Ugrás a fő tartalomra

Szenvedélyek viharában


   Frida Kahlo vitathatatlanul a múlt század egyik legnagyobb hatású festője volt. Azt azonban nem sokan tudtuk róla, hogy az egyik barátnőjétől kapott kis fekete füzetben gyűjtögette azokat a recepteket, melyek élete egy-egy meghatározó eseményéhez és személyéhez kötődtek, és amit Füveskönyvnek nevezett. A könyv azonban nem sokkal a halála után eltűnt, és azóta sem került elő.

    Egy júliusi éjszakán a Casa Azúlban (Kék Ház) egy ismeretlen lovas jelenik meg, akit a szolgálók pillantása kísér a hálószobában fekvő Fridához, aki egy üzenet átadására kéri a férfit, aki nem sokkal később eltűnik. Ő a Hírvivő, aki gyerekkora óta minden fontos változás előtt felbukkan Frida életében.

   Frida harmadik lányként született a négygyermekes családba, ő volt édesapja kedvence, aki a kezdetektől fiúnak nevelte. A gyermekkori paralízis követményeként egyik lába deformálódott, ami miatt iskolatársai csúfolták, ill. később ezért hordott hosszú szoknyákat.

   A forradalom kitörésekor a gyermek Fridát és egyik nővérét küldik ki kémkedni az utcára, ahol a kislány ekkor találkozik először a Hírvivővel. Bár a titokzatos lovas nem szól hozzá, a találkozás emléke végigkíséri egész életét.

  Egy szeptemberi napon a tizennyolc éves Frida barátjával, Alejandroval száll buszra. Bár rossz érzése támad, mégis követi a fiút. A busz egy villamossal ütközik, melynek következtében Frida életveszélyes sérüléseket szenved. Miközben élet-halál között fekszik a kórházban, különös álmot lát: egy titokzatos, fekete fátyolos nő birodalmába kerül, aki az életét kéri, Frida azonban egyezséget köt vele, hogy továbbélhessen:

- Az lehetséges, hogy a képed helyettesítsen, de figyelmeztetlek, hogy amint telnek az évek, egyre inkább a közelembe kerülsz, apránként fogom elvenni az éltedet, amely után most annyira áhítozol. Van, amit az ember nem tehet meg nem történtté. Ám most kegyet gyakorolok veled szemben, amiért emelted az ünnepség fényét. Mielőtt elbúcsúznánk, keresztanyád jogán engedd meg, hogy megajándékozzalak egy gondolattal: Frida, légy óvatos a vágyaiddal... mert időnként valóra válnak!
- Nem fogsz csalódni bennem, Keresztanyám! Megígérem, nem felejtem el a kedvességedet.
- Frida, ha a kedvemben akarsz járni, minden évben szép áldozatot kell készítened a számomra. Örömmel veszem, ha étellel, virággal, ajándékokkal kínálsz. De figyelmeztetlek: mindig azt fogod kívánni, bárcsak ezen a napon meghaltál volna! Gondom lesz rá, hogy erről életed egyetlen napján se feledkezz meg!


   A megpróbáltatások sora pedig ez után veszi csak kezdetét: Frida hónapokig ágyhoz kötve tengeti napjait gerinctörése és egyéb sérülései miatt. Ekkor kezd festegetni.
Csodával határos módon talpra áll, és úgy dönt, festő lesz. Egyik önarcképével felkeresi a kor legnagyobb festőjét, Diego Riverát, akit már korábban is ismert, és aki azonnal felismeri a lány tehetségét.

   Habár Diego nős és számtalan szeretője akad, mégis Fridát választja. Azonban az újabb házassága sem akadályozza meg, hogy új felesége mellett más nők kegyeit is keresse.

Frida és Diego Rivera esküvői fotója (1929. augusztus 21.)

  Végigkövetjük az Egyesült Államokban, majd az ismét Mexikóban töltött éveket, Frida elismert művésszé válását, kettejük se veled, se nélküled kapcsolatát, a számtalan szerető felbukkanását mindkettejük életében, mégis tudják: ők összetartoznak.

   A szerző nem egy szokásos életrajzot írt. Minden fejezetben szó esik egy-egy ételről, melynek a receptjét a fejezet végén olvashatjuk. Így akár mi is bármikor elkészíthetjük Frida vagy Diego kedvenc ételét. Bevallom, nem vagyok járatos a mexikói konyhában, de nem is sejtettem, hogy ennyiféle chili létezik, és azt sem tudtam, hogy a mexikóiak Halottak napján oltárt állítanak elhunyt szeretteiknek, melyre azok fényképei mellett kedvenc ételei is felkerülnek, amit a halottak a hiedelem szerint el is fogyasztanak.

   Két hibát fedeztem fel a könyvben: az egyik fejezetben Frida nővérének, Cristinának két lánya van, majd néhány mondattal később egy lánya és egy fia. Aztán ismét szóba kerülnek a gyerekek (Isolde és Antonio), tehát ezek szerint Cristinának egy lánya és egy fia volt.

   A XVIII. fejezet egyik fő szereplője a Szegeden született, később New Yorkban élő Muray Miklós fotós, aki Frida legnagyobb szerelme volt. Az ebben a fejezetben szereplő recept hozzávalói a Mole de ollaéi, ami már egy korábbi fejezetben szerepelt.

     De ezektől eltekintve, a regény rendkívül olvasmányos, érdemes tehát időt szakítani rá, mert nem akaródzik majd letenni.
A fejezetek elején szereplő rajzok zöme pedig Frida egy-egy festményének részlete, melyek egyben utalások az aktuális fejezet történéseire. Annak ellenére, hogy a Rivera házaspár életében rendkívül fontos szerepet töltött be a politika (mindketten kommunista elveket vallottak), az ezt taglaló részek sem unalmasak, nem törik meg az olvasás lendületét.

   Bár láttam a Frida életét bemutató filmet, a regény mégis számtalan újdonsággal szolgált.
  Mindenkinek ajánlom, aki szereti az életrajzi regényeket és kíváncsi erre a hihetetlen élni akarással bíró asszony nem mindennapi életére.

Érdekesség: a borítón szereplő fényképet egyébként Muray Miklós készítette Fridáról.
A Casa Azul, a festőnő egykori otthona évtizedek óta ad otthont a Frida Kahlo Emlékmúzeumnak.

A Casa Azul nem csupán lakóhelyül szolgált, de szentély, menedék és oltár is volt úrnője számára. A Casa Azúl egy volt Fridával.

F. G. Haghenbeck: Frida füveskönyve
Rejtélyek, vágyak, receptek
Eredeti cím: Hierba Santa
Fordította: Kepes János
345 oldal
Libri Kiadó, 2012
3490 Ft

Megjegyzések

  1. Misztikus egy könyv lehet! :-)
    Főztél már valamit a receptekből? :P

    VálaszTörlés
  2. Az bizony ;).
    Még semmit, majd Frida kedvenc narancsos kekszét akarom megsütni, mert ahhoz mindent meg tudok venni az itteni boltban is. Ha megsütöm, majd megmutatom ;).

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerűek a héten

A téli tücsök meséi

Amikor újra esni kezdett a hó, megkerestem ezt a meseregényt, hogy a legmegfelelőbb körülmények között végre megismerkedjem a téli tücsök meséivel.

   A téli tücsök valójában nyári tücsök volt, de amikor a szigetre - ahol élt - megérkezett néhány ember, a tücsök belebújt a terepszínű hátizsák bal zsebébe és így került mostani lakhelyére, a szobába.
   A tücsök mindennap kimászik a hátizsák bal zsebéből - ami gyengülő zsályaillatot áraszt -, felugrik a székre, onnan az asztalra, majd az ablakpárkányra. Kint csak a havas táj látványa fogadja és ekkor bent felfedezi az asztalon álldogáló írógépet. Mindennap felugrik egy-egy billentyűjére, a befűzött papíron megjelenik egy betű, ami a tücsköt egy-egy, a szigeten történt eseményre emlékezteti. Ekkor leugrik az asztalról a székre, onnan a  földre, elsétál a zöld heverőre, felugrik rá, fel és alá kezd sétálgatni és közben emlékezik.

   A meseregényben tizenhat mesét olvashatunk, melyből tizenöt a tücsök egy-egy visszaemlékezése. Megisme…

Egy valóban csodálatos Júlia

A legutóbbi megjelenésekor már szemeztem Kertész Erzsébet Jósika Júliáról szóló regényével, de végül csak nemrég került be a gyűjteményembe.
A könyvről csupán annyit tudtam, hogy Podmaniczky Júliának állít emléket, aki nyolc évet várt, hogy feleségül mehessen Jósika Miklós íróhoz, majd az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Brüsszelbe menekültek, ahol Júlia csipkeboltot nyitott.

De ez a regény jóval több ennél. Már az elején teljesen magával ragadott, olyan jó volt elmerülni benne.

A Podmaniczky család az édesapa, Károly halála után költözött aszódi birtokukra. Itt él özvegye és egyben második felesége, Elise asszony öt gyermekükkel (Júlia, Eliza, Frigyes, Ármin és Marie) és a személyzettel.

Édesanyjuk - egy szász miniszer lánya - nagyon szigorú a gyermekeivel, a legfontosabb számára, hogy a külvilág előtt  a tökéletes család látszatát és a lányok feddhetetlenségét mutassa. Júlia immáron évek óta a kor ünnepelt írójának, Jósika Miklósnak jegyese. Az író ugyanis nős, é…

" Radnaynak lenni feladat, kötelesség"

(...) De itt, itt minden más. Itt nem lehet olyan mélyre ásni, hogy ne forduljon ki a rögök közül egy rég porladó Radnay, de genere Gyana. Uramisten, még ezt is számon tartják! Hogy Árpáddal együtt lépték át a Kárpátokat! Mit mondhat ezek után? Mit, amikor ebben a történetben a Hunyadiak, Báthoryak, Bethlenek meg Bocskaiak mind régi ismerősökként szerepelnek, és olyan Radnayak tetteiről hallhat, akik Rákóczi vagy Kossuth mellett álltak, buktak és haltak? Kész csoda, hogy még mindig van eleven Radnay! Ennyi összeesküvés, véres összecsapás, rokongyilkosság, árulás, merénylet számolatlan hősi halál után. Száműzetés Rodostóban, börtön Bécsben, fogság Kufsteinben, bujdosás török földön... És mégis, mindig akadt olyan sarja a családnak, aki utódokat nemzett, valahogy felnevelte őket, és továbbadta a nevet, meg valami mást is: büszkeséget, elszántságot, erőt, vakmerőséget és tébolyt. És közben végig itt maradtak, ezen a földön. Vagy ha el is távoztak egy időre, mindig hazatértek, ha másként …

Vers hétfőn

Rainer Maria Rilke: Spanyol táncosnő Fordította: Kosztolányi Dezső
Akárcsak a most gyujtott kénesgyujtó
vonaglik és sziporkázik fehéren,
majd szétcikáz: - úgy kezdi lázra-bujtó
fényes táncát, közel nézők körében,
forrón, hamar, majd széles tánca ráng.

És azután már csupa-csupa láng.

Hajába kap egyszerre a falánk
fény és ruháját is a tűzbe dobja,
föllángol az égésnek csóvalobja
s belőle mint a kígyó megriadva,
csörögve szisszen két mezítlen karja.

S aztán: kevés is már a tűz neki,
markába fogja, szerteszét veti
uralkodón és nézi: ott a földön
toporzékol, dühöngve és üvöltőn
és nem akar elülni lenn a porba. -
De gőgösen a biztos győzelemtül
mosolygó arca a magasba lendül
és kis, kemény lábával eltiporja.



Mától Adventig főleg olyan költőktől hozok verseket, akik már régen kerültek sorra, illetve, akiket nem, vagy kevésbé ismertem, hogy együtt okosodjunk. Remélem, másnak is sikerül olyan gyöngyszemekre bukkannia köztük, mint nekem, míg összeválogattam őket.

Vers

A csokoládé sötét oldala

Mióta megláttam néhány hónapja, hogy előbb-utóbb jön a folytatás, tervben volt, a második rész újraolvasása. Elvégre nem árt, ha frissek lesznek az emlékeim. Ráadásul elég régen volt már, amikor három éve a nyári szünetben először került a kezembe.

    Ahogy elkezdtem az olvasást, újra magával ragadott. Azt hiszem, most jobban időzítettem, hiszen az első dátum a regényben október 31. csütörtök.

     Október 31-én ismerkedhetünk meg Zozie de l' Alba-val, aki emberek életét lopja el. Zozie ugyanis árgus szemekkel vizslatja már elhunyt emberek postaládáját, melyeknek egyszerűen elemeli a tartalmát és felbontja, amit bennük talál. Nem is gondolnánk, hogy egy-egy postaláda micsoda kincseket tartogat Zozie számára! Elég neki egy bankszámlakivonat vagy egy számla, és voilà, már meg is van az új neve, az új élet, amit megkaparinthat.
Éppen egyik korábbi személyiségének nyomait igyekszik eltüntetni, amikor útja a Montmartre-ra vezet, ahol megpillant egy kamaszlányt egy chocolaterie e…

Bízz magadban! - Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés

Már a megjelenésekor kíváncsi lettem erre a könyvre, de talán jobb is, hogy csak a napokban sikerült elolvasni.

   A fülszövegben is rögtön arról olvashatunk, hányan szenvednek önbizalomhiányban, és bár sokan magabiztosnak tűnnek, valójában az csak a felszín, ami alatt egy rendkívül törékeny és sérülékeny önbecsülés rejtőzik. Az általam már két ismert szerző mellett három újjal is megismerkedtem, és elégedetten csuktam be a kötetet.
Figyelem, hosszú bejegyzés lesz! (Tegnap véletlenül tettem közzé, pedig még volt rajta mit csiszolni.)

Kádár Annamária fejezete nyitja a könyvet, aki a személyes tapasztalatai mellett, idézeteket is megoszt velünk. Megismertet a Johari-ablakkal, ami négy területre osztja a személyiségünket: a nyílt terület vagy az aréna, ahol mindazon képességünk, tulajdonosságunk található, mellyel tisztában vagyunk és a kifelé is megmutatjuk. A rejtett tartományban azon képességeink rejtőznek, melyeket ismerünk, de elrejtünk a környezetünk elöl. A Vak-Én mögött azon …

Joanne Harris: Egész évben karácsony - első benyomások

Sokakhoz hasonlóan én is megörültem, amikor egy hónapja megláttam ezt a kötetet az előrendelések között, és egy kisebb gondolkodási idő után a virtuális kosaramban landolt, majd csak várni kellett a megjelenésre és a kiszállításra. Volt is örömködés, amikor megérkezett vele a futár, aztán jött a feketeleves megvilágosodás:
ebbena kötetben véletlenül sem a Karácsony köti össze a novellákat, de nem ám! Úgyhogy Kedves Olvasó/Leendő Vásárló, ha úgy gondolta eddig, jó lesz karácsonyi alapozásnak, nagyot tévedett!
A könyv ugyanis az írónő A Cat, a Hat and a Piece of String (Egy macska, egy kalap és egy darab/kevés madzag) c. kötetének fordítása, melynek címében sehol sem szerepel a Karácsony szó. És az eredeti borító sem éppen karácsonyi hangulatot áraszt:

 Ulpius-ház, 2013                               Corbis, 2012      348 oldal                                          288 oldal
  Viszont az Ulpius sem hülye, ha már valaki nem harap az erotikus gyöngyszemekre, majd fog egy karácsonyi köt…

Szederbor

Annak idején azt írtam erről a regényről, hogy nem tetszett annyira, mint az addig olvasottak Joanne Harristől, de egyszer újraolvasom majd. Mivel az elmúlt hetekben  valaki mindig kereste a regényt, így elhatároztam, hogy beváltom az ígéretemet és újra elővettem a Szederbort.

    Jay Mackintosh évekkel ezelőtt gyerekkori élményeit felhasználva írta meg Földialma Joe c. regényét, mellyel egycsapásra híres lett. Rajongói azóta is várják az új könyvét, de ő álnéven sci-fikkel örvendezteti meg az olvasókat, ami bár anyagi jólétet jelent a számára, tudja, hogy nem ebben a műfajban érzi otthon magát.

   Öt éve él a barátnőjével, Kerry-vel egy londoni lakásban, aki egy esetleges új regény sikerének reményében eltűri minden szeszélyét. De egy márciusi napon, egy, a postával érkezett ingatlanhirdetés mindent megváltoztat: Jay megpillant egy franciaországi kis házat, éppen olyat, amilyenről a Földialma Joe-t ihlető egykori öreg bányász, Joe mesélt neki annak idején. Azonnal dönt: ez a ház…

Kafka és Dora

Mint a legtöbben, én is középiskolásként találkoztam először Kafka műveivel, egészen pontosan Az átváltozással, amit részletesen kielemeztünk, de a többi művei csak említés szintjén került szóba, az életrajzi hátteréből pedig nem is emlékszem szinte semmire. Mea culpa. Így nagyon örültem, amikor az újdonságok között rábukkantam Michael  Kumpfmüller regényére, amiből megismerhetjük Kafka életének utolsó évét.

     1923 júliusában az akkor már évek óta tuberkulózisban szenvedő és korábbi munkahelyétől, a biztosítótársaságtól nyugdíjazott 40 éves Kafka Müritzbe érkezik nővéréhez és annak gyerekeihez. Az író pihenni, de leginkább betegsége okán a tengeri levegő jótékony hatása miatt dönt az utazás mellett. A tengerparton megismerkedik egy táncosnői álmokat dédelgető fiatal lánnyal, Tilével, aki a közeli Berlini Zsidó Népotthon gyereküdülőjében gyerekfelügyelőként tölti a nyarat, és meghívja a következő estére Kafkát magukhoz. Az üdülőben szakácsként dolgozó Dora Diamant is felfigy…

Keserédes történetek

Decemberben már megírtam a véleményem, miután megérkezett a futár a novelláskötettel és néhányat elolvastam belőle. Bár az a vélemény csak az első benyomásokra korlátozódott, de azok mellett sem mehettem el szótlanul, elvégre a mai világban a többség kétszer is meggondolja, mire ad ki pénzt.

   Akkor félretettem a kötetet, ahogy annak idején a Bársony és keserű mandulát is, és a mai napig sem tudom megmondani, miért. Talán mert nem a megszokott Joanne Harrisszel találkoztam a lapokon, és furcsa volt, hogy az írónő egy másik arcát mutatja nem egy novellájában. A napokban viszont rájöttem, hogy hiányzanak Joanne Harris írásai, és teljesen mindegy, melyik oldala dominál az adott novellájában. Elő is vettem a kötetet és ott folytattam, ahol januárban abbahagytam.

     A novellákból nem a Csokoládéból jól ismert hangulat árad, hanem nem egyszer egy olykor gonosz, csipkelődő hang szövi a történet szálait. A címadó történet és annak folytatása - ahogyan már korábban is írtam - egyáltal…