2016. december 26., hétfő

Békesség és jóakarat ...és egy gyilkosság


Az idén nem sikerült szépirodalmi alkotással készülni a Karácsonyra, ellenben már ősszel a kosaramban landolt az Hercule Poirot karácsonya, így biztos voltam benne, hogy garantáltan jó társaságban fogom tölteni az ünnepet.

Tavaly már megnéztem a filmváltozatot, amin bár elaludtam (és nem azért, mert unalmas lett volna), a gyilkos kilétére emlékeztem és az indítékára is. Ezekkel az emlékekkel kezdtem neki az olvasásnak, de amit kaptam, arra nem is számítottam...

Egy külföldi férfi, Stephen Londonban a pályaudvaron várakozik, és megállapítja, milyen unalmas is a város és milyen egyformák az emberek. Egyáltalán nem olyan, mint Dél-Afrika. Ekkor figyel fel egy sötét hajú fiatal lányra, Pilarra, akin rögtön megakad a szeme, majd a vonaton beszélgetésbe elegyednek. A lányról kiderül, hogy apai ágon spanyol származású, és az angol rokonait (édesanyja angol volt) látogatja meg.

Ezt követően ismerkedünk meg a Lee család tagjaival. Simeon Lee gazdag öregember, aki Alfred fiával és annak feleségével, Lydiával él egy fedél alatt.
Simeon annak idején Dél-Afrikában a gyémántoknak köszönhetően szerezte vagyonát, ismert volt bosszúálló természetéről és nőügyeiről. Bár házasságából négy fia (Alfred, Harry, David és George) és egy lánya született (Pilar édesanyja), felesége nehezen viselte férje kicsapongó természetét és korán elhunyt. David nem tudta elviselni a tragédiát, ezért elhagyta a szülői házat.

A Karácsony közeledtével Simeon Lee úgy dönt, összehívja rég nem látott családtagjait, csakhogy nem a szeretet, a megbocsátás és a jóakarat vezérli, hanem hogy ismét keresztbe tegyen nekik. Mert Simeon Lee számára a család sem szent.

- Jó találmány ez a karácsony - mondta Simeon. - Fokozza a szolidaritást és a családi érzést.

Megérkeznek a családtagok, az öregember kitüntetett figyelmet szentel most megismert egyetlen unokájának, akit egyre jobban megszeret.
Szenteste összehívja a családtagjait, akik fültanúi lesznek annak a telefonbeszélgetésnek, melyben apjuk az ügyvédjével éppen a végrendelete módosításáról értekezik. Majd Simeon élvezettel sértegeti a fiait és becsmérli elhunyt feleségét, így nem csoda, ha egyes családtagoknak elegük lesz az összejövetelből és elhagyják az öregember szobáját.

A vacsorát követően (Simeon mindig a szobájában vacsorázik) a családtagok más-más tevékenységgel foglalják el magukat, amikor felfordulás hangjaira és egy sikolyra lesznek figyelmesek apjuk emeleti szobájából. Mire odaérnek, a kulcsra zárt ajtó mögött már csak Simeon Lee brutálisan meggyilkolt holttestét találják.

Ekkor érkezik a házba Sugden főfelügyelő, aki telefonon jelenti Johnson ezredesnek az esetet. És minő szerencse, az ezredesnél éppen ott tartózkodik Hercule Poirot is, aki nem hivatalos tanácsadóként vesz részt a gyilkos személyének kiderítésében.
Mert a családtagok közül szinte mindenkinek volt oka a gyilkosság elkövetésére, de a házhoz tartozó személyzet tagjai között sem árt figyelmesen szétnéznünk.

Az áldozat jellemének mindig köze van a meggyilkolásához – mondta álmatagon Poirot.

Természetesen Poirot-ban és Agatha Christie-ben most sem kell csalódnunk a nyomozás során, ami számos meglepetést és nem várt fordulatot tartogat. Bizony, még engem is sikerült meglepnie, mert rosszul emlékeztem a gyilkos személyére. Filmváltozat ide, filmváltozat oda, a könyv végig fenntartotta a figyelmemet, kíváncsian vártam, mire derül fény a következő oldalakon, és elégedetten csuktam be az utolsó mondat után.


Bár nem az a klasszikus karácsonyi hangulatfokozó olvasmány, mint amilyen a Karácsonyi ének vagy egy-egy novella, a krimirajongótársaim biztosan szívesen a kezükbe veszik ezt a kötetet is. Nem csak Karácsony tájékán.



Agatha Christie: Hercule Poirot karácsonya
Hercule Poirot's Christmas
Fordította: Gálvölgyi Judit
276 oldal
Európa Kiadó, 2012
2500 Ft
A krimi megtalálható az Európánál most megjelent Karácsonyi krimik (392 oldal, 3490 Ft) gyűjteményben is

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...