2014. május 22., csütörtök

, , , , , , ,

Szép remények


   Manapság, amikor majd minden tévécsatorna műsorára tűz valamilyen külföldi (leginkább dél-amerikai) és/vagy saját gyártású sorozatot, talán el sem tudjuk képzelni, milyen volt ez a műfaj a múlt században, amikor még nem volt televízió és a rádió volt az egyetlen szórakozást nyújtó médium.
   A Nobel-díjas író önéletrajzi ihletésű regényében a rádiójátékok hőskorába, az 1950-es évekbe kalauzolja az Olvasót.

   Az ekkor 18 éves joghallgató, de írói babérokról és párizsi padlásszobáról álmodozó Mario a Pánamerikai Rádió Tájékoztatási Osztályának vezetője. Munkája során  az újságok híreiből válogatva, majd átfogalmazva és kicicomázva készíti el saját adójuk hírblokkját, amelyek a hírolvasó, Pascual tolmácsolásában jutnak el óránként a hallgatókhoz. A dolog nem tűnik nehéznek, azonban Pascual rajong a katasztrófákért (ma egyszerűen imádná a kereskedelmi tévék hírműsorait) és nem egyszer, egy-egy óvatlan pillanatban előszeretettel egy-egyet becsempész az adásokba.

  A rádió tulajdonosai a haladó szellemű vállalkozó, idősebb és ifjabb Genaro nemcsak a Pánamerikai Rádiót, de a Központi Rádiót is a magukénak tudhatják, és tudják, hogy az aranytojást tojó tyúkot a rádiójátékok jelentik, így az eddig drága és problémás, bár nagy népszerűségnek örvendő kubai import szövegkönyvek helyett szerződtetik a különös, bolíviai Pedro Camachot, akinek egyetlen feladata, hogy munkásságával felvirágoztassa a rádiót.

  Ugyanekkor érkezik egy másik személy is Bolíviából, aki fontos szerepet kap Mario életében: a nemrégiben elvált Julia néni, aki a csípős nyelvű rokonság egyes tagjai szerint férjet fogni érkezett Limába. (Julia néni valójában nem Mario nagynénje, hanem Lucho bácsi (ő Mario egyik szülőjének testvére) feleségének, Olga néninek a testvére.)

  Mario ekkoriban a nagyszüleinél élt, de hamarosan egyre többször keresi fel Lucho bácsi és Olga néni lakását, és minden alkalmat megragad, hogy titokban találkozhassanak Juliával. Vajon mit szól majd a népes família, ha tudomást szerez a 32 éves asszony és az ekkor még kiskorú és szép reményű fiú románcáról?
  De micsoda szerencse, hogy Mario unokahúgára, a keszeg Nancy-ra és legjobb barátjára, a Nancyt régóta ostromló Javierre mindig számíthatnak, akik arról is gondoskodnak, hogy a család a lehető legkésőbb értesüljön a részletekről.

  Az ifjú szerelmes, ha nem a rádióban, Julia nénjével vagy az egyetemen tölti az idejét, az aktuálisan hallott történetekből igyekszik elbeszélést írni, melyeknél mindig valamilyen hiba csúszik a gépezetben:
Írtam és széttéptem, jobban mondva, alighogy leírtam egy mondatot, rájöttem, hogy gyalázatosan rossz, és újrakezdtem. Biztos voltam benne, hogy egy csúnyán leírt betű vagy egy helyesírási hiba sohasem véletlen, hanem figyelmeztetés, intelem (a tudatalatti, az Isten vagy másvalaki részéről), hogy nem jó a mondat, újra kell írni.
  
   A két szálon futó események a regény elején picit kaotikusnak tűntek, de gyorsan rájöttem, hogy az író E/1. személyű visszaemlékezéseit Pedro Camacho egy-egy sorozatgyártásban készült rádiójátéka követi.

   A tollnok fantáziája kiapadhatatlan, ami nem is meglepő, hiszen már pitymallatkor talpon van és egész nap csak ír, legfeljebb annyi szünetet tart, míg a kis Vargasszal megiszik egy mentás citromfűteát és megosztja a fiúval a világról vallott nézeteit. Olvasásra nincs ideje, még arra sem, hogy a saját szövegeit újraolvassa, más írásait pedig azért mellőzi, nehogy akár véletlenül is befolyásolják a saját munkája során. Ilyen tempó mellett ez nem is meglepő, hiszen naponta több rádiójáték is elhangzik a már korábban is népszerű színészek előadásában.

     Camacho főszereplői mindig a legjobb korban lévő férfiak, akik éppen 50 évesek vagy a történet folyamán töltik be e jeles kort. A történetei olykor vetekednek egy-egy görög tragédiával, de Pascual kedvenc hírei között is megállnák a helyüket. Minden alkalmat megragad az általa gyűlölt argentinok szapulására, de a rádiójátékokban megjelenik a Jehova Tanúi mellett Lituma őrmester (aki már olvasta a szerző Halál az Andokban c. regényét, annak ismerősen cseng ez a név)  is a kollégáival. De bátran ki merem jelenteni, hogy Pedro Camacho rádiójátékai a mai hazai és külföldi szappanoperákkal is felveszik a versenyt: számos momentum ugyanolyan bizarr és groteszk, mint amiket manapság  a képernyőn láthatunk.

    A másik szálon, az éppen születendő elbeszélések témái sem mondhatók hétköznapinak, ahogyan Julia néni és "unokaöccse" szerelmi története sem, ami nem egy fordulatban bővelkedik és olykor felér egy szappanoperával.

   A meglepő befejezéssel záruló regény rendkívül olvasmányos, szórakoztató és bizarr. Aki még nem olvasott semmit a szerzőtől, bátran  kezdje ezzel a kötettel, ugyanis ez alapján nagy valószínűséggel el tudja dönteni, szeretne-e mást is elolvasni Vargas Llosától a későbbiekben. Engem most is meggyőzött, remekül szórakoztam és már nézegetem, az író melyik kötete legyen a következő a sorban.


   A regényből 1990-ben amerikanizált filmadaptáció is készült. A szereplők neveit az amerikai szájízre igazították, az argentinokból pedig albánok lettek, a főszerepet Peter Falk és Keanu Reeves játssza. A filmet a ViaSat3 szokta műsorra tűzni, de mostanában nem adták.
   A regényre válaszként, a megjelenése után hat évvel, 1983-ban Julia néni is megírta a maga történetét Lo que Vargitas non dijo (Amit Varguitas nem mondott el) címmel.


Mario Vargas Llosa: Julia néni és a tollnok
Eredeti cím: La tía Julia y el escribidor
Fordította: Huszágh Nándor
512 oldal
Európa Kiadó, 2009
3000 Ft
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.