Ugrás a fő tartalomra

" (...) nem a szegény emberbe van a hiba, csak abba, hogy nem ragadt a csizmájára annyi aranysár, mint a gazdagokéra"

Elég régen olvastam Móriczot, így ideje volt egy újabb művével megismerkednem. Bár a kötetben a Betyár mellett a Jószerencsét is helyet kapott, az utóbbit majd máskor olvasom el.

Egy vidéki kastélyban a millennium évében a család vacsorázni készül, ahol az idős szülők mellett fiuk és annak menyasszonya, Dea is részt vesz. Már csak az inspektorékra várnak, hogy kezdetét vegye a lakoma.
Dea még a szobája ablakából látott valami furcsát, valami ijesztőt a nádasban. Félelme nem is volt alaptalan, mert az est folyamán váratlan vendégek toppannak be: két jól öltözött betyár. Egyikük, Szörnyü Jóska az inspektornál lévő pénz mellett az asztalon álló egyik aranypoharat is magához veszi. Csakhogy ezt követően nem távozik, hanem maga is leül a terített asztal mellé és jóízűen falatozni kezd. Társa mindezt csak nézi, ahogy az asztalnál ülők is, kivéve Deát, aki szemére veti a viselkedését.

A betyár pedig elmondja mindazt a fiatal asszonynak, amit ő a parasztok közt lát, ami az urak előtt rejtve marad. Mert az urak a maguk jólléte mellett mással nem foglalkoznak. A vitába rövidesen a grófné is bekapcsolódik.

- A törvény... Az a törvény a világon, hogy a szegény szegény maradjon? világ végeig? a gazdag meg gazdag?... Ez az istennek az első törvénye?
- Dolgozzatok - kiáltott rá a grófné.
A betyár rápillantott.
- De dolgozni nem szerettek, csak ingyen akartok élni. Naplopók - folytatta a grófné.
- Maga olyan sokat dógozik?... olyan rettenetesen sokat? hogy a munkája árábul ilyen vacsorát ehet még hétköznap is?... Ha az Isten úgy adja, hogy maga nem ebbe a házba születik bele, hanem eggyel odább - egy ilyen reves öregasszony öt krajcárt keres a cukorrépaszedéssel... abbul osztán nem tudom, mit főz a családjának; hideg vizet? mi?... Mán annál csak nincs rettenetesebb munka, mint a rigolirozás, de aki egész nap a fődet fordittya, örül ha hatvan krajcárt megkeres egy nap... Maguk hét krajcárt fizetnek egy ölért.
- Homokon.
- A homokot is csak meg kell fordítani. Minden lapát homokot ki kell dobni a helyirül. Egy kiló szalonna meg egy forint... Hány ölet fordít meg a maga ura egy nap a két karjával, hogy ilyen életet tud magának biztosítani?
- Ne hasonlítsa magát hozzám, maga szégyenletes ember.
- Mér ne hasonlítsam?... Ha semmi egyebet nem tudok is csinálni, ennyit megtettem, hogy itt ülök eccer maguk közt az asztaluk mellett, osztán maguk hatan reszketnek előttem... No lássa, de én nem kívánom, hogy maguk reszkessenek, én azt akarom, hogy éppen úgy megtisztelve érezzék magukat, ha egy szegény ember belép estézni, ahogy minden szegény család elájul a boldogságtól, ha egy ilyen magukféle úrinép megtisztelné őket a házukban. Én megengedem maguknak, hogy éppen úgy embernek tekintsék magukat, mint én magamat... De maguk ezt nem akarják megengedni... Azt akarják, hogy mink istennek nézzük magukat a fejünk felett... Csak azért mer a kezükbe a vagyon... Mit gondolnak, ha én ennyi kincset össze tudok kaparni, nem tudok éppen olyan isten lenni, mint maguk?... Hát azt akarom evvel mondani, hogy nem a szegény emberbe van a hiba, csak abba, hogy nem ragadt a csizmájára annyi aranysár, mint a gazdagokéra...
A grófné látta, hogy Dea szólni akar, s erélyesen szólt neki franciául:
- Ne vitatkozz vele, kedvesem.
Most a betyárhoz fordult:
- Magukon nem lehet segíteni. Csak a tisztességesen szerzett pénz válik javára az embernek.
- De hogy szerezzek tisztességes úton pénzt?... - ordított fel a betyár, s megragadta az asztalt. - Hiszen ha ezerszeres erőm lenne, mint Sámsonnak, ha egy nap nem öt-hat ölet tudnák megfordítani, hanem százat, akkor se tunnák hetven pengőnél többet keresni... Értse meg, hogy a szegénynek semmiféle módja, lehetősége nincs arra, hogy kimásszon abbul az utálatos szegénységbül... Soha nem bírtam odáig jutni a becsületes, szorgalmas munkával, hogy csak öt forintom legyen félretéve... Ott döglött meg a feleségem előttem, mert vizes vót a fal, nem vót tüzelő, nem vót ennivaló, nem vót orvos, patika... Hát mit mondjak, mikor maguk azt vágják a szemembe, hogy dógozzak?... Nincs ember, aki nálam többet bírt volna dógozni, de mit lehet keresni a fődmunkával?...


Az estét követően a betyár elbúcsúzik társától és hazaindul a szülőfalujába. Megtudjuk róla, hogy a becsületes neve Avar Jani, egy szabolcsi kis faluból érkezett tavasszal a székesfővárosba, hogy dolgozhasson és egy kevéske pénzzel is segítse otthon maradt szüleit és három félárva gyermekét, akiket a nagyszülők gondjaira bízott.

Csakhogy az este hazaérkező és magában a leleplezéstől félő férfit nem az a látvány fogadja, amire számított. Annak idején maga készített kerítést, igaz csak kóróból, de ennek mostanára - novembert írunk - csak a hűlt helyét látja.

A három gyereke koszos, a fejük hemzseg az élősködőktől, az egyik húga pedig, aki annak idején egy házhoz szegődött, mostanra megbolondult, mert a munkaadói embertelenül bántak vele. A házban ennivaló se akad, tűzifa sincs, az apja tehetetlen, az anyja pedig csak panaszkodik: Zsófi lánya bármikor megszülheti a harmadik gyerekét és azoknak sincs semmijük.
Jani nem érti őket: hetente tíz forintot küldött haza, de ennek semmi nyomát sem látja.

Móricz mindvégig fenntartotta az érdeklődésem, ízes és húsba vágó mondatai pedig - remélem - mindenkit elgondolkodtatnak, aki kezébe veszi a regényt. Tetszett, hogy egy érdekes szálat is fűzött a történetbe, mely által jobban megismerhettem Avar Janit és Deát, és a végére fény derült a betyárkodás valódi okára is. Így talán nem meglepő, hogy megkedveltem Avar Janit, mert ő volt az, aki fel merte emelni a hangját mások előtt is, aki nem csak a sajátjai előtt merte vállalni a véleményét. Az anyját egy kicsit meg is értettem és nem is. Dea a kezdetektől szimpatikus volt, ellentétben vőlegényével, Antallal, akit mindenki csak Toncsi-Loncsinak becéz gyerekkora óta, ami sokat elárul róla, ám mégis meg tudott lepni egy ponton. De Deára visszatérve, örülök, hogy Móricz nem egy tipikus érzékeny virágszálként mutatja be, ám később ezt az oldalát is megismerjük.

Megrázó az elénk táruló szegénységről, sőt mélyszegénységről olvasni, amiből nincs kiút. Mert az egyetlen kiutat a föld jelenthetné (más lehetőségük nincs a faluban), de pénz híján esélyük sincs, hogy legalább egy akkora darabot megvehessenek maguknak, ami biztosítaná számukra  a napi betevőt. Ezek az emberek igenis dolgozni akarnak, a két kezük munkájából szeretnének megélni, de hogyan, ha nincs föld, amin ezt megtehetnék? És a legszomorúbb az, hogy Móricz regényének cselekményét jóval a betyárok virágkora után helyezte és 1936-ban vetette papírra, mindez ma is aktuális. Mert ma is vannak emberek, akik ugyanilyen szegénységben élnek, amiről állítólag mindenki tud, de akiknek módjukban áll, mégsem segítenek rajtuk. Mert talán csak az első lökésre lenne szükség. De így ne lepődjön meg senki a szegények reakcióján, ahogy azt a regényben is teszik a módosabb réteg képviselői. Talán nem véletlen, hogy olvasás közben eszembe jutott a Germinal.

Örülök, hogy egy újabb Móricz-olvasmányélménnyel lettem gazdagabb, amit nem egyhamar fogok elfelejteni.


Móricz Zsigmond: Betyár - Jószerencsét
Móricz Zsigmond prózai művei 23. kötet
335 oldal (a Betyár a 196. oldalon ér véget)
Kossuth Kiadó, 2014
1590 Ft
A regény a MEK-ban

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerűek a héten

Wildfell titokzatos asszonya

Érdekes módon számomra a július több alkalommal is összefonódott az Üvöltő szelekkel. Valahogy mindig ebben a hónapban került le a polcról. Idén viszont úgy döntöttem, ideje, hogy megismerjem a legfiatalabb Brontë nővér legismertebb regényét.

A Wildfell asszonya levelek és egy napló ötvözete, melyben ugyanúgy megjelennek  a párbeszédek, mint egy hagyományos regényben. Az Üvöltő szelekkel pedig abban mutat hasonlóságot, hogy itt is egy férfi a narrátorunk, a földbirtokos ifjú, Mr. Gilbert Markham, akinek barátjához írt leveleiből ismerjük meg a környék lakóit, köztük is azt a titokzatos fiatalasszonyt, aki Wildfell Hallt bérli.
A gyászruhás, hollófekete hajú Mrs. Graham kisfiával, Arthurral él az ódon épület falai között és távol tartja magát a társasági élettől.

Gilbert öccsével, húgával és édesanyjukkal él egy fedél alatt, akik szívesen fogadnak látogatókat, így hamar eljut a hír hozzájuk is Mrs. Grahamről. Egy kis faluban pedig - mint tudjuk - lévén más elfoglaltság sokak számára ne…

A téli tücsök meséi

Amikor újra esni kezdett a hó, megkerestem ezt a meseregényt, hogy a legmegfelelőbb körülmények között végre megismerkedjem a téli tücsök meséivel.

   A téli tücsök valójában nyári tücsök volt, de amikor a szigetre - ahol élt - megérkezett néhány ember, a tücsök belebújt a terepszínű hátizsák bal zsebébe és így került mostani lakhelyére, a szobába.
   A tücsök mindennap kimászik a hátizsák bal zsebéből - ami gyengülő zsályaillatot áraszt -, felugrik a székre, onnan az asztalra, majd az ablakpárkányra. Kint csak a havas táj látványa fogadja és ekkor bent felfedezi az asztalon álldogáló írógépet. Mindennap felugrik egy-egy billentyűjére, a befűzött papíron megjelenik egy betű, ami a tücsköt egy-egy, a szigeten történt eseményre emlékezteti. Ekkor leugrik az asztalról a székre, onnan a  földre, elsétál a zöld heverőre, felugrik rá, fel és alá kezd sétálgatni és közben emlékezik.

   A meseregényben tizenhat mesét olvashatunk, melyből tizenöt a tücsök egy-egy visszaemlékezése. Megisme…

A hattyúk tava

Nagyon jó ötletnek és fontosnak tartom, hogy a gyerekek is megismerkedjenek klasszikus művekkel, legyen az bármilyen művészeti alkotás, így nagyon örültem, hogy a Holnap Kiadó sorozatában A hattyúk tava is helyet kapott. Mert A hattyúk tava egyike azon zeneműveknek, amiről már mindenki hallott, aminek egy-egy részlete ismerősen cseng (csak éppen nem tudjuk, hogy ez Csajkovszkij zenéje) akár egy reklámból, akár egy filmből vagy esetleg a rádióból.

Így kíváncsian lapoztam fel ezt a gyönyörű könyvet, amit Gyöngyösi Adrienn illusztrációi díszítenek.

Bevallom, engem már az első két oldalon kicsit lefárasztott Tarbay Ede szövege. Rögtön azzal indít, hogy a balettben a herceg a Siegfried nevet kapta, mivel ekkoriban mindenki Wagner-rajongó volt, ezen belül is A Nibelung gyűrűje egyik operájának tiszteletére, de a hercegünk csak egyszerűen Herceg vagy a Fiatal Herceg lesz, hogy a gyerkőc vagy az unokatestvére vagy a barátja, aki hallgatja a mesét, azonosulhasson vele.

Miért kell ennyire bután…

Öltések közt az idő

Egy januári péntek estén kíváncsian ültem le a tévé elé, hogy megnézzem az akkor induló Öltések közt az idő című sorozatot. Nem kellett csalódnom, már az első rész nagyon tetszett, aztán megtudtam, hogy María Dueñas nagysikerű könyvéből készült, amit már több bloggertársam is olvasott és pozitívan nyilatkozott róla, ám számomra egyáltalán nem csengett ismerősen.

    Februárban véget ért a sorozat, én pedig ekkora már biztos voltam abban, hogy ezt a regényt el kell olvasnom. Bár a történetet ismertem, és valljuk be, a fülszöveg is elég részletesen beszámol róla, mégis kíváncsian kezdtem neki az olvasásnak.


    Főszereplőnk és narrátorunk, Sira Quiroga egyszerű varrónő. Édesanyja, Dolores egyedül nevelte fel, az apjáról sosem hallott és nem is kérdezősködött. Dolores varrónőként dolgozott egy elegáns műhelyben, ahová Sirát is magával vitte, majd amikor nagyobb lett, ő is elsajátította a szakma csínját-bínját.

    Közben Sira felnőtt, megismerkedett egy köztisztviselővel, Ignacióval…

Vers hétfőn

Louise Labé: Ne vessetek meg... XXIV. szonett Fordította: Lányi Viktor
Ne vessetek meg érte, asszonyok,
hogy szerettem, hogy szívem annyi tüske
sebezte föl, hogy fájó kínok üszke
parázslott bennem s annyi éjt-napot

zokogtam át. Ó meg ne szóljatok,
hogy elbuktam. Ki erényére büszke,
a gyalázat pecsétjét rám ne süsse,
mert Ámor lesben áll, vigyázzatok,

egy szó elég, s nem lesz mentség se Vulkán
tüze, sem Adónisz varázsa aztán,
ha ő halálos szerelemre gyujtott.

Megeshet, hogy bár kisebb a kisértés,
forróbban élitek a szenvedélyt és
még nálam is mélyebb örvénybe fúltok.


A Wildfell asszonya jutott eszembe a versről, ezért is választottam mára. Nem kizárt, hogy Anne Brontë is olvasta.

Vers

"Tényleg, kicsoda valójában Coco Chanel?"

Nemrég néztem meg az Audrey Tautou főszereplésével készült filmet, ami bevallom, nem tetszett. Mást vártam tőle és számos dologra nem derült fény Coco életéből, ezért nagyon kíváncsi lettem C. W. Gortner regényére, ami angolul márciusban látott napvilágot, így nem lehet panaszunk, hiszen nagyon gyorsan megérkezett a magyar kiadás is.

    A szerzőtől még nem olvastam semmit, csupán annyit tudtam róla, hogy történelmi - királynős - regényei jelentek már meg magyarul, amelyekről csak jót olvastam, így kíváncsian kezdtem el a Mademoiselle Chanelről szóló könyvét.

   A Prológusban 1954-be csöppenünk, amikor a már nem éppen fiatal divattervezőnő legújabb kollekcióját készül bemutatni, és miközben a modellek már elindulnak a lépcsőn, ő leül és visszaemlékezik az életére.

   Nem emlékszem pontosan hol olvastam (és nem jelöltem be sem), de még a regény elején mondja azt Coco: ki vagyok én, hogy ítélkezzem fölötte?, ami a könyv végéig ott motoszkált a fejemben, és ezzel a gondolattal olva…

Karácsonyi ajándék - Magyar írók karácsonyi novellái

A karácsonyi forgatag és az év végi rohanás közepette nem árt egy kicsit lélekben is hangolódni az ünnepekre, így ilyenkor érdemes esténként elővenni egy-egy antológiát, amiben mindannyian megtaláljuk a leginkább kedvünkre való novellát. Ebben igyekszik segítséget nyújtani a Karácsonyi ajándék is, melyben tizenkilenc magyar író huszonkilenc novelláját olvashatjuk.

   A novellák négy fejezetre oszlanak, de mindegyikükben fontos szerepe van a karácsonynak, a családnak, a közösségnek és az érzéseknek. Akadnak köztük vidámak, szomorúak és elgondolkodtatóak egyaránt.

   A nyitó novella Molnár Ferenc Karácsony előtt c. műve, amit nem csak a személyes elfogultságom miatt emelnék ki. Ez a történet valójában egy színpadra termett jelenet, csak Molnár ezúttal prózában írta meg. Ám le sem tagadhatná színműíró mivoltát, elég csak az első bekezdést elolvasnunk.

   A helyszín F. Soma lakása a negyedik emeleten, hajnali három óra van. Soma a mamussal vitatja meg éppen, kinek mit adnak és ők magu…

10+1 könyv, amit szerintem el kell olvasnod :)

Meseanyutól kaptam a felkérést, hogy ajánljak 10 könyvet, amit már olvastam és ajánlanék. Meg kell neveznem 5 bloggert (jelen esetben bloggerinát:)), akiknek kíváncsi vagyok a véleményére a könyvekkel kapcsolatban.

Hivatalos szabályok:
"írjál ki tíz plusz egy könyvet, amiket te már olvastál, de ajánlanád a többieknek. Nevezz meg öt bloggert, akinek kíváncsi vagy a véleményére, linkeld be őket, és hagyj nekik üzenetet a blogjukban. Jó olvasást!"

Íme az én tízes listám:
1. Szabó Magda: Abigél
2. Melania Mazzucco: Egy tökéletes nap
3. Joanne Harris: Csokoládé
4. Gabriel Garcia Márquez: Szerelem a kolera idején
5. Chorderlos De Laclos: Veszedelmes viszonyok
6. Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége
7. Jane Austen: Büszkeség és balítélet (ezt szerintem sokan olvasták már :))
8. Agatha Christie: Tíz kicsi néger
9. Robert Merle: Védett férfiak
10. Philippa Gregory: A másik Boleyn lány
+1: Karen Essex: Leonardo hattyúi 

A kiválasztottaim: Szanik, Marcipánördög, Ildy, Zakkant és J…

"Olaszországba érkezni olyan, mint egy csapóajtón keresztül szebb világba pottyanni."

"Olaszország látnivalókban kifogyhatatlan. Nem hiszem, hogy akármelyik ország képes ennyi ámulatba ejtő szórakozást nyújtani: pompás táj, fantasztikus művészet, nagy múlt, ízletes konyha, isteni zene és kedves emberek. Megannyi erény. Mindez egyetlen, elnyújtott félszigeten, amelyet középen hegylánc szel ketté. Megannyi nyelvjárás tagolja, pompás szakácsokat mondhat magáénak. A reneszánsz otthona domboldalban megbúvó városokkal, ikonikus filmművészettel, számtalan antik emlékkel, kastéllyal, mozaikkal, villával, harangtoronnyal, tengerparti stranddal büszkélkedhet, és még sorolhatnánk."

     Frances Mayes memoárjában visszatekint az elmúlt lassan 20 évre, amikor is nyakukba vették a világot és házat vettek Toszkánában. Azonban nem kell megijedni, nem az előző könyveit ismételgeti csak pepitában, ugyanis a fejezetek az utóbbi kb.: öt-hat év eseményeit elevenítik fel. Megismerjük Francesék olasz barátait, vendégségbe megyünk velük, terítékre kerülnek az olasz évszakok változá…

Négy operamese

Valószínűleg nem vagyok egyedül, aki bevallja, hadilábon áll az operákkal. Számos mű címe és szerzőjének, esetleg egy-két szereplőjének neve ismerősen cseng, de a cselekmény már nem.  Bár annak idején az énekórákon megismerkedtünk néhány opera cselekményével és bele is hallgattunk, de az sem most volt.

   Úgy érzem, az opera valamiért sokunk számára háttérbe szorult. Ezt ráfoghatjuk arra, hogy úgysem értjük, mit énekelnek (pedig ma már elég csak beírni a címet és a keresők segítségével egy pillanat alatt megtaláljuk a szöveget), ill. a már említett "nem ismerem a történetet" kifogással is élhetünk.

   Utóbbihoz nyújt segítséget évtizedek óta Tótfalusi István  Operamesék c. könyve, melynek nemrégiben megszületett a hangoskönyv változata, amit ki más olvashatna fel, mint a méltán elismert és csodálatos hangú operaénekesnőnk, Rost Andrea.


   A két lemezen négy operamesével ismerkedhetünk meg. Az elsőn két komolyabb témájúval találkozunk: Mozarttól A varázsfuvolával és Pucc…