2015. január 31., szombat

Ó, mennyire szeretlek


  Ha a megjelenésekor nem figyeltem volna fel erre a sorozatra (aminek tudomásom szerint azóta sincs neve), biztosan elsiklottam volna egy ilyen című regény felett. Azt gondoltam volna, hogy a szokásos ömlengések egyike, melyek a könyvesboltok Romantikus feliratú polcain sorakoznak. Valljuk be, azért a cím kissé riasztó lehet, főleg a férfiolvasók számára.

    Santiago San Roman és az orvosi egyetemre készülő Montse Cambra 1974-ben találkozott a nyári szünetben, és szinte minden idejüket együtt töltötték. Azonban az élet közbeszólt: megérkezett Santiago katonai behívója és más is történt, ami elválasztotta őket.


   Több mint húsz év múlva Montse egy fényképen megpillantja egykori szerelmét, és úgy dönt, nekivág a sivatagnak, hogy kiderítse, mi történt Santiagóval.



 Miután visszahelyezte a kagylót, a köpenyzsebébe nyúlt és megérintette a fényképet. Csak ült, zsebre dugott kézzel. Az a képtelen érzete támadt, hogy a fénykép egyszer csak eltűnik és minden szertefoszlik, akár egy álom: egy újabb álom számos álmai közül, melyek lidércesen végződtek. 

   Eddig minden úgy alakul, mint egy átlagos romantikus regényben - gondolhatnánk. De mégsem: mert már az első oldalakon sem az az érzésünk, hogy ez egy szokásos romantikus történet lesz. Hirtelen csöppenünk Montse jelenébe, majd fokozatosan derül fény arra, hogyan is került ide, mi történt vele eddig, ill. Santiagóval, aki annak idején csatlakozott a légióhoz.

   A Szahara és Barcelona. A nappali perzselő forróság, a jéghideg éjszakák és a barcelonai utcák, az ottani kórház, ahol Montse dolgozik, amit néhány hétre maga mögött hagyott, hogy nekivágjon a sivatag ismeretlen világának. Nem tudta, mi vár rá, de erre biztosan nem számított. Ahogyan évekkel ezelőtt Santiago sem.

  Nagyon tetszett, hogy nem a szokásos felépítésű a regény: bár felváltva olvashatunk Montséről és Santiagóról, ám az események nem mindig lineárisan követik egymást. Luis Leante lassanként tárja elénk az elmúlt több mint két évtized történéseit, miközben megismerjük a barcelonai kórház mindennapjait, Montse és Santiago családját, a légió és a szaharaiak életét - melyről szinte semmit sem tudtam.
  Az 1970-es években az ottaniak mindent megtettek, hogy felszabaduljanak a spanyol uralom alól, míg az elnyomók mindent bevetettek, hogy ezt megakadályozzák. Politika, hatalomvágy és harcok jellemzik a mindennapokat, de az emberi gonoszság ma is (értsd: a szereplők jelenében, az ezredfordulón) ugyanúgy jelen van.

  Ám az ottani emberek ugyanolyan közösséget alkotnak, mint mi. Sőt talán inkább nevezhetnénk őket közösségnek: mert valóban összetartóak. Nem csak a család, a barátokról sem feledkeznek meg, legyen az helyi vagy idegen. Aki egyszer segített rajtuk, ők nem felejtik el. Ezt igazán megtanulhatnánk tőlük.

   Két ember története bontakozik ki előttünk, akik valamikor szerették egymást. Az egyikük feledni jött a sivatagba, a másik - évtizedekkel később -  megtalálni egykori szerelmét, megismerni annak múltját. De a sivatag egyikük számára sem azt tartogatta, amire induláskor számítottak.
Izgalmas, jól megírt történet, ami sokkal több egy egyszerű romantikus regénynél. Utazás nemcsak a múltba és a sivatagba, de egy másik kultúrába, melyről leginkább csak előítéleteink vannak. Érdemes mindezt félretenni és hagyni, hogy ez a különleges hangulatú könyv magába szippantson. Nem fogjuk megbánni.

   A már említett riasztó cím Francisco Alonso A kalóznők c. művéből ismert pasodobléban hangzik el. A szerelmi vallomás eredetileg Spanyolországnak szól, és a regény mottója is egyben.



Luis Leante: Ó, mennyire szeretlek!
Eredeti cím: Mira si yo te querré
Fordította: Dornbach Mária
334 oldal
Ulpius-ház, 2010
2999 Ft
Share:

2015. január 29., csütörtök

"A boldogságot nem élvezzük, és nem is tudjuk élvezni. Csak kívánjuk."

    Amikor az idei év évfordulósait gyűjtögettem és megláttam, hogy Csehov is köztük van, elterveztem, hogy megemlékezem a jeles eseményről, ám rögtön eszembe is jutott, hogy annak idején a Sirály nagyon padlóra küldött. Úgyhogy majdnem elnapoltam, de még időben meggondoltam magam, és így esett a választásom a Három nővérre.

   Olga, Irina, Mása. Három nővér, aki egy kis orosz városban él bátyjukkal. Május 5-én, Irina névnapja egyben apjuk halálának első évfordulója is. Az apa katona volt, míg élt, nagy volt a sürgés-forgás a házban, de ma már csendesebb napok köszöntöttek be. Ráadásul a család tizenegy éve Moszkvát is elhagyta.
Olga a gimnáziumban tanít sógorával, Mása férjével, Irina, a legkisebb lány testvéreivel együtt várja a napot, amikor újra Moszkvába mennek, mert itt nem jó. Irina dolgozni akar, de erre itt nincs lehetősége. Hiába beszélnek három nyelven, a kis városban semmi hasznát nem veszik. Bátyjuk, Andrej hamarosan megnősül, de a szíve őt is Moszkvába húzza.
ANDREJ Ül az ember Moszkvában, a vendéglő nagytermében, senkit sem ismer, és őt sem ismerik, és mégsem érzi magát idegennek... Itt meg mindenkit ismer, mindenki ismerős, és  mégis idegen, idegen... Idegen és magányos.

    A ház azonban mégsem mondható üresnek, hiszen a katonák ma is rendszeres látogatók és a mai napon érkezik meg az új alezredes, Versinyin is.

   Látszólag nem történik semmi, ám a négy felvonás alatt eltelik öt év és a szereplők élete is megváltozik. És bizonyos dolgok mégsem. Andrej feleségül veszi Natasát, gyerekeik születnek, a katonák továbbra is visszatérő vendégek és Irina munkát vállal a városkában, de szíve továbbra is Moszkvába húzza, ahol minden más lenne.
MÁSA Azt hiszem, az embernek hívőnek kell lennie, vagy keresnie kell az igazságot, különben az élet sivár, sivár... Élni, és nem tudni, miért repülnek a darvak, miért születnek a gyerekek, mire vannak a csillagok az égen... Vagy tudja az ember, miért él, vagy pedig minden hiábavaló ostobaság.


   A szokásos csehovi környezet, kevés mozgással (drámaiatlan dráma), ám annál több párbeszéd a szereplők között, akik az élet nagy dolgait vitatják meg. Három nővér, három sors, ám mindannyiukban közös, hogy nem érzik jól magukat jelenlegi életükben. Olgának elege van a gimnáziumból, Irina dolgozni szeretne, Mása pedig már tíz éve egy olyan férfi felesége, akit már akkor sem szeretett, feketében jár és Puskin sorait idézi.

   Egy lassan nyugdíjba vonuló orvos (Csebutikin), aki gyerekesen viselkedik. Tuzenbach, a német nevű, ám vérbeli orosz, aki harmincévesen végre dolgozni akar. De hogyan kezdjen hozzá, ha eddigi életében nem csinált semmit? Szoljonij, a százados, aki állandóan újságot olvas és társaságban idiótaként viselkedik. (Nem tudok rá szalonképesebb jelzőt.) Kuligin, Mása férje, a tanár, aki rendkívül büszke az ő tökéletes feleségére. Versinyin, az új alezredes, aki változást hoz a ház életébe, ám az ő élete sem idilli.

   Mindannyian másra vágynak, viszont mindannyian boldogok akarnak lenni. De vajon hajlandóak-e megtenni azt a bizonyos első lépést? Vagy továbbra is mindez csak ábránd marad, miközben az élet nagy kérdéseire keresik egymást közt a választ és minden napjuk egyforma marad?
   Pedig ők is tudják, hogy a boldogságért, az álmaik valóra váltásáért lépni kell. De mikor? Nem késő-e még?

TUZENBACH Micsoda semmiségek, micsoda ostoba apróságok kapnak néha jelentőséget az életben egyszerre csak úgy, váratlanul. Nevet az ember rajtuk, mert azelőtt, ostobaságnak tartja őket és mégiscsak megy az ember, és azt érzi, nincs ereje megállni.

   Csehov ismét megtalált. Most jókor. Nem tiport a lelkembe, hanem olvasás közben egyre több gondolat kavargott a fejemben. Ismét megtaláltam a közös vonásokat a szereplők és köztem. És éppen ezért szeretem Csehovot, mert szembesít és gondolkodásra, önvizsgálatra késztet. A szereplők döntenek a darab végén és ezáltal mi is mérlegelhetünk: mi is követjük őket vagy másként folytatjuk? Mi bátran választhatunk, hiszen a saját életünket mi írjuk.


   Végül, de nem utolsósorban a bejegyzés elején említett évforduló: a szerző 155 éve, 1860. január 29-én született.
 
   A dráma Alföldi Róbert rendezésében megnézhető a Youtube-on, ill. a Vígszínház 1973-as előadása, amit Horvai István rendezett.


Anton Pavlovics Csehov: Három nővér
Eredeti cím: Три сестры
Fordította: Kosztolányi Dezső  
A bejegyzésben használt borító az Akkord Kiadó Talentum Diákkönyvtár sorozatában megjelent kiadásé (398 Ft).
Megtalálható az Európa Diákkönyvtár sorozatában is, a Drámák és elbeszélések kötetben (1100 Ft) és önállóan a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadónál megjelent NTK-Klasszikusok sorozatban (990 Ft). 



Share:

2015. január 26., hétfő

Vers hétfőn

Reviczky Gyula: Bál után 

A mély gyönyörtől szédülök még,
Ragad a lázas képzelet.
Melletted űlök, czifra párok
Fel és alá keringenek.

A zene szól, de hangosabban
Dobog, majd megszakad szivem.
Szeretnék sírni, mint a gyermek,
A boldogságtul, azt hiszem.

Egy valczer édes áriáját
Lágyan merengve hallgatom;
De édesebb minden zenénél
A mosoly édes ajkadon.

S ha szólsz, óh, mennyei hatalmak!
Eszemet bontja meg e szó.
Én nem tudom, szférák zenéje
Lehet-e ilyen megható?

Honnan jövél? hol van hazád?... tán
A mennyből szálltál ide le?...
Ah, ép' most kér föl egy fajankó!
S keringesz fel s alá vele.


Eredetileg nem ezt a verset választottam mára, de pénteken egy Kedves Kereső éppen ezt keresve talált ide. Sajnos ezt a verset akkor nem találta, de ezúton szeretném megköszönni, hogy felhívta rá a figyelmemet.
Verset ajánlani továbbra is lehet, bár már nincs nyitva a korábbi Google-dokumentum, de erre (is) való a bejegyzés alján a Megjegyzés küldése, úgyhogy senki se fogja vissza magát.
Reviczky Gyula áprilisban évfordulós lesz, így akkor is biztosan hozok tőle verset.


Források:
vers
kép
Share:

2015. január 25., vasárnap

Egy nyár a berekben


   Inkább ne firtassuk, mióta illett volna megismerkednem Fekete István egyik legismertebb és legnépszerűbb művével, de ahogyan már korábban is említettem, annak idején senki sem kérte számon rajtam, így eddig - sajnos - kimaradt. Ill. emlékszem, hogy általános iskolásként elkezdtem, de félretettem. A sorozatból is láttam részleteket, de akkor az sem kötött le. A Miért?-re azonban nem tudnék válaszolni.

   Így kapóra jött Fekete István születésének 115. évfordulója (1900. január 25-én született), ezért megfogadtam magamnak, hogy a jeles napig elolvasom.
Azt gondoltam, ezzel nem is lesz gond, hiszen a Karácsony éjjelt is nagyon szerettem. Ám amikor lassan haladtam vele, azt éreztem, mintha Matula hozzám is szólna: "Ne siessen!", én pedig szót fogadtam, bár az utolsó száz oldalt tegnap olvastam el - ám igen nagy lelkesedéssel.

   A cselekmény talán mindenki által ismert, de azért egy kis ismétlés nem árt:
   Ladó Gyula Lajos - becenevén Tutajos - hetedik osztályos pesti fiú, akit mérnök szülei a széltől is óvnak és a gyereknevelés kb.: annyit jelent számukra, hogy azon vitatkoznak, szemük fénye melyikük hivatását választja majd, ha felnő. Így a gyereknevelés egyéb feladatai a fiú velük élő nagynénjére, Piri mamára hárulnak, aki előszeretettel tesz eleget anyai kötelességének és babusgatja Gyulát.
   Már csak néhány nap van hátra a várva várt nyári szünetig, ám ha Tutajos bizonyítványában csak egy rossz jegy is felbukkan, akkor oda a vidéki nyaralás nagybátyjánál, István bácsinál, és erre sajnos minden esély megvan, hiszen Kengyel, a rettegett számtantanár még utoljára is meggyötri az órán inkább álmodozó ifjoncot.

   De talán mégsem olyan kegyetlen ez a Kengyel, akinek szép és kedves menyasszonya van, és már semmi sem állhat a nyaralás útjába. Ráadásul Tutajosunk legjobb barátja, Bütyök - becsületes nevén Pondoray Béla - is a későbbiekben csatlakozhat hozzá.
 Így hát Tutajos István bácsival útnak indul, hogy Nancsi néni féltő gondoskodását (István bácsi házvezetőnője) a nomád életmódra cserélje. A vízpartra, egy nádkunyhóra és Matula bácsi és kutyája, Csikasz társaságára. Bár Tutajosunk alaposan felszerelkezett, rá kell jönnie, hogy a természetben nem mindig úgy történnek a dolgok, ahogyan azt az ember szeretné.

  A parti nádas nem mozdult, az egyik nyárfán varjú károgott, és Gyula szíve telt lett a csodálatos táj ősi szépségével.
   - Nem vagy álmos? 
   - Dehogy... csak nézek. Ezt szeretem én...
   István fél karját áttette a gyerek vállán.
   - Ebben nem is csalódsz, elhiheted. Nem beszél, hát nem is hazudik; nem ígér és mégis odaadja mindenét; nem szól, és mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott.

  Bár az elején lassan haladtam, de talán éppen erre a tempóra volt szükségem, hogy még inkább odafigyelhessek a regényre és Tutajossal együtt fedezhessem fel a berek élővilágát. Gyulához hasonlóan én is mindig vártam a kis szárcsák felbukkanását, a különböző madarakat és azt, ma mi akad a horogra.

  Jót mosolyogtam, amikor Matula bácsi és Gyula, később Bütyökkel kiegészülve szalonnát, házikenyeret és zöldpaprikát eszik, majd rétest - mindezt vacsorára. Manapság a dietetikusok és a gasztroenterológusok már biztosan szóba hoznák a koleszterinszintre és a derékbőségre gyakorolt káros hatásukat, ám ott, a berekben és abban az időben a kutyát sem érdekelte, hiszen Csikasz is annyira szereti a finom falatokat, mint kétlábú barátai, akiknek nagy szükségük is volt a bőséges ételadagra.

  Miért érdemes kisiskolásként, nagyiskolásként vagy akár felnőttként elolvasni a Tüskevárt? Mert minden egyes lapon érezzük Fekete István természetszeretetét, ami ránk is átragad. És egy olyan világ részesei lehetünk, ahol nincs szükség órára, ahol a természet az úr és észrevétlenül - hála Matula bácsinak - sokat tanulunk róla. Nem is szólva a két városbéli puhány (mondaná a nagy ho-ho-ho horgász) kikupálódásáról: talán még Matula bácsi sem sejtette, hogy a két fiút ennyire megszereti.

 - Gergő bácsi, ez nagyon jó!
   - Mondtam, ugye? Majd megetetjük ezt a Bélát is.
   - Bütyököt?
   - Azt. A bélát.
   - Mi csak Bütyöknek hívjuk.
   - Tudom, de nekem nem az. 
   - Nagyon jó gyerek, meglátja, Gergő bácsi.
   - Elhiszem, de... - és Matula csak egy mozdulattal jelezte, hogy a bereknek is megvan a maga tartózkodó illemszabálya. Itt nincs erőltetett komázás, se le, se fel, itt nem esnek egymás nyakába az emberek még temetésen sem, nem gázolják át a barátkozás érzékeny bozótját az első napon, nem közelednek egymáshoz hangos csörtetéssel, nem rohannak le senkit, de nem is lehet őket lerohanni. Itt mindennek, minden valóságnak neve van, értelme, jelentősége és ideje; itt nem becéznek és rövidítenek le semmit, és ha valaki a szilfából szilcsit, a szárcsából szárcsikát és kunyhóból kuncsit csinálna, Matula jól megnézné és sajnálná.
   - Szögény, hogyan beszél...
   És Tutajos ki nem mondott tétova gondolatainak legmélyén megérezte, hogy ha egy reggel Matula azzal keltené, hogy:
   - Gyuszkó, ébredjen, mert felkelt a napcsi... - hát ijedten nézne rá, hogy megbolondult-e, s közben kicsit utálkozna is. De nem, ez nem lehetséges!

   Nem tudom, manapság vannak-e még Matula bácsik, de a mai ifjúságnak sem ártana - mindegy, hogy városban vagy faluban lakik -, ha csak néhány hetet eltöltenének vele. Egy olyan helyen, ahol nincs wi-fi, se facebook, nincs szükség órára, nemhogy okostelefonra! Biztosan más szemmel néznének utána a környezetükre, de már az is nagy előrelépés lenne, ha ezt a csodálatos leírásokban és izgalmas kalandokban bővelkedő regényt teljes terjedelmében elolvasnák és nem csak rövidítve. Igen, nevelő célzattal íródott, de ki ne kapna kedvet egy kis horgászáshoz vagy hogy utánanézzen a berekben felbukkanó állatoknak?

  A regény folytatása a Téli berek, amire nagyon kíváncsi lettem és biztosan sorra kerítem.
  A már említett sorozat 1966-ban készült és nyolcrészes (nemrég az M3 tűzte műsorra), míg 2011-ben készült egy modernizált filmváltozata, amiről csak negatív véleményeket olvastam és már az előzetese sem tetszett, így nem valószínű, hogy valamikor is megnéznem.

  Ha valaki mégis lusta olvasni, akkor hallgassa meg hangoskönyvben (MP3 CD, 610 perc, Móra Kiadó), amit Széles Tamás olvas fel zseniálisan.

Fekete István: Tüskevár
289 oldal
Móra Kiadó, 2004
Legutóbb 2012-ben jelent meg a hangoskönyvvel azonos borítóval.



Share:

2015. január 22., csütörtök

Kiragadott pillanatok


   Egyértelmű volt, hogy a megjelenése után rögtön el kell olvasnom Tóth Krisztina új kötetét, mely első kötetének megjelenése után huszonöt évvel látott napvilágot és a jeles esemény alkalmából huszonöt novella kapott benne helyet. Októberben egyéb okok miatt félretettem, de most újra lelkesen vetettem bele magam.

   A kötet öt fejezetre oszlik, melyek öt-öt novellát tartalmaznak. A történetek szereplői ugyanolyan hétköznapi emberek, mint bármelyikünk. Van köztük kisgyerekes tolmács, orvoslátogató, egyetemi tanár, francia diákok, akik életükben először járnak Budapesten, román vendégmunkások, szeretők, egykori és mai házaspárok, akiknek megromlott a kapcsolatuk.

   Az egyikük évek múlva szeretne szeretne végre szót váltani iskoláskori szerelmével, amihez remek alkalmat kínál a munkája. De vajon sikerül-e végre beszélnie az egykori néptáncossal?

Akármiről, de beszélnünk kell, mert muszáj hallanom a hangját ahhoz, hogy megtaláljam a saját hangomat. Régen az iskolában volt olyan feladat, hogy saját szavainkkal kellett elmondanunk egy történetet. Ez nagyon megmaradt bennem, a saját szavak. Most már egyébként abban sem vagyok biztos, hogy van saját történetem, hogy nem azt élem-e még mindig, ami akkor elkezdődött.

   Milyen tapasztalattal tér haza Budapestről két fiatal francia fiú? Vajon tényleg olyan az eddig csak hallomásból ismert magyar főváros, amilyennek elképzelték?

   Mi történik, ha egy nyári napon a telefonfülke előtt várakozó és a szeretőjét hívó nő a másik szeretőjébe botlik?

  Mit tehet az az asszony, aki rádöbben, hogy a férje megcsalta? És egy másik asszony vajon kisegíti a kellemetlen helyzetbe került exférjét?

  Mi történik, ha az ott lakó nő a háza előtt a földbe fejjel lefelé lógó cipőtalpakat lát, neki pedig olykor leesik a feje? Vajon feltűnik ez a környezetének, vagy tudomást sem vesznek róla?


   A novellák olykor groteszk, gúnyos hangvételűek (főleg, melyeket a külső narrátor beszél el), de egy közös bennük: leginkább elszomorítóak, komorak ezek az írások. De éppen ezért érdemes őket elolvasni, mert szembesítenek bennünket az élettel: mert az emberek nagy része nem úgy él, mint a napi sorozatok és a reklámok szereplői. Sajnos vannak elhagyatott idős emberek, ostoba apák, akik a gyerekük érzékenységét látva rögtön arra gondolnak, hogy a gyerek biztosan meleg, pedig csak tud örülni a kutyájának, lecsúszott hírességek, akik kínos helyzetéből más hasznot akar húzni és még sorolhatnám.

   Többen is a novellák sötét hangulatát rótták fel. De Emberek, ébresztő! Látni is kellene, nem csak nézni! A novellák olvasása közben esetleg eszünkbe jut, hogy szegény, de rossz már neki, hogy megcsalja a férje, elhagyták, nem tud aludni, elfordulnak tőle, mert rákos vagy éppen kinevetik valami miatt. De mi van, ha holnap vagy később mi kerülünk abba a helyzetbe? Ismerős az empátia? Igen? Akkor miért csak elméletben az, és miért nem a mindennapokban?

   Huszonöt novella, huszonöt sors. Utazás az időben és életekben. Fáj, hogy szembesítsen a valósággal, napjainkkal, korunkkal. Ne féljünk megismerni ezt a huszonöt kiragadott pillanatot, gondolkodjunk el egy-egy novella után, és ne csak az jusson eszünkbe, hogy "de jó, hogy én nem így élek". Mert ki tudja, mit hoz a holnap. Ne legyünk hát közönyösek.


Tóth Krisztina: Pillanatragasztó
228 oldal
Magvető Kiadó, 2014
2990 Ft
A címadó novella
Tóth Krisztina honlapja
Share:

2015. január 19., hétfő

Vers hétfőn

Ezért jó verseket olvasni: 

Pablo Neruda: Egy himnusz az élethez
Fordította: Somlyó György


lassan meghal az,
aki soha nem megy útra,
aki nem olvas, aki nem hallgat zenét,
aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatát
lassan meghal az,
aki elvesztette önszeretetét,
aki nem fogadja más segítségét
lassan szokásainak rabja lett,
aki mindig ugyanazt az utat járja,
aki soha nem változtat támaszpontot,
aki nem meri öltözete színét cserélni
vagy soha sem beszél ismeretlenekkel
lassan meghal az, aki elkerüli a szenvedélyt
és az izgalom örvénylését,
amely a szeme fényét gyújtja
és gyógyítja a szív sebeit
lassan meghal az,
aki nem tudja célpontját változtatni
mikor boldogtalan
a munkában vagy szerelmében,
aki nem mer veszélyt vállalni
az álmai megvalósítására,
élj most!
légy merész ma!
cselekedj mindjárt!
Ne hagyd magad lassan meghalni!
Ne vond magadtól meg a boldogságot!






Vers
Share:

2015. január 16., péntek

Kis kiruccanás


   Nyugodtan kijelenthetem, hogy jól döntöttem, amikor Anna Gavaldát beválogattam az idei várólistát csökkentő szerzők közé. Tudtam, kicsi az esélye, hogy mellényúljak, és ha mégis így alakul, nem egy több száz oldalas könyvvel toltam ki magammal. Így hát kíváncsian vártam, milyen is lesz ez a Kis kirucannás a testvérekkel.

  Narrátorunk - akiről elöljáróban csak annyit tudunk meg, hogy fiatal nő, - egy vidéki esküvőre hivatalos, ahová a bátyja viszi el autóval, ám sógornőjének ez nincs ínyére. Mert Carine (a sógornő) az a fajta, aki a kákán is csomót keres. Gyógyszerész, így előszeretettel tart kiselődást mindenféle kórokozókról, könnyen kihozható a sodrából, ha valaki olcsóbban szerez be egy márkás krémet, mint ő, és ezt csak tetézi, hogy még a férje is ingyen fuvarozza a sógornőjét.
Képzelhetjük, micsoda utazás elé nézünk!

Engem nagyon zavar ez a történet a higikendővel.
Hogy valaki úgy néz egy másik emberre, mint egy mikrobákkal tömött zsákra. Kézfogáskor mindig a másik körmét vizsgálgatja. Mindig gyanakszik. Mindig a sála mögé bújik. Mindig szekálja a gyerekeit.
(...) 
Mindig kezet mos. Mindig szájat mos. Mindig úgy pisil, hogy tíz centivel az ülőke fölött egyensúlyozik, és úgy ad puszit, hogy a szája véletlenül se érjen a másik arcához. Mindig a gyerekeik füle alapján ítéli meg az anyukákat. Mindig, mindenki fölött ítélkezik.

  Fokozatosan ismerjük meg a szereplőket, a jelenük és a múltjuk felváltva bontakozik ki előttünk. A testvérek négyen vannak: Simon (a sofőr) a legidősebb, őt követi Lola, majd Garance és Vincent. A két idősebb testvért születésük óta szoros, eltéphetetlen szál fűzi össze, pedig teljesen eltérő a személyiségük. Simon a tipikus jófiú, higgadt, nyugodt, míg Lola és húga szókimondó. Lola és Simon az, akikre a "kicsik", főleg Garance mindig felnézett. De mi történik, ha az ő életük sem úgy alakul, ahogy tervezték?

Miért vagyunk mind a négyen ilyenek? Miért vannak ránk ilyen hatással azok, akik hangosabban kiabálnak, mint a többi ember? Miért vagyunk olyan fegyvertelenek az agresszív alakokkal szemben?
Mi velünk a baj? Hol ér véget a jólneveltség, és hol kezdődik az erkölcsi teszetoszaság?

  Megint csak ismételni tudom magam: Anna Gavalda nagyon jól ismeri az embereket. Ő is azon szerzők egyike, aki nyitott szemmel jár a világban, aki képes az emberek álarca mögé látni, ahol fájó titkok, sebek rejtőznek és mindezt meg is mutatja. Őszintén, kíméletlenül, egy remek történetben tálalva. Most éppen a testvérek közötti kapcsolat és a gyerekkor kerül terítékre. Az a fajta szeretet és kapocs, ami születésüktől életük végéig összeköt embereket, amit egy kívülálló nem érthet.

A vér cinkossága ősi, bizalmas kötelék. A Nagyok ismertetőjele.

  A Kis kiruccanás mindössze két nap története, melyet érdemes egyhuzamban elolvasni. És miközben remekül szórakozunk, ismét csak elgondolkodunk. Mert Anna Gavalda művei már csak ilyenek, de éppen ezért lehet szeretni. Egyszerűen, sallangok nélkül, mégis szórakoztatóan ír, miközben belelátunk a szereplők lelkébe, a felszín alá. És ki tudja, talán magunkra ismerünk egy-egy szereplőben. A kérdés csak az, meg akarjuk-e bolygatni a felszínt? Készen állunk-e egy kis kiruccanásra a mások életén át a sajátunkba?


Anna Gavalda: Kis kiruccanás
Eredeti cím: L' Échappée belle
Fordította: Tótfalusi Ágnes
153 oldal
Magvető Kiadó, 2010
2490 Ft
Share:

2015. január 14., szerda

A siker útján


  Sok évvel  ezelőtt bukkantam Mohás Lívia könyvére a Magyar Könyvklub katalógusában. Meg is rendeltem, el is kezdtem olvasni, de unalmasnak találtam. Hogy miért? Fogalmam sincs. Talán úgy éreztem, nem hozzám szól, nem tartozom a könyv célcsoportjába.

   Azóta eltelt jó pár év, a könyv szépen várakozott a polcomon. És egyszer csak eszembe jutott. Elolvastam a fülszövegét és már ott motoszkált bennem a kisördög, hogy ez egy nekem való könyv lesz. Le is vettem, és mintha elsöpörték volna a korábbi unalmamat, mert már az első oldalait érdeklődéssel olvastam.

  Mert ki ne akarna sikeres lenni? Ugye nincs ilyen ember a világon? Mert a siker mindenkinek mást jelent: van, akinek pénzt, hírnevet, ismertséget, népszerűséget, hatalmat, de van, aki ennél jóval kevesebbel is beéri. Jól tudja ezt Mohás Lívia is, aki gyakorlati példákkal indít: rögtön egy irodalmival, de nem feledkezik meg a középkori Névtelenekről sem, akikről csupán annyit tudunk, hogy egy-egy kódexet lemásoltak. Pedig ez is micsoda siker, ám a nevük évszázadok homályába merült. Talán nem véletlenül, hiszen ők nem vágytak népszerűségre, csak tették a dolgukat, nem akartak sztárok lenni, ahogy napjainkban nagyon sokan.
   De tényleg az a sikeres, akinek pénze van, ismerik a nevét, a lábuk előtt hever a világ? Nem, a siker nagyon sok minden lehet.

  Ám ahhoz, hogy sikeresek legyünk, önmagunkat is (jobban) meg kell ismernünk. Tisztáznunk kell az értelmi képességeinket (ki számít okosnak, műveltnek, intelligensnek), el kell gondolkodni a céljainkon, a kudarcainkon és tanulnunk kell belőlük.

 Tevékenység, tevékenység, tevékenység! Enélkül még csak a közelébe se szimatolhatunk annak, ami az átfogó célunk. Lehet, tevékenység közben rájövünk, hogy mégsem ez a cél az igazi. Nem baj! Ha nem kezdünk neki, akkor ez sose derülhet ki.
   A célmódosítás, a váltás, a változtatás százszor jobb, mint a tehetetlen helyben járás. 

  A könyv 1986-ban jelent meg, de nagyon sok olyan dolgot szóba hoz és elemez, mely napjainkban még inkább aktuálissá vált. Az androgin megjelenését, az egymással folytatott kommunikáció problémáit, de olyan örök témákat is felvet, mint a jobb és bal  agyfélteke működése, a közöttük lévő kapcsolat vagy a haláltól való félelem.

   Ahogy elkezdtem olvasni, egyszerűen felcsigázott, és csak gyűltek a gondolataim, egyre inkább kezdtem önmagamra figyelni. Igen, nekem is van olyan tulajdonságom, ami fejlesztésre szorul, de abban is biztos vagyok, hogy mostantól másként reagálok, ha egy adott helyzetben (ügyintézéskor, utazáskor, vásárlásnál stb.) a másik fél bunkón udvariatlanul viselkedik velem. Ennek is több oka lehet. (Bár megtanultam a volt munkahelyemen, hogy ilyenkor mosolyogni kell az illetőre és garantáltan meg fog lepődni és nem kötekedik tovább.)

   De terítékre kerülnek a sikerkereső és a kudarckereső emberek jellemzői, az agresszivitás és a mindennapi játszmáink is. Azok a játszmák, melyek meghatározzák nemcsak az egyéniségünket, de a másokkal való kapcsolatunkat, kommunikációnkat is. Azt hiszem, elmondhatom, megértettem az állandóan online felületeken csüngő embereket, akik így akarják felhívni magukra a figyelmet. Megtaláltam, mi motiválja őket, csak talán ők még nem jöttek erre rá.

   Rendkívül tanulságos, hasznos, elgondolkodtató könyv, számos példával, de mindez nem megy az érthetőség rovására. Az egyes fejezetek gyakorlatai pedig még inkább segítik, hogy jobban elgondolkodjunk az olvasottakon és elkezdjünk befelé fordulni, magunkkal foglalkozni úgy igazából, megismerni önmagunkat és a céljainkat.
Sajnos a könyv már csak antikváriumokban beszerezhető, ott is nagyítóval kell keresni, pedig nem ártana kortól függetlenül mindannyiunknak legalább egyszer elolvasni.

 Értelmi képességeink is mindenképp változni fognak, ha nem magasabb szintre, akkor vissza, az alacsonyabb szintre. Ez megfontolandó! Ha azt akarjuk, hogy az értelem növekedjen, akkor táplálni kell. Az iskolai, a szakmai tárgyak, az olvasmányok, a művészetek, a hírközlés és a mindennapi tapasztalatok  garmadával kínálják a szellemi táplálékot. Használjuk az eszünket, amikor válogatunk köztük, és gondolkozzunk!
  

Mohás Lívia: Ki tudja, mi a siker?
221 oldal
Magyar Könyvklub, 2005
1990 Ft
Share:

2015. január 12., hétfő

Vers hétfőn

Karafiáth Orsolya: Legszomorúbb vers a télről


Ha kedved tartja, alhatnál tovább.
Vagy kelhetsz is. Ez mindegy voltaképp.
A tél már itt van, s lassan teljesedve
betölti léte minden szegletét.

Túlfűtött reggel, mint Szicíliában -
a fény színébe mártott tengerek.
De szádhoz érve más íz sója lep meg:
kiszárít, s közben át se fűszerez.

Eszedbe juthat Párizs, Róma is,
amit nagyon szeretsz, egy régi ház -
az évszakot, mert múlni úgyse tudna,
saját jegébe így olvasztanád.
Aztán az erkély; szinte meztelen
a fagy, ahogy álmos bőrödhöz ér.
Azt hinnéd, most másodszor is felébreszt,
pedig csak érti, álma hogy legyél.

Közben gondolsz ezt-azt az őszről is -
olyasmit, mintha nem múlt volna el.
Mesét kreálsz a szörnyű Zúzmadárról,
s rájössz, miért nem tudsz még félni sem.

A teljes tél már nem borzongató;
áttetszve, nélkülözve birtokol.
A teljes télbe újabb tél vegyül,
s te benne élsz, de mint ki nincs sehol.



Vers
Share:

2015. január 10., szombat

Bridget Jones először


   Valójában nem először, mert a filmet már sokszor láttam, előtte pedig a hangoskönyvet is számtalanszor meghallgattam, ám az írott változatot csak most olvastam el. Természetesen még mindig a vidám évkezdés jegyében esett a választásom Bridgetre.


   De kinek is kell bemutatni Bridgetet? Egy harmincas, önálló keresettel és lakással bíró hajadont, akit ismerősei azzal szekálnak: mikor megy már férjhez? hogy áll a szerelmi élettel?, ill. a biológiai óra ketyegését emlegetik előszeretettel, és ezek miatt is megingott az önbecsülése, tele van kétellyel.


(...) Mindennek a tetejébe már csak két hét a születésnapig, amikor szembe kell néznem a ténnyel, hogy megint eltelt egy egész év, mely idő alatt rajtam kívül mindenki átment Pöffeszkedő Családosba, potyogtatja a gyerekeket, jobbra, balra, középre, százezerszámra keresi a fontokat, attakírozza a társadalom legkrémesebb krémjét, míg én kormánylapát és fiú nélkül hányódom diszfunkcionális viszonyok és szakmai pangás közepette.


  Az új esztendő első napján Bridget naplóírásba kezd, hogy egy teljes éven át követhessük nyomon, hogyan reagál a fentiekre, milyen célokat tűzött ki maga elé, sikerül-e őket teljesítenie és milyen is egy nagyvárosi szingli élete a barátaival, akikre mindig számíthat.


   De nem feledkezhetem meg Bridget anyjáról sem, aki ma már máshogy látja addigi életét és újat kezd az autóstáskával mászkáló Julio oldalán mint tévés felvezető és nem érdekli a férje és lánya véleménye. Aztán itt van még az elbűvölő Daniel Cleaver, aki talán nem is olyan kedves, mint ahogy Bridget már ezerszer  elképzelte. Vagy mégis?
   No, és Mark Darcy! Az elvált, gazdag és sikeres sztárügyvéd, aki rombuszmintás szvetterben és poszméhes zokniban pompázik a currys pulyka-imbiszen, ahol Bridget anyja és Una Alconbury igyekszik őket összeboronálni. A másik kedvencem Richard Finch, Bridget új főnöke, aki mindig mindenfélében gondolkodik és igencsak körülményesen adja elő az elvárásait, ám dicsérni is tud:
    - Te, drágám - mondta Richard az egyik mellemnek -, te egy abszolút kibaszott lángelme vagy.
    Mindig reméltem, hogy előbb-utóbb kiderül a zsenialitásom, de azt sose hittem, hogy meg is fog történni velem - vagy a bal mellemmel.
 
  Azt figyeltem meg, hogy az emberek vagy szeretik Bridgetet, a regényt, a filmet és az egész kultuszát, vagy egyszerűen legyintenek rá. Utóbbiakat bevallom, nem értem. Nyilván nem szeretheti mindenki ugyanazt, de sokan bármennyire forgatják is a szemüket a Bridget Jones név hallatán, ha a kezükbe vennék a regényt, valószínűleg meglepetés érné őket. Mert a legtöbb emberben - akár nő, akár férfi -, ott rejtőzik egy Bridget Jones. Hiszen sokan jár(t)unk az ő cipőjében! Gondolkodjunk csak egy kicsit! Lehet, hogy mi is fogyókúráztunk, nem boldogultunk a technika vívmányaival, a magánéletünket firtatták olyanok, akiknek egyébként semmi közük hozzá, egzecíroztak a munkahelyünkön, ahol éppen csak toporgunk, mert látjuk, hogy itt nem fogunk tudni előrébb lépni. És nemcsak a ranglétrára gondolok, hanem egyszerűen megakadtunk és ideje lenne belátni, hogy változtatnunk kell. Vagy éppen azt éreztük, hogy nem vagyunk jók semmire, nem értünk semmihez, a bányászbéka feneke alá süllyedt az önbecsülésünk. Ugye ismerős helyzetek? Ezért ne legyintsen senki Bridgetre, mert lehet, hogy éppen magunkra ismerünk benne, csak magunknak sem akarjuk bevallani. Éppen ezért szeretem ezt a könyvet, mert miközben remekül szórakozom, míg olvasom vagy hallgatom, észrevétlenül engem is elgondolkodtat, és tudjuk, hogy Bridget rengeteget csetlik-botlik, de aztán csak jóra fordulnak a dolgai. Úgyhogy van még remény.

  Tudtam, hogy a hangoskönyvből sokat kihagytak, ám hogy ennyit! Erre nem is térnék ki, azonban a könyv kötése annál nagyobb meglepetéseket tartogatott: vígan olvastam, amikor októberhez érve egyszer csak november következett! A könyvet elég érdekesen sikerült kötni, így az említett két hónap eseményei igencsak összekeveredtek.
   Ezen jót nevettem, ám be kell vallanom, hogy Bridget előszeretettel rövidíti a nagyont és a nagyon jót, amit nagyon utáltam, hiszen angolul előbbi csak négy betű, könyörgöm, akkor miért nem lehetett már leírni??? (Szép is lenne, ha én is elkezdenénk mindenfélét rövidíteni a blogban és az Olvasókra bíznám, hogy fejtse meg, mit akartam mondani.)

   Ezt leszámítva most is remekül szórakoztam és aki eddig nem találkozott még Miss Jones-szal, ideje, hogy megismerje, akinek pedig régi ismerőse, talán sikerült néhány kedves emléket felidéznie.

   Eddig készültem el a bejegyzéssel, amikor elolvastam Lévai Balázs interjúját Helen Fieldinggel (Bestseller - A világ nyitott könyv, Európa, 2004), melyből megtudtam, hogy Bridget kalandjai eredetileg az Independent cikksorozatában jelentek meg, ám meghatározott terjedelemben, és később ezekből született meg a regény, majd a folytatása, melyek alapjául számos megtörtént esemény szolgál, és maga az írónő is úgy gondolja, Bridget sikere abban rejlik, hogy az olvasó magára ismer benne függetlenül attól, a világ mely pontján él.

Kultúránk túl nagy feneket kerít a látszatnak, a kornak és a rangnak. A szeretet az, ami fontos. 


Helen Fielding: Bridget Jones naplója
Eredeti cím: Bridget Jones's Diary
Fordította: Sóvágó Katalin
339 oldal
Európa Kiadó, 2001
1500 Ft
Az új kiadás 3290 Ft-ba kerül.

Share:

2015. január 7., szerda

Sok hűhó semmiért


  Egy új évet érdemes egy olyan vidám olvasmánnyal kezdeni, mint a Sok hűhó semmiért, de az sem baj, ha az esztendő első estéjén annak filmváltozata elé ülünk le. Utóbbit többször láttam már és nagyon szeretem, de az írott változata csak most került a kezembe.

   Nem hiszem, hogy sokan vannak, akik nem ismerik a történetet, de azért dióhéjban összefoglalom: Messinában járunk Leonato úr házában, akit futár értesít az aragóniai herceg, Don Pedro és kísérete érkezéséről. Beatrice, Leonato unokahúga Benedek után érdeklődik, akivel csatába indulása előtt rendszerint szócsatákat vívott.

   A társaság meg is érkezik, tagjai közt találjuk János herceget, Don Pedro féltestvérét, Claudiót, az ifjú nemest és természetesen Benedeket is, aki meg is kezdi vitáját Beatricével.  Beatrice biztosra veszi, hogy sosem fog férjhez menni, míg Benedek az agglegénység mellett teszi le voksát.

BEATRICE Meghalhat-e gáncs, míg ilyen méltó táplálékot talál, mint ön, Benedek úr? Az ön közelében az udvariasság is gánccsá fordul.
BENEDEK Akkor az udvariasság köpönyegforgató. De annyi szent, hogy minden hölgy szerelmes belém, kivéve önt; bár ne lenne ilyen kőszívű; mert őszintén szólva, én nem szeretek egyet sem.
BEATRICE Milyen szerencséjük van a nőknek, hogy legalább nem zaklatja őket egy megátalkodott szoknyavadász. Hála Istennek, egy húron pendülünk; az én szívem is hideg. Ha a kutyám varjúra vakkant, azt is szívesebben hallgatnám, mint ha egy férfi esküdözik, hogy imád.




   Eközben Claudio beleszeret Heróba, Leonato lányába és Don Pedro megígéri, hogy az esti álarcosbálon intézkedik a fiatalok sorsának kedvező alakulása felől. Mindez János herceg fülébe jut, aki embereivel tervet sző, hogyan akadályozhatná meg a frigyet.
   De nemcsak ő forral valamit, hanem testvére, Leonato, Claudio és Hero is...


   Öt felvonásnyi szinte felhőtlen szórakozás: mert bár megjelennek azok a bizonyos felhők Messina egén, de közben feltűnik Galagonya és Bunkós, az őrök gyöngyei, és előbbi mondásait olvasva el is felejtjük, hogy más szereplők feje fölött összecsaptak a hullámok.

GALAGONYA Hű és igaz emberek vagytok? 
BUNKÓS A bizony; különben jaj volna nekik, mert testestül-lelkestül az örök üdvösségre jutnának.

GALAGONYA Ó, gazfickó! ezért örökkévaló megváltásra fogsz kárhozni!
(...)
Gyerünk, le kell őket kötelezni!
BUNKÓS A kezükre először...


   Sziporkázó replikák, csipkelődés, sok-sok vidámság jellemzi Shakespeare vígjátékát.  A Shakespeare kézikönyv (Magyar Könyvklub, 2004) és a kötet végén olvasható Szobotka Tibor írása szerint Beatrice és Benedetto/Benedek (ahogy tetszik - bár az egy másik mű) Shakespeare szülöttei, míg Hero és Claudio történetét más forrásokból merítette. Szerény véleményem szerint mindez mellékes, hiszen a darab zseniális.
   Mégis milyen meglepő (legalábbis számomra az volt), hogy a dráma  főszereplője valójában Hero és Claudio, hiszen mindig úgy gondoltam, hogy itt valójában Beatrice és Benedek viszi a prímet, hiszen ők a legélénkebb és legszerethetőbb szereplők az egész darabban.


   Mindenesetre tökéletes kikapcsolódás, és utána mindenképpen meg kell nézni Kenneth Brannagh 1993-as filmjét, ami tökéletesen adja vissza a darabot, és melynek szinkronja bár a Mészöly Dezső fordítása alapján készült, azért a Fodor Józsefé is parádés. Egyszer szeretném az előbbit is elolvasni, és szomorú, hogy az Európa állandóan megújítja az Öt dráma 1-2. borítóit, de a két köteten kívüli Shakespeare-művekről valahogy megfeledkezett...

Nota bene: Shakespeare-t olvasni!!!


Sok hűhó semmiért 
Eredeti cím: Much Ado About Nothing
Fordította: Fodor József
109 oldal
Európa Kiadó, 1960
A vígjáték a MEK-ban (Mészöly Dezső fordítása és az 1987-ben megjelent kiadás borítója)
Share:

2015. január 5., hétfő

Vers hétfőn

Arany János: Év kezdetén
(Egy ismeretlen poéta dolgozótársul köti magát) 


Új esztendő... patvarba új!
Mindössze is csak fejelés:
A régi rosszból toldoza
Új rosszat a gondviselés.
Hogy töltsem el, oh jémini!
Ezt a negyedfélszáz napot?
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.

Igaz, nem fizettem elő,
Nem, mert ha volna sincs miből,
De fölcsapok költőnek és
Teremtek majd, a semmiből.
Hátha kisül még, hogy zseni
Az ész, mely bennem hallgatott!
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.

Majd írok önnek szépeket,
Aranyat ér minden sorom,
Hogy elbámul belé, ha él,
Poëseos praeceptorom,
Ki azt mondá, ökör vagyok
S a szégyenpadra lecsapott.
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.

Majd írok én, bárhogy veszi
A kritika, új ostorom;
Ha mondja, rossz: "igen, de sok!"
E szóval őt letorkolom;
Mert minden istenadta nap
Firkantok egy új darabot.
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.

Mi is hiányzik énnekem
Avégre, hogy költő legyek?
Csizmám lyukas és vállamon
Alig van egy rossz köpönyeg,
Fésülhetetlen a hajam,
Ingem silány, szennyes gyapot -
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.

És tárgyam - ah, ön látja, van
Tárgyam unos-untig elég,
Kivált, enbálványom körűl
Forogva, mint malomkerék.
Hisz kit ne érdekelne az:
Lencsét evém-e, vagy babot?
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.

Úgy van! magamról is tudok
Beszélni sok épűletest:
De hát milyen nagy a világ!
Tárgyat csak az nem lel, ki rest.
S én e kutya világra úgy
Haragszom! mert megharapott.
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.

Egy árva példányt!... Óh, ha én
Egy tisztelet-példányt nyerek:
Megköszöni egész vidék,
Minden rangbéli emberek.
Mert lássa, hozzánk egy se jár
S ez oly keserves állapot!
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.

Irén is többször mondta már,
Irén, e kedves kis papucs:
"Mit olvasunk a télen át?
Ah, nem fizet elő apus!"
Pedig "Irénhez" írok én
Amilyet ön sohsem kapott,
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.

Sőt a nagyságos asszony is
Felhozta szóval a minap:
"Az ember ujságot se lát,
Mióta nincs a régi pap."
Ezért kimondhatatlanul
Sajnálja is szegény papot.
Legyen szives megküldeni
Szerkesztő, kérem, a lapot.

Óh, mennyi vágyteljes kebel -
Hány szomju lélek önre néz!
Öné a felelet-teher
És e teher igen nehéz:
Mikép fog számot adni ön,
Ha majd felelni kell amott:
"Miért nem szokta küldeni,
Szerkesztő, ingyen a lapot...?"

(1851)



Vers
Share:

2015. január 4., vasárnap

Pip szép reményei


   Régóta szerepelt már a várólistámon Dickens legjobbnak kikiáltott regénye, így amikor megláttam, hogy a 2012-es adaptációját megnézhetem a tévében, nem volt kétséges, mi legyen a következő olvasmányom.

   A Szép remények valójában Pip, becsületes nevén Philip Pirip önvallomása. Az immár felnőtt férfi emlékezik vissza gyermekkorára, majd az azt követő évek meghatározó eseményeire. Pip árva gyerek, akit gonosz nagynénje nevel két keze munkájával és egyetlen barátja, a nagybátyja, Joe, a kovácsmester. Gyerekként a temetőben találkozik egy szökött fegyenccel, ám később már nem gondol arra a téli napra, melyen megismerkedtek.

     Egyik nap, Mr. Pumblechook - aki gabonakereskedő és saját gumirádlisán közlekedik -, toppan be a kovácsműhelybe, hogy Pipet Havisham kisasszony megbízásából elvigye a hölgyhöz. Így ismeri meg a fiú az ódon házat, amelynek udvarát benőtte a dudva, csukott ablaktábláival, a megállt órájával, a helyiségeket megvilágító gyertyák lángjával és az egyikben, az ócska menyasszonyi ruhájában üldögélő Havisham kisasszonyt, mellette pedig egy Pippel egykorú, gyönyörű, ám szívtelen kislányt, Estellát, aki a játszótársa lesz.
     E találkozás hatására dönt úgy hősünk, hogy ő nem akar egyszerű falusi parasztgyerek, majd ember maradni, ő úriember lesz, jó társaságban forog majd és műveltségre tesz szert. 

    Telnek-múlnak az évek, Pip immár elég idős, hogy Joe szolgálatába szegődjön inasnak, majd egy nap különös esemény történik: élete egy csapásra 360 fokos fordulatot vesz. Szakít addigi életével, mert hála egy titokzatos jótevőnek, jelentős vagyon birtokosa lesz. 


Emlékezetes napja maradt életemnek ez a nap, mert nagy változásokat okozott bennem. De ez a nap senki életéből nem hiányzik. Képzeljétek csak el, hogy egy bizonyos nap kiesett volna az életetekből,milyen másként fordult volna minden. Állj meg itt, aki ezeket a sorokat olvasod, és egy percig gondolj napjaid hosszú láncára. Akár vasból van, akár aranyból, akár tüskéből, akár virágból, meg nem köt tégedet, ha egyszer, egy emlékezetes napon legelső szeme el nem készül. 


    Képzelhetjük, micsoda öröm ez a fiúnak, akinek végre valóra válhatnak az álmai! Többé Estella sem vetheti meg őt! És vajon ki más lehetne a titokzatos jótevő, mint Havisham kisasszony, aki bizonyára egymásnak szánta a két gyermeket? Ezekkel a gondolatokkal és szép reményekkel indul Londonba, hogy Jaggers ügyvéd úrtól megtudja a további részleteket.

    Ahogy Pipnek, nekem is szép reményeim voltak a regénnyel kapcsolatban. Az elején rögtön magával ragadott a hangulata, a temetői találkozás, a gyerekkor, majd a változások és a számos szereplő bemutatása.

   Kíváncsian vártam a Havisham kisasszonnyal való találkozásokat, a hölgy titokzatos történetét, Pip további életének alakulását, ám benne csalódtam.
   De ez egy Dickens-regény és szerencsére akadtak így is szimpatikus szereplők (Herbert, Pip barátja és Wemmick, Jaggers írnoka), akik kárpótoltak érte, és természetesen ismét jött egy-két csavar, amelyek jól felkavarták az állóvizet és a magától elszállt Pipet is, és kicsit lankadt érdeklődésem is újra feléledt. Ettől kezdve számos izgalom tanúja lehettem és a régi titkokra is fokozatosan fény derült, így egy cseppet sem kalandozott el a figyelmem.

   Összességében tetszett a regény: a felépítése, a humora, a fordulatok és a szereplők többségét is megszerettem, főleg a végére Pipet. A Szép remények remek példája a fejlődésregénynek. Dickens tényleg nagyon tud mesélni. Teszi mindezt őszintén, számos izgalmat és kalandot tartogatva és egy remek korrajzot elénk tárva most is. Mindenképpen megéri elolvasni.

Mit tudom én, miért őrizgettem szép reményeim széltépte köntösének utolsó foszlányát! De mondd, ki ezt olvasod, miért mented te is veszett fejsze nyelét, miért kapaszkodol kétségbeesetten a tegnapba, a múlt hétbe, a tavalyba?


Filmadaptációk:
Nemrég ért véget a 2012-ben készült változat, melyben természetesen felfedeztem a változtatásokat, de összességében jól sikerült, és aki még nem olvasta a regényt, annak valószínűleg meghozza a kedvét. Bár láttam képeket belőle, de nem tudtam elképzelni, Helena Bonham Carter milyen lesz Havisham kisasszonyként. És láss csodát: nekem ő lett a kedvencem a filmben.


Az 1998-ban készült változatot modernizálták (még nem volt szerencsém látni), de így már értem, miért dobja ki a Google annyiszor Gwyneth Paltrow-t meztelenül.

Ellenben a 2011-es háromrészes sorozatra már jóval kíváncsibb lettem, melyben Havisham kisasszonyt Gillian Anderson, míg Jaggerst David Suchet alakítja. Nem tudom, más hogy van vele, de engem a Douglas Booth-tól Pipként a hideg is kiráz.


Ezek mellett 1946-ban és 1999-ben is készült egy-egy filmváltozat a regényből. Ezek szerint a filmesek is igencsak kedvelik.


Charles Dickens: Szép remények
Magvető Remekírók - Fehér Holló Könyvek
Eredeti cím: Great Expectations
Fordította: Bartos Tibor
496 oldal
Magvető Kiadó, 2008
2990 Ft
Share:

2015. január 2., péntek

Egy feddhetetlen nő


    Karácsonykor a cukormázas, habos-babos történetek helyett inkább egy komolyabb olvasmányra vágytam, és ekkor jutott eszembe Viviane Villamont regénye, melynek lapjain egy párizsi bérház lakóinak élete bontakozik ki.

     Egy átlagos párizsi bérházé, ahol jönnek-mennek a lakók: ki iskolába, ki munkába, ki bevásárolni indul nap mint nap, majd délután és este haza.

   A címszereplő Claire Dormentin középkorú vénlány, akit nem érdekel mások sorsa, szívtelen - gondolja róla a minden lében kanál özvegy házmesterné, Madame Loriole. Madame Loriole természetesen szívén viseli a ház és annak minden lakójának sorsát, most éppen petíciót készül benyújtani az ellen a gázoló ellen, aki reggel elütötte a hétéves Lucile kutyáját.

     A fülszöveg Claire és egy kislány nem mindennapi barátságát ígéri. De valójában sokkal több annál. Megismerjük Lucile családjának életét: az apját, az anyját, aki gyönyörű, csinos és a mai napig imádja kamasz fiát; a kamasz fiút, aki már nem olyan kicsi, mint azt az anyja hiszi és a kislányt, aki más, mint az osztálytársai.

   De él még a házban egy idős házaspár, egy idős özvegyasszony, egy sikeres és szemrevaló reklámszakember, aki mellesleg agglegény és feltűnik a színen egy igazi dzsigoló is.

   Naponta találkoznak egymással a lépcsőházban, köszönnek egymásnak, de mást nem tudnak a másikról. Pedig a becsukódó ajtók mögött súlyos titkok rejtőznek. A csinos vagy az átlagos külső mögött titkos vágyak, könnyek, pofonok, bűnök, a múlt fájdalmas emlékei, vezeklés, harcok rejtőznek (egymással, az idővel), melyek mind-mind láthatóvá válnak, ha egy kicsit megkaparjuk a felszínt, ahogy teszi ezt az írónő. Van, aki alkalmanként csattanást és sírást hall, de nem törődik vele, azzal sem, ha mentő érkezik a ház elé, míg másnak mindenről tudnia kell, hogy legyen min agyalnia, de főleg kitárgyalnia a szomszédos kávézó pincérnőjével.

   Míg látszólag csak a lakcímük köti össze őket, valójában sokkal több a közös bennük, mint sejtenék. A szeretetre vágyás: hogy őket is valaki ugyanúgy szeresse, ahogyan ők szeretik a másikat, mindegy, hogy az az édesanyjuk, a szeretőjük, a házastársuk vagy a reménytelen szerelmük. Az élet pedig napról napra rákényszeríti őket, hogy átgondolják addigi életüket és döntés elé állítja őket. De van-e erejük meghozni a döntést és változtatni? Vagy marad a megszokás?

(...) madame Loriole fokozott érdeklődéssel pillantott mademoiselle Dormentinre. Biztosan ő is szenved a magánytól. Értéktelennek érzi magát, ugyanúgy, mint ő. Mint mindenki más, épp csak arra jó, hogy fizesse az adókat, pedig sosem használja az autópályákat.

   Fájdalmas, húsba vágó és elgondolkodtató kérdéseket vet fel a regény, mely 1995-ös megjelenése óta ugyanolyan aktuális. Az egyetlen változás, hogy ma már euróval fizetnek Párizsban, de a szereplők alteregói ma is egy ugyanilyen bérházban élnek és ugyanazok a problémáik, mint húsz éve voltak. De nem is kell Párizsig menni. Elég csak egy kicsit kinyitni a szemünket és jobban szemügyre venni a környezetünkben élőket.

    Letehetetlen, fájdalmas, mégis nagyszerű olvasmány. Azt hiszem, napjainkban egyre inkább szükség van az ilyen könyvekre, melyek felnyitják az olvasó szemét. Aki miközben olvassa, a saját életén túl észreveszi a másokét is, nemcsak a közösségi oldalakon látja meg a másikat, hanem a lépcsőházban és/vagy az utcán is. Hangulatában az Egy tökéletes napot juttatta eszembe, így aki azt olvasta, már sejti, mire számíthat az Egy feddhetetlen nő lapjain.
    Én mindenesetre a fájdalmassága ellenére nagyon szerettem olvasni, és biztosan felkerül az újraolvasandó könyvek listájára és kíváncsi lettem az írónő többi művére is.



Viviane Villamont: Egy feddhetetlen nő
Eredeti cím: Une femme irréprochable
Fordította: Balla Katalin
294 oldal
Cartaphilus Kiadó, 2011
2800 Ft
Share: