2015. május 15., péntek

, , , , , ,

Saramago kicsi emlékei


    Az eddig olvasott két regénye után bátran kijelenthetem magamról, hogy szeretem Saramago műveit, és amikor egy rövidebb, de olvasható betűméretű könyvre vágytam, rögtön eszembe jutott a Kicsi emlékek.

    A Kicsi emlékek azonban nem a megszokott Saramago-regény, hanem valami teljesen más. Az író az emlékezés láncára fűzi gyerek- és kamaszkora élményeit a kis portugál faluból, Azinhagából és Lisszabonból.

   Mesél a családjáról, a mindennapokról, mindarról, amit több, mint nyolcvan év távlatából érdekesnek tart, illetve, ami éppen eszébe jut. Mert az emlékezés lánca nem folyamatos: van, hogy felbukkan egy-egy emlékfoszlány és az író rögtön másról kezd mesélni, majd jópár oldallal később a korábbi emlékfoszlány immár teljes valójában jelenik meg előttünk.

Órákig eltarthatott a kaland, de sosem fejeződött be úgy, hogy el ne érte volna a kitűzött célt. Átkelni egyedül a forró, kiterjedt olajfaligeteken, fáradságosan utat vágni a bokrok, fatörzsek, tüskés cserjék, kúszónövények közt, melyek szinte áthatolhatatlan falat emeltek a két folyó partjain, árnyas tisztáson ülve hallgatni a csöndet, melyet csak a madarak csicsergése és a szél mozgatta ágak recsegése tört meg, járni a mocsár felszínén, a vízben álló szomorúfüzek ágain ugrálva, mondhatnánk egyik se valami nagy hőstett korunkban, amikor a civilizált világban bármely öt-hat éves gyerek, még ha csak tunyán ül is egy helyben, már járt a Marson, szitává lőtte az összes útjába kerülő zöld emberkét, megtizedelte a Knox erőd aranyát védelmező gépsárkányok félelmetes hadseregét, szétkaszabolta a tirannoszauruszok királyát, már leszállt szkafander és búvárharang nélkül a legmélyebb tenger alatti barlangokba, s már megmentette az emberiséget a Föld elpusztítására törő, szörnyűséges meteorittól. E rendkívüli tettek mellett az azinhagai kisfiú csak azzal állhatna elő, hogy felmászott a húszméteres kőrisfa legtetejére, vagy szerényebben, de bizonyosan nagyobb íz-élményben részesülve az udvarban álló fügefára, korán reggel, hogy leszedje az éjszakai harmattól még nedves gyümölcsöket, és torkos madárként kiszippantsa a belsejükből előbuggyanó mézédes csöppet. Kevés, az igaz, ám igen valószínű, hogy a tirannoszauruszt legyőző hős még egy gyíkot sem tudna puszta kézzel megfogni.

    Őszinte, olykor humoros, olykor pedig szomorú emlékekről szól a mese, melyekből megismerjük, milyen utat járt be a kis José, mely élmények hatottak rá egy olyan családban, ahol a többség analfabéta volt.

    Elmeséli, miért is öregebb ő valójában a születési anyakönyvi kivonatában szereplő dátumnál, hogyan tanult meg olvasni és boldogult az iskolában, fény derül arra is, hogy később géplakatosnak tanult, de legalább ekkora szerepe van mindannak, ami Azinhagában történt vele.


   A Kicsi emlékek kisebb-nagyobb részekből épül fel, és az emlékezés láncára felfűzött elemeket, mintha az író egy nagy kincsesládából emelné ki. Az emlékek mellett természetesen szó esik néhány művéről is, melyekhez éppen ezeket az élményeit használta fel.

    Már az első oldalakon elvarázsolt, és a varázslat az utolsó oldalig kitartott. Csak azt sajnálom, hogy ilyen rövid. Érdemes megismerni Saramago ezen oldalát is.

ESIK AZ ESŐ, SZÉL CIBÁLJA A LOMBFOSZTOTT fákat, a távoli időkből egy kép közelít, magas, sovány öregemberé, ahogy közeleg az elöntött ösvényen. (...) De ezen a mélabús órán mégis az a képe kísért leginkább, ahogy jön az esőben, konokul, hallgatagon, mint aki semmi által meg nem változtatható sorsot teljesít be. Hacsak nem a halál által. Ez az öregember, akit majdnem érintek a kezemmel, nem tudja, hogyan fog meghalni. Még nem tudja, hogy néhány nappal a halála előtt megérzi, eljött a vég, és elindul végigjárja birtoka összes fáját, megöleli a törzsüket, elbúcsúzik tőlük, barátságos árnyékuktól, gyümölcsüktől, melyből nem eszik már többet. Mert eljön a nagy árnyék, míg fel nem támasztja őt az emlékezet az elárasztott gyalogúton, vagy a homorú égbolt és a csillagok örök kérdő tekintete alatt. Milyen szót mond majd akkor.

José Saramago: Kicsi emlékek
Eredeti cím: As pequenas memórias
Fordította: Lukács Laura
170 oldal
Palatinus Kiadó, 2008
2700 Ft
Egy portugál nyelvű exkluzív interjú az íróval 2006-ból
Share:

2 megjegyzés:

  1. Nem ismertem ezt a művét. Szeretem, amikor az írók írnak magukról egy kis "életrajzot" :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ezt a könyvet Te is szeretni fogod :).

      Törlés

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.