2015. február 27., péntek

, , , , , ,

Tipikus sztereók


   PuPilla és Miamona hívta fel a figyelmem erre a hangoskönyvre, ugyanis Janikovszky Éva is a hiányosságaim közé tartozik. És milyen jól is tud jönni egy hangoskönyv, amikor az ember lánya éppen varrni kezd.

   Hányszor mondjuk mi is, hogy megakadt a lemez. Valamelyik családtagunk, munkatársunk, ismerősünk már megint ugyanazt fújja. De vannak esetek, amikor a lemeznek két oldala van, erre hívja fel a figyelmünket Janikovszky Éva is: előfordul, hogy ugyanannak a történetnek a másik verzióját halljuk, azaz a lemez másik oldalát adja elő az illető. Akár már másnap, akár csak napok, hetek vagy hónapok múlva. És nekünk "van szerencsénk" a lemez ezen oldalát is megismerni.
Ilyenkor is hány negatív megjegyzést teszünk, hány negatív gondolat jut eszünkbe. De mi történik akkor, ha mi vagyunk az előadók?

   Janikovszky Éva könyve ma is ugyanolyan aktuális, mint a megjelenésekor, 1978-ban volt. Bár már véget ért a szocializmus, az árak és bizonyos körülmények is megváltoztak, de mi, emberek nem sokat. Vagy éppen semmit sem.

   Olyan témák kerülnek terítékre, mint a rokoni látogatás, a munkahelyi túlóra, a Karácsony, a vendégeskedés, a divat, a mai fiatalok, az esküvő, az unokavárás, a válás vagy az önmagát a családjáért feláldozó anya:
Hát vedd már egyszer tudomásul, hogy éppen olyan dolgozó ember vagyok, mint te! Csakhogy én reggel ötkor kelek, lerohanok kifliért és tejért, és keltek mindenkit, és felhozom az újságot és reggelit adok és uzsonnát csomagolok, és kiszellőztetek és beágyazok, hogy mire munkába indulok, már alig állok a lábamon, és ledolgozom a nyolc órát, aztán bevásárolok, cipekedek, főzök és mosogatok, és sose látom a krimi elejét de ha megkérdezem, hogy melyik volt az áldozat, akkor én vagyok, akkor én vagyok a hülye. Hát az is vagyok, legalább is ti annak néztek engem.
  
   Ellenben a barátnőnek mindennek a másik oldalát adja elő: azaz neki egyáltalán nem fáradság, hogy hajnalban kell, hogy ki kell szolgálnia a családját, aztán várja a munka, majd a bevásárlás, otthon a főzés stb. Milyen ironikus?
  Megismerjük a szomszéd kislány divatos öltözékét megszóló anyukát is, aki szerint egyáltalán nem való még a leányzónak a tűsarkú csizma és a divatos kabát, bezzeg legközelebb ő is ilyet vesz a lányának és boldogan áradozik róla. De itt van az az apuka, aki a munkatársai előtt leszólja, lustának tartja a mai fiatalokat, míg otthon az érettségi előtt álló fiát lebeszéli a munkáról, hiszen így is túl van terhelve az iskolában és még a felvételire is készülnie kell.

   Előadóink bort isznak és vizet prédikálnak. Mi pedig miközben hallgatjuk vagy olvassuk és jókat mosolygunk az ismerős mondatokat hallva/olvasva, a mi környezetünk előadói mellett talán a saját lemezünkre is ráismerünk, elgondolkodunk  rajta és változtatunk. Mert ha minket zavar a mások lemezeinek két oldala, valószínűleg a mi hallgatóságunkat is, úgyhogy ideje változtatni rajta.

   Minden korosztálynak érdemes megismerkednie A lemez két oldalával, és nagyon örülök, hogy ezt Pécsi Ildikó felolvasásában tehettem. Nála jobb felolvasót nem is találhattak volna, az volt az érzésem, mintha a lemez valódi előadóját hallanám. 


Janikovszky Éva: A lemez két oldala
hangoskönyv
Felolvassa: Pécsi Ildikó
Teljes idő: 2,5 óra
Móra Kiadó, 2007
3490 Ft
Share:

4 megjegyzés:

  1. Ma vettem ki a könyvtárból hangoskönyvként; remélem, jó lesz. Pécsi Ildikó szimpatikusnak tűnik (a Meglepetés c. újság Mammammájaként :)).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem Neked is tetszeni fog és Pécsi Ildikó zseniális :).

      Törlés
  2. Örülök, hogy meghallgattad és tetszett is! Tényleg bámulatos, mennyire aktuális maradt még mindig... nem is tudom... a kor változik, az emberi viselkedésformák ennyire nem?
    Pécsi Ildikó tényleg fantasztikus, keresve se találtak volna jobbat nála. Olvass/hallgass még Janikovszkyt, nagyon jók! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm még egyszer az ajánlást! :) Szerintem az emberek évszázadok óta nem sokat változtak, ha elolvasol egy Jane Austen-regényt, abban is felfedezhetsz egy-két ismerőst.
      Rendben, igyekszem pótolni a hiányosságomat :).

      Törlés

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.