2012. október 31., szerda

Az állatkert bajjal jár


     Gerald Durrell neve garancia az igényes szórakozásra. Ezért is, és egy kihívás teljesítése kapcsán esett a választásom erre a könyvére.

    Míg a legtöbb gyerek rendőr vagy tűzoltó akar lenni, a kis Gerry már ekkor is egy saját állatkertet szeretne. Csak akkor kezdenek furcsán nézni rá, amikor évek múltán sem tesz le az álmáról. Amikor pedig összegyűlik az állatsereglet, melyet a nővére hátsó kertjében helyeznek el, a szomszédok okoznak gondot. Így hát új hely után kell nézni. Ekkor értesülnek Jersey szigetéről, ahol hamarosan végleges otthonra talál az állatkert.

   Azonban egy állatkertben sem zökkenőmentesek a mindennapok. Nem is sejtenénk, hogy itt is 24 órás készenlétben kell lenni, hiszen az állatok is állandó odafigyelést igényelnek: itt is előfordulnak betegségek, szökések, kisebb-nagyobb galibák, melyekről Durrell sok-sok humorral mesél ezúttal is.

Az állatok néha olyan ostobaságokat csinálnak, hogy az embernek megáll az esze.

    A vicces történetek mellett akad egy-két szomorú is, de akármilyen esetről legyen szó, ott van mögötte Durrell hatalmas tudása és az állatok iránti szeretete. És ez a szeretet nem tesz különbséget egyetlen állat közt sem, ő mindegyiket ugyanúgy szereti, ami valljuk be, ránk nem feltétlenül igaz.

   Nagyon tetszett, hogy a fejezetek elején Durrell itt is egy-egy hozzáírt levélből idéz, és az adott fejezetben részletesen "válaszol"is rájuk, ill. az állatok gyógyításáról szóló fejezet. Talán eszünkbe sem jut, hogy egy-egy állat gyógyítása sokkal nehezebb, mint az embereké, hiszen az állat nem tudja megmondani hol és mije fáj.

Malabar mókus
     Számomra most is számtalan újdonsággal szolgált az állatokról és sok új állattal ismerkedtem, mint pl.: a malabar mókussal vagy a kariámával. Örülök, hogy bepillanthattam az állatkert kulisszái mögé, és közben remekül is szórakoztam.

    A könyv hátulján ott szerepel a Tíz éven felülieknek figyelmeztetés (?), amiről az jutott eszembe, mennyivel jobban járna ez említett korosztály, ha a hülyeségek helyett inkább Durrellt olvasna.
Az már más kérdés, hogy ez a regénye 1996 óta nem jelent meg.



Gerald Durrell: Állatkert a kastély körül
Eredeti cím: Menagerie manor
Fordította: Jászay Gabriella
Illusztrálta: Kondor Lajos
176 oldal
Móra Kiadó, 1979
Eredeti ár: 42 Ft
Antikváriumokban beszerezhető
  
Share:

2012. október 29., hétfő

Vers hétfőn

 Radnóti Miklós: Októbervégi hexameterek


Táncosmedrű, fehérnevetésü patak fut a hegyről,
táncol az őszi levél s taraján kisimulva elúszik.
Nézd csak, az árnyban a som fanyar ékszere villog a bokron
Még süt a nap, de oly érett már, csak a lassú okosság
s villog a fényben a kis füvek éle öreg remegéssel,
tartja az égen, hogy le ne hulljon: félti arannyát.
Lassu, okos vagyok én is e lassu, okos ragyogásban,
féltelek én is a tél hidegétől, tűzifa gondja,
téli ruhák vak gondja növekszik, apad szemeidben
s mint a lehellet futja be tükreit, árad az álmos
bánat a kék ragyogásban, a szádon a mondat elalszik
s ébred a csók. Feketén jön a hó, jön a tél, feketélnek
sarkai máris az őszi nagy égnek, a hajnali órák
léptei már sikosak. Gyere hát elaludni az esték
hosszú szakálla alá; nézd; gyermeked is vagyok én, de
felnőtt, nagy fiad és szeretőd, fele gondra is érett,
nemcsak a versre komoly. Fekszünk majd s hallgatom éji
füllel a szíveden alvó gond ütemét a sötétben.
Hallgatom és várok. S mint ifjú gólyafióka
ősszel szállni tanulván meg-megbillen az égen,
forgok a bő heverőn. S lassan tovaszállok a jajjal.
Átveszem és ütemes dobogása elaltat, elalszunk. –
ketten az egy gonddal. S míg elkap az álom, az éjben
hallani, csapdos az ősz nedves lobogója sötéten.

Élesd - Nagytelekmajor,
1942. szeptember 28 - november 14.


A verset az Így szerettek ők-ből hoztam. 
Share:

2012. október 27., szombat

Mustra (2012. október - november)

Eredetileg egy bőröndnyi könyvet sikerült összeválogatni, ezért ebbe a bejegyzésbe csak egy részüket pakolom be, mert mindannyian elvesztenénk a fonalat, mire a végére érnénk. 
Lássuk, milyen csemegék jelentek és jelennek meg mostanában! :)


Bár csak két regényét olvastam, de nagyon szeretem Philipa Gregory regényeit, ugyanis a színvonalas, mégis szórakoztató olvasmányok közé tartoznak. Ezúttal két társával egy háttérregényt alkotott, ami a rózsák háborújának világába kalauzolja el az olvasót. Az írónő két regénye a korról A vörös királyné és A fehér királyné már a polcomon várakozik...
Nagyon szép a borító, és meglepődtem, hogy a Palatinus adta ki, mert az utolsó két regénye a Cartaphilusnál jelent meg.

Philippa Gregory - Michael Jones - David Baldwin: Asszonyok a rózsák háborújában
Fordította: Görbe Angéla
300 oldal
Palatinus Kiadó
3400 Ft
Már kapható




Nem tudom, miért, de most a Dosztojevszkij-hörcsögölő korszakomat élem.Múlt héten szereztem be a Feljegyzések a holtak házából-t, és most itt van új fordításban A játékos, ami az Alinea Klasszik sorozatában látott napvilágot:

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A játékos
Fordította: Szabó Ede
208 oldal
Alinea Kiadó
2250 Ft
Már kapható



Ez a borító egyszerűen gyönyörű! Annak meg pláne örülök, hogy a Lazi keménytáblásan és nem kartonban adja ki, mint A fehér ruhás nőt tavasszal.
Nálam még a Jane Eyre is várólistás (de szeretném még idén elolvasni), ez meg a ronda Ulpiusos kiadásban van meg, de az csak 500 Ft volt :P.

Charlotte Brontë: Villette
Fordította: Róna Ilona
492 oldal
Lazi Kiadó
3499 Ft
Már megjelent 




Szegény Szonyecska is a polcon vár a sorára, de a Magvető már újabb Ulickaja-kötettel, ezúttal novellákkal rukkolt elő. 

Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe
Fordította: Goretity József
372 oldal
Magvető Kiadó
3990 Ft
Már megjelent


A Cartaphilus folytatja a Hesse életmű kiadását, már a boltokban van Az üveggyöngyjáték. 
Nem tudom, hogy csinálták, de nekem az előző kiadásuk van meg, aminek az eredeti ára 4800(!!!) Ft volt (Cartaphilusos akcióban vettem), és ez a mostani kiadás olcsóbb is és terjedelmesebb is. 

Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték
Fordította: Szabó Ede
754 oldal
Cartaphulis Kiadó
3000 Ft
Már megjelent


Nagyon ritka, ha nem kerül be Agatha Christie a kiszemeltek közé, most három regény is megjelent a krimi királynőjétől. 

  
Ebben a kötetben Tommy és Tuppence jár a dolgok végére.

Agatha Christie: Bűnszövetkezetben
Fordította: Katona Tamás
316 oldal
Európa Kiadó
2500 Ft



Végre egy AC, amit én is olvastam és újra kapható. Legalább be tudom ezt is szerezni majd.


Agatha Christie: Gyilkosság a diákszállóban
Fordította: Sarlós Zsuzsa
256 oldal
Európa Kiadó
2300 Ft
Már megjelent





Érdekes módon válogatja az Európa a sorozat darabjait, mert a Függönyben búcsút intünk Poirot-nak.

Agatha Christie: Függöny
Fordította: Gy Horváth László
248 oldal
Európa Kiadó
2300 Ft
Mindhárom kötet már megjelent


 


Ha már szórakozás, akkor Bárány Boldizsár! Néhány hete olvastam  Szabó Magda bűbájos verses meséjét és nagyon tetszett :D. Egy másik kiadás volt nálam, amiben nem voltak rajzok, de ez nagyon aranyos. 

Szabó Magda: Bárány Boldizsár
Illusztrálta: Szalma Edit
136 oldal
Európa Kiadó
2990 Ft
Már megjelent



Folytatódik a Regényes életek, immáron a hatodik kötettel. 

Henri Perruchot: Cézanne élete
Fordította: Wessely László
398 oldal
Kossuth Kiadó
1590 Ft
Várható megjelenés: november 7.


 

Miután megnéztem itt a videót, a könyv ment is a virtuális kosaramba.

Fordította: Mészöly Dezső
128 oldal
Kortárs Kiadó
1900 Ft
Várható megjelenés: november 7.
Share:

2012. október 25., csütörtök

Az imádott Júlia


    Néhány éve a tévében adták a Csodálatos Júliát, amit meg is akartam nézni, de amikor az első jelenetben Annette Bening bevágtat Jeremy Irons irodájába és elkezd nyavalyogni Bánsági Ildikó hangján, azonnal nyúltam a távirányító piros gombjához, mert annyira irritált. Valamiért úgy éreztem, ezt a szinkront is jól elrontották.
Aztán nemrégiben eszembe jutott, hogy a film a Színházból készült és elkezdtem kutatni a könyv után. Nagy örömömre meg is találtam ezt a szerintem szép kiadást, és már akkor nézegettem, de csak elnapoltam. Végül vasárnap eldöntöttem, hogy ez lesz a következő olvasmányom, így hát hétfő délután kihasználtam a napsütést és kivonultam a regénnyel a kertbe.


    Júlia Lambert, a negyvenes éveinek közepén járó ünnepelt színésznővel férje közli, hogy meghívta magukhoz ebédre a színházukhoz kiküldött fiatal könyvvizsgálót, Tom Fennelt. Júliát nem hatja meg ez a bejelentés, hiszen az évek során már hozzászokott a rajongókhoz, így a fiatalember nevét sem jegyzi meg. Hamarosan azonban csokrot kap az öltözőjébe, méghozzá Tom Fennel aláírással és rövidesen Júlia egy életre megjegyzi ezt a nevet. Ekkor még nem is sejti, micsoda változást indít el Tom felbukkanása az életében: Júlia szembesül azokkal az érzésekkel, amiket eddig csak a színpadon ismert.

  A kritikusok csodálták sokoldalúságát. Különösen azt dicsértek, mennyire bele tudja élni magát szerepeibe. Nem volt tudatában annak, hogy megfigyeli az embereket, de amikor egy új szerepet kezdett tanulmányozni, emlékek keltek fel benne, maga sem tudta, honnan jönnek, és úgy találta, hogy ezer dolgot tud arról a szerepről, amelyet alakítania kell, dolgokat, amelyek azelőtt sose jutottak volna eszébe. Elég volt, ha eszébe jutott egy ismerőse, vagy akár csak valaki, akit utcán vagy társaságban látott; ezt az emléket összekapcsolta saját személyiségével, és így épített ki egy szerepet, amely a valóságon alapult, de az ő élményeivel, technikai tudásával és megdöbbentő mágnesességével gazdagodott. Az emberek azt hitték, hogy csak az alatt a két vagy három óra alatt játszik, mialatt a színpadon van; nem tudták, hogy az a szerep, amelyet játszik, egész nap ott van a lelkének hátterében, akkor is, amikor látszólag a legnagyobb figyelemmel beszélget másokkal, és bármivel is foglalkozik közben. Gyakran úgy látta, hogy benne két személy van: a színésznő, a közönség kedvence, a legjobban öltözködő nő Londonban, ám ez csak egy árnyék; és az a nő, akit este ad, az a valóság. 




    Meglepett, de nagyon tetszett, hogy Maugham nem azonnal vágott bele Júlia és Tom viszonyának történéseibe, hanem előtte visszavitt Júlia gyerekkorába, majd a pályája elejére, amikor megismerte Michaelt, a férjét, és ahogyan fokozatosan megismerték és megszerették a színházba járók.

   Az író nagyszerűen kalauzolja el az olvasót a színházi kulisszák között (nem véletlenül, hiszen színművek szerzőjeként alaposan belelátott), ezeket a részeket nagyon szerettem.

    Júliával kezdetben nem szimpatizáltam, de később egyre inkább megkedveltem. Imádtam, amikor az öltöztetőnőjét osztotta, ill. amikor egy este az egyik nőismerőse kellemetlen helyzetbe akarta hozni a származása miatt (Júlia apja állatorvos volt), de ő minden természetességét bevetve, a nő ellen fordította az élcet.
   Azt olvastam Maugham-ről, hogy érdekesen viszonyult a nőkhöz (biszexuális volt) - ha fogalmazhatok így -, örülök, hogy Júlia alakját nem tette végleg antipatikussá.

   Tom mindvégig ellenszenves maradt, aki csak arra használja fel az ismeretséget Júliával és Michael-lel, hogy felkapaszkodjon az uborkafára, de nagyon tetszett, ahogy minderre Júlia is ráébredt, bár egy kis külső lökésre szükség volt hozzá.

   A regény rendkívül olvasmányos, nekem két nap alatt sikerült a végére érnem és végre a filmet is megnéztem. Nos, azt kell mondanom, hogy remek lett. Már egyáltalán nem idegesített a szinkron, pláne úgy, hogy ismertem Júlia jellemét. Annette Bening tényleg csodálatos volt Júliaként, és a könyv csattanója igazán a vásznon teljesedett ki, a regényben nem ütött akkorát. Mindenesetre jár érte a vastaps! :)

Néhány szó a fordításról: tudom, hogy sokan szeretik Szerb Antalt, és a regény gördülékenységét az ő fordításának köszönheti, mégis néhányszor kikerekedett a szemem:
  • egyszer felfedeztem egy de viszont-ot, igen, így egymás mellett!!!
  • többször olvastam, hogy XY vesz egy taxit - az rendben van, hogy a vesz a fog szinonimája, de a taxit csak ritkán szokták venni
  • az utolsó lapok egyikén pedig azt olvastam, hogy Phaedra Theseus királynő asszonya - hm, ez elég érdekes megállapítás
Tudom, hülye vagyok, hogy kötekszem, de nekem ezek igenis szemet szúrtak.


   A borítóról: nekem nagyon tetszik, tökéletesen passzol a cselekményhez. Talán lesz, aki azt gondolja, ciki olyan könyvet elővenni nyilvános helyen, aminek a borítóján ott virít nagybetűkkel a Szerelmes Világirodalom felirat, szerintem sem semmivel sem cikibb, mint egy olyannal mutatkozni, amin egy félmeztelen fiúka pózol.


William Somerset Maugham: Színház
Eredeti cím: Theatre
Fordította: Szerb Antal
339 oldal
Magyar Könyvklub, 2001
Share:

2012. október 24., szerda

Akik nem adják fel


    Nagy hiányosságaim egyike volt Az öreg halász és a tenger. 14 évesen hagytam magam rábeszélni, hogy elolvassam (bezzeg, aki rávett, eszébe se jutott, hogy ő is nekiveselkedjen), de akkor nagyon unalmasnak találtam és félretettem. Az ok egyszerű: éretlen voltam hozzá. De milyen szerencse, hogy már régóta a magaménak tudhatom a könyvet, így csak le kellett vennem a polcról.
   Mivel ebben a kiadásban néhány elbeszélés is található, így előbb azokkal melegítettem be.
Volt, amelyiket már korábban olvastam, mint pl. a Francis Macomber rövid boldogságát.

    Francis Macomber feleségével vadászaton vesz részt, mely során Wilson áll segítségükre. Macomber úgy érzi mindent megkaphat az élettől, ezért is választja a vadászatot kihívásként, azonban akad egy aprócska gond: a félelem, ami elhatalmasodik rajta, ha meg kell húznia a ravaszt és amit természetesen igyekszik eltitkolni. Azonban Wilson éles szeme előtt nincsenek titkok, és hamarosan Macomber szeme is felnyílik...

   A másik kedvencem az Aki nem adja meg magát lett, amiben Hemingway egyik kedvenc időtöltéséről, a bikaviadalról ír.Főszereplője Manuel García, aki korábban torreádorként vett részt a viadalokon, de miután az testvérét megölte egy bika, elkerülte az arénát. Most azonban ismét visszatérne, de önállóan, nem beugróként. Manolo meg is kapja a lehetőséget másnap este.
   Manolo készülését és visszatérését követhetjük nyomon, majd a bikával folytatott élet-halál küzdelmét.
Nos, ha valakire, rá valóban mondhatjuk, hogy elszánt, kitartó, aki  képes a végsőkig küzdeni
 Bár nem vagyok oda a bikaviadalokért, de végig szorítottam érte, és olyan volt, mintha én is a nézőtéren ültem volna. Hiába, Hemingway tudott írni.

    A végére tartogattam a címadó kisregényt, és ezúttal megfogadtam, most nem teszem félre és nem futamodok meg.

    Santiago immáron nyolcvannégy napja üres csónakkal tér vissza a tengerről. Negyven napig vele tartott egy fiú is, akit korábban ő tanított meg a halászat mesterségére, és ezért a fiú a mai napig is halás az öregembernek és amiben tud, segít neki.
   Santiago most érzi úgy, hogy másnap megtörik a jég és élete nagy fogásét sikerül hazahoznia. Bár a fiú szívesen elkísérni, az öreg egyedül indul útnak. Egyre messzebb hajózik a tengeren és egyszer csak felfedezi a zsákmány érkezését.

– De hát az ember nem arra született, hogy legyőzzék – mondta. – Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.
    Leginkább ezzel a sokat idézet mondattal lehetne kettejük elszánt küzdelmét jellemezni. És Santiago nem a hallal, hanem a tengerrel és az élettel harcol. Hogy kettejük harcát ki nyeri, nem árulom el, de Santiago és a korábban említett Manolo személyében Hemingway igazi hősöket alkotott.

    Miután befejeztem a kisregényt, az jutott eszembe, hogy a manapság oly divatos és listavezető önsegítő könyvek helyett inkább ezt a két művet kellene elolvasni. Miért? Mert egyszerűen csak elgondolkodtatják anélkül, hogy szájbarágósan minden oldalt telepakolnának bölcsebbnél bölcsebb gondolatokkal. Hemingway-nek sikerült mindezek nélkül is ezt elérnie. És mielőtt valaki azon kezdene siránkozni, milyen unalmas Az öreg halász és a tenger, megnyugtatom, hogy egyáltalán nem az. Hemingway zseniálisan írja le a már említett harcot, ahogyan az öreg halász a múlt emlékeiből merít erőt a jelenhez, a kitartását, hogy tudja, nincs vesztenivalója, hogy a majd három hónapnyi kudarc után sem adja fel. Ez lenne olyan unalmas? Nem hiszem, csak időt kell szánni az olvasásra.


   A kisregényből filmváltozat is készült 1958-ban Spencer Tracy, 1990-ben pedig Anthony Quinn főszereplésével.


Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger
Eredeti cím: The Old Man and the Sea
Fordította: Ottlik Géza
A kötet a címadó kisregényen kívül az alábbi elbeszéléseket is tartalmazza:
Indián tábor (Indian Camp)
Fordította: Szász Imre
Bérgyilkosok (The Killers)
Fordította: Máthé Elek
Ötven rongy (Fifty Grand)
Fordította: Sükösd Mihály
Wyomingi bor (Wine of Wyoming)
Fordította: Déry Tibor
Francis Macomber rövid boldogsága (The Short Happy Life of Francis Macomber)
Fordította: András T. László
A Kilimandzsáró hava (The Snows of Kilimanjaro)
Fordította: Szász Imre
Aki nem adja meg magát (The Undefeated)
Fordította: Réz Ádám
284 oldal
Európa Kiadó, 1992 - Diákkönyvtár
100 Ft
Share:

2012. október 22., hétfő

Vers hétfőn

Sylvia Plath: Pipacsok októberben
Fordította: Tandori Dezső


Még a nap-felhőknek sincs ilyen szoknyájuk ma reggel.
Se a mentőkocsibeli nőnek:
Szíve pirosa bámulatosan átüt fehér köpenyén –

Adomány, szeretetadomány,
Kéretlen, váratlan,
Egeké :

Sápadtan lángra
Lobbantják szénmonoxidjuk; szemeké:
Keménykalapok alól merednek megállva.

Ó, Isten, ki vagyok én,
Hogy ily kései szájak nyílnak ordításra
Fagy erdején, búzavirágok pirkadatában.





A verset innen hoztam, ahol eredetiben is elolvasható. Nagyon szeretem azt az oldalt, igazi gyöngyszemekkel van tele ;).
Ezúton csókoltatom az Európát, amiért 2002 óta nem adta ki a Lyra Mundi sorozatában Sylvia Plath verseit, pedig - valószínűleg - lennénk egypáran, akik megvennénk és csak mellékesen jegyzem meg, hogy antikváriumban sem kapható a kötet.
Share:

2012. október 20., szombat

Egy kis gasztronómia - Hadi torta

Mivel van egy-két olvasóm, aki nem Moly, miattuk - és ki tudja, talán mást is érdekel majd - megmutatom itt is a Hadi tortát. A Pilátusban olvastam róla, és kíváncsi lettem, milyen lehet ez a sütemény:

Egyszer a kalauz felesége kiabált át hozzá, nem tud-e ajánlani valami jó tésztareceptet, de olyat, amibe nem kell sok tojás, s akkor hosszú idő múltán érezte jól magát, mert még emlékezett a haditortára, amit Vince úgy szeretett, a ami előtt olyan önfeledt szemmel állt a gyermek Iza – milyen olcsó volt, mily jó ízű, hogy be lehetett csapni vele, aki ette; mindenki azt hitte, igazi finom sütemény.

Rá is kerestem, de az elsőként kidobott recept hozzávalóinak mennyisége annyira kevés volt, hogy inkább továbbnézelődtem, és rábukkantam Móra Ferencné szakácskönyvében a receptre, ma pedig meg is sütöttem. Nem ez lett a legszebb torta, amit valaha sütöttem, de az íze kárpótol érte.
Bolti málnalekvár került a közepébe, de a tetején lévő csokimáz az én művem.
Sikerült a legrondábban vágott szeleteket lefényképezni, ezért elnézést kérek.



Végül a lényeg: a recept:

Hozzávalók:
  • Vaj 6 dkg,
  • kakaó 5 dkg,
  • tojás 1 db,
  • cukor 25 dkg,
  • tej 2.5 dl,
  • sütőpor 1/2 csomag,
  • gyümölcsíz 10 dkg.
  • 25 dkg liszt
Elkészítése: Hat dkg vajat 25 dkg cukorral habosra keverünk, hozzáteszünk egy egész tojást, 5 dkg kakaót, negyed liter tejet, 25 dkg lisztet, fél csomag sütőport. Kikent lisztezett formában sütjük, kettőbe vágjuk. Gyümölcsízzel töltjük, csokoládémázzal bevonjuk.

 Innen hoztam.

Ha lesz rá igény, akkor máskor is lesz ilyen kitérő.
Share:

2012. október 18., csütörtök

Szenvedélyek viharában


   Frida Kahlo vitathatatlanul a múlt század egyik legnagyobb hatású festője volt. Azt azonban nem sokan tudtuk róla, hogy az egyik barátnőjétől kapott kis fekete füzetben gyűjtögette azokat a recepteket, melyek élete egy-egy meghatározó eseményéhez és személyéhez kötődtek, és amit Füveskönyvnek nevezett. A könyv azonban nem sokkal a halála után eltűnt, és azóta sem került elő.

    Egy júliusi éjszakán a Casa Azúlban (Kék Ház) egy ismeretlen lovas jelenik meg, akit a szolgálók pillantása kísér a hálószobában fekvő Fridához, aki egy üzenet átadására kéri a férfit, aki nem sokkal később eltűnik. Ő a Hírvivő, aki gyerekkora óta minden fontos változás előtt felbukkan Frida életében.

   Frida harmadik lányként született a négygyermekes családba, ő volt édesapja kedvence, aki a kezdetektől fiúnak nevelte. A gyermekkori paralízis követményeként egyik lába deformálódott, ami miatt iskolatársai csúfolták, ill. később ezért hordott hosszú szoknyákat.

   A forradalom kitörésekor a gyermek Fridát és egyik nővérét küldik ki kémkedni az utcára, ahol a kislány ekkor találkozik először a Hírvivővel. Bár a titokzatos lovas nem szól hozzá, a találkozás emléke végigkíséri egész életét.

  Egy szeptemberi napon a tizennyolc éves Frida barátjával, Alejandroval száll buszra. Bár rossz érzése támad, mégis követi a fiút. A busz egy villamossal ütközik, melynek következtében Frida életveszélyes sérüléseket szenved. Miközben élet-halál között fekszik a kórházban, különös álmot lát: egy titokzatos, fekete fátyolos nő birodalmába kerül, aki az életét kéri, Frida azonban egyezséget köt vele, hogy továbbélhessen:

- Az lehetséges, hogy a képed helyettesítsen, de figyelmeztetlek, hogy amint telnek az évek, egyre inkább a közelembe kerülsz, apránként fogom elvenni az éltedet, amely után most annyira áhítozol. Van, amit az ember nem tehet meg nem történtté. Ám most kegyet gyakorolok veled szemben, amiért emelted az ünnepség fényét. Mielőtt elbúcsúznánk, keresztanyád jogán engedd meg, hogy megajándékozzalak egy gondolattal: Frida, légy óvatos a vágyaiddal... mert időnként valóra válnak!
- Nem fogsz csalódni bennem, Keresztanyám! Megígérem, nem felejtem el a kedvességedet.
- Frida, ha a kedvemben akarsz járni, minden évben szép áldozatot kell készítened a számomra. Örömmel veszem, ha étellel, virággal, ajándékokkal kínálsz. De figyelmeztetlek: mindig azt fogod kívánni, bárcsak ezen a napon meghaltál volna! Gondom lesz rá, hogy erről életed egyetlen napján se feledkezz meg!


   A megpróbáltatások sora pedig ez után veszi csak kezdetét: Frida hónapokig ágyhoz kötve tengeti napjait gerinctörése és egyéb sérülései miatt. Ekkor kezd festegetni.
Csodával határos módon talpra áll, és úgy dönt, festő lesz. Egyik önarcképével felkeresi a kor legnagyobb festőjét, Diego Riverát, akit már korábban is ismert, és aki azonnal felismeri a lány tehetségét.

   Habár Diego nős és számtalan szeretője akad, mégis Fridát választja. Azonban az újabb házassága sem akadályozza meg, hogy új felesége mellett más nők kegyeit is keresse.

Frida és Diego Rivera esküvői fotója (1929. augusztus 21.)

  Végigkövetjük az Egyesült Államokban, majd az ismét Mexikóban töltött éveket, Frida elismert művésszé válását, kettejük se veled, se nélküled kapcsolatát, a számtalan szerető felbukkanását mindkettejük életében, melynek ellenére mégis tudják: ők összetartoznak.

   A szerző nem egy szokásos életrajzot írt. Minden fejezetben szó esik egy-egy ételről, melynek a receptjét a fejezet végén olvashatjuk. Így akár mi is bármikor elkészíthetjük Frida vagy Diego kedvenc ételét. Bevallom, nem vagyok járatos a mexikói konyhában, de nem is sejtettem, hogy ennyiféle chili létezik, és azt sem tudtam, hogy a mexikóiak Halottak napján oltárt állítanak elhunyt szeretteiknek, melyre azok fényképei mellett kedvenc ételei is felkerülnek, melyeket a halottak a hiedelem szerint el is fogyasztanak.

   Két hibát fedeztem fel a könyvben: az egyik fejezetben Frida nővérének, Cristinának két lánya van, majd néhány mondattal később egy lánya és egy fia. Aztán ismét szóba kerülnek a gyerekek (Isolde és Antonio), tehát ezek szerint Cristinának egy lánya és egy fia volt.

   A XVIII. fejezet egyik fő szereplője a Szegeden született, később New Yorkban élő Muray Miklós fotós, aki Frida legnagyobb szerelme volt. Az ebben a fejezetben szereplő recept hozzávalói a Mole de ollaéi, ami már egy korábbi fejezetben szerepelt.

     De ezektől eltekintve, a regény rendkívül olvasmányos, érdemes tehát időt szakítani rá, mert nem akaródzik majd letenni.
A fejezetek elején szereplő rajzok zöme pedig Frida egy-egy festményének részlete, melyek egyben utalások az aktuális fejezet történéseire. Annak ellenére, hogy a Rivera házaspár életében rendkívül fontos szerepet töltött be a politika (mindketten kommunista elveket vallottak), az ezt taglaló részek sem unalmasak, nem törik meg az olvasás lendületét.

   Bár láttam a Frida életét bemutató filmet, a regény mégis számtalan újdonsággal szolgált.
  Mindenkinek ajánlom, aki szereti az életrajzi regényeket és kíváncsi erre a hihetetlen élni akarással bíró asszony nem mindennapi életére.

Érdekesség: a borítón szereplő fényképet Muray Miklós készítette Fridáról.
A Casa Azúl, a festőnő egykori otthona évtizedek óta ad otthont a Frida Kahlo Emlékmúzeumnak.

A Casa Azúl nem csupán lakóhelyül szolgált, de szentély, menedék és oltár is volt úrnője számára. A Casa Azúl egy volt Fridával.


F. G. Haghenbeck: Frida füveskönyve
Rejtélyek, vágyak, receptek
Eredeti cím: Hierba Santa
Fordította: Kepes János
345 oldal
Libri Kiadó, 2012
3490 Ft
Share:

2012. október 15., hétfő

Gyilkos szeretet


    A tavaly nyári nagy Alexandrás akció során landolt ez a könyv is a virtuális kosaramban, majd a polcomon, és azóta várakozott. Múlt héten A virradat ígérete után pedig egyszerűen fogalmam sem volt, mit olvassak, ki lehet az az író, akinek a könyve labdába rúghat Romain Gary után, így néhány órás agyalás és szenvedés után Szabó Magdára esett a választásom.
Eredetileg már A virradat ígérete előtt elkezdtem a Sziget-kéket és később folytattam, de kb.: 35 oldal után beláttam, hogy ehhez az ifjúsági regényhez egész egyszerűen túlkoros vagyok már, mert egyáltalán nem tudott lekötni. Így szétnéztem a polcon és egy újabb anya történetét választottam, ezúttal egy magyarét.

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!

    1960-at írunk, amikor Etelka, egy kis vidéki városban élő öregasszonyt értesítik, hogy a klinikán fekvő férje, Vince meghalt. Etelka azonnal indul a klinikára, később, amikor hazaér, a házat - meglepetésére - nem üresen találja, hanem a Pesten élő, harmincas éveinek közepén járó lánya, Iza várja, aki maga is orvos. Iza minden, a temetéssel járó ügyet magára vállal, és közli anyjával, hogy magához költözteti, miután elkelt a szülői ház, ahol a Szőcs házaspár 49 évet töltött.

    Szőcsék évekkel Iza születése előtt elvesztették a kisfiukat, így a lány születése igazi csoda és öröm volt a számukra. Mindent megtettek érte, még akkor is, amikor a bíróként dolgozó Vincét idő előtt nyugdíjazták egy döntése miatt. Iza mindig is jó tanuló volt, így végül bejutott az orvosi egyetemre, ahol megismerkedett későbbi férjével, Antallal, akivel Szőcsék a mai napig kitűnő kapcsolatot ápolnak. Fiuknak tekintik a férfit, annak ellenére, hogy néhány éve elhagyta a lányukat, amit azóta sem ért senki.

   Iza a temetés után Dorozsra, a szomszédos településre küldi pihenni az anyját, míg ő az ügyeket intézi, és meglepődik, amikor Antal közli vele, szeretné megvenni a házat. Bár Iza nem érti a döntését, nyélbe ütik az üzletet, Antal a ház mellett megkapja Kapitányt, Szőcsék nyulát is, Iza pedig Pestre indul Etelkával.

Az, hogy most Pestre költözteti az anyját, voltaképp senki számára sem volt meglepetés. Iza nem is tehetne másképpen, ez rá a jellemző. Nemcsak kiváló orvos, nemcsak hálás gyerek, jó ember is ez az Iza, boldog lehet vele Szőcsné. Vince bácsi ugyan elment, szegény, de itt hagyta maga helyett a lányát, védelemnek. Micsoda öröm lehet Pestre költözni, itt hagyni a szomorú emlékeket, s az új környezetben végre élvezni is az öregséget; nemcsak gondját-baját, magányát viselni, hanem átadni magát, hetvenöt évesen, a békés szemlélődésnek! Iza majd vigyáz rá, soha többet nem lesz gondja semmire. 

  Csakhogy a pesti élet Etelka számára nem azt hozza, amire ő vagy a szomszédok számítottak. Az öregasszony idegenkedik minden modern géptől, ragaszkodik a megszokott dolgaihoz, azonban Iza lakása a legújabb háztartási eszközökkel van felszerelve, és anyja szeretett, ám szakadt, toldozott-foldozott, törött holmijaitól megszabadult. Minek anyjának azok, amikor ő keres annyit, hogy újakat vegyenek helyettük? Etelka ebben is egyetért vele.

   Rögtön az első napon megismeri Terézt, lánya házvezetőnőjét, akit ő azonnal gyanúsnak talál. Hiába van ott Teréz, aki mindent elvégez, az öregasszony mégis bemerészkedik titokban a konyhába, de ténykedését lánya nem fogadja kitörő örömmel. Akárhogy igyekszik a későbbiekben hasznossá tenni magát, és ettől kezdi egyre jobban érezni magát az idegen környezetben, Teréz és Iza szemében ezek a kísérletek mindig balul sülnek el.

   Hamarosan rá kell jönnie, hogy az ő tökéletes, sikeres orvoslánya életében rá jut  a legkevesebb idő. Mert Iza vagy dolgozik, vagy cikket ír, vendéget fogad, szórakozni megy vagy csak fáradt, és pihenni szeretne. Hiába dicsérte mindenki a szülővárosa utcájában Izát, milyen hálás, mennyit törődik a szüleivel, hogyan támogatja őket, Iza valódi arcát csak Antalnak sikerült megismernie.
  Néhány hónap múlva azonban Etelka is meglepő felfedezést tesz:

Lehet, hogy ő is meghalt már, csak nem vette még észre? Lehet, hogy az ember hamarabb meghal, mint tudomást szerezne erről?


   Szabó Magda - most is - zseniálisan mutatja be a szereplők lelkiállapotát, ahogyan fokozatosan megismerjük a jelenüket, a múltjukat, majd ismét visszacsöppenünk a jelenükbe. Megismerjük az öregasszony minden egyes rezdülését, a pesti ismeretlen világgal való találkozását és ismerkedését, azt, hogy miért olyan fontos számára a múlt; Kapitány, az Antalnál maradt nyúl, a fiatalkori emlékek, és Izát, aki bár mindenki szemében tökéletes, figyelmes orvos, gondoskodó gyermek, nem is sejtenénk, mi rejtőzik e mögött a tökéletes külső mögött.

    Ahogy fogytak a lapok, és egyre jobban megismertem a két nőt, megértettem Antalt, és a kezdetben még szimpatikus Iza egyre inkább ellenszenvessé vált a szememben. Amikor elérkezett egy bizonyos pillanat (aki olvasta a könyvet, úgyis tudja, aki pedig nem, majd megtudja, ha elolvassa, csak néztem magam elé a döbbenettől. Szabó Magda Az őz után ismét letaglózott. Vajon hány Etelka és hány Iza jár köztünk ma is?

   Megrázó, fájdalmas, felkavaró, elgondolkodtató és mindezek ellenére letehetetlen olvasmány. Nem szabad kihagyni.


Szabó Magda: Pilátus
280 oldal
Európa Kiadó, 2008
2300 Ft
Share:

Vers hétfőn

Babits Mihály: Magyar szonett az őszről


Jön az ősz, már hullnak a cifra virágok
szirmai, rongyban, mint farsangi plakátok,
ha süvít a böjti szél: »Nincs szükség rátok!
Már vége a násznak, megestek a lányok.«

Komolyan és szürkén, mint a gőgös szerény,
fiait ringatva ül a termés, helyén,
kész elbocsájtani a Szentmihály szelén
s hős anyaként halni a November derén.

S már érzi az éh nyúl, hogy a fű kopaszabb.
Jajgat a sok madár, folyton vérzik a nap.
Megy a gőzös, Pestre, füstje a földre csap.

Ideges a farkas a gyürött erdőben.
Ideges az ember szíve a mezőben.
jön valami amit minden ért, csak ő nem.



A verset itt találtam. 
Share:

2012. október 9., kedd

Varázserejű szeretet


    Romain Gary neve valószínűleg a Lady L. szerzőjeként lehet ismerős, azonban sokan a másik álneve, az Émile Ajar, az Előttem az élet szerzőjének hallatán kapják fel a fejüket. Bevallom, az említettek közül egyik művét sem olvastam, de ez sem pozitív, sem negatív irányban nem befolyásolt A virradat ígérete olvasásakor. Nem volt semminemű elvárásom a regénnyel kapcsolatban, egyszerűen csak kinyitottam és hagytam, hogy már az első mondatokkal magával ragadjon.

     Elöljáróban még annyit mondanék, hogy minden új olvasáskor  az adott könyv hátulját teleaggatom oldaljelölő ragacsokkal, hogy kéznél legyenek, amikor szükség van rájuk. Általában öt-hattal indítok, aztán később keresek még, ha szükséges. Az első három fejezetnél elfogytak a ragacsok, és  a későbbiekben pótolnom kellett őket. Azt hiszem, már ez  sokat elmond.


    Az első fejezetben a negyvennégy éves író a Big-Sur homokján emlékszik vissza élete meghatározó pillanataira, de a legfontosabb szerepet az édesanyja kapja, aki annak idején képes volt öt órát taxizni, csakhogy hadba induló egyszülött fiától búcsút vehessen néhány percre. Ennek, a mindennel dacoló, sokszor varászerejű szeretetnek állít emléket önéletrajzi regényében.


   A tizenhárom éves Romain egy nap szembesül édesanyja szeretetével, mellyel az őket folyamatosan próbára tevő, maga teremtette istenekkel és az anyagi nehézségekkel dacol. Ez a nap döntő fordulatot hoz az életében: mindent elkövet, hogy valóra váltsa anyja álmát, hogy sikeres művész legyen, akire egy nap büszke lehet. Mert a mama mindig is erre vágyott. Egy asszony, aki valaha színésznő volt, aki egyedül neveli egyszem fiát, akiben mindig is ott látta a nagy művészt, a diplomatát, a katonát, a sikeres franciát. Csakhogy ők litvánnak születtek, így hosszú és rögös út vezetett az álmok valóra válásáig.


   A gyermek író Wilnoban (Vilnius) élt, ahol nyolcéves korában édesanyja már mindenkivel közölte, hogy fia egyszer nagy ember lesz. Természetesen - ahogy ez általában lenni szokott -, mind a szomszédok, mind a fiú iskolatársai csak nevettek rajta, nem egyszer konfliktus forrása lett az álom. Édesanyja mindent elkövetett, hogy gyermekét a művészet útjára terelje, azonban ez nem volt zökkenőmentes. A fiúnak nem volt hallása, a hegedűművésszé válás álma porba hullt, így más terület felé kellett nézni. Mivel a mama ismerte Gauguin és Van Gogh tragikus életét,ezért hiába tűnt tehetségesnek fia a festészetben, végül az irodalom felé terelte gyermekét, habár az írók életében is talált kivetnivalót:

"Mivel a zene, a tánc és a festészet egymás után kiiktatódott, a  fenyegető nemi betegségek ellenére ráfanyalodtunk az irodalomra. Nem maradt más hátra, csak az, hogy, álmainkat megvalósítandó, találjunk magunknak olyan írói álnevet, mely méltó a remekművekhez, amelyeket elvár tőlünk a világ. Napokat töltöttem a szobámban csodásnál csodásabb nevekkel írva tele a papírt."

   Így esett a választás a literatúrára, melyben fontos szerepet játszott  az anya irodalom - főleg az Anna Karenina ;) - iránti rajongása. A művek megszületése mellett a megfelelő írói név megtalálása játszotta ekkor a legfontosabb szerepet.
   A siker érdekében mindent maguk mögött hagyva később Nizzába költöztek, elvégre fiának Franciaországban kell gimnáziumba járnia, és a hőn áhított francia állampolgárság megszerzésében sem elhanyagolható dolog a lakóhely.

   A jogi egyetem és a tiszti előkészítő elvégzése után az immáron felnőtt Romain megkapta behívóját. Édesanyja álma úgy tűnt, valóra válik. Azonban nem mindenkinek adnak mindent olyan könnyen és a fiú nem akart csalódást okozni.

    A nyolcéves kisfiú emlékeitől eljutunk a fiatal katonáig, aki szemtanúja a II. világháború borzalmainak, számára mindennaposak a sorscsapások. Az évek alatt átélt nehézségek legyőzésében pedig mindvégig ott bujkált az anyai szeretet állandó jelenléte, mely számtalan alkalommal segített neki a folytatásban.

  Romain Gary humorral és őszintén mesél mindenről, legyen az egy gyerekkori szerelem emléke vagy az édesanyja harciasságát, belé vetett bizalmát bizonyító tett:

"Negyvenötödik életévemet taposva tisztában vagyok vele, hogy naivitás mindent elhinni, amit egy anya mondott, de engem nem lehet eltántorítani. Nem sikerült ugyan megjavítanom a világot, legyőzni az ostobaságot és a gonoszságot, méltóságot adni és igazságot szolgáltatni az embereknek, de legalább megnyertem egy pingpongversenyt 1932-ben Nizzában, és minden reggel tizenkét fekvő felhúzódzkodást csinálok, úgyhogy nincs okom felhagyni a reménnyel."

   Csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni a könyvről. Ez az, amit én IRODALOMnak hívok. De egy szó, mint száz: gyönyörűen megírt regény az anyai szeretet (varázs)erejéről. El kell olvasni.

   Még egy megjegyzés a könyv külsejével kapcsolatban: ha kinyitjuk, a védőborító belső fülén az író édesanyja egyik levele olvasható, felül eredeti nyelven, alul pedig a magyar fordítás.



Romain Gary: A virradat ígérete
Eredeti cím: La promesse de l'aube
Fordította: Bognár Róbert
327 oldal
Park Kiadó, 2012
3500 Ft
Share:

2012. október 8., hétfő

Vers hétfőn

 Paul Verlaine: Hallgasd a szelíd dalt...
 (Ford.: Szabó Lőrinc)


Hallgasd a szelíd dalt szíveddel,
érted sír, s mert reméli: tetszhet.
Halk és könnyű, mint lehelet:
Moha fölött fut így a csermely.

Ismered a hangot (s szeretted?):
ragyogását már fátyolozta,
mint bánatos özvegy, de tiszta
büszkesége mit sem felejtett,

s ha őszi szelek hasogatják
nagy fátylát, libbentve mutatja
az ámult szemnek, hogy alatta
csillagként ragyog az igazság.

E hang, hogy újra rátaláltam,
azt mondja: életünk a jóság,
s minden gyűlölség és mohóság
nyugtalan elvész a halálban,

s mondja: a szív egyszerűsége
felett örök glória reszket,
s aranylakodalom a legszebb
s a győzelem-nélküli béke.

Szeresd: szerelem dala, szent hit,
makacs hit ez és nászi ének.
Hisz maga is gyógyul a lélek,
mikor egy másik lelket enyhít!

"Fáradozik" s "az Úrhoz óhajt",
haragtalan tűrés a gyásza,
s oly tündöklő a tanítása. . .
Hallgasd csak, óh hallgasd a jó dalt.



Köszönöm Diamantnak, hogy figyelmembe ajánlotta a verset :)
Share:

2012. október 3., szerda

"Az embernél nincs vérengzőbb bestia"


    Nagyon vártam ennek a könyvnek a megjelenését, és az Európás könyvmaratonkor a virtuális kosaramban is landolt. Egy december este levettem, hogy megtudjam, ki is volt ez a Roger Casement. Akkor még nem is sejtettem, hogy ilyen nehezen érek majd a végére.

 Roger Casement Írországban született, és testvéreivel korán elvesztették édesanyjukat, majd az egyik rokon házaspár nevelte a gyerekeket. Korán munkába kellett állnia, és mivel mindig is vonzotta Afrika, néhány év múlva úgy döntött, a fekete kontinensre települ. Itt szembesült a brit gyarmatosítók kegyetlenségeivel, melyeket az őslakosokon követnek el.

" - El tudja képzelni, konzul úr, hogy ilyesmi is megtörténhet a világon?
  - Igen, atyám. Most már elhiszek minden rosszat és borzalmat, amit mesélnek. Ha valamit, hát azt megtanultam itt Kongóban, hogy az embernél nincs vérengzőbb bestia."

    Később Amazóniába is eljutott, ahol a kaucsukkitermelők körülményeit hivatott feltérképezni. Nem is sejtette, hogy a helyi indiánokkal szemben a felvásárlók milyen aljasságokra képesek. Roger diplomataként vette fel a harcot, jelentésben írta meg mindazt, amivel szembesült. Természetesen mindezzel ez érintettéknél kihúzta a gyufát.

„ - A gonoszság a lelkünkben lakozik, barátom - jelentette ki félig tréfásan, félig komolyan. - Ilyen könnyen nem szabadulhatunk meg tőle. Az európai országokban meg az enyémben rejtett marad, és nyíltan csak háború, forradalom vagy lázadás esetén mutatkozik meg. Indítékra van szükség, hogy nyilvánossá és tömegessé váljon. Amazóniában azonban nem kell a hazafiság vagy a hit álcája ahhoz, hogy gátlástalanul megjelenjen, és a legszörnyűbb gaztetteket kövesse el. Elég hozzá  a pénzsóvárság. A bennünket mérgező gonoszság ott van mindenütt, ahol emberek élnek, és mélyen gyökerezik a szívünkben."


Roger Casement

    Egész életét az igazságra, ill. Írország függetlenségére tette fel, azonban az utóbbiért való munkálkodása miatt börtönbe került és bíróság elé állították.

      E rövid összefoglalóból is kiderül, hogy Roger Casement élete igazán kalandos volt. Pedig még nem nem is említettem, hogy olyan emberek barátságát mondhatta magáénak, mint Joseph Conrad író vagy Alice Stopford Green történész. Roger azonban nemcsak munkásságával, hanem a későbbiekben napvilágra került homoszexualitásával is kivívta többek haragját.

      A cselekmény két szálon fut: először a jelenbe, Roger börtönéletébe csöppenünk, majd felváltva jutunk  el a gyerekkorától az utazásain át ismét a jelenbe, ahol egyetlen olvasmánya Kempis Tamás Krisztus követése c. könyve, és állandó látogatói közt szerepel Alice Stopford Green és Carey atya.

     A regény megírását hosszas kutatómunka előzte meg, melyhez az író Roger Casement naplója mellett szép számmal akadt segítőkre is. Mindez csak még hitelesebbé teszi regényt, azonban sokszor úgy éreztem, mellékhatásként az unalmat is magában hordozza. Bizonyos fejezetek iszonyatosan szárazak voltak, sokszor el is vesztettem a fonalat, hogy ki kicsoda. Bár ennek az is oka volt, hogy hónapokat pihent  a polcon.
   Amikor vasárnap ismét elővettem, kb.: 200 oldal volt hátra, de többször nagyon szenvedtem vele és az utolsó mondta után szó szerint fellélegeztem, amikor becsukhattam a könyvet.

   MVL-t sokan a mesélőképessége miatt szeretjük, azonban ebben a regényében éppen ezt nem tudta kamatoztatni. Hiába a hosszas kutatómunka, nem egyszer döcögősen ment az olvasás, és ez nálam a könyv félretételét vonja maga után. Bizonyos részeket leszámítva, ha nem tudtam volna, ki a szerző, el sem hittem volna, hogy ezt MVL írta. Az ötlet jó, hogy megismerjük Roger Casement életét, akiről Írországban is sokáig megfeledkeztek, sőt szándékosan a feledés homályába merült a neve, mégis többször az volt az érzésem, hogy egy, sokszor az adatokra épülő történelemkönyvet olvasok.
   MVL a sokszínűsége miatt is népszerű, azonban ebben a műfajban - szerintem - nem aratott osztatlan sikert. Pedig A beszélő témájában picit hasonlít ehhez, és azt szerettem.

 Roger Casementről a Wikipedián (angol nyelvű)


Mario Vargas Llosa: A Kelta álma 
Eredeti cím: El sueño del celta
Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna
568 oldal
Európa Kiadó, 2011
3400 Ft
Share:

2012. október 1., hétfő

Vers hétfőn

Nemes Nagy Ágnes: Október


Most már félévig este lesz.
Köd száll, a lámpa imbolyog.
Járnak az utcán karcsú, roppant,
négy-emeletnyi angyalok.
S mint egy folyó a mozivászon
lapján, úgy úsznak át a házon.


Acetilén fényében ázik
az útjavítás. Lenn a mélyben,
iszamos, hüllő-hátu cső,
pára gyöngyösödik a kérgen,
s a városon, mint vér a gézen,
általszívódik a nyirok.


Vékony tűz nyüszít, sustorog,
mellette kucsmás, birka-bundás,
mint a makk-ász, guggol a munkás,
fölötte hengerhasu gépek,
rájuk irva: „Consolidated…”
S egy fa. Akár a régi csap,
csöpörésznek a targalyak,
szalad, olajjal töltekezvén
a gép gömbölyű béka-testén,
majd a bundára ér a csepp,
s fölsír a tűz: megérkezett.


Neonfény lobban és lehull.
A vizes kőre rácsorog.
Valaki, messze, úgy vonul,
hogy a köd kilométer-odva
énekét tompán sokszorozza –
hallani, amint tántorog.

weheartit.com
A verset innen hoztam.
Share: