2015. március 27., péntek

, , , , ,

"Hogy milyen szürke az életük, mennyi fölösleges fecsegés!"


    Ismét Csehov, ezúttal a Színházi világnap alkalmából. És igen, ez már az utolsó dráma a nagy orosz szerzőtől, amit ráadásul a feleségének írt, aki elsőként játszotta Ranyevszkaja grófnőt.

    Bár az alcím komédiát ígér, aki egy kicsit is ismeri Csehovot, tudja, hogy ezt inkább tragédiaként kell értelmezni.
Olvasás előtt most is érdemes egy cetlire felírni a szereplők nevét, hogy pontosan tudjuk, ki kicsoda (nálam bevált).

    Ljubov Andrejevna Ranyevszkaja grófnő most érkezett haza Párizsból lányával, a tizenhét esztendős Ányával és annak nevelőnőjével. Otthon, a cseresznyéskerttel övezett házban fivére, Gajev, fogadott lánya, Varja, Lopahin kereskedő, Szimeonov-Piscsik földbirtokos és a személyzet várja.

    Mint minden Csehov-drámában, itt sem rágjuk le a körmünket izgalmunkban, ismét csak a szereplők párbeszédéből bontakozik ki az életük. De leginkább annak tragédiája.

L. Andrejevna      (belenéz az erszényébe) Tegnap még mennyi pénzem volt, mára alig maradt. És az én szegény jó Várjám nem győz takarékoskodni, mindenkit tejlevesen tart, az öregeknek mindennap üres borsót adnak a konyhán, én pedig értelmetlenül költekezem...
   Gajevnek banki állást ajánlottak fel, de nem fogadta el, Ranyevszkaja két kézzel szórja pénzt, holott hamarosan a cseresznyéskert, a családi birtok kalapács alá kerül, ha nem fizetik ki időben a tartozást, és erre minden esélyük megvan.
Lopahin felajánlja, hogy parcellázzák fel a birtokot a cseresznyéskerttel együtt és adják ki a nyaralóknak. Ezt a ház úrnője és testvére azonnal elveti.
Lopahin      Igazán ne haragudjanak, de még életemben nem találkoztam ilyen könnyelmű, élhetetlen, furcsa emberekkel. Világosan megmondták maguknak, hogy a birtokot elárverezik, maguk pedig mintha egyszerűen nem fognák fel.
L. Andrejevna     De hát mit tegyünk? Okosítson fel.
Lopahin               Mást se csinálok. Reggeltől estig ezt fújom. A cseresznyéskertet meg az egész földjüket bérbe kell adni, nyaralótelkekre, méghozzá most hamar, egykettőre - az árverés itt a nyakunkon! Értsék már meg! Ha végérvényesen úgy döntenek, hogy jöhetnek a nyaralók, kapnak pénzt, amennyi kell, és meg vannak mentve.
L. Andrejevna    Nyaralótelkek, nyaralók - már megbocsásson, de ez olyan közönséges dolog.
Gájev      Teljesen egyetértek veled.
 
   Varját Lopahinnel piszkálják, akinek szintén tetszik a lány, aki a ház körüli teendőkért felelős. De vajon tesznek-e valamit az ügy érdekében?
    A birtokhoz tartozik még Dunyasa, a szobalány, Frisz, az öreg inas, aki az orra alatt dörmög, Jasa, a fiatal inas, aki Párizsból érkezett Ranyevszkajával és igencsak lesújtó a véleménye az orosz vidékiekről. Valamint a házban szállásolták el egy régi ismerősüket, Trofimovot, a diákot, aki időtlen idők óta koptatja az iskolapadot és Ányához fűzi szorosabb barátság.

L. Andrejevna      Nagyon sokat vétkeztünk...
Lopahin                Ugyan mit vétkeztek...
Gájev  (cukrot vesz a szájába, szopogatja) Azt mondják, így olvadt el az egész vagyonom, cukorka formájában... (Nevet)
L. Andrejevna       Jaj, az én vétkeim... nyakló nélkül szórtam a pénzt, mint aki nem normális, aztán férjhez mentem, és az uram is csak ahhoz értett, hogy adósságot adósságra halmozzon. A végén elvitte az ital - mert vedelte a pezsgőt -, én pedig vesztemre beleszerettem a következőbe, összeálltam vele, és akkor - ez volt az én első büntetésem, valósággal fejbevágott - a kisfiam belefulladt a folyóba... elmentem külföldre, elköltöztem innen, azt mondtam, vissza se jövök, ne lássam többé ezt a folyót... menekültem innen, vakon, fejvesztve, az a férfi pedig utánam jött... könyörtelenül, erőszakosan... odakint megbetegedett, vettem egy villát Menton mellett, három évig nem volt se éjjelem, se nappalom, fel se keltem a betegágya mellől, halálra gyötört, kiszikkadt a lelkem. Aztán amikor tavaly a sok adósság miatt el kellett adnom a villát, beköltöztem Párizsba, kifosztott, otthagyott, összeállt egy másik nővel, meg akartam mérgezni magam... Micsoda ostoba história, micsoda szégyen... És akkor egyszerre hazahúzott a szívem, Oroszországba, a kislányomhoz... (A könnyeit törülgeti) Uramisten, Uramisten, könyörülj rajtam, bocsásd meg az én vétkeimet! Ne büntess már engem! (Táviratot vesz elő a zsebéből) Ma jött Párizsból... Könyörög, hogy bocsássak meg, menjek vissza hozzá... (Összetépi a táviratot) Valahol muzsikálnak. (Fülel)
Gajev          Ez a mi híres zsidó bandánk. Emlékszel: négy hegedű, fuvola meg bőgő.
L. Andrejevna    Hát még megvannak? Egyik nap elhívjuk őket, adhatnánk egy kis estélyt.
Lopahin (Fülel)  Én nem hallom... (Halkan dúdol) "Franciává lesz a német az oroszok pénzén..." (Nevet) Tegnap a színházban csuda egy darabot láttam, rengeteget lehetett nevetni.
L. Andrejevna   Én pedig nem nevetnék a maguk helyében. Nem a színházzal kéne itt törődni, hanem saját magukkal. Hogy milyen szürke az életük, mennyi fölösleges fecsegés!
 
   Igen, fecsegnek, feleslegesen, de ami a legszomorúbb: egymás mellett elbeszélnek. Igen, szomorú, tragikus. De nem ismerős? Bár már több mint száz éve íródott a darab, napjainkban is hányszor elbeszélünk egymás mellett? Akár közvetlenül (azaz személyesen beszélgetünk), akár a technika segítségével, hányszor figyeltem meg már én is, hogy nem kaptam választ a kérdésemre, nem érkezett reakció a mondókámra.
Vajon hányan hordozzák a cseresznyéskert terhét magukkal? És vajon hányan vannak, akik segíteni szeretnének, de nem fogadják el azt? Megmenthető-e a cseresznyéskert, a családi birtok, az, amihez foggal-körömmel ragaszkodunk, holott tudjuk, hogy nincs remény, hiszen szavakkal nem megyünk semmire? Cselekedni kellene, tenni valamit.
Csehov ismét egy elgondolkodtató darabbal ajándékozott meg, olyan gondolatokkal, amiken órákkal később is rágódik az olvasó, és ami máig sem vesztett aktualitásából.

 
   Érdekesség a Wikipediáról: A darab címe eredetileg Meggyeskert, de a magyar szöveget a németből fordították, ahol a meggyre és a cseresznyére ugyanazt a szót használják, és Kosztolányi javaslatára kapta a magyar címet, mivel az jobban hangzik. Meglehet, de a meggyet nemigen szokták aszalni, míg a darabban ez is elhangzik. Néhány színház azonban az eredeti címmel tűzi műsorára a darabot, tehát ha valaki a Meggyeskerttel találkozik, biztos lehet benne, hogy jó helyen jár.



Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert
Eredeti cím: Вишнёвый сад
Fordította: Tóth Árpád
88 oldal
Akkord Kiadó, 2005
398 Ft
A színmű MEK-ban (a bejegyzésben használt idézetek is innen vannak)
Share:

6 megjegyzés:

  1. Már én is elővettem múlt héten a Három nővért, de eddig még csak idáig jutottam. De úgy látszik megéri Csehovot is olvasni.
    A Meggyeskert-Cseresznyéskert-ről: a konyves.hu oldalon olvastam a cikket Barna Imre remekéről, és sok hozzászóló pont ezzel példázódott amikor a címátnevezéshez került a szó... De a két cím nem ugyanaz.
    Ez a papírkára a neveket felírni, ez nem is lenne hülyeség néhány klasszikusnál. Mert vagy én vagyok figyelmetlen, van a könyv suta, de néhánynál nagyon elveszek ki-kicsoda... :/ És még csak nem is kell kismillió szereplőnek benne lenni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Számomra Csehov felér egy pszichológussal. majd keríts sort a Három nővérre :).
      Már ez is haladás, de kezdd is el a Három nővért :).
      Nem is ugyanaz, mert a meggy és a cseresznye között nincs akkora különbség, mint a Zabhegyező meg a Rozsban a fogó közt, és ha nem említenék az aszalást, aki nem tud oroszul (ahogy én sem), annak fel sem tűnne.
      Velem is előfordult már, ezért jó, ha kéznél van a cetli :). Néha elég egy-két hosszú név is, hogy megkavarja az ember lányát.

      Törlés
  2. Igen, azért szerintem sok nyelvben nem is nagyon van különbség a két gyümölcs név között. Pl. én angolban sosem tudom, mert van cherry és az kvázi lehet ez is az is...
    A zabhegyezőnél meg tudjuk, nem csak a címé vérzik az új fordításnak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezer éve a meggyes Apenta címkéjén volt angolul, hogy sour cherry, de máshol nem nagyon emlékszem, hogy megkülönböztetnék.
      Akárhogy is van, az Európát nem hatja meg néhány ember tiltakozása, és valljuk be, nem is érdekli őket, és egyikünk sem megy semmire azzal, hogy nem tetszik neki az új kiadás. (Úgysem fogom megvenni és már inkább mással foglalkozom.)

      Törlés
    2. Igen, már én is lenyugodtam, meg jó látni, h azért több embernek negatív véleménye volt a dologról mint pozitív. Inkább adnának ki olyan könyveket amik még egyszer sincsenek lefordítva :)
      A sour cherry nekem mindig olyan erőltetettnek tűnt... Amerikában sosem láttam ezt használni...

      Törlés
    3. A legtöbb kiadó (de valószínű, hogy mindegyikre igaz) számára mindig is a reménybeli nyereség fogja eldönteni, mit adnak ki és mit nem, nem feltétlenül az olvasók.

      Törlés

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.