2012. november 20., kedd

, , , , , ,

Hemingwayjel Párizsban


    Ahogy sokan mások, én is az Angyalok városa c. filmben hallottam erről a regényről. Ennek már több, mint tíz éve, de arra tisztán emlékszem, hogy nagyon megtetszett a címe. Aztán néhány hónapja újra felbukkant, amikor több ismerősöm a Molyról is elolvasta és ódákat zengtek róla. Ekkor érkezett el a pillanat, hogy be kell szereznem. Ezt csak kigondolni volt egyszerű, ugyanis a könyv szinte beszerezhetetlen, vagy ha valahol rá is bukkanunk, annyit kérne érte, mint egy újért. Bevallom, annyi pénzt sajnáltam érte, így nagyon megörültem, amikor rátaláltam erre a gyűjteményre 1600 Ft-ért, és máris a virtuális kosaramban landolt.

    Azóta eltelt pár hónap és magam sem tudom, miért halogattam az olvasását. Végül múlt hét hétfő este elővettem és egyszerűen magával ragadott már az elején:


Aztán egyszer csak beállt a rossz idő. Olyankor szokott beköszönteni, mikor elmúlt az ősz. Éjszakánként be kellett csuknunk az ablakot, mert bevert az eső, s a hideg szél leszaggatta a leveleket a place Contrscarpe fáiról. Csapzott levelek borították a teret, szélfútta eső csapkodta a nagy zöld autóbuszt a végállomáson, zsúfolt volt a Café des Amateurs, s ablakai bepárásodtak a hőségtől és a dohányfüsttől. Szomorú, csapnivalóan vezetett kávéház volt ez, ahol a városnegyed borisszái verődtek össze, s én kerültem is pállott emberszaga és savanyú részegszaga miatt.
     A regényben Hemingway az 1921 és 1926 között Párizsban töltött éveiről ír. A húszas éveiben járó, ekkor még szinte ismeretlen írót elkísérhetjük a francia főváros kávéházaiba, ahol a napjait evéssel-ivással és írással tölti; a kor szellemi központjának számító házba Gertrude Steinhez (aki számított, megfordult az írónőnél); lóversenyre az első feleségével, Hadley-vel, aki akkor sem borult ki, ha minden félretett pénzüket elveszítették egy-egy ló miatt; kicsiny lakásukba, ahol nem volt saját fürdőszobájuk sem; a Sylvia Beach vezette Shakespeare és Társaiba, ahonnan az író sosem távozott üres kézzel, mert a tulajdonos mindig ellátta elegendő olvasnivalóval, és olykor kölcsönnel is. Egy-egy fejezetben felbukkan Ezra Pound és Francis Scott Fiztgerald is, akinek felesége, hogy finoman fogalmazzak, nem egy hétköznapi nő volt.
     


Hemingway's Paris: A Moveable Feast nagyobb térképen való megjelenítése


     A memoár legfontosabb eleme nem az, mi történik éppen Hemigwayjel, hanem a körítés, az, ahogyan mindezt az Olvasó elé tárja. Mert ebben rejlik a varázslat, az a hangulat, ami már az első soroknál elbűvölt. És amikor Hemingway Cézanne képeit kereste fel, ott végleg beleszerettem. Sokan panaszkodnak egy-egy könyv kapcsán a leírásoknál. Nos, itt biztosan nem tennék, mert legyen szó evésről, ivásról, az utcákról vagy egy-egy évszakról, Hemingwayre nem lehet panasz. Bámulatosan bánik a szavakkal.

Az ember azt hinné, hogy ősszel tör ránk a szomorúság. Hiszen évről évre meghalunk kicsit, mikor a fákról lehull a levél, s a szélbe, a fagyos téli fénybe pőrén nyúlnak az ágak. Ám tudjuk, hogy a tavasz megjön mindig, mint ahogy tudjuk azt is, hogy a folyó szabadon árad, ha eltakarodott róla a jég. De ha esett-esett szakadatlanul az ónos eső és megölte a tavaszt, az olyan volt, akár egy ifjú oktalan halála.

     Ezért nehéz írni róla, el kell olvasni és hagyni, hogy már az elején magába szippantson. Ráadásul letehetetlen, nekem két este alatt sikerült a végére érnem.

   Párizs örök és azok emlékezete akik ott éltek, más mint bárki másé. Újra meg újra visszatérünk, bárhonnan, bármennyit változott is Párizs, és bármilyen nehéz – vagy könnyű – volt odajutnunk. Érdemes volt visszatérnünk, mindig busásan visszakaptuk amit magunkkal vittünk.

     A legszívesebben csomagolnék és indulnék Párizsba (ez most egy ilyen Párizsos hónap lesz ;)). Útikönyv helyett pedig a Vándorünnepet vinném magammal és hagynám, hogy nyolc évtized távolából Hemingway irányítsa a lépteimet.


    Nem akartam elhinni, csak amikor megláttam, hogy utoljára 1996-ban(!!!) a Fekete Sas gondozásában látott napvilágot  a regény! (1997-ben a Magyar Könyvklub a Tavaszi zuhataggal együtt jelentette meg.) Miért éppen ez a gyöngyszem merült a feledés homályába? Mert nem kötelező vagy ajánlott olvasmány? Meglehet, de ha csak arra gondolok, hogy az elmúlt években hány műve jelent meg immár sokadik kiadásban  - és örüljünk is neki - , de a már korábban említett film kapcsán esetleg sokak kedvet kapnak az olvasáshoz, és nem biztos, hogy megelégednek azzal, ha olvasás után visszateszik a könyvtár megfelelő polcára. Kedves Kiadók! Jó reggelt, kívánok! Tessék újra kiadni! :)


    Aki érdeklődik a kor iránt, nézze meg az Éjfélkor Párizsban c. filmet, én pedig előrébb veszem a várólistámon A párizsi feleséget.


Ernest Hemingway: Vándorünnep - Tavaszi zuhatag - Az ötödik hadoszlop - Cikkek, vallomások
Eredeti cím: A Moveable Feast
Fordította: Göncz Árpád (Bart István, Szász Imre)
230 oldal (a kötet 714 oldalas)
Magyar Helikon, 1971
Share:

2 megjegyzés:

  1. Most újra elolvastam a posztod, és tényleg csak áradozni lehet erről a könyvről! :)
    Köszi a térképet, nézem is :)

    VálaszTörlés

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.