2014. április 28., hétfő

Vers hétfőn

Nicolás Guillén: Te nem tudsz angolul
Fordította: Weöres Sándor


Amit angolul te tudsz,
Vito Mánué,
avval még ennyire se tudsz
kimondani: jé.

Ha jön amérikai lány,
jobb lesz neked elfutni:
a te angolod a tráj-ván,
a tráj-ván meg ván-tu-tri...

Vito Mánué, nem tudsz angolul,
te nem tudsz angolul,
te nem tudsz angolul.

Hát ne szerelmesedj belé,
Vito Mánué,
ha nem tudsz angolul,
ha nem tudsz angolul!



Vers: Egybegyűjtött műfordítások IV. - Déli költők
774 oldal
Helikon Kiadó, 2012
4990 Ft

2014. április 24., csütörtök

Házasság meghirdetve


    Évekkel ezelőtt annyi szépet és jót olvastam az Ida regényéről, hogy tudtam, az én polcomon is ott a helye és el kell olvasnom. A beszerzés megtörtént, ám az olvasás - mint általában - most is váratott magára. De éppen kapóra jött, hogy az M3 múlt hétvégén műsorra tűzte az 1974-ben készült kétrészes filmváltozatot, így rögtön tudtam, hogy most kell levenni a polcról.

    Egy úriember a kávéházban az újságírókon háborog, amikor előtte terem egy fiatalember, Balogh Csaba, aki közli vele, hogy ő is zsurnalisztaként keresi a kenyerét és mellesleg az apróhirdetéseket nem az újságírók írják. Az úr bocsánatot kér, majd távozik. Csaba  kezébe veszi a lapot, hogy megtudja, mi bőszítette fel annyira az illetőt:
    FÉRJHEZ ADNÁM a lányomat művelt fiatalemberhez, akinek foglalkozása vagy hivatala hacsak kissé is úri, de nem iszákos, nem kártyás, és ép, egészséges. A lányom móringja most 300 ezer korona készpénzben. Később örökség ennél is nagyobb, talán milliókra is rúgó. Cím a kiadóhivatalban.

    Csaba elgondolkodik a dolgon: vajon milyen ember lehet, aki a leányát így kívánja férjhez adni? De végül ő is jelentkezik a hirdetésre, mivel a hozomány megoldaná a családi birtok ügyét is és a húga helyzetét.

    Hamarosan találkozik is Ó Péterrel, a gazdag borkereskedővel, aki közli a fiatalemberrel, hogy három napon belül feleségül veheti a lányát és megkaphatja a hozományt is.

   De milyen is a menyasszony? Ida még egészen kislányként veszítette el az édesanyját, apja pedig - finoman fogalmazva - nem törődik vele, egy pesti klastromba küldi. Ida itt ismerkedik meg titokban Petőfi költészetével, és úgy dönt, amint kikerül a szigorú intézetből, megvalósítja a "Szabadság, szerelem" eszményét.
   Elérkezik az érettségi napja, ami után minden szülő boldogan viszi haza leányát, ám Ó Péter a lánya előtt kéri meg a klastrom vezetőjét, hadd maradhasson még egy évet Ida, hiszen nincs asszony a házban. Idát mintha leforrázták volna, de immáron zongora- és helyettes tanárként él a klastromban. Azonban egy "bűnös eset" után kiteszik a szűrét és végre otthon, a vidéki kisvárosban találja magát. De a szabadulás mégsem azt a felhőtlen örömöt tartogatja a számára, amit várt.
  Rá kell jönnie, hogy apját egyáltalán nem érdekli, egy fiatalabb és az Ida szemében erkölcstelen nőt készül elvenni és ő csak akadályként van jelen a házban. A véletlen folytán szembesül azzal, hogy apja hirdetés útján készül kiházasítani, hogy megszabaduljon tőle.

  A vőlegény-jelölt meg is érkezik és Ida végül igent mond. Megállapodnak, hogy egy év után szétválnak, egymás között idegenként kezelik egymást, ám a külvilág szemében fenntartják a látszatot. Az esküvő után pedig Münchenben kezdik meg a közös életüket.

  Csaba (aki eredetileg festő) ismét festeni kezd, Ida a háztartást veszi kezébe, megpróbál beilleszkedni a művész feleségek életébe, ami nem is olyan egyszerű egy olyan nőnek, akinek a klastromban azt is meg kellett gyónnia, ha az újságban novellát olvasott és sosem volt pénz a kezében.

   Idát rögtön megkedveltem, bár nem egyszer számomra túlságosan erkölcsös volt, de ezt csak a neveltetése számlájára írtam. Az apjáról csak rosszat tudnék írni, hiszen milyen apa az, aki nem tud mit kezdeni az egyetlen gyermekével és csak szabadulni akar tőle?
  Minden tiszteletem  viszont Balogh Csabáé, aki szinte mindig úriemberként viselkedett és sokszor irigyeltem a türelmét.

   Nem is emlékszem olyan szépirodalmi műre, amelyben annyi festő és kép került volna szóba, mint ebben a regényben, úgyhogy ebből a szempontból is egy igazi csemegére bukkantam. De ami a legjobban tetszett, az az udvariasság, ahogyan Ida és Csaba egymással beszélt és Gárdonyi stílusa. Bár a de viszont használatától többször égnek állt a hajam.
És hogy a teljes hold bontakozik a fellegek homályából, úgy bontakozott az ő elméjében is a világosság:

- Művész, ha rezdülést érez, valami szépet érez. De mi az a szép? - Ha kinek-kinek más a szép! Ha Rembrandtnak az árnyék-szín a szép, Tiziánnak a világosszín a szép, ha Botticellinek a vonalhullám a szép!

És egyszer csak ebéd közben a levegőbe mered a kanala:

- Ami a szívét gyönyöríti. Kinek-kinek az a szép, ami az ő szívét elgyönyöríti!

Nyomban következett azonban megint a nagy kérdőjel:

- De hát mi gyönyörítheti el a szívet?

Erre már csak a szivarfüstben találta meg a választ:

Minden! Minden, amire a szeme valamely percben szeretettel néz. A szeretet a laterna magica! A szeretet a mindent arannyá változtató csodaláng. A láng heve a gyönyörület. A gyönyörületet kincsünknek érezzük: tehát mentjük az elmúlástól. A festő menti festékkel, a költő tollal. A képnek az a része a mesteri. A könyvnek az a lapja halhatatlan.

    A régies szavaktól és kifejezésektől pedig egyáltalán nem kell félnünk, hogy nem fogjuk érteni őket, hiszen a lábjegyzet mindig a segítségünkre siet.

   Nagyon szerettem a századelő hangulatát, a művészvilágot, a remek korrajzot és a főszereplők jellemfejlődését, amit érdemes végigkövetni, mert az utolsó oldalak nemvárt izgalmakat tartogatnak, így kíváncsian vártam a lezárást. Gárdonyi zseniálisan megoldotta, úgyhogy már ezért is megéri elolvasni.
   Újra szembesültem a ténnyel, hogy én bizony szeretem Gárdonyit és nem ártana újabb olvasnivalókat beszerezni tőle.

  A filmváltozatot is csak ajánlani tudom, tökéletesen visszaadta a regény hangulatát: a századelőt, a jellemeket és a kor romantikáját is. Venczel Vera és Oszter Sándor pedig egyszerűen remekelt Ida és Csaba szerepében.

   1934-ben is készült film a regényből Ágay Irénnel és Jávor Pállal a főszerepben, de a vélemények alapján elveszett a regény lényege.


Gárdonyi Géza: Ida regénye
Talentum Diákkönyvtár
406 oldal
Akkord Kiadó, 2006
698 Ft
A regény MEK-ban
Képek a filmből Venczel Vera honlapján 

2014. április 21., hétfő

Vers hétfőn

 Kosztolányi Dezső: Húsvét

Már kék selyembe pompázik az égbolt,
tócsákba fürdenek alant a fák,
a földön itt-ott van csak még fehér folt,
a légen édes szellő szárnyal át. 

Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe
viszik a zavaros szagos vizet,
a lány piros tojást tesz el merengve,
a boltokat emberraj tölti meg. 

S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,
megrészegül az illaton a föld,
s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt - 

kelet felől egy sírnak mélyiből,
elrúgva a követ, fényes sebekkel
száll, száll magasba, föl az isten-ember.



Eugenio Montale: Húsvét este
Fordította: Sallay Géza


A televízióban
keresztjén Krisztus kántált
mint tenorista,
akit éppen elkapott a pop-kólika.

Kevéssel előtte kísértette meg
a meztelen asszonynak öltözött ördög.

Ilyen hát a a huszadik század vallásos érzése.

Valószínűleg úgy van, hogy szent Bertalan éje,
akárcsak egy gyík lepottyant farka,
ugyanolyan súllyal esik latba
a nagybetűs Szellem
közömbösség-elvű Gazdaságtanában.

De talán mégis azt kell mondani, hogy nem igaz,
azt kell mondani, hogy igaz a hamisság,
aztán, majd meglátjuk, hogy mi lesz. Közben
kikapcsoljuk a képet. A többire
majd gondol, aki tud (ha ez a ki
valamit jelent).

Mi nem fogjuk tudni.



Versek:
Kosztolányi Dezső
Eugenio Montale

2014. április 19., szombat

Három év Summerside-ban


     Anne Shirley immáron bölcsészdiplomával a zsebében érkezik meg Summerside-ba, hogy elfoglalja a helyi középiskola igazgatói székét. Ám még be sem tette lábát az iskola kapuján, amikor az első nehézséggel szembesül: Mrs. Tom Pringle, aki eddig minden iskolaigazgatót elszállásolt, nem fogadja. De milyen szerencse, hogy vele van Mrs. Lynde, akinek egy régi barátnője megemlíti nekik a Szélfútta Nyárfa-lakot, két özvegy: Kate néni és Locsi néni otthonát, aki a bérleti díjból kifizethetné Rebbecca Dew-t, aki a nénik vörös tehenét feji. Így Anne elfoglalja a Szélfútta Nyárfa-lak toronyszobáját.

    De az igazi megpróbáltatások még hátra vannak! Summerside urai a Pringle-ök, akik mindenhol jelen vannak, és egyetlen alkalmat sem szalasztanának el, hogy borsot törjenek annak az orra alá, aki egy rokonuk elöl halászta el az igazgatói állást. Ráadásul Anne tanítványai között is nem egy Pringle vagy valamelyik rokonuk akad, de a lemegátalkodottabb köztük Jen Pringle, akiről Anne úgy gondolja, ilyen lehetett Becky Sharp (W. M. Thackeray: Hiúság vására) is ennyi idősen. 

   Tudjuk azonban, hogy egyszer minden rossznak vége szakad, így hosszú hetek múlva egy véletlen folytán Anne legyőzi a  Pringle-klánt, így már csak egyik kolléganője, Katherine Brooke barátságát kell megnyerni, valamint a szomszédban lakó kis Elizabeth nagymamáját, aki túlságosan szigorúan bánik a kislánnyal.

   Mindezek közben megismerkedünk a summerside-iakkal, elkísérjük Anne-t esküvőre, vendégségbe, ahol olyan meghívottakkal találkozunk, mint a minden lében kanál Sutyi néni, aki mindenben csak a negatív előjeleket látja. De nem feledkezhetek meg Ernestine kuzinról sem, aki a Szélfútta Nyárfa-lakban teszi tiszteletét egy este és méltó párja lehet az imént említett Sutyi néninek. Ahogy Rebecca Dew-nak is itt a helye, aki örökös harcot vív az özvegyek elkényeztetett macskájával, Szürke Molnárral, vagy ahogy ő nevezeti: Azzal a Macskával.

    Ahogy megszokhattuk, Anne vonzza a kalandokat és olykor a bajt is, de mindig bebizonyítja, hogy:
A legunalmasabb szoba is világítani kezdett, sőt életre kelt, ha Anne belépett. 

   Három éven át követhetjük Anne szomorú és vidám pillanatait, melyekről ezúttal a Gilbertnek írt leveleiből, illetve váltakozva egy-egy "hagyományos" fejezetből értesülünk. Eleinte szokatlan volt a levelek utáni váltás, de később már fel sem tűnt, és ezt a részt is legalább annyira megszerettem, mint az előző hármat. Bár sajnálom, hogy az ikrek megnőttek és Davy már nem kérdezősködik, mint korábban.

   Mindenesetre ezt a részt is csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egy kis léleksimogatásra vágyik és eddig is a szívébe zárta Anne-t. Olvasás közben rájövünk, hogy tényleg szép a világ és vannak még kedves emberek és nem csak az Anne-regényekben. Ha nyitott szemmel járunk, biztosan össze is futunk velük és meglátjuk a bennünket körülvevő dolgok között is a szépet.

    Néhány hete szombat délutánonként a Duna műsorára tűzte a sorozatot is, és két hete éppen az ebből a kötetből készült részt. A könyvet csak utána olvastam, és alaposan megleptek a film készítői, mert sok mindent alaposan megváltoztattak. Bár tetszett az a rész, de egyértelműen könyvpárti vagyok.


Lucy Maud Montgomery: Anne új vizekre evez
Anne-sorozat 4. rész
Eredeti cím: Anne of Windy Poplars
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
307 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2011
2299 Ft

2014. április 16., szerda

Újabb öt operamese


    Nagyon örültem tavaly, amikor megjelent az Operamesék hangoskönyv, amit annyira megszerettem, hogy azóta beszereztem a könyvet is, és a hangoskönyvet a mai napig is szívesen hallgatom.
   Még nagyobb volt az öröm, amikor felfedeztem, hogy április elején jelenik meg a hangoskönyv folytatása, amelyre ezúttal Puccinitől két, Mozarttól, Verditől és Leoncavallotól egy-egy operamese és egy Puccini-ária került fel Rost Andrea előadásában.


A bejegyzés olvasása közben ajánlott meghallgatni a benne szereplő videókat, az Aidához kapcsoltat pedig nézni is :).

Puccini: Gianni Schicchi: Mit tehet egy család, ha vén zsugori rokonuk halálos ágya körül összegyűlve, amint az kileheli lelkét, tudják meg, hogy az öreg semmit sem hagyott rájuk? Megtalálják a végrendeletet, amiben ott áll feketén-fehéren a tény, hogy mindent a papokra hagyott! Milyen jó, hogy a kavarodás és a felháborodás közepette egyikük, Rinuccio elküldet Gianni Schicchiért (akinek neve az Isteni színjátékból lehet ismerős) és annak lányáért, Laurettáért, akibe szerelmes. És a furfangos Gianni Schicchi megérkeztével megszületik a terv.



 
Mozart: Szöktetés a szerájból: Szelim basa nyaralójában él Constanza, korábbi társalkodónője, Blonde és annak vőlegénye, Pedrillo, akiket egy spanyol hajóról raboltak el és a rabszolgapiacról kerültek a basához. Constanza Szelim basa tulajdonába, míg Blonde Ozmin, a basa jószágkormányzójához kerül.
Pedrillo egy nap levelet csempész ki egykori gazdájának, Belmonténak, melyben helyzetükről értesíti őt és megnyugtatja, menyasszonya, Constanza is jól van.
Egy napon idegen fiatalember érkezik a palotába, aki nem más, mint az álruhás Belmonte, aki menyasszonyának és társainak megszöktetését tervezi.




Verdi: Aida: Az ókori Egyiptom Etiópiával vív háborút. A harcok során rabszolgaként került az udvarba Aida, aki valójában, az etióp király, Amonaszro lánya, és akit a fáraó lánya, Amnerisz annyira megkedvel, hogy maga mellé veszi. Az egyiptomiak fiatal és ünnepelt hadvezére, Radamesz és Aida titokban szerelmesek egymásba, azonban Amnerisz szíve is Radameszért dobog. Radamesz a seregek élén újabb csatába indul az etiópok ellen és azt tervezi, ha győztesként tér vissza, maga mellé emelheti Aidát a dicsőség trónusára.



Leoncavallo Bajazzók c. operájában visszautazunk a commedia dell' arte korába. Egy szicíliai falu határába érkezik meg a négy komédiás, akiket a helyiek lelkesen üdvözölnek:
- Örömmel tértünk vissza hozzátok, barátaim - hajolt meg Canio, és kemény vonásai felderültek. - Ha játékunk tetszésetekre volt, ma este hétkor újra láthatjátok itt Pagliaccio keservét, Colombina csalárdságát és Taddeo ármánykodását. Ne feledjétek: ma este, ha hetet üt az óra!
- Itt leszünk! Itt leszünk!
   A bajazzók az országot járva bújnak a commedia dell' arte egy-egy szereplőjének bőrébe esténként. Pagliaccio, az öregedő férj, akinek fiatal és szép felesége, Colombina az ifjú Arlecchino felé kacsingat és a bamba és együgyű szolga, Taddeo, aki szintén gyengéd érzelmeket táplál úrnője iránt. A szereplők és a történet váza ugyanaz, de a párbeszédek mindig az adott pillanatban, a színpadon születnek.

De mi történik, ha a komédia és a valóság találkozik?




Puccini: Pillangókisasszony: Pinkerton hadnagy hajójával Nagaszakiba érkezik, ahol rögtön Goroba, a házasságközvetítőbe botlik, aki lelkesen felajánlja szolgálatait. Pinkerton el akarja zavarni Gorot, azonban ő közli vele, hogy a házassági szokások nálunk másként működnek: amennyiben a férjnek el kell hagynia az országot, a házasságot felbonthatják. Így már a hadnagy számára sem megvetendő a házasság gondolata és Goro kínálatából választása Csocsoszánra, azaz Pillangókisasszonyra esik.
A frigy megköttetik, de az esküvőn megjelenik a menyasszony dühös nagybátyja, aki átkot szór az arára.
Pinkerton immáron három éve elutazott és Pillangókisasszony mindennapjait azzal tölti, hogy a férjét várja.




    Ugye néhány név most is ismerősen csengett? Nem is szólva a zenei részletekről.
Rost Andrea felolvasóként ezúttal is elvarázsolt. Tényleg olyan, mintha mesét hallgatnék és fel sem tűnik, hogy valójában operák történetéről van szó.
Kedvencet nem tudnék választani, mert a Gianni Schicchi története és humora egyszerűen zseniális; a Szöktetés a szerájból egy igazi mese; az Aida különösen kedves, mert annak idején kiselőadást tarthattam róla, a Bajazzók és a Pillangókisasszony pedig elgondolkodtatnak vagy éppen elszomorítanak.

    Ha valakinek ez nem lenne elég, talán sikerül azzal meggyőznöm, hogy öt, méltán népszerű opera történetét ismerheti meg, melyek között biztosan megtalálja a kedvencét. És ki tudja, talán kedvet kap és megnézi valamelyiket. Az előadás kezdetekor pedig nem kell attól félnie, hogy nem tudja, ki kicsoda és mibe csöppent, amikor felgördül a függöny.
    Hallgathatjuk utazáskor, de akár aprócseprő dolgainkat is elintézhetjük közben.

   A második lemez végén pedig meghallgatjuk a Nagyáriát a Pillangókisasszony II. felvonásából, természetesen Rost Andrea előadásában.

  Nem kell félni az operáktól, mert az előző hangoskönyv óta én is előszeretettel nézek bele egy-egy operába a Youtube-on és nagyon sokhoz van olasz, spanyol vagy éppen angol felirat vagy éppen magyarul is megnézhetünk egyet (pl.: a bejegyzésben is szereplő Szöktetés a szerájbólt). 

   Remélem, a sorozat itt nem szakad meg és hamarosan meghallgathatjuk a harmadik részt. Nekem már van is egy újabb korongnyira való ötletem.

Milyen jó, hogy mára időzítettem a bejegyzést, ugyanis ma van A Hang Világnapja. 


Tótfalusi István: Operamesék második rész
Felolvassa: Rost Andrea
2 CD - 120 perc
Kossuth Kiadó, 2014
2990 Ft

2014. április 15., kedd

Könyves kosár (2014. április)

Mostantól új nevet kap a rovat, elvégre egy-egy könyv előbb-utóbb a valós vagy virtuális kosarunkban landol :).
Nagyon sokan a közelgő Könyvfesztivál lázában égnek, így talán ők is találnak egy-két új érdekességet :).
A megjelenések időpontja - mint mindig - nem végleges, kisebb-nagyobb csúszások előfordulhatnak. 

Az Európa ismét megjelentette a Vakságot. Ennek sokan örülhetnek, akik még nem tudhatják a polcukon ezt a rendkívül megrázó és tanulságos regényt.

José Saramago: Vakság
Fordította: Pál Ferenc
388 oldal
Európa Kiadó
3490 Ft
Már megjelent







Czeizel Endre neve biztosan ismerősen cseng, ezúttal öt magyar és öt külföldi zeneszerző génjei után kutatott:

A szerző öt nemzetközi (J. S. Bach, W. A. Mozart, L. van Beethoven, R. Wagner, G. Verdi) és öt nagy magyar (Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Dohnányi Ernő, Bartók Béla, Kodály Zoltán) zeneszerző-géniusz családfaelemzése alapján kutatta a zeneszerzői géniuszság gyökereit. E kivételes tehetség korai jelentkezése (csodagyermekek) mellett a muzsikus talentumok családi halmozódása igazolja az öröklődés szerepét, amit felerősít a gyakorta muzsikusszülők közvetítette családi minta és az ő tanító tevékenységük. A muzsikusok előfordulása a családban a piramismodellnek felel meg. A nagyapáknak szép hangjuk volt, a fiaikat már taníttatták zenére, akik az unokák zenei tehetségének kibontakoztatását még inkább serkentették és így ők jelentették a csúcsot (vagyis az említett zeneszerzőket), majd az ő gyermekeikben és unokáikban, ha voltak, a zenei képesség fokozatosan visszatért a társadalmi átlaghoz. A vizsgált zeneszerzők géniuszságának alapját kivételes zenei talentumuk mellett kreativitásuk jelentette, ezáltal váltak képessé saját, új zenei világuk megteremtésére. A gének szerepe a géniuszság létrejöttében jelentős, míg az átlagos képességűek nagy tömegében minimális. A családfa értékelése alkalmas a zeneszerzők szerelmeinek és gyermekvállalásainak, ezen keresztül személyiségüknek a bemutatására is. Az emberi faj képessé vált a testi örömök mellett a szellemi élvezetek megízlelésére is, a zene adta gyönyörűség az emberiség csodás ajándéka. A kutatások alapján mondhatjuk, hogy a zene különb emberré tesz. E vizsgálat egyik meglepő eredménye szerint a magyar zeneszerző-géniuszok átlagos élettartama 78 év volt, ez sokkal hosszabb, mint a korabeli férfilakosságé. Lehet, hogy ebben a zene csodás hatása is szerepet játszhatott?
 

Dr. Czeizel Endre: Zeneszerzők - gének -csodák
524 oldal
Galenus Gyógyszerészeti Kiadó
4900 Ft
Megjelenés: április 15.  


Polcz Alainetől csak a Macskaregényt olvastam (elég régen), úgyhogy lassan ideje lenne megismerkedni más műveivel is. A Jelenkor Kiadón nem múlik.

Kacagtunk mind a ketten, hogy olyan harisnyát tett oda halotti ruhának, amelyik csak térdig ér hogy ne kelljen kínlódni vele. Azt hiszem, mégis érdemes könyveket írni. Könyveket? Miért vétem el? Jó, ha egyet megírsz még.

Polcz Alaine 2002 és 2006 között rögzített naplójegyzetei megrázó erővel beszélnek az öregedésről, a test pusztulásáról, a halálról. A szaporodó fájdalmakat, mindennapi életét, szokásait, azok kényszerű változását, csatáját emlékeivel, jelenével, Istennel olyan közvetlen módon fogalmazza meg, hogy életével és halálával is támogatja mindazokat, akik előtt a meghalás nagy feladata áll.
Olyan ez a könyv, mintha csak mellé ülve vagy utazásaira elkísérve hallgatnánk, ahogy humorral és rengeteg kétellyel mesél arról, hogyan néz szembe most ő saját halálával.


Polcz Alaine: Ideje az öregségnek
288 oldal
Jelenkor Kiadó
2500 Ft
Megjelenés: április 18. 


Két asszony beszélget a közös gyerek és ifjúkorról, Kidéről, egy kis faluról Kolozs megyében a Borsa-patak völgyében. Beszélgetésükben megelevenedik a falu élete, történelme, ahogy a XX. század földrengései megingatják, szétzilálják az emberi sorsokat. Ami marad és állandó; az a ragaszkodás a termőföldhöz, az állatokhoz, a hajnaltól késő estéig tartó munka a földeken, a veteményesben, a házban, a gyereknevelés, a családi összetartás, az öregek tisztelete, és a mély asszonyi bölcsesség az életről és az elmúlásról. A hagyományok tárháza ez a könyv, legyen szó akár az ünnepekről, akár az egyszerű étkezési szokásokról Életek és évtizedek röppenek el elöttünk a rózsalugasos tornácról nézve Kidében, a faluban, amely kis lélekszáma ellenére négy templomot emelt, és ahol a reformátusok, katolikusok, unitáriusok és ortodoxok békében és tiszteletben megfértek egymás mellett, és amely mára már szinte a kihalás szélén áll. A könyvet a barátnők különböző életszakaszokban készült korabeli fotói illusztrálják. 

Polcz Alaine: Az életed, Bíró Berta
208 oldal
Jelenkor Kiadó
2500 Ft
Megjelenés: április 18.


A bloggertársak közül többen is beválogatták a saját rovatukba Robert Merle eddig ismeretlen könyvét, az író egyik rajongójaként nálam sem maradhat ki.

"...Másnap az állomás bougainvillea-bokra mellett vártam a tízórai Micheline-re, ami Tillie-t is elvitte. Hajadonfőtt, a legviseltesebb öltönyömben, kezemben a kis fekete bőrönddel egy voltam a mozgósítottak közül. A világos vonatfülkében halálos csendben ült a sok barnára sült, fényes, fekete hajú fiatalember. Nekem is szorítottak helyet. Lenyújtottam a kezem, Louve a peronon állva megcsókolta, gyönyörű szemében könnyek csillogtak. Elindultunk. Louve a kezemet szorongatva futott még pár lépésnyit. Aztán felharsant a Micheline furán vidám kürthangja, és eltűnt a bougainvillea lila virága.

Beléptem hát a történelem sűrűjébe" - ér véget (szakad félbe?) a szöveg, melyet Robert Merle több mint fél évszázadon keresztül titokban tartott, s amelyről, Merle legelső irodalmi alkotásáról tehát, sokmilliós olvasótábora így 2004-ben bekövetkezett haláláig mit sem tudhatott.

A megkapó atmoszférájú kisregény a háború, a német hadifogság poklából visszatekintő, irodalmi igényű visszaemlékezés a máris messzi múltba hulló utolsó békeév, 1939 baljóslatúságában is nagyszerű nyarára. A későbbi nagy Merle-regények alaphelyzete ez: a személyt pusztán eszközévé tárgyiasítani akaró történelem, és a vele való egyenlőtlen küzdelemben őrlődő - edződő? - ember meséje.

Robert Merle: Az utolsó nyár Primerolban
Fordította: Boros Krisztina
100 oldal
Európa Kiadó
2290 Ft
Megjelenés: április 22.


A Libri átvette a Helikontól Alessandro Baricco műveit (de nem kell aggódnunk, mivel "családban marad" :)) és ebben a hónapban kezünk be vehetjük az olasz író 2009-es kisregényét:

Négy fiú és egy leány. Testben-lélekben együtt. Négy egyházi iskolás srác és a világi csaj. A hithűek és a hitehagyott. Mit tartogat a sorsdöntő találkozás, melyben két, egymással homlokegyenest ellentétes világnézet ütközik? A testiség és bujaság oltárán. Ami a felfedezés titkos öröme. Oltár és altáj. És a titok. Hogy erről nem szabad beszélni. Hogy a szentség mellett mily édes a profán. ,,Néhány nappal Krisztus halála után, két férfi baktat az Emmaus városkához vezető úton és a Kálvárián történtekről beszélget, meg kinyitott és üresen talált sírokról terjengő furcsa mendemondákról. Egyszer csak odalép hozzájuk egy férfi. És a férfiban felismerik a Messiást. Ő pedig eltűnik." ,,Egyikőnk száját sem hagyta el, egyetlenegyszer sem, Isten neve. Sokszor csak hallgattunk, rövid szüneteket tartva, mert ráértünk, és azt akartuk, hogy ez a meghittség soha ne érjen véget. De egyszer csak, épp amikor a Szent beszélt, valami zajt hallottunk, közelről. Bárki lehetett volna az, de Andre volt. Bejött, becsukta maga mögött az ajtót; egy fehér póló volt rajta, semmi más. Egy pillanatra körbenézett, aztán bebújt az ágyba, kettőnk közé." A világhírű Alessandro Baricco a kortárs olasz irodalom legizgalmasabb alkotója; műveit több mint két tucat nyelvre fordították le, több regényéből emlékezetes film is készült. Az Emmaus a legújabb kötete. 

Alessandro Baricco: Emmaus
172 oldal
Libri Kiadó
2990 Ft
Megjelenés: április 22. 


Az Európa folytatja a Vámos Miklós életműsorozatát:

Vámos Miklós úgy érezte, valakinek egyszer már meg kell írnia Amerikát, az Egyesült Államokat is, azt a ménkű nagy országot, egy ménkű nagy magyar regényben. Miután hosszan időzött odaát, 1990 nyarán már biztosra vette, hogy ő az a valaki. A New York-Budapest metró című könyv első kiadása három év múlva jelent meg. 2013-as sajtóhír, hogy egy ilyesféle (villám)gyorsvasút építését valóban tervezik kínai vállalkozók a következő tíz évben, ha elkészül, néhány óra lesz a menetidő Pekingből New Yorkba. Budapestre valószínűleg azért nem terveznek megállót, mert A New York-Budapest metró már létezik, s álmok évadján menetrendszerűen közlekedik.

"Gyula Marton elpilledt a vonaton, behunyta a szemét. Azt álmodta, hogy a New York-Budapest metrón utazik. Két megálló volt az óceánban, a harmadik már Párizs, aztán München, készülődhetett, mert hét perc múlva Budapest következett. Marton azonban az utolsó pillanatban mégse szállt ki. Varsó. Kijev. Moszkva. Két viszonylag hosszú megálló: Novoszibirszk, Peking. Aztán Tokió, majd Honolulu, és máris újra Amerikába ért a metró: Los Angeles! kérem az ajtóknál vigyázni!
Marton elmosolyodott. Imádta, hogy ennyire gyorsan és zökkenőmentesen száguldhat előre. Megint behunyta a szemét, így történt, hogy ezúttal New Yorkot szalasztotta el. Sebaj, legföljebb megyek még egy kört, gondolta. Bérlete volt."

Vámos Miklós: A New York-Budapest metró
432 oldal
Európa Kiadó
3490 Ft
Megjelenés: április 23.


A Kalligramnál pedig a Kosztolányi-életmű folytatódik, ezúttal versekkel.

Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai
736 oldal
Pesti Kalligram
3990 Ft
Megjelenés: április 24.













Idén ünnepeljük Tolnay Klári  100. születésnapját és ez alkalomból, Góg Laura (aki személyesen is ismerte a Művésznőt), könyvet jelentet meg egyik legnagyobb színésznőnkről:

Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A centenárium évében megjelenő kötet egyszerre emlék- és portrékönyv száz fotóval. Mi marad egy színészből az utókornak? A költő tolla, a szobrász ujja és a festő ecsetvonása nyomán születő művek a halhatatlanság ígéretét hordozzák magukban, míg a színészet illékony dolog. Egy színpadi alkotás örökkévalóságáról beszélni annyi, mint üvegcsébe zárni a pillanatot, egy emberi gesztust, egy szemvillanást, egy mosolyt. Konzerválni a pillanat illanó varázsát. Tolnay Klári úgy vélte, hogy a színészt színpadi alkotása mulandóságáért az emberábrázolás kiváltsága kárpótolja. No meg az a közönséggel megteremtett személyes interakció, mely a színházat minden este különleges és egyedi élménnyé varázsolja színész és néző számára egyaránt. Amikor Tolnay Klári jelenségéről beszélünk, az egyéniség, az intellektus és a törékeny, apró testbe zárt sugárzás hármasáról szólunk. Olyan kisugárzásról, mely nagymamák és unokák, férfiak és kamasz fiúk kedvencévé tette és teszi ma is azt a színésznőt, aki a háború előtti sztárkorszakot követően is sztár maradt, végig hatvannégy éves pályafutása folyamán. Sztár a szó legnemesebb értelmében: valódi emberábrázoló művész csipetnyi huncutsággal, vagánysággal meghintett ösztönös eleganciával, tekintetén átsugárzó értelemmel és varázslatos mosollyal. 

Góg Laura: Tolnay 100
224 oldal
Helikon Kiadó
3490 Ft
Megjelenés: április 23.  


Erre a könyvre nagyon kíváncsi lettem: 

Háromezer évvel ezelőtt az ókori Palesztina egyik csataterén egy pásztorfiú diadalmaskodott egy hatalmas harcos felett mindössze a parittyájával. Dávid és Góliát története azóta az esélytelen kisemberek és a sebezhetetlen óriások közötti küzdelem jelképévé vált. Dávid győzelme valószínűtlen és csodával határos. A fiúnak nem volt esélye.

Vagy mégis?

Malcolm Gladwell megkérdőjelezi az akadályok és hátrányok szerepéről kialakított elképzeléseinket, és újraértelmezi, mit jelent a diszkrimináció áldozatának lenni, elveszíteni egy szülőt, középszerű iskolába járni, vagy egyéb látszólagos hátránnyal indulni az életben. Ezek a lebilincselő történetek szemléltetik, milyen sokszor fakadnak világunk szépségei és jelentős értékei megpróbáltatásokkal teli élethelyzetekből.


Malcolm Gladwell: Dávid és Góliát
Történetek esélytelenekről, avagy hogyan kényszerítsünk térdre óriásokat
290 oldal
HVG Kiadó
3900 Ft
Megjelenés:  április 22.

2014. április 14., hétfő

Vers hétfőn

Juhász Gyula: Pillangó kisasszony


Karcsú, kecses, mint halvány porcelánok,
A szeme mandula és ajka csók,
Csak Keleten teremnek ily virágok,
Ily különösek és ily bóditók.
Ott ül piros és sárgás kimonóban
Oly némán, mint egy nagy, beteg madár.
A kertben halk szél a cseresznyefákat
Hintázza lágyan s száll az este már.

Lassan kigyúlnak a nagy lampiónok,
Piros, zöld fények s szürkén, mereven,
Mint magányos öreg, szétnéz az ódon
Fusijáma a sárga tengeren.
S a sárga vizek lassú, mély zenéje
Ringat valahol egy fehér hajót,
Mely napnyugatnak tér sóvár ölébe,
Hol nem teremnek gyilkos viharok!

A kapitány egy édes nőre gondol,
Ki rá bús Bábel mélyén félve vár.
Ó arany szabadosság, kikapós kor,
Keleti mámor, az időd lejár!
S amint a távol, puha, kék ködébe
Mélázva, lágyan átolvad Japán,
Feledve már nagy mandulaszemével
A kimonós, a bús és néma lány.

Ő csöndben virraszt. Ül a szőnyegen,
Mely virágokkal hímes, tarka, dús,
Csodavirágok, miket nem terem
Távol Nyugat, a fáradt és borús.
Csodavirágok és nagy madarak,
Melyek beteg virágok ajkain
Szedik a mézet, édes aranyat,
Boldog Kelet, hol kéj és vágy a kín!

Hol szőnyegeknek százszínű mezőin
Piros és zöldes lampion alatt
Virrasztanak kis, halvány szenvedői
A távol vágynak: árva madarak!
Karcsú, kecses nők, méla porcelánok,
Szomorú vázák szép Napkeleten.
Taifun süvölt a sárga tengerágyon
S bennük mély csönd virraszt: a szerelem!




Vers

2014. április 12., szombat

Online vagyok, tehát vagyok


     Amikor először találkoztam - természetesen az interneten, hol máshol? - a könyvvel, rögtön válaszként  a címre az jutott eszembe, hogy: ÉN! Mielőtt bárki is elkönyvelne egoistaként, megnyugtatnám, hogy általánosságban ugrott be rögtön ez.

    Először azt hittem, hogy mindent megtudhatok a nárcisztikus emberekről és nagyban bólogattam is, amikor rögtön az első fejezetben róluk olvastam, mert kinek nincs ilyen ember az ismeretségi körében? Aztán szóba kerültek a blogok, és ez a fejezet már engem is alaposan elgondolkodtatott. Bizony, mindannyiunkban ott rejtőzik rejtőzik a nárcizmus, de - ha már az Én áll a középpontban -, igyekszem az egészséges határokon belül tartani.

    Ahogy  fogytak a lapok, egyre inkább elgondolkodtam dolgokon és nem egyszer szabályosan sokkolt, amit olvastam.

   De kezdjük az elején, és szeretném leszögezni, hogy mindig akadnak kivételek, akiket tisztelet illet, úgyhogy mielőtt megkapnám, hogy én is nárcisztikus, egoista stb. vagyok és általánosítok, ezt tartsuk szem előtt.

   A könyv az élet minden területén (munkahely, otthon, iskola, szülő-gyerek kapcsolat, pár- és baráti kapcsolatok) és minden korosztályon keresztül mutatja be a nárcizmust és annak hatásait. Minden fejezet egy-egy gyakorlati példával indul, melyek közül nem egy lehet ismerős. Az egymással már nem beszélő házastársak, mert egyikük vagy mindkettő online éli az életét, és az a legfontosabb számára, hogy az online közösségben egy olyan életet mutasson be, amilyet szeretne, de a valódi élete nagyon távol áll ettől. A diákok, akik már nemcsak az iskolában közösíthetik ki egymást, hanem egy-egy online közösségben is.

    Egy olyan világban élünk, ahol minden azt sugallja (gondoljunk csak a reklámokra) , hogy azonnal tegyük közzé életünk minden pillanatát, mert ezzel menők, sőt, sztárok lehetünk. És ebben a világban már legtöbbször csak online kommunikálunk egymással, mert gyorsabb, kényelmesebb (?) és egyszerűbb, mint leülni a másikkal, akire oda is kell(ene) figyelni. Ez a kommunikáció pedig a legtöbbször katasztrofális: nem figyelünk a másikra, elbeszélünk mellette, mert már beszélni sem tudunk egymással, szinte mindent rövidítünk (Eltűntek bizonyos betűk a billentyűzetekről? - kérdezem sokszor magamtól, amikor egy-egy szó megértéséhez kódfejtésre van szükség.) és a legfontosabb az Én, a másik már kevésbé. De inkább egyáltalán nem az. Ez nemcsak a magánéletben, de a hivatalos ügyintézésben is megfigyelhető. Miért nehéz nagybetűvel írni azt, hogy Te vagy Ön? Bezzeg az Én esetében nincs ezzel gond. Egy-egy hivatalos levélben is milyen nehéz kiírni, ugye az illető nevét, marad a Tisztelt Címzett, bár van, hogy ez is inkább címzett. De mit is várjunk, ha a médiában is azt látjuk, hogy az Én áll a középpontban. Nem csak a valóságshowkra gondolok. Nemrég az egyik műsorban a műsorvezetőnő egy ismert emberrel beszélgetett, aki egy számára fontos dologról beszélt, de egyáltalán nem pökhendin. Egyszerűen elmondta, hogy miért ajánlja azt a valamit a nézőknek. Közben a kamera a műsorvezetőnőt mutatta, aki feltűnően nem a másik félre figyelt, hanem kifelé nézett. Már ment volna tovább a következő témára.

   Mit tehet egy szülő, aki már nem tud beszélgetni a gyerekével? Aki azt látja, hogy a gyereke/gyerekei kezében valamilyen kütyü lóg egész nap és a nyaraláson az a legfontosabb, hogy olyan helyre üljenek be, ahol van wifi? Mit tegyen az az anya, aki lebukik a gyereke előtt, aki meglátja, hogy az édesanyja regisztrált egy társkereső oldalon és ez irtó ciki? Mit tehetnek a tanárok, hogy felhívják a diákok a figyelmét a tananyagra, hogyan vehetik rá a gyerekeket, hogy a pad alatt ne a telefonjukkal legyenek elfoglalva, hanem azzal, amit próbál elmagyarázni nekik? Mit lehet tenni, hogy a nem olvasó és szegényes szókinccsel bíró nebulókat rávegyük, hogy könyvet vegyenek a kezükbe? És még nem is említtetem mindent.

   Tari Annamária szembesít minket a szomorú valósággal: hogy eltűnt az empátia a kapcsolatokból, nagyon sokan nem tudnak szabadulni az okostelefonjuktól, mert nélküle valamiről lemaradnak.  Ez a függőség pedig olyan súlyossá vált, hogy még az ágyba és a WC-re is magukkal viszik a telefont!!! De vajon miről maradhatnak le? Hogy valaki kiírta, hogy Jó reggelt/napot/estét kíván és ehhez csatolt egy cuki képet? Vagy mit evett utoljára, esetleg sikerült-e megsütnie a piskótát? Tényleg csak akkor létezünk, ha állandóan online állapotban vagyunk? Ennyire nem tudunk szabadulni a munkánktól és/vagy az ismerősöktől, osztálytársaktól sem?
 Az internet valóban "rátanította" a fiatalabb korosztályokat arra, hogy megosszák egymással a fésületlen és érzelmileg megdolgozatlan impulzusaikat. És ez nem különbözik attól, ahogy egy kétéves gyerek szalad oda a mamájához félpercenként, mert újabb kérdés jut eszébe, vagy épp talált valami érdekeset és meg akarja mutatni. A kommunikáció online formája tehát - sok esetben - infantilis tudattalan működésünket hívja életre. 

    Szomorú, hogy ott tartunk, hogy kipakoljuk az életünket a kirakatba, amit kedvünkre kiszínezhetünk valótlan adatokkal és mindezt bárki bármikor megnézheti és kommentálhat vagy kedvére csámcsoghat és irigykedhet rajta, ami még inkább növeli a szakadékot az ismerősök között és szorongást vagy elégedettséget válthat ki a másik félből.
Elvárunk egymástól dolgokat, nem törődünk azzal, hogy a másik oldalon vajon mit gondolnak, villámgyorsan vonunk le konzekvenciákat, alkotunk negatív véleményt, és teremtünk olyan érzelmi helyzetet, amiben azt érezhetjük: a probléma nem velem van. Élvezettel nézzük és keressük a hibákat, a kilókat, a boldogtalanság jegyeit azért, hogy megállapíthassuk, ő sincs jól, sőt!

    Ráadásul nagyon sokan ebbe a virtuális kirakatba olyan dolgokat is kiraknak (pl.: cím, telefonszám, különböző pózolós fotók), amelyekkel nagyon könnyen visszaélhetnek mások vagy zaklatáshoz vezethet és ez előbb-utóbb visszaüthet. Eszembe is jutott az az eset, amelynek nem olyan régen egy egész internetes közösség, köztük én is részese lettem. Röviden annyit az esetről, hogy az illető azon a közösségi oldalon (ahol nem volt jellemző a visszaélés és a kamu felhasználók jelenléte, hanem egy jó csapatnak volt mondható) halálos betegnek adta ki magát és egy valós ember képével kreált magának egy barátnőt, aki segíti őt a "nehéz pillanatokban". Mindezt azért, hogy így szerezzen barátokat. Nem is értettük, miért csinálta, hiszen azon az oldalon sokan és szívesen "szóba álltunk" egymással, nem volt jellemző az észosztás vagy egymás kiközösítése, sértegetése.

   Kifejezetten sokkolt, amikor a szextingről olvastam, azaz egy-egy tizenéves erotikus fényképet küld valakinek, amivel az később visszaélhet, de ez persze a küldőnek eszébe sem jut. Nem kell bemutatnom Amanda Todd esetét. Amikor ezt a fejezetet olvastam, aznap este néztem meg az Őrült, dilis szerelmet, amiben a 17 éves Jessica, aki szerelmes az apukába, akinek a gyerekeire vigyázni szokott, ezért az iskola legmenőbb csajától kér tanácsot, hogyan hívhatná fel magára egy idősebb férfi figyelmét. A leányzó azt tanácsolja neki, hogy küldjön meztelen fotókat magáról és külön elmondja, milyen arcot vágjon rajtuk. Jessica rászánja magát, elkészülnek a képek, de elteszi őket a fiókjába. Ha valaki még nem látta a filmet, nem árulok el többet, de rögtön az jutott eszembe közben, hogy ezt a részt a film készítői roppant viccesnek szánták, de a néző nem gondol bele, hogy ez nem is olyan humoros, és lehet, hogy legközelebb az ő imádott kislánya kerül ilyen helyzetbe. Vagy már el is küldte azokat a képeket.

   A felsoroltak mellett számos eset kerül terítékre, és remélem, sokan kezükbe veszik a könyvet és elolvassák. Olvasás közben pedig elkezdenek gondolkodni azon, vajon tényleg Én vagyok a legfontosabb? Vegyük már észre, hogy más is a világon van, pl.: a blogok világában, amikor többen is elfelejtenek válaszolni egy-egy hozzászólásra. Ha már megosztok valamit, akkor várható, hogy valaki reagál rá, és ezekre sem árt figyelni. Nem véletlenül írtam át a bejegyzés címében Descartes mondását napjainkra alkalmazva.
Narcissus ma nem a tavi tükörképében gyönyörködne, hanem az okostelefonjával a kezében lesné, hány lájkot és hány pozitív hozzászólást kapott a képéhez. 



  Ne hagyjuk, hogy az online világ elhatalmasodjon rajtunk (és ez alól egyetlen korosztály sem kivétel!), hogy az okostelefon meg a mindenféle kütyük uralkodjanak rajtunk és hogy mi mindent osztunk meg magunkról. Álljunk meg, kapcsoljuk ki az online világot magunk körül, üljünk le, beszélgessünk, hallgassunk meg és legfőképpen figyeljünk oda másokra is. Ne csak mindig  magunkra.

Talán ezt a legnehezebb elfogadni az online világ működésében. Hogy minden, amit teszünk, írunk és gondolunk, fantáziálunk, ugyan egy másik térben történik, de a realitásban meglévő érzelmi kapacitásaink működtetésével. 

PuPilla 2014. novemberében járt Tari Annamária egyik előadásán, amiről részletesen be is számolt. Érdemes elolvasni.


Tari Annamária: Ki a fontos: Én vagy Én?
Klinikai pszichológiai és társadalom-lélektani szempontok az Információs Korban
376 oldal
Tericum Kiadó, 2013
3570 Ft
Caravaggio festménye

2014. április 11., péntek

Vers pénteken, avagy A Költészet Napja

Ha van olyan napja az évnek, melyen nem maradhatunk vers nélkül, akkor a mai ezek közé tartozik. Ezért rögtön két verset is választottam mára: az elsőt a ma 109 éve született József Attilától, a másikat pedig a Lyukasórában hallottam.


József Attila: Thomas Mann üdvözlése


Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig,
még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.


1937. jan. eleje






Orbán Ottó: Születésnapodra

 

Kilencven éves lennél, hogyha élnél.
Harminckét év, ez most már így marad.
De ha élnél is ma, mondd, versben beszélnél?
Hullna-e elénk alvadt vérdarab?


Vagy ami kort s dühöt vörösre fest, vér?
Vonna-e eszme, vinne-e mozgalom,
Hogy földünk minden nyomorultja testvér?
Vagy fejed vernéd szét egy kőfalon?


Még jó, hogy a halál mozdíthatatlan.
Ezen nem változtatsz még te sem,
Hiába sarjad a fű utánad.


Nem nőheti be nyomod, nincs bocsánat
Arra, hogy ott hevertél több darabban,
Lángeszű árva, csonkán, véresen.


  1995


Versek:
József Attila
Orbán Ottó

2014. április 7., hétfő

Vers hétfőn

Váci Mihály: Szelíden, mint a szél


Szőkén, szelíden, mint a szél,
   feltámadtam a világ ellen,
   dúdolva szálltam, ténferegtem,
   nem álltam meg – nem is siettem,
   port rúgtam, ragyogtam a mennyben,
cirógatott minden levél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
   minden levéllel paroláztam;
   utamba álltak annyi százan
   fák, erdők, velük nem vitáztam:
   – fölényesen, legyintve szálltam
   ágaik közt, szép suhanásban,
merre idő vonzott s a tér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
   nem erőszak, s akarat által,
   ó, szinte mozdulatlan szárnnyal
   áradtam a világon által,
   ahogy a sas körözve szárnyal:
   fény, magasság sodort magával,
szinte elébem jött a cél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
   a dolgok nyáját terelgettem,
   erdőt, mezőt is siettettem,
   s a tüzet – égjen hevesebben,
   ostort ráztam a vetésekben:
   – így fordult minden vélem szemben,
   a fű, levél, kalász is engem
   tagad, belémköt, hogyha lebben,
a létet magam ellen szítom én.

Szőkén, szelíden, mint a szél;
   nem lehetett sebezni engem:
   ki bántott – azt vállon öleltem,
   értve-szánva úgy megszerettem,
   hogy állt ott megszégyenítettem
   és szálltam én sebezhetetlen:
– fényt tükrözök csak, sár nem ér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
   jöttömben csendes diadal van,
   sebet hűsít fényes nyugalmam,
   golyó, szurony, kín sűrű rajban
   süvített át, s nem fogott rajtam,
   s mibe naponkint belehaltam,
   attól leszek pusztíthatatlan,
s szelíden győzök, mint a szél.



Vers

2014. április 2., szerda

„Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor. Sokszor.”


     A legutóbbi nagytakarítás alkalmával került elő az In memoriam Szabó Magda hangoskönyvem, amit annak idején elsőként a Nők Lapja Évszakokkal lehetett - jóval olcsóbban - megvásárolni, így nem volt kétséges, hogy a szokásos bevásárlásom alkalmával a lap is a kosaramba kerül.

   Ahogy újra megtaláltam a CD-t, be is tettem a lejátszóba, amely rögtön Szabó Magda szavaival indul a regényről, és ezt követik a részletek, melyeket Bánsági Ildikó olvas fel. Utóbbi annyira tetszett, hogy nem volt kétséges: a többi olvasmányomat kicsit félreteszem, mert a Für Elisét akarom olvasni.

    Szabó Magdát szülei sajátos szellemben nevelték: két félresiklott karrierű ember gyerekeként született, ezért Jablonczay Lenke és Szabó Elek úgy dönt, nem tiltanak semmit a kislánynak, ha ők rabok voltak, legalább a gyerekük legyen szabad. Édesapja gyerekkora óta latinul tanította, az esti meséit pedig bibliai és mitológiai alakok történetei jelentették, míg Jablonczay Lenke, a tündér, egy másik világba kalauzolta el a kis Magdolnát.

    Ez az idilli világ változott meg egy csapásra, amikor a városi kulturtanácsos édesapa Budapestről egy kockás plédbe bugyolált szőke kislánnyal a karján tért haza. A barna, élénk képzelőerővel és szereplési vággyal megáldott, cserfes Magdolna három éven át birtokolt egyeduralma ezennel véget ért. A kislányról csak annyit tudnak, hogy Zentáról menekült szüleivel, menekülés közben rájuk lőttek és a két szülő élete árán mentette meg a kislányt, Cilit. Cili nem beszél, rögtön megérzi a másik gyerek ellenszenvét és menekülni akar.
    Végül Magda is megbékél az új helyzettel és a trianoni árvával testvérként szeretik és kísérik egymást.

    A regény a testvéri szeretetnek és Cilinek állít emléket. Végigkövethetjük kettejük életét Cili érkezésétől az érettségi utáni napig.

   Szabó Magda nem volt hétköznapi gyerek: köztudott, hogy a szigorú, református Dóczi Gimnáziumban tanult, de már a tanulmányai megkezdése előtt is megbotránkoztatta az ottaniakat. Egyházi iskola lévén, már az első osztályt megkezdő kicsik sem léphetik át az intézmény küszöbét minimális bibliai ismeretek nélkül. Az illatos kisasszonyok feladata, hogy mindezt a tudást átadják a leendő kisiskolásoknak. Azonban ki hallott már olyat egy ötéves gyerek szájából, hogy Isten valójában magyar, virágot visel a kalapján, Jézus meg egy hortobágyi halgazdaságban éli mindennapjait a felesége oldalán? Még szerencse, hogy a család jó ismerőse, a nagytiszteletű úr segítségével orvosolhatók ezek az eltévelyedések, de a kis Magda a következő években is nem egyszer húzza ki a gyufát a tanárainál és Milánó igazgatónőnél.

    Ismét találkozhatunk Möszjővel, de megismerjük Szabó Magda és Cili többi tanárát, osztálytársait, mindennapjait, érzéseiket, vágyaikat, titkaikat, csalódásaikat. Együtt fedezhetjük fel Cili zenei, Magdolna írói tehetségét. Ott ülhetünk mi is az iskolapadokban, részt vehetünk az iskolai kiránduláson, izgulhatunk az érettségi miatt. Átélhetjük mindazt, amit ők.

    Olykor ugrunk egyet az időben, olykor egy későbbi fejezetben felidézzük a korábban történteket.

    És milyen jó, ha az embernek olyan bölcs édesanyja van, mint Jablonczay Lenke, aki a sorscsapások után is szeretettel és jó tanáccsal szolgál:
   Ez még csak egy előhalál – hallottam, s úgy szólt hozzám, mintha visszaigazolná a döntést, tíz kiló epret főz be télire. - Szerencsére sok előhalál van a valódira való felkészülésig, az ember élete folyamán többször érzi, hogy se útja, se jövője, se ereje nincs már, minden befejeződött, kész, igazán szép volt a jó Istentől, hogy ezt a módszeres szoktatást a nagy záráshoz kitalálta. A végleges, a záró meglepően könnyen lefolyik majd, mosolyogva halsz meg, kezet rázol az elmúlással, és az utolsó mozdulattal becsukod a könyvet. Akkorára már annyi katasztrófát átéltél, annyi vért vesztettél, annyit féltél, sírtál, próbálkoztál hiába, hogy alig marad szegény halálnak valamije, amit elrabolhat tőled, csak a bőrödet viheti, a csomagolópapírt, amibe Isten pakolt a születéssel, meg a spárgát, a csontjaidat. Hol van már akkorára belőled az az igazi szenvedés, amelybe belegyakorolt az élet, hol a tanácstalan kétségbeesés, hol vagy te, ép önmagaddal?
    Test-lélek, ha annyit terhelik, elkopik, annyiszor átszenvedett előhalálaid mennyei üzenetek, hiszen a nagy arénában, amelyben utolsó percig mozogtál, szinte mindened megrokkant, elvesztette jelentőségét. Ne csapásnak értékeld Isten irgalmas ajándékát, hanem adománynak, a végsőnél, ami már nem „elő”, de végleges halál, amikor végre megpihenhetsz, csak azt érzed majd, eljött az áldott pihenés. Terved nincs már, tehát csalódásod sem lehet, sebezhetetlen leszel a végre elnyert semmiben. Légy bátor, minden előhalál csak erősít, mikor földre rogysz. Érted, amit hallasz, Magdolna?

    Mit is lehetne mondani ezek után? Jablonczay Lenke szavai ma is gyógyírként hatnak a lelkünkre. Ahogyan az egész könyv, ami hol mosolyt csal az arcunkra, hol megdöbbent, hol összefacsarodik a szívünk olvasás közben. Őszinte, tanulságos, emberi és sokszor nagyon fáj. Mint minden Szabó Magda-regény. Olvassuk hát. Sokszor. Sokszor.


Szabó Magda: Für Elise
416 oldal
Európa Kiadó, 2002
1800 Ft
Az új kiadás 3400 Ft-ba kerül, a hangoskönyv Bánsági Ildikó előadásában 4990 Ft-ba.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...