2013. január 29., kedd

, , , ,

Kettős játék


   Nabokov a Lolitával beírta magát a kedvenceim közé. Azóta elolvastam tőle a Pnyin professzort is (amit csak ajánlani tudok, annak ellenére, hogy nem született róla bejegyzés - mea culpa), és a hétvégén megint az ő könyvei közül választottam, mert tudtam, hogy nem fogok csalódni. De még mennyire nem csalódtam!

    A regény a korábban publikált Camera obscura átirata, de már angol nyelven jelent meg, még a Lolita előtt. A Camera obscurát még nem olvastam, de ez egyáltalán nem okozott problémát.
Bevallom, azért is esett a választás éppen erre a regényre, mert annyira megtetszett az első mondatok egyszerűsége, melyekben Nabokov egyszerűen összefoglalja az egész történetet:

Egyszer volt, hol nem volt, élt Berlinben, Németországban egy Albinus nevű ember. Gazdag, köztiszteletben álló, boldog férfi volt; egy napon elhagyta a feleségét és egy fiatal barátnő kedvéért, akit szeretett, de aki nem viszonozta az érzelmeit, és emiatt tragikus véget ért az élete.

   Dióhéjban valóban ennyi, de azért mégis érdemes megismerni Albert Albinus történetét:
Albinus elismert művészettörténész, feleségével és nyolcéves kislányával él Berlinben. Egy nap az az ötlete támadt, hogy az ekkor megjelent rajzfilmtechnikával festményeket is megrajzolhatnának. A megvalósításhoz természetesen pénzre van szükség, méghozzá nem is kevésre, így kerül a képbe a gazdag Axel Rex, aki hajlandó lenne támogatni az elképzelést.

   Albinus éli a megszokott életét, ám egy nap találkozója van valakivel, de addig még van egy szabad órája és betér egy moziba, ahol rádöbben, mi is hiányzott eddig az életéből. A sötétben pillantja meg a 16 éves Margot-t, aki jegyszedőként dolgozik, és leghőbb vágya, hogy egyszer az ő filmjeire váltsanak jegyet az emberek.

   Margot egyáltalán gyerekkora nem nevezhető mesésnek, szülei és a bátyja is rendszeresen verte, míg egy nap otthagyta őket és végül a moziban vállalt munkát. A lánynak is feltűnik a férfi, aki esetlenségével hívja fel magára a figyelmet. aztán egy nap az utcán találkoznak, később pedig a férfi elhagyja a családját miatta. Ekkor még nem is sejti, döntésével milyen lavinát indít el az életében...

Margot-val minden lehetséges volt, akár Albinus legzabolátlanabb fantáziáiban; ebben az új, szabad világban kevésbé volt ismerős a puritán, visszafogott, erkölcsi értelemben korrekt szerelem, mint Honoluluban a jegesmedvék.

  Margot-t eleinte sajnáltam, amikor kiderült, milyen családban nőtt fel, de Nabokov fokozatosan lebbentette fel a fátylat a valódi arcáról, a számító, pénzéhes lányról, aki ha nem kap meg valamit vagy valami nem úgy van, ahogy ő szeretné, hisztizni kezd. Ilyenkor biztosan jól megráztam volna (nehezen tolerálom a nyavalygást), mert szerintem egy elviselhetetlen, törtető, önző liba, és nem értettem Albinust. De tudjuk, hogy a szerelem vak. Jelen esetben nagyon is az.

   Nabokov zseniálisan szövi a szálakat, azt gondolnánk, az összeköltözés utáni boldogságot csak Margot hisztijei zavarhatják meg, de tévedünk. Nabokov gondoskodik arról, hogy valaki alaposan felkavarja az állóvizet, és ennek köszönhetően ne akarjuk letenni a könyvet.

   Volt egy pont, amikor úgy gondoltam, kitaláltam, mi fog történni a végén, de tévedtem, Nabokov másként gondolta és sikerült meglepnie ezzel a húzásával.

   Egy biztos: egyre jobban szeretem az író stílusát, ahogy játszik a szavakkal és ahogyan megrajzolja a szereplők jellemét. Lehet-e őket szeretni? Én egyiküket sem zártam a szívembe, de Albinus tetteit értettem a legkevésbé. Margot egy igazi démon, az a bizonyos illető, akinek a kilétét nem szeretném felfedni azok előtt, akik még nem olvasták a regényt (és ezúton kérek szépen mindenkit, aki hozzászól és olvasta, hogy ne árulja el! ;)),  egy velejéig romlott alakkal fognak találkozni.

   Nagyon örülök, hogy nem rontották el az eredeti címet, mert egyszerűen zseniális és az egyik kulcsfontosságú pillanathoz kapcsolódik - legyen elég ennyi.

   A regényből 1969-ben film is készült, és csak lestem, mint Rozi a moziban (hogy stílszerű hasonlattal éljek), amikor megláttam, hogy Albert Albinusból Sir Edward More lett, Axel Rose-ból pedig Herve Tourace.
Esetleg valaki látta már, ugyanis a Port.hu-n nincs róla információ?


Vladimir Nabokov: Nevetés a sötétben
Eredeti cím: Laughter in the Dark
Fordította: Vári Erzsébet
220 oldal
Európa Kiadó, 2007
2400 Ft
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.