2017. június 3., szombat

, , , , , , , ,

"Alzheimer-kóros vagyok"

Vannak könyvek, amiket jó lenne, ha egyszer mindenki a kezébe venne és elolvasna. Aztán elgondolkodna rajta, és talán másként látná és értékelné az életét ezt követően. Ezen könyvek egyike a Megmaradt Alice-nek is, ami nem csak a gyönyörű pillangós borítója miatt figyelemre méltó.


Alice Howland a Harvardon tanít kognitív pszichológiát, szakmájának egyik kiválósága, aki rendszeres résztvevője a világ bármely pontján megrendezésre kerülő szakmai konferenciáknak. Alice imádja munkáját, mind a tanítást, mind az előadást. Mellette feleség (férje, John biológus) és három felnőtt gyerek édesanyja.

És most jön az elcsépeltnek számító fordulat: egy nap Alice élete gyökeresen megváltozik. Először csak előadás közben nem jut eszébe egy szó - ami persze később rögtön beugrik neki -, majd a szokásos futóútvonalán egyszer csak nem tudja, hol van. De Alice nem gondol súlyos dologra. Beletörődik, hogy a korral jár, hiszen a családjában nem volt senki, aki hasonló problémával küzdött volna. Édesanyját és testvérét régen elveszítette egy autóbalesetben, míg alkoholista apjával annak halála előtt már nem igazán volt kapcsolatban.

Alice először vonakodva bár, de felkeresi az orvosát, aki további vizsgálatokat javasol, majd néhány hónap múlva megkapja a diagnózist: Alzheimer-kór. De lehetséges ez? Hiszen csak 50 éves! Az Alzheimer pedig az idősek betegsége. És ez a nap mindent megváltoztat.

- Az Alzheimer-diagnózis pontosan olyan megbélyegző, mint a skarlát betű. Immár ez vagyok én, aki demenciával él. Így fogom még jó ideig önmagamat definiálni, és mások is így definiálnak engem. De én nem csak az vagyok, amit mondok, amit teszek, vagy amire emlékszem. Alapjaiban véve én ennél sokkal több vagyok.
(...)
- Kérem, ne a skarlát betűt nézzék, ne írjanak még le bennünket! Nézzenek a szemünkbe, és beszéljenek hozzánk! Ne essenek pánikba, és ne vegyék magukra, ha hibázunk, mert hibázni fogunk. Ismételjük önmagunkat, rossz helyre teszünk dolgokat, és el is tévedünk. Elfelejtünk neveket, és azt is, amit két perccel ezelőtt mondtak nekünk. Ugyanakkor minden erőnkkel azon vagyunk, hogy kompenzáljuk, hogy legyűrjük a kognitív funkciók veszteségeit.


Bevallom, nem sokat tudtam az Alzheimer-kórról, csupán annyit, hogy az idősek betegsége - ahogyan azt sokan gondolják - és hogy a betegek memóriáját támadja meg. Már nem ismerik fel a környezetüket, a családtagjaikat, barátaikat, ismerőseiket. De ez a betegség ennél bonyolultabb. Mert általában csak a családtagokkal foglalkoznak, őket sajnálják. De mit él át a beteg, akinek napról napra meg kell küzdenie a betegségével? Lisa Genova - aki maga is orvos és alapos kutatómunkát végzett a témában - éppen erre a kérdésre szeretett volna válaszolni. A válasza pedig őszinte, alapos, olyan, mint a hullámvasút: fent és lent. Mert a betegség is ilyen. Vannak jó napok és rosszak. Vagy inkább borzalmasak. Mert hiába áll a beteg mögött a szerető család, sokszor elbeszélnek mellette, mintha ott sem lenne.
Ahogy Alice is fogalmaz a fenti idézetben, az Alzheimer is egyenlő a skarlát betűvel. Megbélyegzi áldozatát, akire úgy tekintenek, mint egy leprásra! Nagyon letaglózott, amikor egy ilyen részhez értem, hogy felnőtt emberek miután értesülnek a tényről, úgy kezdenek viselkedni, mint a óvodás gyerekek. Mert ha valaki beteg, azt azonnal leírják, kerülik. De miért? Szerintem erre a kérdésre maguk sem tudnának felelni.

Miért érdemes elolvasni? Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy megismerjük mások problémáit is. Mert megfigyeltem, hogy népbetegség nálunk a panaszkodás, és egy ilyen olvasmány közben mindannyian - legalábbis remélem - átértékeljük a saját gondjainkat, bajainkat. Azt pedig sosem tudhatjuk, mikor leszünk érintettek a betegség valamely oldaláról (azaz mi leszünk betegek vagy valaki a környezetünkben), és ez a könyv sokat segíthet abban, hogy megküzdhessünk vele.

Negatívum: igen, tudom, hogy már megint a helyesírás, de annyira elszomorít, amikor állandóan ugyanaz a helyesírási hiba bukkan fel a lapokon és itt-ott egy-egy nyomdahiba is. Kár ezekért, mert egyébként egy valóban letehetetlen és nagyon fontos és aktuális olvasmányba rondítanak bele.

A filmről: természetesen volt néhány apró változtatás, de Julianne Moore nagyszerű választás volt, még akkor is, ha véletlenül sem hasonlít külsőleg a regénybeli Alice-re.
Mind a filmet, mind a regényt csak ajánlani tudom. És Alice-hez hasonlóan én is remélem, hogy ez a betegség is gyógyítható lesz.




Lisa Genova: Megmaradt Alice-nek
Eredeti cím: Still Alice
Fordította: Neset Adrienn
326 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2012
Arany Pöttyös Könyvek
2999 Ft (puhafedeles)
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.