2013. január 14., hétfő

, , , , ,

Vers hétfőn

William Blake: A télhez
Fordította: Somlyó György

"Ó, Tél! rekeszd el gyémánt ajtaid:
Észak tiéd: ott ástad mélyre odvas,
Sötét lakásod. Ne rázd meg tetőid
S ne zúzd szét oszlopaid vas-kocsiddal."

Nem hallgat rám s a tátott-száju mélység
Felett elvágtat, acél viharát
Kirántva; már felnézni sem merek,
Mert ő az úr széles világ fölött.

De nézd az őrült szörnyet! csontjain
A bőr feszül s a nyögő szirtre hág:
Csenddé hervaszt mindent, lerongyolódik
Kezén a föld s elfagy a zsenge élet.

Sziklákon trónol, s hasztalan kiáltoz
A tengerész, szegény! kire vihar tör,
Míg elmosolyodik az ég s a bőgő
Szörnyet Hekla-hegyi odvába visszaűzi.




William Blake: Hópehely
Fordította: Petra-Szabó Gizella


Bolyongtam egy téli havas reggelen.
Kértem a hópehelyt - játsszék velem;
Ő játszott, s egy vízcsepp maradt a helyén,
- Gazember! - kiáltott utánam a tél.



Versek
Kép: Pinterest
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.