Ugrás a fő tartalomra

Gauguin festményei

Ahogy ígértem, ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem az Édenkert a sarkon túlban szereplő festmények közül néhányat.
A Gauguinről szóló fejezetek zöme egy-egy képe címét viseli, és részletesen megismerhetjük a képek keletkezése körülményeit. Ezekhez a képekhez természetesen idézetet is hozok. Igyekeztem spoilermenteseket válogatni.

A holtak szelleme őrködik/Manao tupapau (1892)

El kellett dobnia a gyufát, mert a körmére égett. Amikor meggyújtott egy másikat, a lány még mindigugyanabban a pózban feküdt, és ugyanazzal a rémült arckifejezéssel nézett rá.
     - Én vagyok az, Koke - nyugtatgatta, és közelebb lépett. - Ne félj tőlem, Teha'amana.
     A lány sírva fakadt, és a hisztérikus zokogással kevert összefüggéstelen habogásából a férfi többször is kihallotta a tupapau szót. Hallani akkor hallotta először, de írásban már találkozott vele. Miközben magához szorította és az ölébe ültette a lányt, Teha'amana pedig lassan megnyugodott, emlékezett is rá, hogy a sziget egykori francia konzulja, Antoine Moerenhout Voyages aux îles du Grand Océan című könyvében (Utazás a Csendes-óceán szigetein, Párizs, 1837) szerepelt a szó, amelyet Teha'amana reszketve ismételgetett, a szemére vetve, hogy egyedül hagyta a sötétben, lámpaolaj nélkül, pedig tudja, mennyire fél a sötétségtől, mert a homályban előmerészkednek a tupapau-k. Így történt, Koke: amikor a sötétben beléptél a szobába kezedben a gyufával, Teha'amana azt hitte, szellemet lát.


A titokzatos forrás

   - Hogy mondják tahitiül azt, hogy "a titokzatos forrás", Jotefa?
  - Pape moe.
  Ez lesz a címe. Másnap kora reggel hozzáfogott megfestéséhez, alighogy megfőzte a szokásos teáját. Kéznél tartotta Charles Spitz fényképét, de alig kellett ránéznie, mert belevésődött az emlékezetébe, és mert még jobb modell volt az új festményhez a tisztán a szeme előtt lebegő kép: a favágó meztelen háta, ahogy utat tör előtte a sűrűben, a mágikus rengetegben.
   (...) Ők a virágos, lombos erdőben, a vizek és a pompás sziklák közt csupán egy alakot látnak majd, ahogy arányos teste a kőfalnak támaszkodva előrehajlik a vékonyka vízesés felé, hogy a szomját oltsa, vagy hogy áldozzon a hely láthatatlan istenségének. Nagyon kevesen fedezik fel a talányt, a se-nem-nő-se-nem-férfi figura kétes nemiségét, azt a lehetőséget, amelynek az erkölcs és a vallás hadat üzent, amelyet addig üldözött, tagadott és írtott, amíg azt hitte, hogy nincs többé. Mennyire tévedtek! A Pape moe is bizonyítja.



Annah, a jávai lány

 Nemcsak a vásznon lassanként kibontakozó test kihívó - az aranyba játszó, vöröses okker felsőtesténél és combjánál sötétebb arc meg a karomszerű körmökben végződő, nagy láb -, hanem a környezete is, például az a kék bársonyhuzatú, kínai karosszék, amelybe Annah-t abban a szentségtörően obszcén pózban beültetted. A szék karfáit a jávai lány mindkét oldalán egy-egy képzeleted szülte tahiti bálvány díszíti, mintegy a Nyugat és az affektált keresztény hite megtagadásaként, a feltörekvő pogányság nevében. És a zöld párnán, amelyen Annah lába nyugszik, feltűnnek azok a különös, fénylő virágocskák is, amelyek mindig ott lebegnek a képeiden, mióta festői pályafutásod kezdetén felfedezted a japán metszeteket. Először azoknak a képeknek a jelrendszerét tanulmányozva sejtetted meg, amit most már világosan láttál: az európai művészet haldoklik, mert megfertőzte a tüdőbaj, amely annyi művészt juttatott a sírba, és csak azoknak az Európa által még el nem taposott, primitív kultúráknak az élettő fürdője emelheti ki a dekadenciából, amelyekben még létezik a földi paradicsom. Taoa, a vörhenyes majom, ahogy félig töprengő, félig nemtörődöm pózban Annah lábánál ül, még inkább hangsúlyozza a festményt átható non-konformizmust és rejtett szexualitást. A jámbor párizsi művészek által bálványozott szimmetria, konvenciók és logika lerombolásához még azok a légies almák is hozzájárulnak, melyek a jávai lány feje mellett lebegnek a háttér rózsaszín falán. Bravó, Paul!



Nevermore

- Ott egy holló - mondta hirtelen Koke, és a zenélést abbahagyva a közeli nagy mangófára mutatott.

   - Tahitin nincs holló - lepődött meg az obsitos katona, és felugrott, hogy elinduljon hazafelé. - Se holló, se kígyó. Talán nem tudtad?
   - Márpedig az ott holló - hajtogatta Koke. - Láttam már eleget életemben. Marie-Henrynél, Marie "Babá"-nál Le Poulduben az egyik minden este odaszállt az ablakomba éjszakára, hogy figyelmeztessen a szerencsétlenségre, amely rám várt. Jó barátok lettünk. Az a madár ott holló.
   Nem tudtak megbizonyosodni felőle, mert amikor közelebb mentek a mangófához, a sötét árny, a szárnyas feketeség már elillant.
  - Baljós madár, ebben biztos vagyok - ütötte tovább a vasat Koke. - Az a másik ott Le Poulduben tragédiát jelezett. Ez is valami katasztrófa hírét hozta.
   A szárnyas kísértet régi emlékeket kavart fel azokból az időkből, amelyek, bár nem voltak olyan távoliak, neked rettentő réginek tűntek. Megpróbált felkutatni valami könyvet a papeetéi tiszti klub szerény kis könyvtárában és Auguste Goupil telepes magánkönyvtárában - az egész szigeten egyedül ez volt méltó a könyvtár névre -, amelyben megvan Edgar Allan Poe A holló című versének francia fordítása. Te is ott voltál, amikor a fordítója Stéphane Mallarmé költő barátod felolvasta a rue de Rome utcai lakásán, az egyik keddi összejövetelen, amelyekre egy időben eljártál. Tisztán emlékeztél az elegáns és választékos Stéphane előadására Poe életének keserves korszakáról, amikor az italtól, a kábítószertől, az éhségtől és a philadelphiai családi viszályoktól elgyötörten megírta a vers első változatát. A félelmetes vers a teátrális, de ugyanakkor harmonikus, érzékeny és baljós fordításban mélységesen megrázott, Paul.
     A verssorokra nem emlékezett, csak a versszakokat lezáró refrénre - Nevermore, Soha már - meg a versben elbeszélt történetre. A vers hozzád szólt, Koke, a tahiti vademberhez, életednek éppen ebben a pillanatában. Úgy érezted, te vagy az a diák, aki előtt a ködös éjjelen, amikor töprengéseibe és olvasmányaiba merül, és a szíve majd' meghasad szeretett Lenórája halála miatt, hirtelen felbukkan egy holló.

   Festened kellett Koke. Hosszú ideje nem fogott el a szellemi bizsergés, amely most újra ott követelőzött, és görcsös, nyughatatlan emberré tett. Igen, igen, festened kell. De mit fessél? A vérét forraló láz meg a testét lúdbőrössé borzoló izgalom a fejébe szállt, és magabiztosnak, hatalmasnak és győzedelmesnek érezte magát tőle; nyomban ki is feszített egy vásznat a keretre, és felerősítette a festőállványra.



Honnan jövünk? Hová tartunk?

Anélkül, hogy tudtad vagy akartad volna, egy taata vahiné-t festettél a legjobb képed közepére. Így tisztelegtél a kihalt kultúra előtt, amelyet elraboltak a tahitiaktól. A sok év alatt, amit itt töltöttél, senkivel sem találkoztál, aki emlékezett volna, milyenek voltak azelőtt a szokások, a kapcsolatok, a mindennapi élet. Még azt a ragyogó meztelenséget sem hagyták meg nekik, amely a képeiden megjelent. 

   Hát az a két rózsaszín tunikás alak a háttérben, vajon az idővel szemben halad, a halálból az életbe, ott a tudás fája alatt? (...) Volt valami baljós, makacs, nyugtalanító, bosszantó abban, ahogy titkolóznak, ahogy önmagukba zárkóznak, és nem érdekli őket a környezetük. Behunyta a szemét, és keresgélni kezdett a lelke mélyén. Mit ábrázoltál azzal a két emberrel, Koke? Nem tudta. Nem is fogod megtudni soha. Ez pedig jó jel. A legjobb képedet nemcsak a kezeddel, az eszeddel, a képzeleteddel és a mesterségbeli tudásossal festetted. Hanem azokkal a sötét erőkkel is, amelyek a lélek mélyéről törnek fel, a sercegő szenvedélyekkel, a vad ösztönökkel, azzal a lendülettel, amely a kivételes mesterműveket hatja csak át. A halhatatlan képeket, Koke. Olyanokat, mint Manet Olympiá-ja.

A következő képet ma Harc az angyallal címen emlegetik, de eredetileg Látomás prédikáció után volt a címe.
Valami nagyon is emberi dolog történt vele, Paul; megértette, hogy a Látomás prédikáció után remekmű. Ez túl sok volt neki. Bosszúból gyűlölni kezdte azt, aki annyira szeretett és csodált. Szegény Émile! Vajon mi lehet vele? Bár, ha jobban meggondoljuk, talán igaza is volt. Bernard nélkül talán sosem festetted volna meg 1888 nyarán, a magukat tanítványaidnak valló festő barátokkal teli - Bernard, Laval, Chamaiilard, Meyer de Haan is ott lakott - Gloanec panzió szűk kis szobájában azt a képet, amely egy csodát, vagy talán egy látomást ábrázolt. Egy csapat ájtatos breton asszony, miután meghallgatta a tonzúrás és rád emlékeztető profilú pap vasárnapi szentbeszédét, a kép sarkában szorongva, a misére koncentrálva, nagy elragadtatásban maga előtt látja, vagy csak elképzeli a Genezis nyugtalanító jelenetét: Jákob harcát az angyallal azon az almafa által kettéosztott, képtelenül cinóbervörös színű bretagne-i réten. Annak a festménynek az igazi csodája nem abban állt, hogy bibliai szereplők jelentek meg az egyszerű parasztasszonyok előtt a valóságban vagy a képzeletükben. Hanem a szokatlan, merészen természetellenes színekben, a föld cinóbervörösében, Jákob ruhájának palackzöldjében, az angyal ultramarinkékjében, az asszonyok ruházatának poroszfeketéjében és a nézők meg az almafa és az egymással küzdő két alak között sorakozó főkötő- és gallérsor rózsaszínbe, zöldbe és kékbe játszó fehérségében. Az a súlytalanság volt csodás, amely a kép belsejét uralta, az a tér, amelyben a fa, a tehén és az ájtatos asszonyok hitük ereje folytán mintha súlytalanul lebegnének. Az volt a csoda, hogy azon a vásznon leszámoltál a prózai realizmussal, hogy új valóságot teremts, amelyben elválaszthatatlanul összemosódik az objektív és a szubjektív, a valóságos és a természetfeletti. Bravó, Paul! Ez volt az első remekműved, Koke!



Önarckép Jean Valjeanként

1888 nyarán az Aven-parti kis breton faluban rendkívüli dolgok történtek veled. Megértetted  a katolikus hitet, elolvastad Victor Hugo regényét, A nyomorultak-at, festettél egy remekművet, a Látomás prédikáció után-t, szégyenlősen beleszerettél a Madeleine Bernard-ban testet öltött Szűz Máriába, és összebarátkoztál a bátyjával, Émile-lel.(...)

   Mi volt mindebből a legfontosabb? A nyomorultak, Koke. Victor Hugo regényét valamennyi festő elolvasta, aki veled együtt özvegy Marie-Jeanne Cloanec panziójában lakott(sőt az asszony is elolvasta). (...)

  Az önarcképen, amelyet az őrült hollandusnak küldtél, és amelyen Jean Valjeanként ábrázoltad magad, a meg nem értett művészt festetted meg, akit embertársai vaksága, anyagiassága és filiszteusi szelleme a társadalom peremére száműz.

Megjegyzések

  1. Lenne egy kérdésem, amire itt talán választ kaphatok. Egy összehasonlításra lenne szükségem Edgar Allan Poe - Holló című verse és Paul Gauguin Nevermore festményéről. Milyen hasonló illetve különböző motívumok vannak a két alkotás között?

    VálaszTörlés
  2. Lisa, nekem nagyon dolgozatízűnek tűnik ez a kérdés.
    A válaszhoz segítséget nyújt a vers és Mario Vargas Llosa: Édenkert a sarkon túl c. regényének Nevermore c. fejezete :).
    Túl sokszor kapartam már ki másnak a gesztenyét, azért vagyok ennyire gyanakvó.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerűek a héten

A téli tücsök meséi

Amikor újra esni kezdett a hó, megkerestem ezt a meseregényt, hogy a legmegfelelőbb körülmények között végre megismerkedjem a téli tücsök meséivel.

   A téli tücsök valójában nyári tücsök volt, de amikor a szigetre - ahol élt - megérkezett néhány ember, a tücsök belebújt a terepszínű hátizsák bal zsebébe és így került mostani lakhelyére, a szobába.
   A tücsök mindennap kimászik a hátizsák bal zsebéből - ami gyengülő zsályaillatot áraszt -, felugrik a székre, onnan az asztalra, majd az ablakpárkányra. Kint csak a havas táj látványa fogadja és ekkor bent felfedezi az asztalon álldogáló írógépet. Mindennap felugrik egy-egy billentyűjére, a befűzött papíron megjelenik egy betű, ami a tücsköt egy-egy, a szigeten történt eseményre emlékezteti. Ekkor leugrik az asztalról a székre, onnan a  földre, elsétál a zöld heverőre, felugrik rá, fel és alá kezd sétálgatni és közben emlékezik.

   A meseregényben tizenhat mesét olvashatunk, melyből tizenöt a tücsök egy-egy visszaemlékezése. Megisme…

Egy valóban csodálatos Júlia

A legutóbbi megjelenésekor már szemeztem Kertész Erzsébet Jósika Júliáról szóló regényével, de végül csak nemrég került be a gyűjteményembe.
A könyvről csupán annyit tudtam, hogy Podmaniczky Júliának állít emléket, aki nyolc évet várt, hogy feleségül mehessen Jósika Miklós íróhoz, majd az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Brüsszelbe menekültek, ahol Júlia csipkeboltot nyitott.

De ez a regény jóval több ennél. Már az elején teljesen magával ragadott, olyan jó volt elmerülni benne.

A Podmaniczky család az édesapa, Károly halála után költözött aszódi birtokukra. Itt él özvegye és egyben második felesége, Elise asszony öt gyermekükkel (Júlia, Eliza, Frigyes, Ármin és Marie) és a személyzettel.

Édesanyjuk - egy szász miniszer lánya - nagyon szigorú a gyermekeivel, a legfontosabb számára, hogy a külvilág előtt  a tökéletes család látszatát és a lányok feddhetetlenségét mutassa. Júlia immáron évek óta a kor ünnepelt írójának, Jósika Miklósnak jegyese. Az író ugyanis nős, é…

"Tragédiából a bohózatba mily hirtelen vált a világ szövegkönyve!"

Annak idején nagyon szerettem a görög és a római mitológiát - bár az Odüsszeiáért már kevésbé rajongtam - , így nem lett volna meglepő, ha négy éve már lecsaptam volna Stefano Benni első magyarul megjelent regényére. Ráadásul még olasz is. De mégsem így lett.
Aztán nemrég felfedeztem a nagy nyári leárazás közepette, meg is rendeltem, és kíváncsian vártam, mi fog ebből kisülni.

Odüsszeuszunk, Ullise (a barátainak Lello) Isolani egy kis és veszteséges kiadóban dolgozik szerkesztőként, idejét főleg gépiratok (mivel már senki sem ír könyvet kézzel) olvasásával tölti. Emellett főnöke írókat hívogattat Lellóval telefonon, mivel egy különleges kiadványhoz szeretne tőlük előszót kicsikarni, az írók azonban vele már nem állnak szóba.
Ulisse pékinszomniában szenved: éjszaka nem tud aludni, ellenben nappal bárhol képes elbóbiskolni és ilyenkor szürreális álmai vannak.

Egy nap különös levelet kap egy Achille nevű férfitól, aki arra kéri, hogy a megadott napon és a megadott időben, de csakis akkor…

" Radnaynak lenni feladat, kötelesség"

(...) De itt, itt minden más. Itt nem lehet olyan mélyre ásni, hogy ne forduljon ki a rögök közül egy rég porladó Radnay, de genere Gyana. Uramisten, még ezt is számon tartják! Hogy Árpáddal együtt lépték át a Kárpátokat! Mit mondhat ezek után? Mit, amikor ebben a történetben a Hunyadiak, Báthoryak, Bethlenek meg Bocskaiak mind régi ismerősökként szerepelnek, és olyan Radnayak tetteiről hallhat, akik Rákóczi vagy Kossuth mellett álltak, buktak és haltak? Kész csoda, hogy még mindig van eleven Radnay! Ennyi összeesküvés, véres összecsapás, rokongyilkosság, árulás, merénylet számolatlan hősi halál után. Száműzetés Rodostóban, börtön Bécsben, fogság Kufsteinben, bujdosás török földön... És mégis, mindig akadt olyan sarja a családnak, aki utódokat nemzett, valahogy felnevelte őket, és továbbadta a nevet, meg valami mást is: büszkeséget, elszántságot, erőt, vakmerőséget és tébolyt. És közben végig itt maradtak, ezen a földön. Vagy ha el is távoztak egy időre, mindig hazatértek, ha másként …

A csokoládé sötét oldala

Mióta megláttam néhány hónapja, hogy előbb-utóbb jön a folytatás, tervben volt, a második rész újraolvasása. Elvégre nem árt, ha frissek lesznek az emlékeim. Ráadásul elég régen volt már, amikor három éve a nyári szünetben először került a kezembe.

    Ahogy elkezdtem az olvasást, újra magával ragadott. Azt hiszem, most jobban időzítettem, hiszen az első dátum a regényben október 31. csütörtök.

     Október 31-én ismerkedhetünk meg Zozie de l' Alba-val, aki emberek életét lopja el. Zozie ugyanis árgus szemekkel vizslatja már elhunyt emberek postaládáját, melyeknek egyszerűen elemeli a tartalmát és felbontja, amit bennük talál. Nem is gondolnánk, hogy egy-egy postaláda micsoda kincseket tartogat Zozie számára! Elég neki egy bankszámlakivonat vagy egy számla, és voilà, már meg is van az új neve, az új élet, amit megkaparinthat.
Éppen egyik korábbi személyiségének nyomait igyekszik eltüntetni, amikor útja a Montmartre-ra vezet, ahol megpillant egy kamaszlányt egy chocolaterie e…

Joanne Harris: Egész évben karácsony - első benyomások

Sokakhoz hasonlóan én is megörültem, amikor egy hónapja megláttam ezt a kötetet az előrendelések között, és egy kisebb gondolkodási idő után a virtuális kosaramban landolt, majd csak várni kellett a megjelenésre és a kiszállításra. Volt is örömködés, amikor megérkezett vele a futár, aztán jött a feketeleves megvilágosodás:
ebbena kötetben véletlenül sem a Karácsony köti össze a novellákat, de nem ám! Úgyhogy Kedves Olvasó/Leendő Vásárló, ha úgy gondolta eddig, jó lesz karácsonyi alapozásnak, nagyot tévedett!
A könyv ugyanis az írónő A Cat, a Hat and a Piece of String (Egy macska, egy kalap és egy darab/kevés madzag) c. kötetének fordítása, melynek címében sehol sem szerepel a Karácsony szó. És az eredeti borító sem éppen karácsonyi hangulatot áraszt:

 Ulpius-ház, 2013                               Corbis, 2012      348 oldal                                          288 oldal
  Viszont az Ulpius sem hülye, ha már valaki nem harap az erotikus gyöngyszemekre, majd fog egy karácsonyi köt…

Vers hétfőn

Rainer Maria Rilke: Spanyol táncosnő Fordította: Kosztolányi Dezső
Akárcsak a most gyujtott kénesgyujtó
vonaglik és sziporkázik fehéren,
majd szétcikáz: - úgy kezdi lázra-bujtó
fényes táncát, közel nézők körében,
forrón, hamar, majd széles tánca ráng.

És azután már csupa-csupa láng.

Hajába kap egyszerre a falánk
fény és ruháját is a tűzbe dobja,
föllángol az égésnek csóvalobja
s belőle mint a kígyó megriadva,
csörögve szisszen két mezítlen karja.

S aztán: kevés is már a tűz neki,
markába fogja, szerteszét veti
uralkodón és nézi: ott a földön
toporzékol, dühöngve és üvöltőn
és nem akar elülni lenn a porba. -
De gőgösen a biztos győzelemtül
mosolygó arca a magasba lendül
és kis, kemény lábával eltiporja.



Mától Adventig főleg olyan költőktől hozok verseket, akik már régen kerültek sorra, illetve, akiket nem, vagy kevésbé ismertem, hogy együtt okosodjunk. Remélem, másnak is sikerül olyan gyöngyszemekre bukkannia köztük, mint nekem, míg összeválogattam őket.

Vers

"Radnay Pál lányának lenni..."

A Radnay család és a nyár eleje immáron két éve összekapcsolódott nálam, így elképzelhető az öröm, amikor májusban a Könyvhétre megjelenő újdonságok között felfigyeltem a Krisztina bárónőre, a család magyarpetei ágához tartozó lány regényére.

  Az immár éltes Krisztina egy bordeaux-i szőlőskertben emlékezik vissza a Likőrös Löli és Peches Pali tizenkét éves kislányára, aki 1922 márciusában nagy változás előtt áll. Trianon után vagyunk, apja adósságokat halmozott fel, ezért kénytelen egyetlen lánya nevelését a várfalvaikra bízni, ahol Krisztina biztonságban lehet. Anyja számára szinte semmit sem jelent a kislány, apjától mégis nehéz a búcsúzás. De egy Radnay ezt nem mutatja. Így a vörös hajú, se nem szép, se nem csinos, sovány kislány Loni néni és Ista bácsi házába kerül. Nagyanyja nem is érti, miért nem őt választották, de nem is túlságosan bánja, számára Méri fia anyagi helyzete előrébb való.

   Így kerül a Kotnyeles Krisztina Lexi szárnyai alá, barátkozik össze a nála ekkor öt év…

Keserédes történetek

Decemberben már megírtam a véleményem, miután megérkezett a futár a novelláskötettel és néhányat elolvastam belőle. Bár az a vélemény csak az első benyomásokra korlátozódott, de azok mellett sem mehettem el szótlanul, elvégre a mai világban a többség kétszer is meggondolja, mire ad ki pénzt.

   Akkor félretettem a kötetet, ahogy annak idején a Bársony és keserű mandulát is, és a mai napig sem tudom megmondani, miért. Talán mert nem a megszokott Joanne Harrisszel találkoztam a lapokon, és furcsa volt, hogy az írónő egy másik arcát mutatja nem egy novellájában. A napokban viszont rájöttem, hogy hiányzanak Joanne Harris írásai, és teljesen mindegy, melyik oldala dominál az adott novellájában. Elő is vettem a kötetet és ott folytattam, ahol januárban abbahagytam.

     A novellákból nem a Csokoládéból jól ismert hangulat árad, hanem nem egyszer egy olykor gonosz, csipkelődő hang szövi a történet szálait. A címadó történet és annak folytatása - ahogyan már korábban is írtam - egyáltal…

A magyar irodalom legszebb szerelmes versei 77 oldalon

Erre a kis kötetre az újságosnál bukkantam a Nők Lapja Nyárhoz csomagolva. Megnéztem a kötet nélküli számot, és mivel jónak ígérkező cikkeket láttam benne, így megvettem.
Annyit elmondanék, hogy tavaly hónapokig vettem szerdánként  a Nők Lapját, amit aztán továbbadtam a nagymamámnak, aki mindig örült neki. Aztán felfedeztem, hogy a lap célcsoportként a 18-49 éves, városi, ABC kategóriás nőket jelöli meg. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem erről a háztartási gépek energiafogyasztása és az autókategóriák jutnak eszembe, nem pedig az emberek. Mivel én sem feleltem meg minden kritériumuknak és a nagymamám sem, úgy döntöttem, hogy annak a heti 250 Ft-nak van jobb helye is. Ehhez csak annyit fűznék hozzá - hogy bár a blog nincs teletűzdelve hirdetésekkel, ahogy a Nők Lapja - , nekem soha eszembe nem jutott, hogy célcsoportot jelöljek meg. Teljesen mindegy, hogy valaki városban, faluban vagy tanyán él, 18 vagy 88 éves, vezető beosztásban dolgozik-e vagy alkalmazott, tanul vagy esetleg mun…