Ugrás a fő tartalomra

Élet a blog után, avagy offline vagyok, mégis vagyok

Egyáltalán nem hiányzik a blogolás, bár olykor rápillantok néhány blogra, és ez a néhány alkalom adta meg a végső lökést, hogy ezt most megírjam.
Eredetileg az Antipost címet szántam neki, de inkább meggondoltam magam.
Természetesen, akinek nem inge, ne vegye magára és tisztelet most is a kivételnek.

Szóval, a könyves (és/vagy annak (is) kikiáltott) blogokat elnézve rájöttem, hogy nekem tényleg nem hiányzik ez az egész online firkálgatás. Miért? Mert azt figyeltem meg, hogy az egész átment egy hatalmas Facebookba meg egyéb hasonló oldalakba. Nem használom őket, de tudom, hogy léteznek, sőt a világon milliók mindennapjainak elengedhetetlen részei.

Azt figyeltem meg a könyves blogok világában is, hogy alapvető, hogy az ember megossza az olvasóival, hogy milyen kozmetikumokat használ, mit evett/ivott éppen, miközben az adott könyvet olvasta, merre járt mostanság.
Az ilyen típusú bejegyzésekkel sosem tudtam volna felvenni a versenyt, mert nem vagyok az a típus, aki miután megevett egy doboz krémtúrót, rögtön erős vágyat érezzen, hogy mindezt megossza az egész világgal. Pedig szoktam ilyen tevékenységet folytatni, újságot, könyvet, ruhát venni és a drogériákba is be szoktam térni, mégsem érzek olthatatlan vágyat, hogy lefényképezzem és itt mutogassam például azt a csomag zsebkendőt, amit legutóbb vettem. Pedig még illatos is.

Legyünk már őszinték! Miért olyan nagy szám, ha valaki vett egy csomag zsebkendőt, megevett egy krémtúrót, esetleg mindezt megspékelendő teát ivott egy cuki vagy nem cuki bögréből?
Arról nem is beszélve, hogy a napom jelentős részében nem azon jár az eszem, hogy amint hazaérek, a napom bármely momentumát is közhírré tegyem.

Azt is megállapítottam, hogy a blogbejegyzéseket elnézve szinte mindenki ugyanazokat a könyveket olvassa. Általában a legfrissebb könyvek közül kerülnek ki az olvasmányok. Ami nem is gond, de ez olyan, mintha más könyvek nem is nagyon léteznének. Pedig mennyi minden van még...

Úgyhogy továbbra is távol tartom magam az onlánykodástól. Mert a felsoroltakat inkább csak azokkal osztom meg, akikkel valóban fontosnak tartom. Vagy egyébként is meglátják, hogy éppen mit eszem vagy iszom vagy vettem, mert egy légtérben tartózkodunk, és olyankor ez okvetlenül megesik.
Mert olvasni, vásárolni, enni-inni és sok minden mást csinálni lehet offline is. Sőt!
Bár az is lehet, hogy valójában már nem is létezem, de akkor szeretném tudni, ki írja a nevemben naponta a jelenléti ívemet?!

A blog statisztikájában felfedeztem, hogy a bejegyzésem kikerült a Facebookra is. Gondolom, a Kedves Felhasználók ízekre szedtek, szétcincáltak, de már annyira hidegen hagy.


Megjegyzések

  1. Nem vagyunk kíváncsiak mit eszel-iszol, de az írásaidnak mindig örülünk :) Úgyhogy néha online-osodhadsz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, de írok éppen eleget munkaidőben, ahol az egyéb tevékenységek le is vannak tiltva. Itthon meg már nincs energiám megint azon agyalni, hogy valami értelmes kerüljön ki a kezem körül.

      Törlés
  2. sok könyvet azért olvastam el, mert kedvet kaptam hozzá a blogodból :)

    ...a Facebook meg arra jó, hogy akinek nincs okosabb elfoglaltsága, celebet csináljon magából - és ez egy jó kis fotószerkesztővel még akár profin is mehet - tehát tökéletes a látszat - és kész a "sikerélmény" :D

    ... azért írhatnál itt néha megint - hiányzol... ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek tényleg nagyon örülök :).
      Milyen igazad van! :D Szerintem sokan azért is csinálják, mert így megkapják azt a bizonyos 15 perc hírnevet... Akár hetente, de sokszor naponta többször is...
      Ahogy @repkutynak is írtam, bőven elég a munkahelyi firkálás, a szabadidőmet inkább másnak szentelem. Ráadásul már elég lassan is olvasok. Talán, ha egyszer nagyon nem bírok magammal, akkor írok majd egy-egy könyvről :). Már nem tervezek előre, de köszi :).

      Törlés
  3. Sajnálom, hogy nem fedeztem fel hamarabb a blogodat, mert olvasgatva a régi bejegyzéseidet, nagyon tetszenek!

    Egyébiránt nagyon is hasonlítunk abban a tekintetben, hogy én sem vagyok az a fajta, aki az élete minden percét dokumentálja az online térben, és nem is értem, mások hogy bírnak napról napra lépést tartani ezzel a őrülettel, és vajon miért jó az életük minden apró részletét kiteregetni, illetve mindezek mellett hogy van idejük élni az életüket. A blogomoat leszámítva semmilyen formában nem vagyok jelen az interneten, én inkább arra koncentrálok, hogy a éljem az életemet a valóságban. A mai napig sok megjegyzést kapok emiatt, a munkahelyemen is mindig kóstolgatnak, hogy ahhoz képest, hogy fiatal vagyok, mennyire elmaradott a gondolkodásom, hogy még a Facebook-ra sem vagyok képes regisztrálni. Mit mondhatnék ilyenkor? Elsőként mindig az merül fel bennem, hogy másnak miért olyan fontos, hogy én használok-e egy közösségi oldalt vagy sem...

    Sajnálom, hogy nem fogsz már írni, mert tényleg nagyon jó bejegyzésekre bukkantam nálad, de megértelek, csak kár, hogy ilyen későn tévedtem ide.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, aranyos vagy :).

      Tőlem is megkérdezte az egyik kollégám a kezdetekkor, hogy nem vagyok fent a Facebookon, és mondtam, hogy nem. És nem is hiányzik. Ilyenkor azt szoktam mondani - ami részben igaz is -, hogy mindenféle emberkék bejelölgettek (volt közös ismerősünk), és én egyáltalán nem akartam velük ismerkedni.
      Szerencsére nálunk vannak rajtam kívül is "maradiak", az egyikük mondta (és teljesen igaza van), hogy ott mindenki olyan bátor, ráír egyik a másikra, míg szemtől szemben meg csak lapít.
      Úgy tudják élni a "kiteregetés" mellett az életüket, hogy a napi min. egyszeri "teregetés" már a napjuk szerves része, mint az evés vagy az ivás. Igen, nekem is van egy-két olyan bejegyzésem, amire nyugodtan mondhatjuk, hogy a figyelemfelkeltés céljából született. De szerencsére sikerült időben leállítani magam. Úgyhogy, akinek ez a jó, hát csinálja. De ha majd egyszer valami hátulütője lesz a dolognak, ne csodálkozzon.

      Azért én majd néha "betévedek" hozzád :).

      Törlés
  4. Sok-sok szavaddal és gondolatoddal egyetértek. Mivel kicsit mást is írok, mint könyvekről, bár egyre kevesebbet ezekről is, mert nincs kedvem, szóval magam miatt csak 99%-os az egyetértésem. De egyébként igazak a mondataid. De mégis az a véleményem, hogy akinek hiányzol, hiányoztál, az itt tudatja, aki olvas, annak megjelenik, ha írsz valami újat. Aki pedig arra vágyik, hogy ossza meg a krémtúróját, az megteszi, én pedig azonnal bezárom a posztot. Ki erre a megnyilvanulasra vágyik ki másra. Engem is régebbi könyvek érdekelnek, de az egyéb saját élmények is. Én kitartóan olvasom, ha kedvem van, de nagyon keveset írok már.
    Ha valami tényleg igazán klassz könyvet olvastál, legalább írd be egy posztba a könyv címét, én pedig érteni fogom. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy írtál :). Láttam, hogy egy ideje már Te sem írsz olyan gyakran. Egyébként jól mondtad, ki ilyen figyelemre vágyik, ki olyanra.
      Rendben, majd gyártok egy listát azokról a könyvekről, amiket eddig olvastam és szerintem nagyon jók voltak :).

      Törlés
    2. Mindenképpen erdekel! :-) (a telefon minden ezen írt hsz-t ketszer jelenít meg, elnézést)

      Törlés
    3. Mindenképpen erdekel! :-) (a telefon minden ezen írt hsz-t ketszer jelenít meg, elnézést)

      Törlés
    4. Oké, ígérem, lesz ilyen :).
      Semmi baj, legfeljebb törlöm a duplázást :).

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Remélem, azért néha még pötyögsz majd ilyesmit legalább ide! :)
    Nem voltam napi szinten olvasó, de bizonyos időközönként a blogomban kirakott blogok linkjét mind végignézem.Most akadtam csak rá erre a kiírásodra, és sajnálom, hogy így döntöttél. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Andinak ígéretem egy bejegyzést az offline módban olvasott könyvekről. Azt megírom valamikor, de mást nemigen tervezek.
      :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerűek a héten

A téli tücsök meséi

Amikor újra esni kezdett a hó, megkerestem ezt a meseregényt, hogy a legmegfelelőbb körülmények között végre megismerkedjem a téli tücsök meséivel.

   A téli tücsök valójában nyári tücsök volt, de amikor a szigetre - ahol élt - megérkezett néhány ember, a tücsök belebújt a terepszínű hátizsák bal zsebébe és így került mostani lakhelyére, a szobába.
   A tücsök mindennap kimászik a hátizsák bal zsebéből - ami gyengülő zsályaillatot áraszt -, felugrik a székre, onnan az asztalra, majd az ablakpárkányra. Kint csak a havas táj látványa fogadja és ekkor bent felfedezi az asztalon álldogáló írógépet. Mindennap felugrik egy-egy billentyűjére, a befűzött papíron megjelenik egy betű, ami a tücsköt egy-egy, a szigeten történt eseményre emlékezteti. Ekkor leugrik az asztalról a székre, onnan a  földre, elsétál a zöld heverőre, felugrik rá, fel és alá kezd sétálgatni és közben emlékezik.

   A meseregényben tizenhat mesét olvashatunk, melyből tizenöt a tücsök egy-egy visszaemlékezése. Megisme…

Egy valóban csodálatos Júlia

A legutóbbi megjelenésekor már szemeztem Kertész Erzsébet Jósika Júliáról szóló regényével, de végül csak nemrég került be a gyűjteményembe.
A könyvről csupán annyit tudtam, hogy Podmaniczky Júliának állít emléket, aki nyolc évet várt, hogy feleségül mehessen Jósika Miklós íróhoz, majd az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Brüsszelbe menekültek, ahol Júlia csipkeboltot nyitott.

De ez a regény jóval több ennél. Már az elején teljesen magával ragadott, olyan jó volt elmerülni benne.

A Podmaniczky család az édesapa, Károly halála után költözött aszódi birtokukra. Itt él özvegye és egyben második felesége, Elise asszony öt gyermekükkel (Júlia, Eliza, Frigyes, Ármin és Marie) és a személyzettel.

Édesanyjuk - egy szász miniszer lánya - nagyon szigorú a gyermekeivel, a legfontosabb számára, hogy a külvilág előtt  a tökéletes család látszatát és a lányok feddhetetlenségét mutassa. Júlia immáron évek óta a kor ünnepelt írójának, Jósika Miklósnak jegyese. Az író ugyanis nős, é…

" Radnaynak lenni feladat, kötelesség"

(...) De itt, itt minden más. Itt nem lehet olyan mélyre ásni, hogy ne forduljon ki a rögök közül egy rég porladó Radnay, de genere Gyana. Uramisten, még ezt is számon tartják! Hogy Árpáddal együtt lépték át a Kárpátokat! Mit mondhat ezek után? Mit, amikor ebben a történetben a Hunyadiak, Báthoryak, Bethlenek meg Bocskaiak mind régi ismerősökként szerepelnek, és olyan Radnayak tetteiről hallhat, akik Rákóczi vagy Kossuth mellett álltak, buktak és haltak? Kész csoda, hogy még mindig van eleven Radnay! Ennyi összeesküvés, véres összecsapás, rokongyilkosság, árulás, merénylet számolatlan hősi halál után. Száműzetés Rodostóban, börtön Bécsben, fogság Kufsteinben, bujdosás török földön... És mégis, mindig akadt olyan sarja a családnak, aki utódokat nemzett, valahogy felnevelte őket, és továbbadta a nevet, meg valami mást is: büszkeséget, elszántságot, erőt, vakmerőséget és tébolyt. És közben végig itt maradtak, ezen a földön. Vagy ha el is távoztak egy időre, mindig hazatértek, ha másként …

Vers hétfőn

Rainer Maria Rilke: Spanyol táncosnő Fordította: Kosztolányi Dezső
Akárcsak a most gyujtott kénesgyujtó
vonaglik és sziporkázik fehéren,
majd szétcikáz: - úgy kezdi lázra-bujtó
fényes táncát, közel nézők körében,
forrón, hamar, majd széles tánca ráng.

És azután már csupa-csupa láng.

Hajába kap egyszerre a falánk
fény és ruháját is a tűzbe dobja,
föllángol az égésnek csóvalobja
s belőle mint a kígyó megriadva,
csörögve szisszen két mezítlen karja.

S aztán: kevés is már a tűz neki,
markába fogja, szerteszét veti
uralkodón és nézi: ott a földön
toporzékol, dühöngve és üvöltőn
és nem akar elülni lenn a porba. -
De gőgösen a biztos győzelemtül
mosolygó arca a magasba lendül
és kis, kemény lábával eltiporja.



Mától Adventig főleg olyan költőktől hozok verseket, akik már régen kerültek sorra, illetve, akiket nem, vagy kevésbé ismertem, hogy együtt okosodjunk. Remélem, másnak is sikerül olyan gyöngyszemekre bukkannia köztük, mint nekem, míg összeválogattam őket.

Vers

A csokoládé sötét oldala

Mióta megláttam néhány hónapja, hogy előbb-utóbb jön a folytatás, tervben volt, a második rész újraolvasása. Elvégre nem árt, ha frissek lesznek az emlékeim. Ráadásul elég régen volt már, amikor három éve a nyári szünetben először került a kezembe.

    Ahogy elkezdtem az olvasást, újra magával ragadott. Azt hiszem, most jobban időzítettem, hiszen az első dátum a regényben október 31. csütörtök.

     Október 31-én ismerkedhetünk meg Zozie de l' Alba-val, aki emberek életét lopja el. Zozie ugyanis árgus szemekkel vizslatja már elhunyt emberek postaládáját, melyeknek egyszerűen elemeli a tartalmát és felbontja, amit bennük talál. Nem is gondolnánk, hogy egy-egy postaláda micsoda kincseket tartogat Zozie számára! Elég neki egy bankszámlakivonat vagy egy számla, és voilà, már meg is van az új neve, az új élet, amit megkaparinthat.
Éppen egyik korábbi személyiségének nyomait igyekszik eltüntetni, amikor útja a Montmartre-ra vezet, ahol megpillant egy kamaszlányt egy chocolaterie e…

Bízz magadban! - Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés

Már a megjelenésekor kíváncsi lettem erre a könyvre, de talán jobb is, hogy csak a napokban sikerült elolvasni.

   A fülszövegben is rögtön arról olvashatunk, hányan szenvednek önbizalomhiányban, és bár sokan magabiztosnak tűnnek, valójában az csak a felszín, ami alatt egy rendkívül törékeny és sérülékeny önbecsülés rejtőzik. Az általam már két ismert szerző mellett három újjal is megismerkedtem, és elégedetten csuktam be a kötetet.
Figyelem, hosszú bejegyzés lesz! (Tegnap véletlenül tettem közzé, pedig még volt rajta mit csiszolni.)

Kádár Annamária fejezete nyitja a könyvet, aki a személyes tapasztalatai mellett, idézeteket is megoszt velünk. Megismertet a Johari-ablakkal, ami négy területre osztja a személyiségünket: a nyílt terület vagy az aréna, ahol mindazon képességünk, tulajdonosságunk található, mellyel tisztában vagyunk és a kifelé is megmutatjuk. A rejtett tartományban azon képességeink rejtőznek, melyeket ismerünk, de elrejtünk a környezetünk elöl. A Vak-Én mögött azon …

Joanne Harris: Egész évben karácsony - első benyomások

Sokakhoz hasonlóan én is megörültem, amikor egy hónapja megláttam ezt a kötetet az előrendelések között, és egy kisebb gondolkodási idő után a virtuális kosaramban landolt, majd csak várni kellett a megjelenésre és a kiszállításra. Volt is örömködés, amikor megérkezett vele a futár, aztán jött a feketeleves megvilágosodás:
ebbena kötetben véletlenül sem a Karácsony köti össze a novellákat, de nem ám! Úgyhogy Kedves Olvasó/Leendő Vásárló, ha úgy gondolta eddig, jó lesz karácsonyi alapozásnak, nagyot tévedett!
A könyv ugyanis az írónő A Cat, a Hat and a Piece of String (Egy macska, egy kalap és egy darab/kevés madzag) c. kötetének fordítása, melynek címében sehol sem szerepel a Karácsony szó. És az eredeti borító sem éppen karácsonyi hangulatot áraszt:

 Ulpius-ház, 2013                               Corbis, 2012      348 oldal                                          288 oldal
  Viszont az Ulpius sem hülye, ha már valaki nem harap az erotikus gyöngyszemekre, majd fog egy karácsonyi köt…

Szederbor

Annak idején azt írtam erről a regényről, hogy nem tetszett annyira, mint az addig olvasottak Joanne Harristől, de egyszer újraolvasom majd. Mivel az elmúlt hetekben  valaki mindig kereste a regényt, így elhatároztam, hogy beváltom az ígéretemet és újra elővettem a Szederbort.

    Jay Mackintosh évekkel ezelőtt gyerekkori élményeit felhasználva írta meg Földialma Joe c. regényét, mellyel egycsapásra híres lett. Rajongói azóta is várják az új könyvét, de ő álnéven sci-fikkel örvendezteti meg az olvasókat, ami bár anyagi jólétet jelent a számára, tudja, hogy nem ebben a műfajban érzi otthon magát.

   Öt éve él a barátnőjével, Kerry-vel egy londoni lakásban, aki egy esetleges új regény sikerének reményében eltűri minden szeszélyét. De egy márciusi napon, egy, a postával érkezett ingatlanhirdetés mindent megváltoztat: Jay megpillant egy franciaországi kis házat, éppen olyat, amilyenről a Földialma Joe-t ihlető egykori öreg bányász, Joe mesélt neki annak idején. Azonnal dönt: ez a ház…

Kafka és Dora

Mint a legtöbben, én is középiskolásként találkoztam először Kafka műveivel, egészen pontosan Az átváltozással, amit részletesen kielemeztünk, de a többi művei csak említés szintjén került szóba, az életrajzi hátteréből pedig nem is emlékszem szinte semmire. Mea culpa. Így nagyon örültem, amikor az újdonságok között rábukkantam Michael  Kumpfmüller regényére, amiből megismerhetjük Kafka életének utolsó évét.

     1923 júliusában az akkor már évek óta tuberkulózisban szenvedő és korábbi munkahelyétől, a biztosítótársaságtól nyugdíjazott 40 éves Kafka Müritzbe érkezik nővéréhez és annak gyerekeihez. Az író pihenni, de leginkább betegsége okán a tengeri levegő jótékony hatása miatt dönt az utazás mellett. A tengerparton megismerkedik egy táncosnői álmokat dédelgető fiatal lánnyal, Tilével, aki a közeli Berlini Zsidó Népotthon gyereküdülőjében gyerekfelügyelőként tölti a nyarat, és meghívja a következő estére Kafkát magukhoz. Az üdülőben szakácsként dolgozó Dora Diamant is felfigy…

Keserédes történetek

Decemberben már megírtam a véleményem, miután megérkezett a futár a novelláskötettel és néhányat elolvastam belőle. Bár az a vélemény csak az első benyomásokra korlátozódott, de azok mellett sem mehettem el szótlanul, elvégre a mai világban a többség kétszer is meggondolja, mire ad ki pénzt.

   Akkor félretettem a kötetet, ahogy annak idején a Bársony és keserű mandulát is, és a mai napig sem tudom megmondani, miért. Talán mert nem a megszokott Joanne Harrisszel találkoztam a lapokon, és furcsa volt, hogy az írónő egy másik arcát mutatja nem egy novellájában. A napokban viszont rájöttem, hogy hiányzanak Joanne Harris írásai, és teljesen mindegy, melyik oldala dominál az adott novellájában. Elő is vettem a kötetet és ott folytattam, ahol januárban abbahagytam.

     A novellákból nem a Csokoládéból jól ismert hangulat árad, hanem nem egyszer egy olykor gonosz, csipkelődő hang szövi a történet szálait. A címadó történet és annak folytatása - ahogyan már korábban is írtam - egyáltal…