2014. július 30., szerda

"Minden virágok között legszépségesebb a tulipán"


   Dumas regénye a XVII. századi Hágába kalauzolja el az Olvasót, egészen pontosan 1672. augusztus 20-án csöppennünk az utcára vonuló tömegbe, mely a Buitenhof (börtön) felé igyekszik, ahol egy politikai foglyot, Cornelius De Wittet szeretné a kezei közé kaparintani és bosszút állni rajta. A továbbiakban menekülés és véres események szemtanúi leszünk. De hogy kapcsolódik mindez a fekete tulipánhoz? - tehetjük fel magunknak a kérdést. Természetesen a továbbiakban erre is választ kapunk.

   Dordrechtben él Cornelius Van Baerle tulipánkertész, aki a már említett Cornelius De Witt keresztfia. A haarlemi kertészeti társaság ekkor hirdet pályázatot a fekete tulipán kifejlesztésére (tudom, nem ez a legjobb szó rá), melynek fődíja a hírnév mellett százezer forint. Van Baerle leghőbb vágya, hogy megalkossa ezt a csodás virágot, csakhogy irigy szomszédja sem nézi ezt tétlenül, és az ifjú virágkertész hamarosan a börtönben találja magát, ahol megismerkedik kegyetlen őre gyönyörű lányával, Rosával.


   Hogy mi következik ezek után? Természetesen szerelem, ármány, cselszövés és számos izgalmat és fordulatot tartogat számunkra a regény. Együtt izgulhatunk Corneliusszal és Rosaval, vajon tényleg a fekete tulipán rejtőzik-e az elültetett sarjhagymában és milyen gazságon töri a fejét Cornelius gonosz szomszédja?
   Mindezek mellett részletes információt kapunk a tulipánok gondozásáról, a korabeli politikai helyzetről és a tájleírások sem maradhatnak el.

   Érdekes volt olvasni Cornelius és Rosa párbeszédeit, melyekben Cornelius számára nem egyszer több figyelmet kapott a tulipán, mint szegény leányzó, aki nem átall mindezt a szemére vetni. Végre egy határozott nő! Ha nem is egy Milady, de nagyon tetszett, hogy Dumas nem egy szép, ám nagyon naiv női szereplőt alkotott Rosa alakjában. Azt pedig sohasem tudtam megérteni, hogy lehet valaki ennyire a szenvedélye rabja, ahogyan Cornelius másról sem tud beszélni, másra sem tud gondolni, mint a hőn áhított fekete tulipánra? Megértem, hogy nagyon szeretné és rendkívül fontos a számára, de hogy mást észre se vegyen? Ez már beteges.

    Illetve még két észrevétel: a regényben Dumas, de az is lehet, hogy csak a magyar fordítás, szinte mindig Hollandiaként emlegeti az országot, holott azt írja, hogy ekkor még csupán néhány tartományát egységesítették, de nem Hollandia néven.
Cornelius De Witt  nehezen szőhetett volna összeesküvést az ekkor huszonkét éves Orániai Vilmos, vagy ahogyan emlegették, a Hallgatag ellen, aki a későbbiekben is felbukkan, ugyanis I. Vilmos 1533-ban született és 1584-ben meghalt, tehát 1672-ben nehezen lehetett huszonkét esztendős.


    Mindezeket leszámítva A fekete tulipán izgalmas, fordulatos, és ahogy fogynak a lapok, egyre inkább letehetetlen olvasmány, történelmi visszatekintés, hódolat a virágok királynőjének.
Bár nem ez volt az első könyvem Dumas-tól, de aki csak most ismerkedik a szerzővel, nyugodtan vegye kezébe a regényt, mert mire a végére ér, biztosan el tudja dönteni, szeretné-e a későbbiekben más műveit is elolvasni.
  Az azonos című Alaine Delon főszereplésével készült filmnek a különböző források szerint semmi köze a regényhez.


Alexandre Dumas: A fekete tulipán
Eredeti cím: La Tulipe noir
Fordította: Hevesi Sándor
239 oldal
Palatinus Kiadó, 2010
3200 Ft
A regény a MEK-ban

2014. július 28., hétfő

Vers hétfőn

Kosztolányi Dezső: Útirajzok
Malmő 


Malmő.
Fölszáll egy úr, egy fiatal nő,
egy főkötős dadus, nehány
bőrönddel, meg egy kisleány.
Sigrid. Vízszőke, lenge hajjal.
Csöpp, kárminarcú, dundi angyal.
Vajszín köpeny borul reája.
Van néki egy nagy-nagy babája,
oly szöszke, oly kéken tekintő,
mint ő.
Sigrid, aki
fegyelmezett kis északi,
mértéktartó, de víg,
s megvárja, míg
az ételét eléteszik,
akkor eszik,
aztán, hogy elviszik,
iszik
piros gyümölcslevet
s nevet,
fut és cikáz és száll vigan
az óriási termeskocsiban,
akár a villik,
de mindig úgy csak, ahogy illik,
evez, libeg, táncol, uszik,
majd álmos és elaluszik,
röpül az álmai egében,
mint egy regében,
és nézik a körül ülők,
a mosolygó, szerény szülők,
de a szemük titkon ragyog,
lehet-e boldogság nagyobb?
Lehet bizony. Stockholm felé
Sigrid fölébred és - hahó -
ki áll a pályaudvaron? -
a nagyapó, a nagyanyó,
két még nagyobb babát mutatnak,
és sírnak, ősz hajuk lobog.
Sigrid kacag és mind kacagnak.
Én is kacagok, hogy oly boldogok.


Federico García Lorca: Tengeri csigahéj
Fordította: Weöres Sándor 

Natalita Jiméneznek
Csigahéját hoztak énnekem.
A tenger mappája
benne énekel,
színig telik
habbal a szivem,
árny-, s ezüst-halak
úsznak lelkemen.

Csigahéját hoztak énnekem.




Versek: Kosztolányi Dezső
Federíco Garcia Lorca versei

2014. július 27., vasárnap

Szederbor


    Annak idején azt írtam erről a regényről, hogy nem tetszett annyira, mint az addig olvasottak Joanne Harristől, de egyszer újraolvasom majd. Mivel az elmúlt hetekben  valaki mindig kereste a regényt, így elhatároztam, hogy beváltom az ígéretemet és újra elővettem a Szederbort.

    Jay Mackintosh évekkel ezelőtt, gyerekkori élményeit felhasználva írta meg Földialma Joe c. regényét, mellyel egycsapásra híres lett. Rajongói azóta is várják az új könyvét, de ő álnéven sci-fikkel örvendezteti meg az olvasókat, ami bár anyagi jólétet jelent a számára, tudja, hogy nem ebben a műfajban érzi otthon magát.

   Öt éve él a barátnőjével, Kerryvel egy londoni lakásban, aki egy esetleges új regény sikerének reményében elviseli minden szeszélyét. De egy márciusi napon, egy, a postával érkezett ingatlanhirdetés mindent megváltoztat: Jay megpillant egy franciaországi kis házat, éppen olyat, amilyenről a Földialma Joet ihlető egykori öreg bányász, Joe mesélt neki annak idején. Azonnal dönt: ez a ház kell neki! Egy telefon és Jay már útnak is indul hátizsákjával, benne hat üveg borral és egy bőrönddel Lasquenet-sous-Tannes-ba, hogy azonnal lássa új birtokát.
    Legnagyobb meglepetésére Jay nagyon könnyen elsiklott másik énjének hangja felett. Most először akadt rá egy talizmánra - nem egy tárgyra, hanem egy helyre -; amely talán véget vet belső megosztottságának. Mintha  a világoknak, amelyeket könyvein át el akar érni, valóságos megfelelőjük is lenne, egy hely, ahol varázslat és kémia és fikció és hús-vér eggyé válnak, amint annak idején Pog Hill Lane-en. Mint a magok Joe ódon ládájában: halottnak látszanak, de megfelelő feltételek mellett készek életre kelni.

  Az idegen angol érkezése alaposan felkavarja a kis falu életét. Kiderül, hogy egy súlyos titkot őrző fiatalasszony él kislányával a szomszédos birtokon, aki mindenáron meg akarja kaparintani Jay házát is.

   Felbukkannak a Csokoládéból már jól ismert arcok: Joséphine, aki szívesen látja a kávézójában; Narcisse, a kertész; Roux; Poitou, a pék és természetesen a Clairmont házaspár, akiknek nem titkolt célja, hogy felvirágoztassák a kis falut és a környékbeliekhez hasonló turistaparadicsomot varázsoljanak belőle. De Jay valami másra vágyik: kertészkedni kezd és újra előkerül az írógépe is.


    A két szálon futó történet fokozatosan bontakozik ki előttünk: Jay jelene, azaz 1999 márciusa és a Pog Hillen töltött kamaszéveit olvashatjuk váltakozva. A nyarakat, amikor megismerkedett Joe-val, aki megismertette vele a kertészkedés szépségeit, a hétköznapi mágiát és különös szertartásait. A nyarakat, amikor a fiú szívesen bóklászott egyedül és keveredett konfliktusba a helyi tinédzserekkel és kötött barátságot egy idegen kislánnyal.
    A jelenben, ahol felfedezi a birtokát, megismeri a helyieket és pletykákat szomszédasszonyáról, Marise-ról, akinek titokzatossága az ő érdeklődését is felkelti.

    Annak idején éppen a gazdálkodással kapcsolatos részek nem voltak ínyemre, de most megkövetem mindezt, mert éppen ez adja a regény esszenciáját: a színek, az illatok, az időjárás viszontagságai és a velük folytatott küzdelem, a gyümölcsök és zöldségek a kertben, és ahogy Jay felidézi mindazt, amit több mint húsz éve tanult és eddig elfeledettnek hitt.


     A Szederbor színes, szagos, izgalmas olvasmány, melyben a gazdálkodás (a Joe tanácsai közül jövőre néhányat mi is kipróbálunk) mellett szóbeszédről, viszályról, haragról és titkokról olvashatunk. És egy férfiról, aki mert változtatni: feladta unalmas, egyhangú londoni életét egy isten háta mögötti birtokért.
    A kertészkedés pedig valójában izgalmas is lehet, ahogy látjuk, hogy az elvetett magokból, elültetett palántákból szépen lassan kikel és megérik az adott zöldség vagy gyümölcs. Csak erre is időt kell szakítani és ezt sem lehet félvállról venni. És milyen szép is tud lenni egy rendszeresen gondozott kert!

     Bár az utolsó néhány oldalt olvasva az volt az érzésem, mintha Joanne Harris gyorsan pontot akart volna tenni a történet végére, de ettől eltekintve, ez a regény is hozza a már jól ismert és megszokott színvonalat. Érdemes elolvasni.
 Köszönöm szépen Mindenkinek, aki kereste a könyvet és ezáltal újra eszembe juttatta! :)
Valaki a múlt héten kereste Joanne Harrist és Peter Mayle-t, nos, ebben a könyvben utóbbit is említik :).

De a varázslat, akár a bor, csak a megfelelő körülmények között fejti ki hatását.


Joanne Harris: Szederbor
Eredeti cím: Blackberry Wine
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
339 oldal
Ulpius-ház, 2006
2480 Ft

2014. július 26., szombat

Mustra (2014. július - augusztus)

A Mustra is feléledt nyári álmából és a hamarosan megjelenő könyvek között végre sikerült hármat találni, amelyek felkeltették a figyelmemet. (A bejegyzést véletlenül hétfőn közzétettem, így akik akkor keresték, nem találták a helyén, de ma már végleg itt van. Az esetleges kellemetlenségért elnézést kérek.)

Folytatódik a Palatinus sorozata, ezúttal az 1939 és 1956 között született magyar novellákból készült egy válogatás:
Antológia-sorozatunk harmadik kötetében az 1939-1956 közötti időszak legjelentősebb magyar novellaterméséből válogattunk. A kötet szerzői többek közt: Mándy Iván, Örkény István, Sánta Ferenc, Sarkadi Imre, Németh László, Móricz Zsigmond, Örley István, Déry Tibor
A válogatást a sorozat szerkesztője, Szilágyi Zsófia irodalomtörténész kiváló, informatív és egyben szubjektív utószava egészíti ki.






Szilágyi Zsófia (vál.): 20. századi magyar novella 1939-1956
MAGYAR NOVELLA sorozat
304 oldal
Új-Palatinus Könyvesház
3500 Ft


Nagyon szerettem két éve A virradat ígéretét, amely Romain Gary tollából került ki és akkor a Park Kiadó megígérte, hogy az író más műveit is megjelenteti majd. És íme, itt az első regény, amelynek borítóján Émile Ajar nevét olvassuk, mégis ugyanaz a szerzője, mint A virradat ígéretének. Figyelem, a fülszöveg nagyon sokat elárul a cselekményről, úgyhogy csak óvatosan olvassuk!

A címadó nem Dávid és Betsabé bölcs fia, hanem a párizsi illetőségű, nyolcvanöt éves Salomon Rubinstein, visszavonult nadrágkirály, aki a konfekcióiparban szerzett vagyonából ajándékküldő és lelkisegély-szolgálatot finanszíroz, sőt álmatlan éjszakáin maga is odaül a telefonhoz, enyhíteni halálfélelmét, illetve tagadni annak elkerülhetetlenségét.
Ez a Salamon király rokon lélekre talál Jeanban, a huszonöt éves taxisofőrben, aki elkeseredett küzdelmet folytat a természet törvényei ellen, és egyáltalán, minden állatért és emberért, amelyet vagy akit kihalás vagy meghalás fenyeget.
Veszélyeztetett egyed például Madame Cora Lamenaire, az egykor szebb napokat látott, hatvanöt éves sanzonénekesnő, aki a német megszállás alatt egy gestapós szépfiúra cserélte Rubinstein urat, és a hetvenes évekre már nagyon mélyre süllyedt, egészen egy söröző alagsoráig, vécésnéninek.
Jean nem személyre szóló, hanem általános humanizmusból felkarolja, és táncolni, majd ágyba viszi Madame Corát, ami bizonyos megaláztatásokkal és igen áldozatos kompromisszumokkal jár, de végül minden jóra fordul…

Émile Ajar: Salamon király szorong
Fordította: Bognár Róbert
316 oldal
Park Kiadó
3500 Ft
Várható megjelenés: a Libri szerint július 28., a Líra szerint augusztus 4., bár a kiadó honlapja szerint csak a jövő hónap közepén jön ki. 


A Park Kiadó hamarosan (ha minden igaz, augusztus 25-én) ismét megjelenteti a Michelangelo és a Sixtus-kápolnát, aminek nagyon örülök, mert elég régóta beszerezhetetlen és egy nagyon jó művészettörténeti könyvről van szó. Az ára 3900 Ft lesz.


Egy kis történelem:
Gyermekként számtalan mesét hallhattunk a szebbnél szebb hercegnőkről, királykisasszonyokról, amelyek szinte mind az "...és boldogan éltek, míg meg nem haltak..." fordulattal, a sírig tartó boldogság varázslatos ígéretével értek véget.
A valóságban azonban, ahogy a legtöbbünk esetében, úgy a hercegnőknél sem magától értetődő a boldog és gondtalan élet lehetősége. Sokan közülük ugyan koruk elbűvölő, bájos és nagyra becsült személyiségei voltak, de legalább ennyien akadtak közöttük olyanok is, akik gátlástalanul visszaéltek hatalmukkal, becsapták környezetüket, vagy eltékozolták a családi vagyont.
Stephanie von Hohenlohe hercegnő például náci kém volt. Sisi, a magyarok királynéja minden este nyers húsból készült arcpakolással tért nyugovóra. Clara Ward, az úgynevezett "dollárhercegnő" megszökött hercegétől egy cigányprímással, Rigó Jancsival.
Ha más nem is, annyi bizonyos, hogy mindannyian igazi hercegnők és ízig-vérig nők voltak. Kíváncsi a különc hölgyek nem mindennapi életére? A Botrányos hercegnők az ő történetüket meséli el.

Linda Rodriguez MacRobbie: Botrányos hercegnők
Fordította: Tihor Szilvia
320 oldal
General Press Kiadó
3000 Ft
Már megjelent


Mostanában gyakran eszembe jutott A Mester és Margarita, így a megjelenések között mazsolázva felfedeztem egy olvasmányregényt, melyben éppen Bulgakov regényét olvassák és vesézik ki a szereplők:

Kamarás István OJD mint tudós olvasáskutató már többféleképpen vizsgálta műalkotások befogadását, az olvasói viselkedést, eddig azonban ezt jobbára szociológiai és szociálpszichológiai empirikus kutatások keretében művelte. Ezúttal egy határmenti (a szakirodalom és a szépirodalom egymást átfedő halmazaihoz tartozó) műfaj keretében vizsgálja az irodalmi mű olvasásának folyamatát. A Mester és Margarita hét különböző nemű, korú, történetű, élethelyzetű, értékrendű, ízlésű és világnézetű olvasója reflektál új művében egyfelől a világhírű regényre, másfelől egymás olvasatára. Így egyszerre lesznek szereplői a regénynek, társszerzői az írónak és a műalkotás hatására önmagukat jobban megismerő befogadói a műnek. Így lehet ez a rendhagyó olvasmány olvasmányregény, vagyis egyszerre szórakoztató fikció, másfelől érzékletes bemutatása az olvasó és az irodalmi mű közötti találkozásnak, melyet a most olvasmányregényt alkotó író több évtizedes saját irodalomszociológiai kutatásai eredményei hitelesítenek.

Kamarás István DJD: Utánam, olvasók! (Olvasmányregény)
160 oldal
Pont Kiadó
2625 Ft
Várható megjelenés: július 31.


Hónapok óta ott virít az előrendelések között Saramago regénye a Librinél, és ha minden igaz, e hónap végén meg is jelenik. Viszont az Európa honlapján semmilyen információ nincs róla...

Tertuliano Máximo Afonso éppen depresszióval küszködik: történelemtanárként unalmasan csordogálnak a napjai, s miután néhány éve elvált, belesavanyodott az egyedüllétbe. Van ugyan szeretője, aki szívesen hozzámenne feleségül, de Tertuliano vele is szakítani akar... Egyszóval igen nagy szüksége lenne valamire, ami kizökkenti jelen állapotából, ami értelmet, célt ad az életének, s amitől megtudja, hogy ki is ő igazából. S ekkor élete váratlan fordulatot vesz: egy silány filmvígjátékban felfedezi a tökéletes hasonmását - s ha eddig nem volt tisztában önmagával, igazi vágyaival, törekvéseivel, most még az is nehezíti a helyzetét, hogy kettő van belőle. Elképzelhető, hogy ő csak valakinek a másolata? Egyáltalán: miként lehetséges a józan észnek, a természet működésének ellentmondó tökéletes azonosság? És milyen (egyelőre beláthatatlan) következményekkel járhat ez a felfedezése? Feldúltan nyomozni kezd, s egyszer csak egymással szemben állnak ők ketten: Tertuliano Máximo Afonso és a hasonmása, egy színész, akinek még az ujjlenyomata is pontosan ugyanolyan, mint az övé. Saramago legújabb regényében meghökkentő fordulatokban bővelkedő történetet sző a világirodalom egyik hagyományos témája, a hasonmásmotívum köré - s nemcsak az irodalmi előzmények, hanem a mű groteszk-sejtelmes atmoszférája is tragikus végkifejletet sugall... 

José Saramago: Az embermás
376 oldal
Európa Kiadó
3290 Ft
Várható megjelenés: július 31.


Tizenkét év után ismét megjelenik Kertész Erzsébet regénye:

Podmaniczky Júlia nyolc esztendőt várt bízó türelemmel, míg szerelmével Jósika Miklóssal, a kor legünnepeltebb írójával egybekelhetett. Házasságuk boldog derűjét hamarosan a forradalom, a szabadságharc és a bujdosás viharos eseményei kavarták fel, majd az emigráció nehéz esztendei következtek. Jósika Júlia bátran és boldogan támogatta férjét politikai szereplésében, s a számkivetettség évei alatt nemcsak a lelket tartotta a csalódott és közönségétől megfosztott íróban, hanem kenyérkereső foglalkozást is vállalt, és brüsszeli boltosasszonyként is remekül megállta helyét. Az ő derűs, talpraesett, gyengéd és áldozatos alakjának állít emléket Kertész Erzsébet regénye. 

Kertész Erzsébet: Csipkebolt Brüsszelben
240 oldal
Móra Kiadó
2490 Ft
Várható megjelenés: augusztus 13.


Nemrég jelent meg Györgyi Anna előadásában Márai Az igazi c. regényének első fele, és most itt a folytatás Hirtling Istvánnal:

Nem csak a mesélő, a történet távlata is más, mint az Első részben. Az Úr, két válással a háta mögött a magányból tekint vissza életére, két házasságára. Ő hisz abban, hogy létezik ,,Igazi", legalább is az első felesége számára, ez pedig ki más lehetne, mint ő maga. A második házasság, mely abszurd körülmények között köttetett, még abszurdabb módon ér véget. A csalódások, a bukásként megélt kapcsolatok után nem lát más lehetőséget, mint, hogy mindentől visszavonultan a magányba száműzze magát. Hirtling István olyan közvetlenül, természetesen adja elő a történetet, hogy úgy érezhetjük, mi magunk vagyunk a Peruból hosszú évek után visszatért fiatalkori barát, aki előtt az Úr most kiönti a szívét. De a háromszögnek három szereplője van. Márai ,,Judit... és az utóhang" című regényben írta meg a történetet a harmadik nézőpontból. 

Márai Sándor: Az igazi - Második rész
Előadja: Hirtling István
MP3 CD, 6 óra
Titis Tanácsadó Kft.
3990 Ft
Várható megjelenés: augusztus 14.

2014. július 23., szerda

Jane Austen élete


   A múltkor ajánlott Jane Austenről szóló dokumentumfilm után motoszkált bennem a kisördög, hogy milyen jó is lenne az írónő életéről olvasni, és eszembe jutott Claire Tomalin könyve. A hölgy nem ma kezdte a kutatást és számos forrást felhasználva írta meg ezt a rendkívül alapos és olvasmányos kötetet, melyre ha rápillantunk (600 oldal terjedelmű), elgondolkodunk azon, amit a fülszöveg is említ, miszerint Jane bátyja, Henry így nyilatkozott: "Drága húgomnak nem volt eseménydús az élete." Nos, ha Miss Austen élete valóban olyan unalmas volt, akkor mivel tölthette meg Claire Tomalin a könyvét?

   Többek között az anyai és apai felmenők részletes, ám egyáltalán nem unalmas bemutatásával, a steventoni parókia mindennapi életével, a szomszédokkal és természetesen Jane-nel, kezdve azzal a decemberi nappal, melyen világra jött, majd gyerekkorával, iskolai élményeivel, első írásai születésével, bálokkal, utazással.

   Az Austen család életében fontos szerepe volt az irodalomnak és a színjátszásnak, de talán nem is sejtettük, hogy Jane gyerekkora nem volt tündérkert, a kislány már korán megismerte az élet kemény oldalát is, mely élményekben együtt osztozott imádott nővérével, Cassandrával, akire élete végéig számíthatott.

  Számos levélből, naplóból, visszaemlékezésből találunk részleteket, melyek alátámasztják az adott eseményeket.
  Aki látta a Jane Austen magánélete (Becoming Jane) c. filmet, hozzám hasonlóan bizonyára kíváncsi az igazságra Tom LeFroy-jal és más hódolókra is. Ők is mindenre választ kapnak és akár meglepetéssel is szolgálhat a könyv.

  Kifejezetten érdekes volt olvasni a szomszédságról és a népes család tagjairól, miközben Jane abban a részben meg sem jelent. Valószínűleg nem vagyok egyedül, aki azért is olvasta kíváncsian ezen részeket, hogy a sorok és az ismerősök között vajon feltűnik-e Miss Bates, Mr. Darcy vagy éppen Willoughby ihletője?
  De legjobban egyértelműen a műveiről szóló fejezeteket szerettem, melyeket olvasva nekem is megjött a kedvem az újraolvasásukhoz. Pl.: még javában olvastam, amikor muszáj volt megnéznem az Értelem és érzelmet (1994), mert olyan régen olvastam, hogy így volt legegyszerűbb felidézni. És mostantól másként tekintek az általam annyira utált A mansfieldi kastélyra is. Bár bevallom, örültem, amikor azt olvastam, hogy a megjelenése után másoknak sem tetszett és sótlannak tartották Fanny Price-t, ahogyan négy éve én is.

  A Lady Susan és a Veszedelmes viszonyok közötti párhuzam pedig csak még inkább kíváncsivá tett, hogy végre sorra kerítsem.

   Talán nem is sejtenénk, hogy Jane egy-egy műve évekig várakozott egy-egy átdolgozás vagy éppen kiadói érdeklődés hiányában, és hogy két regényének a címe nem is neki, hanem a testvéreinek köszönhető.
  

   Claire Tomalin a szövegben felbukkanó jegyzeteiről Ross Kinget juttatta eszembe, akinél hasonló módon, a könyvei végén olvashatjuk a sokszor huzamosabb terjedelmű jegyzeteket, ami miatt bár hátra kell lapoznunk, de legalább nem a lábjegyzet foglal el olykor egy-egy oldalt.
 

Negatív észrevételek:
  Nem értem az Európát: ez a könyv normális méretű, míg a két évvel később megjelentetett Dickens-életrajz már böhöm méretű. A polcon egymás mellett úgy néznek ki, mint Dávid és Góliát.
A másik észrevétel a fordítással kapcsolatban: sok éve az Európánál jelent meg A klastrom titka, így nem értem, hogy a szerkesztő miért nem javította ki A Klastrom titkát?
Azt nem tudom, hogy a következő csak egy nyomdahiba-e vagy elírás, de:
Austenen csaknem teljes elkeseredés lett úrrá, amikor leírta Miss Harries további kifogását: "Mr. és Mrs. Batesben felismerte valami ismerőseiket - akikről én még soha nem is hallottam."
Mióta létezik az Emmában Mr. Bates??? Talán Miss Harries az Elton házaspárra gondolt. Egy Európa-színvonalú kiadónál illene jobban figyelni a részletekre.

   Ezeket leszámítva Claire Tomalin életrajza izgalmas, olvasmányos, jól megírt kötet, mely számos újdonsággal szolgál minden rajongó számára. Hogy ilyennek képzeltem-e Miss Austent? Nos, azt kell mondanom, hogy igen. A Claire Tomalin által felvázolt Jane Austen sokban hasonlít ahhoz, akit én is elképzeltem, és a számomra legszimpatikusabb és példaértékűbb tulajdonságát emelném ki: Jane Austen nem akart híres lenni, nem akart a  középpontba kerülni, ő csak az az egyszerű nő akart maradni, aki ír.
  A már említett jegyzetek mellett, a könyv végén részletes családfát és név- és tárgymutatót is találunk, ha elveszítenénk a fonalat a népes família és más felbukkanó nevek áradatában, ill. bibliográfiát, valamint a kötet közepén képmellékletet, melyben a fényképek mellett, egy-egy regény korai illusztrációit is megtekinthetjük.

  Azért figyelmeztetném azon Kedves Olvasókat, akik még nem olvasták mind a hat regényt, hogy a könyvben több regény végkifejletéről is szó esik.
  Végezetül pedig egy örömhír: az M1-en jövő péntektől 20:20-as kezdéssel ismét megnézhetjük a Büszkeség és balítéletet, ráadásul rögtön két részt is. Aki külföldön él, sem fog lemaradni, mert interneten is nézhető az adás itt.


A következő sorokat Jane dédnagyanyja vetette papírra a XVIII. század elején:
(...)  az intelligencia és a világos fogalmazás akár még többet is ér, mint az örökölt vagyon.

Claire Tomalin: Jane Austen élete
Eredeti cím: Jane Austen. A Life
600 oldal
Fordította: Sipos Katalin
Európa Kiadó, 2010
3900 Ft (A nagy nyári Alexandrás akcióban most féláron beszerezhető.)

2014. július 21., hétfő

Vers hétfőn

Federico García Lorca: Kislányom 
a tengerpartra indult
Fordította: Weöres Sándor


Lányom indult  a tengerre,
habot, követ megszámlálni.
De Sevilla nagy folyója
lép elébe, meg kell állni.

Leanderek, harangok közt
öt kis hajó ringott éppen,
evezőik mind a vízben,
vitorláik mind a szélben.

Sevilla sok cifra tornya:
ki lát benne? mi lakik benn?
Egyszerre csak öt hang kondult,
mint a gyűrű, oly kereken.

Lovagol a déli mennybolt
a folyamon parttól partig.
Napsugaras levegőben
az öt gyűrű ringatózik.




Kosztolányi Dezső: Útirajzok
Sassnitz és Trälleborg között 


Bámuljuk a kristályos éjszakát,
tüdőnkre szívjuk a víz mély szagát.
A hold a felhők függönye mögé bújt,
és a zsinórpadlásról nesztelen,
mint láthatatlan fényforrás világít
a lüktető-türemlő tengeren.
Tallérokat dobál le, gyöngy kösöntyűt,
ezüsttel hímezi a vízmezőt.
Az utasok a korlátokra dőlve
dicsérgetik az elmés rendezőt.



Versek:
Federíco Garcia Lorca versei
Kosztolányi Dezső

2014. július 19., szombat

Rab ember fiai


   Már néhány hete az emlékezetembe véstem, hogy 1879. július 19-én, azaz ma 135 éve született Móra Ferenc, és a jeles napra elolvasom az Aranykoporsót. Nos, utóbbi nem sikerült, ellenben eszembe jutott, hogy a Rab ember fiai már legalább húsz éve vár arra, hogy végre lekerüljön a polcról. Arról nem is beszélve, hogy idejét sem tudom, mikor olvastam utoljára a szerzőtől, így éppen ideje volt jobban megismerkedni Móra Ferenc műveivel.

   A kisregény a XVII. századi Erdélybe, Apafi Mihály fejedelem birodalmába kalauzolja el az Olvasót. Egy olyan korba, ahol egyik oldalon a török, a másikon a német fenyegetett, falvakat rabolt ki és pusztított el, embereket tett földönfutóvá és vitt magával. Bár némi anyagi juttatás fejében olykor békében hagyta a földjén élőket.

    Apafi Mihály egy nap rossz álmot lát, melynek főszereplője egy sólyom. A fejedelem az asztalnál ül feleségével, fiával és két apródjával, Szitáry Kristóf két fiával: Tamással és Ádámkával, amikor a váradi basa küldötte érkezik meg egy üzenettel, miszerint a basa sólyma megszökött. Ám nem egy hétköznapi sólyomról van szó: aranyszárnya van a madárnak. Apafi rögtön megérti, hogy a basa egy sólymot kér, melynek szárnyai alá egy-egy zacskónyi (összesen kétszáz) aranyat rejtenek. A megbízatást pedig jó emberére, Szitáry Kristófra bízza, akit két fia is elkísér. De a küldetés nem várt fordulatot hoz: Szitáry fogságba esik, fiai pedig addig nem nyugszanak, míg apjukat ki nem szabadítják.
S a nagyobb fiú most már kipirult orcával, fölemelt homlokkal állt oda a fejedelem elé, kézen fogva az öccsét, megszólalt, s hangja bátran és tisztán csengett, mint az ezüst.
 - Fejedelem! Míg címeredet viseltem, hallgattam, mint szolgához illik. Most már szabad székely nemes vagyok én, Szitáry Tamás. S én mondom neked, fejedelem, s nektek, főméltóságú urak, hogy egy sincs köztetek, aki olyan becsületes szívvel és tiszta lélekkel szeretné szegény Erdélyországot, mint Szitáry Kristóf. (...) Mi pedig, ha élünk, ha halunk, többet addig elétek nem kerülünk, míg szerencsétlen apánkurunkat meg nem szabadítjuk. Isten minket úgy segéljen!

   A fiúknak segítőjük is akad régi szolgájuk, a hűséges, öreg Pipitér személyében, aki társuk lesz számos kaland és furfangos esemény során.

   Lehet, hogy ifjúsági regényként tüntetik fel, de a Szitáry fiúk története izgalmas és rendkívül olvasmányos. Ráadásul Móra Ferenc olyan szépen ír, hogy öröm olvasni: Az álomméz ugyan össze-összehúzta még a pilláit. Ugye milyen szép? És még nem is említettem a természeti leírásokat, melyeket legalább ugyanilyen szívesen olvastam és egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy ezek bizony nem viszik előre a cselekményt és "csak tölteléknek vannak ott". Nem, mert Móra olyan zseniálisan csempészi be őket, hogy fel sem merül ilyesmi olvasás közben. A leírásokat pedig minden alkalommal egy-egy fordulat követi, így igazán senkinek sem lehet panasza.

   Utánanéztem, az általános iskola mely évfolyamán került be az ajánlott olvasmányok közé és nagyon meglepődtem, mert az egyik iskolában a negyedikesek listáján szerepel, máshol viszont a hetedikesekén. Nos, valószínűleg iskolája válogatja, de szerintem inkább hatodiktól fölfelé érdemes a nebulók figyelmébe ajánlani, mert az Egri csillagok előtt/után, amikor már a történelmi hátteret is jobban ismerik és talán szívesen is olvasnak róla: két olyan fiúról, akik hasonló korúak, mint ők és kitartásból és szeretetből példát mutatnak. Mindezek mellett a humor sem hiányzik, ráadásul a nyelvezete sem okozhat problémát, mivel csak elvétve akad egy-egy régies szó, amelyek megértésében a mai kiadások lábjegyzete bizonyára a segítségükre siet.

   Akár iskolás, akár felnőtt már valaki, Móra Ferenc ifjúsági regénye remek kikapcsolódást nyújt a számára, melyből 1979-ben film is készült.


Móra Ferenc: Rab ember fiai
Editorg Junior Könyvek
126 oldal
Editorg Kiadó, 1993
A kisregény a MEK-ban.

2014. július 16., szerda

Egy zöld delizsánsszal a szabadságharc útjain


   A megjelenésekor nem túlságosan keltette fel a figyelmem Fehér Béla regénye, ellenben amikor tavaly láttam egy interjút az akkor forgatott filmsorozatról a rendezővel, Rudolf Péterrel és néhány szereplővel, már tudtam, hogy ezt nekem is el kell olvasnom. Lehetőleg a sorozat bemutatása előtt.


  1849 májusában egy zöld postakocsi érkezik két utasával Pozsonyba. Ugyanaznap este a helyi cukrász, Vödric Demeter éppen régi barátjától, Eleki Kőszáltól kapott levelét készül megosztani Estilla lányával, amikor egy katona csizmát és annak tulajdonosát, Swappach Amadét fedezi fel leánya szobájában. A cukrász éktelen haragra gerjed és kipenderíti házából lánykáját és annak szeretőjét. Estilla bosszúból magával viszi a levelet, melyben a régi barát arra kéri a cukrászt, hogy közelgő születésnapjára tizenöt-tizenöt szál diós és mákos beuglit juttasson el hozzá Debrecenbe. Amadé, a Kossuth-párti őrnagy kémkedést szimatol a sorok közt, ezért magára vállalja a küldetés teljesítését. A beuglival megrakodva, Batykóval a bakon el is indul a zöld delizsánsz Pozsonyból, hogy a szabadságharc színterein és cseppet sem veszélyes, olykor úttalan utakon eljusson Debrecenbe, ahová Amadét elkíséri mindenre elszánt szerelme és annak párfogója, Karola grófnő is.

  - Vőlegénye igazán kedves ember. Akár a mindennapi hideglelés - jegyezte meg élesen a grófnő, s engesztelésül Estilla vállára tette a kezét. 

  Mindez talán bőven elég lenne egy izgalmas kalandregényhez, azonban a szökés után egy gyászkocsi is útnak indul, rajta a császárhű Swappach Ferdinánd tanácsossal, segítőjével, Dalfalvi Matyiővel és a kétségbeesett cukrásszal.

   A hajsza során a már említetteknél is furcsább alakok keresztezik hőseink útját: lelkek, tündérek és kísértetek társaságában találják magukat, míg a gyászkocsi utasainak köszönhetően megtudjuk, hogy a korabeli temetkezési vállalatok olykor más célt is szolgáltak. Tényleg olyan, mintha egy népmesét olvasnánk. Közben remekül szórakozunk és komolyan elgondolkodunk a regényben felbukkanó, a hazafiságot és a szabadságharc támogatottságát firtató kérdéseken.


   Nem én vagyok az első, aki szerint is az utazásunk gyorsan, mondhatni egy huszárvágással véget ér, és a regény végét egy picit kidolgozatlannak érzi. Mindenesetre még egy fejezet belefért volna.
   Azért bátran induljunk útnak a zöld delizsánsz és a gyászkocsi utasaival, mert a velük töltött napok során remekül fogunk szórakozni. Humorban, kalandokban és egymás megfeddésében nem lesz hiány. Garancia erre a díszes társaság és a korabeli nyelvezet, ami rendkívül gazdag német szavakban. (Különösen vicces, amikor a Kossuth-hű Amadé áncvájozik.)
  A regényt egy hétvége alatt olvastam el, azért ez is árulkodik.

- A cukrászról megfeledkeztünk, Matyiő!
- Az igaz, kegyelmes uram, de a koporsóba fekvés még senkinek nem ártott!


Érdekes, hogy az IMDb-n több adatot találni a sorozatról, mint a Port-on.
A sorozat előzetese:




Fehér Béla: Kossuthkifli
hazafias kalandregény
340 oldal
Magvető Kiadó, 2013
3490 Ft
A sorozat honlapja

2014. július 14., hétfő

Vers hétfőn


Sully Prudhomme: Nyári dél falun
Fordította: Vargha Gyula


Nyáj nem legel a puszta síkon,
A pásztor árnyékot keres;
Alszik a por a hamvas úton,
Szekerén meg a szekeres.

A kovács: mühelyében alszik,
Az álláson a kőmüves;
A hentes hortyogása hallszik,
Két karja még vértől veres.

A háztetőn galambok ülnek,
Teknőszélen darázs forog;
A két talpán elszenderült eb
Álmában mérgesen morog.

A fecsegésbe belefáradt
A mosónék nyelves hada,
A ruha szemvakítva szárad
Verő napfényen amoda.

Pihen a vessző, benn a padba
A gyermeknép akárhogy ül;
S a halk, keserves á-bé-ab-ba
Olykor egy méhdongás vegyül. . .

Azért gabnán a forró szélnek
Húzódó fátyla száll, lebeg,
S mint hárfahúron, zöngicsélnek
A napsugáron a legyek.

A vén anyókák, rokkát tartva,
Ajtó előtt a küszöbön,
Minthogyha meg volnának halva,
Ugy ülnek a keskeny kövön.

De meghitten, az ablakokban
Egy-egy szerelmes pár susog,
– Éjfélkor sem lehetne jobban –
No persze, ők nem álmosok.



Kosztolányi Dezső: Úti rajzok
Stralsund


Egy vézna kisfiú arcomba bámul,
amint kinézek fülkém ablakábul.
Az elvirágzott őszi kertben ül,
s tollászkodik unottan, egyedül.
Nyilván ez az ő lusta délutánja,
mikor a roppant ábrándot kivánja,
az életébe nem volt soha semmi,
mostan szeretne a helyembe lenni,
s úgy láthat engem itt, mint úri mennyben,
párnák között fehér útiköpenyben,
Jaj, kisfiam a vonatok rohannak,
fut az idő, lelkembe ne kutass,
lásd én gyerek szeretnék lenni, mint te,
nem fáradt, elsőosztályos utas.



Versek:
Sully Prudhomme
Kosztolányi Dezső

2014. július 11., péntek

Magyarul és világul


  A Helikon Kiadó a Könyvhétre megjelentetett hiánypótló kötetében Nemes Nagy Ágnes utazásairól írt naplóit gyűjtötték egybe, melyek együtt, egy kötetben eddig még nem voltak olvashatóak.

  Nemes Nagy Ágnest, Lengyel Balázst és barátaikat 1956-tól 1989-ig kísérhetjük el utazásaik során. Utunkat 1956 augusztusában kezdjük Erdélyben, ahová Polcz Alaine-nel és Mészöly Miklóssal érkeznet. Kiderül, hogy Nemes Nagy Ágnes és Ady rokonok, megismerik a helyi népviseletet, rokonlátogatásokat tesznek és a helyi szokásoknak megfelelően teherautóval utaznak egyik helyről a másikra.


   Ez után eljutunk több európai nagyvárosba, Karácsonyozunk a Riviérán, ellátogatunk a Szentföldre, de a kötet jelentős részét az 1979-es Amerikai Napló adja.

  Bevallom, kezdetben szokatlan volt, hogy bár naplóról van szó, nem egyszer csak címszavakat olvashatunk az adott nap eseményeiről és ezekből áll össze a kép. Aztán gyorsan hozzászoktam és a továbbiakban már fel sem tűnt.

  Nemes Nagy Ágnes naplói nemcsak az adott helyszíni események beszámolói, hanem igazi szellemi csemegék is. Nem csak a múzeumlátogatások miatt, gondoljunk csak az Amerikai naplóra, melyben azon hetek eseményeit követhetjük nyomon, melyeket Ágnes és Balázs a Writing Program keretében a tengerentúlon átélt. Olvashatunk a beilleszkedés kezdeti problémáiról, főzésről, bevásárlásról, közlekedésről, a szemináriumokról, az angol órákról, ahol egy Julius Cesar nevű fiatal brazil borzolja a kedélyeket stréberségével, látogatásokról, felolvasásokról és azt is megtudhatjuk, milyen jó, ha ismerjük angolul a hangszálgyulladás szót.

Remek vacsora egy rusztikus étteremben, Engle-ék csakugyan jól fel tudják oldania hangulatot. Ivás, fecsely, mindenki mond egy verset hazája nyelvén, én persze (na mit is? hármat szabad találgatni!) a Szeptember végént. Persze, csak az első versszakot, és azt is összezavarom. Hogy én elhalandzsázzam a Szeptember végént Iowában, kínaiak előtt, német sörtől kábán - ebben van valami meglepő. Bár, ki tudja? Hogy mi van itt bedobva emberfajtákban, nyelvekben, figurákban, az határozottan földgolyóméretű.

    A kezdeti impressziókat felváltják a napi események leírásai, melyek olykor humorosak, de egyre több elgondolkodtató gondolatot is felvetnek. Gondoljunk csak arra, hogy még javában benne voltunk a szocializmusban és egy-egy külföldi út igencsak luxusnak számított, nem beszélve egy-egy huzamosabb kint tartózkodásról, ami alatt nem volt nehéz észrevenni, hogy sok minden más kint, mint itthon. És ezeket Nemes Nagy Ágnes nem átall le is írni. Őszintén. Szó esik faji kérdésekről, időjárásról, emigránsokról, művészetről és természetesen irodalomról, olvasásról, fordításról is.

   Utazás térben és időben, impressziók és gondolatok gyűjteménye, napló, vallomás.
A gyönyörű borító mögött mindezt megtaláljuk. Igényes és izgalmas szellemi kalandozás.

Szellemi munkára, aktív elfoglaltságra alkalmatlan vagyok. Most ugrik ki: milyen sokat jelent az otthoni könyvtáram, Babits-esszéktől krimiig. Mindig van mit csinálnom. Az olvasás mint életforma. - Itt úgy érzem magam, mintha állandóan viszketnék, és nem tudom megvakarni. Könyvhiány.


Nemes Nagy Ágnes: Magyarul és világul
366 oldal képmelléklettel
Helikon Kiadó, 2014
3490 Ft

2014. július 9., szerda

Az Isten háta mögött


  Két éve olvastam az Én nem féleket, ami akkora meglepetéssel zárult, hogy tudtam: mást is olvasnom kell a szerzőtől. Végül a Magammal viszlek mellett döntöttem. És Ammaniti ismét meglepett és letaglózott. De még mennyire!

  Június 18-át írunk valamikor a '90-es években, véget ér a tanítás az Ischiano Scalo-i iskolában, a diákok pedig izgatottan lesik a hirdetőtáblát, keresik a nevüket és mellette a várva várt szót: MEGFELELT. Mind között a legizgatottabb a hatodikos Pietro Moroni, aki igyekszik átfurakodni társain, de egyedül az ő neve mellett szerepel a NEM FELELT MEG. És valami azt súgta neki, hogy így fog történni. Bezzeg a másik hármat: Pierinit, Baccit és Roncát átengedték. Pietro nem érti, és hiába vigasztalja Gloria, az egyetlen barátja, nem tehet semmit. És mi sem értjük, miért buktatták meg ezt a fiút, de hogy mindenre választ kapjunk, vissza kell mennünk egészen decemberig.

   És most jön az első meglepetés: december 9-én nem Pietroval találkozunk elsőként, hanem Graziano Bigliával. Na jó, olvassunk tovább, ki is ez a Graziano Biglia, aki most érkezik vissza szülőfalujába az édesanyjához, ráadásul egy örömhírrel? De megint csak visszamegyünk az időben, hogy mindent megértsünk.

   Graziano Biglia negyvennégy éves, nőtlen, bármelyik nőt az ujja köré tudja csavarni, foglalkozását tekintve zenész, mellette drogdílerként keresi a kenyerét. A nyár elején egy fellépésre készül, majd a vacsora és némi drog elfogyasztása után az egyik diszkóban megpillant egy táncoslányt: Ericát. És ekkor egy csapásra minden megváltozik: Graziano kész megállapodni, maga előtt látja, amint szülőfalujában farmerüzletet nyit anyja szövetáru boltja helyén Ericával, akit feleségül vesz és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

    Rövidesen összeköltöznek Rómában, hogy Erica megvalósíthassa álmát: a tévében dolgozhasson. Próbafelvételekre jár, kisebb szerepeket kap, Graziano pedig mindent fizeti. Imádja ezt a huszonegy éves lányt, aki maga a tökély. Megkéri a kezét. Erica igent mond, Graziano elmondhatatlanul boldog, ezért az anyjához utazik, ahová Erica másnap követi.
 Annyira illettek egymáshoz, mint síbakancs egy görög szigethez. 
   A mamma is hihetetlenül boldog és lázasan várja leendő menyét. Graziano az Állomás bisztróban ül, ahol boldogan újságolja eljegyzését a helyi barátainak, akik szemében a férfi igazi sztár.
    Aztán jön a feketeleves: Erica nem érkezik meg a megbeszélt időpontban és a telefonját sem veszi fel. Mi történhetett?

   Pietro Moroni magának való gyerek. Egy tanyán él alkoholista és olykor dührohamot kapó apjával, beteges anyjával és húszéves bátyjával, Mimmoval, aki szegecses bőrdzsekiben őrzi a birkáikat, de közben arról álmodozik, hogy elmegy Alaszkába és meggazdagodik. Pietro egyetlen barátja Gloria, a jómódú Celani család egyetlen lánya, akik Pietrot is gyermeküknek tekintik, így a fiú a délutánokat náluk tölti.

  A fiú egy másnapi közös iskolai feladat elkészítése után teker haza biciklijén, amikor a távolból meglátja Pierinit, Baccit és Roncát, az osztály fekete bárányait. Hármójuk közül Pierini a vezér, aki éppen azon töri a fejét, hogyan úszhatnák meg a másnapi felelést. Már van egy tervük, ám az iskolát a gondnok figyeli és nem bukhatnak le. Valakinek el kell végeznie a piszkos munkát. Ekkor jön kapóra az általuk csak Fatökűnek nevezett Pietro felbukkanása. És Pietro kénytelen kötélnek állni.
Végül is mindegy. Ha az van megírva, hogy lesújt rád a sors keze, akkor lesújt és kész. 

   A vesztes Pietro és az öregedő latin lover sorsa egyre közeledik egymáshoz. De addig is számos szereplő bukkan fel az életükben: Italo, az iskolagondnok; Bacci apja, aki rendőr, csak úgy, mint Italo fia; az iskolaigazgató és helyettese; Flora Palmieri, a fiatal tanárnő, akinek már meggyűlt a baja Pierinivel.
  Mi ütött ezekbe a gyerekekbe?
  Ha hozzájuk szólsz, káromkodással válaszolnak, és a képedbe röhögnek. Nem tisztelik a tanárokat, az iskolát, semmit. Tizenhárom évesen már látszik, hogy bűnöző vagy drogos lesz belőlük.
 
  A Magammal viszlek szókimondó, olykor elborzasztó, mégis letehetetlen olvasmány. Egy regény, ami nem a dolce vitát tárja elénk - pedig néhányszor jót mosolygunk Grazión és az adott szereplő jelenével  párhuzamosan  különböző állatokról is megtudunk néhány dolgot -, hanem a keserűséget, a nyomort, a szenvedést és a kilátástalanságot. A valóságot: a zsarnokoskodó tizenéveseket, a megfélemlített tanárt, az illegális bevándorlót, az alkoholista apát, a semmivel sem törődő anyát, az elvágyódó fiatalt és egy kis falut, ahonnan, ha elkerül valaki és máshol befut, sztárként és igazi hősként tekintenek rá. Ismerős, ugye? Korkép és kórkép. Olvasás közben nem egyszer eszembe juttatta Melania Mazzucco regényét, az Egy tökéletes napot.

   És a végén a hatalmas csattanó és a kérdés: Miért? Miért így? A választ meg is kapjuk, de újra csak az előbbi kérdést ismételgetjük magunkban. Megértjük, és mégsem. És továbbra is ott lebeg előttünk: Miért?

  Olvasás előtt inkább hagyjuk figyelmen kívül a fülszöveget.
   

Niccolò Ammaniti: Magammal viszlek
Eredeti cím: Ti prendo e ti porto via
Fordította: Matolcsi Balázs
491 oldal
Európa Kiadó, 2009
3400 Ft

2014. július 7., hétfő

Vers hétfőn

Borisz Paszternak: Július
Fordította: Illyés Gyula


Kísértet költözött a házba:
léptek nesze fejünk fölött.
Padláson fények villanása.
A szellem egyre jár, zörög.

Magát a dolgainkba ártja,
lábunk alatt van szüntelen.
Asztalról az abroszt lerántja,
ágyunkhoz fut fél-meztelen.

Gyors lábait lesem tisztítva
egy légvonattal beszökik,
s a függönyön, picin artista,
fölszalad a mennyezetig.

Ki ez a pajkos ismeretlen
és visszajáró ismerős?
Vendég nyaralónk. Idegenben
lakik, de nyárra itt időz.

Itt üdül. Övé az egész ház. -
Július, a júliusi
vad lég, amely csupa cikázás,
minden szobánk bérbe veszi.

Július, a nyakig bogánccsal
s pitypangpehellyel szaladó,
július, az ablakon által
betörő, fönnen szavaló,

a fésületlen, a vidéki,
a hárs-illatot lehelő,
a kapor- és fű-ízű, réti.
Friss júliusi levegő.



Kosztolányi Dezső: Útirajzok
Bologna


Rómából jöttem meg éjjel
Bolognába és kiszálltam.
Rekkenő-nehéz meleg volt
a szállóban. Tűrhetetlen
vágy fogott el, hogy szaladjak,
kóboroljak, megfürödjek,
elmerüljek, elterüljek,
az idegen életekben.
Már futottam is a lépcsőn
a városba, boltivek közt,
Petronio templomához,
a titkos találkozóra.
Mindenünnen fény kiáltott,
fény sikoltott rám az úton,
mint egy emlék, mint a múltból,
fény kiáltott, hogy megálljak,
fény kiáltott, hogy maradjak.
Nem tudott az éj aludni.
Annyi fény volt, annyi ember,
annyi lány és annyi ifjú,
ismeretlen ismerősök.
Sápadt és komoly diákok,
sűrü-nagy latin hajakkal,
és az éj kávészagú volt,
jégszagú volt, mert a tündér,
apró boltocskákba sorra
forrt a kávé, bugyborékolt,
s a pohárba tejszinűen
csorrant a darált jegekre
a kókuszdió nedűje.
Folyt az élet, mint a színház.
S én leültem itt közéjük,
nem mint néző, mint a színész,
az arcomra rászorítva
útiálarcom keményen,
mintha mindig köztük élnék,
titkaik, emlékeik közt.
És mímeltem a beszédük.
Caffe nero, signorina!
Élet, élet, drága játék.
Agua fresca con ghiaccio!
Játék, játék, drága élet.
És beszélgettem: Me dice?
És legyintettem: Niente!
És sohajtottam magamban
régi szívemhez: Gioventù!
Giovinezza, giovinezza!
Dov' è, dov' è signorina?

Így dobáltam el, mi pénz volt
a zsebemben, az ezüstöt,
így dobáltam el, mi szó volt
a szájamban, a fejemben.
Hajnalig csak üldögéltem,
elfeledtem, hol születtem,
eltemettem azt, ki voltam
s játszottam, hogy én is élek.



Versek: Borisz Paszternak versei
Lyra Mundi sorozat
179 oldal
Európa Kiadó, 1979
Kosztolányi Dezső

2014. július 4., péntek

"Radnay Pál lányának lenni..."


  A Radnay család és a nyár eleje immáron két éve összekapcsolódott nálam, így elképzelhető az öröm, amikor májusban a Könyvhétre megjelenő újdonságok között felfigyeltem a Krisztina bárónőre, a család magyarpetei ágához tartozó lány regényére.

  Az immár éltes Krisztina egy bordeaux-i szőlőskertben emlékezik vissza a Likőrös Löli és Peches Pali tizenkét éves kislányára, aki 1922 márciusában nagy változás előtt áll. Trianon után vagyunk, apja adósságokat halmozott fel, ezért kénytelen egyetlen lánya nevelését a várfalvaikra bízni, ahol Krisztina biztonságban lehet. Anyja számára szinte semmit sem jelent a kislány, apjától mégis nehéz a búcsúzás. De egy Radnay ezt nem mutatja. Így a vörös hajú, se nem szép, se nem csinos, sovány kislány Loni néni és Ista bácsi házába kerül. Nagyanyja nem is érti, miért nem őt választották, de nem is túlságosan bánja, számára Méri fia anyagi helyzete előrébb való.

   Így kerül a Kotnyeles Krisztina Lexi szárnyai alá, barátkozik össze a nála ekkor öt évvel fiatalabb Gergével és tanul meg számos dolgot nemcsak a családról, de az életről is:
Az élet egy véresen komoly és nagyon kemény játék, ami arról szól, hogy folyton akadályokat gördítenek az utadba. A fő szabály az, hogy vagy legyőzöd őket, vagy agyonnyomnak. Az okos játékos alaposan szemügyre veszi az útjába került nehézségeket, és ha csak egy mód van rá, eltávolítja a maga erejéből. Segítséget nemigen érdemes kérni, mert később mindig kiderül, hogy túlságosan is drága mulatság. Ha jól játszol, elég figyelmes, megfontolt, kitartó meg leleményes vagy, sikerül teljesítened a pályát, és megnyered a játszmát. Loni nénéd is csak egy akadály a sok közül, és nem szabad megfutamodnod előle. De még mielőtt megkérdeznéd, miféle butaságokat hordok össze neked, amikor vacogsz és csöpög az orrod, elárulom, hogy abban a pillanatban részese lettél ennek a bizonyos játéknak, hogy megszülettél. Tehát vésd az eszedbe: jól kell játszani. És néha félni is kell. Okosan félni. 

  Angol, német és francia kisasszony neveli, majd egy balatoni nyaraláson megpillantja a szőke, zöldszemű Eőry Ádámot, akivel ekkor még nem is sejtik, hogy a későbbiekben milyen fontos szerepet tartogat számukra egymás életében a sors.

  Krisztina egy színházi előadás után dönt úgy: színésznő lesz. Micsoda botrány, hogy egy Radnay lány ilyen pályát válasszon magának! De Krisztinát a család felháborodása sem tántoríthatja el a világot jelentő deszkáktól.

  A fiatal színésznő életét gyakran árnyékolják felhők, ahogyan a családét is egy másik családtag, az állandóan felbukkanó és pénzszűkében álló Méri személyében.


   Öröm, bánat, könnyek, nélkülözés és szenvedés kísérik Krisztina életét, ő azonban igazi Radnay lány, aki igyekszik minden próbában helyt állni és egy Radnayt a név is kötelez.
Ismét találkozunk Lexivel, Zoltánnal, Lilivel, Gergével, Marival és Mérivel, aki az aktuális eszme híveként bármire képes a saját céljai érdekében és nem ismer se Istent, se embert, pláne nem Radnayt.

    Krisztina szemén keresztül vészeljük át a II. világháborút, éljük át annak minden borzalmát, aggódását, nélkülözését, a kitelepítést, az újrakezdést, és mi magunk sem értjük, hogy lehet egy első osztályos kislányt osztályellenségnek bélyegezni? Majd együtt aggódunk vele a család férfitagjaiért, akik kiveszik a részüket az '56-os forradalomból és hozzunk meg vele egy sorsdöntő lépést.

   A Krisztina bárónő nemcsak egy újabb Radnay története, aki megjárja a poklot, hanem egyszerre történelmi regény, ami az otthon maradottak szemével láttatja a háború értelmetlen pusztításait és annak következményeit, a kitelepítettek mindennapjait és az 1956 őszén a családtagjaikért aggódó rokonokat, a hétköznapokat uraló állandó félelmet. Köpönyegforgatók és érző szívű emberek küzdelme. Megrázó, elgondolkodtató, mégis letehetetlen olvasmány.

   Bár az előző két kötetet sem címkézhetjük vidámnak, de mind közül ezt éreztem a legnyomasztóbbnak, ami a leginkább rátelepszik az Olvasóra, ám mégsem akaródzott letenni, mert talán a következő oldalon ott a megoldás vagy felcsillan a remény, és közben arra gondoltam, bármilyen is ez a mai világ, örüljünk, hogy mindannak, amit Krisztinával együtt a lapokon mi is átélünk, már elmúlt és "csak" így vagyunk részesei.


   Aki még nem olvasta A Radnayakat, annak sem kell megijednie, mert a könyv elején és hátulján ismét a segítségünkre siet a családfa, és miután befejezte Krisztina történetét, biztosan kedvet kap a többiek szemszögéből is megismerni e népes család mindennapjait és küzdelmeit a XX. század viharában.

Tudod, az ember legnagyobb hibája az, hogy ismeri mások botlásait, és képtelen elviselni őket. Pedig semmi köze hozzájuk, hiszen a ballépéseiről mindenki maga számol el a maga idején, a maga módján, a maga istenének. 

A trilógia részei:
A Radnayak
A Radnayak örökében
Krisztina bárónő


Varga-Körtvélyes Zsuzsanna: Krisztina bárónő
A különös Radnay lány
400 oldal
K. u. K. Kiadó, 2014
3980 Ft

2014. július 3., csütörtök

Visszatérés Lasquenet-be


   A Csokoládé óta nyolc, a Csokoládécipő óta négy év telt el, Vianne és lányai boldogan és egyszerűen élnek Roux-val a férfi hajóján Párizsban. Vianne azonban érez valamit, és a változás meg is érkezik egy levél formájában. Ráadásul a síron túlról, mely visszahívja őt a kis Tannes melletti faluba.
Jövőre...
   Milyen furcsa, hogy a jövőre gondolok. Nem szoktunk előre tervezni. Mindig is olyanok voltunk, mint a pitypangmagok: megtelepedtünk egy évre, aztán továbbszálltunk. A pitypang gyökere nagyon erős. Szüksége is van rá, hogy felszívja a tápanyagokat. De a növény csak egy évszakon át virágzik - feltéve, hogy olyasvalaki, mint Francis Reynau, már nem tépte ki gyökerestül -, utána pedig kénytelen továbbállni a szél hátán, hogy életben maradhasson.
   Ezért hagyom olyan készségesen, hogy Lasquenet visszahúzzon? Talán egy olyan mélyen rejlő ösztönre reagálok, hogy nem is vagyok a tudatában: arra vágyom, hogy visszatérjek oda, ahol e konok magokat egykor elhintettem? Vajon mi nőtt - ha nőtt egyáltalán - a távollétünkben? Vajon ottlétünk hagyott-e - bármily csekély -  nyomot ezen a földön? Hogyan emlékeznek ránk az emberek? Szeretettel? Közömbösen? Emlékeznek-e ránk egyáltalán, vagy az idő kitörölt minket az emlékezetükből?

   Így Vianne csomagol, és az ekkor tizenöt éves Anouk-kal és a nyolc éves Rosette-tel augusztus 15-én elindul Lasquenet-be, ahol ismét egy ünnepi forgatag kellős közepébe csöppen, Francis Reynaud-val elegyedik szóba, akitől meglepő híreket hall a falu jelenlegi életéről.

   Az elmúlt évek jelentős változást hoztak a kicsiny falu életébe: Les Marauds-ba magrebiek érkeztek, élükön Mohammed Mahjoubival, aki a kis közösség szellemi vezetője. Mecsetet, majd minaretet építenek és az EU szabályai is elérik a falut, melyekre a többség fittyet hány, míg Caro Clairmont és férje, Georges számára az anyagi jólétet jelentik. Caro továbbra is a falu főkolomposa szerepében tetszeleg: teadélutánokat szervez a magrebi asszonyokkal és igyekszik mindenütt jelen lenni, ahogyan azt már megszokhattuk.

  A két közösség békében él egymás mellett, ám egy napon megérkezik Karim Bencharki, aki külsejével mindenkit elbűvöl, még Carot is. Majd színre lép egy titokzatos, nikábot viselő nő, Inès a kislányával, akiket Karim az özvegy nővéreként és annak kislányaként mutat be. És ekkor minden megváltozik. Inés az egykori chocolaterie épületében iskolát nyit a magrebi lányok számára, de valaki felgyújtja, és a gyanú Reynaud-ra terelődik.
   Reynaud pedig az egyház szemében is fekete bárányként tengeti életét a faluban: a püspök egy új papra, a fiatal és a technika iránt elkötelezett Père Henri-ra bízza a nyájat, aki azonban csak hetente egyszer gyóntat, a napi miséket megtartja, de nem akárhogy: imádja a Power Pointot és azt tervezi, hogy a templom fapadjait műanyag székekre cserélteti. Teszi mindezt Caro Clairmont lelkes buzdítása mellett, aki színleg együtt érez Reynaud-val, miközben a háta mögött csak szítja a Curé-ről terjesztett pletykákat.

   Vianne előtt áll a feladat, hogy kiderítse, mi történt a falubeliek közt, ami így elmérgesítette a helyzetet és kegyvesztetté tette a jobb napokat látott Reynaud-t. Ki ez a titokzatos fekete asszony, Inès Bencharki?

   Vianne mi mást tehetne, mint anyja kártyáihoz fordul, felkeresi a magrebieket és a régi barátokat, hogy mindenre fényt derítsen.

    Az eseményeket - ahogyan a Csokoládéban is -, Vianne és Reynaud szemszögéből ismerjük meg. Ismét találkozunk régi ismerősökkel: Joséphine-nel; Luc Clairmont-nal, aki immáron huszonegy éves és dacolva anyjával, francia irodalmat tanul az egyetemen; felbukkan Guillaume is a kutyájával, de eddig ismeretlen lasquenet-ieket is megismerünk.
   Ahogyan a magrebieket: a kultúrájukat, mindennapjaikat. Egy szigorú, patriarchális világot, ahol a nők nem dönthetnek.

   Talán furcsán hangzik, de Reynaud-nak jót tettek az elmúlt évek: már kevésbé éreztem bigottnak, mint a Csokoládéban. Nyitottabb és elfogadóbb lett a nyájával (ha csak egy hangyányival is) szemben, ám nem adja fel a küzdelmet, mely közte és a magrebiek között folyik. Sőt, kiderül, hogy Reynaud-nak humorérzéke is van és még káromkodni is szokott!

  Jó volt újra visszatérni Laquenet-be és régi és új ismerősökkel találkozni, de a kedvencem egyértelműen Al-Djerba nagyi és Mohamed Mahjoubi lett. Előbbi legalább kilencven éves öregasszony, aki fittyet hány a ramadánra és napközben kókuszcsókot hord a zsebében, melyek közül egy-kettőt el is fogyaszt, ráadásul nem rejti véka alá a véleményét. Utóbbi a magrebi közösség papja, bírája, vezetője, aki nem zárkózik el a falubeliektől és A nyomorultakat olvassa.



   Fűszerek, őszibarack és csokoládé illata, fekete fátylas nők, a feltámadó szél, harangzúgás és a müezzin éneke, valamint számos izgalom és meglepő és megdöbbentő fordulat - mindezt megtaláljuk a trilógia harmadik részében. Visszaköszön a Csokoládé hangulata, és a szél is más irányból kezd fújni. Izgalmas és remek könyv, mindazt megtaláljuk benne, amit Joanne Harris-től már megszokhattunk, kiegészítve számos kulturális információval. Méltó folytatása az előző részeknek. És ki tudja, talán egyszer ismét találkozhatunk Vianne-ékkal, egy negyedik részben.

  Ha szó szerint nem varázsolunk is, de mindnyájunknak megvannak a magunk titkai. Egy suttogás, egy jel, egy csipet fűszer. Egy barátságos kártya. Egy dal. 

  Happy birthday, Joanne Harris!


Joanne Harris: Csokoládés barack
Eredeti cím: Peaches for Monsieur Le Curé
Fordította: Szűr-Szabó Katalin, Sillár Emőke, Tomori Gábor
540 oldal (a regény az 519. oldalon véget ér, ezt követi egy oldal köszönetnyilvánítás, majd a megszokott adag reklám...)
Ulpius-ház, 2012
3999 Ft
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...