Ugrás a fő tartalomra

"Itáliában még mindig édes az élet"

Frances Mayes pedig továbbra is sokat nyavalyog ott (is). Bármennyire imádom is az olasz kultúrát, a Napsütötte Toszkánáról leginkább Frances Mayes állandó panaszáradata jut eszembe. Szerencsére a Mindennapok Toszkánában már sokat javított a helyzeten, és úgy emlékeztem, hogy az Édes élet Itáliában is sokkal jobban tetszett, mint a már említett mű.

Amikor három éve újraolvastam ezt a könyvet, nagyon szerettem, így ideje volt egy kicsit felidézni, na meg képzeletben Olaszországba utazni. De sajnos ez a képzeletbeli utazás nem egészen olyan lett, ahogy terveztem. Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a továbbiakban olvasandó negatív észrevételek bepötyögése nem irigységből fakad. Nem irigykedek sem Bramasole, sem a pénzük miatt, csak az volt az érzésem, hogy Frances Mayes is az a fajta nő, aki minden lehetőséget megragad a panaszkodásra, mert jó dolgában már nem tudja, mit csináljon.

Frances Mayesék ezúttal szabadságot vettek ki, és már tavasszal cortonai birtokukra utaznak, hogy kivegyék a részüket a kertészkedésből. Ásnak, gyomlálnak, virágokat és zöldségeket vetnek és palántáznak, locsolnak, metszenek.

De ha már megengedhetik maguknak, elutaznak Szicíliába, Venetóba és más toszkán településekre is. Részt vesznek a Húsvét előtti körmenetben, jókat esznek és isznak, felfedezik a úti céljaik művészeti kincseit, melyekről részletesen be is számol az írónő.

    Ha az ember élni próbál idegenben, akár csak két hétig, szálloda helyet mondjuk kivesz egy házat, és a sarkon veszi a  fügét meg a szappant, elvegyül a helybeliekkel a presszóban és az étteremben, koncertre vagy templomba megy, akkor önkéntelenül ráhangolódik a hely hullámhosszára - és minél jobban ráhangolódik, annál érdekesebbek, annál csodálatra méltóbbak lesznek az emberek, akik olyanok, mint ő maga, és mégis annyira mások. Pienzában újra belém hasított a régi felismerés, amikor láttam, hogy a helybéliek kivittek a piazzára egy tévét, és együtt nézték a meccset. Pacific Heightsban, ahol én élek, ilyesmi sose fordulna elő. 

Nos, ezeket igazán szívesen olvastam, azonban az olvasásba üröm is került. Az egyik baráti házaspár két fiuk elsőáldozását ünnepli, melynek ebédjére Mayesék is hivatalosak. Itt tényleg terülj, terülj, asztalkám van, számos fogás kerül az asztalra, melyeket az írónőék előszeretettel végigkóstolnak, főleg Ed, aki utóbb meg is jegyzi, reméli, a fiúk esküvőjére is meghívják majd őket.


Eljön a nyár, amikor amerikai barátaik sora jelentkezik be hozzájuk hosszabb-rövidebb időre, ám náluk ekkor újabb felújítási munkálatok zajlanak, így Francesnek egyáltalán nincs ínyére, hogy közben még háziasszonykodjon is. Amíg az egyik házaspár náluk tartózkodik, felvágott, zöldségek, gyümölcsök és sajt kerül az asztalra. Szerintem ez elég nagy sóherségre és udvariatlanságra (szívem szerint bunkóságot írtam volna) vall. Közben arról panaszkodik, hogy míg vendégek vannak náluk, állandóan ágyneműt cserél és folyton megy a mosógép. Mindennap új ágyneműt húz, mert olyan koszosak a vendégei, vagy miért? Arról nem is szólva, hogy még ki is beszéli őket a lapokon.
Nem lennék meglepve, ha miután az érintettek elolvasták ezt a fejezetet, úgy döntöttek volna, inkább megszakítják a barátságot Mayesékkel.

Szóba kerül a nyelvtanulás is, mert bizony Francesnek még igencsak sok gondot okoz az olasz nyelv. Azt figyeltem meg, hogy ő is az a tipikus görcsös nyelvtanuló, aki állandóan arra figyel, hogy mit nem tud, mit nem ért. Hall egy mondatot, amiből csak egy szót nem ért meg, a másik akárhányat viszont igen, és elkezd ezen nyafogni.
Kedves Nyelvtanulótársak, ez az, amit felejtsetek el! Arra koncentráljatok, amit megértetek.
És Frances is belátja, hogy az olasz egy olyan nyelv, amit érezni kell. Csakhogy, amíg ezt görcsösen akarja, nem fog menni. És minél jobban görcsöl rajta, annál csak rosszabb lesz.
Azt is tudom, hogy a gyönyörű olasz nyelv a kötőmóddal eleinte feladja a leckét, de ez is megtanulható. Kevesebb nyavalygás, több lazaság.

Több nyelvet beszélő barátaim azt mondják, új személyiséget, új ént is kap az ember, ha megtanul egy idegen nyelvet. Rám férne! Olyan ént szeretnék, amelynek részét képezi, hogy mindig a megfelelő pillanatban vetem hátra dús hajamat, és esetleg az is, hogy színezett lencséjű, divatos olasz szemüveget viselek, amely egyszerre intellektuális és szexi.

Forza Frances!

Azzal sem értek egyet, hogy Amerika (azaz az Egyesült Államok)  nyelvileg elszigetelt, hiszen éppen a déli részen - ahol FM felnőtt - elég sokan beszélik a spanyolt. Az már más kérdés, hogy signorina Mayes spanyoltanára fontosabbnak tartotta a mindenféle kerámiák gyűjtését, mint a spanyol nyelv alapjainak átadását.
Ez tipikus mintapéldája a hibáztatásnak, ahogy az is, hogy annak idején az egyetemen a franciatanára megjegyezte: Mayes kisasszony déli akcentussal beszéli a franciát. Nos, azt gondolom - mert mindenki magából indul ki -, hogy igen, ez nekem is rosszul esett volna, de csak azért is később ismét elővettem volna valamelyiket. A németet pedig akkor hagyta abba, amikor megtudta, hogy a mellbimbó németül Brustwarze.
Annak idején nekem is volt egy időszakom, amikor utáltam az angolt, ez meglátszott júniusban a bizonyítványomban is (hármast kaptam), és novemberben sikerült a középfokú szóbelim.
Azt meg nem hiszem el, hogy az állítólag nyolc nyelven beszélő idős Isabella annak idején három hét alatt tanult meg egy idegen nyelvet. Ez olyan, mint az az interneten fel-felbukkanó kamuhirdetés, amelyben István/Ilona/Akárki szégyelli, hogy eddig nem tudott angolul/németül, most meg több nyelven beszél, hála ennek a csodamódszernek. Amiről tudjuk, hogy egy nagy átverés. A nyelvtanuláshoz idő, kitartás, szorgalom, türelem és motiváció szükséges. Ez a nagy titok. Azt viszont saját tapasztalatból kijelenthetem, ha már egy-két nyelvet elsajátítottunk, egy újabb könnyebben fog menni.

A Zimankó c. fejezetben viszont végleg kihúzta nálam a gyufát. Eddel Velencében szeretnék tölteni a karácsonyt, előtte pedig Bramasolében leszüretelni az olajfáikat. Utóbbihoz már hozzá is kezdtek, amikor telefonon hívják őket, hogy Ed édesanyja kórházba került és ezek az utolsó napjai, hetei, hónapjai. Egy szó, mint száz: vissza kell utazniuk Amerikába, így ugrott a velencei karácsonyozás. És most ugrik a majom a vízbe: érezhető, Frances mennyire kiakadt ezen, hiszen csak egyszer találkozott(!!!) Ed anyukájával, néhányszor beszéltek telefonon, de hát ő nevelte fel Edet. Ó, te, jó ég! Hiszen a Toszkánába tartó huszonnégy órás repülőút fárasztó Frances számára, nemhogy ennek töredéke alatt utazzon egyik államból a másikba.

Frances és Ed Mayes
a saját olívaolajukkal
A kedvenc bakimat végül a Művészet a mindennapokban c. fejezetben fedeztem fel. Több híres itáliai művész között felbukkan Nicola Pisano (1258?-1284) és a fia, Giovanni (1265-1314) neve is. Nos, Kedves Olvasó, feltűnt, ami nekem? Bár nem biztosak az apa születési évében, de elég meghökkentő, hogy valószínűleg 7 éves volt, amikor a fia született. Ez azért is vicces vagy szomorú, mert ezek szerint senkinek sem tűnt fel? De tényleg, mert én is csak a harmadik olvasásnál vettem észre. Megnéztem Az itáliai művészet nagy mesterei c. könyvemben, ami éppen velük kezdődik. E szerint Nicola Pisano 1215/20-ban született és 1278/1284-ben hunyt el. Giovanni pedig 1248 körül látta meg a napvilágot, a halála éve viszont stimmel. Utánanéztem a Wikipédián is, ahol ahány nyelv, annyi évszám szerepel Nicola neve mellett. Nos, higgyünk az olaszoknak, akik szerint is Az itáliai művészet nagy mestereiben szereplő évszám a helyes. Sejtettem is, hogy egy eredetileg 12 000 Ft-os könyvben, amit ráadásul egy olasz írt, csak nem találok ekkora szarvashibát. 
Bár ebből és más fejezetekből is több itáliai művészt is megismertem, mégis néha az volt az érzésem, hogy néhány mondatát a félműveltség jellemzi. Pisanoékról sem mond semmit, csak megemlíti, hogy építészek voltak és a rossz évszámokat.

Ha már a hibáknál és a hiányosságoknál tartunk: itt és most bevallom, hogy a Mindennapok Toszkánában-ról írt bejegyzésemben megjegyeztem, hogy nem ismertem Luca Signorelli nevét. Most pedig szégyellhetem magam, hiszen már ebben a memoárban is felbukkant. És lehet, hogy az elsőben is. Ezúton kérek elnézést a festő rajongóitól. Magamat pedig csak negyedműveltnek nevezném, mert én is dobálózhatnék nevekkel a blogban vagy bárhol, ha valójában csak ennyit tudok az illetőről, a munkásságát pedig nem ismerem.

Ha a könyv jelentős részét kitevő nyafogást (Kit érdekel, hogy fáj a dereka, mert követ hordott? Én meg néhány hete fát pakoltam, mégsem írtam bele egyik bejegyzésembe sem. Chi se ne frega?) és felesleges információt nem számítjuk (pl. ki kíváncsi arra, hogy a nyári melegben Frances egy szál bugyiban szokott olvasni???), egy szórakoztató, kedvcsináló és sokszor csak összedobott ismertetőt kapunk az olasz mindennapokról, művészetről, ételekről (Bár nem értem, mióta sütnek és főznek 300, 350 és 400 fokon? Mondjuk, nincs megadva, hogy ez Fahrenheit vagy Celsius.), az olasz vidékről és a dolce vitáról.
A birtokról még egy rajzot is kapunk, ellenben - szerintem - ennél talán hasznosabb lett volna egy térkép az úti céljaikról.
Mindenesetre örülök, hogy újraolvastam, és ismét csak gazdagabb lettem néhány új olasz szóval és információval. Ha pedig legközelebb ismét előveszem, a nyekergős részeket majd átugrom.

De hogy ne legyek teljesen gonosz, azért megjegyzem, hogy nagyon tetszettek az idézetek, melyeket Horatius, Keats és Nabokov műveiből említ.

Frances Mayes e  gondolata viszont nekem is szimpatikus:

(...), de az biztos, hogy ami valóban a saját munkám, a saját alkotóerőm eredménye, olyan természetes örömet ad, amely a velünk született, elveszíthetetlen boldogságérzéshez igen közel áll - függetlenül attól, hogy más emberek hogyan vélekednek az eredményeinkről.

Így annak  a biztos tudatában fejezhetem be az irományom, hogy Frances Mayest egyáltalán nem érdekli, hogy a könyvének a felét felesleges fecsegésnek tartom.


Frances Mayes: Édes élet Itáliában
Eredeti cím: Bella Tuscany
307 oldal
Tericum Kiadó, 2003
2470 Ft

Megjegyzések

  1. A Napsütötte Toszkánáról nekem is már szinte csak a nyavalygás jut eszembe, hogy körülbelül minden piszlicsáré dolgon problémázott, én meg végig arra gondoltam, hogy komolyan, nem értem ezt a nőt. :D Az az igazság, hogy én emiatt nem is folytattam tovább Mayes könyveivel való ismerkedést. Mert bár - ahogy te is írtad itt - alapvetően jó meg érdekes dolgokról ír, de ezt abszolút beárnyékolja ezekkel a műnyekergésekkel.
    Most tudom, hogy szentségtörés, amit írni fogok, de szerintem a film itt sokkal jobban sikerült a könyvnél - a sok felesleges nyavalygás legalább elmaradt.
    De mivel a Mindennapok Toszkánában című könyvével kapcsolatban meggyőztél, így ha szembejön velem, nem fogok neki nemet mondani :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem még élvezi is, hogy nyekereghet valamin, csak arra nem gondol, hogy éppen ezért fogják sokan nem szeretni a könyveit. Nem követsz el szentségtörést, mert nemrég volt a tévében, és most már én is sokkal jobban szeretem, mint a könyvet. Amikor először olvastam a NT-t, még én is problémáztam, hogy teljesen más a könyv és a film. Utóbbi sokkal jobban átadja az olasz hangulatot, mint a nyekergésekkel tarkított regény.
      Meg is nézem már olaszul is :).
      Jaj, amikor ebben a könyvében Ed hátáról írt, az jutott eszembe, hogy most a Lady Chatterley szeretőjét olvasom, vagy mi? Aztán rájöttem, hogy szerintem el akart dicsekedni vele, hogy neki milyen jó pasija van. Talán egy tini lánynál még elmegy, de ő már túl volt ezen a korszakán.
      A Mindennapok Toszkánábant is szeretném újraolvasni, de addig is inkább az olasz irodalommal ismerkedem tovább. Lehet, hogy amikor azt írta, észbe kapott vagy rászóltak, hogy az olvasókat egyáltalán nem érdekli a folyamatos nyavalygása? :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerűek a héten

A téli tücsök meséi

Amikor újra esni kezdett a hó, megkerestem ezt a meseregényt, hogy a legmegfelelőbb körülmények között végre megismerkedjem a téli tücsök meséivel.

   A téli tücsök valójában nyári tücsök volt, de amikor a szigetre - ahol élt - megérkezett néhány ember, a tücsök belebújt a terepszínű hátizsák bal zsebébe és így került mostani lakhelyére, a szobába.
   A tücsök mindennap kimászik a hátizsák bal zsebéből - ami gyengülő zsályaillatot áraszt -, felugrik a székre, onnan az asztalra, majd az ablakpárkányra. Kint csak a havas táj látványa fogadja és ekkor bent felfedezi az asztalon álldogáló írógépet. Mindennap felugrik egy-egy billentyűjére, a befűzött papíron megjelenik egy betű, ami a tücsköt egy-egy, a szigeten történt eseményre emlékezteti. Ekkor leugrik az asztalról a székre, onnan a  földre, elsétál a zöld heverőre, felugrik rá, fel és alá kezd sétálgatni és közben emlékezik.

   A meseregényben tizenhat mesét olvashatunk, melyből tizenöt a tücsök egy-egy visszaemlékezése. Megisme…

Egy valóban csodálatos Júlia

A legutóbbi megjelenésekor már szemeztem Kertész Erzsébet Jósika Júliáról szóló regényével, de végül csak nemrég került be a gyűjteményembe.
A könyvről csupán annyit tudtam, hogy Podmaniczky Júliának állít emléket, aki nyolc évet várt, hogy feleségül mehessen Jósika Miklós íróhoz, majd az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Brüsszelbe menekültek, ahol Júlia csipkeboltot nyitott.

De ez a regény jóval több ennél. Már az elején teljesen magával ragadott, olyan jó volt elmerülni benne.

A Podmaniczky család az édesapa, Károly halála után költözött aszódi birtokukra. Itt él özvegye és egyben második felesége, Elise asszony öt gyermekükkel (Júlia, Eliza, Frigyes, Ármin és Marie) és a személyzettel.

Édesanyjuk - egy szász miniszer lánya - nagyon szigorú a gyermekeivel, a legfontosabb számára, hogy a külvilág előtt  a tökéletes család látszatát és a lányok feddhetetlenségét mutassa. Júlia immáron évek óta a kor ünnepelt írójának, Jósika Miklósnak jegyese. Az író ugyanis nős, é…

" Radnaynak lenni feladat, kötelesség"

(...) De itt, itt minden más. Itt nem lehet olyan mélyre ásni, hogy ne forduljon ki a rögök közül egy rég porladó Radnay, de genere Gyana. Uramisten, még ezt is számon tartják! Hogy Árpáddal együtt lépték át a Kárpátokat! Mit mondhat ezek után? Mit, amikor ebben a történetben a Hunyadiak, Báthoryak, Bethlenek meg Bocskaiak mind régi ismerősökként szerepelnek, és olyan Radnayak tetteiről hallhat, akik Rákóczi vagy Kossuth mellett álltak, buktak és haltak? Kész csoda, hogy még mindig van eleven Radnay! Ennyi összeesküvés, véres összecsapás, rokongyilkosság, árulás, merénylet számolatlan hősi halál után. Száműzetés Rodostóban, börtön Bécsben, fogság Kufsteinben, bujdosás török földön... És mégis, mindig akadt olyan sarja a családnak, aki utódokat nemzett, valahogy felnevelte őket, és továbbadta a nevet, meg valami mást is: büszkeséget, elszántságot, erőt, vakmerőséget és tébolyt. És közben végig itt maradtak, ezen a földön. Vagy ha el is távoztak egy időre, mindig hazatértek, ha másként …

Vers hétfőn

Rainer Maria Rilke: Spanyol táncosnő Fordította: Kosztolányi Dezső
Akárcsak a most gyujtott kénesgyujtó
vonaglik és sziporkázik fehéren,
majd szétcikáz: - úgy kezdi lázra-bujtó
fényes táncát, közel nézők körében,
forrón, hamar, majd széles tánca ráng.

És azután már csupa-csupa láng.

Hajába kap egyszerre a falánk
fény és ruháját is a tűzbe dobja,
föllángol az égésnek csóvalobja
s belőle mint a kígyó megriadva,
csörögve szisszen két mezítlen karja.

S aztán: kevés is már a tűz neki,
markába fogja, szerteszét veti
uralkodón és nézi: ott a földön
toporzékol, dühöngve és üvöltőn
és nem akar elülni lenn a porba. -
De gőgösen a biztos győzelemtül
mosolygó arca a magasba lendül
és kis, kemény lábával eltiporja.



Mától Adventig főleg olyan költőktől hozok verseket, akik már régen kerültek sorra, illetve, akiket nem, vagy kevésbé ismertem, hogy együtt okosodjunk. Remélem, másnak is sikerül olyan gyöngyszemekre bukkannia köztük, mint nekem, míg összeválogattam őket.

Vers

A csokoládé sötét oldala

Mióta megláttam néhány hónapja, hogy előbb-utóbb jön a folytatás, tervben volt, a második rész újraolvasása. Elvégre nem árt, ha frissek lesznek az emlékeim. Ráadásul elég régen volt már, amikor három éve a nyári szünetben először került a kezembe.

    Ahogy elkezdtem az olvasást, újra magával ragadott. Azt hiszem, most jobban időzítettem, hiszen az első dátum a regényben október 31. csütörtök.

     Október 31-én ismerkedhetünk meg Zozie de l' Alba-val, aki emberek életét lopja el. Zozie ugyanis árgus szemekkel vizslatja már elhunyt emberek postaládáját, melyeknek egyszerűen elemeli a tartalmát és felbontja, amit bennük talál. Nem is gondolnánk, hogy egy-egy postaláda micsoda kincseket tartogat Zozie számára! Elég neki egy bankszámlakivonat vagy egy számla, és voilà, már meg is van az új neve, az új élet, amit megkaparinthat.
Éppen egyik korábbi személyiségének nyomait igyekszik eltüntetni, amikor útja a Montmartre-ra vezet, ahol megpillant egy kamaszlányt egy chocolaterie e…

Bízz magadban! - Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés

Már a megjelenésekor kíváncsi lettem erre a könyvre, de talán jobb is, hogy csak a napokban sikerült elolvasni.

   A fülszövegben is rögtön arról olvashatunk, hányan szenvednek önbizalomhiányban, és bár sokan magabiztosnak tűnnek, valójában az csak a felszín, ami alatt egy rendkívül törékeny és sérülékeny önbecsülés rejtőzik. Az általam már két ismert szerző mellett három újjal is megismerkedtem, és elégedetten csuktam be a kötetet.
Figyelem, hosszú bejegyzés lesz! (Tegnap véletlenül tettem közzé, pedig még volt rajta mit csiszolni.)

Kádár Annamária fejezete nyitja a könyvet, aki a személyes tapasztalatai mellett, idézeteket is megoszt velünk. Megismertet a Johari-ablakkal, ami négy területre osztja a személyiségünket: a nyílt terület vagy az aréna, ahol mindazon képességünk, tulajdonosságunk található, mellyel tisztában vagyunk és a kifelé is megmutatjuk. A rejtett tartományban azon képességeink rejtőznek, melyeket ismerünk, de elrejtünk a környezetünk elöl. A Vak-Én mögött azon …

Joanne Harris: Egész évben karácsony - első benyomások

Sokakhoz hasonlóan én is megörültem, amikor egy hónapja megláttam ezt a kötetet az előrendelések között, és egy kisebb gondolkodási idő után a virtuális kosaramban landolt, majd csak várni kellett a megjelenésre és a kiszállításra. Volt is örömködés, amikor megérkezett vele a futár, aztán jött a feketeleves megvilágosodás:
ebbena kötetben véletlenül sem a Karácsony köti össze a novellákat, de nem ám! Úgyhogy Kedves Olvasó/Leendő Vásárló, ha úgy gondolta eddig, jó lesz karácsonyi alapozásnak, nagyot tévedett!
A könyv ugyanis az írónő A Cat, a Hat and a Piece of String (Egy macska, egy kalap és egy darab/kevés madzag) c. kötetének fordítása, melynek címében sehol sem szerepel a Karácsony szó. És az eredeti borító sem éppen karácsonyi hangulatot áraszt:

 Ulpius-ház, 2013                               Corbis, 2012      348 oldal                                          288 oldal
  Viszont az Ulpius sem hülye, ha már valaki nem harap az erotikus gyöngyszemekre, majd fog egy karácsonyi köt…

Szederbor

Annak idején azt írtam erről a regényről, hogy nem tetszett annyira, mint az addig olvasottak Joanne Harristől, de egyszer újraolvasom majd. Mivel az elmúlt hetekben  valaki mindig kereste a regényt, így elhatároztam, hogy beváltom az ígéretemet és újra elővettem a Szederbort.

    Jay Mackintosh évekkel ezelőtt gyerekkori élményeit felhasználva írta meg Földialma Joe c. regényét, mellyel egycsapásra híres lett. Rajongói azóta is várják az új könyvét, de ő álnéven sci-fikkel örvendezteti meg az olvasókat, ami bár anyagi jólétet jelent a számára, tudja, hogy nem ebben a műfajban érzi otthon magát.

   Öt éve él a barátnőjével, Kerry-vel egy londoni lakásban, aki egy esetleges új regény sikerének reményében eltűri minden szeszélyét. De egy márciusi napon, egy, a postával érkezett ingatlanhirdetés mindent megváltoztat: Jay megpillant egy franciaországi kis házat, éppen olyat, amilyenről a Földialma Joe-t ihlető egykori öreg bányász, Joe mesélt neki annak idején. Azonnal dönt: ez a ház…

Kafka és Dora

Mint a legtöbben, én is középiskolásként találkoztam először Kafka műveivel, egészen pontosan Az átváltozással, amit részletesen kielemeztünk, de a többi művei csak említés szintjén került szóba, az életrajzi hátteréből pedig nem is emlékszem szinte semmire. Mea culpa. Így nagyon örültem, amikor az újdonságok között rábukkantam Michael  Kumpfmüller regényére, amiből megismerhetjük Kafka életének utolsó évét.

     1923 júliusában az akkor már évek óta tuberkulózisban szenvedő és korábbi munkahelyétől, a biztosítótársaságtól nyugdíjazott 40 éves Kafka Müritzbe érkezik nővéréhez és annak gyerekeihez. Az író pihenni, de leginkább betegsége okán a tengeri levegő jótékony hatása miatt dönt az utazás mellett. A tengerparton megismerkedik egy táncosnői álmokat dédelgető fiatal lánnyal, Tilével, aki a közeli Berlini Zsidó Népotthon gyereküdülőjében gyerekfelügyelőként tölti a nyarat, és meghívja a következő estére Kafkát magukhoz. Az üdülőben szakácsként dolgozó Dora Diamant is felfigy…

Keserédes történetek

Decemberben már megírtam a véleményem, miután megérkezett a futár a novelláskötettel és néhányat elolvastam belőle. Bár az a vélemény csak az első benyomásokra korlátozódott, de azok mellett sem mehettem el szótlanul, elvégre a mai világban a többség kétszer is meggondolja, mire ad ki pénzt.

   Akkor félretettem a kötetet, ahogy annak idején a Bársony és keserű mandulát is, és a mai napig sem tudom megmondani, miért. Talán mert nem a megszokott Joanne Harrisszel találkoztam a lapokon, és furcsa volt, hogy az írónő egy másik arcát mutatja nem egy novellájában. A napokban viszont rájöttem, hogy hiányzanak Joanne Harris írásai, és teljesen mindegy, melyik oldala dominál az adott novellájában. Elő is vettem a kötetet és ott folytattam, ahol januárban abbahagytam.

     A novellákból nem a Csokoládéból jól ismert hangulat árad, hanem nem egyszer egy olykor gonosz, csipkelődő hang szövi a történet szálait. A címadó történet és annak folytatása - ahogyan már korábban is írtam - egyáltal…