Ugrás a fő tartalomra

Visszatérés Lasquenet-be


   A Csokoládé óta nyolc, a Csokoládécipő óta négy év telt el, Vianne és lányai boldogan és egyszerűen élnek Roux-val a férfi hajóján Párizsban. Vianne azonban érez valamit, és a változás meg is érkezik egy levél formájában. Ráadásul a síron túlról, mely visszahívja őt a kis Tannes melletti faluba.

Jövőre...
   Milyen furcsa, hogy a jövőre gondolok. Nem szoktunk előre tervezni. Mindig is olyanok voltunk, mint a pitypangmagok: megtelepedtünk egy évre, aztán továbbszálltunk. A pitypang gyökere nagyon erős. Szüksége is van rá, hogy felszívja a tápanyagokat. De a növény csak egy évszakon át virágzik - feltéve, hogy olyasvalaki, mint Francis Reynau, már nem tépte ki gyökerestül -, utána pedig kénytelen továbbállni a szél hátán, hogy életben maradhasson.
   Ezért hagyom olyan készségesen, hogy Lasquenet visszahúzzon? Talán egy olyan mélyen rejlő ösztönre reagálok, hogy nem is vagyok a tudatában: arra vágyom, hogy visszatérjek oda, ahol e konok magokat egykor elhintettem? Vajon mi nőtt - ha nőtt egyáltalán - a távollétünkben? Vajon ottlétünk hagyott-e - bármily csekély -  nyomot ezen a földön? Hogyan emlékeznek ránk az emberek? Szeretettel? Közömbösen? Emlékeznek-e ránk egyáltalán, vagy az idő kitörölt minket az emlékezetükből?

   Így Vianne csomagol, és az ekkor már tizenöt éves Anoukkal és a nyolc éves Rosette-tel augusztus 15-én elindul Lasquenet-be, ahol ismét egy ünnepi forgatag kellős közepébe csöppen, Francis Reynaud-val elegyedik szóba, akitől meglepő híreket hall a falu jelenlegi életéről.

   Az elmúlt évek jelentős változást hoztak a kicsiny falu életébe: Les Marauds-ba magrebiek érkeztek, élükön Mohammed Mahjoubival, aki a kis közösség szellemi vezetője. Mecsetet, majd minaretet építenek és az EU szabályai is elérik a falut, melyekre a többség fittyet hány, míg Caro Clairmont és férje, Georges számára az anyagi jólétet jelentik. Caro továbbra is a falu főkolomposa szerepében tetszeleg: teadélutánokat szervez a magrebi asszonyokkal és igyekszik mindenütt jelen lenni, ahogyan azt már megszokhattuk.

  A két közösség békében él egymás mellett, ám egy napon megérkezik Karim Bencharki, aki külsejével mindenkit elbűvöl, még Carót is. Majd színre lép egy titokzatos, nikábot viselő nő, Inès a kislányával, akiket Karim az özvegy nővéreként és annak kislányaként mutat be. És ekkor minden megváltozik. Inés az egykori chocolaterie épületében iskolát nyit a magrebi lányok számára, de valaki felgyújtja, és a gyanú Reynaud-ra terelődik.
   Reynaud pedig az egyház szemében is fekete bárányként tengeti életét a faluban: a püspök egy új papra, a fiatal és a technika iránt elkötelezett Père Henrira bízza a nyájat, aki azonban csak hetente egyszer gyóntat, a napi miséket megtartja, de nem akárhogy: imádja a Power Pointot és azt tervezi, hogy a templom fapadjait műanyag székekre cserélteti. Teszi mindezt Caro Clairmont lelkes buzdítása mellett, aki színleg együtt érez Reynaud-val, miközben a háta mögött csak szítja a Curéről terjesztett pletykákat.

   Vianne előtt áll a feladat, hogy kiderítse, mi történt a falubeliek között, ami így elmérgesítette a helyzetet és kegyvesztetté tette a jobb napokat látott Reynaud-t. Ki ez a titokzatos fekete asszony, Inès Bencharki?

   Vianne mi mást tehetne, mint anyja kártyáihoz fordul, felkeresi a magrebieket és a régi barátokat, hogy mindenre fényt derítsen.

    Az eseményeket - ahogyan a Csokoládéban is -, Vianne és Reynaud szemszögéből ismerjük meg. Ismét találkozunk régi ismerősökkel: Joséphine-nel; Luc Clairmont-nal, aki immáron huszonegy éves és dacolva anyjával, francia irodalmat tanul az egyetemen; felbukkan Guillaume is a kutyájával, de eddig ismeretlen lasquenet-ieket is megismerünk.
   Ahogyan a magrebieket: a kultúrájukat, mindennapjaikat. Egy szigorú, patriarchális világot, ahol a nők nem dönthetnek.

   Talán furcsán hangzik, de Reynaud-nak jót tettek az elmúlt évek: már kevésbé éreztem bigottnak, mint a Csokoládéban. Nyitottabb és elfogadóbb lett a nyájával (ha csak egy hangyányival is) szemben, ám nem adja fel a küzdelmet, mely közte és a magrebiek között folyik. Sőt, kiderül, hogy Reynaud-nak humorérzéke is van és még káromkodni is szokott!

  Jó volt újra visszatérni Laquenet-be és régi és új ismerősökkel találkozni, de a kedvencem egyértelműen Al-Djerba nagyi és Mohamed Mahjoubi lett. Előbbi legalább kilencven éves öregasszony, aki fittyet hány a ramadánra és napközben kókuszcsókot hord a zsebében, melyek közül egy-kettőt el is fogyaszt, ráadásul nem rejti véka alá a véleményét. Utóbbi a magrebi közösség papja, bírája, vezetője, aki nem zárkózik el a falubeliektől és A nyomorultakat olvassa.



   Fűszerek, őszibarack és csokoládé illata, fekete fátylas nők, a feltámadó szél, harangzúgás és a müezzin éneke, valamint számos izgalom és meglepő és megdöbbentő fordulat - mindezt megtaláljuk a trilógia harmadik részében. Visszaköszön a Csokoládé hangulata, és a szél is más irányból kezd fújni. Izgalmas és remek könyv, mindazt megtaláljuk benne, amit Joanne Harristől már megszokhattunk, kiegészítve számos kulturális információval. Méltó folytatása az előző részeknek. És ki tudja, talán egyszer ismét találkozhatunk Vianne-ékkal, egy negyedik részben.

  Ha szó szerint nem varázsolunk is, de mindnyájunknak megvannak a magunk titkai. Egy suttogás, egy jel, egy csipet fűszer. Egy barátságos kártya. Egy dal. 

  Happy birthday, Joanne Harris!


Joanne Harris: Csokoládés barack
Eredeti cím: Peaches for Monsieur Le Curé
Fordította: Szűr-Szabó Katalin, Sillár Emőke, Tomori Gábor
540 oldal (a regény az 519. oldalon véget ér, ezt követi egy oldal köszönetnyilvánítás, majd a megszokott adag reklám...)
Ulpius-ház, 2012
3999 Ft

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerűek a héten

A téli tücsök meséi

Amikor újra esni kezdett a hó, megkerestem ezt a meseregényt, hogy a legmegfelelőbb körülmények között végre megismerkedjem a téli tücsök meséivel.

   A téli tücsök valójában nyári tücsök volt, de amikor a szigetre - ahol élt - megérkezett néhány ember, a tücsök belebújt a terepszínű hátizsák bal zsebébe és így került mostani lakhelyére, a szobába.
   A tücsök mindennap kimászik a hátizsák bal zsebéből - ami gyengülő zsályaillatot áraszt -, felugrik a székre, onnan az asztalra, majd az ablakpárkányra. Kint csak a havas táj látványa fogadja és ekkor bent felfedezi az asztalon álldogáló írógépet. Mindennap felugrik egy-egy billentyűjére, a befűzött papíron megjelenik egy betű, ami a tücsköt egy-egy, a szigeten történt eseményre emlékezteti. Ekkor leugrik az asztalról a székre, onnan a  földre, elsétál a zöld heverőre, felugrik rá, fel és alá kezd sétálgatni és közben emlékezik.

   A meseregényben tizenhat mesét olvashatunk, melyből tizenöt a tücsök egy-egy visszaemlékezése. Megisme…

Egy valóban csodálatos Júlia

A legutóbbi megjelenésekor már szemeztem Kertész Erzsébet Jósika Júliáról szóló regényével, de végül csak nemrég került be a gyűjteményembe.
A könyvről csupán annyit tudtam, hogy Podmaniczky Júliának állít emléket, aki nyolc évet várt, hogy feleségül mehessen Jósika Miklós íróhoz, majd az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Brüsszelbe menekültek, ahol Júlia csipkeboltot nyitott.

De ez a regény jóval több ennél. Már az elején teljesen magával ragadott, olyan jó volt elmerülni benne.

A Podmaniczky család az édesapa, Károly halála után költözött aszódi birtokukra. Itt él özvegye és egyben második felesége, Elise asszony öt gyermekükkel (Júlia, Eliza, Frigyes, Ármin és Marie) és a személyzettel.

Édesanyjuk - egy szász miniszer lánya - nagyon szigorú a gyermekeivel, a legfontosabb számára, hogy a külvilág előtt  a tökéletes család látszatát és a lányok feddhetetlenségét mutassa. Júlia immáron évek óta a kor ünnepelt írójának, Jósika Miklósnak jegyese. Az író ugyanis nős, é…

" Radnaynak lenni feladat, kötelesség"

(...) De itt, itt minden más. Itt nem lehet olyan mélyre ásni, hogy ne forduljon ki a rögök közül egy rég porladó Radnay, de genere Gyana. Uramisten, még ezt is számon tartják! Hogy Árpáddal együtt lépték át a Kárpátokat! Mit mondhat ezek után? Mit, amikor ebben a történetben a Hunyadiak, Báthoryak, Bethlenek meg Bocskaiak mind régi ismerősökként szerepelnek, és olyan Radnayak tetteiről hallhat, akik Rákóczi vagy Kossuth mellett álltak, buktak és haltak? Kész csoda, hogy még mindig van eleven Radnay! Ennyi összeesküvés, véres összecsapás, rokongyilkosság, árulás, merénylet számolatlan hősi halál után. Száműzetés Rodostóban, börtön Bécsben, fogság Kufsteinben, bujdosás török földön... És mégis, mindig akadt olyan sarja a családnak, aki utódokat nemzett, valahogy felnevelte őket, és továbbadta a nevet, meg valami mást is: büszkeséget, elszántságot, erőt, vakmerőséget és tébolyt. És közben végig itt maradtak, ezen a földön. Vagy ha el is távoztak egy időre, mindig hazatértek, ha másként …

Vers hétfőn

Rainer Maria Rilke: Spanyol táncosnő Fordította: Kosztolányi Dezső
Akárcsak a most gyujtott kénesgyujtó
vonaglik és sziporkázik fehéren,
majd szétcikáz: - úgy kezdi lázra-bujtó
fényes táncát, közel nézők körében,
forrón, hamar, majd széles tánca ráng.

És azután már csupa-csupa láng.

Hajába kap egyszerre a falánk
fény és ruháját is a tűzbe dobja,
föllángol az égésnek csóvalobja
s belőle mint a kígyó megriadva,
csörögve szisszen két mezítlen karja.

S aztán: kevés is már a tűz neki,
markába fogja, szerteszét veti
uralkodón és nézi: ott a földön
toporzékol, dühöngve és üvöltőn
és nem akar elülni lenn a porba. -
De gőgösen a biztos győzelemtül
mosolygó arca a magasba lendül
és kis, kemény lábával eltiporja.



Mától Adventig főleg olyan költőktől hozok verseket, akik már régen kerültek sorra, illetve, akiket nem, vagy kevésbé ismertem, hogy együtt okosodjunk. Remélem, másnak is sikerül olyan gyöngyszemekre bukkannia köztük, mint nekem, míg összeválogattam őket.

Vers

A csokoládé sötét oldala

Mióta megláttam néhány hónapja, hogy előbb-utóbb jön a folytatás, tervben volt, a második rész újraolvasása. Elvégre nem árt, ha frissek lesznek az emlékeim. Ráadásul elég régen volt már, amikor három éve a nyári szünetben először került a kezembe.

    Ahogy elkezdtem az olvasást, újra magával ragadott. Azt hiszem, most jobban időzítettem, hiszen az első dátum a regényben október 31. csütörtök.

     Október 31-én ismerkedhetünk meg Zozie de l' Alba-val, aki emberek életét lopja el. Zozie ugyanis árgus szemekkel vizslatja már elhunyt emberek postaládáját, melyeknek egyszerűen elemeli a tartalmát és felbontja, amit bennük talál. Nem is gondolnánk, hogy egy-egy postaláda micsoda kincseket tartogat Zozie számára! Elég neki egy bankszámlakivonat vagy egy számla, és voilà, már meg is van az új neve, az új élet, amit megkaparinthat.
Éppen egyik korábbi személyiségének nyomait igyekszik eltüntetni, amikor útja a Montmartre-ra vezet, ahol megpillant egy kamaszlányt egy chocolaterie e…

Bízz magadban! - Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés

Már a megjelenésekor kíváncsi lettem erre a könyvre, de talán jobb is, hogy csak a napokban sikerült elolvasni.

   A fülszövegben is rögtön arról olvashatunk, hányan szenvednek önbizalomhiányban, és bár sokan magabiztosnak tűnnek, valójában az csak a felszín, ami alatt egy rendkívül törékeny és sérülékeny önbecsülés rejtőzik. Az általam már két ismert szerző mellett három újjal is megismerkedtem, és elégedetten csuktam be a kötetet.
Figyelem, hosszú bejegyzés lesz! (Tegnap véletlenül tettem közzé, pedig még volt rajta mit csiszolni.)

Kádár Annamária fejezete nyitja a könyvet, aki a személyes tapasztalatai mellett, idézeteket is megoszt velünk. Megismertet a Johari-ablakkal, ami négy területre osztja a személyiségünket: a nyílt terület vagy az aréna, ahol mindazon képességünk, tulajdonosságunk található, mellyel tisztában vagyunk és a kifelé is megmutatjuk. A rejtett tartományban azon képességeink rejtőznek, melyeket ismerünk, de elrejtünk a környezetünk elöl. A Vak-Én mögött azon …

Joanne Harris: Egész évben karácsony - első benyomások

Sokakhoz hasonlóan én is megörültem, amikor egy hónapja megláttam ezt a kötetet az előrendelések között, és egy kisebb gondolkodási idő után a virtuális kosaramban landolt, majd csak várni kellett a megjelenésre és a kiszállításra. Volt is örömködés, amikor megérkezett vele a futár, aztán jött a feketeleves megvilágosodás:
ebbena kötetben véletlenül sem a Karácsony köti össze a novellákat, de nem ám! Úgyhogy Kedves Olvasó/Leendő Vásárló, ha úgy gondolta eddig, jó lesz karácsonyi alapozásnak, nagyot tévedett!
A könyv ugyanis az írónő A Cat, a Hat and a Piece of String (Egy macska, egy kalap és egy darab/kevés madzag) c. kötetének fordítása, melynek címében sehol sem szerepel a Karácsony szó. És az eredeti borító sem éppen karácsonyi hangulatot áraszt:

 Ulpius-ház, 2013                               Corbis, 2012      348 oldal                                          288 oldal
  Viszont az Ulpius sem hülye, ha már valaki nem harap az erotikus gyöngyszemekre, majd fog egy karácsonyi köt…

Szederbor

Annak idején azt írtam erről a regényről, hogy nem tetszett annyira, mint az addig olvasottak Joanne Harristől, de egyszer újraolvasom majd. Mivel az elmúlt hetekben  valaki mindig kereste a regényt, így elhatároztam, hogy beváltom az ígéretemet és újra elővettem a Szederbort.

    Jay Mackintosh évekkel ezelőtt gyerekkori élményeit felhasználva írta meg Földialma Joe c. regényét, mellyel egycsapásra híres lett. Rajongói azóta is várják az új könyvét, de ő álnéven sci-fikkel örvendezteti meg az olvasókat, ami bár anyagi jólétet jelent a számára, tudja, hogy nem ebben a műfajban érzi otthon magát.

   Öt éve él a barátnőjével, Kerry-vel egy londoni lakásban, aki egy esetleges új regény sikerének reményében eltűri minden szeszélyét. De egy márciusi napon, egy, a postával érkezett ingatlanhirdetés mindent megváltoztat: Jay megpillant egy franciaországi kis házat, éppen olyat, amilyenről a Földialma Joe-t ihlető egykori öreg bányász, Joe mesélt neki annak idején. Azonnal dönt: ez a ház…

Kafka és Dora

Mint a legtöbben, én is középiskolásként találkoztam először Kafka műveivel, egészen pontosan Az átváltozással, amit részletesen kielemeztünk, de a többi művei csak említés szintjén került szóba, az életrajzi hátteréből pedig nem is emlékszem szinte semmire. Mea culpa. Így nagyon örültem, amikor az újdonságok között rábukkantam Michael  Kumpfmüller regényére, amiből megismerhetjük Kafka életének utolsó évét.

     1923 júliusában az akkor már évek óta tuberkulózisban szenvedő és korábbi munkahelyétől, a biztosítótársaságtól nyugdíjazott 40 éves Kafka Müritzbe érkezik nővéréhez és annak gyerekeihez. Az író pihenni, de leginkább betegsége okán a tengeri levegő jótékony hatása miatt dönt az utazás mellett. A tengerparton megismerkedik egy táncosnői álmokat dédelgető fiatal lánnyal, Tilével, aki a közeli Berlini Zsidó Népotthon gyereküdülőjében gyerekfelügyelőként tölti a nyarat, és meghívja a következő estére Kafkát magukhoz. Az üdülőben szakácsként dolgozó Dora Diamant is felfigy…

Keserédes történetek

Decemberben már megírtam a véleményem, miután megérkezett a futár a novelláskötettel és néhányat elolvastam belőle. Bár az a vélemény csak az első benyomásokra korlátozódott, de azok mellett sem mehettem el szótlanul, elvégre a mai világban a többség kétszer is meggondolja, mire ad ki pénzt.

   Akkor félretettem a kötetet, ahogy annak idején a Bársony és keserű mandulát is, és a mai napig sem tudom megmondani, miért. Talán mert nem a megszokott Joanne Harrisszel találkoztam a lapokon, és furcsa volt, hogy az írónő egy másik arcát mutatja nem egy novellájában. A napokban viszont rájöttem, hogy hiányzanak Joanne Harris írásai, és teljesen mindegy, melyik oldala dominál az adott novellájában. Elő is vettem a kötetet és ott folytattam, ahol januárban abbahagytam.

     A novellákból nem a Csokoládéból jól ismert hangulat árad, hanem nem egyszer egy olykor gonosz, csipkelődő hang szövi a történet szálait. A címadó történet és annak folytatása - ahogyan már korábban is írtam - egyáltal…