2015. június 19., péntek

, , , , , , , , ,

Holdfény szonáta


    Sosem titkoltam, hogy nagyon válogatós olvasó vagyok, de valamiért Mörk Leonóra nemrég megjelent könyve elkezdett érdekelni, mivel akkoriban hallottam egy beszélgetést vele, akit leginkább az Elle-ből ismerhetünk újságíróként.

    Két főszereplőnk, az orvos, Bodrogi Eszter és az osztrák zongoraművész, Alexander Thiemann. Már itt feltehetjük a kérdést, hogy mi köze ennek a két teljesen különböző embernek egymáshoz?

   Nos, Eszter tinédzserként hallotta először játszani az akkor még pályája kezdetén álló Thiemannt, amikor az édesapja behívta, hogy hallgassa meg az ő előadásában Beethoven Holdfény szonátáját. Eszter a CD borítóján meglátja a művész fényképét és azonnal beleszeret. Igen, ez elég furcsán hangzik, de tizenévesen sok lány van, volt és lesz is valakinek a rajongója. Míg Eszter osztálytársai a Take Thatért voltak oda, ő egy zongoraművészért. Azt azért rögtön tudta, hogy rajongása tárgya elérhetetlen, ezért nem ringatta magát hamis illúziókba.

    Thiemann időközben világsztár lett, annak minden áldásával és átkával. Mostanában éppen az árnyoldalát tapasztalja meg, amikor - számára is érthetetlen módon - az interneten egy lejárató kampány indult ellene, ami derékba törheti a karrierjét. És most jön a fordulat: hogy tisztázhassa magát, csak Eszter tud neki segíteni.

   Bevallom, az első fejezetekben volt egy olyan érzésem, mintha a Szex és New Yorkot olvasnám, de aztán el is múlt - szerencsére. A későbbiekben már kifejezetten kezdett érdekelni, hogy mi fog ebből kisülni, és amikor a II. világháborús fejezetekhez értem, már nem tudtam letenni.

  A továbbiakban már akadt egy-két - számomra - túlságosan romantikus fejezet, és ha valaki az elején odafigyelt, már megsejthetett ezt-azt. Szándékosan nem árulom el, mivel kapcsolatban, mert nem akarom elmesélni az egész cselekményt.

  Leszámítva néhány furcsa kifejezést - Csilla szeme tágra nyílt, olyan képet vágott, mint aki most szúrta magát szájpadláson a szívószállal, amivel a vanilla lattéját igyekezett éppen magába transzportálni. -, eltekintve a márkafelsorolásoktól (kinek milyen autója és telefonja van, milyen üzletben vásárol, milyen márkájú cipő volt rajta stb.), nem is sikerült rosszul a könyv. A szokatlan narrációját is gyorsan megszoktam, mert először Eszter a narrátorunk, majd átvált E/3. személyűre, és így tovább.
   Bár azért csendben megjegyzem, hogy Garibaldék vörös ingben jártak, és tudtommal az olasz fasiszták viseltek fekete inget. Lehet, csak számomra szokatlan és zavaró, de mindig az volt a természetes, hogy a világháborúk, az uralkodók és a pápák sorszámait római számmal írjam, és ne arabbal.

   Mindenképpen pozitívum, hogy Eszter egyáltalán nem hasonlít a romantikus regények üresfejű hősnőire, akiknek az érdeklődési körét a divat, a kenceficék és a pasik alkotják, hanem egy értelmes, intelligens és művelt nő, aki valóban szereti és ismeri a klasszikus zenét, és az irodalom sem a limonádé könyvekkel egyenlő számára. Végre egy könyv, ahol a szereplők nem sznobságból vagy csak azért hoznak szóba zene- és irodalmi műveket, mert valahol hallottak róluk, és milyen menő egy-egy névvel és/vagy címmel villogni, hanem mert számukra ez természetes.

   Nagyon érdekes volt olvasni a sztárok iránti rajongásról, amelynek mértékéről a célszemélyek - legtöbbször - nincsenek is tudatában. Mert - ahogy a bejegyzés elején is írtam -, mindenki rajong tizenévesen valaki(k)ért, amit később kinő vagy csak az illető(k) iránti tiszteletté szelídül, de nagyon sokan vannak, akiket felnőttként is annyira magával ragad az imádat, hogy leginkább betegesnek mondható érzéseket csal belőlük elő. Azért ez elég ijesztő lehet egy közismert ember számára, nem?

  Mörk Leonóra regényére nyugodtan ráaggathatom a strandolós könyv címkét, ám a tartalmasabb fajtából, mivel én is megismertem egy számomra eddig ismeretlen festő, Hans von Aachen nevét. A romantikus és kalandos szál mellett felbukkan Thomas Mann, Szerb Antal, Goethe, Rilke és Georg Trakl neve is, illetve szó esik Mozart (bevallom, egy picit büszke voltam magamra, amikor a Così fan tuttéból szóba került a Soave sia il vento, amit ismerek), Wagner, Scarlatti és Beethoven műveiről is, és ha valaki a felsoroltak közül bármelyik után elkezd érdeklődni, már megérte elolvasnia. A hasonló könyveket elnézve, nem is rossz, és - ahogyan mások is megjegyezték -, végre valaki, aki a német és az osztrák kultúrát preferálja. Mondom én, aki olasz- és spanyolrajongó vagyok.

Mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy nagyon tetszik a könyv elején szereplő idézet:
Odakint felhőkkel játszik a szél,
Ők is, mint mi, jönnek valahonnan.
(Georg Trakl)


A címben szereplő Holdfény szonáta 3. tétele Valentina Lisitsa előadásában:




Mörk Leonóra: Holdfény szonáta
216 oldal
Jaffa Kiadó, 2015
2940 Ft
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.