2015. február 25., szerda

, , , , ,

A gyertyák csonkig égnek


    Annak idején még nem volt a tanterv része Márai és a magyartanárnőm is csak annyit mondott erről a regényéről, hogy két öregember beszéli át az éjszakát,  egyébként meg nagyon unalmas. Azért a címe tetszett, de sokáig - magam sem tudom, miért - nem érdekelt, ami mögötte rejlik.

    A tábornok (Henrik) levelet kap, melyben régi barátja esti érkezéséről értesíti, így a házigazda kiadja az utasításokat a személyzetnek. Megkezdődnek az előkészületek a kastély azon részében, melyet évtizedek óta lezártak. Rögtön eszembe jutott Havisham kisasszony, bár a kastély ezen részét rendszeres időközönként takarítják, így itt nem egészen úgy állt meg az idő, mint Dickens regényében. És ez a készülődés felidézi a tábornokban az egész életét és egy bizonyos negyvenegy évvel ezelőtti napot, ami mindent megváltoztatott.
Most, amikor túlesett az első meglepetésen, egyszerre elfáradt. Az ember egy életen át készül valamire. Először megsértődik. Aztán bosszút akar. Aztán vár. Már régen várt. Már nem is tudta, mikor alakult át a sértődés és a bosszúvágy várakozássá. Az időben minden megmarad, de olyan színtelen lesz, mint azok a nagyon régi fényképek, melyeket még fémlemezre rögzítettek.
  
     Henrik és Konrád a bécsi katonai intézetben ismerkedett meg gyerekként és barátkozott össze, bár az iskolán kívül semmi közös nem volt bennük. Henrik gazdag, befolyásos, ismert család sarja, aki mindent megkapott az élettől, míg Konrád szülei egyszerű emberek, akik sok mindenről lemondtak azért, hogy a fiuknak sikerüljön az, ami nekik nem.
   Henrik boldogan mutatta be barátját az apjának, aki már akkor figyelmeztette: Konrád másfajta. Hogy mit jelentett ez az akkor tizenkét éves fiúnak? Semmit, nem értette és nem is foglalkozott vele.

   A két barát több mint két évtizedet töltött együtt addig a bizonyos negyvenegy évvel ezelőtti napig. Henrik akkor már nős volt, Konrád pedig vendégként ült barátja és annak felesége, Krisztina társaságában ugyanabban a szobában, ahol most terítenek. Vajon mi történt azon a július 2-án, ami elválasztotta a két barátot?

   Erre csak a vacsora alatt derül fény, amikor a két idős ember beszélgetni kezd. Konrád mesél a külföldön töltött éveiről, majd Henrik veszi át a beszélgetés fonalát és kezdi elénk tárni mindazt, ami akkor és utána történt.

   Bevallom, volt néhány oldal, amikor egyetértettem a magyartanárnőmmel, de a kíváncsiságom - szerencsére - erősebb volt. Nem értettem, miért kell szinte szó szerint a kályhánál kezdeni a történetet, de ahogy fogytak a lapok, mindenre választ kaptam. Csak a vendég megérkezéséig kellett várnom, ekkor már "felpörögtek az események" - persze nem szó szerint, hiszen csak ülnek, esznek, isznak, beszélgetnek és emlékeznek. (Mintha egy Csehov-dráma lenne, csak magyar helyszínnel és szereplőkkel.)

   De ez volt az a pillanat, amikor már nem akaródzott letenni a könyvet. Vajon mi történt annak idején köztük? Milyen okok vezettek odáig? Mi történt velük azóta? Miért vannak most együtt? Henrik monológjában számos elgondolkodtató kérdést vet fel barátságról, hűségről, magányról. Mindarról, amit az elmúlt évtizedekben megtapasztalt. És ezek azok a kérdések, melyek miatt megérte elolvasni Márai - talán - legismertebb művét, mert közben az olvasót is gondolkodásra készteti. Vajon mi mit gondolunk ugyanezekről a dolgokról? Mi hogyan cselekedtünk volna a helyükben, vagy a saját életünkben, ha hasonló helyzetbe kerültünk/kerülnénk?

   Természetesen, aki még nem olvasott Márait, annak esetleg nagy falat lehet elsőként ezzel a könyvével kezdeni, de lehet, hogy éppen ez fogja meg. Aki viszont nem szereti a hosszú monológokat és Márait sem, inkább kerülje el. Ezt a kisregényt az érti és szereti meg igazán, aki az élete során már átélte mindazt (részben vagy egészben), amit a szereplők: csalódást, magányt, fájdalmat. Ha igen, nagyon fogja szeretni - ahogyan én is.
  Nem álbölcselkedést kaptam, hanem olyan gondolatokat tárt elém Márai, amelyeken nem futhattam át, lassúságra és gondolkodásra intett. Ez ennek a regénynek a kulcsa. Csendben és nyugodt körülmények között érdemes csak olvasni vagy meghallgatni, de mindenképpen megéri.

El kell viselni jellemünket, alaptermészetünket, melynek hibáin, önzésén, mohóságán tapasztalás és belátás nem változtatnak. El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük. El kell viselni az árulást és a hűtlenséget, s ami a legnehezebb minden emberi feladat között, el kell viselni egy másik ember jellembeli vagy észbeli kiválóságát. Ennyit tanultam hetvenhárom év alatt, itt, az erdő közepén.

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
179 oldal
Helikon Kiadó, 2010
2690 Ft
A film Agárdy Gábor és Avar István főszereplésével megnézhető itt.
Share:

7 megjegyzés:

  1. Márai egy zseni!!
    Mondom én, aki összesen 1 könyvet olvasott tőle...(de aki olyan könyvet tud írni, arra mást nem tudok mondani).
    Tény, hogy nem könnyű Márait olvasni, de szerintem megéri. Kevés embertől olvastam annyira mély gondolatokat mint tőle. Én Az Igazit olvastam, és mintha hozzám beszélt volna... Félelmetes... Tény, hogy jó időben kell olvasni, hogy ez emberre úgy hasson...
    Még minidg le szoktam venni a polcról, és csak lapozgatom, és olvasom az aláhúzott részeimet...(majnem minden oldalon valami!!).
    Eszter hagyatékát szeretném legközelebb. Azt olvastad már?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is :) és teljesen egyetértek, hogy jókor kell olvasni, akkor úgy érzi az ember, mintha csak neki írta volna. Ennek a könyvének is legalább a felét ki lehetne jegyzetelni.
      Még egyiket sem olvastam, pedig megvannak, de az Eszter hagyatékát lehet, hangoskönyvben kezdem majd el (Nagy-Kálózy Eszter olvassa fel).

      Törlés
  2. Nekem ez volt az első Márai regényem, középsuli 4. évében volt kötelező olvasmány. Majdnem egy délután befaltam, már a buszon hazafelé elkezdtem olvasni. Pár év kihagyás után az egyetemen 'szerettem' bele az íróba :)))
    (hogy mondhat egy magyartanár olyat rá, hogy unalmas?? :( )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is pont ezen lepődtem meg, hogy egy magyar tanár hogy titulálhatja unalmasnak...

      Törlés
    2. Nem tudom, nekem negyedikesként hogy tetszett volna, de valószínű, hogy jobb véleménnyel lettem volna róla, mint a tanárnőm. Azért jó pozitív véleményeket is olvasni Márairól és nem kell ahhoz sznobnak lenni, hogy valakinek tetsszen.
      Tudjátok: ízlések és pofonok, de engem is meglepett, hogy unalmasnak titulálta, bár lehet, hogy közben megváltozott a véleménye. Ha nem, mi majd szeretjük helyette is :).

      Törlés
  3. Én nemrég fedeztem fel Márait magamnak, nekünk annak idején a gimiben már pont nem volt rá időnk. Kár mert a sok vacak és érdektelen kötelező olvasmány helyett végre olvashattunk volna valami kortársat is. Nekem a 'Gyertyák...' olyan elmerülős regénynek tűnik, bár még nem sikerült befejeznem (bár erről én tehetek és nem Márai, mert elhagytam a könyvet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A gyertyák... tényleg ilyen, elmerülős regény, akkor érdemes olvasni, amikor van elég időnk rá és el tudunk közben gondolkodni is. Remélem, sikerül majd befejezned és megtalálni a régi könyved vagy beszerezni egy újat :).
      Mást olvastál már tőle? :)

      Törlés

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.