel és néhányat elolvastam belőle. Bár az a vélemény csak az első benyomásokra korlátozódott, de azok mellett sem mehettem el szótlanul, elvégre a mai világban a többség kétszer is meggondolja, mire ad ki pénzt.

   Akkor félretettem a kötetet, ahogy annak idején a Bársony és keserű mandulát is, és a mai napig sem tudom megmondani, miért. Talán mert nem a megszokott Joanne Harrisszel találkoztam a lapokon, és furcsa volt, hogy az írónő egy másik arcát mutatja nem egy novellájában. A napokban viszont rájöttem, hogy hiányzanak Joanne Harris írásai, és teljesen mindegy, melyik oldala dominál az adott novellájában. Elő is vettem a kötetet és ott folytattam, ahol januárban abbahagytam.

     A novellákból nem a Csokoládéból jól ismert hangulat árad, hanem nem egyszer egy olykor gonosz, csipkelődő hang szövi a történet szálait. A címadó történet és annak folytatása - ahogyan már korábban is írtam - egyáltal…