2017. augusztus 30., szerda

, , , , , ,

"Az élet jó, csak élni kell"

Amikor a hőmérséklet a tetőfokára hágott, egy olyan olvasmányt kerestem, ami könnyed, mégis tartalmas. Ekkor jutott eszembe, hogy annak idején milyen jó választás volt a Flor asszony két férje, így valószínűleg most sem fogok mellényúlni a Gabrielával. Jó lesz újra Brazíliába "utazni".
Bevallom, úgy gondoltam, ez egy rövidebb regény a Flor asszonyhoz képest, és néhány nap alatt a végére érek. De Gabriela - és a hőség - nem így gondolta. A legtöbbször csak 50 oldalt sikerült elolvasnom belőle, mégsem bánom, hogy lassan haladtam vele.

1925-ben Ilhéusban járunk, a kakaótermelés egyik hazájában. Az idei tavasz azonban veszélybe sodorta a termést, mivel hetek óta nem esett, ezért a Szent György napi körmeneten a templomkerülő ezredesek (a földbirtokosok címe) is részt vesznek, nem is beszélve a város színesebbnél színesebb és érdekesebbnél érdekesebb személyiségeiről. A szentnél meghallgatásra találnak könyörgéseik és felajánlásaik, megérkezik az eső, mi pedig megismerjük őket.

Ilhéus lakossága megosztott: egyik fele, a jelenlegi vezető, Ramiro Bastos ezredes és társai híve, akik a múltat éltetik. Az ezredes volt, aki annak idején megszépítette a várost, parkokat létesített. A lakosság másik fele a fiatal exportőr, Mundinho Falcão támogatója, aki utak építését és a kikötő kiszélesítését szorgalmazza. Utóbbi ugyanis túlságosan szűk ahhoz, hogy egy nagyobb hajó kiköthessen, így a kakaóexportból származó nyereséget Bahia teszi zsebre.

Érdekes módon ez a rész - a város és lakóinak bemutatása - meglehetősen hosszú, mégsem unalmas. Sőt! Megtudjuk, hogy az ősi törvénynek megfelelően Jesuíno Mendonça ezredes megölte szép és fiatal feleségét és annak szeretőjét, a fogorvost. Míg a gyilkosság témát szolgáltat a vénlányoknak és a város többi lakóinak, az arab Nacibot elhagyja a szakácsnője, Filomena, aki már régóta fenyegette ezzel. És aznap nem megtette! Nacib - aki az egyik helyi bárt bérli - pedig benne van  a pácban, ugyanis az Ilhéus és Itaba között meginduló autóbuszjárat tiszteletére rendezett vacsorát tőle rendelték meg. Mit tegyen most? A két öreg vénkisasszony, a Dos Reis nővérek túl sokat kérnek, ám jobb híján hozzájuk fordul.
- Ez a haladás, Arminda asszony. Ez a vénasszony mindent fenekestül felforgatott nálam...
- Haladás? Ez a szemérmetlenség...
- Honnan szerzek szakácsnőt?
- A legjobb volna a Dos Reis nővérekre bízni...
- Drágák, lenyúzzák az ember bőrét... Pedig már két félvér nőről is gondoskodtam, hogy legyen segítsége Filomenának...
- Ilyen a világ, Nacib úr. Amikor legkevésbé várja az ember, akkor van meg a baj. Nekem szerencsére itt van a megboldogult férjem, ő figyelmeztet engem. A minap is, el sem tudja képzelni, uraságod... Egy szeánszon történt Deodoro komámuram házában...

Az arab végül a "rabszolgapiacon" talál egy szakácsnőt, Gabrielát. A fiatal mulatt lány több más menekülttel érkezett a városba, hogy munkát találjanak és pénzt szerezhessenek. Nacib eleinte nem bízik a koszos lányban, ám Gabriela lenyűgözi. És nem csak a főzőtudományával.
A lány - ételei mellett - bájai sem hagyják hidegen Ilhéus férfilakosait.
  Olyan jó a bárba járni, emberek között forogni. Az élet jó, csak élni kell. A napon sütkérezni, s hideg fürdőt venni. Gujavát majszolni, kard-mangót, csípős borsot enni. Kószálni az utcákon, énekelni, egy úrfival aludni. Egy másik úrfival álmodni.

Közben zajlik az élet a városban: eltemetik a meggyilkoltakat, fellángolnak a hamarosan megrendezésre kerülő választások előtti küzdelmek, összecsapnak az indulatok. Megismerjük Glóriát, aki az egyik ezredes kitartottja, és aki a főutcán álló házának ablakából kémleli az arrajárókat, az Álvila család egyik korábbi leánytagjának, Ofenísiának történetét, Josué tanár és költő titkos szerelmét egy másik ezredes lánya, Malvina iránt, Arminda asszonyt, a bábát és Nacib szomszédasszonyát és a helyi donjuant, Tonico Bastost.
Egy szó, mint száz: Ilhéusban mindig történik valami, ami pletykálkodásra ad okot. Itt aztán tényleg mindig történik valami!

Olyan ez a regény, mint egy sorozat. Egy háromévados, mivel három nagy fejezetből áll, melyek elején megtudjuk, milyen eseményekre számíthatunk az elkövetkező fejezetekben. Nem nevezném szappanoperának, mert azok tele vannak felesleges nyavalygással, ostoba buta szereplőkkel és állandó szenvedéssel. Nos, itt ezekről szó sincs! Egy pillanatig sem unatkoztam, mert mindig történt valami, ami felkavarta az állóvizet. Hol Gabriela jelent meg fahéjszínűen és rózsával a füle mögött a bárban, hol egy mérnök érkezett a kikötőbe, hol újságot égettek, hol pedig merénylet történt. Mindig volt mit megvitatni Nacibnál, a Vesúvio bárban, az utcán sétálva vagy João Fulgêncio írószerboltjában.

Bár a politikai ellentétek fellángoltak, és Ramiro ezredes és hívei felvetették, hogy Mundinho Falcão nem tősgyökeres ilhéusi, mégis békében megfér egymással a spanyol cipész (imádtam, amikor spanyolul beszélt), az arab Nacib, az orosz autóbuszvállalat-tulajdonos és a város brazil lakosai.

A szereplők egytől-egyig színesek, elevenek, bár Gabrielát néha kicsit együgyűnek éreztem. Imádtam Arminda asszony beszámolóit a szellemidézésekről, amelyeken rendszeresen részt vett és a Dos Reis nővérek betlehemét. Malvina pedig sokat nőtt a szememben.

Amadótól ismét egy sokszereplős, színes és cseppet sem unalmas történetet kaptam, melyben a konzervatívok és a haladás hívei mellett számos szerelmi történet, pletyka és csetepaté is kiemelt szerepet kapott. A sok szereplőtől pedig nem kell megijedni, mert bár előfordult, hogy eleinte nem tudtam, ki is egy-egy szereplő, a következő mondat(ok)ból azonban volt rá utalás, így nem vesztettem el a fonalat.
Biztos vagyok benne, hogy a szappanoperák forgatókönyvírói is olvastak Amado-regényeket, csak vele ellentétben előbbiek túlzásba estek mindazzal, amit neki sikerült megfelelően adagolnia a műveiben.
A Gabrielából a Flor asszonyhoz hasonlóan is készült filmváltozat, egészen pontosan 1975-ben.

A regényben szereplő Vesúvio bár pedig ma is létezik Ilhéusban. Amado szobra ma is ott ül az egyik asztalnál:



Az utószóban Benyhe János kiemeli, hogy Amado milyen népszerű napjainkban (azaz az 1970-es években) Magyarországon is. Nos, mégis szomorú, hogy az általam olvasott második kiadást követően csak 1982-ben jelent meg ismét a regény, és azóta sem. Amado egy nagyszerű író, érdemes lenne ismét felhívni rá a figyelmet, mivel a latin-amerikai írók közül legtöbben csak a spanyol nyelvűek közül ismernek egyet-kettőt.
A szerelem se nem bizonyítható, se nem mérhető. Olyan, mint Gabriela. Van, s ez elég – mondta João Fulgêncio. – Az a tény, hogy nem értenek meg, vagy nem tudnak magyarázni valamit, nem változtat semmit a dolgon. Mit sem tudok a sok csillagról, de látom az égen: az a szépség az éjszakában.

Jorge Amado: Gabriela 
Szegfű és fahéj
(Egy brazíliai város történetéből)
Eredeti cím: Gabriela, cravo e canela
Fordította: Szalay Sándor
414 oldal
Európa Kiadó, 1975
Antikváriumokban beszerezhető
A borítója viszont borzalmas: mintha széthasították volna a hölgyemény fejét, melyen most valami vízesés folyik keresztül.
Megosztás:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a látogatást.
A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.