2017. július 22., szombat

, , , , ,

A hattyúk tava

Nagyon jó ötletnek és fontosnak tartom, hogy a gyerekek is megismerkedjenek klasszikus művekkel, legyen az bármilyen művészeti alkotás, így nagyon örültem, hogy a Holnap Kiadó sorozatában A hattyúk tava is helyet kapott. Mert A hattyúk tava egyike azon zeneműveknek, amiről már mindenki hallott, aminek egy-egy részlete ismerősen cseng (csak éppen nem tudjuk, hogy ez Csajkovszkij zenéje) akár egy reklámból, akár egy filmből vagy esetleg a rádióból.

Így kíváncsian lapoztam fel ezt a gyönyörű könyvet, amit Gyöngyösi Adrienn illusztrációi díszítenek.

Bevallom, engem már az első két oldalon kicsit lefárasztott Tarbay Ede szövege. Rögtön azzal indít, hogy a balettben a herceg a Siegfried nevet kapta, mivel ekkoriban mindenki Wagner-rajongó volt, ezen belül is A Nibelung gyűrűje egyik operájának tiszteletére, de a hercegünk csak egyszerűen Herceg vagy a Fiatal Herceg lesz, hogy a gyerkőc vagy az unokatestvére vagy a barátja, aki hallgatja a mesét, azonosulhasson vele.

Miért kell ennyire butának nézni a gyerekeket? A gyerekek egyébként is játszanak szerepjátékokat, amiben másnak képzelik magukat és nincs is azzal semmi baj. Miért nem lehetett egyszerűen azt írni, hogy az eredeti balettben valóban Siegfriednek hívják a herceget, de nálunk általában csak Hercegként vagy Fiatal Hercegként szerepel majd?

Jó, lapozzunk! Most egy hosszas fejtegetéssel találkozunk, melynek tárgya: Miért vonzódik a Fiatal Herceg a Hattyúk tavához? De ez a tó lehet, hogy valójában tenger. És vajon hol található? Jaj! Szerintem egy gyereket nem érdekli a felesleges filozofálgatás, van egy tó, amelyben hattyúk úszkálnak és kész.  Majd egy újabb okfejtésbe botlunk, amikor a hattyúk által felkavart vizet az eltört karácsonyfadíszhez hasonlítja, amit persze te törtél össze. És keverjük még bele a Diótörőt, mert hozzá hasonlóan ezt a balettet is sokszor karácsonykor tűzik műsorra, és karácsonykor milyen érzések kavarognak benned?

Majd végre Tarbay Ede is rájön, hogy ezek teljesen felesleges észrevételek (ezek zárójelesek és más betűtípussal szedettek) és visszatér a Herceghez, akiről kiderül, hogy csak önmagát szereti és mivel töltötte a gyerekkorát. Mintha a pszichológusnál ülnénk, nem?

Ezt követően ismét egy töltelékrész következik, amelyben már hattyúkat etetünk az állatkertben, majd végre megjelenik Csajkovszkij is, aki a parkban figyeli az embereket, a madarakat és a történéseket, melyhez mintamondatokat is kapunk: mit mondhatnak egymásnak a parkban sétáló vagy üldögélő emberek?
És ha már Csajkovszkijnak eszébe juthatott egy mese, akkor nem maradhat ki Andersen és Oscar Wilde sem, akik szintén írtak meséket. De hogy nekik mi közük A hattyúk tavához? Az ég világon semmi, és talán nem is főben járó bűn, ha az óvodás vagy a kisiskolás még nem hallott Oscar Wilde-ról.

Egy újabb lélektani spekulációt - Vajon milyen bűnt követhetett el a Herceg családja korábban? - követően végre elkezdődik a valódi történet.

A palotában a Herceg nagykorúságát ünneplik, aki számára elérkezett az idő, hogy feleséget válasszon. És ez az érzés, a felnőtté válásé Tarbay Ede szerint olyan, mint a legénybúcsú lemondó magánya. Hm, hogy jön ide egy legénybúcsú, ahol - bár nem vettem részt még egyen sem - kellő mennyiségű alkohol és hölgytársaság után senki sem gondol ilyesmire?
Itt végképp világossá vált a számomra, hogy ez a könyv egy hatalmas katyvasz, úgyhogy nem is részletezem tovább.


A cselekmény úgy, ahogy megegyezik a Wikipédián olvashatóval, ám olvasás közben az volt az érzésem, mintha kereskedelmi tévét néztem volna, ahol bizonyos időközönként megszakítják a műsort. Bár itt nem reklámok és műsorajánlók voltak közbeékelve, mégis sokszor azt éreztem, hogy semmi értelme nem volt közbeszúrni ezt vagy azt.


Azért dicséretet érdemel a könyv végén olvasható  Egy kis balett-történet, melyben megismerhetjük néhány előadás sajátosságát és a balettlépéseket.


Az illusztrációk nagyon szépek, tökéletesen illeszkednek a történethez, azonban mégis meg kell jegyeznem, hogy - érzésem szerint - erősen hatottak rá a mai Disney-mesék. Mert a szereplők itt is aránytalanok. Iszonyatosan nagy tökfejük van, amelyhez képest a testük egy pálcikáé. Kivétel a Herceg anyja és a Tó Hercege, akik valóban emberiek. Azért egy picit kárpótolnak a hattyúk, mert ők tényleg nagyon szépek.

Összességében a gyönyörű külcsín egy eléggé vegyes belsőt takar. Azt gondolom, Tarbay Edének ennyi minden eszébe jutott írás közben és ezek közül semmit sem akart kihagyni. Csak az a gond, hogy aztán nem nézte át a teljes szöveget. Csak írt és írt. Sokat markolt és keveset fogott. Ha egy jó szerkesztő kezébe került volna a szöveg, valószínűleg egy sokkal összeszedettebb és letisztázottabb művet olvashatnánk most.



A könyvet öt éven felülieknek ajánlják. Amíg nem tudnak olvasni a gyerekek, biztosan szívesen nézegetik a képeket és kérdezgetik a szülőket vagy a környezetüket róluk. Akik talán a saját szavaikkal jobban el tudják mesélni nekik A hattyúk tavát, mint ahogyan a könyvnek sikerült. Pedig az elgondolás jó volt, csak a kivitelezésbe csúszott hiba. Ezzel sikerült kiérdemelnie nálam a 2017 Legnagyobb Csalódása címet.

A könyvhöz CD is tartozik (papírtokban a könyv hátuljában találjuk), amelyen A hattyúk tava szvitet hallgathatjuk meg a Győri Filharmonikus Zenekar előadásában. Ez már valóban ötcsillagos.

A videón nem tudom melyik zenekar adja elő a darabot, de mindenképpen érdemes meghallgatni. Ugye, hogy ismerős?



A bejegyzésben szereplő képek a Kiadó engedélyével kerültek közlésre.


Tarbay Ede: A hattyúk tava
Illusztrálta: Gyöngyösi Adrienn
47 oldal
Holnap Kiadó, 2016
2700 Ft
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.