2014. december 31., szerda

Év végi töltelékbejegyzés

   Már magam sem tudom, hányadjára kezdek neki. Az elmúlt napok viharai után (amik a blogjaimat sem kímélték, de már visszaállt a rend) úgy döntöttem, hogy legyen ez egy normális bejegyzés, ne egy olyan, amilyet véletlenül sikerült hétfőn közzétenni. Tehát, üzenem azoknak, akik olvasták, hogy nem kell megijedni/örülni, mert maradok. Legfeljebb egy kis szünetet iktatok be, de nem kell félni, mert egész télre megvannak a versek, így azok (bár a legkevésbé látogatottabb bejegyzések, mégsem tudom már elképzelni nélkülük a blogot) megmaradnak, inkább a mustrát szabadságolom (pedig mindig ez hozza a legtöbb látogatót).

   A következő évre csak a szépet és jót viszem magammal, és amit idén megtanultam: amikor valaki ismeretlenül vagy akár ismerősként is megkérdőjelezi bizonyos képességeimet, vagy egyszerűen csak nem vesz tudomást rólam, akkor mindig jusson eszembe, hogy mindenki magából indul ki, és biztosan van olyan dolog, amiben én vagyok a jobb. Mondjuk ő nem tudna baglyos könyvjelzőt varrni és ez is valami. Egy kislány ősszel pl. nagyon örült neki.


Az idei év legnagyobb felfedezettje és kedvence Dsida Jenő volt, és a Hideg téli est c. verse erősített meg abban, hogy kell egy kis pihenő:

Életünk hulló karácsonyfáján
halkan repesnek a lángok.
Fölöttünk és bennünk hömpölyög
a hidegáramú csönd.

Mosson ki, vigyen magával
fodros hátán mindent, ami volt:
esdő várakozások meddőségét,
kulcsoltkezű, hasztalan imákat.

Hópárnás nagy fenyők alatt
üljünk le a törpék közé,
burkolózzunk a hallgatásba
s húnyjuk le félig a szemünket.

S míg csillagok kezdenek pislákolni,
töprengjünk az eljövő felől:
hogyan kellene megszólalni?
S mindent elülről kezdeni?


  De térjünk át a könyvekre! Ahogy így elnézem az olvasmánylistámat, idén egyedül Lewis Carroll-tól utáltam csak az Alice's Adventures in Wonderlandet, illetve be kellett látnom, hogy E. T. A. Hoffmann Diótörő és Egérkirály c. meséje nem éppen gyerekbarát... A nemrég készült animációs mesét sem néztem még eddig meg, csak részletet láttam belőle, úgyhogy maradok inkább Csajkovszkij zenéjénél.

Ha már valamiféle listát kellene készíteni, hogy melyek voltak az idei év legjobb olvasmányai, akkor a teljesség igénye nélkül a következőket emelném ki:
Selma Lagerlöf: Gösta Berling - igazi téli olvasmány: hideg, havas, svéd téli mesegyűjtemény felnőtteknek

Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony - hihetetlen micsoda akaraterővel és kitartással bírt ez az asszony! Igazi példakép.

Szabó Magdától a Merszi, Möszjő és Für Elise - előbbi rendkívül elgondolkodtató és nem a megszokott regény, hanem gondolatok gyűjteménye, az önéletrajzi regénye pedig Mindenkinek erősen ajánlott elolvasásra. Olyan igazi szabómagdás - olykor vicces, majd letaglóz.

Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása - egyszer szeretnék én is ilyen öreg hölgy lenni (igen, megszólalt bennem a kisördög). Zseniális és a mai napig aktuális, ahogyan azt a filmváltozat is bizonyítja.

Tari Annamária: Ki a fontos: Én vagy Én? - egy újabb elgondolkodtató és olykor sokkoló olvasmány. Nagyon örülök, hogy szakítottam a közösségi oldalakkal és csak annyi az online életem, ami ebben a két blogban van. Nem kell mindent állandóan mutogatni és olyannak lenni, mint a pestis. Legalábbis én így gondolom. Ezért sem értem, amikor valaki napjaink cenzúráját alkalmazza.

Gárdonyi Géza: Ida regénye - sokan nagyon szeretik. Ezennel én is csatlakoztam közéjük. Bájos, kedves történet, de nem cukormázas és csöpögős. Olyan, mint ez a Vladimir Volegov-kép:


Bókay János: Bohémek és pillangók - I love Puccini 
Minden olaszul tanulónak csak ajánlani tudom, hogy hallgasson operarészleteket, mert gyakorlásnak, felfrissítésnek egyaránt tökéletes és nagyon jó érzés, amikor az ember lánya kihall egy-egy szót és végül összeáll a teljes ária szövege. Több új szót is tanultam így.

Isabel Allende: Kísértetház - ha egyszer mindenki elolvasná ezt a regényt, igencsak átértékelne dolgokat és nem tartanánk ott, ahol most...

Émile Zola: Hölgyek öröme - "a világ végelhülyülésben szenved" - ezzel az idézettel zártam a regényről írt bejegyzésemet. És ez az állapot nemhogy azóta is tart, egyre súlyosabb, és az a világ, amit Zola bemutat, ma is ugyanolyan. Csak ma már plázák meg márkaboltok vannak, nem Hölgyek öröme, de a lényeg ugyanaz. Illetve ma már az urak közül is jó néhányan csatlakoztak a hölgyekhez a vásárlási mániájukkal (értsd: csak márkás ruhát hord, mert egy címkétől érzi azt, hogy ő Valaki, menő. Pedig ez nem így van.)

Joanne Harris: Csokoládés barack - ugyanolyan jó, mint az előző két rész, de ez sokkal aktuálisabb és új témákat is boncolgat (kultúrák közti különbségek).

Varga-Körtvélyes Zsuzsanna: Krisztina bárónő - méltó párja az előző kettőnek. Remélem, az írónő fog még írni mást is, én vevő leszek rá.

Claire Tomalin: Jane Austen élete - minden rajongónak kötelező. Már én is teljesen másként viszonyulok pl.: A mansfieldi kastélyhoz és újra is olvasom majd valamikor. Egyébként alapos, igényes és közben még szórakoztató is.

Joanne Harris: Szederbor - nem szerettem, de idén nyáron eszembe jutott és rá kellett jönnöm, hogy ez a regénye is nagyon jó! Színes, illatos, igazi joanneharrises.

Kosztolányi Dezső: Édes Anna - a kedvenc gimnáziumi kötelező olvasmányom volt, de csak most értettem meg igazán. Bár mindenki megértené az üzenetét.

Anna Gavalda: Édes életünk - csak szuperlatívuszokban tudok róla írni, mintha csak a saját gondolataimat és útkeresésemet olvastam volna a lapjain.

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták és A piknik és egyéb kalamajkák - imádom ezt a szeretni valóan lökött családot! Ursula forever!

Grégoire Delacourt: Vágyaim listája - nagyon jókor került a kezembe, rövid, de rendkívül elgondolkodtató és nem egyszer húsba vágó.

Bródy Sándor: A tanítónő - még egy dráma, ami máig sem vesztett aktualitásából. Zseniális és ismerős a helyzet...

Fekete István: Karácsony éjjel - ezt minden adventkor érdemes az embernek elolvasnia, mert csodálatos gondolatok és leírások gyűjteménye.

Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? -  ez sem egy vidám könyv, ám őszinte, gondolatébresztő, számos irodalmi mű felbukkan benne és remekül megfogalmazza, miért jó (verseket is) olvasni. Bár nem értem, Jeanette Winterson miért nem szereti Nabokovot?

Viviane Villamont: Egy feddhetetlen nő - ezek a kortárs franciák is nagyon tudnak ám valamit! Még nem született bejegyzés róla (azóta pótoltam), de egy ugyanolyan húsba vágó történet, mint Grégoire Delacourt kisregénye.

  Persze a többi olvasmányom sem volt kutya, őket is nagyon szerettem, de nem akartam egy kilométeres listát írni, ám őket is csak ajánlani tudom. Remélem, jövőre folytatják majd az Operameséket.
Az idei év pozitívuma: olyan bejegyzések kerültek a legnépszerűbbek közé, melyekről álmomban sem gondoltam volna. Ezen felbuzdulva jövőre is szeretnék majd az adventi időszakban olvasnivalót ajánlani, úgyis van még néhány a célnak megfelelő olvasatlan könyvem.

Aki nem maradhat ki: az idei év legcsodálatosabb nevű szereplője: Chupor Aladár Csiky Gergely Buborékok c. drámájából. 


 Igen, vettem könyveket is az idén, kaptam is néhányat, úgyhogy továbbra is el vagyok látva olvasnivalóval. Ha valakit érdekel, kemény négy darab recenziós könyvem volt.
Néhány könyvet félbehagytam, de nem azért, mert rosszak voltak, egyszerűen így alakult. Később újra leveszem majd őket a polcról, mert tudom, hogy megérdemlik.

Nem nevezném fogadalomnak, de nemrég elhatároztam, hogy a bejegyzésekben mellőzöm a hangulatjeleket, elég belőlük a hozzászólásokban. Egyébként azt olvastam valahol, hogy olyan dolgot kell megfogadni, amit már január 1-jén tudunk teljesíteni, így megvan a sikerélmény. 
Egyetlen tervem a tegnap közzétett tizenkét könyv elolvasása 2015. január 1. és december 31. között. A többit pedig majd meglátjuk.

Békés, Boldog, Sikerekben, remek könyvekben és Minden Jóban Gazdag Új Évet Kívánok 
Minden Kedves Olvasómnak és az erre járóknak is. 


Források: vers
              kép

2014. december 30., kedd

Így csökkentek 2015-ben

Hosszas huzavona után úgy döntöttem, mégis benevezek Lobo várólista-csökkentő játékára, mert 2015-ben biztosan sikerülni fog, ami 2011-ben nem.


A listámat is úgy állítottam össze, hogy semmi ne álljon a teljesítés útjába, azaz nem a régi hiányosságaimat igyekszem pótolni és nem a legméretesebb kötetek kerültek fel rá. Mindenféle műnem helyet kapott, van közte klasszikus és kortárs, összesen tíz ország szerzői emelik a listám fényét. Van köztük eddig ismeretlen és több ismerős is. Alternatív listát nem állítottam össze, mert az számomra csak zavaró tényező lenne, ezt a tizenkettest úgy szeretem, ahogy van - mondaná Mark Darcy. És a Krampuszoknak is felettébb tetszik:


A lista:

Akinek van kedve csatlakozni, holnap éjfélig még megteheti a bejegyzés elején található linken.

2014. december 29., hétfő

Vers hétfőn

Ady Endre: Most már megállhatok


Csak másért a másét
Sohasem akartam,
Csupán a viharért
Nem jártam viharban.
Becsületes szivem
Becsületes jussát
Kerestem a harcban.

Most már megállhatok:
Már-már minden emlék,
De mégis, ha újra,
Ha százszor születnék:
A jussáért küzdő
Lantos és parittyás,
Csak ugyanaz lennék.

Régi, küzdött harcok
Silány, kis bért hoztak,
Igaztalan szájjal
Sokan megátkoztak.
Hejh, bús évek voltak,
Véresek, lihegők
S mégsem voltak rosszak.



Vers

2014. december 24., szerda

Karácsonyi mese és vers

Idén kivételesen a vers mellé a Kráter Kiadó jóvoltából egy gyönyörű Wass Albert-novella a karácsonyi ajándékom. Mindegy, hogy valaki hisz vagy sem, a mese máig sem veszített aktualitásából.

Karácsonyi mese

      Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng.
     Mi gyerekek a mennyezetig érő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan, és izgalomtól elmeredt szemmel, és sóvár pillantásokat vetve a karácsonyfa alatt fölhalmozott ajándékokra, hűségesen énekeltük a Mennyből az angyal összes verseit. Ének után Apám fölolvasta a betlehemi csillag történetét a Bibliából, elmondtuk közösen a karácsonyi imádságot, s azzal nekiestünk a játékoknak, akár karámba szorított birkanyájnak az éhes farkascsorda.
     Kis idő múltával Nagyapánk megszólalt ott a kandalló mellett a maga érdes vénember-hangján:
     – Aztán tudjátok-e – kérdezte –, hogy miképpen keletkezett tulajdonképpen a karácsony?
     – Akkor született Jézus Krisztus – felelte Margit húgom okosan új babaháza előtt térdepelve, s Nagyapánk bólintott rá.
     – Ez igaz – mondta –,  mert hogy Ő volt az Úristen legnagyobb karácsonyi ajándéka az emberi világ számára. De maga a karácsony már régen megvolt akkor. Ha ideültök mellém a tűzhöz, elmondom, hogyan keletkezett.
     – Hát az úgy volt – kezdte el, miután nagyot szippantott a pipájából –, hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokái megépítették volt a Bábel tornyát, s annak ledőlte után nem tudták megérteni egymást többé, mert az önzés összezavarta a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön. Aki nem volt olyan ügyes, mint a szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a másiknak szebb háza van. Aki rest volt megművelni a földjét, az irigyelte azt, akinek szebb búzája termett, s mikor az irigykedés már igen-igen elhatalmasodott az embereken, akkor megszületett belőle a gonoszság. A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a kéregető rágyújtotta jótevőjére a házat. Addig-addig, hogy egy napon aztán az Úristen odafönt az égben megsokallotta az emberek gonoszságát, s rájok szabadította a sötétséget és a hideget.
     – A nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, s a rablógyilkos számára nem termett többé semmi az elrablott földön. Nagy fázás, éhezés és pusztulás következett ebből az egész emberi világra. Mikor pedig már közeledett erősen az idő, amikor minden emberi életnek el kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a Világosságot, és ezt mondta neki: „Eridj le, hű szolgám, s nézz körül a földön, melyet gonoszsága miatt pusztulásra ítéltem. Vizsgálj meg minden embert, asszonyt és gyermeket, s akiben még megtalálod egy csöpp kis nyomát a jóságnak, annak gyújtsál gyertyát a szívében. Én pedig majd az utolsó előtti napon alánézek a földre, s ha csak egy kicsike világosságot is látok rajta, megkönyörülök az emberi világon, s megváltoztatom az ítéletet, amit kiróttam rája.”
     – Ezt mondta az Úristen, s a Világosság angyala alászállott a földre, hogy teljesítse a parancsot.
     A föld sötét volt és hideg. Mint a csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan. Az emberek tapogatózva jártak az utcákon, s akinek még volt egy darabka száraz, fagyott kenyere, az elbújt vele a pincék mélyére, hogy ne kelljen megossza mással. Egy birkabőr bundáért meggyilkolta apját a fiú, s akinek még tűz égett a kemencéjében, az fegyverrel őrizte szobája melegét a megfagyóktól. Az angyal nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi világot, mert nem talált benne sehol egy fikarcnyi jóságot sem.
     Lassanként kiért a városból, s ahogy a dűlőúton haladt fölfele a hegyek irányába, egyszerre csak összetalálkozott a sötétben egy emberrel, aki egy döntött fát vonszolt magával kínlódva. Kiéhezett, sovány ember volt, s csak szakadt rongyok borították a testét, de mégis húzta, vonszolta magával a terhet, bár majdnem összeroskadt a gyöngeségtől.
     – Minek kínlódsz ezzel a fával? – kérdezte meg az angyal. – Hiszen ha tüzet gyújtanál belőle magadnak itt, ahol állsz, megmelegedhetnél mellette.
     – Jaj, lelkem, nem tehetem én azt – felelte az ember. Asszonyom s kicsi fiacskám van otthon, akik fagynak meg, s olyan gyöngék már, hogy idáig nem jöhetnének el. Haza kell vigyem nekik ezt a fát, ha bele is pusztulok.” Az angyal megsajnálta az embert, és segített neki a fával, s mivel az angyaloknak csodálatos nagy erejük van, egyszerre csak odaértek vele a sárból rakott kunyhóhoz, ahol a szegény ember élt.
     Az ember tüzet rakott a kemencében, s egyszeriben meleg lett tőle a kicsi ház, s míg egy sápadtra éhezett asszony s egy didergő kisfiú odahúzódtak a tűz melege mellé melegedni, az angyal meggyújtott egy gyertyát az ember szívében, mert jóságot talált abban.
     – Édesanyám, éhes vagyok – nyöszörögte a gyermek, s az asszony benyúlt rongyai közé, elővett egy darab száraz kenyeret, letörte az egyik sarkát, s odanyújtotta a gyermeknek.
     – Miért nem eszed meg magad a többit? – kérdezte az angyal. – Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz.
     – Az nem baj, ha én meghalok – felelte az asszony, csak legyen mit egyék a kicsi fiam. – S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, és odahelyezte az asszony szívébe.
     A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyér sarkából, aztán megszólalt:   
     – Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársamat a szomszédból? Ők is éhesek, s nincs tűz a házukban. Megoszthatnám velük ezt a kis kenyeret meg a helyet a tűznél! – Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is, és odaadta a kisfiúnak, aki boldogan szaladt ki a gyertyával a sötét éjszakába, hogy fénye mellett odavezesse kis társait a tűzhöz és a kenyérhez.
     S pontosan ekkor érkezett el az utolsó előtti nap, és az Úristen alátekintett a földre, s a nagy-nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot. És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszüntette a sötétséget, visszaparancsolta a napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak.
     S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennünk lévő rosszat.
     – Ez a karácsony igazi meséje – fejezte be Nagyapánk ott a kandalló mellett azon a régi-régi karácsonyestén – én pedig azért mondottam el nektek, gyerekek, hogy megjegyezzétek jól, és emlékezzetek reá. Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezdi a Bábel tornyát, melyben egyik ember nem értheti meg a másikat, jelszavakból, hamisságokból, elfogultságokból és előítéletekből s jönni fog hamarosan az irigység is, a rosszindulat, meg a gonoszság, melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli majd az embert. Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a földön, s ha a nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom, hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égő gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól.


                                              Kráter Kiadó, Pomáz,  Wass Albert: Karácsonyi üzenetek


Reviczky Gyula: Karácsonykor



A zúgolódás, gúny, harag
Rég halva már szivemben.
Egy szóval sem panaszkodám
A kis Jézuska ellen.

Nem vádolám balgán azért,
Hogy engem kifelejtett.
Hogy nem hozott ajándékot,
Szemem könnyet nem ejtett.

Lelkem nyugodtan, csöndesen
Átszáll a nagy világon.
Imádkozom, hogy Jézusom
Minden szegényt megáldjon.

Ágyamra dőlök s álmodom
Egy régi, édes álmot:
Boldog, ki tűr és megbocsát,
S ki szenved, százszor áldott!


(1874.)


Boldog, Békés, Meghitt,
Szeretetben és szívekben égő gyertyákban gazdag Karácsonyt 
Kívánok 
Minden Kedves Olvasómnak.

2014. december 23., kedd

A nagy négyes - húsz év múlva


   A három testőr után biztos voltam benne, hogy a folytatást is el kell olvasnom, mindezt megerősítette, hogy Heloise erről a regényről sokkal lelkesebben írt, mint az elsőről.

   1648-ban járunk, a címhez hűen húsz év telt el és testőreink élete is alaposan megváltozott, ahogyan a franciáké is. Richelieu bíboros jobb létre szenderült, ahogyan XIII. Lajos is, akinek fia, a leendő XIV. Lajos még gyermek, helyette anyja, Ausztriai Anna és szeretője, a talján Mazarin bíboros kormányozza miniszterként francia hont, ám utóbbi nem örvend nagy népszerűségnek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a népharag, akik "Le Mazarinnal!" kiáltásokat visszhangzanak és elárasztják az utcákat.

   Négy régi barátunk közül immáron csak D' Artagnan hord fegyvert és szolgálja a királynőt. Mivel Mazarin is tisztában van a nép ellenszenvével, így elengedhetetlennek érzi egy-két megbízható ember segítségét, akik szükség esetén mellette állnak. Ekkor jut eszébe D' Artagnan, akire fontos küldetést tervez bízni, ám a gascogne-i, mindezt csak akkor vállalja, ha hajdani barátai is vele tarthatnak. Mazarin beleegyezik, D' Artagnan hadnagy pedig elindul, hogy néhány apró információnak köszönhetően ismét összeálljon a nagy négyes.

   Aramis a kardot papi reverendára cserélte és székhelyét áttette egy kolostorba, ahol szigorú szabályok uralkodnak. Este csak létrán vagy egyéb eszközön juthat be az ember az immáron D' Herblay abbé nevet viselő Aramishoz.
   - Kedves barátom - mondta Aramis -, ha feljönne hozzám, örömmel fogadnám!
   - Ejha! - kiáltott fel D' Artagnan. - Hát így lehet magához bejutni?!
   - Este kilenc után, az istenfáját, bizony így! - mondta Aramis. - A kolostor fegyelme vajmi szigorú!
   - Bocsásson meg, kedves barátom - replikázott D' Artagnan -, de mintha azt mondta volna: az istenfáját!
   - Gondolja? - nevetett Aramis. - Ez bizony lehetséges; nem is képzeli, kedvesem,  milyen rossz szokások ragadnak az emberre ez átkozott klastromban, s milyen cudarul viselkednek ezek az egyházi férfiak, akikkel kénytelen vagyok egy fedél alatt élni! Nos, feljön-e hát? 

   Porthos, pontosabban Du Vallon úr immáron három birtok ura (nem sorolnám fel mindet, mert olvasás közben mindig a Játék a kastélyban jutott eszembe, amikor teljes nevén mutatkozott be), ám egy valami még hiányzik az életéből: ez pedig a bárói cím.

  Athos is birtokára vonult vissza La Fère grófként, ahol tizenöt éves gyámfiával, Raoullal, azaz Bragelonne vicomte-tal tölti napjait, aki különös módon hasonlít rá...

   A franciák forrongása azonban őket is megosztja, de mindez nem jelenti azt, hogy ők négyen ne tudnának ismét összefogni, ha úgy adódik. 

    - Csodálatos - vette át a szót Athos, s közben szép napjaikra emlékeztető vidámsággal mosolygott -, hogy annak idején véletlenül talált egymásra ez a néhány ember, kik még most, húszévnyi elszakadás után is összetartoznak. A barátság mély gyökeret ereszt a tiszta szívekben, D' Artagnan, higgye el, csak a rossz emberek tagadják a barátságot, mert nem értik meg.


   Annyi minden történik hőseinkkel és régi ismerőseinkkel is, hiszen nem feledkezhetünk meg Rocheforte-ról, Mousquetonról, Grimaud-ról és a többiekről sem, hogy felsorolni is hosszú lenne, de azért néhány apróságot elárulok.

  Tanúi lehetünk egy szöktetésnek, a párizsiak lázongásának, ismét eljutunk Angliába, felbukkan a színen a már említettek mellett Winter gróf és bizony milady sem tűnt el nyomtalanul, hiszen a fia - akinek volt kitől örökölni -, is színre lép.

    Harcból, cselből, furfangból, bosszúszomjból, intrikából és számtalan kalandból, sőt még humorból most sincs hiány. Remekül szórakoztam Beaufort hercegen, aki Durrell Ursuláját juttatta eszembe, ill. mindig jót mosolyogtam, amikor a testőrök egyezerűen kedvesemnek nevezik egymást, a derék Mousqueton kalandjairól nem is beszélve. D' Artagnan furfangos észjárása és a szebbik nem iránti vonzódása mit sem változott, ahogy Porthos étvágya és ereje sem. Athos mindig a jófiú, e nemes lélek volt a csapatban, ez a tulajdonsága csak erősödött. Aramisnak pedig láthatóan hiányzott a kardforgatás és a csipkelődés.

   Mazarin nagy taktikus, ám ahogy a testőrök is mondják, nem múlja felül a nagy bíborost. Ausztriai Anna az elmúlt évek alatt egyszerűen egy gőgös és -szerintem - utálatos nő lett, vele nem tudtam szimpatizálni. Szerencsére a nép fiai között már nem egy szimpatikus szereplőt fedeztem fel.

   A Húsz év múlva méltó folytatása a történetnek és bevallom, ennyi idő után bizony hiányoztak a testőrök. Egy cseppet azért tartottam a regénytől, hiszen nem éppen tegnap olvastam az első részt, de Dumas számos utalása és a lábjegyzet (több ízben is visszautal A három testőr ominózus fejezetére) segített a visszaemlékezésben.

   Izgalmas, fordulatos (bár volt, amit olvasás közben kitaláltam), terjedelme ellenére is letehetetlen olvasmány. Nem csodálom, ha a franciák annak idején izgatottan várták a folytatást. Dumas rendkívüli módon szövi a cselekmény szálait, olykor vált közöttük, de ezzel csak fokozza az izgalmakat, és a két kötet alatt egy pillanatig sem unatkoztam. Sokan télen szeretnek nagyobb lélegzetű könyveket olvasni, így nekik is csak ajánlani tudom, ahogy mindenki másnak is.

   A sorozat következő darabjának immáron Bragelonne vicomte a címe és a főszereplője. Dumas mesélőkedvének hála, rögtön ötkötetes.
  


Alexandre Dumas: Húsz év múlva I-II.
Eredeti cím: Vingt Ans Après
Fordította: Jékely Zoltán
888 oldal
Európa Kiadó, 2011
5400 Ft
A regény a MEK-ban

2014. december 22., hétfő

Vers hétfőn

Szabó Magda: Karácsony


Oldják iszákjukat a csendesülő,
alacsony fellegek,
omlik az ártatlan, együgyű hó
a háztetők felett.
A füst elkapja derekát,
együtt forognak,
úgy imbolyodik a világ,
ahogy ők imbolyodnak.

Húzzák már komoly szarvasok
az ünnepet,
szájuk körül az esti pára
s az eltűnt gyermekkor lebeg.
Omlik a hó, ömlik a hó,
nem nézi, hova hull,
csak bámulnak a szarvasok,
szarvukon gyertya gyúl.

Ömlik a hó, omlik a hó,
leng, surrog és kering,
eltemeti a surranó
december lépteit,
meztelen, ezüst lábnyoma
nem villan már sehol,
a szarvas békén lépeget,
bizakodik, dalol.
„Honnan jössz?” – kérdezem a hótól.
„Te hova mégy?” – a hó ezt kérdezi.
Rám néz, én meg rá. Hallgatok.
Mit feleljek neki?



Vers

2014. december 20., szombat

A kékszemű


   Amikor felfedeztem, hogy Molnár Ferenc mesekönyvet is írt, tudtam, hogy egyszer mindenképpen meg kell szereznem és el kell olvasnom, hogy megismerjem ezt az oldalát is. S láss csodát, valóban így történt, mert amint kinyitottam és elkezdtem olvasni, rögtön magába szippantott a mese varázsa és teljesen megfeledkeztem arról, hogy nem a meséinek köszönhetően lettem Molnár-rajongó.

     Egy nagy város egyik házában él egy testvérpár: az öt és féléves Annus és a négyéves Jánoska, akiket az öreg Bori Borcsa nevel. A gyerekek árvák, a kisanyjuk - ahogy Borcsa néni hívja - az égben van.

   Egy decemberi napon a két gyerek az egyik üzlet kirakatában megpillant egy csodaszép hölgyet (egy próbababát) csodaszép ruhába öltöztetve, ami megszólalásig hasonlít az édesanyjukhoz. És csodák csodája, amikor elmennek a kirakat elöl, a gyerekek felfedezik, hogy a bábu, a csodaszép ruhás hölgy rájuk mosolyog. Persze Borcsa néni nem hisz a gyerekeknek, de ettől a naptól fogva Annus és János, amint teheti, felkeresi a szép hölgyet, közben pedig kisanyjuk az égben meghatottan figyeli két gyermekét...
      Annus belekapaszkodott Bori Borcsa szoknyájába, és ijedten kiáltott fel:
      - Borcsa néne! Nézze csak! Nézzen oda! Ez a viaszhölgy utánunk néz, és ránk mosolyog... ránk mosolyog!
      János meglepetten kiáltott fel:
      - Ránk mosolyog! Szavamra mondom, Borcsa néne, szavamra!
      Öreg Borcsa visszanézett a viaszhölgyre, és bosszúsan mondta:
      - Ugyan, kis ostobák! Képzelődtök! Hogyan mosolyogna rátok, hiszen fából és viaszból van.
      Bori Borcsa okos öregasszony volt, de ezúttal nem volt igaza. 

   Tudom, hogy elfogult vagyok Molnár Ferenccel, de ez a mese olyan szép, bájos, szívmelengető. Gyönyörű példája a gyermeki szeretetnek, a csodavárásnak és az abban való hitnek, ami ilyenkor még inkább felerősödik mindannyiunkban, még akkor is, ha nem vesszük észre. Mert ahogy a két gyerek készül a naponta a viaszhölggyel való találkozásra és a Karácsonyra, úgy készülünk mi is az ünnepre.

  Reich Károly rajzai pedig csak még élvezetesebbé teszik az olvasást. Szinte mindegyik oldalon találunk egy-egy illusztrációt, így talán a kisebbek is szívesen hallgatják majd a mesét és nem mondogatják, hogy lapozz már.

  Kortól függetlenül mindenkinek ajánlom, hiszen a mesékből nem lehet (nem lenne szabad) kinőni. Molnár Ferenc pedig csak még nagyobb kedvenc lett.


Molnár Ferenc: A kékszemű
Reich Károly illusztrációval
46 oldal
Móra Kiadó, 2011
1990 Ft

2014. december 17., szerda

Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?


   Milyen szokatlan, mondathatnánk furcsa, ambivalens cím. Amikor először találkoztam a könyvvel az interneten, mentem is tovább, mert egész egyszerűen az jutott eszembe, biztos ez is valami manapság divatos önsegítő bestseller lehet, olyasmi, amivel Bridget Jones könyvespolcai vannak tele. Aztán később több, nagyon is pozitív véleményt olvastam róla, de mégsem éreztem késztetést, hogy ez engem érdekelne. Nemrégiben valamiért megint csak eszembe jutott, és akkor már tudtam, nekem ezt el kell olvasnom.
   Elöljáróban elmondanám, hogy a hit mindenkinek a magánügye, amit illik tiszteletben tartani, de Mrs. Winterson bigottságára nehéz szavakat találni, ez néhány mondattal lejjebb ki is derül. 

    A Winterson házaspár 1960-ban megállt egy kiságy, egy rossz kiságy előtt, hogy hazavigyen egy hathetes kislányt, mivel saját gyermekük házasságuk addigi évei alatt nem született. A férj egyszerű munkás volt, az asszony nagydarab, gonosz, háztartásbeli és vakbuzgó keresztény. Mrs. Winterson azért szeretett volna egy kislányt, hogy legyen egy barátnője. De az ördög rossz kiságyhoz vezette, amit az elkövetkező években rendszeresen a kis Jeanette fejéhez is vág.

   Milyen környezetbe is került ez a csöppség? A férjet nyugodtan papucsnak is nevezhetjük, akinek nincs beleszólása semmibe, hiszen a felesége minden pénteken elveszi a fizetését és csak néhány pennyt ad vissza neki. Egy olyan asszonyt kap anyának, aki boldog, hogy rátalált Jézusra, az Apokalipszist várja, nem hisz a test feltámadásában (ezt persze a gyülekezet előtt titkolja), az egész házat, még az árnyékszéket is!!! bibliai idézetekkel tapétázza ki, a lányát Mózes könyveiből tanítja olvasni, a családjának a Bibliából olvas fel és ha a végére érnek, kezdik elölről. És ez az asszony éjszaka főz, hogy ne kelljen egy ágyban aludnia a férjével, csak a rosszat látja örökbefogadott gyermekében, akit rendszeresen kizár a házból és ver is.

   Ugye, hogy nem éppen ilyennek képzeljük az eszményi anyát? És miért csodálkozik, ha a gyereke nem úgy viselkedik, ahogyan ő szeretné? Mert a kis Jeanette rossz, megbántja a barátait és abban a pillanatban ezt élvezi. Egy napon felfedezi, hogy az irodalom és a könyvek világa az egyetlen menedék a számára, ám anyja szerint a könyvekkel is csak a baj van, a Biblián kívül nem tűr meg más olvasmányt a házban. Így a kislány titokban viszi haza a könyveit, majd az accringtoni könyvtárnak köszönhetően fedezi fel az angol irodalmat A-tól Z-ig (Jane Austen, Gertrude Stein, T. S. Eliot, Shakespeare stb).

   De mindez még hagyján! Egy napon Mrs. Winterson megtudja, hogy a lánya a saját neméhez vonzódik! Mi ez, ha nem botrány, szégyenfolt a család becsületén? Ezért kiprédikálják a családot, Jeanette-et ördögűzésnek vetik alá. És ekkor jön az a bizonyos kérdés, ami a címben is elhangzik. A tinédzser Jeanette pedig elgondolkodik: ő nem akar normális lenni, ő boldog akar lenni. Ha az a normális, ahogyan az anyja él, köszöni, nem kér belőle. Ő tanulni akar, felpakol és otthagyja addigi otthonát.


   Jeanette útkeresése, önvallomása ez a regény. Egy olyan nőé, aki visszaemlékezik, de nem vádol, nem a bosszú fűti, pedig a gyerekkora Dickens tollára kívánkozik, mégis ő egyszerűen csak élni és szeretni akar. Szeretet akar adni és kapni. Mert utóbbit nem kapta meg gyerekként, nem tudja, milyen az, ha egy gyereket szeretnek a szülei. Élete legkeserűbb pillanataiban is talál mentsvárat, és ezt a mentsvárat a versek jelentik: hogy egyszer megtanulta azokat a sorokat, melyeket így bármikor és bárhová magával tud vinni, melyek mindig kéznél vannak és ha kell, erőt meríthet belőlük:
   Azért hiszek a szépirodalomban és a történetek hatalmában, mert rajtuk keresztül a nyelveken való szólás valósul meg. Nem kell elhallgatnunk. Ha valami nagy baj ér, keresgéljük a szavakat, dadogunk, hosszú szüneteket iktatunk be. Elakadunk. Mások nyelvén keresztül azonban visszakapjuk a nyelvünket. Fordulhatunk a vershez. Kinyithatjuk a könyvet. Valaki már járt odalent a mélyben, és felhozta nekünk a szavakat. 
   Szükségem volt szavakra, mert minden boldogtalan család a csöndre esküszik. Sosem bocsátanak meg annak, aki megtöri a csöndet. Neki kell megbocsátania saját magának. 

    Jeanette Winterson megtörte a csendet. Őszintén mesél, nem hallgat el semmit sem a borítón szereplő kislányról, sem a tizenéves, majd felnőtt önmagáról. Bevallása szerint nem szereti a lineáris történetvezetést, amit mi is megtapasztalunk olvasás közben, de az eseményekbe befurakodó korábbi történések egyáltalán nem zavaróak, sőt éppen általuk értjük meg az aktuális jelent. Egyetlen aprócska zavaró tényezőt találtam csak a regényben: Accrington részletes bemutatását, de sosem lehet tudni, mikor veszi hasznát az ember az itt olvasottaknak.

   Gondolatébresztő és egyáltalán nem hatásvadász. Irodalomszeretőknek erősen ajánlott, de egyébként is, ha jókor kerül a kezünkbe, nagyon sokat ad(hat). Hihetetlen Winterson élni akarása még a legnehezebb pillanatokban is.

   Jeanette Winterson többször is említi az első regényét, a Nem a narancs az egyetlen gyümölcsöt, amit jó lenne a magyar boltok polcain is látni. De azért örüljünk annak, hogy ez a könyve már megjelent magyarul.


Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?
Eredeti cím:Why Be Happy When You Could Be Normal?
Fordította: Lukács Laura
264 oldal
Park Kiadó, 2013
3500 Ft
Az írónő honlapja

2014. december 15., hétfő

Vers hétfőn

William Blake: Angyal
Fordította: Vámosi Pál


Álmot láttam, mily talány!
Voltam szűz királyleány,
Angyal őrzött, égi sarj,
Ne érintsen semmi baj.

S mert könnyem hullott végtelen,
Megtörölte két szemem,
Könnyem hullott, gyors özön,
Elrejtettem örömöm.

Akkor elszállt, menekült;
Rózsa-reggel felderült;
Illant könny és félelem,
Dárda, vért lett fegyverem.

S mire gyorsan visszatért,
Óvott már a dárda, vért,
Mert ifjuságom elrepült,
S fürtjeimre hó terült.




Weöres Sándor: Nől a dér, álom jár


Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.

Én is, ládd, én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék.

Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék.

Viasz-szín, kén-sárga
mennybolt alatt járnék,
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.

Kis ágat öntöznék
fönn a messzi Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.

Csak sírnék, csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább utolsó
fia-lánya volnék.


Versek:
William Blake
Weöres Sándor

2014. december 12., péntek

"A telet jelenti még a karácsonyi készülődés is"


   Biztos vagyok benne, hogy sokan felhördülnek, néhányan talán az első kő után kapkodnak, de bevallom, gyerekkoromban teljesen kimaradtak Fekete István könyvei. Ill. miután elsősként elolvastam a Vukot (amit nagyon szerettem), itt meg is szakadt a kapcsolatunk. Az ok egyszerű: nálunk alsóban nem voltak kötelező olvasmányok, nem kellett olvasónaplót írni és senki sem kérte számon, hogy ugyan miért vittem vissza olvasatlanul a Bogáncsot a könyvtárba, és miért nem olvastam el később, amikor már a saját polcomon is megvolt?

    Így annyi volt biztos számomra, amikor kezembe vettem ezt a novellagyűjteményt, hogy garantáltan számíthatok szép tájleírásokra és sok-sok állatra. De nem is baj, hogy csak ennyit tudtam.


   Igazi időutazás ez a kötet: olvashatunk disznóölésről, gyerekkori csúszkálásról, betlehemezésről, karácsonyi ajándékokról, emberekről, éjféli misékről, sorsokról és természetesen állatokról.
   Olvasás közben eszembe jutott, amikor gyerekkoromban nálunk is összegyűlt a család decemberben egy-egy disznótor alkalmával.

   Az egész kötetet áthatja az emlékezés, a természet- és az emberszeretet, de a Tavaly ilyenkor első kézből szembesít a háború borzalmaival, mert akkor és ott, voltak emberek (és sajnos ma is vannak), akiket nem érdekelt, hogy ünnep van.

  Gyönyörű gondolatokkal találkozhatunk, melyek közül a következőt emelném ki:
      Ilyenkor - így karácsony táján -  a magányos szobák még magányosabbak, a régi puszták még csendesebbek, de az emlékek élőbbek és kedvesebbek, olyan, mint az elmúlt idők és elmúlt barátok halk, puha ölelése.
      Ilyenkor jólesik az elsüllyedt, öreg utakat megjárni, a fiatalság ragyogó útjait, a szelíd kalandok tiszta éjszakáit, és látni az elment patakok ringató játékát a holdvilággal, a szánkós utak alig pendülő éjszakáit, a karácsonyfákat, amelyek el nem múlnak soha, és az álmokat, amelyek az örökkévalóságból jöttek, oda is szállnak vissza pihenni és boldognak lenni, mint a szeretetben megfürdött emberi lélek.
     És ilyenkor nem jut eszembe: pénz, jólét, dicsőség, nyers vágy és elmúlt szerelem, csak a múló élet apró örömei, távoli nevetés a szívemben és emberek, akik halkan járnak valahol a ködben, csendesen szólnak az idő árnyékai mögött, mégis őket hallom, és nem a fájdalom ordítását, a dicsőség nyers kiáltását, vagy a szerelem bódult és rekedt suttogását. 

   Olyan ezt a novellagyűjteményt olvasni, mint kinyitni egy régi fényképekből és emlékekből összeállított albumot, mely az évek hosszú sora alatt gyűlt össze. Megelevenedik előttünk a téli erdő, a már említett gyerekkor, a disznótorok, az ajándékok, ünnepek, betegségek sora, rokonok, barátok, ismerősök alakja és közben belőlünk is előtörnek az emlékek és ráeszmélünk, hogy valami hasonló velünk is megtörtént gyerekként, amire mi is ilyen büszkék voltunk, vagy éppen így pironkodtunk miatta.

   A fülszöveg is rögtön megemlíti Fekete István mély vallásosságát, de nem kell megijedni, bár a hit fontos szerepet kap több írásában is, de nem térítő szellemben, tehát ne ijedjen meg senki tőle.

   Tökéletes hangolódás az ünnepre, csendben, elmélyedve érdemes olvasni, majd évről évre újra és újra elővenni és újra megnyitni az emlékek folyamát.
   Nálam pedig lassan itt az ideje, hogy bepótoljam gyerekkori hiányosságaimat. 

   A kötetben található novellák jelentős része a legutóbb 2000-ben, az Új Ember Kiadó gondozásában megjelent Régi karácsony c. kötetben is megtalálhat, ami most újra megjelent és 1980 Ft-ba kerül.

    Csak - persze -  a karácsonyfára nem volt magyarázat, de az emberi élet nagy fordulataira rendesen nincs magyarázat.

Fekete István: Karácsony éjjel
Fekete István művei sorozat
192 oldal
Lazi kiadó, 2005
2000 Ft
A konyvar.hu szerint egyetlen boltban kapható, egyébként antikváriumokban érdemes keresni és beszerezni. 

2014. december 10., szerda

"Assisi Szent Ferenc volna az egyetlen, aki ebben a házban otthonosan érezné magát"

   Az eddigi Durrell-olvasmányok után elérkezett végre az idő, hogy megismerkedjem a legelső kötettel, ami egyben a Korfu-trilógia nyitánya is, és végre többet megtudjak Spiróról is.

  Durrellék a ködös Albionban tengetik napjaikat és már elegük van az esős időjárásból. Szerencse, hogy Larrynek rengeteg barátja van, akikkel rendszeresen levelet vált, és az egyik levélben az az ötlet érkezik: költözzön a család Korfura. Micsoda remek elképzelés! Csakhogy egy költözés nem is olyan egyszerű, főleg négy gyerekkel és néhány állattal. De a Durrell család nem ismer lehetetlent, így útra kelnek számtalan bőröndjükkel, egy kutyával és néhány kalitkával.

   Csakhogy már sem az utazás, sem a megérkezés nem megy olyan könnyen. Hála az isteneknek, hogy megismerik Spirót, aki bizonyos angol nyelvismerettel bír és szívesen áll a család rendelkezésére. 

   Némi nehézség árán sikerül is elfoglalniuk egy megfelelő villát, de az élet Korfun sem olyan idilli: Larryt egy szamár zavarja az írásban, Margót tovább kínozzák a pattanások, Leslie kedvére hódolhat a fegyvereinek, Gerry mindenféle emberekkel és állatokkal köt barátságot, utóbbiakat előszeretettel hordja haza, míg a mama igyekszik békét teremteni csemetéi között.

   - Ugyan, ugyan, minek veszekedtek - szólt rájuk mama.
   - Larry olyan marhán értelmetlen.
   - Na, tessék - méltatlankodott Larry -, én vagyok a család legértelmesebb tagja!
   - Igen, drágám, de veszekedéssel nem lehet a kérdést megoldani. Keresnünk kell valakit, aki tanítja Gerryt, és felébreszti az érdeklődését.
   - Úgy látszik, egyetlen dolog érdekli - mondta Larry keserűen -, éspedig az, hogyan lehet mindent betölteni az állatvilággal. Nem hiszem, hogy az effajta érdeklődést tanácsos táplálni... Már így is életveszélyes... Ma reggel rá akartam gyújtani, hát egy ménkű nagy dongó repül ki a gyufaskatulyából.
   - Az enyémben szöcske volt - szólalt meg Leslie zordul.
   - Igen, én is azt hiszem, hogy az ilyesmit meg kellene tiltani - mondta Margo -, én pont a fésülködő asztalomon találtam egy nyüzsgő dögökkel teli, undorító üveget. 
   - Én eltekintenék a dongók támadásaitól, ha ez vezetne valamire - hangsúlyozta Larry , de ez átmeneti időszak, tizennégy éves korára kinövi.
   - Már kétéves kora óta ebben az átmeneti időszakban van - vélte mama , - és még semmi jelét sem mutatja, hogy ki akarná nőni.
A kis Gerry Korfun

   Közben - ahogyan a fenti idézet is tanúsítja - Gerry fejét igyekeznek mindenféle tudománnyal megtömni, ami nem is olyan egyszerű feladat, hiszen őt a természet érdekli a leginkább. De hála Larry kiterjedt ismeretségi körének, felbukkan a színen Theodore, akivel a fiú azonnal megtalálja a közös hangot.

   A számtalan kaland közben nemcsak a szigeten élőket (embereket és állatokat egyaránt) ismerhetjük meg, de megtudhatjuk, mi történik, ha a család néhány tagja is a tömeggel együtt egy elhunyt szent papucsát csókolgatja annak reményében, hogy ő teljesíti a kívánságukat, találkozunk egy gyilkossal is, vendégeket fogadunk, majd ismét költözünk a családdal és közben rengeteg ismerettel gyarapodunk - észrevétlenül. Mert Gerry természetesen legszívesebben az állatairól mesél: legyen az lábas vagy lábatlan jószág, sosem gondoltam volna, hogy egy gekkó és egy sáska csatája ilyen izgalmas lehet. Pedig nem tartoznak a kedvenc állataim közé.

  Csoda, ha még a mama is megörül egy kiskutyának? Csakhogy e nem mindennapi kutya érkezése micsoda kalamajkákat tartogat! És még nem említettem a mama fürdőruháját és még sok minden mást...


   Ki ne ezt szeretné ezt a flúgos családot, akikkel mindig történik valami és akiknek az otthonában lehet, hogy tényleg csak Assisi Szent Ferenc érezné jól magát? Mindenesetre azalatt az egy hét alatt, míg róluk olvastam, szívesen és örömmel vendégeskedtem náluk, mert bár rendszerint veszekednek és osztják egymást, mégis érezni, mennyire szeretik egymást.

   Aki pedig ezen a könyvön sem tud nevetni, annak nincs humorérzéke. Zseniális és imádom Spirót!
Aki eddig valamiért elsiklott Durrell könyvei fölött, bátran vegye a kezébe ezt, mert nagy valószínűséggel azon kapja magát, hogy mostantól vadászni fog rájuk.


   Azért a dicséret megilleti Sárközi Györgynét (Molnár Mártát, igen, Molnár Ferenc lánya), akinek nagyszerű fordításában olvashatjuk mai napig a Korfu-trilógia első részét.

 A kötetből filmadaptáció is készült. Valaki esetleg látta már?

  - Borzalmas szemetet csináltak a papírjaidból - jegyezte meg Margo.
   Larry egy pillanatra zihálva rámeredt:
  - Micsoda tökéletes meghatározása a tényeknek! - mondta végül. - Mindig  készenlétben tartasz valami alkalmas közhelyet, hogy véleményt nyilváníts egy katasztrófáról. Irigyellek ezért, hogy sorscsapások idején képtelen vagy az értelmes beszédre!

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
Eredeti cím: My Family and Other Animals
Korfu-trilógia 1. 
Fordította: Sárközi Györgyné
Illusztrálta: Réber László
338 oldal
Európa Kiadó, 2007
1800 Ft

2014. december 8., hétfő

Vers hétfőn

T. S. Eliot: Dal a jégpacsokról
Fordította: Weöres Sándor


Jégpacs Macskák ez estelen,
Jégpacs Macskák, mind ül meg áll,
Jégpacs Hold süt szépségesen,
Jégpacs Macskák meg Jégpacsi Bál.

Jégpacs Macskák fehér-feketék,
Jégpacs Macskák kicsit kicsik,
Jégpacs Macskák víg-fényesek,
Ha kornyikálnak, jólesik.
Jégpacs Macskák víg-arcuak,
Jégpacs szemeik ragyogó feketék,
Figyeld kecses úri modorukat,
Várják, kel a Jégpacs Holdkerék.

Jégpacs Macskák lassan növők,
Jégpacs Macskák nem túl nagyok,
Jégpacs Macskák kigömbölyödők,
S a tánc-tudományuk dzsigg s gavott.
Míg a Jégpacs Hold meg nem jelenik,
Toalettjüket rendezgetők,
Mosakodnak és ringnak füleik,
Tappancsaik törülközők.

Jégpacs fekete-fehérke kóc,
Jégpacs Macskák arányosak,
Ugrálnak, mint zsinegen fa-bohóc,
Jégpacs Hold pillantásnak.
Még délelőtt mind hallgatag,
Még délután szieszta volt,
Terpszikhoréi tudományukat
Lejtik, ha kél Pacs Macska Hold.

Jégpacs Macskák fehér-feketék,
És (mondtam, nem figyelsz) kicsik;
Amikor viharzik az éjjeli ég,
Hallban fickándani jobb nekik.
Mikor ragyogva ég a nap,
Azt hinnéd, mind mit sem csinál,
Őrzik kondíciójukat:
Lesz Pacsmacs Hold, Pacsmacska Bál.


Michael Sporn illusztrációja a vershez
Vers

2014. december 6., szombat

Karácsonyi ajándék - Magyar írók karácsonyi novellái


   A karácsonyi forgatag és az év végi rohanás közepette nem árt egy kicsit lélekben is hangolódni az ünnepekre, így ilyenkor érdemes esténként elővenni egy-egy antológiát, amiben mindannyian megtaláljuk a leginkább kedvünkre való novellát. Ebben igyekszik segítséget nyújtani a Karácsonyi ajándék is, melyben tizenkilenc magyar író huszonkilenc novelláját olvashatjuk.

   A novellák négy fejezetre oszlanak, de mindegyikükben fontos szerepe van a karácsonynak, a családnak, a közösségnek és az érzéseknek. Akadnak köztük vidámak, szomorúak és elgondolkodtatóak egyaránt.

   A nyitó novella Molnár Ferenc Karácsony előtt c. műve, amit nem csak a személyes elfogultságom miatt emelnék ki. Ez a történet valójában egy színpadra termett jelenet, csak Molnár ezúttal prózában írta meg. Ám le sem tagadhatná színműíró mivoltát, elég csak az első bekezdést elolvasnunk.

   A helyszín F. Soma lakása a negyedik emeleten, hajnali három óra van. Soma a mamussal vitatja meg éppen, kinek mit adnak és ők maguk kitől mit kapnak ajándékba. Az egész történet humoros és ironikus. Mindenki közölte már mindenkivel mit szeretne ajándékba és azt, kinek és miért adja majd tovább. Így mindenki kap valamit és mindenki ad a másiknak is valamit és nincs sértődés! Zseniális. Olvasás közben eszembe is jutott, hogy ilyenkor bizonyára nagy sikert aratna akár egy iskolai előadáson is.

    Bevallom, Móricz Zsigmond Boldog karácsonyt! c. írása, melyben gyermekkorára emlékezik vissza (ahogy teszi azt a Karácsonyi emlékben is), akár a nagycsaládosok propagandanovellája is lehetne, hiszen központi témája a Miért jó, ha sok gyerek van a családban? Erről nincsenek személyes tapasztalataim, de bizonyára igaza van Móricznak. (Bár a mai világban nem biztos, hogy ő is ennyire buzdítaná a népet...)

    Tömörkény István novelláiban a tanyasi világba (A szent hét a homokon) és a szegények (Karácsonyi vásár) karácsonyaiba enged bepillantást. Előbbiből megtudhatjuk, hogyan ünnepeltek a tanyán a világtól elzárva élők, míg utóbbiból kiderül, hogyan vásárolnak ajándékot a szegények. Ők azok, akik előbb valami még használható tárgyuktól megválnak vagy újrahasznosítják, hogy szert tegyenek egy kevés pénzre, amiből a zsibvásárban futja valami kis ajándékra. Kedves, mégis szomorú történet, főleg, ha belegondolunk, hogy ma is élnek ilyen emberek, akik csak így tudják meglepni a gyerekeiket, unokáikat egy-egy aprósággal.

    Nem kevésbé elgondolkodtató Wass Albert Magyar karácsony Bajorföldön c. novellája, melyet olvasva talán (remélem) sokan lesznek, akik elgondolkodnak azon, vajon kinek lenne több oka a nyafogásra: neki, aki jó dolgában már nem tud mit csinálni vagy a novella szereplőinek? Cseke Márton imádsága - mindegy, hogy hiszünk vagy sem -, önvizsgálatra buzdít mindannyiunkat.

   Akit eddig nem sikerült elrettenteni és szereti a sötét hangulatú és/vagy a nem a tipikus karácsonyi történeteket, felhívom a figyelmét Füst Milán Bábi, Ady Endre Az Árkyak karácsonya, Babits Mihály Az erdő megváltása, Tersánszky Józsi Jenő Az emberek jósága és Bíró Lajos Karácsonyi utazás c. írásaira.

   De hogy ne csapjon át a kedvünk búskomorságba, a vidámságra vágyók figyelmébe ajánlom Mikszáth Kálmántól a Karácsonyi legendákat és Heltai Jenőtől az Elmélkedések a karácsonyfa körült. Mindkettőben fontos szerepet kapnak a gyerekek, utóbbiban az ötéves Boci és a négyéves Mimi vitatja meg lefekvés után a karácsonyfa és az ajándékok misztikumát, és nem is gondolnánk, Boci mennyi újdonsággal szolgál kishúga számára. Imádtam ezt a kis jelenetet.

  Aki szereti, ha a vallás is jelen van egy-egy történetben, bizonyára nem fog csalódni Gárdonyi Géza Csordásék karácsonya és Wass Albert Magyar karácsony az égben c. novellájában.

   De mindenképpen említésre méltó Török Gyulától A játékok és Heltai Jenő másik két története is: Karácsonyeste és az Ünnepi vacsora. Utóbbiban ismét megcsillogtatja a fanyar, iróniától sem mentes humorát, ill. a másik kedvencemet emelném ki: Zilahy Lajostól A szárnyatlan angyalt, ami igazi, szívmelengető karácsonyi novella.

   A bejegyzés végére majdnem az egész tartalomjegyzéket sikerült felsorolni, úgyhogy röviden: remek válogatás ez a kis kötet, melyben garantáltan mindenki megtalálja a leginkább kedvére való karácsonyi történetet, mellyel elkezdheti az ünnepre való lelki készülődést is. Ünnepelhetünk külföldön külföldiekkel, gyerekek párbeszédébe hallgathatunk bele, betlehemezünk Erdélyben, félelmetes farkaskalandba keveredünk vagy részt vehetünk többek (bohémek, szegények, gazdagok) Szentestéjén is.
Kár, hogy a válogatás már az antikváriumokban is csak nagyítóval lelhető fel, de ha valahol rábukkanunk, érdemes beleolvasni a következő hetekben.

   - Azért se mondom meg, pedig tudom, miért... - kiáltja be az ajtóból titokzatosan.
    Most már a Marit faggatja az apja:
   - Mit vett megint a fejébe az a rossz kölyök?
   - Gyanakszik, atyus.
   - Kire?
   - Tirátok. Hogy azt mondja, mikor a Jézuska elmegy, megdézsmáljátok a hozott ajándékokat.
    Íme a földi alak, melyből már némi por az ő fehér lelkére is fölszállt. Palika már gyanakszik. Lelke még az eget keresi, de már az eszét megpörzsölte a föld dögletes párája. Még jó, még hisz, de már kételkedik is.
Mikszáth Kálmán: Karácsonyi legendák
      

Ha minden igaz, Karácsonyig minden héten legalább egy-egy, az ünnephez kapcsolódó olvasmányról hozok bejegyzést.


Karácsonyi ajándék
Magyar írók karácsonyi novellái
Sorozat: Novella
Válogatta: Kőrössi P. József
240 oldal
Noran Kiadó, 2001
2000 Ft
A felsoroltakon kívül az alábbi szerzők novelláival találkozhatunk a kötetben: Bródy Sándor, Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső, Nyírő József, Szomory Dezső, Tamási Áron.

2014. december 5., péntek

"Azért lettem tanítónő, hogy magam legyek cselekedeteim ura"


   Bródy Sándor jó ideje szerepelt már a várólistámon, azon is kiemelt helyen talán legismertebb színműve, A tanítónő. Amikor a múlt szombati Aranymetszésben (interneten visszanézhető) a friss Prima-díjas Lovas Rozi beszélt erről a szerepéről, rögtön felkaptam a fejem arra a mondatára, mennyire aktuális ma is ez a darab, és nem volt többé kérdés, hogy végre elolvasom.

   Bródy szerint műve Falusi életkép három felvonásban. A helyszín egy kis alföldi falu, ahová - a Monarchia éveiben - új tanítónő érkezik Tóth Flóra személyében. Flóra fiatal, szép, céltudatos és csak tanítani szeretni, szépre és jóra nevelni a gyerekeket.

   A falunak már van egy tanítója, egészen pontosan egy középiskolai tanára, akit szintén ideküldtek. A férfi mindezt leminősítésként éli meg, visszavágyik Budapestre, ahol bár hús helyett tejet ebédelt, de ott legalább nem ilyen volt az élet. Ott volt élet. Már itt éreztem az aktualitást.
 TANÍTÓ: Nyomorult egy falu. Közkönyvtár, az nincs, de enni, azt tudnak. Éhezni inkább, de fent, fent! Ott délben tej... Itt hajnalban hús!

    Aztán fokozatosan fény derül arra is, hogy nincs kit temetni, hiszen az öregek kivándoroltak, csak a fiatalabbak és a gyerekek maradtak. Ez bár fordítva, de napjainkban is így van.

   A fiatal tanítónő rögtön ajánlatot kap ifj. Nagy Istvántól, a fiatal szoknyavadász úrtól, aki arra kéri, tanítsa a birtokán élők gyerekeit, majd, hogy az ő helyesírásán segítsen. Csakhogy Flóra nem vállalja. 

   És a java még csak most következik: a falu vezetői, ha úgy látják, pálcát törhetnek bárki felett, és ha ők így érzik, meg is teszik. Elvégre egy olyan nőre, aki - szerintük - züllött életet él, ráadásul erkölcstelen ponyvát olvas, nem bízható az ifjúság nevelése. Csakhogy nem számolnak Flóra igazságérzetével:
FLÓRA: Vigasztalni akar. (Fennen.) De nekem nincs szükségem semmi vigasztalásra. Én ki fogom keresni az igazamat. Én az állam szolgája vagyok, az nevelt, az küldött... el. (Változott hangon.) Sehová se megyek. Mindenütt azt fogják mondani: bízzam rájuk magamat. Csak rám... Mért nem vagyok rút, mért nem vagyok puklis, öreg. A fiatalság csak annak szép, aki el akarja rabolni. Nekem rút. Kartárs, én elvesztettem a szívemet. Én gyáva vagyok, én nem vagyok feminista, én - asszony vagyok!

   A bejegyzés elején a színmű aktualitását említettem: ahogy felvonásról felvonásra, mondatról mondatra haladtam, egyre inkább átéreztem, mennyi minden van ma is így. Pedig a darabot 1908-ban mutatták be először és azóta bizony eltelt százhat év, de a világ nem sokat változott. Ma sem örülnek egy patriarchális társadalomban egy újonnan érkezőnek, aki ráadásul nő és másként gondolkodik, mint ők. Ha a nő fiatal és szép is, pláne csapdába esett. Megszoksz vagy megszöksz. Flóra dönt, tudja, hogy csak egy választása van. De vajon melyik utat választja? Elfogadja-e valamelyik férfi támogatását? Behódol-e az iskolaszéknek és a falu elöljáróinak, vagy elmegy?

  Ezeket a kérdéseket boncolgatja a dráma, miközben talán mi is elgondolkodunk az olvasottakon vagy a látottakon-hallottakon, ha éppen egy színházban nézzük meg. Mi vajon hogyan döntenénk? Meg tudnánk-e felelni egy egész közösség elvárásainak, be tudnánk-e hódolni?

   Érdekesség: a dráma végét a bemutatóra Bródynak át kellett írnia, és évtizedekig az új befejezéssel került színpadra, de napjainkban már az eredeti végkifejletet láthatjuk és olvashatjuk.
 
    1945-ben Keleti Márton forgatott filmet a színműből, Szörényi Éva és Jávor Pál főszereplésével. (A Youtube-on teljes egészében megnézhető.)

IFJ. NAGY: (...) Lovat lehet nemesíteni, embert ne lehetne?... Hogy én nem érek semmit? Igaz. De én akarok valamit érni. Valami nagyot csinálni. Nem tudom, mit. De fogok.

Bródy Sándor: A tanítónő
In: A néma levente - Öt magyar dráma
Európa diákkönyvtár
Európa Kiadó, 2006
900 Ft
A dráma a MEK-ban

2014. december 3., szerda

A piknik és egyéb kalamajkák


   Nos, ha nemrégiben azt írtam, elég hosszú időt töltöttem Durrell nélkül, akkor büszkén jelentem, az elmúlt hetekben sikerült két könyvét is elolvasnom. Ezek egyike A piknik és egyéb kalamajkák c. gyűjtemény, melyre PuPilla volt szíves felhívni a figyelmemet, akinek ezúton is köszönöm.

    A címadó történetben a Durrell gyerekek már felnőttek, Margo egy Jack nevű gépészmérnök felesége lett, lezajlott a II. világháború és Larry immáron tíz év után visszatér a szülőföldjére, melyet a mama méltó módon szeretne megünnepelni. Egy pikniket szervez, hiszen a háború ideje alatt nagy rádióhallgatóvá lépett elő és imádata tárgyának mindig igaza volt, így adott a jó idő, hogy felpakoljon a díszes társaság és egy kellemes napot töltsön a szabadban.

   Larry meg is érkezik és a humora változatlan. A család pedig többheti élelemmel felpakolva el is indul Esmeraldával, a Rolls Royce-szal, mely általában több időt tölt szétszedve, mint összerakva. Csakhogy mi történik, ha a technika ördöge felébred és a mindig igazat mondó rádiónak sincs igaza? Igazi kalamajka Durrell-módra!
- Milyen okos gondolat! - csodálta mama.
- Nem igazán - szerénykedett Larry. - Csak éppen ha az ember körül hegyekben tornyosul az ostobaság, minden logikus gondolat zseniálisnak tűnik. 

  A Vízre bocsátásban imádott családunk életében is eltelt néhány év, Margo elvált, ám a család utazókedve és az egymás szekálása mit sem változott. Ezúttal görögországi hajókirándulásra indulnak, ám a hajó valahogy nem úgy néz ki, ahogy ők elképzelték: az oldalán egy hatalmas lyuk tátong! És ez még hagyján: az uozót meleg vízzel szolgálják fel, a nájtklúbként emlegetett táncteremben a viktoriánus korból ottmaradt zenészek húzzák a talpalávalót, a személyzet töri az angolt és Margo is bent ragad a mosdóban. És ez még csak a kezdet!
– Ne nevettesd ki magad, Larry! – kiáltott fel mama. – Itt mindenki őrült!
– Dehogyis – rázta meg a fejét Leslie. – Itt mindenki görög.
– Rokon értelmű szavak – szögezte le Larry.

  Milyen szerencse, hogy A halak jellemét olvastam legutóbb, így nagyon megörültem, amikor immáron eme kötet fülszövegét olvasva megállapítottam, hogy Ursula ismét felbukkan, ráadásul rögtön a Viszony Velencében c. történetben! Már a cím is sokat sejtet. Nem is kell csalódnunk.
   Kedvenc állatgyűjtőnk egyedül, és már nem éppen zsenge korúan érkezik meg, hogy végre néhány napot eltölthessen e gyönyörű városban, amikor egy ismerős hangra lesz figyelmes. Nem, ez nem lehet! Pedig az! Ursula! Az az Ursula, aki ennyi év után is gyönyörű és ugyanilyen gyönyörűen gyilkolja az anyanyelvét. Ráadásul egy szerelmi háromszög tagjaival érkezett az olasz városba: a feleséggel és az ifjú szeretővel, akinek ráadásul kék vér csörgedezik az ereiben (így még nagyobb a kalamajka) és nem kell sokat várni a dühös és alkoholgőzös férjre sem. És a történet végén arra is fény derül, hogy Gerry méltán vetélytársa lehet Pasodoblénak...

   - Tavaly Spanyolországban megnéztem azokat a Gruyère-képeket... Hát  mondhatom, igazán lehangoló az a sok hulla meg minden. Nem úgy, mint ezek. Nekem igazán Canelloni a legkedvesebb olasz festőm! Elragadó!
    Kételyeim maradéka is szertefoszlott. Nincs még egy nő a földön, aki ilyen szétválaszthatatlanul egymásba tudna gabalyítani egy sajtot, egy tésztafélét meg két festőt.

   A szex lélektanát szeretettel ajánlom Minden Kedves Internetező figyelmébe, aki előszeretettel írja be a böngészőjébe az erotikus bestsellerek, illetve az ehhez hasonló kifejezéseket. Biztosíthatom, hogy nem fog csalódni!
   Gerry és családja életében (akik már ebben a történetben sem bukkannak fel, de sebaj) mindig is fontos szerepe volt a könyveknek és az olvasásnak. Így nem csoda, ha kedvenc állatgyűjtőnk gyakori vendége az egyik könyvesboltnak és antikváriumnak, ahonnan sosem távozik üres kézzel. (Ugye ismerős?)
   Egy ilyen alkalommal bukkan Havelock Ellis kilenc kötetes munkájára, A szex lélektanára, melyben - szerinte - az emberekre alkalmazott megállapítások egy része alkalmazható az állatokra is, így boldogan viszi magával a szállodájába. A hotelben pedig azonnal szemet szúr a személyzetnek a titokzatos, bőrkötéses könyvet mindenhová magával hurcoló és olvasó Mr. Durrell. Amikor pedig kiderül, mit rejt a bőrkötés, többen is érdeklődni kezdenek utána. Persze csak a barátjuk miatt, akinek problémája van. De hamarosan kiderül, nincs a személyzet tagjai között egy sem, akinek ne váll(hat)na hasznára valamelyik kötet.

   Az ifjú hölgy, aki segített levinnem a könyveket, nyilván úgy vélte: az én koromban már aligha illő, hogy egy férfi kilenc kötetet vásároljon a szex témájáról. John Ruston, a bolt gazdája, aki jó néhány esztendeje ismer, már megértőbb volt.
   - Hát igen - bólogatott ide-oda ingadozva, akár a táncoltatott medve -, hát igen. Ellis. Ritkán kapunk belőle. 
  - Időtlen idők óta keresem - válaszoltam. - Borzasztóan örülök.
  - Tiszta, szűz példány - jelentette ki akaratlan humorral John, kezébe vette a homoszexualitással foglalkozó kötetet, és belelapozott. 

   Mindannyian tisztában vagyunk vele, ha egy étterem megkapja a Michelin csillagot, az már jelent valamit. Oda érdemes betérni. Gerry is szívesen bújja a franciaországi éttermeket felvonultató kiadványt és rövidesen egy ilyen helyre látogat el, ami ráadásul jól meglapul a térképen. De csak tudhat valamit, ha megkapta azt a csillagot, nem? Ám amikor eléri a mesébe illő falucskát, benne a bájos fogadóval, még nem is sejti annak a bizonyos csillagnak a történetét...

  A kötetet záró novellában Durrell egy újabb oldalát ismerhetjük meg: a thrilleríróét. Mert A bejárat bizony nem éppen egy esti mese, minden adott az izgalmakhoz: egy ódon kastély, arisztokraták, hatalmas könyvtár, ahová egy könyvtáros érkezik (kicsit emlékeztet A Pendragon legendára, nem?), misztikum és bizonyos momentumokat olvasva Edgar Allan Poe is megnyalná mind a tíz ujját.

  
   Durrell remek kötetet állított most is össze, hiszen nem kell hiányolnunk kedvenc családunkat, Ursulát, a humort, sok-sok kalamajkát, egymás szekírozását, és még két izgalmas történetet is tartogat a végére. A kedvencem természetesen az első négy lett és örülök neki, hogy itthon olvastam, mert félő, hogy hangosan elnevettem volna magam (ami itthon persze megengedett).
   Bár hozzá mérve lényegesen kevesebb állat bukkan fel a novellákban, azért hasonlatok formájában nem kell őket nélkülöznünk.
   Durrellt Mindenkinek!

    Egyetlen apró kukacoskodás: annyira megszoktam, hogy Mrs. Durrell drágámozza gyermekeit, hogy zavart, amikor itt már a kedvest használta. Persze - galád módon - rögtön helyesbítettem, de erre illett volna Borbás Máriának figyelni. Ettől eltekintve minden fordítása zseniális.

Frissítés: 2015. júliusában az Európa ismét megjelenteti a könyvet. Hurrá!


Gerald Durrell: A piknik és egyéb kalamajkák
Eredeti cím: The Picnic and Suchlike Pandemonium
Fordította: Borbás Mária (1-5.) és Murai Mária (6.)
219 oldal
Európa Kiadó, 1997
Eredeti ár: 650 Ft
Reméljük, a közeljövőben az Európa ezt is újra kiadja.

2014. december 1., hétfő

Vers hétfőn

Kosztolányi Dezső: Reggeli áldás


Most kávé kellene. Pillés és enyhe kávé
     és egy nyugalmas, fekete szivar.
Hogy oly lázzal, mely ezer éjszakáé,
azt mondjam a kelő reggelnek: ávé,
     az ébredés lázadt szavaival.
Künn köd. Regényes, reggeli roráté.
     Itt benn a gyertya olyan halovány.
Fakó fal. Álmos ágyak. Örökös csönd.
Egy keltőóra, amely felcsörömpölt,
s most süketen vár és ver tétován,
hogy beleborzong fűtetlen szobám.

Ver a szivem... Órám is egyre ver még.
     És fojtogatja torkom az öröm.
Micsoda ez a régi-régi emlék?
Dalolni és sikoltani szeretnék,
     és szállani a hajnali ködön.
Csiklandja mellemet, oly édesen tép,
     mint bús gyerekkorom emlékei,
hogy álmosan gondoltam még az éjre,
s petyhüdt arcom a mosdó vize érte,
s szaladtam volna ki, a ködbe ki,
a nagy megindulást köszönteni.

Még nincsen itt. De jön. Hajrá a reggel.
     Még csupa folt és csupa sejtelem.
Nyomott szivem hozsannázva remeg fel,
füstöl az út gyászkandeláberekkel,
     és holt magány kong árva tereken.
Ilyen magányt nem látott soha ember,
     ez a magány csak énvelem rokon.
Gázlámpasor virraszt kihalt utaknál,
az éj mellett ravatalgyertya barnál,
így megyek az ájult fővároson,
s utolsó álmát félve meglopom.

Fekete bársonyok közt éji pompa.
     Oly nesztelen, oly csendes és kopár,
a kórházakba lámpa leng lobogva,
virrasztó lángok távol ablakokba,
     és éji fényük fájón folydogál.
Félő kaszárnyák bújnak össze sorba
     mik éjjel is úgy álltak az uton,
és szundikálnak, lomha, furcsa szörnyek,
dermedt nyakuk sután előre görbed,
kínos vonaglás reszket álmukon...
De itt a reggel, én, csak én tudom.

Egy bérkocsin rohanok most elébe,
     lihegve lesem, merre érkezik.
Külvárosokba bújok fázva-félve,
és belenézek szürkülő szemébe,
     megcsókolom didergő térdeit.
Jaj, merre jön? jaj, az utamba tér-e?
     Itt már az éjjel fátyola szakad.
Fáradt leányok, éjjeli pincérek,
ődöngő korhelyek, kik hazatérnek,
a percenő fényt várom sápatag,
nehézszagú, sötét tetők alatt.

A szívemet széttépem száz darabra,
     s az ébredőknek mind odavetem.
Az első villamos robog, hozsanna,
egy kiscseléd lámpát gyújt a magasba,
     s zöld fénybe motoz az emeleten.
Áldott, aki a reggelt nékem adja,
     áldottak e bús, fáradt emberek,
kik élnek és hozzámhajolva lágyan,
szelíd kezekkel hűtik éji lázam,
áldottak az alvók, a csendesek,
s áldottak, akik menni kezdenek.

Áldottak ők. Áldott, ezerszer áldott
     e decemberi deres virradat,
mely most szivembe, ahol minden átok,
világot gyújt és nyújt egy jégvirágot,
     nekem, kinek már semmi sem maradt.
Áldott mindenki, zokogok, kiáltok
     a tiszta lázak zengő reggelén,
áldott a szívdobogtató és szürke hajnal,
mely most megindul sejtető robajjal,
éj nap között, így még egész enyém,
s áldott a föld és áldott legyek én.

Graf Ádám fotója

Idén decemberben nem egészen az adventi készülődés jegyében válogattam össze a verseket (azokból már úgyis van néhány a blogban), de remélem, így is Mindenki talál kedvére valót az év utolsó hétfőin.

Vers
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...