2015. március 31., kedd

Posztolj verset az utcára! – 2015

Tavaly néhány nappal A Költészet Napja után jártam Debrecenben, ahol a Piac utca üzleteinek kirakatain számos verset és versrészletet olvastam. Mondanom sem kell, mennyire tetszett, az meg különösen, hogy a Gittegylet idén is versposztolásra buzdít:

1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a Magyar Költészet napját.

 Tavalyelőtt csatlakoztunk először a Posztolj verset az utcára! elnevezésű kezdeményezéshez, 2014-ben már aktívan szerveztük, terjesztettük és biztattuk olvasóinkat a rendhagyó ünneplésre, versposztolásra. Veletek együtt teleraktunk jó pár hirdetőtáblát, munkahelyi tükröt, irodaablakot, lámpaoszlopot kedves magyar verseinkkel.
Igazán aktívak és kreatívak voltatok az ország minden táján, sőt határon túl, a tavalyi képgalériánkból sok ötletet meríthet idén is, aki velünk ünnepel.
Április 11-én ismét várjuk a fényképeiteket magatok posztolta, vagy valahol megtalált kiposztolt versekről a Facebook-üzenőfalunkra, vagy Twitteren #gittversposzt-taggel ellátva. UPDATE: Instagramon is várjuk a #gittversposzt-os képeket.
A kép lehet mobilos, fényképezőgépes, ti is szerepelhettek rajta – szelfizz a kedvenc verseddel! :) -, bármilyen minőségű, a lényeg, hogy a kiposztolt vers látható legyen és írjátok oda, hogy hol készült. Fontos, hogy tartsátok szem előtt a hatályos törvényeket, csak ott posztoljatok, ahol nem tilos a kiragasztás.
Az eseményhez itt tudtok csatlakozni, ismerősöknek ajánlani: Posztolj verset az utcára! – 2015 


Én majd itt a blogban készülök két magyar költő egy-egy versével a jeles napra, de Minden Kedves Olvasómat és Erre Járót biztatok, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez kedvenc magyar versével, akár Magyarországon él, akár külföldön. És természetesen, akinek van kedve, hozzászólásban ossza meg itt is, hogy melyik verset és hol (elég az országot vagy régiót megneveznie, ha nem szeretné elárulni a pontos helyszínt) ragasztotta ki.


Kép és szöveg: innen
Share:

2015. március 30., hétfő

Vers hétfőn

1844. március 30-án született Paul Verlaine, akitől a jeles nap alkalmából két verset is hoztam, két szintén mostanában születésnapos költőnk fordításában:


Paul Verlaine:  Barátnők a balkonon
Fordította: Szabó Lőrinc


Együtt nézték, hogyan villog-csapong a fecske,
egyik sápadt, haja éjsötét, szőke volt a
másik, lázpiros; és köpenyük selyme-fodra,
lágy felhő, testüket puhán körűlrepeste.

Mint aszfodélosz, oly bágyadtan, révedezve
néztek föl a szelíd s óriás teleholdra,
s mélységes gyönyörét lassan szivükbe lopta
nagy szivük szomorú hűsége és az este.

Borzongó karral és csipővel összebújva
s minden más szerelem gyönyörét szánva-únva
a balkonon a két barátnő így merengett.

Mögöttük a sötét alkóv mélyén, kitártan,
és szónokolva, mint szinpadi trón, derengett
a nagy és gazdag Ágy az illatos homályban.


Költészettan
Charles Morice-nak 
Fordította: Kosztolányi Dezső


 Zenét minékünk, csak zenét,
ezért a versed lebegőben
ragadd meg a lágy levegőben,
amint cikázik szerteszét.

Ha szókat írsz, csak légy hanyag,
és megvetőn dobd a zenének,
mert édes a tétova ének,
s a kétes olvadó anyag.

Fátylak mögött tüzes szemek
és déli, reszkető  verőfény,
s a langyos őszi ég merő fény,
kék csillagok tündöklenek.

Mert csak te kellesz, Árnyalat,
és semmi Szín, koldusi ékül,
ó, fuvola s kürt összebékül,
e síma álomszárny alatt.

A gyilkos Csattanó gaz úr,
baj lenne ha versedbe hagynád,
az ötletet, e durva hagymát,
melytől könnyez a szent Azúr.

Szónoklat? Törd ki a nyakát
és jó, ha izmod megfeszíted,
pórázra szoktatván a Rímet.
Mi volna, ha nem volna gát?

Ó jaj, a Rím silány kolomp,
süket gyerek, oktondi néger,
babrál olcsó játékszerével
s kongatja a szegény bolond.

Zenét minékünk, muzsikát!
Legyen a vers egy meg nem álló
lélek, mindig új vágyba szálló,
mely új egekbe ugrik át.

Egy jó kaland legyen dalom,
hajnalban, az ideges szélben
mentákra üljön észrevétlen...
A többi csak irodalom.



Versek
Share:

2015. március 29., vasárnap

"A játék komoly dolog. Mindig az életet jelképezi."


   Egyértelmű volt, hogy Kosztolányi Dezső születésének 130. évfordulóját meg kell ünnepelni a blogban, de hogy melyik művével, az nemrég még kérdéses volt számomra. Mert hála az égnek, Kosztolányi életműve gazdag, így végül az Aranysárkány mellett döntöttem, mivel megláttam, hogy a jeles esemény alkalmából a filmváltozatot megnézhetem tegnap délután. (Ami kicsit meglepő, hiszen a születésnap ma van, 29-én és nem 28-án, de nem is ez a legfontosabb. Ám egy érdekesség: Kosztolányi Virágvasárnap született, ami ma is március 29-re esik.)

    Az Aranysárkányban Kosztolányi ismét visszatért Sárszegre, és azon belül is a gimnázium falai közé. Május elsején, egy gyönyörű tavaszi napon, amikor az időjárás már a nyári arcát mutatja, a diákok egy aranyszínű sárkányt reptetnek. A nyolcadik osztály az osztályozó vizsgára és az érettségire készül. Osztályfőnökük, Novák Antal, számtan és fizika szakos tanár,az elmúlt évek alatt igyekezett megnyerni diákjai szimpátiáját, de mindezt csak a jó tanulóknál, Ebeczky Dezsőnél (az osztály strébere) és Glück Lacinál érte el. A többiek csak nevetnek rajta, ahogy az öreg Tálas Bélán is, aki a történelemtanár.

   De nem csak az osztályával nem boldogul Novák. Tizenhat éves lánya, Hilda nevelése sem egyszerű az özvegyember számára. Hilda és Novák egyik tanítványa, Csajkás Tibor jó ideje találkozgat. Mostanában főleg titokban, mégis a nyílt utcán, mintha csak összefutottak volna. Egyetlen segítőjük akad, Flóri néni, aki Hilda anyjának volt barátnője, ám a szigorú apa nem szíveli az asszonyt.

Többnyire nem élt semmi fogással. A ravaszság egyik legjobb módja az, hogy nem ravaszkodunk, csak azt közöljük, amit akarunk, hogy megtörténjék, könnyedén, félvállról, hogy ne lássék a szándékunk.

   Ahogy közeledik az érettségi, egyre inkább összecsapnak a hullámok az osztály kiváló atlétája, Liszner Vili feje fölött is. Vilinek sehogy sem megy a fejébe a tananyag, hiába fogadott mellé megértő édesapja házitanítót Glück Laci személyében, és hiába küld ajándékokat a tanároknak, erőfeszítései nem mindig járnak sikerrel.

  Mindez bőven bonyodalom forrása lehet, de van még a regényben asztaltáncoltatás is, és Liszner Vili két bukott diák, az adóhivatalban dolgozó Próféta és a patikussegéd, Bélus segítségével bosszút forral.

Gyűlölték az iskolát. Szívesen fölgyújtották volna, lerombolták volna, a földdel egyenlővé téve, mint Marius Carthagót, sóval hintve talaját, hogy többé ne nőjenek ki falai. Mi mindent nem kívántak ők a gimnáziumnak, melyről tanárjaik oly édeskedő szeretettel beszéltek, a tanintézetnek s a tanintézet kebelének is, melyből az embert ki szokás zárni. Szavakba nem tudták foglalni azt a dühöt, félelmet, türelmetlenséget, mely lüktetett bennük.
(...)
Végre az utolsó huszonnégy órában teljes erővel jelentkezett a szurkolás, az az érzés, mely lámpalázból, szédülésből, fejfájásból, oldalnyilallásból, émelygésből, hascsikarásból tevődik össze. Ismerték már régebbről. Latin-, görög-, számtan-, fizikaórák előtt kaptak belőle kis adagokat. Akkor hamar elmúlt. Most állandóvá vált, percről percre növekedett, a végtelenig és lehetetlenig. Jaj, semmit se tudok. Jaj, beteget jelentek. Jaj, el se megyek. Közben pedig mormolták magukban a tananyag valami jelentéktelen részét.

Amint ilyen állapotban szédelegtek a városban, csodálkoztak azon, hogy künn az utcán semmi se változott. Liszner bácsi kinyitotta, becsukta boltját, emberek fölkeltek, lefeküdtek. Tanárok tűntek föl a vendéglő előtt, s bementek villásreggelizni. Nekik minden évben van érettségijük, semmi okuk, hogy ne mulassanak. Mit is tudtak ők az ifjúság gyötrelméről. Azt mondogatták nekik, hogy a fiatalság az egyetlen kincs, az öregkorral jönnek a szenvedések, betegségek. A diákok azonban irigyelték őket. Mennyire utálták már a szép ifjúságot, mely sehol se kap tiszteletet, becsülést, mindenütt lenézik, kisemmizik, mindig előre köszön és vár: megvetik akkor, ha szegény, nem kell a pénze akkor, ha gazdag. Még a pincérek is kiküldik őket a kávéházból, bármily borravalót adnak, s később följelentik a tanároknak. Inkább csúzos vénséget, kopasz fejet, epekövet, mint ezt a boldogságot. Tiszteletet, becsülést, elég a szép fiatalságból, mely csupa kín és megaláztatás. Azért várták oly türelmetlenül, hogy végre-valahára elmúljon.

   Jó volt olvasni a nyolcadikosok mindennapjairól, a tanáraik ellen elkövetett csínyekről (hiszen, melyik osztály nem követett el valamit egyik-másik tanára ellen?), az érettségi előtti izgalmakról. Ugyanakkor ott lengett valami baljós, szomorú hangulat is, melynek árnya lassanként lepte be a fejezeteket.

   Novák Antal bár szaktekintélynek számít a maga területén, mégis rendkívül magányos. A munkáját feladatnak tekinti: a tananyagot bele kell tömnie a tanulók fejébe, akikre nem is emberekként, hanem szinte kísérleti nyulakként tekint. Akkor végzi jól a munkáját, ha mindenki jól tanul, ha egy rossz tanulóval hozza össze a sor - amilyen Liszner Vili -, kudarcként éli meg és ezt ki is vetíti rá: megszégyeníti. A lányával is csak látszólag boldogul, a latintanár Fóris ki nem állhatja, a szertárba, a kísérletei közé menekül. Egyedül az unokatestvére, a pártában maradt, csendes Pepikével boldogul, aki szükség esetén nélkülözhetetlen a sárszegiek számára, egyébként pedig szinte teljesen észrevétlen.

   A regény másik kulcspontját a szereplők közti félreértések alkotják, és ahol félreértés van, ott a bonyodalom sem marad el.

A szavak ostobák, semmit se fejeznek ki. Bármily becsületes szándékkal mondjuk, gyakran akaratlan gúny, kaján sértés lappang bennük.

   Az egyszerű gimnáziumi hétköznapokról szóló regény fokozatosan válik lélektanivá. Egyre fontosabb szerepet kap a szereplők vívódása, gondolatai. Kosztolányi most is zseniális: nagyszerű emberismeretről tesz bizonyságot, és az emberek máig sem változtak. Ahogyan a média sem: nyugodt szívvel sárba tipornak bárkit. (Most örülök, hogy nem lettem tanár.)

   Bizonyos kiadásokról csak óvatosan gyűjtsünk információt, mert nem egyszer tapasztaltam, hogy valamelyik webáruház a könyv ismertetőjében lelőtte a poént, ahogy nem egyszer egy-két olvasó is, aki megosztotta mellette a véleményét.

   A filmről: egyideje már én is azok közé tartozom, akik nem esnek  neki egy-egy adaptációnak, ha a kockáin nem oldalról oldalról az eredeti változatát látom. Így vagyok Ranódy László filmjével is, ami a regény zanzásított változata. Nem rossz, de mindenképpen érdemes elolvasni az eredeti művet, mert Kosztolányi sok mindent másképp látott (és gondolt), mint Ranódy László.
A teljes film megnézhető a Youtube-on.


Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
In: Kosztolányi Dezső összes regényei
624 oldal (281 - 464. o.)
Szukits Kiadó, 2003
3700 Ft
A regény a MEK-ban
Share:

2015. március 27., péntek

"Hogy milyen szürke az életük, mennyi fölösleges fecsegés!"


    Ismét Csehov, ezúttal a Színházi világnap alkalmából. És igen, ez már az utolsó dráma a nagy orosz szerzőtől, amit ráadásul a feleségének írt, aki elsőként játszotta Ranyevszkaja grófnőt.

    Bár az alcím komédiát ígér, aki egy kicsit is ismeri Csehovot, tudja, hogy ezt inkább tragédiaként kell értelmezni.
Olvasás előtt most is érdemes egy cetlire felírni a szereplők nevét, hogy pontosan tudjuk, ki kicsoda (nálam bevált).

    Ljubov Andrejevna Ranyevszkaja grófnő most érkezett haza Párizsból lányával, a tizenhét esztendős Ányával és annak nevelőnőjével. Otthon, a cseresznyéskerttel övezett házban fivére, Gajev, fogadott lánya, Varja, Lopahin kereskedő, Szimeonov-Piscsik földbirtokos és a személyzet várja.

    Mint minden Csehov-drámában, itt sem rágjuk le a körmünket izgalmunkban, ismét csak a szereplők párbeszédéből bontakozik ki az életük. De leginkább annak tragédiája.

 L. Andrejevna
(belenéz az erszényébe) Tegnap még mennyi pénzem volt, mára alig maradt. És az én szegény jó Várjám nem győz takarékoskodni, mindenkit tejlevesen tart, az öregeknek mindennap üres borsót adnak a konyhán, én pedig értelmetlenül költekezem...

   Gajevnek banki állást ajánlottak fel, de nem fogadta el, Ranyevszkaja két kézzel szórja pénzt, holott hamarosan a cseresznyéskert, a családi birtok kalapács alá kerül, ha nem fizetik ki időben a tartozást, és erre minden esélyük megvan.
Lopahin felajánlja, hogy parcellázzák fel a birtokot a cseresznyéskerttel együtt és adják ki a nyaralóknak. Ezt a ház úrnője és testvére azonnal elveti.

Lopahin 
Igazán ne haragudjanak, de még életemben nem találkoztam ilyen könnyelmű, élhetetlen, furcsa emberekkel. Világosan megmondták maguknak, hogy a birtokot elárverezik, maguk pedig mintha egyszerűen nem fognák fel.
L. Andrejevna 
De hát mit tegyünk? Okosítson fel.
Lopahin 
Mást se csinálok. Reggeltől estig ezt fújom. A cseresznyéskertet meg az egész földjüket bérbe kell adni, nyaralótelkekre, méghozzá most hamar, egykettőre - az árverés itt a nyakunkon! Értsék már meg! Ha végérvényesen úgy döntenek, hogy jöhetnek a nyaralók, kapnak pénzt, amennyi kell, és meg vannak mentve.
L. Andrejevna 
Nyaralótelkek, nyaralók - már megbocsásson, de ez olyan közönséges dolog.
Gájev 
Teljesen egyetértek veled.

   Varját Lopahinnel piszkálják, akinek szintén tetszik a lány, aki a ház körüli teendőkért felelős. De vajon tesznek-e valamit az ügy érdekében?
    A birtokhoz tartozik még Dunyasa, a szobalány, Frisz, az öreg inas, aki az orra alatt dörmög, Jasa, a fiatal inas, aki Párizsból érkezett Ranyevszkajával és igencsak lesújtó a véleménye az orosz vidékiekről. Valamint a házban szállásolták el egy régi ismerősüket, Trofimovot, a diákot, aki időtlen idők óta koptatja az iskolapadot és Ányához fűzi szorosabb barátság.

L. Andrejevna 
Nagyon sokat vétkeztünk...
Lopahin 
Ugyan mit vétkeztek...
Gájev (cukrot vesz a szájába, szopogatja) Azt mondják, így olvadt el az egész vagyonom, cukorka formájában... (Nevet)
L. Andrejevna 
Jaj, az én vétkeim... nyakló nélkül szórtam a pénzt, mint aki nem normális, aztán férjhez mentem, és az uram is csak ahhoz értett, hogy adósságot adósságra halmozzon. A végén elvitte az ital - mert vedelte a pezsgőt -, én pedig vesztemre beleszerettem a következőbe, összeálltam vele, és akkor - ez volt az én első büntetésem, valósággal fejbevágott - a kisfiam belefulladt a folyóba... elmentem külföldre, elköltöztem innen, azt mondtam, vissza se jövök, ne lássam többé ezt a folyót... menekültem innen, vakon, fejvesztve, az a férfi pedig utánam jött... könyörtelenül, erőszakosan... odakint megbetegedett, vettem egy villát Menton mellett, három évig nem volt se éjjelem, se nappalom, fel se keltem a betegágya mellől, halálra gyötört, kiszikkadt a lelkem. Aztán amikor tavaly a sok adósság miatt el kellett adnom a villát, beköltöztem Párizsba, kifosztott, otthagyott, összeállt egy másik nővel, meg akartam mérgezni magam... Micsoda ostoba história, micsoda szégyen... És akkor egyszerre hazahúzott a szívem, Oroszországba, a kislányomhoz... (A könnyeit törülgeti) Uramisten, Uramisten, könyörülj rajtam, bocsásd meg az én vétkeimet! Ne büntess már engem! (Táviratot vesz elő a zsebéből) Ma jött Párizsból... Könyörög, hogy bocsássak meg, menjek vissza hozzá... (Összetépi a táviratot) Valahol muzsikálnak. (Fülel)
Gajev 
Ez a mi híres zsidó bandánk. Emlékszel: négy hegedű, fuvola meg bőgő.
L. Andrejevna 
Hát még megvannak? Egyik nap elhívjuk őket, adhatnánk egy kis estélyt.
Lopahin 
(Fülel) Én nem hallom... (Halkan dúdol) "Franciává lesz a német az oroszok pénzén..." (Nevet) Tegnap a színházban csuda egy darabot láttam, rengeteget lehetett nevetni.
L. Andrejevna 
Én pedig nem nevetnék a maguk helyében. Nem a színházzal kéne itt törődni, hanem saját magukkal. Hogy milyen szürke az életük, mennyi fölösleges fecsegés!

   Igen, fecsegnek, feleslegesen, de ami a legszomorúbb: egymás mellett elbeszélnek. Igen, szomorú, tragikus. De nem ismerős? Bár már több mint száz éve íródott a darab, napjainkban is hányszor elbeszélünk egymás mellett? Akár közvetlenül (azaz személyesen beszélgetünk), akár a technika segítségével, hányszor figyeltem meg már én is, hogy nem kaptam választ a kérdésemre, nem érkezett reakció a mondókámra.
Vajon hányan hordozzák a cseresznyéskert terhét magukkal? És vajon hányan vannak, akik segíteni szeretnének, de nem fogadják el azt? Megmenthető-e a cseresznyéskert, a családi birtok, az, amihez foggal-körömmel ragaszkodunk, holott tudjuk, hogy nincs remény, hiszen szavakkal nem megyünk semmire? Cselekedni kellene, tenni valamit.
Csehov ismét egy elgondolkodtató darabbal ajándékozott meg, olyan gondolatokkal, amiken órákkal később is rágódik az olvasó, és ami máig sem vesztett aktualitásából.

 
   Érdekesség a Wikipediáról: A darab címe eredetileg Meggyeskert, de a magyar szöveget a németből fordították, ahol a meggyre és a cseresznyére ugyanazt a szót használják, és Kosztolányi javaslatára kapta a magyar címet, mivel az jobban hangzik. Meglehet, de a meggyet nemigen szokták aszalni, míg a darabban ez is elhangzik. Néhány színház azonban az eredeti címmel tűzi műsorára a darabot, tehát ha valaki a Meggyeskerttel találkozik, biztos lehet benne, hogy jó helyen jár.



Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert
Eredeti cím: Вишнёвый сад
Fordította: Tóth Árpád
88 oldal
Akkord Kiadó, 2005
398 Ft
A színmű MEK-ban (a bejegyzésben használt idézetek is innen vannak)
Share:

2015. március 25., szerda

A szerelem története


    Nemrég a Privát boltban, míg alaposan szemügyre vettem a kínálatot, felfedeztem ezt a könyvet. Keménytáblás, védőborítós, besuvasztva a többi közé, hátulján a 499 Ft-os árcímkével. Valamiért megtetszett, és már éreztem, hogy ez bizony velem jön. Elolvastam a fülszöveget, ami egy idézet a regényből, majd a belső fülek tartalmát, végül pedig az első néhány sorát, és már tettem is a kosaramba.

    Semmit sem tudtam Nicole Kraussról, sem a regényéről, és nem is zavart. Aztán itthon kicsit utánanéztem, de hogy mire bukkantam, csak később árulom el. A lényeg, hogy a megszerzett információk tudatában is teljesen tiszta lappal kezdtem neki az olvasásnak.


    A történet két szálon bontakozik ki, két narrátorunktól ismerjük meg az eseményeket. Az egyikük Leopold Gursky, a lengyel zsidó öregember, aki a II. világháború elején menekült Amerikába, ahol nagybátyja szakmáját kitanulva lakatos lett, de valójában írni szeretett. Az utazás legfőbb oka nem a német megszállás, hanem egy lány, Leo szerelme volt, aki már korábban elhagyta Lengyelországot.

   Leopold különös, de inkább különc öregember: felső szomszédjával, Brunóval sajátos jelrendszerük van arra, hogy élnek-e vagy meghaltak. Leo rájött, hogy az emberek nem veszik észre, ezért mindent megtesz, hogy ennek az ellenkezőjét bebizonyítsa.

Szeretem azt gondolni, hogy a világ nincs felkészülve rám, de talán mégis az a helyzet, hogy én nem vagyok felkészülve a világra. Eleve későn értem ide az életemhez.

   A történet másik szálát a tizennégy éves Alma gombolyítja, aki kisgyerekként vesztette el az apját, és most anyjával és öccsével, Madárral (ez a beceneve) él. Anyja, Charlotte egy nap különös levelet kap: egy Jacob Marcus nevű férfi arra kéri, fordítsa le neki spanyolról angolra A szerelem története című könyvet. Mindez első hallásra nem is lenne furcsa, azonban a regényt annak idején Charlotte a későbbi férjétől kapta ajándékba, és Alma a regény női főszereplője után kapta a nevét.

Miért mindig halottakról nevezik el az embert. Ha egyáltalán el kell nevezni valahogy, miért nem lehet dolgokról, azok sokkal állandóbbak, mint például az ég meg a tenger, vagy akár fogalmakról, mert azok sose halnak meg, még a rosszak sem. 

    Alma eleinte csak az anyja életét szeretné rendbe hozni, egy társat szeretne mellé, azonban a fordítás során nyomozni kezd a névadója és a regény írója után.

   Nagyon szerettem a könyv elejét, Leo Gursky iróniáját, aki a korából adódóan is fel van készülve a halálra, és mivel nem tudja, hol éri, egy cetlivel a zsebében jár. Aztán belépett a képbe Alma, aki a saját fejezeteiben kisebb-nagyobb részekben beszél, mintha a naplóját olvasnánk.
   Majd felbukkan egy újabb szál, amelyben A szerelem története írójának élete bontakozik ki. Így először meg kellett szoknom, hogy az aktuális fejezet kié is, ki is a narrátor, de aztán már mindez nem okozott gondot.

   Alma bizonyos értelemben tipikus tinédzser is, meg nem is. Persze ugyanazok a dolgok érdeklik, mint minden tizenévest, de a nyomozásba különösen nagy elánnal veti magát, ám közben észreveszi a fordításba temetkező anyját is és aggódik öccséért, aki egyre inkább a zsidó vallás megszállottjává válik.

   Leopold Gurskyt végig nagyon szerettem, az őszintesége - nyíltan beszél az érzéseiről - és a szókimondása miatt. Almát is megkedveltem, aki sajátos módszerekkel vág neki a kutatásnak. Mindhárom szálról fokozatosan kapjuk az információkat, és a regény egy bizonyos pontján ki is derül, mi köti össze ezt a három embert, de hogy ők megtudják-e az igazságot és hogyan, azt természetesen nem árulom el.

   Különleges hangulatú könyv, melynek kulcsszereplője a már említett regény. Azok fogják szeretni, akik szeretik a szépirodalmat. A nagybetűset. Egyszerre szippantott magába, ám volt, hogy ennek ellenére lassan haladtam vele. De talán nem is lehet gyorsan olvasni, hiszen érdemes odafigyeli az apróságokra is, hogy a helyükre kerüljenek a kirakós darabjai. Szerettem a humorát, az emberismeretét, a melankóliáját, a szokatlan narrációját, azt, hogy mindez akár a valóságban is megtörténhet(ett volna). És ha mindez nem lenne elég, akkor Leopold Gursky miatt mindenképpen érdemes elolvasni.

   Hogy mire jutottam, amikor beírtam Nicole Krauss nevét a keresőbe? Kiderült, hogy Jonathan Safran Foer (Rém hangosan és irtó közel, Minden vilángol) felesége. És hogy miért nem voltak mégse előítéletem A szerelem történetével? Bár többször szerettem volna a férj egyik-másik regényét megvenni, valamiért sosem jött össze, és azt mondom, nem is baj. Akik ismerik a férj munkásságát, így van összehasonlítási alapjuk, úgy nyilatkoztak, hogy a feleség stílusa is nagyon hasonló és így nem lehet neki egyszerű. Erről csak Nicole Krauss tudna nyilatkozni, de szerintem nem olyan rossz az ő helyzete sem, hiszen a borító hátsó füle szerint a New York Times igencsak méltatta e regénye alapján, és műveit eddig több mint harmincöt nyelvre fordították le. Azért mindenképpen jár egy piros pont a Magvetőnek, hogy az írónőről szóló ismertetőben egy szóval sem említik a férjét, és valószínű, hogy Nicole Krauss is Nicole Kraussként szeretne íróként érvényesülni és nem Jonathan Safran Foer feleségeként. Egyébként engem aztán végképp nem érdekel, hogy kinek a felesége, mert ez a könyv elég jól sikerült.
Közben kiderült, hogy a pár útjai 2014-ben elváltak.

Most, hogy már majdnem vége az életemnek, elmondhatom, hogy az életben a változékonysága fogott meg igazán. Az ember egyik nap még valaki, másnap már kutyába se veszik. Ezt eleinte elég nehéz elviselni, de aztán az ember megtanulja, hogy ne tekintse veszteségnek. Sőt van egy pillanat, amikor felvillanyoz a felismerés, hogy milyen kis darabnak kell azonosnak maradnia ahhoz, hogy az ember további erőfeszítéseket tegyen annak érdekében, hogy - jobb szó híján - emberi lény maradjon.


2017-es hír: a regényből film is készült, amit a magyar mozik március 9-től tűznek műsorra. Ennek köszönhetően a Magvető ismét megjelenteti a könyvet, ami várhatóan február 28-án kerül a boltokba. Nem hagynak túl sok időt az olvasásra, és szomorú, hogy egy ilyen regény is puhafedelesen fog megjelenni. Tudom, hogy azt könnyebb magunkkal vinni, de ehhez a történethez jobban illett - szerintem - a korábbi keményfedeles, védőborítós kivitelezés. Mindenesetre az új borító szép, és remélem, hogy a filmnek köszönhetően sokan elolvassák majd. Ez tényleg igazi szép irodalom. Az új kiadás ára is 2990 Ft lesz.




Nicole Krauss: A szerelem története
Eredeti cím: The History of Love
Fordította: Mesterházi Mónika
346 oldal
Magvető Kiadó, 2013
Eredeti ár: 2990 Ft
Share:

2015. március 23., hétfő

Vers hétfőn

A Meteorológiai Világnapon csakis tavaszi versekkel kezdhetjük a hetet:


József Attila: Tavasz van! Gyönyörű!

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

1924 tavasza



Tóth Árpád: A tavaszi sugár...

A tavaszi sugár aranyburokba fonta
A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényü pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.

A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén
A park-őrző, borús csillámu rácsvasak
Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.

Egy lány jött az uton, virággal, sok virággal,
Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltűnt. Szivem zenélt. Merengve álltam ott.

Bús voltam vagy derűs? ki tudja. Ama ritka
Kelyhű percek közül ragyogva volt ez egy,
Melyben pezsegve forr kedv és bú drága titka,
Mint mélyen csillogó, nektár-izű elegy.

Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet
Kitágul... rezg, s ha kinyúlik a kéz,
A Nap arany almáját a tenyeredben érzed...

1918


Versek:
József Attila
Tóth Árpád
Pierre-August Cot festményei:
Tavasz
Dionysia
Share:

2015. március 21., szombat

A Költészet Világnapján

 A Költészet Világnapjára ezúttal egy orosz és egy portugál költő tollából hoztam verset:


Alekszandr Blok: A művészet nehéz teher...
Fordította: Baka István

A művészet nehéz teher,
Ám minekünk, költőknek, érték
A lét, perc-örömeivel!
Ó, ha a dolce far nientét
Érezzük, amikor a vér
Dalolva ereinkbe árad,
S a lángoló szerelemért
Felhők közt röpköd már a vágyad,
S azt álmodod, mintha maga
Az élet pezsgő-csillogása
Nem volna más - a cinéma
Lágy, pislogó dorombolása!
S év múltán - egy másik haza,
Fáradtság, ismeretlen város,
S a moziban ugyanaz a
Francia nő, s éppoly varázsos!...

 1909. június. Foligno



Fernando Pessoa: Az ég boltozatján
Fordította: Ladányi-Turoczi Csilla

Az ég boltozatján
Hideg a holdsugár,
És a tenger partján
Ködös szellő kószál.

Gyürkőző tengerár
Az időt fürkészi,
Jeges szorongás jár
A helyét nem leli.

Nem tudom, mit tegyek,
Sem azt, mit gondolok,
Nem szűnik a hideg,
Csönd mélyébe hullok.

Nincsen célom semmi,
Se vágyam, se lelkem...
Csak önmagam feledni...
Szunnyadj szépen, szíven...

1917. március 11.


Versek:
Alekszandr Blok
Fernando Pessoa
Share:

2015. március 18., szerda

A Szivárvány-völgyben


   A Blythe család tagjai néhány hétre elváltak egymástól, Anne és Gilbert Angliába utazott, így nem csoda, hogy örömmel fogadja Miss Corneliát, aki a legújabb pletykákkal a tarsolyában érkezik.

   A legnagyobb változást Glenben egyértelműen az új lelkész érkezése jelenti, aki négy gyermekével és a ház körüli teendőket ellátó Martha nénivel költözött a paplakba. A gyerekek - Jerry, Faith, Carl és Una - hamarosan barátságot kötnek a nagyobb Blythe gyerekekkel (Jemmel, Walterrel és az ikrekkel) és szívesen játszanak velük a Zugoly melletti Szivárvány-völgyben.

Az arany és ametisztlila alkonyati fényben, az ezüstfenyő és a tavaszi burjánzásuk-virágzásuk teljében levő növények illatában fürödni a vadszamóca halvány virágcsillagai között, hallgatni a szél sóhajait és a faágon csilingelő csengőket, s közben sült pisztrángot falatozni meg száraz kenyeret - nos, ez olyasmi volt, amit még a világ hatalmasságai is megirigyelhettek volna. 

   Csakhogy nincs mindenki ennyire elragadtatva a paplak apróságaitól, akik legszívesebben a házuk melletti metodista temetőben játszanak és apjuk nem tesz ez ellen semmit. Bár a tiszteletes ékesszóló prédikációi ellen senkinek sincs kifogása, a nevelési módszerei ellen annál inkább: Mr. Meredith ugyanis semmit sem vesz észre, állandóan ábrándozik, otthon pedig a teológiai könyveibe temetkezik. Így nem csoda, ha az sem tűnik fel neki, amikor csemetéi egy talált lelencgyerekkel, Mary Vance-szel állítanak haza, aki néhány napig egy fedél alatt marad velük.

 - Beszélnünk kell a hopetowni árvaház igazgatójával - tűnődött Miss Cornelia fennhangon. - A paplakban mindenesetre nem maradhat. Isten a megmondhatója, mit tanulnak tőle azok a drága gyerekek! Állítólag káromkodik is! Csak  gondolja el, azok a kicsik két teljes héten át együtt éltek vele, és Mr. Meredithnek még csak fel sem tűnt! Ugyan hogy lehet egy ilyen embernek családja, Anne kedves? Szerintem inkább szerzetesnek kellett volna mennie.

   Mindezt nem nézhetik ölbe tett kézzel a falu pletykafészkei sem, így rögtön megindul a találgatás, hogy a még pártában lévők közül ki lenne a legalkalmasabb feleség Mr. Meredith számára.
   Minderről a mindig jól értesült Mary tájékoztatja újdonsült barátait, ám felvilágosítja őket a tényről, hogy a mostohák házsártosak és gonoszak és az apát gyermekeik ellen fordítják. Így nem csoda, ha Una nem örülne egy új asszonynak a házban, még akkor sem, ha akkor nem dettó és égett kása kerülne az asztalra.


   Hogy végül Mr. Meredith újra megnősül-e, azt nem árulom el, de addig is a gyerekeinek, Marynek és a Blythe csemetéknek számos kalandban lesz részük. Például a költészetért rajongó, csendes Walter-ről kiderül, ha kell, nagyon is a sarkára tud állni, a Meredith gyerekeknek hátborzongató élményben lesz részük és még a glenieket is sikerül megbotránkoztatniuk,de megtudjuk, mi is az a Jó Magaviseletűek Klubja és miért jött létre, és kihez kerül Mary Vance.

  Anne-nek bár csak mellékszerep jut ebben a kötetben is, de a gyerekek mindenért kárpótolnak. Imádtam ezt a részt, egyik oldalon sem unatkoztam, mindig történt valami. Főleg a Meredith gyerekekkel, akik közül a két lányt szerettem meg a legjobban, míg Carl-ról rögtön Gerry Durrell jutott eszembe, ugyanis ő is előszeretettel gyűjt mindenféle állatot.

   Azért nem feledkezhetem meg Norman Douglas-ről sem, aki szintén nem mindennapi ember, és előszeretettel állítja megválaszolhatatlan kérdések elé a lelkészeket. Ez azért is meglepő, hiszen ebben az időben (a XIX. század végén járunk) az volt a megszokott, hogy mindenki jó keresztényként megjelenjen a közös imaórákon és istentiszteleteken, és nem bolygatták, ami a lelkész szájából elhangzott. Nekem mindenesetre roppant tetszett Norman Douglas alakja, akit ráadásul egy lelkészfeleség alkotott meg.
   De kiemelném még a West nővéreket is, Ellent és Rosemaryt, akik macskájukkal élnek egy dombon lévő házban. A csendesebb Rosemaryt nagyon megkedveltem, Ellennel pedig teljes mértékben egyetértek, mert én ismerem azt az érzést, amikor alig akad értelmes ember az ember lányának környezetében, akivel szót tudna váltani.

  Ez a kötet sem idilli és cukormázas, nem csak csodás és vidám események történnek Glenben. Anne gyerekei - még mindig - ugyanolyan szeretni valóak, mint az édesanyjuk volt, és a történet elején egy kicsit Shirley is felbukkan végre.

   A könyv végén egy pillanatra megérint a háború szele, ami az utolsó részben főszereplővé lép elő, de most úgy vagyok vele, mint Scarlet O' Hara: majd ráérek ezzel holnap foglalkozni, pontosabban akkor, amikor a kezembe veszem, és addig is a Szivárvány-völgyben töltött boldog percekre gondolok.

Nem vezet jóra, ha abba a hitbe ringatjuk magunkat, hogy már végeztünk az élettel. Valahányszor úgy érezzük, hogy a történetünk már befejeződött, a sors rögtön készen áll, hogy megtréfáljon: új lapra fordítja életünk könyvét, és egy egészen más fejezetet mutat meg nekünk.


Lucy Maud Montgomery: Anne és a Szivárvány-völgy
Eredeti cím: Rainbow Valley
Anne-sorozat 7. 
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
290 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2008
2499 Ft
Share:

2015. március 16., hétfő

Vers hétfőn

Ady Endre: Vajon milyennek láttál? 

Nagy és derűs kópéságom
Véletlen, napos mezében
Jobb szerettél volna látni?

Csupán egyszer látni engem:
Gondolod, hogy mindent láttál
S hitted-e, hogy szivig-láthatsz?

Minden vagyok, amit vártál,
Minden vagyok, amit nem sejtsz,
Minden vagyok, mi lehetnék.

S minden vagy, mi lehetséges,
Minden lehetsz, mire vágyok,
Talán semmi, talán Minden.


Vers
Share:

2015. március 15., vasárnap

Léghajóval a világ körül

   Az idén duplán évfordulós (90 éve született és 20 éve hunyt el) Gerald Durrell-olvasás természetesen nem maradhat el, bár már mindkét évforduló elmúlt. Mindenesetre Durrellt olvasni és/vagy hallgatni mindig jó, főleg, ha az ember lánya filcállatokat varr közben. Ezért is esett a választásom erre a hangoskönyvre, ami Durrell gyerekeknek írt egyik mesekönyve Pokorny Lia előadásában.

   A Dollybutt család kertjében egy nap leszáll a Belladonna nevű léghajó, fedélzetén a három gyerek (a tizenöt éves Emma és a tizenkét éves ikrek, Iván és Konrád) nagybácsikájával, Gerryvel. Gerry Larry bátyját igyekszik felkutatni és ehhez kéri unokahúga és -öccsei segítségét. A gyerekeket persze nem kell győzködni, és az anyukájukat is gyorsan ráveszi Gerry, hogy engedje el őket a hosszú útra, hiszen a következő hónapok alatt sokat fognak tanulni.
   Emma és az ikrek boldogan vágnak neki a nem mindennapi léghajóval a világnak - amelyen ház, de még konyhakert is található -, hogy Larry nyomába eredjenek.

   Az út során eljutnak Afrikába, Ausztráliába, az amerikai kontinensre, de még az Északi-sarkra is. Hála a Gerry bácsi által rájuk szórt pornak, a gyerekek megértik az állatok beszédét és maguk is szóba elegyednek velük. A nyomozás alatt pedig számos állattal megismerkednek és rengeteget tanulnak mind róluk, mind azok környezetéről.

– A világ tele van válaszra váró csodálatos talányokkal.
– Például, hogy mitől repül a léghajó? – kérdezte nevetve Iván. 
– Például – bólintott Gerry. – Meg hogy hogyan nő egy szilvamag nagyságú makk húszméteres fává, amelyen ráadásul ötven különböző állatfaj él. Vagy hogy hová repülnek télen a madarak. Hogyan úsznak a halak. Milliónyi hasonló kérdés van, és utazás közben választ kapunk jó néhányra. Szóval hegyezzétek a fületeket, tartsátok nyitva a szemeteket, használjátok az orrotokat, nyelveteket, ujjatokat, hogy minden  érdekeset és újat meglássatok, megszimatoljatok, megízleljetek és meg is fogjatok.


   Kell is ennél több, hogy egy gyerek még inkább elkezdjen érdeklődni az állatok után? Hogy kicsit jobban megismerjen néhányat a világban élő faunából? És találnánk-e Gerrald Durrellnél alkalmasabb személyt, aki szívesebben és nagyobb szeretettel hívná fel a figyelmet az őket fenyegető veszélyekre, vagy mesélne róluk? A válasz egyértelműen: nem.

   De Pokorny Liát is dicséret illeti, akinek előadása egyszerűen remek: bárkit és bármilyen állatot (pl.: prérikutyát, boát, bőgőmajmot) nagyszerűen megszemélyesít, így aki már olvasta a könyvváltozatát, annak is mindenképpen érdemes megismerkednie a hangoskönyvvel is. A mesekönyvet 9-12 éveseknek ajánlják, bár szerintem Durrellnek ez a műve sincs korhatárhoz kötve, így én is hamarosan előveszem a sajátomat, hogy az írott változatával is megismerkedjem.

   Bár az utazás egy év múlva véget ér és a gyerekek visszatérnek Angliába, de később még egy utat tesznek Gerry bácsival és léghajójával, méghozzá nem is akárhová: a dinoszauruszok földjére, amit szintén Pokorny Lia előadásában tervezek meghallgatni.
 

Gerald Durrell: Léghajóval a világ körül
Eredeti cím: The Fantastic Flying Journey
Előadja: Pokorny Lia
Fordította: Barabás András
Kossuth Kiadó, 2011
MP3 CD - 204 perc
2990 Ft
Részlet a hangoskönyvből
Share:

2015. március 12., csütörtök

Boldog szülinapot, Rossz Cica!


    Decemberben figyeltem fel a Rossz Cica-sorozatra, és bár ez a kötet a sorozat második része, mégis ezzel kezdtem az ismerkedést a fekete macska kalandjaival.

    Rossz Cica tipikus macska, aki legtöbb idejét alvással tölti, ám amikor eljön a születésnapja, a gazdája igyekszik felébreszteni. Cica minderre az ajándék szó hallatán hajlandó, hiszen leghőbb vágya, hogy egy szuper kaparófa lapuljon az egyik dobozban, amit a macskáknak készült katalógusban fedezett fel.

   Csakhogy már az előkészületek sem mennek olyan könnyen, majd megérkezik a népes vendégsereg is: Locska Cicó, az ikrek, Büdi Kandúr, Hatalmacs, Csini Cica és Furamacsek. Már a nevük is sokat elárul, de hogy Cica megkapja-e álmai ajándékát és hogyan alakul tovább a szülinapi zsúr, nem árulom el. De elég csak a borítóra pillantani, máris sejthető, hogy nem éppen úgy, ahogy egy átlagos szülinapi zsúr szokott.

   Már decemberben azt mondtam erre a macskára, amint megláttam, majd beleolvastam a könyvbe, hogy annyira jó (= cuki). És tényleg az. Igazi macska: sunyi, lusta, játékos, de ha akar, nagyon tud hízelegni. Úgyhogy tényleg csak szeretni lehet.

  A fejezetek között hasznos információkat is kapunk arról, hogy miért alszanak olyan sokat a cicusok, mennyi idősen választhatjuk el a mamájuktól őket és miért ne adjunk csokit kedvenceinknek. Ezekhez kapcsolódóan bukkan fel Béni bá is, aki egy-két észrevételt is fűz hozzájuk. A könyv végén Rossz Cica vendégeiről olvashatunk ismertetőt és egy interjút a szerzővel.

  Ez a mesekönyv egyszerűen imádni való, a sok-sok illusztráció (ami fekete-fehér és ez kicsit meg is lepett, de gyorsan hozzászoktam) és a történet is zseniális, nem lehet nem szeretni. A borító hátoldalán a kiadó azt javasolja, hogy felolvasásra 4 éves kortól, önálló olvasásra 6 éves kortól ajánlott. Nos, talán már a kisebbek is szeretni fogják a rajzokat, a nagyobbak pedig biztosan szívesen veszik a kezükbe a könyvet, ahogyan a még nagyobbak is. Akár magunknak olvassuk, akár felolvassuk, garantáltan jól fogunk szórakozni - kortól függetlenül.
Macskabarátoknak kötelező, de legalábbis erősen ajánlott. 

  A könyvek honlapján több kötettel is találkoztam, magyarul most jelenik meg a harmadik rész, és remélem, hamarosan jön a többi is.



Nick Bruel: Boldog szülinapot, Rossz Cica!
Eredeti cím: Happy Birthday, Bad Kitty
Sorozat: Rossz Cica 2.
A szerző illusztrációival
Fordította: Goitein Veronika
167 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2014
1799 Ft
Share:

2015. március 10., kedd

"Én is ugyanolyan érző ember vagyok"


    Mostanában megtalálnak azok a könyvek, amiket már szinte mindenki olvasott, csak én nem. Amikor két éve megjelent a Néma üvöltés, bevallom, nekem fel sem tűnt, egyszerűen elmentem mellette, ahogy a legtöbb ember is a szerzője, Martin Pistorius mellett is nem is olyan régen.

   Martin ugyanúgy élt, mint minden gyerek egészen tizenkét éves koráig, amikor egy torokfájás következtében már többet nem ment vissza az iskolába. Titokzatos betegsége fokozatosan vette át a hatalmat a fiú szervezete felett, míg mind szellemileg, mind fizikailag le nem gyengítette. Az orvosok értetlenül álltak az eset előtt és két évet adtak Martinnak, aki semmit sem tudott a környezetéről. Ám négy évvel később tisztulni kezdett addigi tudata, és tizenkilenc éves korára újra teljesen öntudatára ébredt, ám környezete minderről nem vett tudomást és Martin sem tudta jelét adni.

 A kívülállók körülbelül úgy kezeltek, mint egy cserép virágot: néha meg kell locsolni, egyéb törődést azonban nem igényel. Mivel megszokták, hogy nem vagyok jelen, nem tűnt fel nekik, hogy visszatértem. Még annak idején beraktak a megfelelő skatulyába. 

   A hétköznapok nagy részét egy nappali otthonban töltötte, ahol az egyik ápolónő kezelte emberként, ő kezdett el beszélni hozzá és fedezte fel, hogy a fiú nem csak egy néma és mozgásképtelen kupac, és neki köszönhetően megkezdődött egy hosszú út. Egyik vizsgálat a másikat követte, majd Martin megtanult kommunikálni, dolgozni kezdett, előadásokat tartott sorstársai számára, egyetemen tanult és megtalálta élete párját is.

   De mindez nem ment könnyen. Martin őszintén és tabuk nélkül mesél mindarról, amit az elmúlt években átélt: hogy nem vettek róla tudomást, gondolatairól, vágyairól, hogy az egyik otthonban - ahol évente töltött néhány napot, amikor a családja elutazott - szexuálisan zaklatták, megalázták, nem tekintették embernek, csak szemétnek.
   Ezeket a részéket olvasva különösen felháborodtam, és nem értem, hogy az ilyen intézményekben dolgozókat nem vetik alá pszichológiai vizsgálatnak? Egy mindenféle szempontból kiszolgáltatott ember is ember, akire még inkább oda kell figyelni és nem úgy bánni vele, mintha a kapcájuk lenne. Nem is szólva a mindennapi kommunikációról, ami szintén nem egyszerű egy hétköznapi ember és egy sérült között, aki csak a megfelelő eszközök segítségével tudja kifejezni magát:

Az interakciók során megfigyeltem, hogy az emberek hangja folytonos körökben kapcsolódik egymáshoz, én azonban állandóan megtöröm a ritmust, és szétzilálom a kommunikációt. Az embereknek tudatosan oda kellene figyelniük rám, és ki kellene várniuk, amíg megszólalok, de sajnos, általában nem bírják csendben kivárni. Megértem, mert a mai világban nehezen veszünk tudomást a csendről. Az űrt mindig kitölti a tévé, a rádió, esetleg egy autóduda hangja, vagy egy üres, semmitmondó társalgás. A velem folytatott beszélgetés nemcsak a szavakból áll, hanem a köztes csendek is hozzátartoznak. Sajnos gyakran előfordul, hogy gondosan kiválasztott szavaim nem érnek célba. 

   Martin időrendben és rövid fejezetekben mesél a múltjáról, az új élete felé vezető rögös útról, saját és a családja által átélt szenvedésekről és mindarról a jóról is, amivel az élet megajándékozta.

   Nem hiszem, hogy bárkit is érzéketlenül hagyna mindaz, ami elénk tárul ebben a vallomásban, melynek egyik legfontosabb üzenete, hogy mindig van remény, minden pokol, szenvedés után történnek jó dolgok, és bár sokszor fel akarja adni az ember, mert úgy érzi, nem bírja tovább, valami mindig erőt ad. Szívbe markoló és elgondolkodtató könyv, amit olvasva, majd utána is akaratlanul is átgondolja az ember a saját életét. Minden piszlicsáré dolgokon nyafogó kezébe adnám, hogy ez után panaszkodjon. Egyre inkább biztosabb vagyok abban, hogy egy sérült embertől sokat lehet tanulni, és bármelyikük méltó példaképpé válhat, ha hajlandóak vagyunk észrevenni, meglátni őket.

 Graham mozgás- és beszédkorlátozott, mégis hihetetlenül életvidám, és mindenkivel harcol, aki nem hisz benne. Bár fizikailag teljesen kiszolgáltatott állapotban van, a várakozással ellentétben nem költözött vissza ápolásra az édesanyjához, mert édesanyja az ország másik végében lakott, Graham pedig Fokvárosban akart maradni; ezért él itt, egy ápolási otthonban. Mindennek ellenére hallatlanul derűs, életöröme magával ragadó.


Martin Pistorius: Néma üvöltés
Eredeti cím: Ghost Boy
Fordította: Mente Éva
288 oldal (képmelléklettel)
Athenaeum Kiadó, 2013
2990 Ft
Martin honlapja
Share:

2015. március 9., hétfő

Vers hétfőn

Baranyi Ferenc: Butterfly magánya/
Csocsoszán ezerkilencvenöt napja


Kincses Veronikának
Mióta elment a hajó:
nem tudom, miért kék a tenger.

Csak azt tudom,
hogy nem csupán körülölel,
de hurkol is
a cseresznyevirág illatú csönd.
Csak azt tudom,
hogy az alkonyat
nem rózsaszirmok színét idézi többé,
hanem a kihúnyó tűz
megbicsakló pirosát.
Csak azt tudom,
hogy nem csupán távoli rizsföldek
fehérre hántolt üzenetét hordozzák a szelek,
de vöröskövű sivatagok
mérgező porát is.
Csak azt tudom,
hogy házacskám bambuszfalának résein át
szobámba szivárog a szorongás huzata,
amely most csak halaványra lehel,
de a lelket is kiveheti belőlem
egy napon.

Ám, hogy a tenger miért kék mindig?
Azt már nem tudom.

(1979)


Vers
Share:

2015. március 6., péntek

Ébredés

 Már a megjelenésekor felfigyeltem Kate Chopin regényére, amiről később csak jókat olvastam, így kíváncsian vettem le nemrég a polcról. 

    A huszonnyolc éves, kétgyermekes Edna Pontellier családjával nyaral a tengerparton, az élete pedig egyszerűen tökéletes: férje gazdag üzletember, gyönyörű kisfiai vannak, mindent megkapott az élettől, amire egy nő akkoriban csak vágyhatott. De ezen a nyáron Edna ráébred arra, hogy az élete egyszeri és megismételhetetlen, ő már nem akarja ezt a tökéletességet, saját vágyai is vannak.

Lényegében Mrs. Pontellier lassan rájött, miféle hely van számára mint egyszeri és megismételhetetlen emberi lény számára kijelölve az univerzumban, és egyúttal felismerte a különbséget a körülötte és a benne levő világ közt. Úgy tűnt, mindezen tudás súlya túlságosan is nyomasztó egy huszonnyolc esztendős fiatal hölgy lelkének – feltehetően meghaladja mindama bölcsességet, amit a Szentlélek kegyeskedik a nők számára kimérni.

   A társaság tagjai között van a fiatal Robert, a nyaralóhely tulajdonosának fia, aki minden nyáron egy hölgy nyomába szegődik, de nem tolakodóan. Most Edna a kiválasztott. Ugyanitt tölti a nyarat a különc zongoraművésznő is, akinek a későbbiekben is fontos szerepe lesz a fiatalasszony életében.


    A nyár véget ér, a család hazatér New Orleansba és Edna másként kezd viselkedni. Ahogy manapság szokás mondani: feszegetni kezdi a határait, igyekszik és fokozatosan ki is lép a komfortzónájából, ami már szemet szúr a társaságnak is és a férjére sem vet jó fényt. Vajon sikerül új életet kezdenie? Lesz-e, aki megérti a társaságban, ahol mindenki a tökéletesség látszatát mutatja?

 Nem tudta pontosan körülírni; még nem gyanította, hogy újonnan felfedezett érzései, újonnan rátörő vágyai miatt látja más szemmel a világot és más színben közvetlen környezetét.

    A fülszöveg is a Bovarynéhoz hasonlítja a regényt, amire én nem vállalkoznék, ugyanis előbbit már elég régen olvastam. De azzal teljes mértékben egyetértek, hogy Kate Chopin regényének megjelenése nagy port kavart annak idején, hiszen a nőknek akkor a családjuk mellett volt a helyük, ha bármelyikük több akart lenni, mint odaadó feleség és anya, önálló gondolatai, véleménye volt, rögtön megszólták.

   Hogy miért érdemes ma, a XXI. században mégis elolvasni ezt a regényt, amikor egy nő már sok mindent megtehet? Mert minket is ráébreszthet arra, ha nem a megfelelő úton járunk. Edna meghallotta a tenger hangját. Vajon mi meghalljuk-e? (Mást nem is írnék a könyvről, mert ahhoz bővebben kellene ismertetnem a cselekményt és nem lőnék le egyetlent "poént" sem azok előtt, akik még nem olvasták.)


Kate Chopin: Ébredés
Eredeti cím: The Awakening
Fordította: Antoni Rita
202 oldal
Lazi Kiadó, 2011
2500 Ft
A Coopban láttam már 590 Ft-ért is, és a Lírában is kb. ennyiért kapható.
Share:

2015. március 4., szerda

Ó, Júlia!


    Mielőtt leültem megírni ezt a bejegyzést, azon gondolkodtam, mit is mondtak el annak idején Szendrey Júlia és Petőfi szerelméről? Egy bálon ismerkedtek meg, egy év múlva házasodtak össze, a mézesheteiket Koltón töltötték, ahol Petőfi megírta a Felhők-ciklust, eljött március 15-e, Petőfi elbukott a képviselőválasztáson és megírta Az apostolt, megszületett a kisfiuk, majd Petőfi meghalt a segesvári csatában és Júlia feleségül ment máshoz. Ennyi. Tudom, hogy az irodalomórákon semmire sincs idő, de azért néha lehetne egy kicsit többet is mesélni az adott szerző életéről, főleg egy olyan költő esetében, mint Petőfi. Mert szép és jó, amit összefoglaltam, de azt valószínűleg kevesebben tudják, hogy Petőfi és Júlia házassága nem ment olyan könnyen, ahogy azt sejtenénk. De ne szaladjunk ennyire előre.


     A tizenhat éves Júliát az egyik intézeti társa, Csapó Mariska bálján ismerjük meg, aki csak ámul és bámul Csapóék házában. Tényleg minden csodás, és a kor neves irodalmárai  (Bajza, Fáy András, Vörösmarty) és Laborfalvi Róza valóban otthonosan mozognak a társaságban. Júlia is ilyen otthonra vágyik: csakhogy őt Erdődön beteges édesanyja és a gazdasággal törődő édesapja, öccse, Gyula és kishúga, Marika várja. Vajon hogyan telnek majd otthon a napjai, miután hazakerül Tänzer Lilla pesti intézetéből?

   Szerencsére Térey Mari barátnőjére mindig számíthat, akivel együtt ábrándozhat, bálozhat és vigasztalhatja a szerelmétől elválasztott Marit. Júlia is vágyik valamire, de még maga sem tudja, pontosan mire. Abban azonban biztos, ha férfinak született volna, most sokkal könnyebb lenne az élete.

– Minden reggel valami nyugtalanság fog el, valamit várok a naptól, de nem tudom megmondani, hogy mit! És elmúlik a nap anélkül, hogy beteljesedett volna az, amire vártam!

    Júliát elkényeztették, mindent megkapott, bátran bármelyik kérőjelöltjét kikosarazhatta, de ő is arról álmodozott, amiben Marinak már része volt: szerelmes akart lenni. De hiába jelentkeztek a jelöltek, a lányt egyik sem érdekelte, mígnem 1846. szeptember 8-án a nagykárolyi bálon személyesen is megismerte Petőfit. És ahogy mondani szokás: Júlia élete egy csapásra megváltozott. Csakhogy Szendrey Ignác nem nézte jó szemmel, hogy imádott leánya egy nincstelen poéta felesége legyen, így az esküvőt megelőző egy évben számos viszontagságon ment keresztül a pár.

    Többet nem árulok el, de miután befejeztem a könyvet az jutott eszembe, ha angol anyanyelvűnek születtem volna, most az lenne a bejegyzésem címe, hogy: Becoming Mrs. Petőfi, azaz Petőfinévé válni, ugyanis Kertész Erzsébet 1849-ben pontot tesz a történet végére, a későbbi eseményekről csak röviden ír, holott az ezt követő tizenkilenc évben Júliával még történt egy s más. És az utolsó kb.: harminc oldalon csak kapkodtam a fejem, mert az időben - ha nem is túl sokat, de heteket - ugrottunk. Mintha az írónő szerette volna már befejezni, ellenben én még szívesen olvastam volna tovább a könyvet.

  
   Mindenesetre jó volt megismerni az igazi Szendrey Júliát, aki egy akaratos kislányból lett egyszerre kora legnagyobb költőjének felesége, forradalmár, majd a vesztes szabadságharc után megvetett nő. Olvasmányos és szép megemlékezés a feleségek feleségéről, amit érdemes lenne megemlíteni az irodalomórákon is, hiszen Petőfi régies nyelvezete a mai diákoknak már nehézkesnek tűnik, ám ha megismerik a versekhez kapcsolódó eseményeket, talán másképp tekintenek rájuk. De kortól függetlenül érdemes elolvasni ezt a regényt, mely szintén nyújt egy kis ízelítőt egyik legnagyobb költőnk verseiből is.


  - Azt akarja kérdezni, hogy tetszettek a versei? (...) 
   - Mondhatnám azt, hogy éppen úgy elbűvölt minden sora, mint Sass Karcsit, aki betéve tudja minden költeményét. De megmondom az igazat, mert sohasem szoktam hazudni. Eleinte... illetlennek találtam a verseket, furcsa volt a hangjuk. Gondolkoztam is később, amikor már minden sora nagyon tetszett, miért is voltam első időben úgy megbotránkozva. Rájöttem. A maga versei olyanok, amikor egy jól fűtött szobában hirtelen kinyitják az ablakot. Az ablakon friss levegő tódul be, olyan erővel, hogy a szobában ülők kicsit összeborzonganak, az asztalon levő papírlapok a földre hullanak, még a terítő csipkéje is meglebben. Aki nem szereti a friss levegőt, sietve bezárja az ablakot, felszedi a leesett papírokat, és visszaigazítja a terítőt. De aki szereti a friss levegőt, az... nem törődik a lehullott papírokkal, s kinyitja a másik ablakot is!

Kertész Erzsébet: Szendrey Júlia
Illusztrálta: Békés Rozi
382 oldal
Móra Kiadó, 2008
1990 Ft
Share:

2015. március 2., hétfő

Vers hétfőn

1817. március 2-án született Arany János, akitől egy kevésbé ismert verset választottam mára:

Arany János: Reg és est

Szeretem a reggelt,
Mikor a jegenyék sudarára
Legelébb esik a
Születő nap arany sugára
S kiderűl a vidék,
Szine, illata, hangja föléled:
Tova még, tova még!
Enyim a nap, enyém az élet...

Ah, az est!
Bágyad akkor elme, test;
Hazaszáll a megtört lélek;
Nő a lombárny... félek, félek.
Mit hozál ma, vándor szellem,
Hogy holnapra fölemeljen?...
Boldog, ha visszanéz a mára
Öntudatod nyájas sugára! -

(1854)


Vers
Share: