2015. február 27., péntek

Tipikus sztereók


   PuPilla és Miamona hívta fel a figyelmem erre a hangoskönyvre, ugyanis Janikovszky Éva is a hiányosságaim közé tartozik. És milyen jól is tud jönni egy hangoskönyv, amikor az ember lánya éppen varrni kezd.

   Hányszor mondjuk mi is, hogy megakadt a lemez. Valamelyik családtagunk, munkatársunk, ismerősünk már megint ugyanazt fújja. De vannak esetek, amikor a lemeznek két oldala van, erre hívja fel a figyelmünket Janikovszky Éva is: előfordul, hogy ugyanannak a történetnek a másik verzióját halljuk, azaz a lemez másik oldalát adja elő az illető. Akár már másnap, akár csak napok, hetek vagy hónapok múlva. És nekünk "van szerencsénk" a lemez ezen oldalát is megismerni.
Ilyenkor is hány negatív megjegyzést teszünk, hány negatív gondolat jut eszünkbe. De mi történik akkor, ha mi vagyunk az előadók?

   Janikovszky Éva könyve ma is ugyanolyan aktuális, mint a megjelenésekor, 1978-ban volt. Bár már véget ért a szocializmus, az árak és bizonyos körülmények is megváltoztak, de mi, emberek nem sokat. Vagy éppen semmit sem.

   Olyan témák kerülnek terítékre, mint a rokoni látogatás, a munkahelyi túlóra, a Karácsony, a vendégeskedés, a divat, a mai fiatalok, az esküvő, az unokavárás, a válás vagy az önmagát a családjáért feláldozó anya:
Hát vedd már egyszer tudomásul, hogy éppen olyan dolgozó ember vagyok, mint te! Csakhogy én reggel ötkor kelek, lerohanok kifliért és tejért, és keltek mindenkit, és felhozom az újságot és reggelit adok és uzsonnát csomagolok, és kiszellőztetek és beágyazok, hogy mire munkába indulok, már alig állok a lábamon, és ledolgozom a nyolc órát, aztán bevásárolok, cipekedek, főzök és mosogatok, és sose látom a krimi elejét de ha megkérdezem, hogy melyik volt az áldozat, akkor én vagyok, akkor én vagyok a hülye. Hát az is vagyok, legalább is ti annak néztek engem.

   Ellenben a barátnőnek mindennek a másik oldalát adja elő: azaz neki egyáltalán nem fáradság, hogy hajnalban kell, hogy ki kell szolgálnia a családját, aztán várja a munka, majd a bevásárlás, otthon a főzés stb. Milyen ironikus?
  Megismerjük a szomszéd kislány divatos öltözékét megszóló anyukát is, aki szerint egyáltalán nem való még a leányzónak a tűsarkú csizma és a divatos kabát, bezzeg legközelebb ő is ilyet vesz a lányának és boldogan áradozik róla. De itt van az az apuka, aki a munkatársai előtt leszólja, lustának tartja a mai fiatalokat, míg otthon az érettségi előtt álló fiát lebeszéli a munkáról, hiszen így is túl van terhelve az iskolában és még a felvételire is készülnie kell.

   Előadóink bort isznak és vizet prédikálnak. Mi pedig miközben hallgatjuk vagy olvassuk és jókat mosolygunk az ismerős mondatokat hallva/olvasva, a mi környezetünk előadói mellett talán a saját lemezünkre is ráismerünk, elgondolkodunk  rajta és változtatunk. Mert ha minket zavar a mások lemezeinek két oldala, valószínűleg a mi hallgatóságunkat is, úgyhogy ideje változtatni rajta.

   Minden korosztálynak érdemes megismerkednie A lemez két oldalával, és nagyon örülök, hogy ezt Pécsi Ildikó felolvasásában tehettem. Nála jobb felolvasót nem is találhattak volna, az volt az érzésem, mintha a lemez valódi előadóját hallanám. 


Janikovszky Éva: A lemez két oldala
hangoskönyv
Felolvassa: Pécsi Ildikó
Teljes idő: 2,5 óra
Móra Kiadó, 2007
3490 Ft

2015. február 25., szerda

A gyertyák csonkig égnek


    Annak idején még nem volt a tanterv része Márai és a magyartanárnőm is csak annyit mondott erről a regényéről, hogy két öregember beszéli át az éjszakát,  egyébként meg nagyon unalmas. Azért a címe tetszett, de sokáig - magam sem tudom, miért - nem érdekelt, ami mögötte rejlik.

    A tábornok (Henrik) levelet kap, melyben régi barátja esti érkezéséről értesíti, így a házigazda kiadja az utasításokat a személyzetnek. Megkezdődnek az előkészületek a kastély azon részében, melyet évtizedek óta lezártak. Rögtön eszembe jutott Havisham kisasszony, bár a kastély ezen részét rendszeres időközönként takarítják, így itt nem egészen úgy állt meg az idő, mint Dickens regényében. És ez a készülődés felidézi a tábornokban az egész életét és egy bizonyos negyvenegy évvel ezelőtti napot, ami mindent megváltoztatott.

   Most, amikor túlesett az első meglepetésen, egyszerre elfáradt. Az ember egy életen át készül valamire. Először megsértődik. Aztán bosszút akar. Aztán vár. Már régen várt. Már nem is tudta, mikor alakult át a sértődés és a bosszúvágy várakozássá. Az időben minden megmarad, de olyan színtelen lesz, mint azok a nagyon régi fényképek, melyeket még fémlemezre rögzítettek.

    Henrik és Konrád a bécsi katonai intézetben ismerkedett meg gyerekként és barátkozott össze, bár az iskolán kívül semmi közös nem volt bennük. Henrik gazdag, befolyásos, ismert család sarja, aki mindent megkapott az élettől, míg Konrád szülei egyszerű emberek, akik sok mindenről lemondtak azért, hogy a fiuknak sikerüljön az, ami nekik nem.
   Henrik boldogan mutatta be barátját az apjának, aki már akkor figyelmeztette: Konrád másfajta. Hogy mit jelentett ez az akkor tizenkét éves fiúnak? Semmit, nem értette és nem is foglalkozott vele.

   A két barát több mint két évtizedet töltött együtt addig a bizonyos negyvenegy évvel ezelőtti napig. Henrik akkor már nős volt, Konrád pedig vendégként ült barátja és annak felesége, Krisztina társaságában ugyanabban a szobában, ahol most terítenek. Vajon mi történt azon a július 2-án, ami elválasztotta a két barátot?

   Erre csak a vacsora alatt derül fény, amikor a két idős ember beszélgetni kezd. Konrád mesél a külföldön töltött éveiről, majd Henrik veszi át a beszélgetés fonalát és kezdi elénk tárni mindazt, ami akkor és utána történt.

   Bevallom, volt néhány oldal, amikor egyetértettem a magyartanárnőmmel, de a kíváncsiságom - szerencsére - erősebb volt. Nem értettem, miért kell szinte szó szerint a kályhánál kezdeni a történetet, de ahogy fogytak a lapok, mindenre választ kaptam. Csak a vendég megérkezéséig kellett várnom, ekkor már "felpörögtek az események" - persze nem szó szerint, hiszen csak ülnek, esznek, isznak, beszélgetnek és emlékeznek. (Mintha egy Csehov-dráma lenne, csak magyar helyszínnel és szereplőkkel.)

   De ez volt az a pillanat, amikor már nem akaródzott letenni a könyvet. Vajon mi történt annak idején köztük? Milyen okok vezettek odáig? Mi történt velük azóta? Miért vannak most együtt? Henrik monológjában számos elgondolkodtató kérdést vet fel barátságról, hűségről, magányról. Mindarról, amit az elmúlt évtizedekben megtapasztalt. És ezek azok a kérdések, melyek miatt megérte elolvasni Márai - talán - legismertebb művét, mert közben az olvasót is gondolkodásra készteti. Vajon mi mit gondolunk ugyanezekről a dolgokról? Mi hogyan cselekedtünk volna a helyükben, vagy a saját életünkben, ha hasonló helyzetbe kerültünk/kerülnénk?

   Természetesen, aki még nem olvasott Márait, annak esetleg nagy falat lehet elsőként ezzel a könyvével kezdeni, de lehet, hogy éppen ez fogja meg. Aki viszont nem szereti a hosszú monológokat és Márait sem, inkább kerülje el. Ezt a kisregényt az érti és szereti meg igazán, aki az élete során már átélte mindazt (részben vagy egészben), amit a szereplők: csalódást, magányt, fájdalmat. Ha igen, nagyon fogja szeretni - ahogyan én is.
  Nem álbölcselkedést kaptam, hanem olyan gondolatokat tárt elém Márai, amelyeken nem futhattam át, lassúságra és gondolkodásra intett. Ez ennek a regénynek a kulcsa. Csendben és nyugodt körülmények között érdemes csak olvasni vagy meghallgatni, de mindenképpen megéri.
 
El kell viselni jellemünket, alaptermészetünket, melynek hibáin, önzésén, mohóságán tapasztalás és belátás nem változtatnak. El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük. El kell viselni az árulást és a hűtlenséget, s ami a legnehezebb minden emberi feladat között, el kell viselni egy másik ember jellembeli vagy észbeli kiválóságát. Ennyit tanultam hetvenhárom év alatt, itt, az erdő közepén. 


Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
179 oldal
Helikon Kiadó, 2010
2690 Ft
A film Agárdy Gábor és Avar István főszereplésével megnézhető itt.

2015. február 23., hétfő

Vers hétfőn

2015. február 20., péntek

Ermitázs, Szentpétervár


   2010-ben és 2011-ben jelent meg a Grafo Kiadó gondozásában A világ múzeumai sorozat négy kötete, melyek a legnagyobb múzeumok közül négy történetét és gazdag gyűjteményeik egy részét tárják az olvasó elé.
A sorozattal való ismerkedésemet a szentpétervári Ermitázzsal kezdtem.

   Az előszóban, majd az azt követő bevezetésben megismerkedünk az épület és a gyűjtemény történetével: 
   Az Ermitázst Nagy Katalin kezdte építtetni 1764-ben azzal a céllal, hogy a Téli Palota mellett legyen egy hely, ahol az általa összegyűjtött festményeiben gyönyörködhet és a barátaival találkozhat. A kis remetelak tehát nem múzeumnak épült, és a cárnő sem volt műértő, csupán szerette a művészetet, és a francia kapcsolatainak hála (Denis Diderot-val és Frédéric-Melchior Grimmet-vel folytatott levelezésnek), számos kinccsel gyarapíthatta gyűjteményét.
   A gyűjtést már Nagy Péter elkezdte, majd Katalin lelkesedésének köszönhetően tovább gazdagodott, így a későbbiekben az épületegyüttes a Téli Palotával együtt öttagúvá bővült, mely magában foglalja az Ermitázs Színházat is.

   Az elmúlt századok során mind az épületek, mind a gyűjtemény számos viszontagságot élt át - tűzvészt, több képet eladtak (köztük Sztálin, aki fontosabbnak tartotta a traktorvásárlást...) , a II. háború alatt pedig kiürítették, ám az üres termek látogathatók maradtak -, de  napjainkban újra teljes egészében megtekinthető a közel hárommillió(!!!) műalkotás.

   A kötet harmadik - legnagyobb - részét természetesen a múzeumban található művek alkotják. Bizonyára nem volt egyszerű kiválasztani azt a hatvanegy művészt és hetven művet, melyek helyet kaptak a könyvben. Mindenesetre a fülszövegben ígért hat évszázad művészetének panorámája garantáltan elénk tárul. Ezt a sort nyitja a XV. században élt és alkotott Robert Campin és zárja a XX. századdal Pablo Picasso.

   Minden alkotás mellett megtaláljuk a keletkezési idejét, pontos méreteit, anyagát, a származására vonatkozó információkat (mely gyűjteményből vagy kitől került a múzeumba) és mióta része a gyűjteménynek.

  Ezt követi a mű ismertetése, melyben olvashatunk a művészről, a mű keletkezéséről, a hozzá kapcsolódó esetleges feltevésekről, majd ezt követi a mű elemzése.

  Több alkotás kapott helyett a Nagyító alatt oldalakon, azaz a szerző a mű egyes részeit kiemeli és ezekhez plusz információkat fűz, illetve több mű egy-egy részlete a következő oldalon/oldalakon nagyítva is megtekinthető.

  A már ismert művészek mellett - mint Tiziano, Caravaggio, Rubens, Rembrandt, Canaletto, Fragonard, Gainsborough, Monet, Renoir vagy Matisse - számos új festő nevét jegyeztem meg magamnak. Közülük kiemelném Jan Fyt-et, Matthias Stomert és Bernardo Bellottot és Nagy Katalin egyik kedvencét, Jean-Baptiste Greuse-t:



  A kötet néhány hasznos információval zárul a múzeummal kapcsolatban (alaprajz, pontos cím, elérhetőség, tömegközlekedéssel való megközelítés, nyitva tartás, szolgáltatások).


  Igényes, gyönyörűen kivitelezett kötet, amiben tobzódhatunk a szebbnél szebb műalkotásokban, melyek közt mindenki megtalálja a kedvencét (a szerzőé bizonyára Tiziano Szent Sebestyéne), és garantáltan kedvet kap egy Ermitázs-beli látogatáshoz.


Egy kis kedvcsináló (Film az állami Ermitázsról, 5. rész - orosz nyelvű):


 
Alessandra Fregolent: Ermitázs Szentpétervár
Fordította: Todero Anna
A világ múzeumai sorozat
160 oldal
Grafo Kiadó, 2010
4900 Ft
Az Ermitázs honlapja

Bízz magadban! - Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés


   Már a megjelenésekor kíváncsi lettem erre a könyvre, de talán jobb is, hogy csak a napokban sikerült elolvasni.

   A fülszövegben is rögtön arról olvashatunk, hányan szenvednek önbizalomhiányban, és bár sokan magabiztosnak tűnnek, valójában az csak a felszín, ami alatt egy rendkívül törékeny és sérülékeny önbecsülés rejtőzik. Az általam már két ismert szerző mellett három újjal is megismerkedtem, és elégedetten csuktam be a kötetet.
Figyelem, hosszú bejegyzés lesz! (Tegnap véletlenül tettem közzé, pedig még volt rajta mit csiszolni.)


   Kádár Annamária fejezete nyitja a könyvet, aki a személyes tapasztalatai mellett, idézeteket is megoszt velünk. Megismertet a Johari-ablakkal, ami négy területre osztja a személyiségünket: a nyílt terület vagy az aréna, ahol mindazon képességünk, tulajdonosságunk található, mellyel tisztában vagyunk és a kifelé is megmutatjuk. A rejtett tartományban azon képességeink rejtőznek, melyeket ismerünk, de elrejtünk a környezetünk elöl. A Vak-Én mögött azon tulajdonságaink bújnak meg, melyeket mi nem, de a környezetünk igenis meglát, míg a negyedik, a tudattalan szféra, a tabuk területe. Az önismeret egyik legfontosabb része, hogy az arénát kiszélesítsük, azaz a többi terület méretét fokozatosan szűkítsük, ami nem könnyű feladat, de közben felismerjük, milyen hiányosságaink vannak és a birtokunkban lévő képességeinkkel is ugyanúgy megálljuk a helyünket, és ez az önbizalmunkra is pozitív hatással van.

   Olvashatunk a különböző korszakainkban befolyásoló hatásokról, a szubjektív időperspektíváról: azaz hogyan viszonyulunk az időhöz. Pozitívan vagy negatívan kezeljük a múltat: csak a jó dolgokra emlékezünk belőle, vagy csak a rosszakra? Jelenhedonisták vagy jelenfatalisták vagyunk? Minden pillanatát ki akarjuk élvezni, vagy a nekem nem sikerül semmi típushoz tartozunk?
    Szóba kerül a legnagyobb csapda: a kényelem, mert sokan nem merünk, nem mernek új kihívásokat keresni, menekülnek a nagyobb megmérettetések elöl. De ugyanígy negatív hatással vannak a más forrásból érkező vélemények is: a károgók, a lesajnálók mondatai még inkább elmélyíthetik a sebeinket.
Kádár Annamária továbbá - szintén a saját példájából kiindulva - arra biztat minket, hogy ne akarjunk tökéletesek lenni, mert ezzel csak ártunk magunknak, érjük be azzal, hogy elég jók vagyunk, elég jól tesszük a dolgunkat és kész.


   Bagdy Emőke ismét a különböző korszakainkról mesél és néhány gondolata visszaköszön a Teljesebbé válni c. kötetből is, de mielőtt valaki azt gondolná, hogy akkor ezt a fejezetet inkább kihagyná, megnyugtatom, hogy számos hasznos információval és tanáccsal lesz gazdagabb. Például megtanulhatjuk, hogyan készüljünk fel egy rettegett helyzetre, ahol eddig nem úgy szerepeltünk, ahogyan szerettünk volna.
Fontos, hogy biztassuk a gyerekeket, és azt is hangsúlyozza, hogy kompenzációval magabiztosabbá válhatunk. Azaz, ha bárki (szülő, pedagógus, a többi gyerek stb.) azt mondta nekünk, hogy: Te ezt úgyse tudod megcsinálni, milyen szerencsétlen vagy és ehhez hasonlóakat, keressük meg azt a valamit, amiben viszont jók vagyunk.

   Mindketten kiemelik, milyen fontosak az önbizalmunk megerősítése szempontjából a múltbeli dicséreteink. Ha a negatív vélemények helyett ezekre koncentrálunk, erőt meríthetünk belőlük az újabb kihívásokhoz. 


   Szondy Máté a narcizmusról oszt meg gondolatokat és tanácsokat. Rögtön Patrick Batemannel nyitja a fejezetet, akinél jobb példát nem is találhatott volna. Néhány kérdés segítségével választ kapunk arra is, mi vajon narcisztikusak vagyunk-e, és amennyiben igen, hogyan kezeljük a helyzetet, vagy ha a környezetünkben él ilyen személy, esetleg a párunk az.

   Azért is szerettem ezt a fejezetet (is), mert csak megerősített abban, amit én is gondolok a narcisztikus emberkékről, akik állandóan a Facebookon lógnak - hiszen már szinte mindenki fent van, de ugyanezt elmondhatjuk a magukat más oldalakon mutogatókról is. Minden képen azt látjuk, hogy az ismerősök élete milyen szuper: csinosak, vonzóak, sikeresek, jól néznek ki, jókat buliznak, tündéri gyerekük (gyerekeik) van(nak), csakhogy ami mögötte van, azt nem látjuk. Hogy a buli után másnaposan ébrednek, amikor ordít és hisztizik a tündéri gyerekük, vagy ha éppen nem sikerül nekik valami, mert ezt már nem tárják ország-világ elé. A narcisztikusok valójában egy kirakatot építenek maguk köré, mert a lájkok számától és mások pozitív hozzászólásaitól függenek, ami mögött alacsony önbizalom és szorongás rejtőzik. Meg is figyeltem, hogy olyanok is akadnak köztük, akik hihetetlenül okosnak és intelligensnek kiáltják ki magukat és előszeretettel osztják az észt, holott még nekik sem ártana egy adagnyi. De soha nem vallanák be, ha valamilyen hiányosságuk van, hiszen mindenhatónak tartják magukat.


   Kozma-Vízkeleti Dániel fejezete az Önbecsülés kapcsolataink tükrében címet kapta, melyben megismerhetjük a bio-pszicho-spirituo-szociális modellt. Az első a testünket jelenti, mely azonnal jelez, ha gond van, és amiről sokan hajlamosak vagyunk - sajnos - megfeledkezni.  A második halmaz a lelkünk, mely akkor érzi jól magát, ha jónak látjuk magunkat. De ehhez nem feltétlenül másoktól kell várni a pozitív megerősítést, mi tehetjük a legtöbbet érte! Sokszor egy apróság is elég lehet: pl.: érdeklődési körünknek megfelelően olvasunk vagy csinálunk valamit.  A spirituo szférához tartoznak a vallásos és spirituális élmények. Azaz, ha sikerült valami, annak a - ki-ki beállítódottsága és hite szerint - fentről jövőktől érkező hatalmat, hatást érezzük. De önbizalmunkat növelheti egy-egy mese vagy mítosz is.  A szociális szféránkhoz tartozik, hogy begyűjthessük a számunkra fontos emberek dicséretét. De nagyon fontos tudnunk, hogy a dolog kölcsönös! Erre az előző fejezetekben Bagdy Emőke és Szondy Máté is figyelmeztet. Tehát ne várjak mástól dicséretet, ha én nem tudom megdicsérni a másikat! És ne gondoljunk nagy dolgokra, sokszor egy köszönöm is elég. Ugye, hogy mindannyian ismerünk olyan embereket, akik nem tudják kimondani ezt az egy szót? Pedig nem nehéz.

   Szó esik az önbecsülés és a kultúra helyzetéről, és remek példának tartom a cicát rajzoló gyerek családjának reakcióját: ha egy amerikai kisgyerek rajzolta a macskát, az egész család összegyűl és lelkesen dicsérik az apróság ügyességét, a rajz szépségét, míg egy magyar család - általában - mit csinál? Megsimogatja a gyerek fejét, de rögtön meg is jegyzi, hogy miért rózsaszín és mit kellene még kijavítani rajta. Míg az amerikai kisgyerek boldogan mosolyog, a magyar sírni kezd, mert dicséret helyett leszólták a rajzát. És az a tapasztalatom - természetesen most is tisztelet a kivételnek -, hogy nem tudjuk egymást megdicsérni, rögtön a hibát keressük a másikban, irigykedünk, leszóljuk, hitetlenkedünk (ha a macskánál maradunk: Ezt tényleg, te rajzoltad?), még véletlenül sem örülünk annak, hogy a másiknak sikerül valami. Még ha az csak egy apróság is. De azért ne legyek én se ennyire negatív, hiszen ehhez kapunk egy fontos tanácsot: olyan emberek társaságát keressük, akik ennek az ellenkezői, azaz meg tudnak dicsérni minket és mi is jól érezzük magunkat a társaságukban.

    A másik példa, ami nagyon tetszett: hogyan viszonyulunk a múlthoz? Egy-egy esetet a negatív vagy  a pozitív oldaláról mesélünk el? A példában egy nyaralás a téma és olvasás közben rögtön Turai és Gál jutott eszembe a Játék a kastélyban-ból, amikor a kastély felé tartó útjukról vitáznak. Gál mindenben csak a rosszat látja, míg Turai bár megjegyzi, hogy volt, ami tényleg kellemetlen volt, de mindent a jó oldaláról néz.


   Pál Ferenc a spirituálitást, azon belül is a keresztény vallást helyezi a fejezete középpontjába, illetve a családot. Azért ne ijedjen meg az sem, aki másban hisz, és azt tanácsolom, elsőként inkább ezt a fejezetet olvassa el. A vallási példák mellett itt is kapunk egy-két hasznos tanácsot.


Mit tanultam ebből a könyvből? (kiegészítve néhány személyes és őszinte gondolattal)

  • Úgy vagyok jó, ahogy vagyok - ezen nemrégiben gondolkodtam el, és rájöttem, hogy de jó, hogy ilyen vagyok amilyen, és nem akarok olyan lenni, mint X vagy Y.
  • Ne törődjek a károgókkal, azokkal, akik lebecsülnek és/vagy (le)sajnálnak, hiszen nem is ismernek igazán és nem is akarnak igazán megismerni. (Utóbbit azért nem is bánom.)
  • Olyan emberek társaságát keressem, akik figyelembe vesznek másokat is, akik között jól érezhetem magam, ahol észreveszik, hogy ott vagyok és tudunk értelmesen beszélgetni, nem pedig a  - sokszor értelmetlen és felesleges - panaszáradatukat kell hallgatnom vagy mások szapulását. Mivel ezek engem is zavarnak, nem osztom meg ország-világgal, ha szétment a cipzárom, ha csúnyán nézett rám valaki, mert mire elkészül a bejegyzés, már be van varrva az új cipzár, a csúnyán néző illető is régen messze jár, és csak árt, ha ezen pufogok már két órája.
  • Magamon is évekkel ezelőtt felfedeztem a narcizmus jeleit, de hála az égnek, kigyógyultam belőle. Bár inkább feltűnési viszketegségnek nevezem, mert sosem gyönyörködtem az iwiwes fényképeimben és főleg segítő szándékú, közérdekű (értsd: iskolai tárgyú) kiírásokkal árasztottam el az üzenőfalat. De nem naponta tizenötször. Akkoriban több közösségi oldalon is fent voltam, de mára már jelentősen lecsökkentettem az online jelenlétemet, nem akarok olyan lenni, mint a pestis, hogy mindenhol ott legyek, azt meg pláne nem, hogy mindent kipakoljak magamról.
  • Igen, mindennap megnézem a blogjaim statisztikáját és hogy érkezett-e új megjegyzés, de egy pillanatig sem görcsölök a bejegyzések melletti számokon. A megjegyzésekre is ugyanez vonatkozik, és azért pillantok rájuk, mert korábbról maradt egy-kettő (néhány blogköltözés miatt, egy pedig figyelmetlenség miatt), amire nem válaszoltam, és nem akarok olyan lenni, aki nem törődik a mások észrevételeivel. Ezért sincs nálam például megjegyzésmoderálás, amit csak napjaink cenzúrájának hívok. Saját tapasztalatom, hogy akik moderálnak, legtöbbször ők nem szoktak válaszolni a hozzászólásokra, és olyankor azt érzem, hogy nem is érdekli igazán őket a véleményem, és legközelebb inkább megtartom magamnak.
  • Ahhoz, hogy valamit elérjek, fel kell emelnem a fenekem, nem a sült galambot kell várni. Saját példa: tavaly beneveztem az idei várólista-csökkentésre: ahhoz, hogy sikerüljön teljesíteni ez év végéig, előbb-utóbb le kell vennem a polcról és el kell olvasnom mind a tizenkét könyvet. Hogy ez milyen ütemben történik - szerintem - senkit nem érdekel, az eredmény a lényeg, nem?
  • Vagy: hiába szeretném felfrissíteni a nyelvtudásom, ha nem foglalkozok egyik nyelvvel sem, csak azt hajtogatom állandóan, hogy gyakorolni kellene, de semmit sem teszek érte. A nyelvkönyvek sem szállnak le magukról a polcról és a szavak sem másznak bele reggelre a fejembe a szótárból, hiába teszem este a párnám alá. Nekem kellett lépnem és megtalálni a saját módszeremet, ami nemcsak hasznos, de szórakoztató is.

Végül Virginia Satir írását hoztam, amit Kádár Annamária is idéz a fejezete elején:

Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki.
Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam.
Én rendelkezem mindenemmel –
  • a testemmel és annak minden mozdulatával;
  • az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel;
  • a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz;
  • az érzéseimmel, legyen bár az harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság, vagy izgalom;
  • a számmal és minden szóval, ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem;
  • a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes;
  • minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul.
Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.
Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.
Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat. Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam.
Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.
Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat.
Én én vagyok, és így vagyok jó.
Virginia Satir: Én én vagyok




Bagdy Emőke - Kádár Annamária - Kozma-Vízkeleti Dániel - Pál Ferenc - Szondy Máté: Bízz magadban! 
Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés
Sorozat: Nyitott Akadémia
184 oldal
Kulcslyuk Kiadó, 2014
2290 Ft

2015. február 18., szerda

"Micsoda család!"

   A Zöldmanzárdos-ház egykori cserfes Anne-je immár öt gyerek (három fiú: Jem, Walter, Shirley és két ikerlány, Di és Nan) boldog édesanyja és úton van a hatodik csöppség.

  Anne egy szomorú esemény apropóján ismét ellátogat a Zöldmanzárdos-házba és egy csodálatos napot tölt imádott Dianájával, majd visszatér otthonába, Zugolyba, ahol Gilbert, a csemeték és a cselédjük, Susan várja.

  Anne bár felnőtt és komoly családanyává vált az elmúlt évek alatt, ám az egykori álmodozó kislány még mindig benne él, de már nem botránkoztatja úgy meg a környezetét, ahogyan korábban.

  A sorozat hatodik kötetében már a gyerekek kerülnek előtérbe, hiszen mindannyian örökölték édesanyjuk gazdag fantáziáját, így kalandokban sosincs hiány.

  Mai szemmel kicsit furcsa volt olvasni, hogy a hatodik gyerek születése előtt a többieket elküldték a háztól (tudom, akkor még otthon születettek a gyerekek), de a legmeglepőbb mégis az volt számomra, amikor az ekkor hétéves Jem éjszaka, három óra leforgása alatt hazagyalogol hat mérföldnyi távolságról.

  A családot boldogítja továbbá Mary Maria Blythe néni, aki csak rövid időre érkezik a házba, de mégis tovább marad, mint azt a család elviseli... Mary Maria néni ugyanis mindenbe beleüti az orrát, mindenről megvan a véleménye, hiszen antiszociális vénkisasszonyként remekül ért a gyerekneveléshez...
    - És ki lenne ez a szemérmetlen némber? - kérdezte szigorúan.
    - Diana istennő - mondta Anne, és lopva összenéztek Gilberttel.
    - Ó, egy pogány! Nos, azt hiszem, így már érthető. Én azért mégsem hagynám elöl, Annie, ahol a gyerekek is láthatják. Néha komolyan azt hiszem, hogy a mai világban ismeretlen fogalom az erkölcs. A nagymamám - fejezte be a rá jellemző tüneményes közvetlenséggel - télen és nyáron egyaránt három alsószoknyát hordott.

   Persze a drága néni távozása után sem unatkoztam, hiszen a gyerekekkel is mindig történt valami: hol kutyát kaptak, hol új barátra tettek szert, hol saját fantáziájuk áldozatává váltak, de még azt is megtudtam, hogy megy a házasságszerzés Anne-nek és hogyan birkózik meg egy nekromón megírásával.

  Azért néhány negatívumot megemlítenék: Susan az agyamra ment azzal, hogy szinte minden mondatában doktorné kedvesnek szólítja Anne-t.
  A segélyegylet takaróvarró összejövetelén a rengeteg név között sikerült elvesztenem a fonalat a pletykák áradatában és egy kicsit töltelékfejezetnek is éreztem. Talán, ha újraolvasom majd, már itt is jókat mosolygok.
  Nagyon meglepődtem a  rengeteg nyomdahibán, aminek más könyvben sem örülök, de hogy egy ifjúsági regényben? Ennek a mondatnak az elejét nem is értettem először:
Bojtorján nőtt a középső kúpvirág, de végre megakadt a szeme egy nyaláb katonás tigrisliliomon is, a lekoptatott lépcsőfokok mellett pedig egy vidám körömvirágágyáson.

   Összességében ez a kötet is remek kikapcsolódást nyújtott, méltó folytatása az előzőeknek, de azért jó tudni, hogy itt már inkább a gyerekeké a főszerep, ám az ő kalandjaik is méltóak az édesanyjukéihoz. Bár az meglepett, hogy egyedül Shirley-vel nem történt semmi, míg a többieknek legalább egy fejezet jutott.
 L. M. Montgomery tájleírásai továbbra is gyönyörűek, Bertie Shakespeare neve (ezek a keresztnevei) pedig micsoda ötlet - persze pozitív értelemben.

   A filmsorozatból ezt a kötetet kihagyták, így senki ne keresse a cserfes Blythe gyerekeket az utolsó részekben. 
 

Lucy Maud Montgomery: Anne családja körében
Eredeti cím: Anne of Ingleside
Anne-sorozat 6. 
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
349 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2012
2499 Ft

2015. február 16., hétfő

Vers hétfőn

Eredetileg azért választottam mára az első verset, mert soká lesz még az az áprilisi születésnap és addig sem maradhatunk Reviczky Gyula nélkül. De miközben újraolvastam a Teljesebbé válnit, ez a vers is eszembe jutott. Kádár Annamária pedig Reményik Sándor ismert versével zárja a fejezetét, aminek szintén itt a helye. 

Reviczky Gyula: Jó lelkek

Vannak jó lelkek még a földön;
De elrejtőznek a világ elül.
A csacska hír hallgat felőlük,
Élnek s meghalnak ismeretlenül.

Éltük szerény, csöndes, magános,
Dobszóval, vak lármával nem dicsért.
Erényüknek czégére nincsen;
Ha jót tesznek, nem kérdik, hogy miért.

Vásári zajt, hühót kerülnek.
Nem lökdösődnek lármás útakon.
Lelkük zománczát féltve őrzik.
A merre járnak, csend van s nyúgalom.

A sors csapási, szenvedések
Között értékük legszebben ragyog.
A rózsa is, ha eltiporják:
Akkor terjeszt legédesb illatot.

Vannak jó lelkek még a földön!
Vigasztalásul vallom és hiszem.
Megtűrve, mint árvák, ugy élnek,
És nem irigyli sorsuk' senki sem.


 Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.




Versek:
Reviczky Gyula
Reményik Sándor

2015. február 15., vasárnap

A téli tücsök meséi


    Amikor újra esni kezdett a hó, megkerestem ezt a meseregényt, hogy a legmegfelelőbb körülmények között végre megismerkedjem a téli tücsök meséivel.

   A téli tücsök valójában nyári tücsök volt, de amikor a szigetre - ahol élt - megérkezett néhány ember, a tücsök belebújt a terepszínű hátizsák bal zsebébe és így került mostani lakhelyére, a szobába.
   A tücsök minden nap kimászik a hátizsák bal zsebéből - ami gyengülő zsályaillatot áraszt -, felugrik a székre, onnan az asztalra, majd az ablakpárkányra. Kint csak a havas táj látványa fogadja és ekkor bent felfedezi az asztalon álldogáló írógépet. Minden nap felugrik egy-egy billentyűjére, a befűzött papíron megjelenik egy betű, ami a tücsköt egy-egy, a szigeten történt eseményre emlékezteti. Ekkor leugrik az asztalról a székre, onnan a  földre, elsétál a zöld heverőre, felugrik rá, fel és alá kezd sétálgatni és közben emlékezik.

   A meseregényben tizenhat mesét olvashatunk, melyből tizenöt a tücsök egy-egy visszaemlékezése. Megismerjük a sziget lakóit: a mókusokat, a tücsköket, a vakondokot, a legkisebb ugrifülest, a siklókígyót, a nádiverebet és a hőscincért, a háromlábú kutyát, akikkel mindig történt valami: az ugrifüles futóversenyre hívta ki a siklókígyót, a hőscincér hencegett, a vakondoknak fájt a foga, de ezt is megtudjuk, hogy a legöregebb tücsök milyen kalapot talált magának.
– Jaj! – kiáltott fel ekkor az unokatücsök.
– Mi az? Mi az? – kérdezte a legöregebb tücsök.
– A lepke! Rászállt a kalapodra! Jaj, ne moccanj, nagyapó! Mert még elijeszted!
A legöregebb tücsök nem moccant, állt, mint a cövek, nehogy megijessze a kalapjára szállt lepkét.
Az unokatücsök ámulva nézte a lepkét.
– Lepke! Gyönyörű lepke! Levegőben lebegő, nagy kalapon megülő, látlak! – suttogta.
A lepke pedig kényelmesen elhelyezkedett a legöregebb tücsök kalapján, és szépen elaludt.
– Elaludt! – suttogta az unokatücsök.
– Ejhej, hejhej! – dünnyögte a legöregebb tücsök, de nagyon halkan, nehogy felébressze a lepkét.
És állt mereven, mozdulatlanul, mint a földbe vert cövek, állt a nagy kalap alatt, a kalapon pedig szépen aludt a lepke.

  Bár nem tartozom a célcsoportba, de így is jó volt megismerkedni a sziget lakóival . A mesék aranyosak, humorosak és szinte mindig tartogatnak valamilyen tanulságot. Megszerettem a sziget lakóit és a téli tücsköt, aki bár megszokta új környezetét, de mégis visszavágyik igazi otthonába, a szigetre.

  Azért bevallom, amikor egyhuzamban olvastam több mesét, kicsit az agyamra ment a tücsök napi menetrendje (lásd fentebb, milyen sorrendben és hova ugrik fel), amit minden történet elején végigolvashatunk és az illusztrációk sem nyerték el a tetszésemet. Ezektől eltekintve, a célcsoport bizonyára remekül szórakozik egy-egy téli estén, miközben valaki felolvassa neki a történeteket.

  Már elkészült a bejegyzés, amikor én is találkoztam a téli tücsökkel. Tegnap este felkapcsoltam a villanyt és a szőnyeg mellett egy fekete valamit láttam. Rögtön tudtam, hogy csakis tücsök lehet (mert nyáron és ősszel is néha be-belátogat egy), úgyhogy már nyúltam is az üres zsebkendős zacskó felé, amivel meg szoktam őket fogni. Nem, nem vagyok állatkínzó, mert ma reggel kivittem és a szomszéd árokparton elengedtem - épen és egészségesen.


Csukás István: A téli tücsök meséi
Illusztrálta: Heinzelmann Emma
100 oldal
Móra Kiadó, 1974
Tavaly a Könymolyképző Kiadó jelentette meg Cakó Ferenc immáron színes és jóval szebb illusztrációival.

2015. február 12., csütörtök

Teljesebbé válni - Önfejlesztés, önmegvalósítás, önmeghaladás


     Bár a tavalyi évzáró töltelékbejegyzésemben nem említettem ezt a könyvet, mégis nagyon fontos és meghatározó volt számomra. A napokban ismét lekerült a polcról, mert úgy éreztem, ismét szükségem van rá, és ezúttal szeretnék néhány gondolatot is megosztani róla.

     A kötet szerzői arra vállalkoztak, hogy megismertessenek minket, olvasókat az önfejlesztés, az önmegvalósítás és az önmeghaladás fogalmával és egyben el is indítsanak a hozzájuk vezető rögös úton.

    Bagdy Emőke rögtön a különböző életkorokról és azok feladatairól mesél, hiszen már egész pici korunkban ott motoszkál mindannyiunkban az önmegvalósítás: mindennap fejlesztjük magunkat, emeljük a fejünket, mozgolódunk, hogy egy nap felálljunk, majd elinduljunk.
    Minden életkornak megvan a maga szerepe és feladata az életünkben, ami az önismeretünket segíti elő. De ismerjük-e önmagunkat? Hogyan viselkedünk egy-egy helyzetben? Hogyan védhetjük meg a lelkünket?

    F. Várkonyi Zsuzsa az ego előtérbe kerüléséről ír, ami leginkább jellemzi a mai világunkat, és ő is visszatér a gyökerekhez: a szülő-gyerek kapcsolathoz, ami elsődlegesen nyomja rá bélyegét egész további életünkre. Talán sok szülő nem is sejti, hogy egy-egy negatív megjegyzés már egészen pici korban meghatározó a gyereke számára, és ezek a negatívumok sokkal mélyebb nyomot hagynak benne, mint egy felnőttkori "pofon".
   Megismerhetjük a híres Maslow-piramist (a szükségleteinkből felépülő ötlépcsős piramist) és az önmegvalósítást korlátozó tényezőket.

   Orosz Katalin is részletesen ír a gyerekkorról és néhány páciense történetét is megosztja velünk. Köztük a szép, fiatal és sikeres Barbaráét, akinek sikerült meghaladnia önmagát, pedig a mindennapos szorongás az élete része volt, valamint olvashatunk az autogén tréning fontosságáról és gyógyító hatásáról is.

  Mindhármójuk gondolatait és tapasztalatait szívesen olvastam és elgondolkodtam rajtuk, ám bevallom, hogy a kedvenc fejezetem most is a Kádár Annamáriáé volt. Ő a szakmai tapasztalatai mellett számos filmes példát hoz, sőt a saját életéből is merít. Nála is szóba kerül Maslow, ám már a hétlépcsősre kiegészített piramissal (amiről nem nagyon beszélnek, legalábbis annak idején nekem is csak az ötlépcsőst tanították) és meg is említi, hogy annak idején a szerzőnek is feltették a kérdést, hogy nem kell minden feltételnek kielégülnie ahhoz, hogy valaki önmegvalósító legyen. Már maga Maslow is ellentmondott ennek és a szerző konkrét példaként Kőrösi Csoma Sándort említi, aki éveken át élt tibeti szerzetesekkel szerény körülmények között, írt, olvasott és járta a távoli ország útjait.

   Miközben ezt a fejezetet olvastam, ismét elgondolkodtam saját magamon, amivel kapcsolatban röviden megosztanék néhány gondolatot. Valójában ez a blog is az önmegvalósítás eredménye (ahogyan a másik is), ami dacból, a csak azért is alapon született. Annak idején, amikor belevágtam, nem voltak konkrét céljaim, legalábbis számszakilag biztosan nem, ahogyan ma sem hoznak feltétlenül lázba a blog statisztikájában szereplő számok. Sosem akartam népszerű és/vagy magamutogató lenni.

   Miután elkezdtek érkezni a rendszeres olvasók és hozzászólók (a kettő nem feltétlenül ugyanaz), rájöttem, hogy a számomra fontos gondolatokat szeretném megosztani (ezért is minimalizáltam a töltelékbejegyzések számát az elmúlt hónapokban és nem írok arról, hogy a múlt héten letört a körmöm), és nem tudnék és nem is akarok szerepet játszani a népszerűség kedvéért. Hiába tudom, ha én is a manapság fénykorukat élő erotikus bestsellerekre pazarolnám a szememet és az időmet, bizonyára a napi látogatók többszöröse özönlené el a blogot, de tisztában vagyok vele, hogy nem érdekelnek az ilyen könyvek és az olvasást büntetésnek érezném.
   Ellenben sosem gondoltam volna, hogy pl. A néma leventéről írt bejegyzésem ilyen népszerű lesz, pedig még egy bizonyos szín árnyalatai sem játszanak benne szerepet, "csak" egy verses drámáról van szó. És ilyenkor jó arra gondolni, hogy van értelme koptatni a billentyűzetet, mert másnak is fontos és értékes lehet ugyanaz, ami nekem.

   A másik blog még gyerekcipőben jár, és annak az eredménye, hogy rájöttem, mégis szorult belém némi kézügyesség és kreativitás, és a "műveimmel" talán más is kedvet kap egyik-másik elkészítéséhez. És egy-egy saját "alkotás" igazán fel tudja dobni az ember lányát, hiszen kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy ezt is meg tudtam csinálni. A múlt héten megvarrt nyuszikkal pedig úgy érzem, sikerült meghaladni önmagam. Megpróbáltam, és sikerült. Nem tökéletesek, de nem is ez a legfontosabb, hiszen nem sorozatgyártásra készültek.

   Ha nem vágtam volna bele ebbe az egészbe, talán még mindig nem tettem volna túl magam azon, hogy egyesek szerint borzalmasan fogalmazok (ezt az Olvasóra bízom eldönteni, igaz-e vagy sem), és ha nem próbálkoztam volna, akkor a mai napig sem tudnék a cérnára görcsöt kötni, és még mindig a lyukas zoknikon kísérleteznék.


    Rövid, ám annál tartalmasabb és hasznosabb olvasmány. Mind a négy szerző közérthetően és több-kevesebb példával segít elindul az önismeret és az önmegvalósítás útján. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szeretné jobban megismerni és kiteljesíteni önmagát. (Azért azt megjegyezném, hogy nem kell ahhoz érettségi, hogy az embernek ismerős legyen Szent-Györgyi Albert neve.)



Bagdy Emőke - Kádár Annamária - F. Várkonyi Zsuzsa - Orosz Katalin: Teljesebbé válni
Önfejlesztés, önmegvalósítás, önmeghaladás
Sorozat: Nyitott Akadémia
168 oldal
Kulcslyuk Kiadó, 2012
1990 Ft

2015. február 10., kedd

A foltmanók meséje

    Nemrég a tévében Kováts Adél olvasott fel egy részletet ebből a meséből és ajánlotta a könyvet. Már akkor utánanéztem, ám sajnos szinte sehol sem kapható a könyv. De hála az internetnek, sikerült megismerkednem a teljes mesével, amit én is csak ajánlani tudok mindenkinek.

     A foltmanók valójában fabábok, akik ugyanabban a faluban élnek és ugyanaz a fafaragó, Éli mester készítette őket. Mindannyiuknak van egy-egy doboza, melyben arany csillagok és szürke pontok vannak, amiket egymásra ragasztgatnak. A szépek, a jók és az ügyesek aranyszínűt kaptak.

Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott.
Pancsinelló is egy ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köré gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el.
Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá. Egy idő után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sőt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán ezért, mert látták, hogy már úgyis olyan sok van rajta.
– Sok szürke pontot érdemel – mondogatták egymásnak. – Ő aztán tényleg nem jó foltmanó!
Egy idő után már maga Pancsinelló is elhitte ezt.
– Nem vagyok jó foltmanó – gondolta.
Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken szintén sok szürke pont volt. Köztük jobban érezte magát.

Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag, sem pont. Egyszerűen famanó volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat – csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt felnézett rá és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!

– Én is ilyen akarok lenni! – gondolta Pancsinelló. – Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám!

   Melyikünk ne akarna olyan lenni, mint Pancsinelló? Ki ne akarná, hogy lehulljanak róla a szürke pontok és ne tudjon többet senki egy újabbat ráragasztani? Mert melyikünkre nem ragasztott már valaki szürke ponto(ka)t? Talán megérdemeltük - szerinte, talán nem. De én olyan szürke pontot is kaptam már, mint Pancsinelló: valaki alig várta, hogy még egyet rám ragaszthasson, hiszen már úgyis annyi volt rajtam. Pedig semmit sem tettem érte, nem rontottam el semmit, nem volt sáros a ruhám. Mégis kaptam egy újabbat.
Ám éppen ezért jó Pancsinelló meséje, mert megtanítja, kinek a véleménye az igazán fontos és hogyan tüntethetjük el magunkról az eddig felgyűlt szürke pontokat. Sőt, még az aranyszínűeket is. Mert valóban mi is mindannyian olyanok vagyunk, mint Éli mester foltmanói.

   A foltmanók meséje eredetileg gyerekeknek íródott. Nem is ártana minél hamarabb megismertetni velük, hiszen már az apróságok is előszeretettel osztogatják egymás között az aranycsillagokat és a szürke pontokat. De a felnőtteknek sem ártana, ha eljutna hozzájuk Pancsinelló története, és miután a végére érnek, másként tekintenének magukra és a rájuk ragasztott pontokra. Talán már semmit sem jelentene az a tegnap ránk aggatott szürke pont, és bármennyire szeretne valaki holnap egy újabbal "megajándékozni", rólunk is csak leperegne.

   Éppen ezért szomorított el, hogy a könyv beszerezhetetlen, pedig ott lenne a helye mindenki könyvespolcán.

A teljes mese elolvasható itt.



Max Lucado: Értékes vagy
Eredeti cím: You Are Special
Illusztrálta: Sergio Martinez
Fordította: Ficsor Csilla
32 oldal
Timóteus Társaság Alapítvány, 2007
1300 Ft

2015. február 9., hétfő

Vers hétfőn

Illyés Gyula: Téli éj


Úgy, úgy, jó gyermekem, úgy lesz újra minden, mint e világban volt.
Künt az ablak előtt megropog a friss hó, csikorog, nyikorgál,
ahogy a favágók elcsoszognak sorra… Lent a puszta kútnál
szomjas ökrök bőgnek… nyujtva s panaszosan… mint e világban volt.

Mint e világban volt, úgy lesz újra minden… zsong a téli reggel,
Nagyanya dödögve tüzet rak a szoba kicsiny kályhájába,
söpröget, törölget, behoz három bögrét reszkető kezekkel.
Alszol még, de beleng álmodba is a tej édeskés párája.

Így lesz újra minden; álmélkodó szemmel ismersz mindent újra,
páros drótja közt a megtisztitott lámpát… a hű varrógépet, mely vígan csörömpöl.
Mintha minden újra kezdődne!… Egyszerre tisztán, megújulva
ülsz föl a dunyhák közt, pislogsz nevetve a hirtelen örömtől.

 Ez lesz a másvilág… nevetve ismerünk egymásra, kik hajdan
elváltak, nevetve fűzzük egymás nyaka köré karjainkat –
Künt kerék nyikordul, a disznók visongva döngenek az ólban.
Tele fürge zajjal, nyüzsgő igérettel megkezdődik a nap.

Az édes, a könnyű, meghitt nap, a szép nap! és mostan beváltja,
mivel hajdan újra s újra hitegetett: sohase lesz vége –
Becsilingel a dél. Megáll a délután; ott ülsz az ablaknál és anyád karjába
dőlsz és nevetgélve tekintgetsz a téli derűs szép vidékre!

A gyönyörű völgybe! – s integetsz, ha néha ismerősök jönnek küszködve a hóba’
S elfeledsz más mindent, ami máskor történt és másutt: azóta mindig idegenben!
Ifjú könnyeidet, férfi vergődésed… a jajt, hajh-t, a négy sírt, melyeknél zokogva
nyögtél s átkozódtál… elfeledted mindezt. Ahogy kezdetben volt, úgy lesz újra minden!

S ezt az éjszakát is, e téli éjszakát, bús éjt, születésed harmincadik éjét, mikor zengve-búgva
leomlott körötted a jövő légvára, gyermeki játékvár! s te dideregve-fázva
kiáltottál volna – már az ég felé is! – s szenvedtél csak némán asztalra borulva,
mert se földön, se égen nem lelted helyedet, sehol e világba…



Vers

2015. február 8., vasárnap

PONS Tematikus olasz szótár


   Akit nem érdekel az olasz nyelv, de idegen nyelvet tanul vagy szeretné felfrissíteni a tudását, az se zárja be azonnal a böngészőt, mert a bejegyzés vége felé megosztom a saját nyelvfrissítési módszeremet (nem a spanyolviaszt találtam fel), ami talán másnak is hasznos lehet.

   Sok éve már, hogy beszereztem ezt a szótárt, amibe olykor bele is lapoztam, de év elején eldöntöttem, hogy szépen végigrágom magam rajta. Annak idején mondta is az olasztanárom, hogy nézegessük a szótárt (persze az Akadémiai Kiadósra gondolt), mert úgyis megtanulhatunk egy-egy szót. Nálam a végső lökést a Rómának szeretettel c. film adta meg, amit eddig az olasz részek feliratozása nélkül láttam csak, de az egyik januári vasárnap este feliratosan is sikerült megnéznem a tévében, és bizony felfedeztem, hogy volt, amit nem éppen magyarosan fordítottak. Mit csinál ilyenkor, aki egyszer már valamennyire elsajátította ezt a gyönyörű nyelvet? Hát előveszi a nyelvkönyveit, mert rájön, mekkora kincs birtokában van!

   A szótár rendszerezett kezdő és középhaladó szókincset ígér és A, B és C témakörre osztja mindezt. Az A-ba kerültek a Személyes témák, tehát itt tanuljuk meg hogyan mutatkozhatunk be, hogyan mutathatjuk be a családunkat és az otthonunkat, beszélhetünk a szabadidőnkről, ill. egészségügyi témákról.

   A B az Ember és világ címet kapta, melyben az iskola, a tanulás, a munka és az olyan mindennapi témák kaptak helyet, mint a bevásárlás, az enni- és innivalók, a ruházat, mozi, színház, múzeumlátogatás, közlekedés, utazás, természet és környezetvédelem, társadalom és politika. A C fejezetben általános kifejezésekkel találkozunk, azaz nyelvtannal: névelőkkel, névutókkal, névmásokkal, kötőszavakkal.

   Ezt követi egy olasz, majd egy magyar szójegyzék, melynek segítségével könnyen megtaláljuk egy-egy szó helyét a saját témakörében, de hagyományos szótárként is működik.
A kötet Hasznos szófordulatokkal (különböző szituációkhoz kapunk hasznos példamondatokat) és Nyelvtani függelékkel zárul.

   Nem számoltam meg, de biztosan megtaláljuk mind a 6000 (!!!) szót, amit a fülszöveg ígér. Minden szó a névelőjével szerepel és a kiejtéséhez szükséges fonetikus átiratával, így senkinek sem lehet panasza, hogy nem tud egy-egy szót kiejteni. Minden kisebb témakör után a szerző hagyott néhány sort, ahová az általunk már ismert, de a kötetben nem szereplő szót feljegyezhetjük. További pozitívum, hogy szinte minden téma esetében találunk egy információs téglalapot, melyben érdekességeket olvashatunk.

   Eddig csupa szépet és jót írtam a szótárról, de: az Általános kifejezések közt szereplő kötőszók mellett csupán a jelentésüket találjuk meg, ám nagyon sok után az általam - tényleg - nagyon szeretett kötőmódot kell használni, ami viszont nincs feltüntetve és ez bizony szarvashiba. Egy olasz anyanyelvű szerzőnek ez természetes, de egy külföldi nyelvtanulónak már nem.
Érdekes, hogy a nyelvtan között megtalálható a condizionale presente (feltételes mód jelen idő), ám az egyszerű jövő idő kimaradt és az egész olasz nyelvben a legegyszerűbb igeidő, az imperfetto (folyamatos jelen) is, ami szerény véleményem szerint alap.

   Így - ha pontoznék - egy pontot biztosan levonnék, de azért ez egy remek könyv, amit önállóan is jól lehet használni. A saját módszerem az volt, hogy naponta legalább egy-egy téma szavait hangosan felolvastam magamnak, és biztosan nem ragadt meg mind a 6000 szó a fejemben, melyek között számos újdonsággal is találkoztam, de ha legközelebb meglátom vagy -hallom valamelyiket, már ismerős lesz.

  A szótárnak az olasz mellett angol és spanyol nyelvű változata is kapható.


Emanuela Marri: Tematikus szótár - Olasz
Rendszerezett kezdő és középhaladó szókincs
400 oldal
Klett Kiadó, 2007
Az új kiadás 2012-ben jelent meg és 4490 Ft-ba kerül.

 Végül a saját nyelvtanulási módszerem: tudom, hogy nem minden szó ragad meg azonnal az ember fejében, ezért kitaláltam, hogy rajzfilmeket fogok olaszul nézni. Korábban már felfedeztem a Youtube-on a Pimpát és vele kezdtem. Aztán megtaláltam a Peppa Piget és mostanában ezt nézem. Igen, lehet nevetni meg dedósnak nevezni, de ez egy remek módszere a nyelvgyakorlásnak és a szótanulásnak. Pl.: az egyik kedvenc szavam lett: la pozzanghera (pocsolya), amiben természetesen először beletört a nyelvem, de Peppa e George adorano saltare nelle pozzanghere di fango, amit már annyiszor hallottam, hogy megtanultam.



Peppa kalandjai angolul, franciául, spanyolul, portugálul és oroszul is megnézhetőek a Youtube-on (biztosan van más nyelveken is). Illetve megtaláltam olaszul az Orgoglio e pregiudiziot is, ami 9 perces részletekben van fent, de a teljes sorozat megnézhető. Ugye, hogy ki se kell tenni a lábunkat az ajtón, mégis van alkalmunk fejleszteni a szókincsünket és gyakorolni?
Nem tudom, más volt-e már abban a helyzetben, hogy amikor valaki megtudta, hogy az angol mellé olaszt választotta, leszólták, hogy miért ezt, miért nem ezt vagy azt. Ilyenkor bevallom, kinyílik a bicska a zsebemben, de mindig eszembe jut, hogy aki ezt mondja, lehet, hogy a magyaron kívül más nyelven nem is beszél. Vagy az anyanyelvét is töri. Nemhogy Dante nyelvét beszélje. Uffa!

Egy másik kedvencem a Peppából, ha már úgyis tél van - legalábbis a naptár szerint.



Ha lesz rá igény, esetleg írhatok egy bejegyzést, amiben a nyelvtanuláshoz hasznos oldalakat gyűjtöm össze. Természetesen nem csak olaszosoknak. 

2015. február 6., péntek

" Ez lesz a mi kettőnk roman policier-ja"


    Az elmúlt időszakban nagyon elhanyagoltam A Krimi Királynőjét, ami ellen tenni kellett, így ismét egy kis vonatozásra indultam Poirot-val. A Gyilkosság az Orient Expresszennel ellentétben annyit elárulhatok, hogy bár a regény címe A Titokzatos Kék Vonat, a cselekmény jelentős része nem ott játszódik. De ne szaladjunk ennyire előre.

   Feltételezem, hogy a türelmetlenebb olvasók azonnal fel akarnak szállni a Kék Vonatra, amit a milliomosok vonataként is emlegetnek. Nos, Lady Agatha nem így alakítja a szálakat, hanem az első fejezetekben a szereplőket mutatja be szépen sorban.

    Rögtön egy doboz cserél gazdát, feltűnik egy fehér hajú férfi, aztán Monsieur Le Marquis, majd egy görög régiségkereskedő és lánya lép színre.
    Megismerkedünk egy amerikai milliomossal, Mr. Van Aldinnal, aki egy értékes rubinköves nyakláncot ajándékoz lányának, Ruthnak, aki évek óta szenved a házasságában (a férjének szeretője van Mirelle, a táncosnő személyében). Az apa a válást javasolja lányának, csakhogy a férj, Derek Kettering anyagi gondokkal küzd, amit csak a felesége halála oldhatna meg. Ám ez ki van zárva, hiszen a nő fiatal és makkegészséges.
     - Te nem érted az ilyesmit, Derek, hiszen csak férfi vagy. Van Aldin a lányának fogja ajándékozni azokat a rubinokat, gondolom. Csak egy gyermeke van? 
     - Igen.
     - Akkor amikor meghal, a lánya örökli minden pénzét. Gazdag asszony lesz. 
     - Máris gazdag - mondta szárazon Kettering. - Az apja ráíratott pár milliót a házasságakor.
     - Pár milliót! De hát az rengeteg! És ha hirtelen meghal, eh? Akkor minden a tiéd lenne?
     - A dolgok jelenlegi állása szerint - mondta lassan Kettering -, igen. Amennyire tudom, a feleségem nem készített végrendeletet.
    - Mon Dieu! - mondta a táncosnő. - Ha meghalna... micsoda megoldás lenne!
   
    Londonból átruccanunk St. Mary Mead-be  (Miss Marple falujába, de vele nem találkozunk most), ahol a harmincas évei elején járó Miss Katherine Grey előző munkaadójától jelentős vagyont örökölt, és most azt tervezi, hogy megismeri az úri életet. Ez kapóra jön rég nem látott rokonának, Lady Tamplinnek, aki meghívja magához.

   Hogy mi a közös szinte mindannyiukban? Az, hogy február 14-én felszállnak a Kék Vonatra. Ruth Kettering - látszólag - nyaralni indul, és a vonaton megismerkedik Miss Grey-jel, akivel szóba elegyedik. Utóbbi később éppen egy detektívregényt olvas, amikor a már visszavonult Hercule Poirot megpillantja.

   A vonat a megszokott útján halad, ám az indulást követő reggel a kalauz holtan találja Ruth Ketteringet! Vajon ki tehette? A szerencsétlen hölgy magával vitte az útra a Tüzes Szívként ismert, már említett ékszert is, aminek lába kél. Poirot szakértelme természetesen most is kapóra jön a nyomozásnál, amibe Miss Grey-t is bevonja és kezdetét veszi a kettőjük detektívregénye.

    Lady Agatha megint az orromnál fogva vezetett! A sok kis apróságra - ami a kirakós egy-egy kis darabja -, nem figyeltem! Pedig a nyomok ott voltak előttem! De szerencsére Poirot-nak előbb-utóbb minden apróság feltűnik, a szürke kis agysejtjei is dolgozni kezdenek és mindenre fény derül.

    Persze közben még számos szereplő (újra) felbukkan, visszautazunk Londonba, ellátogatunk St. Mary Meadbe és újra felülünk a Kék Vonatra is. Gyanúsítottakkal és félrevezető nyomokkal ezúttal is el vagyunk látva, és Poirot - észrevétlenül is - gondoskodik a szórakoztatásunkról.

    Izgalmakban most sincs hiány, és mellette Lady Agatha a humorát is megcsillantja előttünk. Ismét egy remek és letehetetlen történetet kaptam A Krimi Királynőjétől.
   - Én nem vagyok olyan okos, mint maga, Monsieur Poirot. Amiket most mondott nekem, annak a fele mintha semmit sem jelentene a számomra. Az én elképzeléseim annyira más irányból jöttek...
    - Ó, ez mindig így van - szólt halkan Poirot. - A tükör a valóságot tükrözi, de mindenki máshonnan néz belé.

   Azért azt csendben megjegyzem, hogy az utazás február 14-én kezdődik, ezt az indulás előtt Ruth is elmondja az apjának, majd a regény vége felé, amikor az egyik gyanúsított hazaérkezése kerül szóba, ott már január 14-e szerepel. Lehet, hogy Lady Agatha is tévedhet?


A filmről: kíváncsian kezdtem el nézni és biztos voltam benne, hogy ismét egy jó kis adaptációt sikerült készíteni a regényből. De nem! Már az első néhány percben csak néztem, hogy: Ez meg mi?! Tudom, hogy egy regényt nehéz belesűríteni egy filmbe, na de az a förmedvény, amit ebből kihoztak! Olyan, mintha a forgatókönyvíró felírta volna a regény szereplőit egy listára és aki nem tetszett neki/vagy nem tudott vele mit kezdeni, azt szépen kihúzta és a cselekmény bizonyos eseményei felhasználásával egy teljesen új történetet rittyentett. Ráadásul beleírt egy - szerintem szappanoperisztikus - szálat is, aminek semmi értelme sem volt. Nem ajánlom senkinek, hogy megnézze, maradjunk a könyvnél. 

   (Olyan szép ez a fényes borító, nem értem, miért kellett nemrégiben az Európának mattra cserélni az egész sorozatot? Jó, jó, örüljek inkább, hogy nem feledkeztek meg Agatha Christie regényeiről.)


Agatha Christie: A Titokzatos Kék Vonat
Eredeti cím: The Mystery of the Blue Train
Fordította: Békés András
332 oldal
Európa, 2011
2200 Ft

2015. február 4., szerda

A szerelem tizenkét arca


    Nagyon megörültem, amikor az előrendelések között múlt hónapban felfedeztem, hogy az Athenaeum Kiadó megjelenteti ezt a novellagyűjteményt, melyben Peiker Éva válogatásában tizenkét magyar szerző egy-egy írását olvashatjuk a szerelemről, amiről már annyi mindent elmondtak, de örök témája marad a művészeknek, míg világ a világ.

    Kíváncsian vártam, ki az a tizenkettő, aki helyt kapott a rózsaszín, szárnyas kulcsos borítós kötet lapjain és elégedetten bólogattam a neveket olvasva.

   A nyitó novella rögtön Móricz Zsigmond tollából kerül ki és nemes egyszerűséggel a Szerelem címet kapta. Az ifjú asszonyka egy fiatalemberrel vitatja meg, mi az a szerelem, mi fér bele? Mást gondol erről a menyecske és mást a férfi. De vajon melyiküknek van igaza?
   - No, azt hiszem, azért van olyan leves, amit a legőrültebb szerelem sem vesz be.
   - Olyan... Olyan nem létezik! Ha szerelem, akkor mindent bevesz! Ha nem vesz be valamit: akkor pedig nincs jelen szerelem!
   - Asszonylogika!

    Örkény István ezúttal nem egypercessel, hanem egy meglepően erotikus Vallomással lepi meg az olvasókat, melyet olvasva beláthatjuk, hogy a szépirodalom és az erotika nem zárja ki egymást. Sőt, lehet ezt így is.

   Ady Endre Péter barátjának mesél Julcsa, sőt Juliette-hez, ill. Róthnéhoz fűződő románcáról és a hűségről.
   Vallatott néha engem Julcsa, sőt Juliette:
   - Fiam, én tudok mindent: te már nem is alszol. Délelőtt tíz órakor szabadulsz rőlem, akkor szaladsz rögtön a korzóra. Ott lesed és várod Róthnét. Hiszen jól teszed. De mi a fenének vagyok én olyan kegyetlen Lichtenstein herceghez?
    És nevettem, mert tudtam, hogy engem Julcsa, sőt Juliette nagyon szeret. 

   Krúdy Gyula Szindbádja úgy dönt, megírja A szerelem lexikonát, hogy a kezdő szerelmeseknek legyen egy kézikönyv, mely a segítségükre siet.
   Bejárt városokat, ahol a szerelem járványossága ellen olyanformán védekeznek az emberek, hogy messziről nézegetik egymást még a templomokban is, ahol külön helyük van a nőknek és külön helyük a férfiaknak. (...) Szindbád bejegyezhette a lexikonába, hogy ezek a szemek, amelyek hosszadalmasan nézegetik egymást: előbb-utóbb kancsalítani kezdenek. Jó szerencse, hogy a legtöbb városban már akad szemorvos is, aki a kancsiságot elmulasztja. Nagy baj kerekednék abból, ha minden szembetegséget azzal az orvossággal gyógyítanának, amellyel a tudatlan beteg szeretné, tudniillik: csókkal. 

    Jókai Mór A férj kabátjáról mesél egy igencsak tanulságos történetet.

    Karinthy Frigyes pedig felidézi tizenéves kora első szerelmét, Az asszonyt, Horovetznét, akivel  egy nyáron ismerkedett meg.
     És akkor a sötétben halványan s derengve először bukkant fel megzavarodott szívemben egy távoli sejtés, hogy van valami a földön, ami fontosabb a csillagoknál s a végtelennél s kietlen ködfoltoknál a Naprendszeren túl, és hogy a csillagok és a tenger talán valami nagyon buta dolog, velem együtt. 

  Bródy Sándor A szerelem új, azaz nagyon is régi formáiról vall egy szanatóriumban, ahová egy gyönyörű nő érkezik, aki minden férfi szívét megdobogtatja, ám felbukkan a szapphói szerelem az életében.

   Csáth Géza egykori cselédjükhöz, A Vörös Esztihez és Andersen meséihez fűződő kapcsolatáról ír.
     Ekkor - csak rövid időre - elhanyagoltam Andersen bácsi könyvét. A naturalista írók művészete iránt érdeklődtem, és azt képzeltem, hogy Andersen bácsi, mint művész, alaposan elbújhat mellettük, akik tökéletesen és részletesen figyelik meg az életet. Nem tudtam még, hogy a bölcsesség nem az őszinteségben van, és nem is  a hazugságban, hanem másutt, a kettőn kívül. 

Babits Mihály Szerelem c. novellájában egy titkos szerelmi viszony tanúi lehetünk a férfi szemszögéből:
Ó, mennyiszer mennyiszer próbálta már felidézni, eredménytelen, mennyi forró szava maradt visszhang nélkül! Nem értette, nem tudta megérteni, mit akar? Mi kell neki? Hogy szerelem kell neki, egy szó, kimondott, bizonyított szerelem! Mily rettenetes, mikor az embert nem érti meg az, akit szeret. 

    A kötet egyetlen női szerzője, Kaffka Margit egykori iskolatársa, a Szép Olga történetét tárja elénk, akiért mindenki rajongott.

  Kosztolányi Dezsőtől megtudhatjuk, ki az a Valaki, aki este áll a küszöbön.

  A kötet címadó kérdését egy fruska, Ilka teszi fel Gárdonyi Gézának: Mi az a szerelem? Ilka hiába olvasott már el több regényt, még mindig nem kapott rá választ. De vajon a fiatal Gárdonyi tud-e rá felelni?
    A hold mintha gúnyosan mosolygott volna reám!
   Nem bírtam megválni annak a leánynak az arcától. Röstelltem ezt magam előtt. Én, aki fölötte álltam értelmi tekintetben a hétköznapi emberiségnek, én legyek egy női nemhez tartozó kiskorú ember hatása alatt? Nem, ezerszer nem!

   Tizenkét novella, a szerelem tizenkét arca, ami olykor bájos, olykor szomorú, olykor elgondolkodtató formáját mutatja. És a szerzői: Móricz, akinek is egy új arcát ismerheti meg az az olvasó, aki csak a kötelező ismerte tőle, ahogyan Jókait is, és biztosan másként gondol ezután rájuk. De idesorolhatom Örkényt nyugodtan is.
Karinthy, aki nem csak vicces tud lenni, Csáth Géza, aki nem csak tragikus meséket tud írni, Ady, aki egyszerűen csak önmaga most is, Babits, aki most is olyan szépen ír, Kosztolányi, aki elvarázsol, Krúdy, aki ironikus is tud lenni. Kaffka Margit, aki megint csak realista, és Gárdonyi, akinek nem lehet nem szeretni ezt a novelláját.

  Remek válogatás remek szerzőktől, akik között mindenki megtalálja a kedvencét, és miután becsukta a kötetet, talán már azon töri a fejét, mit olvasson legközelebb tőlük.

  A borító ne tévesszen meg senkit, kortól és nemtől függetlenül bárkinek jó szívvel ajánlom. De remek csali, hogy azok figyelmét is felkeltse, akik egyébként nem hívei a szépirodalomnak.


Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem? - Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről
200 oldal
Athenaeum Kiadó, 2015
1990 Ft

2015. február 2., hétfő

Vers hétfőn

Szabó Lőrinc: Téli este


Lócika megjött, hároméves,
a szél kicsípte, friss, piros,
veti mackóját s magyarázza,
hogy nincs odaki semmi rossz,

és füstöl a ló orra, és ő
nem borult fel a ródlival,
s az ablaknál ölembe mászik
s kinéz és szól: – Csak az a baj,

hogy korán kellett hazajönni!
– s mesél és nézi csillogó
szemmel, hogy táncoltatja ott kint
fehér pillangóit a hó.

Mesél, s én érzem, gyönge szíve
a kezem alatt hogy dobog,
és egy őzike jut eszembe,
erdő és erős farkasok,

és háború, és védtelenség,
s mindaz, amit hazajövet
láttam az utcákon, s amit ti,
ti is tudtok mind, emberek:

mind ami kín itt van köröttünk
s ami már ki se mondható,
mert ami még kimondható,
már az is csak irtózni jó.

…Mi lesz, őzike?… A gyerek újra
tapsol: – Apu, de szép a tél! –
Jó volna hinni, néki hinni,
aki nem tudja, mit beszél.


Vers

2015. február 1., vasárnap

2015. februári mustra és akciók

Tudom, nem akartam mustrázni, de akad néhány figyelemreméltó könyv és jó kis akciókra is bukkantam ma reggel. Tessék örülni. A Mustrákat visszamenőleg is évszámoztam, hogy könnyebb legyen eligazodni közöttük.
Nézzük előbb a megjelenéseket!


A Helikon - jól tette - tavaly kezdte el új köntösben (füles kartonált formában) megjelentetni Salman Rushdie regényeit, és ebben a hónapban a régóta beszerezhetetlen A firenzei varázslónőt vehetjük a kezünkbe:
Ádám örököse ő, nem Mohamedé vagy a kalifáké, mondta neki Abu-l Fazl; öröklési joga és tekintélye abból ered, hogy az első embernek, minden ember atyjának a leszármazottja. Egyetlen vallás sem tarthatja vissza, és földrajzi terület sem. Nagyobb ő a királyok királyánál, aki Perzsiát uralta a muzulmánok előtt, magasabb rendű a Csakravartin ősi hindu eszméjénél... ő az egyetemes uralkodó, a határok és felfogásbéli korlátok nélküli világ királya. Ebből az következik, hogy nem az isteni akarat, hanem az emberi természet az a nagy erő, amely a történelmet mozgatja. Ő, Akbar, a tökéletes ember, az idő hajtógépe.
"Kezdetben volt három barát, Niccolo ,il Machia', Agostino Vespucci és Antonino Argalia. Gyermekkori világuk varázserdő volt. Aztán Nino szüleit elragadta a pestis. Elment, hogy szerencsét próbáljon, és sosem látták többé."

E mesével érkezik Akbar udvarába az ifjú utazó, aki magát "Mogor dell'Amoré"-nak, azaz a Szerelem moguljának nevezi, s történetével megbabonázza hallgatóságát. Azt állítja, hogy anyja egy elveszett hercegnő, aki varázserővel bír, s akinek kegyeiért üzbég hadurak, a perzsa sáh és oszmán hadvezérek küzdöttek.

Amikor a varázslónő Firenzébe ér, a város a lába előtt hever, de vajon igaz-e Mogor története? És ha igaz, hol rejtőzik a hercegnő? Ha pedig hazugság, Mogort a vérpad várja...

Salman Rushdie 1947-ben, nyolc héttel India függetlenségének kikiáltása előtt született Bombayban. Tizennégy éves korától Angliában végezte tanulmányait, Cambridge-ben történésznek tanult.

Az éjfél gyermekei óriási sikere után megírta A sátáni verseket, amely miatt Homejni ájatulláh kimondta rá a halálos ítéletet, a fatvát, s ezt követően a szerző egy évtizeden át védőőrizetben élt, ám akkor sem hagyta abba a munkát, s szerencsénkre számos remekművel gazdagította a világirodalmat. 


Salman Rushdie: A firenzei varázslónő
Fordította: Greskovits Endre
376 oldal
Helikon
2990 Ft
Várható megjelenés: február 13.


Mostanában sokat olvasni-hallani Angelina Jolie filmjéről, a Rendíthetetlenről, amit Louis Zamperini ihletett:
Ebben az inspiratív, nagy hatású könyvben egy igazi háborús hős, Louis Zamperini avatja be olvasóit tapasztalataiba, titkaiba és fantasztikus élményeiből leszűrt felismeréseibe. Louie elképzelhetetlen körülmények között küzdött meg az életben maradásért: erről a küzdelemről szól Laura Hillenbrand róla írt könyve, valamint ennek filmes adaptációja, a Rendíthetetlen. Miközben egyik csapás a másik után érte repülőgépe lezuhant a II. világháborúban, hosszan sodródott a Csendes-óceán cápáktól hemzsegő vizein, majd egy brutális japán hadifogolytáborban kötött ki , ezerszer is feladhatta volna. Ehelyett minden megpróbáltatást kihívásnak tekintett, és elszántan igyekezett nekik megfelelni. Kilencvenhét éves korában bekövetkezett haláláig rettenthetetlen, vidám, éles eszű és egészséges ember volt, aki mindvégig a legteljesebb életet élte, és tapasztalatait mások, elsősorban problémás kamaszok megsegítésére használta fel.
A Ne add fel, ne törj meg!-ben Zamperini olyan történeteket mesél el, amelyek először itt jelennek meg, s amelyek magukban foglalják sikerének egyszerű, mégis lényeges titkait: azt, hogy Istennel való kapcsolata, mindig pozitív attitűdje, eredményorientáltsága és egy jó adag csibészség hogyan tetté tehetővé, hogy hosszú, boldog életet éljen, és másokat is hozzásegítsen ehhez.
Hogyan lesz egy bevándorlócsaládba született olasz-amerikai fiatalember alig húszéves korára az USA futóolimpikonja? Miként válik a környék rémeként ismert, piti kaliforniai bűnözőpalánta felnőtt korára a problémás fiatalok elkötelezett segítőjévé? Mily módon lehetséges feldolgozni az elszenvedett megaláztatásokat, testi-lelki gyötrelmeket, és a gyűlöleten, bosszúvágyon túllépve eljutni magunk és mások elfogadásáig, a megbocsátásig?
Mindez kiderül közelmúltunk egyik igazi hőse (vagy ahogy Billy Graham tiszteletes nevezte, modern korunk csodája), Louis Zamperini önéletírásából.

Gyakran megkérdezik tőlem, hogy ha lehetőséget kapnék rá, ugyanígy élném-e le az életem. Gondolkodtam ezen is úgy öt másodpercet. Ha ifjúkoromban elkövetett bűneimre, sérelmeimre, kiállott gyötrelmeimre, és arra gondolok, hogy hányszor jártam a halál mezsgyéjén, a válasz határozott nem. Őrültség lenne igennel felelnem.
Természetesen az, hogy ennyi mindent álltam ki és éltem túl, sok éven át pozitív hatást gyakorolt rám, amely hozzájárult, hogy semlegesítsem a katasztrófákat, végül pedig nagyszerű jutalmakban részesüljek. Hihetetlen kalandok és alkalmak jutottak osztályrészemül, csodálatos családom lett, barátaim és rajongóim a világ minden táján. Ezt örömmel megismételném.
Nyilvánvaló, hogy a történet egyik fele nem eshetett volna meg a másik nélkül.
És így is fogadom el mindezt.


Louis Zamperini: Ne add fel, ne törj meg!
240 oldal
Helikon
2990 Ft
Várható megjelenés: február 4.

Park Kiadó folytatja Jeanette Winterson könyveinek kiadását, ezúttal az 1998-ban (köszönöm az információt Lobonak) az Európa Zsebkönyvek-sorozatban megjelent Szenvedéllyel:
A szerelem, mondják, rabszolgává tesz, meg hogy a szenvedély ördögi, meg hogy sokan életükkel is fizettek már érte. Tudom, mindez igaz, de azt is tudom, hogy szerelem nélkül vakon tapogatózunk életünk alagútjában, és soha sem látjuk meg a fényt.
Hogy mit teszünk kockára, felfedi, mi értékes nekünk.
Hogy van az, hogy egyik nap az élet rendezett, elégedettnek érzed magad, talán kissé cinikus vagy, de alapjában mégis elégedett, és aztán, minden figyelmeztetés nélkül, egyszer csak a szilárdnak hitt talaj meginog, szétnyílik lábad alatt, és hirtelen egészen máshol találod magad, olyan helyen, melynek pontos helyrajzát nem ismered, s a szokások teljesen idegenek?
Az utazónak legalább van választása. Aki útra kel, tudja, hogy a dolgok nem lesznek olyanok, mint otthon. A felfedező előre tudja ezt. De mi, kik csupán a véráramok útjait járjuk, s bensőnk egy-egy városára váratlan bukkanunk, nem tudunk felkészülni. Az élet hozzánk, kik addig folyékonyan beszéltük nyelvét, most idegenül szól.
Mesélek neked. Hidd el, így történt.
Henri szenvedélyesen szereti Napóleont, Napóleon pedig szenvedélyesen szereti a csirkét. És Henri, a hűséges szakács Moszkváig követi a császárt, úgy hogy közben egyetlen embert sem öl meg.
Mindeközben Velencében, az álarcok és lehetőségek városában, hártyákkal a lábujjai között egy csónakos lányaként megszületik Villanelle, s minthogy nő létére csónakos nem lehet, éjjelente a Kaszinóban teszi kockára a szívét.
Miután Henri szívét Napóleon, Villanelle-ét pedig egy előkelő velencei patríciusnő összetöri, egy sötét csatornában keresztezik egymást útjaik.
Jeanette Winterson Manchesterben született, és egy pünkösdista pár örökbefogadott lányaként nőtt fel szeretettelen, rideg légkörben. Misszionáriusnak szánták, és megtiltották, hogy olvasson. Az élményt, noha folyamatosan megírja és újraírja, azóta sem heverte ki. Hisz abban, hogy a művészet mindenkié, ezért mindenki által hozzáférhetővé kell tenni.
Tíz regényt írt, többek között a Nem a narancs az egyetlen gyümölcs, A teher és A testre írva címűt. Elnyerte a legjobb első regénynek járó Whitbread-díjat, a John Llewellyn Rhys-emlékdíjat, az E. M. Forster-díjat, valamint Cannes-ban az audiovizuális műsorok fesztiváljának (FIPA) Ezüst-díját. Az 1987-ben megjelent A szenvedély Jeanette Winterson legjobbnak tartott regénye.


Jeanette Winterson: Szenvedély
Fordította: Lengyel Éva
224 oldal
Park Kiadó
3500 Ft
Várható megjelenés: február 27.


A Park ismét megjelenteti a korábban nagy sikerű Amikor Nietzsche sírt c. regényt, amire most én is kíváncsi lettem:
Biztonságosan élni veszélyes.
Bécsben, a 19. század végi szellemi erjedés közegében nagy drámája dúl szerelemnek, sorsnak és akaratnak. Josef Breuer, a pszichoanalízis alapító atyáinak egyike pályája csúcsán. Friedrich Nietzsche, az európai filozófia meghatározó szellemeinek egyike az öngyilkosság szélén. Amikor az igen tehetséges Breuer doktor elvállalja Nietzsche gyötrő fejfájásainak és egyéb testi kínjainak gyógyítását kísérleti stádiumban lévő módszerével, a beszélgetős terápiával, még csak nem is sejti, hogy a különös kúra neki is enyhülést fog hozni, hiszen ahhoz, hogy segítsen páciensén, előbb neki kell megküzdenie a maga démonaival.
Az Amikor Nietzsche sírt tényt kever írói fantáziával, kedélyes hangulatot feszültséggel. Irvin D. Yalom felejthetetlen történetet mesél olvasóinak a szenvedély természetéről és a barátság megváltó erejéről.
A könyv világszerte több mint 4 millió példányban kelt el, Armand Assante főszereplésével 2007-ben film is készült belőle. 


Irwin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt
Fordította: Varga Benjamin
416 oldal
Park Kiadó
3900 Ft
Várható megjelenés: február 20.


Szent Ágostonról sokan tudják, hogy a Vallomások szerzője, ám megtérése előtt nem volt éppen szentéletű.
Istennek leginkább tetsző, ha egy férfi megtartóztatja magát, írod. Ilyen Istenben én nem hihetek.
Nem hihetek olyan Istenben, ki emberáldozatot követel. Olyan Istenben, aki egy asszony tönkretételével váltja meg egy férfi lelke üdvét.

Szerintem csak öntelt ember veti el magától a földi életet s az összes földi gyönyöröket egy olyan lény kedvéért, aki talán nem több egy elvont fogalomnál.

Jostein Gaarder norvég regényíró 1952-ben született Oslóban. Legismertebb műve, a Sofie világa 1991-ben jelent meg, és azonnal meghódította a világot; 54 nyelvre fordították le, 1995-ben a világ legnagyobb példányszámban eladott könyve lett.
Gaarder szeret széles körben ismert történeteket újragondolni például Szent Ágoston ifjú éveit a Vita Brevis lapjain , amelyeket azután kreatívan át is értékel.
Elbeszélései és regényei eddig tucatnyi kötetben jelentek meg, de filozófiai és vallási témájú szakkönyvek szerzőjeként is igen termékeny. Több mint 10 norvég és nemzetközi díj és kritikai elismerés birtokosa.
Gaarder az írás mellett aktívan részt vesz az emberi jogok és a fenntartható fejlődés támogatásában. Ebből a célból 1997-ben feleségével, Siri Danneriggel létrehozott egy díjat, melyet könyve után Sophie-díjnak neveztek el. A díjat évente osztják ki.
Jelenleg Oslóban él feleségével és két fiukkal.

Floria 13 évig a majdani Szent Ágoston (354-430), a Vallomások szerzőjének élettársa és fiának anyja volt.
Ágoston 387-ben, megkeresztelkedése után eltaszította őt magától.
Szerelmi történet a 4. századból, erotikus tragédia cölibátusról és vallási alávetettségről, a késő antik filozófia és a keresztény aszkézis összeütközéséről.


Jostein Garder: Vita Brevis 
Floria Aemilia levelei Aurelius Augustinushoz
Fordította: Bernáth István
180 oldal
Park Kiadó
2900 Ft
Várható megjelenés: február vége/március eleje


Végül egy kis könyvtörténet:
Az elektronikus könyv kora fordulópontot hozott a könyv történetében. Valójában egy régi technika elvetése és egy másik, új bevezetése végigkíséri a könyv történetét az óegyiptomi idők óta. Most, amikor a könyv az eddig ismert formájában történetének sorsdöntő pontjához érkezett, tekintsünk vissza az előző ötezer évre.
Kötetünk száz példán keresztül mutatja be a könyv történetének ötezer évét a sírfeliratoktól a papiruszig, a tekercsektől a kódexekig, a drága és különleges kéziratos könyvektől a kézisajtó feltalálásáig, a gépi tömegnyomástól a digitális könyvig, az e-könyvolvasóig és ami azután következik.

A világ tudáskincsének legjavát őrző tárgyakról készült csodálatos fényképek teszik teljessé a történetet. Némely munkák azért kerültek ide, mert klasszikus példái a könyvkészítés valamely korszakának, másoknak tartalma és hatása miatt adtunk helyet. Így vagy úgy, mind fontos szerepet töltött be az eszmék és a tudás közvetítésének sok évezredes történetében. 


Roderick Cave - Sara Ayad: A könyv története 
A barlangfestményektől az e-könyvig
288 oldal
Kossuth Kiadó
6990 Ft
Várható megjelenés: február 2. 


Most pedig lássuk az e havi akciókat! (Linkeket nem hoztam, úgyis mindenki megtalálja őket az interneten, csak a saját bejegyzéseimet linkeltem.)
Az Alexandra Valentin-napi akciót tart február 1-től 14-ig, ahol 35-40%-kal olcsóbban tehetünk szert többek között  a következőkre:
Varga-Körtvélyes Zsuzsanna: A Radnayak örökében (2470 Ft)
                                                  Krisztina bárónő (2584 Ft)
A Radnayak online utolsó példányos, de egy-két boltban még biztos van belőle, bár ebben az akcióban nem szerepel.
Jackie Bouchard: Megmentőm, Maybe (2142 Ft - a Librinél is 40% kedvezmény van rá, ráadásul egész hónapban)
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby (filmes borítós, Európás kiadás - 1794 Ft)
Margaret Mitchell: Elfújta a szél (3294 Ft)
Paula McLain: A párizsi feleség (2099 Ft)
Vladimir Nabokov: Másenyka (1680 Ft)
                                 Lolita (1920 Ft)
Elizabeth Gilbert: A lélek botanikája (2094 Ft)
Joanne Harris: Csokoládés barack (2599 Ft)

50%-os Noran-akció a Librinél, a Bookline-on, a Líránál és az Alexandránál, köztük a Novella-sorozat!
Bár nem tervezek vásárlást, de a Libri továbbra is - értékhatártól függetlenül - ingyen szállítja a rendeléseket a postákra és a Pick Pack Pontokra.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...