2014. október 28., kedd

" (...) örüljünk, hogy van egy Fedák Sárink"


   Múlt vasárnap volt Fedák Sári születésének 135. évfordulója, és bár csak egy hangyányit csúszik a bejegyzés, de remélem, lesznek, akik kíváncsiak lesznek arra a nőre, akinek nagyon sokat köszönhet a magyar operett.

   A kötet szerzője Fedák Sári keresztfia, így a fülszövegben is találkozhatunk a személyes elfogultsággal a színpad e nagyasszonya iránt. A könyv olvasása után kijelenthetem, nem éreztem részrehajlást, sem elfogódottságot, Vörös Tibor sem nem ajnározta túl, sem nem becsülte alá Zsazsát, bár az tény és való, hogy A Fedák nem egy klasszikus életrajz.

    Nem a szokásos születési adatokkal és a gyerekkorról szóló részekkel találkozhatunk az első oldalakon, hanem Ady Endre versével és Zsazsa szavaival. Az ezt követő részekben pedig a visszaemlékezésé a főszerep. Emlékezik a keresztfiú, a család, a kortársak, a korabeli sajtó és maga, a címszereplő is. Az a Fedák Sári, akinek leghőbb álma volt, hogy színpadra léphessen és Beregszászról Budapestre utazzon, hogy Rákosi Szidi színitanodájában sajátíthassa el a szakma csínját-bínját. Csakhogy az édesapja mindezt nem nézte jó szemmel és megkérte Szidit, tanácsolja el a lányt a pályától. De amikor Rákosi Szidi megpillantotta a felvételin Fedák Sárit, másként döntött. Meglátta a lány tehetségét, aki színpadra született, így a család is kénytelen volt beletörődni Zsazsa választásába. És bár az első bemutató nem a várt sikert hozta (köszönhetően a primadonna ármánykodásának), a következő este Zsazsát igazolta, aki rövidesen az operettek csillaga lett.

   Hírnevét a János vitéz Kukoricza Jancsijának köszönheti, majd ezt követték a sikeresebbnél sikeresebb előadások. És Zsazsa haladt az úton, eljött a pillanat, amikor drámai színésznőként is megmutathatta tehetségét és beköszöntött az életébe a szerelem is, Molnár Ferenccel. Híressé vált társaságuk, ahol a kor olyan nagyjai ültek Zsazsa asztalánál, mint Heltai Jenő, Bródy Sándor  vagy Biró Lajos.

    Bár akadtak nehézségek is, de Zsazsa igyekezett felülkerekedni rajtuk, és később külföldön is sikert sikerre halmozott.
    De irigyei és rosszakarói mindig akadtak: a Tanácsköztársaság idején azzal vádolták, hogy vörös, később a legjobb barátai állították bíróság elé és nekik köszönhetően töltött el nyolc hónapot a börtönben. Elkobozták a villáját és a színháztól távol, egy kis tanyán húzta meg magát.

   Szívfacsaró volt olvasni, hogy az egykori primadonna szegénységben élt, egyetlen támasza, Margit, a bejárónője és a kutyái maradtak. Így éltek ők, ám szerencsére akadtak, akik nem feledkeztek meg Zsazsáról ekkoriban sem, nem felejtették el, amit korábban értük tett és rendszeresen csomagot küldtek neki és látogatták száműzetésében.

   Ahogyan már említettem, nem éreztem különösebb elfogultságot a kötetben, és kifejezetten tetszett, hogy nem a megszokott életrajzi formát követte, hanem egyedi módon tárja elénk nemcsak Fedák Sári életét, de a korszakot is. Nagyon tetszettek Zsazsa írásai, amiből egy őszinte, a sikertől egyáltalán nem megrészegült nő tárul elénk, aki harcolni is tud és nem feledkezik meg másokról sem.
  Zsazsa a kis vitrinből egy égszínkék szalagot vett ki. A szalagon felirat: "Fedák Sárinak előlegül a jövendőre, Beöthy László." Beöthy kosarának ez az égszínkék szalagja megtanított arra, hogy ezen a pályán mindig az a győztes, aki nevettetni tud. Megtanított arra, hogy a divat virágai a színpadon nagyon rövid életűek. Megtanított arra, hogy csak egyetlen pont van egy színész életében, melyhez ifjúsága múltán menekülhet: a lélek.

   Lehet, hogy a kortársak szerint nem volt szép, rövidlátó volt és tetemes hajkoronával sem büszkélkedhetett, de a fényképeket elnézve Fedák Sári az a nő volt, akire azt szokás mondani, hogy van benne valami. És el tudom képzelni, hogy ez a nő annak idején, amikor estéről estére megjelent a színpadon, olyan kisugárzással bírt, ami azonnal a hatása alá vonta a közönséget. Nem véletlenül voltak azok a telt házas előadások.

    A Fedák tehát nem csak egy kifejezés az ultiban (bocsánat, nem tudok ultizni). A Fedák név fogalom, egy ragyogó csillag a magyar színháztörténet egén. Ne feledkezzünk meg róla, mert nem ezt érdemli. 
    "Az egyik hétfői lap és egyik napilapunk vasárnapi száma politikai beállításban foglalkozott szerény személyemmel. Bármennyire is megtisztelő rám nézve ez a kitüntetés, ez esetben azonban mégis erélyesen tiltakoznom kell ellene. Immáron harminckilenc éves művészi pályám összes tapasztalatai után, művészetbölcseleti felfogásom a következő: az igazi művészet minden politikai áramlattól független, mindenkor azok fölött áll, mindenkor azok fölött fog állni, mert az igaz művészet örök."
   


Vörös Tibor: A Fedák
93 oldal + fekete-fehér fényképmelléklet
Háttér Lap- és Könyvkiadó, 1990
Eredeti ár: 260 Ft (antikváriumokban beszerezhető)

2014. október 27., hétfő

Vers hétfőn

Dsida Jenő: Zúg az őszi szél


Könnyelmű, bolondos fajta vagyunk.
De októberben nagyon félünk.
Sápadt az arcunk, fátylas a szemünk
s begyújtjuk a lobogó nagy tüzet.

Gyümölcsök helyett kis szobánkban
a polcokra meséket rakunk,
duruzsoló, piros, érett meséket:
fehér időkre kellenek.

Gondjainkkal megtömjük a kályhát,
- hiszen annyi van, annyi van! -
rövidke négy hónapig, öt hónapig
bizton eltartanak.

Vacogva megcsókoljuk egymást.
Aztán egy egész lompos fenyő-erdőt
húzunk magunkra takarónak:
Téli álomra térünk.


Vers

2014. október 23., csütörtök

A mi életünk


    Amikor kb. egy hónapja megláttam, hogy hamarosan megjelenik Anna Gavalda új könyve, rögtön tudtam, hogy ez kell nekem. Három éve olvastam az Együtt lehetnénket, amire azóta is szívesen gondolok vissza, bár magam sem tudom, miért nem olvastam időközben mást is az írónőtől. De nem is ez a fontos most, hanem az Édes életünk, melyben egy-egy kisregényt olvashatunk, két huszonéves fiatal útkeresésének lehetünk tanúi.


    Mathilde huszonnégy éves, művészettörténetet tanul, a szakdolgozatát kellene írnia, de a sógorának dolgozik. A feladata roppant egyszerű: álnéven ír hozzászólásokat az interneten különböző termékekhez, melyekkel elrettenti a későbbi vásárlókat és a céget, ami után az adott vállalat elgondolkodik és változtat. Ezek után Mathilde ismét felbukkan álnéven és most már pozitívabbnál pozitívabb véleményekkel árasztja el az oldalakat. 

    Emellett két lánnyal él albérletben, akik éppen rábíztak egy jelentős összeget, hogy másnap adja át a vállalkozónak, aki a lakásuk felújítását végzi és nem éppen szerencsés magánéletén gondolkodik egy kávézóban. Egy kávézóban, ahol már járt, üldögél, gondolkodik, mellette a táskája, benne a pénzes boríték. Mathilde egyszer csak feláll, pénzt hagy az asztalon és elindul. De kint döbben rá, hogy nincs nála a táska! Visszamegy, de a táskának hűlt helye... Mihez kezdjen? Mit mondjon a lakótársainak, akik elutaztak a hétvégére és megbíztak benne?

   De milyen az élet: egyszer csak megcsörren a telefonja és egy ismeretlen hang közli: nála van a táska...

    Lehet, hogy az életben minden elrendeződik, de ebből kiindulva azt mondani, hogy az élet szép, bizony kockázatos állítás.

   A második kisregényben a huszonhat éves Yann-t ismerhetjük meg. Ő is tipikus mai fiatalnak mondható: elvégezte az egyetemet, de nem tudott elhelyezkedni a szakmájában, így háztartási robotok bemutatásával foglalkozik, a barátnőjével él, aki éppen elutazott. Majd egy este minden megváltozik: Yann a folyosón egy szekrénnyel találja szembe magát, amit segít felvinni a fentebbi szomszédoknak, és bár ezt az estét nem így tervezte, de egy olyan világba csöppen, amit eddig nem ismert, sőt el sem tudta képzelni, hogy ilyen is létezik, hogy így is lehet élni.

   És te, marha, teszed, amit tenned kell: felvételik, vizsgák, diplomák, gyakorlatok.
   Az önkéntes gyakornoki állások, a nem díjazott gyakornoki állások, az anyagi ellentételezés nélküli gyakornoki állások, a dicsőséget hozó gyakornoki állások nem fizetett gyakornoki állások, meg a dicsőségért végzett gyakornoki munkák. Aztán a CV-k. Olyan fényképpel, ami tetszeni fog. CV papíron, CV online, CV dombornyomásban, videón, ahogy óhajtják, akárhogyan. A motivációs levelek. A motivációs mailek. A motivációs videók. Az... az összes értéktelen, hülye hadova, nem is tudsz már mit kitalálni, annyira nem hiszel bennük, annyira elkeserít, lelomboz, hogy ilyen fiatalon azért harcolsz körmöd szakadtáig, hogy te is adót fizethess, mint a többiek.
   (...) Igen, mindig megbízható voltál, egész életedben nem dobtál a földre egyetlen papírt sem, soha nem tetted fel a lábad a szemközti ülésre, még akkor sem, amikor nagyon késő volt, és senki sem volt a kupéban, van egy diplomád, szabályosan szerezted, de sajnos, nincs szerencséd, ez van. A te számodra nincs munka.
   Nem, nincs. Nem mondták neked, biztos vagy benne? Érdekes... Talán beszélj a szomszédasszonnyal.
   Hé, kisfiam! Ébresztő! Válság van!
   Ne szakmát tanulj, hanem hallgasd a híreket, legalább nem veszítesz annyi időt!
   Hogy mi? Nem érted? Várj, ne mozdulj, kiscicám, összefoglaljuk a helyzetet.
   Fiatal vagy, európai vagy, kedves vagy? 
   Akkor megszívtad, barátom!

   Hogy milyen ez a két kisregény? Ez bizony maga az ÉLET. Igen, Kedves Olvasó, így, csupa nagybetűvel. Nem egyszer éreztem azt, hogy a saját gondolataimat olvasom és azt gondoltam közben, hogy ez az Anna Gavalda egy zseni! Ez a nő nem csak néz, lát is. Látja a mai fiatalok helyzetét, a közösségi és mindenféle egyéb oldalak mögé képes látni, átérzi mindazt, amit egy mai fiatal átél. Mert anélkül nem tudott volna két ilyen történettel előrukkolni. Ez a két történet pedig nemcsak szembesít a valósággal, az ÉLETtel, de talán lesz, akit elgondolkodtat és ő is mer változtatni. Az idősebbeket pedig szintén elgondolkodtatja és talán ők is kezdik megérteni, hogy nem is olyan egyszerű ma fiatalnak lenni, mint az ő idejükben volt, és talán ezentúl nem ítélkeznek olyan könnyen a mai fiatalságon és nem rúgnak beléjük még egyet a "kedves" szavaikkal.

   Bloggerinaként pedig elmondhatom, hogy Mathilde szavai még inkább megerősítettek abban, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítok az internetnek és a való világnak:
      És a Facebook, az nem üres ábránd?
      És a Meetic? És az Adopte? És az Attractive? És az összes hülye társkereső oldal? Az összes szánalmas üst, ahol a magányotokat kevergetitek két képreklám között, a lájkok, a képzeletbeli barátok hálózata, a szemmel tartott közösségek, a védtelen, nyájban nyomuló, fizetős testvériségek hálózata, amelyek iszonyatosan gazdag szerverekhez kötősnek, azok vajon micsodák? 
      És az állandó lázas izgalom... A folyamatos hiányérzet, a telefonotok, amit egy percre sem hagytok békén, a képernyő, amit állandóan kioldotok, az életek, amiket azért vásároltok, hogy tovább játszhassatok, ez a nyitott seb, lefolyónyílás, állandó szorítás a zsebetekben... Ahogy egyfolytában azt nézegetitek, nem hagyott-e valaki a számotokra néhány szót, egy rövid üzenetet, egy jelet, egy visszajelzést, egy megjegyzést, egy... bármit. 
      És ez a "valaki"  bárki és bármi lehet, attól a pillanattól kezdve, hogy hozzátok szól, megnyugtat, és azt sugallja, hogy elevenek vagytok, hogy léteztek, hogy számítotok valakinek, de mivel nem ismer, úgy mellékesen bármikor bepróbálkozhat valami szarsággal. 
      Ezek a szakadékok, ezek a káprázatok, ezek a kódolt vonalak, amelyeket a metróban simogattok, azonnal eltaszítanak titeket, mint egy darab szart, amint nincsen "neki" térereje. Ezek az élvezetek éppen saját magatoktól választanak el benneteket, és leszoktatnak arról, hogy magatokra gondoljatok, hogy magatokról álmodjatok, hogy párbeszédben maradjatok az igazi valótokkal, hogy megtanuljátok megismerni önmagatokat, vagy újra ráismerni önmagatokra, nézni a többieket, ismeretlenekre mosolyogni, meglesni az embereket, flörtölni velük, lenyűgözni őket, sőt dugni velük!, de mindennek az illúzióját nyújtják nektek, azt az érzést, hogy az egész világot ölelitek.

   Mindkét kisregényt nagyon szerettem, de Yann története volt az, ami hozzám a legközelebb állt. Mert az én életem is sok ponton egyezik az övével és bár nem tudom, mit hoz a holnap, de hozzá hasonlóan úgy érzem, jól döntöttem, amikor meghoztam egy számomra nagyon fontos döntést.

   Csak a második olvasmányom volt az írónőtől, de biztos vagyok benne, hogy ezek után el kell olvasnom Anna Gavalda minden művét. Mert szókimondó, mert őszinte, mert egyszerűen jó olvasni és nem akarja megmondani a tutit, csak szembesít a valósággal, az ÉLET buktatóival és elgondolkodtat. Hogy lehet ezt másként is csinálni, és érdemes megpróbálni. Mert jól is elsülhet. (Ezért a nyomdahibákat is megbocsátom.)

Az olyan embereket, akik tudják, és elmagyarázzák neked az életet, irtani kell, mint a gazt.

Anna Gavalda Édes életünk
Eredeti cím: La vie en mieux
Fordította: Tótfalusi Ágnes
280 oldal
Magvető Kiadó, 2014
2990 Ft

2014. október 21., kedd

Mustra (2014. október - november)


 Ismét újabb kupac ígéretes könyvre bukkantam ás a válogatásnak itt még nincs vége. A mai Mustrában lesz szórakoztató irodalom (Gerald Durrell és Agatha Christie), háborús irodalom, fotóalbum, szépirodalom és egy kis sport és filmművészet is.

Kezdjük is a háborús  szépirodalommal. Talán jól emlékszem, hogy Sebastian Faulks regénye korábban már megjelent magyarul, de javítson ki, aki szerint nincs igazam. Nem éppen vidám, de a fülszöveg alapján igencsak tanulságos olvasmány a Madárdal:

Egy nagy háború... és egy nagy szerelem története.
Sebastian Faulks 1993-as regénye a legnagyobb első világháborús könyvsiker a Nyugaton a helyzet változatlan óta: a BBC közel egymillió szavazós Nagy Könyv versenyén a tizenharmadik helyen végzett, közvetlenül az Üvöltő szelek mögött, megelőzve a Zabhegyezőt és A hobbitot. 2012-ben nagy sikerű BBC-film is készült belőle, és - ha a kényes ízlésű Faulks zöld utat ad a projektnek, ami egyelőre még nem biztos - jön majd a hollywoody film is az új Majmok bolygóját jegyző Rupert Wyatt rendezésében.

A Madárdal főhőse Stephen Wraysford, az ő életének legfontosabb állomásait követi nyomon a három idősíkon futó regény. Először Pikárdiában találkozunk vele, 1910-ben - épp egy helybéli gyárosnál vendégeskedik, hogy kitanulja a textilkereskedelem mesterségét. Itt beleszeret szállásadójának feleségébe, és ez a szerelem visszavonhatatlanul megváltoztatja az életét. Az első világháború idején Stephent ismét Pikárdiába veti a sors, ezúttal a Nyugati Fronton harcoló katonaként. Később, a hetvenes évek végén unokája, Elizabeth rábukkan a fronton titkos írással írt naplóira, és a fejébe veszi, hogy utánajár a nagyapa rejtélyes múltjának...

A Madárdal egyedülállóan mai mű az első világháború tekintélyes méretű irodalmában. Igazi háborús nagyregény, amely azonban szakít az elődök által követett hősies-szentimentális hagyománnyal, és a második világháború után felnőtt írógeneráció tudásával olyan határtapasztalatként láttatja a háborút, amely jóvátehetetlenül szétroncsolja a normalitásba vetett hitünk alapjait.


Sebastian Faulks: Madárdal
Fordította: Gy. Horváth László
596 oldal
Európa Kiadó
3990 Ft
Részlet a könyvből

 Az Európa folytatja a Durrel-sorozatot és ez a borító - szerény véleményem szerint - nagyon jól sikerült:

Az Életem értelme főhőse a serdülő Gerry Durrell, aki életében először munkába áll: ápolóként a whipsnade-i állatkertben. Játékos jegesmedvék, gézengúz gnúk, púpos pöffeszkedők és egyéb állatfajták kószálnak a könyv lapjain, halálra rémítve az állatkert gyanútlan látogatóit. Gerry pedig vigyorogva áll a forgatag közepén, és összekacsint az olvasóval: " Lám, mi tudjuk, hogyan kell az állatokkal bánni - nem úgy, mint ez a népség, amely ide mindennap becsődül."
És az örökifjú állat- és emberbarát hamarosan megtalálta élete értelmét - a kihalással fenyegetett állatfajták megóvását. És megtalálta a módját, hogy mindezt a lehető legélvezetesebb formában közvetítse az olvasók millióinak.


Gerald Durrell: Életem értelme
Fordította: Borbás Mária
240 oldal
Európa Kiadó
2490 Ft
Várható megjelenés: október 22.
Részlet a könyvből


Nick Hornby kultuszkönyvét már volt szerencsém olvasni és igen, ebből mindenki megértheti, miért szeretik annyian világszerte a focit:

 Minden idők legjobb focikönyve

1968-ban a tizenegy éves Nick életében először volt egy Arsenal-meccsen; az apja vitte el, aki épp elköltözött otthonról, s Nicket - aki az anyjával és a húgával élt együtt - azonnal lenyűgözte a környezet átható férfiassága. A dohányfüst, a káromkodás, a gyűlölet és a szenvedély különös elegye... Ez az élmény jó időre megpecsételte a kis Nick Hornby életét: ott akart lenni minden meccsen, megszállottan tudni akart mindent a csapatáról, a kedvenc játékosairól, s a futball és a szurkolás határozta meg kapcsolatait, majd alakította később a szerelmeit is...
A Fociláz-at 1992-ben, amikor először megjelent, minden idők legjobb focikönyveként reklámozták az angolok, s talán nem is tévedtek: a könyv ma már a futballirodalom klasszikusa (sőt a "futballirodalom" nagyrészt a Nick Hornbyt utánzó írókból áll); sportkommentátorok és kommentelő szurkolók állandó hivatkozási pontja; s bár maga a foci azóta jócskán megváltozott, a Hornby által leírt érzésekben, szenvedélyekben ma is minden igazi, megszállott szurkoló magára ismer.
Ahogy akkoriban írta egy kritikus, Hornby ezzel a könyvével "az első szezonjában bejátszotta magát az angol válogatottba", és azóta is ott van, sőt olykor - mondjuk, a Pop, csajok, satöbbi és az Egy fiúról című regényeivel - már a világválogatottban is szerepelt. Olyan szerelmesen s ugyanakkor okosan, szellemesen, ahogyan ő a Fociláz-ban, soha senki nem írt még a futballról: nagy meccsekről, nagy játékosokról s mindarról a szennyről is, amely sajnálatos kísérőjelensége az emberiség legnépszerűbb játékának.

Nick Hornby: Fociláz
Fordította: M. Nagy Miklós
308 oldal
Európa Kiadó
2990 Ft
Várható megjelenés: október 22.


Térjünk át a filmek világába! Az Európa egy Robert Redfordról szóló kötettel, míg a Kossuth Diane Keaton legújabb vallomásával rukkol elő:

Robert Redford nemzedékének egyik legsokoldalúbb és legelismertebb (ráadásul a legjóképűbb) sztárja, valóságos hollywoodi ikon. Sikerrel játszott színpadon és filmen, állt a kamera előtt és mögött, különféle minőségekben - színész, rendező, producer - tömérdek díjat, köztük két Oscart kapott, Sundance Filmfesztiválja új impulzusokat adott a filmkészítésnek. Emlékezetes alakításai közé tartozik a Sundance kölyök (Butch Cassidy és a Sundance kölyök), Bob Woodward (Az elnök emberei), Jay Gatsby (A nagy Gatsby), Johnny Hooker (A nagy balhé).
Callan nagyszabású életrajza Redford naplóin, a szerepeihez írt jegyzetein, levelezésén és több száz órányi interjún alapul. Kimerítően megismerhetjük belőle a színész-rendező családi hátterét, gyerekkorát, ifjúkori próbálkozását, hogy festő legyen, a nehézkes indulását a színészi pályán és lényegében minden mást, amit tudni érdemes erről az összetett személyiségről, aki ragyogó pályafutása során magánemberként inkább kerülte a nyilvánosságot.

Michael Feeney Callan: Robert Redford
Fordította: Siklós Márta
616 oldal
Európa Kiadó
4990 Ft
Várható megjelenés: október 27.
Részlet a könyvből



"Diane Keaton Elég volt a bújócskából! című, humorral és öniróniával sűrűn átszőtt új memoárkötetében a melankolikus hang is megszólal. Izgalmas életének eseményeit a színésznő össze nem álló mozaikdarabokként tárja elénk. Apropót a visszatekintésre és az életről való gondolkodásra egy-egy jelenbeli történés, tárgy vagy éppen saját teste szolgáltatják. Az összefonódó jelen és múlt, a hétköznapok csip-csup ügyeiben rejlő bosszúságok és örömök, valamint a nagy ívű pálya emlékei egyre inkább tartalmas egészet alkotnak számára, s ez képessé teszi arra, hogy meglássa az élet jelenségeiben rejlő szépséget."

Diane Keaton: Elég volt a bújócskából!
248 oldal
Kossuth Kiadó
2990 Ft
Megjelenés: október 29.


Láttam én már a tévéújságban a Candlefordi kisasszonyok c. sorozatot, de nem különösebben csigázott fel és utána sem néztem, miről szól. Aztán Heloise volt olyan drága és felvilágosított, hogy ez a sorozat bizony nekem is tetszene, így megnéztem az első részt és elvarázsolt. A ViaSat 3 adta, de az internetnek hála, online és megnézhető. Ráadásul négy évada is van. És a legfontosabb: a BBC által készített adaptáció, ami garancia az igényes szórakozásra. Hamarosan pedig a kezünkbe vehetjük a regényt is, mely alapján a nagysikerű sorozat készült.

A kötet, amely alapján a nagy sikerű tévésorozat készült!


Mint egy finom - néhol meglepően éles, hangsúlyos színekkel tarkított - pasztellkép, olyan ez a regény.
Cselekménye tulajdonképpen nincs, csupán egy főszereplője, Laura, akinek életútját - nagyon felszínesen - gyerekkorától felnőtté válásáig követhetjük. Hogy milyen, azt csak jelzésekből érzékeljük, de igazából nem is fontos.
Ami számít, az egy letűnt, a XIX. század nyolcvanas éveiben még meglévő angliai, vidéki életforma, amely összességében eltűnt ugyan, de nyomaiban még ma is megvan a vidéki Angliában. Egy piciny - szegénységükben már akkor is a közép-európai paraszttól fényévnyi távolságra élő mezőgazdasági munkások által lakott - oxfordi falucskától egy tehetősebb, iparosodó falun át a vidéki angol kisvárosig ismerhetjük meg az akkori emberek életét.
Történet nincs, csak életképek, helyzetleírások, amelyek mind Flora Thompson szikrázó szellemét dicsérik. Egyszerűségükben is elevenek, élethűek, s érdekesebbek, mint bármilyen kitalált, fantázia szülte történet. Néha - amikor a szerző régi rigmusokat, ünnepeken előadott dalokat, népi játékokhoz társuló mondókákat idéz - lelket pezsdítően frissek.
És az vesse az első követ Flora Thompsonra, aki - élje bár a legmodernebb, legpörgősebb életet - nem gondolt még soha nosztalgiával egy letűnt, de talán nem felesleges értékeket hordozó korra.


Flora Thompson: Candlefordi kisasszonyok
528 oldal
I. P. C. Könyvek
3999 Ft
Várható megjelenés: október 29.


Igen, igen, Nabokov-elbeszélések! Az Európa már nyárra ígérte, de ami késik, nem múlik és ezek szerint lesz folytatás is. Aki még nem olvasott Nabokovot, szerintem bátran olvasson bele ebben a kötetbe, mert nagy valószínűséggel elvarázsolják az író rövidebb írásai is és utána kíváncsi lesz a hosszabb lélegzetű műveire is.

Mire Vladimir Nabokov (Szentpétervár, 1899-Montreux, 1977) a Lolitával, a Gyér világgal, az Adával a huszadik század legnagyobb írói közé emelkedett, már elfordult a novellisztikától. Ifjú emigránsként azonban nemhogy előszeretettel, de Csehovhoz, Bunyinhoz mérhető mesteri szinten művelte a kisprózát, amelyet a regény "kis alpesi formájának" nevezett.
Jórészt az 1920-as és az 1950-es évek eleje között, oroszul írt, majd Dmitri fiával angolra fordított novelláinak gyűjteményes kötete 68 címet tartalmaz. Ezek most az Európa Könyvkiadó szerzői sorozatának zárásaként, két kötetben jelennek meg, s így immár a magyar olvasó is teljes képet kaphat Nabokov prózai életművéről.

"Ez az egyik legnagyobb élvezet, amit ismerek - kitárni az ablakot egy fülledt estén, és nézni, ahogy jönnek. Mindegyik máshogy viselkedik a lámpafényben: az egyik csendesen megtelepszik a falon, és könnyűszerrel beskatulyázható; a másik csapongva neki-nekiveri magát a lámpaernyőnek, míg végül rezgő szárnnyal és égő szemmel az asztalra esik; a harmadik bebarangolja az egész plafont. Módszerem, hogy kikészítek poharakat, mindegyikbe teszek egy trisós vízbe mártott vattadarabot, aztán ráborítom a poharat a zsákmányra... ennél pompásabb időtöltés nincs is a világon" - írta Nabokov a lepkevadászatról. Fordítsuk ezt most úgy, hogy a lepkevadász az Olvasó, a lepkék pedig a novellák - fantasztikus, mágikus, melankolikus történetek, leleményes intellektuális játékok, metafizikai mélységekbe hatoló, az emberi lélek legmélyebben levő húrjait megérintő írások - köztük legalább egy tucatnyi remekmű. Jó vadászatot, pompás időtöltést mindenkinek!

Vladimir Nabokov: Egy naplemente részletei
Összegyűjtött elbeszélések
Fordította: Barkóczi András, Bratka László, Gy. Horváth László, Hetényi Zsuzsa, Márton Róza Krisztina,
Pap Vera-Ágnes, Réz Ádám, Soproni András
528 oldal
Európa Kiadó
3690 Ft
Várható megjelenés: október 30.
Részlet a könyvből


A Helikon a Baricco-sorozatát folytatja, bár bevallom, nekem az előző kiadás borítója jobban tetszett. (Azon tengerzöld színű idézet olvasható.)

Sok-sok évvel, talán másfél századdal ezelőtt, hajótörést szenved egy vitorlás hajó. Legénységének és utasainak egy része megmenekül, tengernyi szenvedés árán. Egy hétszobás tengerparti kis szállodában különös vendégek gyűlnek össze. A természetben fellelhető határokat - most a tenger határait - kereső tudós; a tengert tengervízzel megörökítő festő; a titokzatos tengerész; a túlérzékenységéből gyógyulását a tengernél kereső lány - a szállodát pedig egy tízéves gyerek vezeti. Mintha mindnyájan a tenger hívásának engedelmeskednének, oly véletlenül és oly szükségszerűen találkoznak e házban, mint Thornton Wilder szereplői a Szent Lajos király hídján. 

Alessandro Baricco: Tengeróceán
Fordította: Székely Éva
200 oldal
Helikon Kiadó
2490 Ft
Várható megjelenés: november 8.


Egy eddig ismeretlen és egy új fordításban megjelenő műnek örülhetünk A Krimi Királynőtől!
Azért be kell vallanom, hogy A Greenshore-gloriett borítóján szereplő mondta a nőkről bizony felháborított...

Hercule Poirot-t telefonon felhívja a híres detektívregény-írónő, Mrs. Ariadne Oliver, hogy azonnal utazzon el Laptonba. Mrs. Oliver elvállalta egy "gyilkosvadászat"-játék megrendezését Sir George Stubbs birtokán, és most aggódik, nehogy valódi gyilkosság történjen. De a játék természetesen komolyra fordul...
Agatha Christie eddig kiadatlan kisregényét Mathew Prichard és Tom Adams elő- és John Curran utószavával olvashatják most. Soha még nem jelent meg, sem angolul, sem magyarul. Nem hittük volna, hogy még előkerül új Christie-írás, de itt van, minden rajongó örömére.

Agatha Christie: A Greenshore-gloriett
Fordította: Horváth Nelli, Prekop Gabriella
168 oldal
Európa Kiadó
2490 Ft
Várható megjelenés: október 29. 


Ezt a kötetet Agatha Christie mint séf ajánlja figyelmünkbe: a karácsonyi puding esetén kívül, amely igen tartalmas fogás, öt előételt tartalmaz. Meglepő módon az egyiket közülük nem Poirot, hanem Miss Marple tálalásában élvezhetjük!
Bárhol szívesebben töltené Hercule Poirot a karácsonyt, mint egy kifűthetetlen, tizenhatodik századi udvarházban. De az eltűnt rubin rejtélye csak odavonzza...
Miss Marple unokaöccse boldogan mutatja meg Greenshaw Bolondvárát barátjának, aki giccseket gyűjt. De ki lőtte le (íjjal!) az idősecske várkisasszonyt?
Megtudjuk továbbá, hogy került a hulla a spanyol ládába, ki ölte meg a nehéz természetű főrendet, miért veszélyes étel a szedres pite, és megálmodhatja-e az ember, hogy öngyilkos lesz.
A kötet más fordításban, más kiadónál már megjelent.

Agatha Christie: A karácsonyi puding esete
Fordította: Sipos Katalin
356 oldal
Európa Kiadó
2490 Ft
Várható megjelenés: november 5.


Nem olvastam még Ungvári Tamás egy könyvét sem (pedig nem egyet már kinéztem közülük), de ez igencsak ígéretesen hangzik:

Ungvári Tamás sokoldalú szerző. Neves tudós, népszerű tanár hazánkban és a nagyvilágban, sikeres fordító s egyben lebilincselő regények írója. Példaképe ebben Graham Greene, aki könnyeden izgalmas regényei egy részét büszkén az "entertainment", azaz a szórakoztató irodalom kategóriájába sorolta. A Hemingway háborúja ilyen szórakoztatóan komoly regény, valóságalapú feldolgozása annak, hogy a Nobel-díjas amerikai író a második világháborúban német tengeralattjárókra vadászott saját halászhajójával. A gerillaharc, a kémkedés, a veszély, a szerelem - a bódító koktél jól ismert, mégis az ismeretlen izgalmaival kecsegtet. Ezt a regényt csak egy rendkívül felkészült irodalomtörténész írhatta meg, elmélyülten, könnyű kézzel.

Ungvári Tamás: Hemingway háborúja
226 oldal
Scolar Kiadó
3250 Ft
Várható megjelenés: november 3.


Anne Frank naplójáról már mindenki hallott, de a Park Kiadó jóvoltából megjelenik Anne egy eddig számunkra ismeretlen kötete is. Szomorú belegondolni, hogy sosem tudhatjuk meg, Anne íróként milyen karriert futott volna be :(.


,,Vajon hova utazom? Vajon...? Hova...?" Hollandia német megszállása alatt Anne Frank két évig bujkált egy raktár hátsó traktusában. Itt vezette naplóját, mely 1947-es kiadása óta a Biblia után a világ második legolvasottabb könyve. Az azonban kevésbé ismert, hogy Anne a hátsó traktusban elbeszéléseket és meséket is írt, sőt Cady élete címen még egy regénybe is belekezdett. Ezeket a rejtekhelyről szóló történeteket, visszaemlékezéseket és kitalált meséket a legnagyobb gondossággal másolta át piszkozatból egy pénztárkönyvbe, még tartalomjegyzéket is készített hozzá. Tudatosan készült naplójának és elbeszéléskötetének megjelentetésére. Rövid kis történeteiben újra meg újra abba a kérdésbe ütközünk, ami Annét a leginkább foglalkoztatta: a megmenekülésbe. Önsajnálatnak nyoma sincs bennük, életerőnek, a körülményekbe való belenyugvás elutasításának annál inkább. Elbeszéléseiből megismerjük azt az életvidám, nyitott és érdeklődő, önmagát olvasással képző, a világról gondolkodó, jövőjét tervezgető, kreatív, írói tehetséggel megáldott tizenéves kislányt, aki Anne Frank volt. Ezt a képet tovább árnyalják a kötet végén olvasható tanulmányok, amelyekből sokat megtudhatunk Anne Frank családjának történetéről, Anne életéről és írásainak történelmi hátteréről. Anne Frank 1929. június 12-én született, életének első négy évét Frankfurt am Mainban töltötte, ezután tíz évig amszterdami lakos volt, majd a westerborki átmeneti táboron és Auschwitzon keresztül a bergen-belseni koncentrációs táborba deportálták, ahol tizenöt évesen meghalt. ,,Az írás minden gondomtól-bajomtól megszabadít, és bátorságot ad. A nagy kérdés persze, hogy írok-e valaha is remekművet, hogy lesz-e valamikor újságíró vagy író belőlem. Nagyon remélem, hogy igen, mert írásban mindent meg tudok örökíteni, a gondolataimat, az eszményeimet és a képzeletemet." 1944. április 5.

Anne Frank: Mesék és történetek a Hátsó traktusból
288 oldal
Park Kiadó
3500 Ft
Várható megjelenés: november 3./13.

Bár tavaly volt a Robert Capa-emlékév, a Park Kiadó gondozásában hamarosan megismerhetjük azt a nőt, aki "kitalálta" a villághírűvé vált magyar fotóst, akinek utánnyomásban az egyik albuma is ismét  aboltok polcaira kerül:

Gerda Taro igazából a Robert Capa-legendárium része. Sokak számára ebben a könyvben kezd először saját élettel, önálló személyiséggel bíró lénnyé válni. Halála után majd nyolcvan évvel. Igaz, soha nem késő... Életének eleje, közepe alig érdekes. Aztán 1936 közepén megsűrűsödnek körülötte a történések, egyre gyorsabban közeledik 1937. július 25. A spanyol polgárháborúban ott van az andalúziai fronton, majd 1937. július 25-én a brunetei ütközetben, ahol a német Kondor-légió támadásánál halálosan megsebesül, és másnap belehal sérüléseibe. Ezrek temették Párizsban, ott, ahol százak sem ismerték éltében. Sírszobrát Alberto Giacometti készítette, nevével tele voltak az újságok. Ahogy meghalt, mindjárt főszereplő lett és mellette Capa az epizodista. Aztán persze újra visszaállt az eredeti szereposztás, emléke idővel megkopott, Capa mítosza, legendája bekebelezte az övét. ,,Gerdából lábjegyzet lett, Capa barátnője". Taro amúgy is erős hendikeppel indult: rövid élet jutott neki osztályrészül, csekély számú, biztosan neki tulajdonítható fotóból álló életművet tudhat a magáénak. Mindehhez járult még a háttér: galíciai német zsidó felmenők, lengyel útlevél, párizsi temetés, a kommunista billog. Családját a nácik irtották ki a holokauszt idején, Capát egy észak-vietnami akna ölte meg, barátai szétszéledtek, minden készen állt ahhoz, hogy egyszer és mindenkorra elfelejtsék. Kellett a női emancipáció erősödő hulláma, a feminista hátszél, hogy Gerda Taro neve ismét fontossá legyen, hogy személye leváljon az őt csak 17 évvel túlélő Capáéról. Önálló kiállítás a képeiből, a rátalálás izgalmában született számtalan tanulmány, cikk, rádióműsor. Következett a mexikói bőrönd (2007) a spanyol polgárháborús negatívokkal, melyek közt csaknem 70 évnyi lappangás után Capa felvételei mellett Gerda és David Seymour negatívjai is előkerültek. A bejelentés nyomán Taro újra berobbant az érdeklődés középpontjába. Számos, addig Capának tulajdonított képről derült ki, hogy Gerda fényképezte. Át kellett értékelni Robert Capa és Gerda Taro életművét, de Capára ebből is csak fény és nem árnyék vetült. Gerda Taro. Aki ,,kitalálta" Robert Capát. A könyv címe kicsit félrevezető. Pontatlan. Esetleg ,,aki nevén nevezte Capát", bár ez sem kielégítő. De ha elfogadjuk, és ne adj isten, tényleg ,,kitalálta" volna, akkor tegyük hozzá: aki ,,kitalálta" Capát, és akiből nélküle soha nem lett volna Gerda Taro. Így igazságos. Ez a könyv segíthet megteremteni Taro önálló figuráját, a szuverén Gerda Tarót, akit elemezni, bírálni és dicsérni lehet... s akit majd újra oda lehet állítani Capa mellé. Mert azért mondhatunk bármit, ők összetartoznak.

Jane Rogosyka: Gerda Taro - aki "kitalálta" Robert Capát
248 oldal
Park Kiadó
7900 Ft
Várható megjelenés: november 5./15.


„A valóságot megírni mindig nagyon nehéz, így hát az igazság kedvéért megengedtem magamnak, hogy néha egy kicsit túllépjek rajta vagy egy kicsit eloldalazzak mellette. Ennek a könyvnek minden eseménye és szereplője a képzelet szülötte, de van valami köze az igazsághoz is.”
Ezekkel a szavakkal ajánlotta könyvét az olvasók figyelmébe 1947-ben a legendás fotóriporter, Robert Capa. Az eredetileg filmforgatókönyvnek készült írás valójában egy szerelmi történet, melyet át- meg átszőnek Capa második világháborús haditudósítói munkájának eseményei – pergő cselekményével, szellemes és humoros párbeszédeivel valóban filmvászonra kívánkozik. De sokat elárul az eleinte írónak készülő, világvándor fotósról is, akiről már életében tudták ismerői: bármily hihetetlen kalandokba keveredjék, bármennyire közel kerüljön is a halálhoz, számára a valóság még mindig nem elég érdekes. Vérbeli mesemondó volt, szellemes társalgó, csak úgy ontotta a remek sztorikat. Imádták őt a nők, hírességek vették körül, mint például nagy szerelme, Ingrid Bergman, vagy a barátai Steinbeck, Hemingway, John Huston, Billy Wilder és Picasso. 
 A Kissé elmosódva című, stílusában itt-ott Rejtő Jenő-i ízeket felvonultató háborús memoárt a szerző több mint száz, fekete-fehér fotója illusztrálja. 
 Robert Capa (1913-1954) magyar származású fotóriporter és haditudósító 1936-ban a spanyol polgárháborúban készített, A milicista halála című fotójával vált világhírűvé. 1941 és 1945 között az amerikai hadseregben volt haditudósító, az olasz- és németországi hadszíntereken, a szicíliai és normandiai partraszállásról készült híres felvételei a Life-ban és a Collier’sben jelentek meg. 1947-ben többekkel megalakította a ma is működő Magnum fotóügynökséget, melynek haláláig elnöke volt. Utolsó riportját az indokínai harcokról készítette. A vietnami Thai Binhben aknára lépve vesztette életét. Tekintélyes hagyatékából (felvételeinek száma 70 ezer körül mozog, s egyre újabbak kerülnek elő) 88 fotó ma a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum tulajdonában van.
A könyv a 2006-ban megjelent első kiadás utánnyomása, új borítóval és kisebb formátumban.

Robert Capa: Kissé elmosódva
Emlékeim a háborúból
Fordította: Sárközy Elga
242 oldal
Park Kiadó
3500 Ft
A megjelenés időpontjáról nem találtam semmit. 

2014. október 20., hétfő

Vers hétfőn

460 éve ezen a napon született Balassi Bálint, akinek az egyik legismertebb versét hoztam mára. De hogy őszi vers nélkül se maradjunk, Nemes Nagy Ágnestől is választottam egy költeményt.

Balassi Bálint: Adj már csendességet

1
Adj már csendességet, lelki békességet,
       mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,
       kit sok kín fúr!

 2
Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár
       mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd
       vesztségére!

 3
Nem kicsiny munkával, fiad halálával
       váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet
       teljesíts meg!

 4
Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága
       feljebb való,
Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen
       s romlást valló.

 5
Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást
       ereszthet-é?
Éngem, te szolgádat, mint régen sokakat,
       ébreszthet-é?

 6
Nem kell kételkednem, sőt jót reménlenem
       igéd szerint,
Megadod kedvesen, mit ígérsz kegyesen
       hitem szerint,

 7
Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak
       áldott zárját,
Add meg életemnek, nyomorult fejemnek
       letört szárnyát;

 8
Repülvén áldjalak, élvén imádjalak
       vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván,
       bú s kín nélkül!



 Nemes Nagy Ágnes: Őszi hajnal


Valami messze fény dereng fel,
igen, az ajtón. Már fehér.
Valami fütty. Vonat? Hajókürt?
Recseg a padló. Társzekér.

Nedves kézzel benyúl a Hajnal
és megsimít most. Árvaság.
- A régi őszök íze hol van?
A dús gyümölcs, a sárga fák?

Az át nem élt, vagy félig élt ősz,
az eljövő, vagy rég halott,
mondd merre van? - Kértem a Hajnalt.
Ő állt. Fehér volt. Hallgatott.

Budapest, 1939. október 21.



Versek:
Balassi Bálint
Nemes Nagy Ágnes

2014. október 17., péntek

Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes


    Már hallottam erről a könyvről, amikor végre "személyesen" is találkoztunk, az egyik abc polcán, ahol nagybetűkkel virít a MINDEN KÖNYV 399 FT! felirat. Elolvastam a fülszöveget és gondoltam, négyszáz forintot csak megér ez a vékony kis kötet és egyébként is kíváncsi voltam, mik azok a dolgok részletesen kifejtve, melyeket már az óvodában megtanultunk, de ezek szerint megfeledkeztünk róluk. De ha már az óvodában mindent megtanultunk, akkor mi a manónak jártunk utána iskolába? - tehetjük fel jogosan a kérdést, hiszen a két legfontosabbra nem ott készítenek fel: az írásra és az olvasásra. Úgyhogy térjünk vissza a három-hatéves önmagunkhoz és fedezzük fel, mivel gyarapodtunk annak idején!


  Ebben a fülszöveg siet segítségünkre, de nem másolnám be, hanem röviden összefoglalom: Ossz meg mindent a másikkal, ne bántsd a másikat, ne csalj a játékban, mindennap tanulj, táncolj, rajzolj egy keveset, délután aludj, húzd le a vécét, moss kezet, ismerd fel a csodát, fogd meg a társad kezét!  Nos, ezek valóban fontos dolgok, melyek egyikéről-másikáról bizony hajlamosak vagyunk megfeledkezni, bár a délutáni szundítást nem tudom, hogy képzelte a szerző... De, akinek a munkahelyén megengedett a délután egy és három óra közötti szundi, nyugodtan szóljon hozzá a bejegyzéshez és legyen kedves, árulja el, milyen területen dolgozik! :)

   E vékony könyvecske valójában gondolatok gyűjteménye, amolyan füveskönyv Robert Fulghum  - akiről a későbbiekben kiderül, hogy tiszteletes - módra. Természetesen mindenkinek szíve joga, hogyan gondolkodik a világ dolgairól, így nem egyszer éreztem azt, hogy nem értek egyet a szerzővel. Ő az, aki a szomszédjával ellentétben, ősszel nem gereblyézi össze a leveleket és mást sem, hiszen úgyis föld lesz egyszer belőlük. Rögtön eszembe is jutott, amikor egyik reggel a járdán egy leesett szilvára léptem, amit bevittem és takaríthattam magam után. Valljuk be, ez azért nem valami kellemes dolog.
Ellenben nagyon tetszett, hogy van olyan eset, amikor a szerző is kivételt tesz.

   Olvastam modern kori irgalmas szamaritánusról, mosásról, Teréz anyáról, pókokról és a szomszéd nő esetéről, repülésről és egyetértettem, amikor a mások fürdőszobájában tett látogatások kerültek szóba. Mert igen, mindannyian akár akaratlanul, akár szándékosan, de biztosan szemügyre vesszük mások kencéit, törölközőjét stb-t. Úgyhogy mostantól jól gondoljuk meg, kit engedünk be a fürdőszobánkba, mert akaratlanul is másként gondolkodhat rólunk egy-egy barát, ismerős egy ilyen kitérő után.


   Nem egy elgondolkodtató esettel találkoztam a lapokon, amelyek miatt nem bántam meg, hogy ez a vékony könyvecske a kosaramban landolt, bár akadt egy-két feledhető történet is benne.
Kikapcsol, megmosolyogtat és elgondolkodtató olvasmány, egyszer mindenképpen megéri mindenkinek a kezébe venni.

   Ki mondta, hogy az emberek nem jók? Micsoda beszéd ez?


Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes
Tűnédések hétköznapi dolgokról
Eredeti cím: All I Really Need to Know I Learned in Kindergarten
Sorozat: Lélekbúvár Könyvek
Fordította: Havas Krisztina
103 oldal
Park Kiadó, 2012
1290 Ft

2014. október 13., hétfő

Vers hétfőn

William Blake: Az őszhöz
Fordította: Somlyó György


Ó, gyümölcsterhes és szőlők levétől
Vérfoltos Ősz, ne menj még, ülj le árnyas
Tetőm alatt; itt jó, ha megpihensz,
S hangold vidám sipomhoz hangod, ó, hadd
Libbenjenek az év leányai!
Virágok és gyümölcs dalát dalold.

"A kis bimbó a napra tárja kelyhét
És szerelem fut remegő erében,
Száz virág ring a reggel homlokán és
Dúsan virul az este fényes arcán,
Mígnem a füstös Nyár dalába fog
S fejére tollas felhő hint virágot.

Gyümölcs-illatban fürdenek a légi
Szellemek, s a szárnyas gyönyör a kertben
Kóborol vagy a fákra ül s dalol."
Így énekelt, ülvén, az édes Ősz,
Majd megborzongva felkelt és a dombok
Fölött eltűnt, itthagyva drága terhét.



Nemrég kereste valaki, én pedig semmi jónak nem vagyok az elrontója, így egy igazi magyar klasszikus (bár már jó ideje itt van az ősz:)):

 Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra...


Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. -

Kedvesem, te űlj le mellém,
Ülj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Erdőd, 1848. november 17-20.



Versek:
William Blake
Petőfi Sándor

2014. október 11., szombat

A csókok éjszakája


   Molnár Ferenc novellái közül eddig csak egyet-kettőt olvastam, így itt volt az ideje, hogy legalább egy kötetnyivel megismerkedjem. Természetesen arra számítottam, hogy a Játék a kastélybanhoz és Az üvegcipőhöz hasonló, humoros írásokat olvashatok majd. De már az első történetnél megbukott ez az elképzelésem.

   Ráadásul a kötetet nyitó történettel (Az ezüst markolat) már találkoztam Sárközi Mátyás könyvében és már akkor rendkívül tanulságosnak találtam. Hősünk a Bíbor Gróf szerződtetett aranycsinálója, Konrád mester, akinek már az élete a tét, ha nem tud másnapra arannyal előállni. Ám furfangja nem hagyja cserben és az ezüst markolatú karddal áll elő, melyet, ha a nem éppen jóképű gróf női társaságban megérint, nincs az a nő, aki ellen tudna neki állni.
   Már a decemberi olvasáskor eszembe jutott az a bizonyos dezodor, amelynek illatától elalélnak a nők. Nos, az ezüst markolat is éppen egy ilyen példázat, mert nem biztos, hogy a csodálatos markolat bír ekkora varázserővel...

    E vékony kis kötetben összesen huszonöt novellát és jelenetet olvashatunk, melyek bizony nem a Molnár Ferenctől megszokott vidámsággal töltik el az Olvasót, hanem több is a Liliom hangulatát juttatja eszünkbe, bár egy-két csattanóval záruló művel is találkozhatunk.
    Mindazonáltal mindegyik írás tanulságos és nem egy elgondolkodtat bennünket olvasás közben is után is, elég csak a címadó történetre gondolni, ami Ázsiában játszódik. Valamiért a Turandotot és a Pillangókisasszonyt juttatta eszembe.

     Abomár király birodalmában csupán egyetlen ünnepnap létezett, amikor az egész ország felbolydult: ez volt a csókok éjszakája, amikor egy ártatlanul, hűtlenséggel megvádolt asszonyra emlékeznek, akit a férje ölt meg. Minden évben ezen az éjszakán csak a nők tartózkodhatnak az utcán, bárhová és bárkihez mehetnek, míg férjeik a padláson várakoznak, ám az asszonyoknak hajnalban haza kell térniük és egymás közt nem beszélhetnek Illi asszony éjszakájáról.
 
      Vajon mi történik egy, a tudományba temetkező férfival, amikor a csókok éjszakáján valaki bekopogtat az ajtaján? Ráadásul ez a valaki egy nő...


      Csattanóból, szerelemből (mint szinte minden Molnár-műben), tanulságból és szomorúságból most sincs hiány, és - ezt már másnál is említettem - jó volt Molnár Ferencet is megismerni egy másik oldaláról. Mert nem csak A Pál utcai fiúk és Az üvegcipő szerzőjét tisztelhetjük benne. Természetesen színműíró mivoltát most sem tagadhatja meg és csak ismételni tudom magam: prózát is zseniálisan ír. Egy-egy leírását élmény olvasni.
     Érdemes megismerkedni hát A Pál utcai fiúkon kívül más prózai műveivel is, és hála az égnek, nem kell nagyítóval keresni ezt a hiánypótló kötetet.

A hosszú bánat - mint a lassú víz - szelíd vonalakkal írja fel arcunkra a nevét; a hirtelen jött csapás összekuszálja a vonásainkat, mint ahogy megszaggatja a földet a rohanó áradás.


Molnár Ferenc: A csókok éjszakája
192 oldal
Lazi Kiadó, 2007
2400 Ft

2014. október 6., hétfő

Vers hétfőn

Faludy György: Október 6.


A vesztőhelyre sáros út vitt
és kikericsek kékjei.
Száz év, s meghaltam volna úgyis –
vígasztalódott Vécsey.
Láhner György sírt s a földre nézett,
Damjanich szekéren feküdt,
Leiningen felmentő honvédek
árnyát kereste mindenütt.
S a táj olyan volt, mint a fácán:
tarlók, fák vérző foltjai,
és ők, tarkán, libegve, hátán:
elhulló, bús-szép tollai.

 Aradon így. A pesti téren
is ütötték a dobokat,
de ő nem félt, csak arca széle
vetett rózsálló lobokat.
Mosolygott. Mi bánta, hogy vége?
Branyiszkónál nevét az égre
karcolta kardja, a híres.
Ez volt Dembinski hadsegéde,
Abancourt Károly ezredes.
S mi elfeledtük. A miniszter,
bár hívták, maradt egyedül.
– Az Al-Dunán – szólt – mély a gázló
s vénember már nem menekül.
Leszek bitófán harci zászló,
ha sorsom ezt így rótta ki –
s habár magyar volt Csánÿ László,
úgy halt meg, mint egy római.

 A többit, mintha friss, mély sebből
fröccsen szét érdes cseppű vér,
Kuftsteinbe, Grácba, Josephstadtba,
Olmützbe vitte a szekér.
Húszan egy odvas pincelyukban,
nehéz bilincsben, pipájukkal
egyensúlyozták magukat:
így éltek, sakkoztak, dohogtak
és elmélkedtek, jó urak.
Kegyelmet vártak s forradalmat,
áldották-átkozták a hont
és írtak vert hadakra verset,
tábornok Bemre disztichont.

 Volt, aki bírta; más kivénhedt;
olyik megőrült, de az élet
sodrából mind-mind kiesett.
Kinn szöszke osztrák hadnagyoktól
gömbölyödtek a hitvesek.
S az ország rothadt. A rabságot
mindjárt megszokta s elfeküdt
a földön, mint télvízkor vágott,
rózsás rügyekkel tele bükk.
E rügyből egy se bontott zászlót:
a nagy tavaszi láz heve
kilobbant, múló szalmaláng volt
vagy elköltözött másfele,
Londonba, New Yorkba, Turinba
és hűs lidércként messze táncolt.

Száz év – s a magyar börtönéjjel
nem változott száz év alatt.
Száz év – s az első fordulóra
ébredtetek és lassan róva
a lépést, méláztatok róla,
mit hozott Világos, Arad:
száz év – hűséges ingaóra,
én folytatom járástokat,
mások járják lépésetek,
s míg árnyékunk a kőpadlóra
hull – hány nap, hét és hónap óta! –
s kihúnyunk, pisla mécsesek:
sok szép magyar fej, hervadt rózsa,
Lonovics! Barsi! Berde Mózsa!
árnyatok felénk integet.

 (Az ávó pincéjében, 1950. október 6.)


Vers
A vesztőhelyre sáros út vitt
és kikericsek kékjei.
Száz év, s meghaltam volna úgyis –
vígasztalódott Vécsey.
Láhner György sírt s a földre nézett,
Damjanich szekéren feküdt,
Leiningen felmentő honvédek
árnyát kereste mindenütt.
S a táj olyan volt, mint a fácán:
tarlók, fák vérző foltjai,
és ők, tarkán, libegve, hátán:
elhulló, bús-szép tollai.
 
Aradon így. A pesti téren
is ütötték a dobokat,
de ő nem félt, csak arca széle
vetett rózsálló lobokat.
Mosolygott. Mi bánta, hogy vége?
Branyiszkónál nevét az égre
karcolta kardja, a híres.
Ez volt Dembinski hadsegéde,
Abancourt Károly ezredes.
S mi elfeledtük. A miniszter,
bár hívták, maradt egyedül.
– Az Al-Dunán – szólt – mély a gázló
s vénember már nem menekül.
Leszek bitófán harci zászló,
ha sorsom ezt így rótta ki –
s habár magyar volt Csány László,
úgy halt meg, mint egy római.
 
A többit, mintha friss, mély sebből
fröccsen szét érdes cseppű vér,
Kuftsteinbe, Grácba, Josephstadtba,
Olmützbe vitte a szekér.
Húszan egy odvas pincelyukban,
nehéz bilincsben, pipájukkal
egyensúlyozták magukat:
így éltek, sakkoztak, dohogtak
és elmélkedtek, jó urak.
Kegyelmet vártak s forradalmat,
áldották-átkozták a hont
és írtak vert hadakra verset,
tábornok Bemre disztichont.
 
Volt, aki bírta; más kivénhedt;
olyik megőrült, de az élet
sodrából mind-mind kiesett.
Kinn szöszke osztrák hadnagyoktól
gömbölyödtek a hitvesek.
S az ország rothadt. A rabságot
mindjárt megszokta s elfeküdt
a földön, mint télvízkor vágott,
rózsás rügyekkel tele bükk.
E rügyből egy se bontott zászlót:
a nagy tavaszi láz heve
kilobbant, múló szalmaláng volt
vagy elköltözött másfele,
Londonba, New Yorkba, Turinba
és hűs lidércként messze táncolt.
 
Száz év – s a magyar börtönéjjel
nem változott száz év alatt.
Száz év – s az első fordulóra
ébredtetek és lassan róva
a lépést, méláztatok róla,
mit hozott Világos, Arad:
száz év – hűséges ingaóra,
én folytatom járástokat,
mások járják lépésetek,
s míg árnyékunk a kőpadlóra
hull – hány nap, hét és hónap óta! –
s kihúnyunk, pisla mécsesek:
sok szép magyar fej, hervadt rózsa,
Lonovics! Barsi! Berde Mózsa!
árnyatok felénk integet.
 
(Az ÁVO pincéjében, 1950. október 6.) - See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1338/faludy-gyorgy-oktober-6#sthash.Zt4FhzGk.dpuf
A vesztőhelyre sáros út vitt
és kikericsek kékjei.
Száz év, s meghaltam volna úgyis –
vígasztalódott Vécsey.
Láhner György sírt s a földre nézett,
Damjanich szekéren feküdt,
Leiningen felmentő honvédek
árnyát kereste mindenütt.
S a táj olyan volt, mint a fácán:
tarlók, fák vérző foltjai,
és ők, tarkán, libegve, hátán:
elhulló, bús-szép tollai.
 
Aradon így. A pesti téren
is ütötték a dobokat,
de ő nem félt, csak arca széle
vetett rózsálló lobokat.
Mosolygott. Mi bánta, hogy vége?
Branyiszkónál nevét az égre
karcolta kardja, a híres.
Ez volt Dembinski hadsegéde,
Abancourt Károly ezredes.
S mi elfeledtük. A miniszter,
bár hívták, maradt egyedül.
– Az Al-Dunán – szólt – mély a gázló
s vénember már nem menekül.
Leszek bitófán harci zászló,
ha sorsom ezt így rótta ki –
s habár magyar volt Csány László,
úgy halt meg, mint egy római.
 
A többit, mintha friss, mély sebből
fröccsen szét érdes cseppű vér,
Kuftsteinbe, Grácba, Josephstadtba,
Olmützbe vitte a szekér.
Húszan egy odvas pincelyukban,
nehéz bilincsben, pipájukkal
egyensúlyozták magukat:
így éltek, sakkoztak, dohogtak
és elmélkedtek, jó urak.
Kegyelmet vártak s forradalmat,
áldották-átkozták a hont
és írtak vert hadakra verset,
tábornok Bemre disztichont.
 
Volt, aki bírta; más kivénhedt;
olyik megőrült, de az élet
sodrából mind-mind kiesett.
Kinn szöszke osztrák hadnagyoktól
gömbölyödtek a hitvesek.
S az ország rothadt. A rabságot
mindjárt megszokta s elfeküdt
a földön, mint télvízkor vágott,
rózsás rügyekkel tele bükk.
E rügyből egy se bontott zászlót:
a nagy tavaszi láz heve
kilobbant, múló szalmaláng volt
vagy elköltözött másfele,
Londonba, New Yorkba, Turinba
és hűs lidércként messze táncolt.
 
Száz év – s a magyar börtönéjjel
nem változott száz év alatt.
Száz év – s az első fordulóra
ébredtetek és lassan róva
a lépést, méláztatok róla,
mit hozott Világos, Arad:
száz év – hűséges ingaóra,
én folytatom járástokat,
mások járják lépésetek,
s míg árnyékunk a kőpadlóra
hull – hány nap, hét és hónap óta! –
s kihúnyunk, pisla mécsesek:
sok szép magyar fej, hervadt rózsa,
Lonovics! Barsi! Berde Mózsa!
árnyatok felénk integet.
 
(Az ÁVO pincéjében, 1950. október 6.) - See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1338/faludy-gyorgy-oktober-6#sthash.Zt4FhzGk.dpuf
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...