2014. szeptember 28., vasárnap

, , ,

"A boldogság nem felsőkabát, hogy mindig mutogassuk."


   A Könyvhétre jelent meg Gárdonyi Géza regénye, amire akkor rögtön fel is figyeltem, hiszen az Ida regénye után rájöttem, hogy be kell szereznem mást is a szerzőtől.

  Nem én vagyok az első, aki szerint is első pillantásra a cím egy szerelmi háromszöget sejtet, de a fülszöveget olvasva rá kell jönnünk, hogy az a Hatalmas Harmadik valójában még a világon sincs, csak szeretne a világra jönni.
Ezek után hirtelenjében el sem tudtam képzelni, mire számíthatok kétszáz oldalon keresztül, de azt már az első sorokat olvasva tudtam, jóban leszünk: a történet és én.

     Tél van, hófúvás nehezíti a közlekedést és a pályaudvaron bemondják, mennyit késnek a vonatok. Ekkor szólal meg egy illető:
- No, hálistennek! - káromkodik az egyik utas -, ismét erősödhetünk a türelem erkölcsében.
   Bár az utas indulatosan mondja mindezt, de nekem annyira megtetszett ez a mondat, hogy kíváncsian vártam a következő sorokat. Szerencsére az állomás szomszédságában egy szálló található, ahová narrátorunk (aki minden bizonnyal maga Gárdonyi) betér és az ebédlőben egy ismerős arcra figyel fel. Ez nem is tűnik különösnek, de az elbeszélőnk úgy tudta, az egykori iskolatárs már nem él. És most kiderül, mégis életben van és nem akármilyen történetet mesél el a várakozás óráiban. Ők ketten, az író és a barát pedig szerepet cserélnek: Miska veszi át a narrátor szerepét, míg az író csak ül, hallgat és figyel a szavaira.

   Miska feltaláló. Megnősült, született két fia és egy lánya, de az asszonyról kiderült, nem éppen mintafeleség, így a férfi a válást fontolgatta. Ez a keserű emlék pedig egész további életére elvette kedvét a szebbik nemtől. Egészen addig, míg meg nem pillant egy fiatal lányt a nagynénjével sétálni a pesti utcán. Ez pedig  mindent megváltoztat. Mindkettejük életében.
Ez megint furcsa volt. A vonaton, amikor hazafelé mentem, akaratlanul is mindig rágondoltam. Hát nem különös, hogy van egy árvaleány, aki nem szédül el semmiféle pörge bajusztól, akit nem bódít össze a nősülni óhajtó fiatalemberekkel sem a holdvilág, sem a cigányzene! Én eddig azt véltem, hogy a legkönnyebben elfoglalható vár a leányi szív: nem kell hozzá gedeoni trombitaharsogás - csak egy gyönge, érzelmes susogás, és leomlanak a falai.
  
  Be kell vallanom, hogy kicsit "szeretlek is, meg nem is"- érzéssel olvastam a történetet, mert volt egy pont, amikor kevésbé tetszett és legszívesebben félretettem volna. De olyan rövid! Nem teszed félre, majd később folytatod - nyugtattam meg magam és végül nem bántam meg, hogy elolvastam, bár a XXI. században ma már sok mindenről másként gondolkodunk. És éppen ez volt a legfurcsább a történetben, hogy ha egy kicsit utánanézünk korábbi korok bizonyos dolgainak, alaposan elgondolkodunk Mariska (ő az a bizonyos lány) döntésén. Vajon mi hogyan döntöttünk volna?

  Ha mégis kétségem támadna az olvasás kapcsán, eszembe jut, hogy olyan gyönyörű a nyelvezete és nem egy, ma is aktuális gondolattal találkoztam a lapokon, hogy az esetlegesen felmerült negatív érzéseimért mindezek kárpótoltak. Úgyhogy bátran merüljünk bele néhány órára ebbe a rövid, de annál inkább elgondolkodtató történetbe és hagyjuk, hogy Gárdonyi szavai magukkal sodorjanak egy letűnt korba, amikor még minden másként volt.
  Egy biztos: fogok még Gárdonyit olvasni.

Nem felelt rá, de az arca elborult. Barátom, a fiatal női arc... csodálatos, micsoda színeváltozások játszanak rajta! Az égboltozaton is örökké változnak a felhők, és soha nincs két egyforma hajnal és két egyforma napenyészet. De a női arc az égboltozatnál is változatosabb. A lélek áttetszik rajta. Az arcuk könyv, amelynek borítékán átsugárzanak a mondatok. És a mondatokat csak az érti meg, akinek szólnak.

Gárdonyi Géza: Az a Hatalmas Harmadik
Sorozat: Öregbetűs Könyvek (= nagyon nagy méretűek a betűk)
200 oldal
Fekete Sas Könyvkiadó, 2014
Elérhető a MEK-ban is
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.