2012. május 7., hétfő

, , , ,

Vers

Ezt a verset Manni karcolta bő egy hónapja a Molyon és örömmel kölcsönadta a rovatba. Ezúton is köszönöm szépen! :)


Hermann Hesse: Lépcsők

Miképpen elhervad mindig a virág,
s öregkor elől kitér az ifjúság,
úgy tűnnek fel az élet lépcsői mind,
és minden bölcsesség, minden erény is
idején virít, örökké nem tarthat.
Ha hívja az élet, a szív legyen csak
búcsúzásra és újrakezdésre kész,
hogy bátorsággal, mit sem szomorkodva
más, új kötéseknek, adja át magát.
Mert minden kezdetben varázs rejtezik,
amely megoltalmaz, és élni segít.

Szeljünk át derűsen teret tér után,
egyiken se csüggjünk, mint otthonunkon:
a világszellem nem kötöz, korlátoz,
de lépcsőről lépcsőre emel, tágít.
Alig gyökereztünk, egy életkörbe,
s lett meghitt lakásunk, máris ernyedünk;
kilépni a bénító megszokásból
az tud csak, ki útra, indulásra kész.

Még a halál órája is, meglehet,
új terek felé küld ifjú erővel,
az élet hívása nem hal el soha…
Nosza hát, búcsúzzál, te szív, és virulj!

Fordította: g. g. a.

Forrás: tumblr.com
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.