Ugrás a fő tartalomra

" A szajhák Velázqueze "


Mostanában talán nem múlt el úgy egy hét sem úgy, hogy valaki ne kereste volna Toulouse–Lautrec életregényét, amit még márciusban olvastam, de akkor nem született róla bejegyzés. Pedig akkoriban nyílt a Szépművészeti Múzeumban a kiállítás is, amire sajnos nem jutottam el, de ha valaki járt ott és van kedve, hozzászólásban nyugodtan meséljen róla. Elnézést kérek az idézetek miatt, de Wordben írtam meg a bejegyzést és a drága ennyire szétszedte és nem javította ki úgy, ahogy szerettem volna...


Visszatérve az első mondatomhoz, tavasszal elmaradt a bejegyzés, de most úgy döntöttem, fél év távlatából megpróbálom összeszedni a gondolataimat a regényről. Arról nem is szólva, hogy idén 150 éve született a festő, így különösen megérdemel néhány szót. 

Henri de Toulouse–Lautrec ugyanolyan kisfiú volt, mint bármely más: édesanyja szemefénye, édesapja titkos büszkesége, aki abban reménykedett, hogy fia is továbbviszi a grófi címet, megtanítja vadászni és lovagolni és ugyanolyan sikere lesz a nőknél, mint neki. A kis Henri imádott rajzolni, már a regény felütéseként is az édesanyja sokadik portréján „dolgozik”, aki az iskoláról mesél neki, ahol Riri (ahogy édesanyja becézte) rövidesen megkezdi tanulmányait.

Hirtelen odafordult az anyjához. – Mama – szólalt meg félénken -, festő szeretnék lenni.
-          Festő! – jajdult fel meghökkenten Adèle.
A szónak rossz íze volt. Néhány tiszteletre méltó akadémikus kivételével a festők borzas hajú, erkölcstelen bohémek voltak, akik mind erősen kifogásolható, ocsmány életet éltek a Montmartre padlásszobáiban, abszintot ittak és meztelen nőket festettek. A társadalom legkülsőbb peremén volt a helyük, mint a színészeknek, íróknak, muzsikusoknak. Egy tehetséges polgárfiú nyugodtan választhatta volna a művészpályát, de nem egy olyan fiatalember, akinek rangja és vagyona volt. Semmi esetre sem egy Toulouse-Lautrec…
-          Festő! – ismételte. – De Henri…
-                     Tudom, mit akar mondani – szakította félbe Henri, sejtve az ellenvetéseit. – De nincs sok választásom. Mit tehetnék, mama, őszintén, mi egyebet tehetnék? Másrészt, mindig szerettem rajzolni. 


Az iskolában barátra talál, minden ugyanolyan, mint a többi kisgyerek életében, de egy nap minden megváltozik. Henri lába eltörik, és csak nehezen akar gyógyulni. Hamarosan pedig kettős lábtöréssel nyomja az ágyat és kénytelen az iskolából is kimaradni. Egyetlen vigasza a rajzolás. A büszke apa döbbenten áll a történtek előtt. Mi lesz így a Toulouse–Lautrec névvel? 

Henri lába bár meggyógyul, de a növekedésben megáll és tinédzserként groteszk törpének hat. Apja, aki nem tud belenyugodni a történtekbe, elfordul fiától. 

Henri beiratkozik egy párizsi atelier-be, ahol újra barátokra talál (itt találkozik az ekkor már túlkoros Van Gogh-gal), de rá kell jönnie, hogy a mester előtt nem bontakoztathatja ki saját művészetét, ha nem felel meg, akkor a kor felfogása szerint sosem lesz belőle igazi festő. Így a színeket hanyagolja és szépen halad előre.
Később műtermet bérel a Montmartre-on, és 1889-ben, amikor a Moulin Rouge megnyitja a kapuit, az ő megbotránkoztató plakátjának köszönhetően, remek reklámot biztosít a mulatónak, ahol ő is törzsvendég lesz. Mert Henri fájdalmakkal küszködik: mind fizikailag, mind lelkileg. A lábait kínzó fájdalmak egész életében végigkísérik és külseje miatt a nőknél sem arat osztatlan sikert. Persze, a pénz mindenkit megszépít, de nem árulok el nagy titkot azzal, hogy egy ilyen szerelem nem örökre szól. Így Toulouse-Lautrec két dologban lel vigaszt: az alkoholban és a művészetben. Utóbbiban nemcsak a festészetben bontakoztatja ki tehetségét, hanem az egyik legnehezebb területen: litográfiákat is készít.

Henrit csak a szajhák Velázquezeként kezdik emlegetni: életét a szajhák közt éli, őket festi, velük osztja meg mindennapjait, ők, azok, akik emberszámba veszik és kegyeiket sem tagadják meg tőle.

Toulouse–Lautrec szívfacsaró története és a korabeli bohémélet és Párizs elevenedik meg a lapokon: Egy boldog gyerekkor és egy, a betegség által kettétört élet bontakozik ki előttünk, tele szenvedéssel és szenvedéllyel, művészettel, örömmel és könnyekkel, megvetéssel, barátokkal, egy szerető édesanyával, aki mindvégig kitart imádott gyermeke mellett, kurtizánokkal és füstös-alkoholos mulatókkal. 

Ez a Moulin Rouge. Bár a nagysikerű film a regény alapján készült (legalábbis a fülszöveg szerint), ne úgy vegyük a kezünkbe a regényt, hogy a jól ismert jelenetek elevenednek meg majd előttünk, mert csalódni fogunk. Nincs itt sem Satine, sem Christian, csak egy sokat szenvedett, ám rendkívül tehetséges ember, aki keményen megdolgozott azért, hogy egyszer az ő neve is bekerüljön a francia művészet nagyjai közé. De akkor már késő volt.

Tíz évvel vagy fiatalabb nálam és még nem mondtad el minden mondanivalódat. Rögzítsd vászonra, mert talán soha senki nem akad, ha te nem mondod el. És ne hagyd, hogy egy nő meggátoljon ebben.


-          (…) Azt is tudják, hogy sokszor heteket töltesz a bordélyában. Mindenki erről beszél.
-                     Igazán? Hát csak beszéljenek, ha jól esik. Nem tudod, hogy a társalgás sava-borsa a pletyka és a legtöbb embernek nem lenne semmi mondanivalója, ha nem jártathatná a száját a hátad mögött? Miért bánod, ha én nem bánom? Nagyon jól tudod, Maurice, hogy ha nem volna a Fehér Virág, már régen nem is élnék. Isten tudja, az az egyetlen hely, ahol megpihenek, ahol békében hagynak, ahol nyugodtan dolgozhatom. Rendben van, néha heteket töltök egy bordélyházban. Kinek mi köze hozzá? Kinek ártok vele? Berthe, régi barátnőm a Papagájból, a helyettes vezetője. Mialatt festek, a lányok bejönnek a szobámba, a koszt pedig kitűnő. Nem is képzeled, mi mindent lát az ember, ha bent él egy bordélyházban!
-          Azt hiszem, el tudom képzelni – vigyorgott Maurice.
-                     Nem, nem tudod! És ne légy mocskos lelkű, mint a többi képmutató. A témákra gondoltam, a pózokra, a kifejezésekre – csupa olyan dologra, amit még soha senki le nem festett.
-          Tudod, minek nevezett téged az egyik kritikus? A szajhák Velázquezének.
-                     Nem tudtam, de bóknak veszem. Nézd, Maurice, egy percig felejtsd el, hogy puritán és keresztény vagy, és vedd elő a jobbik eszedet. Erkölcsileg, ugye nincs semmi különbség abban, hogy egy aktot műteremben festenek-e, vagy bordélyban? Művészi szempontból azonban óriási a különbség. Hogyan értessem ezt meg veled? A különbség ugyanaz, mint ha a párduc a dzsungelben, vagy az állatkitömő műhelyében van.




Pierre La Mure: Moulin Rouge
Henri de Toulouse-Lautrec életregénye
Eredeti cím: Moulin Rouge
Sorozat: Paletta
Fordította: Vermes Magda
422 oldal
Vince Kiadó, 2001
1995 Ft
Film és könyvek Toulouse-Lautrecről (Henri Perruchot könyve nálam is várólistás) 

Megjegyzések

  1. Szia,
    Bocs, kicsit lemaradtam erről a bejegyzésről az oldaladon, én voltam a kiállításra, utolsó nap... Itt találsz róla írást:

    http://repulokutya.blogspot.de/2014/08/toulouse-lautrec-kiallitas-utolso.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, nagyon örülök, hogy hozzászóltál, mindjárt el is olvasom a bejegyzésed :). Egyáltalán nem maradtál le, ugyanúgy örülök, ha valaki egy három évvel ezelőtti irományhoz szól hozzá :).

      Törlés
  2. Jó akkor majd bátran hozzászólok régebbiekhez is :)
    Nagyon szeretem a blogodat, kevés van ami tetszik, de a tiédet mindig jó olvasni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, nyugodtan szólj hozzá bármelyik irományhoz :).
      Bevallom, néha elbambulok és nem bunkóságból, csak figyelmetlenségből marad el a válasz :$.
      De drága vagy, köszönöm szépen :$. Most le vagyok maradva, de a hétvégén igyekszem utolérni magam.

      Törlés

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerűek a héten

A téli tücsök meséi

Amikor újra esni kezdett a hó, megkerestem ezt a meseregényt, hogy a legmegfelelőbb körülmények között végre megismerkedjem a téli tücsök meséivel.

   A téli tücsök valójában nyári tücsök volt, de amikor a szigetre - ahol élt - megérkezett néhány ember, a tücsök belebújt a terepszínű hátizsák bal zsebébe és így került mostani lakhelyére, a szobába.
   A tücsök mindennap kimászik a hátizsák bal zsebéből - ami gyengülő zsályaillatot áraszt -, felugrik a székre, onnan az asztalra, majd az ablakpárkányra. Kint csak a havas táj látványa fogadja és ekkor bent felfedezi az asztalon álldogáló írógépet. Mindennap felugrik egy-egy billentyűjére, a befűzött papíron megjelenik egy betű, ami a tücsköt egy-egy, a szigeten történt eseményre emlékezteti. Ekkor leugrik az asztalról a székre, onnan a  földre, elsétál a zöld heverőre, felugrik rá, fel és alá kezd sétálgatni és közben emlékezik.

   A meseregényben tizenhat mesét olvashatunk, melyből tizenöt a tücsök egy-egy visszaemlékezése. Megisme…

Egy valóban csodálatos Júlia

A legutóbbi megjelenésekor már szemeztem Kertész Erzsébet Jósika Júliáról szóló regényével, de végül csak nemrég került be a gyűjteményembe.
A könyvről csupán annyit tudtam, hogy Podmaniczky Júliának állít emléket, aki nyolc évet várt, hogy feleségül mehessen Jósika Miklós íróhoz, majd az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Brüsszelbe menekültek, ahol Júlia csipkeboltot nyitott.

De ez a regény jóval több ennél. Már az elején teljesen magával ragadott, olyan jó volt elmerülni benne.

A Podmaniczky család az édesapa, Károly halála után költözött aszódi birtokukra. Itt él özvegye és egyben második felesége, Elise asszony öt gyermekükkel (Júlia, Eliza, Frigyes, Ármin és Marie) és a személyzettel.

Édesanyjuk - egy szász miniszer lánya - nagyon szigorú a gyermekeivel, a legfontosabb számára, hogy a külvilág előtt  a tökéletes család látszatát és a lányok feddhetetlenségét mutassa. Júlia immáron évek óta a kor ünnepelt írójának, Jósika Miklósnak jegyese. Az író ugyanis nős, é…

"Tragédiából a bohózatba mily hirtelen vált a világ szövegkönyve!"

Annak idején nagyon szerettem a görög és a római mitológiát - bár az Odüsszeiáért már kevésbé rajongtam - , így nem lett volna meglepő, ha négy éve már lecsaptam volna Stefano Benni első magyarul megjelent regényére. Ráadásul még olasz is. De mégsem így lett.
Aztán nemrég felfedeztem a nagy nyári leárazás közepette, meg is rendeltem, és kíváncsian vártam, mi fog ebből kisülni.

Odüsszeuszunk, Ullise (a barátainak Lello) Isolani egy kis és veszteséges kiadóban dolgozik szerkesztőként, idejét főleg gépiratok (mivel már senki sem ír könyvet kézzel) olvasásával tölti. Emellett főnöke írókat hívogattat Lellóval telefonon, mivel egy különleges kiadványhoz szeretne tőlük előszót kicsikarni, az írók azonban vele már nem állnak szóba.
Ulisse pékinszomniában szenved: éjszaka nem tud aludni, ellenben nappal bárhol képes elbóbiskolni és ilyenkor szürreális álmai vannak.

Egy nap különös levelet kap egy Achille nevű férfitól, aki arra kéri, hogy a megadott napon és a megadott időben, de csakis akkor…

" Radnaynak lenni feladat, kötelesség"

(...) De itt, itt minden más. Itt nem lehet olyan mélyre ásni, hogy ne forduljon ki a rögök közül egy rég porladó Radnay, de genere Gyana. Uramisten, még ezt is számon tartják! Hogy Árpáddal együtt lépték át a Kárpátokat! Mit mondhat ezek után? Mit, amikor ebben a történetben a Hunyadiak, Báthoryak, Bethlenek meg Bocskaiak mind régi ismerősökként szerepelnek, és olyan Radnayak tetteiről hallhat, akik Rákóczi vagy Kossuth mellett álltak, buktak és haltak? Kész csoda, hogy még mindig van eleven Radnay! Ennyi összeesküvés, véres összecsapás, rokongyilkosság, árulás, merénylet számolatlan hősi halál után. Száműzetés Rodostóban, börtön Bécsben, fogság Kufsteinben, bujdosás török földön... És mégis, mindig akadt olyan sarja a családnak, aki utódokat nemzett, valahogy felnevelte őket, és továbbadta a nevet, meg valami mást is: büszkeséget, elszántságot, erőt, vakmerőséget és tébolyt. És közben végig itt maradtak, ezen a földön. Vagy ha el is távoztak egy időre, mindig hazatértek, ha másként …

A csokoládé sötét oldala

Mióta megláttam néhány hónapja, hogy előbb-utóbb jön a folytatás, tervben volt, a második rész újraolvasása. Elvégre nem árt, ha frissek lesznek az emlékeim. Ráadásul elég régen volt már, amikor három éve a nyári szünetben először került a kezembe.

    Ahogy elkezdtem az olvasást, újra magával ragadott. Azt hiszem, most jobban időzítettem, hiszen az első dátum a regényben október 31. csütörtök.

     Október 31-én ismerkedhetünk meg Zozie de l' Alba-val, aki emberek életét lopja el. Zozie ugyanis árgus szemekkel vizslatja már elhunyt emberek postaládáját, melyeknek egyszerűen elemeli a tartalmát és felbontja, amit bennük talál. Nem is gondolnánk, hogy egy-egy postaláda micsoda kincseket tartogat Zozie számára! Elég neki egy bankszámlakivonat vagy egy számla, és voilà, már meg is van az új neve, az új élet, amit megkaparinthat.
Éppen egyik korábbi személyiségének nyomait igyekszik eltüntetni, amikor útja a Montmartre-ra vezet, ahol megpillant egy kamaszlányt egy chocolaterie e…

Joanne Harris: Egész évben karácsony - első benyomások

Sokakhoz hasonlóan én is megörültem, amikor egy hónapja megláttam ezt a kötetet az előrendelések között, és egy kisebb gondolkodási idő után a virtuális kosaramban landolt, majd csak várni kellett a megjelenésre és a kiszállításra. Volt is örömködés, amikor megérkezett vele a futár, aztán jött a feketeleves megvilágosodás:
ebbena kötetben véletlenül sem a Karácsony köti össze a novellákat, de nem ám! Úgyhogy Kedves Olvasó/Leendő Vásárló, ha úgy gondolta eddig, jó lesz karácsonyi alapozásnak, nagyot tévedett!
A könyv ugyanis az írónő A Cat, a Hat and a Piece of String (Egy macska, egy kalap és egy darab/kevés madzag) c. kötetének fordítása, melynek címében sehol sem szerepel a Karácsony szó. És az eredeti borító sem éppen karácsonyi hangulatot áraszt:

 Ulpius-ház, 2013                               Corbis, 2012      348 oldal                                          288 oldal
  Viszont az Ulpius sem hülye, ha már valaki nem harap az erotikus gyöngyszemekre, majd fog egy karácsonyi köt…

Vers hétfőn

Rainer Maria Rilke: Spanyol táncosnő Fordította: Kosztolányi Dezső
Akárcsak a most gyujtott kénesgyujtó
vonaglik és sziporkázik fehéren,
majd szétcikáz: - úgy kezdi lázra-bujtó
fényes táncát, közel nézők körében,
forrón, hamar, majd széles tánca ráng.

És azután már csupa-csupa láng.

Hajába kap egyszerre a falánk
fény és ruháját is a tűzbe dobja,
föllángol az égésnek csóvalobja
s belőle mint a kígyó megriadva,
csörögve szisszen két mezítlen karja.

S aztán: kevés is már a tűz neki,
markába fogja, szerteszét veti
uralkodón és nézi: ott a földön
toporzékol, dühöngve és üvöltőn
és nem akar elülni lenn a porba. -
De gőgösen a biztos győzelemtül
mosolygó arca a magasba lendül
és kis, kemény lábával eltiporja.



Mától Adventig főleg olyan költőktől hozok verseket, akik már régen kerültek sorra, illetve, akiket nem, vagy kevésbé ismertem, hogy együtt okosodjunk. Remélem, másnak is sikerül olyan gyöngyszemekre bukkannia köztük, mint nekem, míg összeválogattam őket.

Vers

"Radnay Pál lányának lenni..."

A Radnay család és a nyár eleje immáron két éve összekapcsolódott nálam, így elképzelhető az öröm, amikor májusban a Könyvhétre megjelenő újdonságok között felfigyeltem a Krisztina bárónőre, a család magyarpetei ágához tartozó lány regényére.

  Az immár éltes Krisztina egy bordeaux-i szőlőskertben emlékezik vissza a Likőrös Löli és Peches Pali tizenkét éves kislányára, aki 1922 márciusában nagy változás előtt áll. Trianon után vagyunk, apja adósságokat halmozott fel, ezért kénytelen egyetlen lánya nevelését a várfalvaikra bízni, ahol Krisztina biztonságban lehet. Anyja számára szinte semmit sem jelent a kislány, apjától mégis nehéz a búcsúzás. De egy Radnay ezt nem mutatja. Így a vörös hajú, se nem szép, se nem csinos, sovány kislány Loni néni és Ista bácsi házába kerül. Nagyanyja nem is érti, miért nem őt választották, de nem is túlságosan bánja, számára Méri fia anyagi helyzete előrébb való.

   Így kerül a Kotnyeles Krisztina Lexi szárnyai alá, barátkozik össze a nála ekkor öt év…

Keserédes történetek

Decemberben már megírtam a véleményem, miután megérkezett a futár a novelláskötettel és néhányat elolvastam belőle. Bár az a vélemény csak az első benyomásokra korlátozódott, de azok mellett sem mehettem el szótlanul, elvégre a mai világban a többség kétszer is meggondolja, mire ad ki pénzt.

   Akkor félretettem a kötetet, ahogy annak idején a Bársony és keserű mandulát is, és a mai napig sem tudom megmondani, miért. Talán mert nem a megszokott Joanne Harrisszel találkoztam a lapokon, és furcsa volt, hogy az írónő egy másik arcát mutatja nem egy novellájában. A napokban viszont rájöttem, hogy hiányzanak Joanne Harris írásai, és teljesen mindegy, melyik oldala dominál az adott novellájában. Elő is vettem a kötetet és ott folytattam, ahol januárban abbahagytam.

     A novellákból nem a Csokoládéból jól ismert hangulat árad, hanem nem egyszer egy olykor gonosz, csipkelődő hang szövi a történet szálait. A címadó történet és annak folytatása - ahogyan már korábban is írtam - egyáltal…

A magyar irodalom legszebb szerelmes versei 77 oldalon

Erre a kis kötetre az újságosnál bukkantam a Nők Lapja Nyárhoz csomagolva. Megnéztem a kötet nélküli számot, és mivel jónak ígérkező cikkeket láttam benne, így megvettem.
Annyit elmondanék, hogy tavaly hónapokig vettem szerdánként  a Nők Lapját, amit aztán továbbadtam a nagymamámnak, aki mindig örült neki. Aztán felfedeztem, hogy a lap célcsoportként a 18-49 éves, városi, ABC kategóriás nőket jelöli meg. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem erről a háztartási gépek energiafogyasztása és az autókategóriák jutnak eszembe, nem pedig az emberek. Mivel én sem feleltem meg minden kritériumuknak és a nagymamám sem, úgy döntöttem, hogy annak a heti 250 Ft-nak van jobb helye is. Ehhez csak annyit fűznék hozzá - hogy bár a blog nincs teletűzdelve hirdetésekkel, ahogy a Nők Lapja - , nekem soha eszembe nem jutott, hogy célcsoportot jelöljek meg. Teljesen mindegy, hogy valaki városban, faluban vagy tanyán él, 18 vagy 88 éves, vezető beosztásban dolgozik-e vagy alkalmazott, tanul vagy esetleg mun…