Ugrás a fő tartalomra

Wildfell titokzatos asszonya

Érdekes módon számomra a július több alkalommal is összefonódott az Üvöltő szelekkel. Valahogy mindig ebben a hónapban került le a polcról. Idén viszont úgy döntöttem, ideje, hogy megismerjem a legfiatalabb Brontë nővér legismertebb regényét.

A Wildfell asszonya levelek és egy napló ötvözete, melyben ugyanúgy megjelennek  a párbeszédek, mint egy hagyományos regényben. Az Üvöltő szelekkel pedig abban mutat hasonlóságot, hogy itt is egy férfi a narrátorunk, a földbirtokos ifjú, Mr. Gilbert Markham, akinek barátjához írt leveleiből ismerjük meg a környék lakóit, köztük is azt a titokzatos fiatalasszonyt, aki Wildfell Hallt bérli.
A gyászruhás, hollófekete hajú Mrs. Graham kisfiával, Arthurral él az ódon épület falai között és távol tartja magát a társasági élettől.

Gilbert öccsével, húgával és édesanyjukkal él egy fedél alatt, akik szívesen fogadnak látogatókat, így hamar eljut a hír hozzájuk is Mrs. Grahamről. Egy kis faluban pedig - mint tudjuk - lévén más elfoglaltság sokak számára nem nagyon akad, előszeretettel pletykálnak másokról és bocsátkoznak találgatásba róluk.
Utóbbiak rögtön megindulnak Helen Grahamről is, akit olykor titokban meglátogat Wildfell Hall tulajdonosa, Mr. Lawrence, ami rögtön remek táptalaja egy újabb pletykának.

Gilbert Markham azonban - aki már több alkalommal is felkereste Helent és összebarátkozott Arthurral - vonzalmat érez a nő iránt, és szeretné megismerni a múltját.

Anne Brontë regényében nyoma sincs a Jane Austennál megszokott vidámságnak, a főszereplők kicsinyességének, a társadalmi görbe tükörnek, amin jókat derülhetünk. A humor helyett itt a valóság, a tények kaptak helyett, melyek papírra vetése nem kis felhördülést okozott a megjelenésekor (1848-ban). Hiszen akkoriban nem illett a házasságon belüli problémákról beszélni.
Mint általában a fiatal lányok, a korabeli hajadonok is a nagy szerelemről ábrándoztak: megismerkednek egy fess és remélhetőleg megfelelő anyagi helyzetű férfival, aki megkéri a kezüket, megkapják a családi áldást, boldogan tervezgetik frigyüket, majd összeházasodnak és vélhetően boldogan élnek, míg meg nem halnak. Mint a regényekben. Csakhogy a regények általában itt be is fejeződnek. Hogy hogyan éltek ezt követően a szereplők, annak bemutatására csak a későbbi korok szerzői vállalkoztak.

Házassága előtt Helen is ilyen lány volt: álmokat szőtt leendő férjéről (ő is Arthur, mint a fiuk) és boldogságukról. Bár tisztában volt leendő hitvese hibáival, úgy vélte, majd neki sikerül őket orvosolnia. Csakhogy a házasságtól nem azt kapta, amit várt. A nagy szerelem véget ért, helyét a megvetés, a tisztelet hiánya és a szenvedés vette át.

Örömöm poharába egy csipetnyi üröm vegyül, amit nem titkolhatok el magam elől, akárhogyan leplezem is. Igyekszem meggyőzni magam, hogy az édesség elfedi az ízét; nevezhetem kellemesen csípős zamatnak; ám mondhatok akármit, azért csak ott van, és én megérzem. Nem hunyhatok szemet Arthur hibái fölött; s minél jobban szeretem, annál jobban zavarnak a hibái. Attól félek, még a szíve is, amelyben annyira bíztam, kevésbé meleg és érző, mint amilyennek véltem. Ma legalábbis olyan ízelítőt kaptam a jelleméből, ami erősebb nevet érdemel a puszta meggondolatlanságnál.

Helen naplóját az őszinteség hatja át, nem hallgat el semmit, minden gyötrelme, kétsége és szenvedése papírra kerül. Bevallom, nagyon megdöbbentem, amikor arról olvastam, hogy a férje  a kisfiukat itatja(!!!), káromkodni és az édesanyját szidni tanítja a barátai népes társaságában, akik remekül szórakoznak mindezen. Eszembe is jutott, hogy hány szülő büszke, amikor óvodás gyermeke gyönyörűen káromkodik...

De visszatérve Helenhez: nagyon tetszett az őszintesége, ahogy feltárta az érzéseit, és tiszteltem a bátorságát, amiért képes volt maga mögött hagyni egy ilyen életet. Bár be kell vallanom, hogy a bigottsága (tudom, hogy akkoriban mindenki mélyen vallásos volt és a nővérek édesapja is lelkész volt) sokszor nagyon zavart. De mindezért kárpótoltak a gyönyörű tájleírások. Mégis volt egy pont, amikor úgy éreztem, szükségem van egy kis szusszanásra, így beiktattam egy Poirot-nyi szünetet, ami kifejezetten jó hatással volt, és a hátralévő oldalaknak két nap alatt sikerült is a végére érni.

Tetszett, hogy nem maradt elvarratlan szál a regényben, hogy végül minden korábban megismert szereplő sorsára fény derült a későbbiekben, így valóban egy kerek egész művet kapunk. És ezekből a szálakból volt, akit egy kicsit jobban is megismerhettem.

A könyv 605 oldalas, de kívülről egyáltalán nem tűnik ennyinek. (Bár nekem teljesen mindegy, hány oldalas egy könyv, a belbecs a lényeg, nem?)   A szöveg nagyobb betűs, így könnyen olvasható, egyedül a számos elírás, nyomda- és helyesírási hiba (pl. viszsza!!!) rontott az olvasás élményén.

A naplórészeket olvasva elgondolkodtam, vajon hányan vannak, akik ma is magukra ismernek Helenben (legyenek nők vagy férfiak), akik csak azért maradnak együtt, nehogy a szájára vegye őket a világ. Szerény véleményem szerint az ilyen helyzetben lévőknek nagyon sokat adhat ez a regény, és talán ők is legalább fontolóra veszik, hogy kövessék Helen példáját.

"Hát akkor csináld - mondtam magamban, s ne vesztegess egyetlen pillanatot sem értelmetlen bánkódással, sem azzal, hogy hasztalan kárhoztatod sorsodat meg azokat, akik befolyásolják!"

Ha nem is járunk ebben a cipőben, sokat segíthet megérteni a mások sorsát. Ha pedig nem ezért, akkor azért érdemes elolvasni a regényt, mert az első feminista művek egyikét ismerhetjük meg. És örülhetünk, hogy mi már nem egy ennyire patriarchális korba születtünk. De ha egyszerűen csak egy klasszikus műre vágyunk, akkor sem nyúlunk mellé vele.

A regényből két filmváltozat is készült: egy film 1968-ban és 1996-ban egy BBC-sorozat.


Anne Brontë: Wildfell asszonya
Eredeti cím: The Tenant of Wildfell Hall
Fordította: Borbás Mária
605 oldal
Palatinus Kiadó, 2004
2490 Ft

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerűek a héten

A téli tücsök meséi

Amikor újra esni kezdett a hó, megkerestem ezt a meseregényt, hogy a legmegfelelőbb körülmények között végre megismerkedjem a téli tücsök meséivel.

   A téli tücsök valójában nyári tücsök volt, de amikor a szigetre - ahol élt - megérkezett néhány ember, a tücsök belebújt a terepszínű hátizsák bal zsebébe és így került mostani lakhelyére, a szobába.
   A tücsök mindennap kimászik a hátizsák bal zsebéből - ami gyengülő zsályaillatot áraszt -, felugrik a székre, onnan az asztalra, majd az ablakpárkányra. Kint csak a havas táj látványa fogadja és ekkor bent felfedezi az asztalon álldogáló írógépet. Mindennap felugrik egy-egy billentyűjére, a befűzött papíron megjelenik egy betű, ami a tücsköt egy-egy, a szigeten történt eseményre emlékezteti. Ekkor leugrik az asztalról a székre, onnan a  földre, elsétál a zöld heverőre, felugrik rá, fel és alá kezd sétálgatni és közben emlékezik.

   A meseregényben tizenhat mesét olvashatunk, melyből tizenöt a tücsök egy-egy visszaemlékezése. Megisme…

Egy valóban csodálatos Júlia

A legutóbbi megjelenésekor már szemeztem Kertész Erzsébet Jósika Júliáról szóló regényével, de végül csak nemrég került be a gyűjteményembe.
A könyvről csupán annyit tudtam, hogy Podmaniczky Júliának állít emléket, aki nyolc évet várt, hogy feleségül mehessen Jósika Miklós íróhoz, majd az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Brüsszelbe menekültek, ahol Júlia csipkeboltot nyitott.

De ez a regény jóval több ennél. Már az elején teljesen magával ragadott, olyan jó volt elmerülni benne.

A Podmaniczky család az édesapa, Károly halála után költözött aszódi birtokukra. Itt él özvegye és egyben második felesége, Elise asszony öt gyermekükkel (Júlia, Eliza, Frigyes, Ármin és Marie) és a személyzettel.

Édesanyjuk - egy szász miniszer lánya - nagyon szigorú a gyermekeivel, a legfontosabb számára, hogy a külvilág előtt  a tökéletes család látszatát és a lányok feddhetetlenségét mutassa. Júlia immáron évek óta a kor ünnepelt írójának, Jósika Miklósnak jegyese. Az író ugyanis nős, é…

" Radnaynak lenni feladat, kötelesség"

(...) De itt, itt minden más. Itt nem lehet olyan mélyre ásni, hogy ne forduljon ki a rögök közül egy rég porladó Radnay, de genere Gyana. Uramisten, még ezt is számon tartják! Hogy Árpáddal együtt lépték át a Kárpátokat! Mit mondhat ezek után? Mit, amikor ebben a történetben a Hunyadiak, Báthoryak, Bethlenek meg Bocskaiak mind régi ismerősökként szerepelnek, és olyan Radnayak tetteiről hallhat, akik Rákóczi vagy Kossuth mellett álltak, buktak és haltak? Kész csoda, hogy még mindig van eleven Radnay! Ennyi összeesküvés, véres összecsapás, rokongyilkosság, árulás, merénylet számolatlan hősi halál után. Száműzetés Rodostóban, börtön Bécsben, fogság Kufsteinben, bujdosás török földön... És mégis, mindig akadt olyan sarja a családnak, aki utódokat nemzett, valahogy felnevelte őket, és továbbadta a nevet, meg valami mást is: büszkeséget, elszántságot, erőt, vakmerőséget és tébolyt. És közben végig itt maradtak, ezen a földön. Vagy ha el is távoztak egy időre, mindig hazatértek, ha másként …

Vers hétfőn

Rainer Maria Rilke: Spanyol táncosnő Fordította: Kosztolányi Dezső
Akárcsak a most gyujtott kénesgyujtó
vonaglik és sziporkázik fehéren,
majd szétcikáz: - úgy kezdi lázra-bujtó
fényes táncát, közel nézők körében,
forrón, hamar, majd széles tánca ráng.

És azután már csupa-csupa láng.

Hajába kap egyszerre a falánk
fény és ruháját is a tűzbe dobja,
föllángol az égésnek csóvalobja
s belőle mint a kígyó megriadva,
csörögve szisszen két mezítlen karja.

S aztán: kevés is már a tűz neki,
markába fogja, szerteszét veti
uralkodón és nézi: ott a földön
toporzékol, dühöngve és üvöltőn
és nem akar elülni lenn a porba. -
De gőgösen a biztos győzelemtül
mosolygó arca a magasba lendül
és kis, kemény lábával eltiporja.



Mától Adventig főleg olyan költőktől hozok verseket, akik már régen kerültek sorra, illetve, akiket nem, vagy kevésbé ismertem, hogy együtt okosodjunk. Remélem, másnak is sikerül olyan gyöngyszemekre bukkannia köztük, mint nekem, míg összeválogattam őket.

Vers

A csokoládé sötét oldala

Mióta megláttam néhány hónapja, hogy előbb-utóbb jön a folytatás, tervben volt, a második rész újraolvasása. Elvégre nem árt, ha frissek lesznek az emlékeim. Ráadásul elég régen volt már, amikor három éve a nyári szünetben először került a kezembe.

    Ahogy elkezdtem az olvasást, újra magával ragadott. Azt hiszem, most jobban időzítettem, hiszen az első dátum a regényben október 31. csütörtök.

     Október 31-én ismerkedhetünk meg Zozie de l' Alba-val, aki emberek életét lopja el. Zozie ugyanis árgus szemekkel vizslatja már elhunyt emberek postaládáját, melyeknek egyszerűen elemeli a tartalmát és felbontja, amit bennük talál. Nem is gondolnánk, hogy egy-egy postaláda micsoda kincseket tartogat Zozie számára! Elég neki egy bankszámlakivonat vagy egy számla, és voilà, már meg is van az új neve, az új élet, amit megkaparinthat.
Éppen egyik korábbi személyiségének nyomait igyekszik eltüntetni, amikor útja a Montmartre-ra vezet, ahol megpillant egy kamaszlányt egy chocolaterie e…

Bízz magadban! - Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés

Már a megjelenésekor kíváncsi lettem erre a könyvre, de talán jobb is, hogy csak a napokban sikerült elolvasni.

   A fülszövegben is rögtön arról olvashatunk, hányan szenvednek önbizalomhiányban, és bár sokan magabiztosnak tűnnek, valójában az csak a felszín, ami alatt egy rendkívül törékeny és sérülékeny önbecsülés rejtőzik. Az általam már két ismert szerző mellett három újjal is megismerkedtem, és elégedetten csuktam be a kötetet.
Figyelem, hosszú bejegyzés lesz! (Tegnap véletlenül tettem közzé, pedig még volt rajta mit csiszolni.)

Kádár Annamária fejezete nyitja a könyvet, aki a személyes tapasztalatai mellett, idézeteket is megoszt velünk. Megismertet a Johari-ablakkal, ami négy területre osztja a személyiségünket: a nyílt terület vagy az aréna, ahol mindazon képességünk, tulajdonosságunk található, mellyel tisztában vagyunk és a kifelé is megmutatjuk. A rejtett tartományban azon képességeink rejtőznek, melyeket ismerünk, de elrejtünk a környezetünk elöl. A Vak-Én mögött azon …

Joanne Harris: Egész évben karácsony - első benyomások

Sokakhoz hasonlóan én is megörültem, amikor egy hónapja megláttam ezt a kötetet az előrendelések között, és egy kisebb gondolkodási idő után a virtuális kosaramban landolt, majd csak várni kellett a megjelenésre és a kiszállításra. Volt is örömködés, amikor megérkezett vele a futár, aztán jött a feketeleves megvilágosodás:
ebbena kötetben véletlenül sem a Karácsony köti össze a novellákat, de nem ám! Úgyhogy Kedves Olvasó/Leendő Vásárló, ha úgy gondolta eddig, jó lesz karácsonyi alapozásnak, nagyot tévedett!
A könyv ugyanis az írónő A Cat, a Hat and a Piece of String (Egy macska, egy kalap és egy darab/kevés madzag) c. kötetének fordítása, melynek címében sehol sem szerepel a Karácsony szó. És az eredeti borító sem éppen karácsonyi hangulatot áraszt:

 Ulpius-ház, 2013                               Corbis, 2012      348 oldal                                          288 oldal
  Viszont az Ulpius sem hülye, ha már valaki nem harap az erotikus gyöngyszemekre, majd fog egy karácsonyi köt…

Szederbor

Annak idején azt írtam erről a regényről, hogy nem tetszett annyira, mint az addig olvasottak Joanne Harristől, de egyszer újraolvasom majd. Mivel az elmúlt hetekben  valaki mindig kereste a regényt, így elhatároztam, hogy beváltom az ígéretemet és újra elővettem a Szederbort.

    Jay Mackintosh évekkel ezelőtt gyerekkori élményeit felhasználva írta meg Földialma Joe c. regényét, mellyel egycsapásra híres lett. Rajongói azóta is várják az új könyvét, de ő álnéven sci-fikkel örvendezteti meg az olvasókat, ami bár anyagi jólétet jelent a számára, tudja, hogy nem ebben a műfajban érzi otthon magát.

   Öt éve él a barátnőjével, Kerry-vel egy londoni lakásban, aki egy esetleges új regény sikerének reményében eltűri minden szeszélyét. De egy márciusi napon, egy, a postával érkezett ingatlanhirdetés mindent megváltoztat: Jay megpillant egy franciaországi kis házat, éppen olyat, amilyenről a Földialma Joe-t ihlető egykori öreg bányász, Joe mesélt neki annak idején. Azonnal dönt: ez a ház…

Kafka és Dora

Mint a legtöbben, én is középiskolásként találkoztam először Kafka műveivel, egészen pontosan Az átváltozással, amit részletesen kielemeztünk, de a többi művei csak említés szintjén került szóba, az életrajzi hátteréből pedig nem is emlékszem szinte semmire. Mea culpa. Így nagyon örültem, amikor az újdonságok között rábukkantam Michael  Kumpfmüller regényére, amiből megismerhetjük Kafka életének utolsó évét.

     1923 júliusában az akkor már évek óta tuberkulózisban szenvedő és korábbi munkahelyétől, a biztosítótársaságtól nyugdíjazott 40 éves Kafka Müritzbe érkezik nővéréhez és annak gyerekeihez. Az író pihenni, de leginkább betegsége okán a tengeri levegő jótékony hatása miatt dönt az utazás mellett. A tengerparton megismerkedik egy táncosnői álmokat dédelgető fiatal lánnyal, Tilével, aki a közeli Berlini Zsidó Népotthon gyereküdülőjében gyerekfelügyelőként tölti a nyarat, és meghívja a következő estére Kafkát magukhoz. Az üdülőben szakácsként dolgozó Dora Diamant is felfigy…

Keserédes történetek

Decemberben már megírtam a véleményem, miután megérkezett a futár a novelláskötettel és néhányat elolvastam belőle. Bár az a vélemény csak az első benyomásokra korlátozódott, de azok mellett sem mehettem el szótlanul, elvégre a mai világban a többség kétszer is meggondolja, mire ad ki pénzt.

   Akkor félretettem a kötetet, ahogy annak idején a Bársony és keserű mandulát is, és a mai napig sem tudom megmondani, miért. Talán mert nem a megszokott Joanne Harrisszel találkoztam a lapokon, és furcsa volt, hogy az írónő egy másik arcát mutatja nem egy novellájában. A napokban viszont rájöttem, hogy hiányzanak Joanne Harris írásai, és teljesen mindegy, melyik oldala dominál az adott novellájában. Elő is vettem a kötetet és ott folytattam, ahol januárban abbahagytam.

     A novellákból nem a Csokoládéból jól ismert hangulat árad, hanem nem egyszer egy olykor gonosz, csipkelődő hang szövi a történet szálait. A címadó történet és annak folytatása - ahogyan már korábban is írtam - egyáltal…