2012. május 26., szombat

,

Színt vallok

  Nemrégiben többen arról értekeztek a blogjukban, miért is vágtak bele ebbe az egészbe, ill. szóba kerültek sokadjára a recenziós példányok is. Akkoriban bele is kezdtem egy színvallásba, de úgy gondoltam, nem akarok senkit sem untatni az egyéni szoc. problémámmal (ismerem már jól a magyar mentalitást), de most mégis úgy döntöttem, hogy megpróbálom röviden összefoglalni a dolgokat.


    Aki olvasta Lobo márciusban velem készített interjúját, tudja, hogy egy pocsék korszakot igyekeztem magam mögött hagyni, amikor úgy döntöttem, hogy annyi embernek van már blogja, nekem miért ne lehetne egy?
   Valójában a bizonyítási vágy fűtött, ugyanis amikor az ember nyomtatott formában olvassa, hogy az a dolog, amivel heteket töltött, utánaolvasott és -nézett, ahol csak tudott, az egy rakás szemét. Mert stílustalan, nem tud fogalmazni stb. Azt hiszem, el lehet képzelni a reakciómat. Ezért is született a blog, hogy ha már olyan pocsékul írok, akkor miért ne tegyem közszemlére? Igen, lehet mondani, hogy beképzelt vagyok, de ha valamivel sohasem volt problémám, akkor az a fogalmazás.

   Ill. volt egy másik okom is: annak idején a csoporttársaim tudták, hogy min. hetente egyszer felkeresem valamelyik könyvesboltot és ritkán távozok üres kézzel. Így amikor elváltak útjaink, a blogból lehetőség lett volna követni, hogy mit olvasok és miről szól (ezt kérdezték a legtöbbször). De biztosan tudom, hogy nem különösebben érdekelte/érdekli őket a dolog, ami egyáltalán nem zavar. Tényleg. Mert jöttek helyettük mások, akik tudják, milyen az, amikor az ember lánya elmerül egy jó könyvben.

   Akit érdekel, a hülye olvasók közé tartozom (nem tudom, hányan vagyunk, de amikor egy ismerősömnek elmondtam, milyen módszerrel olvasok, lehülyézett, ezért használom ezt a jelzőt), akik oldaljelölővel olvasnak, sőt az is előfordul, hogy tollal és cetlivel is felszerelkezek, ha ugyanis olyan a könyv, hogy bizonyos dolgoknak - ha nincs a könyvben puska (lábjegyzet vagy bármilyen mankó) -, utánanézhessek.
   Általában egy bejegyzés megírása 1-2 órát vesz igénybe, de előfordult, hogy elkezdtem írni és másnap vagy csak később fejeztem be az adott irományt. Igyekszem úgy írni, amit az iskolában belém vertek, hogy legyen füle és farka is a dolognak, ne csak össze-visszahadováljak.

   A Rendszeres Olvasóknak az is feltűnt, hogy másokkal ellentétben nálam nincs tegeződés (ami annyira elterjedt az interneten), mert sosem lehet tudni, ki olvassa az adott bejegyzést, így nem szeretnék ismeretlenül senkit sem letegezni, elvégre én sem örülök, ha egy vadidegen letegez, ezért használok a legtöbbször általános alanyt vagy többes szám első személyt.

   A másik dolog, aminek nincs helye a blogban az a jópofizás. Az előbbi okból sem használnám soha, ill. aki ismer, tudja, hogy rosszul vagyok a gügyögő stílustól, hogy nemcsak nem mondjuk ki az adott szót normálisan, hanem még arra sem vesszük a fáradságot, hogy a magyar helyesírás szabályait írásban alkalmazzuk. Magyarul, ha másnál is meglátok egy asszem, szal, sztem (sic!!!) és még sorolhatnám alakot, hiába érdekelt az adott könyv vagy téma, azonnal bezárom az oldalt. Igen, sznob vagyok, de magyarok vagyunk, beszéljünk magyarul! Nemrég találtam valahol az interneten egy idézetet, hogy ettől a stílustól (inkább stílustalanságtól) senki sem lesz menő. És milyen igaza van.


    Most pedig térjünk át az örökzöld témára, a recenziós könyvekre. Amikor megszületettek az első bejegyzések, nem is gondoltam volna, hogy valaha bármelyik kiadótól könyvet fogok kapni a két szép szememért és kezemért (elvégre rájuk is szükség van, hogy tartsam a könyvet és írjak róla majd).
Még friss (féléves múlt) volt a blog is, amikor írtam egy-két kiadónak. Van, akivel azóta is kapcsolatban vagyok és volt, aki válaszra sem méltatott. Persze, hogy sértette a hiúságomat, mert tudom, hogy másnak rendszeresen küldik a könyveiket, de azóta csak mosolygok magamban a dolgon.
Kezdetben nekem is volt egy rövid időszakom, amikor egy nagy adag (kb. 8) könyvet sikerült begyűjteni a kiadóktól, de akkor meg is csömörlöttem, mert olyan volt, mintha megint egy nagy adag kötelező olvasmányt jelöltek volna ki a számomra. Abból sokat tanultam és azóta csak olyan könyvet kérek, ami tényleg érdekel, nem kell minden csengős szekér után elszaladni.
  A bejegyzések végén külön sohasem tüntetem fel/dicsekszem, hogy ez a könyv bizony recenziós példány volt, csak a kiadót linkelem, de ezért még senki sem emelt panaszt.

    Tavaly óta létezik a Mustra rovatom, de megnyugtatok mindenkit, hogy miután kiszemeltem a rovatba az adott könyveket, nem rohamozom meg a kiadóikat, hogy adjanak belőle egyet. Idén 4 recenziós példányom van/volt (a negyediket most olvasom), tavaly 17 volt (ebből hatot 2010 év végén kaptam), tehát nem lehet azt mondani, hogy megrögzött ingyen könyvhajhász lennék.
Az viszont senkinél sem került még szóba, hogy mit csinál az ingyen könyvével miután elolvasta. Nos, én nem szoktam sem a Vaterán, sem más aukciós oldalon vagy a Molyon eladni vagy elcserélni őket. Eddig egyetlenegy könyvemet ajándékoztam tovább, mert tudtam, hogy nem olvasnám el még egyszer és az a könyv is karácsonyi ajándék lett. Tehát egyetlen fillért sem kerestem rajtuk. És a legfontosabb, hogy az ingyen könyv is számomra ugyanolyan, mint aminek én fizettem ki az árát, tehát ha nem tetszett, ugyanúgy megírom, mert miért csapjam be magamat?

     Szép hosszú szómenés lett, de remélem, akiben eddig bármilyen kérdés felmerült a témával kapcsolatban, választ kapott rá.
    Ahogy pedig Amadea és Nita is mondta: ha az anyagi helyzetünk megengedné, nem kérnénk recenziós példányokat. Ezt azzal egészíteném ki, ha az adott kiadó válaszra sem méltat, előbb-utóbb valahol úgyis akciós lesz az adott könyv és akkor megveszem, de arra is volt precedens, hogy a megjelenésekor nagyon érdekelt egy könyv, aztán később meg is feledkeztem róla. 

  
Forrás: weheartit.com

Share:

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik ez a "szómenésed" (Tőled idéztem a szót)! :o)
    És remélem, hogy nagyon nagyon sok ilyen profi, összeszedett post-ot fogsz még írni a Rendszeres Olvasók örömére! :o)
    Én mielőtt elkezdek olvasni egy könyvet, az elejére gemkapoccsal betűzök egy papírlapot, ez mindig kéznél van a jegyzeteléshez. Csak a múltkor benne felejtettem egy könyvtári könyvben...

    VálaszTörlés
  2. Ó, köszönöm, köszönöm, köszönöm :$ (pirulok itt, mint a paprika) és Éljen a Világbéke/a! :)
    Akkor már ketten vagyunk hülyék! ;).
    Remélem, nem valami életbe vágóan fontos könyvben felejtetted azt a cetlit. Már esélytelen visszaszerezni?

    VálaszTörlés

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.