2016. október 21., péntek

Élet a blog után, avagy offline vagyok, mégis vagyok

Egyáltalán nem hiányzik a blogolás, bár olykor rápillantok néhány blogra, és ez a néhány alkalom adta meg a végső lökést, hogy ezt most megírjam.
Eredetileg az Antipost címet szántam neki, de inkább meggondoltam magam.
Természetesen, akinek nem inge, ne vegye magára és tisztelet most is a kivételnek.

Szóval, a könyves (és/vagy annak (is) kikiáltott) blogokat elnézve rájöttem, hogy nekem tényleg nem hiányzik ez az egész online firkálgatás. Miért? Mert azt figyeltem meg, hogy az egész átment egy hatalmas Facebookba meg egyéb hasonló oldalakba. Nem használom őket, de tudom, hogy léteznek, sőt a világon milliók mindennapjainak elengedhetetlen részei.

Azt figyeltem meg a könyves blogok világában is, hogy alapvető, hogy az ember megossza az olvasóival, hogy milyen kozmetikumokat használ, mit evett/ivott éppen, miközben az adott könyvet olvasta, merre járt mostanság.
Az ilyen típusú bejegyzésekkel sosem tudtam volna felvenni a versenyt, mert nem vagyok az a típus, aki miután megevett egy doboz krémtúrót, rögtön erős vágyat érezzen, hogy mindezt megossza az egész világgal. Pedig szoktam ilyen tevékenységet folytatni, újságot, könyvet, ruhát venni és a drogériákba is be szoktam térni, mégsem érzek olthatatlan vágyat, hogy lefényképezzem és itt mutogassam például azt a csomag zsebkendőt, amit legutóbb vettem. Pedig még illatos is.

Legyünk már őszinték! Miért olyan nagy szám, ha valaki vett egy csomag zsebkendőt, megevett egy krémtúrót, esetleg mindezt megspékelendő teát ivott egy cuki vagy nem cuki bögréből?
Arról nem is beszélve, hogy a napom jelentős részében nem azon jár az eszem, hogy amint hazaérek, a napom bármely momentumát is közhírré tegyem.

Azt is megállapítottam, hogy a blogbejegyzéseket elnézve szinte mindenki ugyanazokat a könyveket olvassa. Általában a legfrissebb könyvek közül kerülnek ki az olvasmányok. Ami nem is gond, de ez olyan, mintha más könyvek nem is nagyon léteznének. Pedig mennyi minden van még...

Úgyhogy továbbra is távol tartom magam az onlánykodástól. Mert a felsoroltakat inkább csak azokkal osztom meg, akikkel valóban fontosnak tartom. Vagy egyébként is meglátják, hogy éppen mit eszem vagy iszom vagy vettem, mert egy légtérben tartózkodunk, és olyankor ez okvetlenül megesik.
Mert olvasni, vásárolni, enni-inni és sok minden mást csinálni lehet offline is. Sőt!
Bár az is lehet, hogy valójában már nem is létezem, de akkor szeretném tudni, ki írja a nevemben naponta a jelenléti ívemet?!

A blog statisztikájában felfedeztem, hogy a bejegyzésem kikerült a Facebookra is. Gondolom, a Kedves Felhasználók ízekre szedtek, szétcincáltak, de már annyira hidegen hagy.



Frissítés 2017-ből: soha se mondd, hogy soha. Mert lehet olyan pillanat, hogy mégis hiányozni fog, érdemes lesz újra belevágni és fittyet hányni  arra, hogy mi a menő, és éppen ezért, csak a saját elvárásaimnak kell megfelelnem.
Share: