2014. november 11., kedd

, , , , , , ,

Megmentőm, Maybe


   Talán a Rendszeres Olvasók között akad néhány, aki emlékszik még az októberi mustrából erre a könyvre. Akkor, amint megláttam ezt a cuki kutyás borítót, rögtön megnéztem, milyen könyvhöz tartozik és a fülszöveg is felcsigázott.

   Amikor a kezembe vettem a borítót, azonnal megállapítottam, hogy ez a kutya "élőben" még édesebb, mint az interneten, így pláne nagy elánnal vetettem bele magam az olvasásba, pedig igazán nem én vagyok az, aki vevő mindenféle cukiságra.

   Az első oldalakon egy gyászszertartás kellős közepébe csöppenünk, - ami valljuk be - nem éppen vidám esemény. Ám narrátorunk, a harmincas éveiben járó, jelenleg állástalan piackutató és kutyaimádó Jane szavai bizony mosolyt csaltak az arcomra. A ceremónián jelen vannak az elhunyt férj, Ryan szülei: a szimpatikus Jeffrey és az olykor Jokerre emlékeztető Barbara, néhány családtag, barát, Jane anyja, aki igyekszik jó tanácsokkal ellátni a lányát, ám Jane egyszerűen nem tud mit kezdeni a helyzettel. Elvégre nincs kalauz özvegyeknek.
   A helyzetet csak súlyosbítja, hogy Ryan után imádott beagle-jét, Barnumot is elveszíti, aki tizennégy évig volt hű társa, míg Ryannel "csak" hat évig éltek együtt.

   Az anyósa ráadásul nem hajlandó figyelembe venni a Ryannek tett ígéreteket sem, így aztán nem csoda, ha Jane úgy dönt, hogy Philadelphiából visszaköltözik San Diegóba, ahol a barátai és a közelben a családja is él.

   Már az utazást és az álláskeresést tervezgeti, amikor az anyja megoldja egy időre a helyzetét: mivel a nagybátyjáéknak a San Diegóhoz közeli Prescottban van panziójuk és úgyis elutaznak a nagynéni kézműtéte miatt néhány hétre, így az egyetlen alkalmazottjuk, Selene mellé jól jön a segítség, és egyértelmű, hogy ez Jane lesz. Úgyis szeret sütni. Majd segít a reggeliztetésnél és a süteménysütésben, az ideje többi részét töltheti álláskereséssel és cserében lesz fedél is a feje felett.

   Útközben hozza össze a sors egy kóbor kutyával, akiről akkor nem is sejti, milyen fontos lesz számára és mennyi mindenre megtaníthatja az embert egy kutya.
(...) Egy hét múlva ismét telefonálok. - Miközben leteszem a kagylót, azon gondolkodom, hogy lehet valaki képes kirakni a kutyáját? Azt még megértem, ha valakinek választania kell, hogy a gyerekeit etesse vagy a kutyáját, és akkor beadja egy menhelyre. De kitenni egy parkolóba, hogy gondoskodjon magáról, ahogy tud? Néha nagyon bunkók az emberek.
 

    A borítót elnézve és a fülszöveget olvasva, azt gondolná az ember lánya, hogy egy jópofa történettel lesz dolga és garantáltan felhőtlen nevetésben lesz része. Minden adott ehhez: bizarr helyzetek, anyai beszólások, humor és önirónia. Elég, ha csak eszembe jut, Jane mennyire antiszociális, és éppen ő fog egy panzióban dolgozni, ahol vendégek is megfordulnak, akik bizony reklamálnak. Ráadásul ebben a panzióban minden szobát tyúkfajtákról neveztek el és még a neve is az, hogy: Csirke és gombóc.
Esténként, elalvás előtt Jane rendszerint listát ír, hogy ezzel segítse az elalvást. Miről? Pl: miért volt ő rossz feleség, mit követett el vagy vélt elkövetni ellene az anyósa stb.  Már itt elégedetten dőlhetnénk hátra, de a regény komoly témákat is boncolgat, és nem csak az özvegységgel való szembesülésre gondolok.

   Hogy mennyi mindent adhat egy kutya a gazdájának, és ha a gazdi odafigyel rá, mit taníthat neki (ahogyan már ezt fentebb is említettem). Lehet, hogy másnak is eszébe jut majd olvasás közben, hogy nem is olyan kutya kutyának lenni.

   A maga műfajában remek kikapcsolódás, sőt merem állítani, hogy kiemelkedik a mostanában futószalagon érkező limonádék közül. Mert nemcsak megnevettet, de el is gondolkodtat, és volt néhány eset, amikor teljesen egyetértettem Jane-nel. Mert néhány tulajdonságában, gondolatában magunkra ismerhetünk. Én kifejezetten szeretem az ilyen könyveket, ahol a főszereplő képes ironikus szemmel nézni önmagát és nem csak másokat kritizálni. Nem az a tipikus szirupos, csöpögős olvasmány, hanem olyan, amit elégedetten csuk be az utolsó oldal után az ember lánya, és sajnálja, hogy máris a végére ért.
Kutyabarátokban pedig kötelező!

   Mivel előszeretettel hagytam az asztalon a könyvet, többen is felfigyeltek rá (hála a borítónak), és megnyugtattam őket is, hogy ez egy remek könyv a maga kategóriájában.
(Habár Maybe nem beagle, hanem keverék, de sebaj.)

Az írónő és kutyája, akiről Maybet mintázta


Jackie Bouchard: Megmentőm, Maybe
Eredeti cím: Rescue me, Maybe
Fordította: Megyeri Luca
384 oldal
Tericum Kiadó, 2014
3570 Ft
Jackie Bouchard honlapja
Share:

6 megjegyzés:

  1. Jaj, de jó, hogy írtál erről a könyvről, jó volt olvasni róla a véleményed, tudtam én, hogy jó kis könyv lesz ez.:) Én is rögtön felfigyeltem rá egyébként, ahogy megláttam az újdonságok között és ha minden igaz, akkor ezen a héten meg is érkezik hozzám.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod, hogy válogatós vagyok, de ez a könyv tényleg nagyon jó és tanulságos is :). Biztos Neked is tetszeni fog ;), kíváncsian várom majd róla a véleményed :).

      Törlés
  2. De örülök, hogy elolvastad. Én egyelőre csak kerülgettem ezt a könyvet, de most aztán igazán meghoztad hozzá a kedvem ha azt írod, hogy a maga kategóriában egészen kiemelkedő, ráadásul én nagy kutyabarát vagyok (13 évig éltem együtt eggyel :), szóval tényleg tudom, hogy egy kutya mennyi mindenre lehet gyógyír és mennyit tud változtatni egy emberen. Konklúzió: el kell olvasnom :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg az, nem az "Oh, Jose Armando, annyira szeretlek, de nem lehetünk egymáséi" típusú nyálkönyv, hanem nagyon jó kis könyv :).
      Volt, hogy majdnem hangosan felnevettem, de nyilvános helyen nem tesz olyat az ember lánya ;).
      Ezt nem is tudtam, milyen fajta kutyus volt? Az enyém hétéves, fajtiszta korcs, lüke, de azért szeretem :).

      Törlés
  3. Nekem is meghoztad a kedvem hozzá! Köszi, nem tudtam eddig erről a könyvről, és eléggé kételkedő vagyok az új könyvekkel kapcsolatban, de most a kutyás boritó miatt elolvastam mit írtál. És milyen jól tettem! Igyekszem megszerezni és elolvasni!
    Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó! :) "Élőben" még cukibb a kutya és tényleg jó ránézni, mert mosolyt csal az ember arcára. Megértem a kételkedésed, mert velem is megesik :). Nagyon szívesen és várom a Te véleményed is! ;)

      Törlés

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.