2013. április 7., vasárnap

, , , , ,

Amikor a halál félreteszi kaszáját


   Saramago munkásságával már régóta szemeztem, és mivel több helyen is olvastam, hogy a Halálszünetet ajánlják első regényként, végre levettem a polcról. Tudtam, hogy a nemrégiben elhunyt portugál író is megosztja az olvasóközönséget, így kíváncsian vártam, melyik táborba fogok tartozni.

  Egy tízmilliós országban január 1-jén nem hal meg senki. Hiába állnak többen is a halál kapujában betegség vagy baleset miatt, december 31. óta mindannyian életben vannak. Talán ez nem is olyan meglepő, azonban amikor a halál az elkövetkező napokban sem sújt le, az emberek elgondolkodnak. Összeülnek a politikusok, az egyház képviselői, de ők sem értik a dolgot, elvégre a szomszédos országokban a halál ugyanúgy jelen van, mint eddig.

  Egy nap azonban egy család felkerekedik a régóta beteg apával és kis unokájával, hogy a határt átlépve megszabadítsák őket  földi  szenvedéseiktől. Értsd: a határon túl ugyanúgy meghalnak, mint korábban a saját országukban. Ez a lépés pedig felbolygatja az országot. Hamarosan minden utat figyeltetnek, hogy megakadályozzák a gyilkosság ezen formáját. Ekkor lép színre a mapphia (aki szigorúan így írja a nevét, hogy véletlenül se keverjék össze névrokonával), aki titkos szövetséget kötve a kormánnyal, segíti a meghalni vágyókat.
Vajon átok vagy áldás a halál eltűnése?

   Minő szerencse, hogy a halál egy nap újra jelentkezik, de ezúttal másként, mint ahogy megszokhatták.


   Felkészültem, hogy nem lesz egyszerű Saramagot olvasni. Először is meg kellett szoknom, hogy a párbeszédek nem különülnek el a jól megszokott gondolatjeles formában, hanem minden egyes dialógus egybe van írva, csak a nagybetűk mutatják, hogy a másik fél szólal meg. Aztán itt vannak a hiányzó írásjelek. Saramago ugyanis a vesszőn és a ponton kívül mást nem használ.

   Ezeket gyorsan leküzdve már gyorsabban haladtam. Ám ekkor sem gondoltam volna, hogy a regény ennyire rám telepedhet. Az első felében többször éreztem, mennyire nyomasztó, mennyire a hatalmába kerít és képtelen vagyok több tucat oldalt olvasni egyhuzamban belőle, ami a regény második felében már megváltozott, és locsolkodás helyett inkább olvastam, annyira kíváncsi voltam, mi sül ki a halál ismételt felbukkanásából.

   Bevallom, nem gondoltam volna, hogy így végződik a történet, úgyhogy engem Saramago meglepett vele. Maradjunk is ennyiben, mert véletlenül sem szeretnék többet elárulni.

   Valljuk be: Saramago darázsfészekbe nyúlt a témával, hiszen a halál az életünk része, mégsem szoktunk rajta gondolkodni, nem az életünk központi kérdése, mégis folyamatosan jelen van. Saramago a Mi van, ha nincs? kérdését járja alaposan végig, a halál megszűnésének minden hatását részletesen bemutatja, legyen szó gazdasági, politikai vagy vallási szempontról. Talán nem is gondolnánk, hogy a halál ekkora jelentőséggel bír egy-egy ország életében. Ha eddig nem gondoltuk volna, a regény biztosan számos dologra választ ad.
Meghalunk, és nem kezdünk el arról vitatkozni, hogy a halál már születésünktől fogva kísért-e, vagy éppen csak arra járt, és véletlenül nézett ki magának bennünket. Más országokban továbbra is meghalnak az emberek, és ettől láthatólag nem boldogtalanabbak. Eleinte, ahogy ez természetes, irigykedtek ránk, terveket szőttek ellenünk, megpróbálkoztak a tudományos kémkedéssel, hogy kiderítsék, minek köszönhetjük mindezt, de miután látták, hogy azóta mennyi problémával kell szembenéznünk, valószínűleg megfogalmazódott ezeknek az országoknak a lakosaiban az az érzés, amit ezekkel a szavakkal fogalmazhatnánk meg, De jó, hogy ezt nem kaptuk ki.

 Groteszk, elgondolkodtató (ahogyan már mások is írták), mégis egyre inkább letehetetlen. Érdemes elolvasni.
Egy kis szusszanás után pedig egyre kíváncsibb lettem az író többi művére is.


José Saramago: Halálszünet
Eredeti cím: As Intermitências da Morte
Fordította: Pál Ferenc
242 oldal
Európa Kiadó, 2007
2600 Ft
Share:

3 megjegyzés:

  1. A Vakságot mindenképpen ajánlom, az is ilyen nyomasztó és mégis nehéz letenni!

    VálaszTörlés
  2. A címe alapján nem is gondoltam volna, hogy mit takar a Halálszünet. Nagyon érdekes regény ez is. A Vakságot én is mindenképpen ajánlom, meg a folytatását is, a Megvilágosodást.

    VálaszTörlés
  3. Köszi, Lányok a tippet :). A Vakságra régóta fenem a fogam, a Megvilágosodásról pedig nem is tudtam, hogy az a folytatása :$.
    A Kőtutaj és A barlang van meg, úgyhogy legközelebb az előbbit választom. Belelapoztam A barlangba és előtte még el kell olvasnom a Szép új világot és a Lear királyt, mert valahol van rájuk utalás.

    VálaszTörlés

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.