Ugrás a fő tartalomra

A városi szerelem szomorú vándorai


" Így lettek egymáséi ők ketten, a városi szerelem szomorú vándorai. Keresztül sok egyéb kis érzésen, pletykákon, bajokon, szenvedésen és kicsúfoltatáson, megannyi állomásán a romlottra finomodott élet kálváriájának, elérkeztek egymáshoz. "


    Ha az ember lánya alapító tagja a Molnár Ferenc Klubnak, és még kihívás is indul, ami számára kötelező, egyértelmű, hogy számolja a napokat, mikor kezdheti el olvasni a kiszemelt művet.
Bevallom, a fejezetek rövidsége miatt esett a választásom erre a kötetre (na meg a másik kettőhöz képest ez e legvékonyabb, mea culpa, de mostanában csak ilyen szösszenetekre futja). Ráadásul a könyv négy az egyben, ugyanis a címadó kisregény mellett három elbeszélést is olvashatunk Molnár Ferenctől.


    A pesti leány a tizenkilenc éves Brandt Elza, akinek ketten is teszik a szépet (Artúr és dr. Vermes ügyvéd), azonban ő Gál Miklóst szereti, akivel hét évvel ezelőtt egy nyaraláskor találkozott. Édesanyja el is fogadná a helyzetet, azonban apja a kaszinó, ezen belül is a kártya rabja, ezért a család anyagi helyzete miatta ingadozik, így Elza is érzi az életében hamarosan bekövetkező sorsdöntő fordulatot.

   Elza számára a tizenöt éves Manci jelenti a gyerekkort, az álmodozást arról, ha majd egyszer felnő, boldog lehet azzal, akit ő választ, amit Mancinak is elmond. Közben feltűnik az amerikai acélkisasszony, Ketty (milyen idegesítő neve van!!!), aki Elzát igyekszik meggyőzni, változtasson a hozzáállásán.

  Elzát nagyon szerettem a maga világával, és ebbe rondított bele az irritáló Ketty, aki amint megérkezett, szinte azonnal feltalálta a spanyolviaszt.
  Örülök, hogy egy évszázaddal később születtem, mert nem szimpatizálok a korabeli gondolkodással, a drágalátos acélkisasszonnyal pedig biztosan ki nem állhatnánk egymást.
   A széptevőkről is megvan a véleményem: Miklóst nem értem, Vermes egyszerűen szánalmas, Ketty mellett ő volt a másik, aki az agyamra ment.


    Az első elbeszélés főszereplője Klári, aki tegnap temette el édesapját és maradt egyedül négy fiatalabb testvérével. Ekkor kap házassági ajánlatot a A kis klarinétostól, másnap azonban felbukkan a házban egy régi ismerős, aki a lányt keresi...

  A vasban egy vidéki gyáros életébe pillanthatunk be, ahová Pestről érkezik nevelőnő, akit a direktor úr már régóta ismer.

   A pikolóban pedig egy pikoló álmodozásának lehetünk tanúi.


     A kisregényt szívesen olvastam volna még tovább, mert bár bátran rábiggyeszthetjük a romantikus címkét, nem kell félnünk, hogy átcsap csöpögésbe.
   Klárit az első elbeszélésben most értettem meg, de az akkor sem tetszett, ellenben a másik kettő már sokkal inkább :).

   Miért érdemes elolvasni? Mert Molnár Ferenc olyan gyönyörűen ír:

    " A téli este enyhén borult föléjük. Hó már rég nem esett, mintha bekukkantott volna a világba egy-két napra a tavasz, hogy lehetne-e már jönni. Künn, a kertek közt szinte hiányzott az akác mézes illata, hiányoztak a haldokló fehér virágok a gyalogjáróról."

... és a  történetek is igazán emberiek, nincsenek kicicomázva, nem mesterkéltek, száz évvel ezelőtt mindez, akár velünk is megtörténhetett volna.


   Bár a kihívás teljesítéséhez elég egy kevésbé ismert prózai mű és egy dráma elolvasása, nálam a közeljövőben sorra kerül a Lazi MF sorozatából a másik két kötet is (A csókok éjszakája és A zenélő angyal) is.


Molnár Ferenc: Egy pesti leány története
168 oldal
Lazi Kiadó, 2007
2200 Ft

Megjegyzések

  1. Felvettem kívánságlistára :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, nagyon örülök neki! ;) Ha elolvastad és Neked is tetszeni fog, Bogassal szeretettel várunk a Molnár Ferenc Klubba ;).

      Törlés
  2. Rendben :) Kíváncsi vagyok rá!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerűek a héten

Egy valóban csodálatos Júlia

A legutóbbi megjelenésekor már szemeztem Kertész Erzsébet Jósika Júliáról szóló regényével, de végül csak nemrég került be a gyűjteményembe.
A könyvről csupán annyit tudtam, hogy Podmaniczky Júliának állít emléket, aki nyolc évet várt, hogy feleségül mehessen Jósika Miklós íróhoz, majd az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Brüsszelbe menekültek, ahol Júlia csipkeboltot nyitott.

De ez a regény jóval több ennél. Már az elején teljesen magával ragadott, olyan jó volt elmerülni benne.

A Podmaniczky család az édesapa, Károly halála után költözött aszódi birtokukra. Itt él özvegye és egyben második felesége, Elise asszony öt gyermekükkel (Júlia, Eliza, Frigyes, Ármin és Marie) és a személyzettel.

Édesanyjuk - egy szász miniszer lánya - nagyon szigorú a gyermekeivel, a legfontosabb számára, hogy a külvilág előtt  a tökéletes család látszatát és a lányok feddhetetlenségét mutassa. Júlia immáron évek óta a kor ünnepelt írójának, Jósika Miklósnak jegyese. Az író ugyanis nős, é…

A téli tücsök meséi

Amikor újra esni kezdett a hó, megkerestem ezt a meseregényt, hogy a legmegfelelőbb körülmények között végre megismerkedjem a téli tücsök meséivel.

   A téli tücsök valójában nyári tücsök volt, de amikor a szigetre - ahol élt - megérkezett néhány ember, a tücsök belebújt a terepszínű hátizsák bal zsebébe és így került mostani lakhelyére, a szobába.
   A tücsök mindennap kimászik a hátizsák bal zsebéből - ami gyengülő zsályaillatot áraszt -, felugrik a székre, onnan az asztalra, majd az ablakpárkányra. Kint csak a havas táj látványa fogadja és ekkor bent felfedezi az asztalon álldogáló írógépet. Mindennap felugrik egy-egy billentyűjére, a befűzött papíron megjelenik egy betű, ami a tücsköt egy-egy, a szigeten történt eseményre emlékezteti. Ekkor leugrik az asztalról a székre, onnan a  földre, elsétál a zöld heverőre, felugrik rá, fel és alá kezd sétálgatni és közben emlékezik.

   A meseregényben tizenhat mesét olvashatunk, melyből tizenöt a tücsök egy-egy visszaemlékezése. Megisme…

" Radnaynak lenni feladat, kötelesség"

(...) De itt, itt minden más. Itt nem lehet olyan mélyre ásni, hogy ne forduljon ki a rögök közül egy rég porladó Radnay, de genere Gyana. Uramisten, még ezt is számon tartják! Hogy Árpáddal együtt lépték át a Kárpátokat! Mit mondhat ezek után? Mit, amikor ebben a történetben a Hunyadiak, Báthoryak, Bethlenek meg Bocskaiak mind régi ismerősökként szerepelnek, és olyan Radnayak tetteiről hallhat, akik Rákóczi vagy Kossuth mellett álltak, buktak és haltak? Kész csoda, hogy még mindig van eleven Radnay! Ennyi összeesküvés, véres összecsapás, rokongyilkosság, árulás, merénylet számolatlan hősi halál után. Száműzetés Rodostóban, börtön Bécsben, fogság Kufsteinben, bujdosás török földön... És mégis, mindig akadt olyan sarja a családnak, aki utódokat nemzett, valahogy felnevelte őket, és továbbadta a nevet, meg valami mást is: büszkeséget, elszántságot, erőt, vakmerőséget és tébolyt. És közben végig itt maradtak, ezen a földön. Vagy ha el is távoztak egy időre, mindig hazatértek, ha másként …

A csokoládé sötét oldala

Mióta megláttam néhány hónapja, hogy előbb-utóbb jön a folytatás, tervben volt, a második rész újraolvasása. Elvégre nem árt, ha frissek lesznek az emlékeim. Ráadásul elég régen volt már, amikor három éve a nyári szünetben először került a kezembe.

    Ahogy elkezdtem az olvasást, újra magával ragadott. Azt hiszem, most jobban időzítettem, hiszen az első dátum a regényben október 31. csütörtök.

     Október 31-én ismerkedhetünk meg Zozie de l' Alba-val, aki emberek életét lopja el. Zozie ugyanis árgus szemekkel vizslatja már elhunyt emberek postaládáját, melyeknek egyszerűen elemeli a tartalmát és felbontja, amit bennük talál. Nem is gondolnánk, hogy egy-egy postaláda micsoda kincseket tartogat Zozie számára! Elég neki egy bankszámlakivonat vagy egy számla, és voilà, már meg is van az új neve, az új élet, amit megkaparinthat.
Éppen egyik korábbi személyiségének nyomait igyekszik eltüntetni, amikor útja a Montmartre-ra vezet, ahol megpillant egy kamaszlányt egy chocolaterie e…

¿Le puedo ayudar en algo?

Még a tavasz folyamán fedeztem fel ezt a könyvecskét, mely a spanyol üzleti kommunikáció világával ismerteti meg az olvasót. Rákerestem a kiadó honlapján, ahova néhány oldalt fel is töltöttek belőle, amelyek meggyőztek, így gyorsan meg is rendeltem, mielőtt az Alexandra végleg bezárta volna a bazárt.

A könyv a Langenscheidt Kiadónál megjelent változat magyar átdolgozása.
Az elején megismerjük a spanyol hivatalos levelezés általános tudnivalóit, majd azok kötelező és lehetséges elemeit. Magyarul a levél megnevezését, a feladó adatait, a megszólítást, a tárgyat, a dátumot, a bevezető és a záróformulákat, illetve a köszönési formákat.

Ezt követik az ügyintézés, a szállítás, fizetés, reklamáció, késedelem, a meghatalmazás hasznos kifejezései, majd részletesen kitér a telefonbeszélgetésekre.

Majd következnek a a vendéglátás, csevegés, utazás, autókölcsönzés, jelentkezés/visszaigazolás, meghívás, jegyzőkönyv és egyéb, a titkárságokon (az irodai életben) előforduló hasznos kifejezések, monda…

Vers hétfőn

Rainer Maria Rilke: Spanyol táncosnő Fordította: Kosztolányi Dezső
Akárcsak a most gyujtott kénesgyujtó
vonaglik és sziporkázik fehéren,
majd szétcikáz: - úgy kezdi lázra-bujtó
fényes táncát, közel nézők körében,
forrón, hamar, majd széles tánca ráng.

És azután már csupa-csupa láng.

Hajába kap egyszerre a falánk
fény és ruháját is a tűzbe dobja,
föllángol az égésnek csóvalobja
s belőle mint a kígyó megriadva,
csörögve szisszen két mezítlen karja.

S aztán: kevés is már a tűz neki,
markába fogja, szerteszét veti
uralkodón és nézi: ott a földön
toporzékol, dühöngve és üvöltőn
és nem akar elülni lenn a porba. -
De gőgösen a biztos győzelemtül
mosolygó arca a magasba lendül
és kis, kemény lábával eltiporja.



Mától Adventig főleg olyan költőktől hozok verseket, akik már régen kerültek sorra, illetve, akiket nem, vagy kevésbé ismertem, hogy együtt okosodjunk. Remélem, másnak is sikerül olyan gyöngyszemekre bukkannia köztük, mint nekem, míg összeválogattam őket.

Vers

Bízz magadban! - Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés

Már a megjelenésekor kíváncsi lettem erre a könyvre, de talán jobb is, hogy csak a napokban sikerült elolvasni.

   A fülszövegben is rögtön arról olvashatunk, hányan szenvednek önbizalomhiányban, és bár sokan magabiztosnak tűnnek, valójában az csak a felszín, ami alatt egy rendkívül törékeny és sérülékeny önbecsülés rejtőzik. Az általam már két ismert szerző mellett három újjal is megismerkedtem, és elégedetten csuktam be a kötetet.
Figyelem, hosszú bejegyzés lesz! (Tegnap véletlenül tettem közzé, pedig még volt rajta mit csiszolni.)

Kádár Annamária fejezete nyitja a könyvet, aki a személyes tapasztalatai mellett, idézeteket is megoszt velünk. Megismertet a Johari-ablakkal, ami négy területre osztja a személyiségünket: a nyílt terület vagy az aréna, ahol mindazon képességünk, tulajdonosságunk található, mellyel tisztában vagyunk és a kifelé is megmutatjuk. A rejtett tartományban azon képességeink rejtőznek, melyeket ismerünk, de elrejtünk a környezetünk elöl. A Vak-Én mögött azon …

"Ha divatos akarsz lenni, elegendő meztelenkedned..."

A megtévesztő címmel ellentétben a Magánélet sorozat második kötetéről lesz szó, mely a Napóleon korabeli emberek mindennapjaiba kalauzol bennünket.

Ez a kötet is négy nagy témakört ölel fel, melyekben alaposan megismerhetjük a 19. századi franciák életét. Mindazt, ami a történelem tankönyvekből kimaradt.

A Család és erkölcs fejezetben rögtön megtudjuk, hogy az 1804-ben hatályba lépet Code civilben (azaz polgári törvénykönyvben) rögzítették, hogy a nő nem egyenlő a férfival. Már ezt a részt olvasva örültem, hogy nem abba a korba születtem, ugyanis a nők jogai szinte a nullával voltak egyenlőek. Nem is beszélve arról, hogy még ostobáknak is tartották őket!

A szokásoknak megfelelően a szülők választottak megfelelő párt a gyerekeiknek, mondván a szerelem úgyis elmúlik, az anyagi biztonság jóval fontosabb alapon.
Ám már ekkoriban is léteztek házassági hirdetések a lapokban, melyek szövege szinte megegyezett azokkal, melyeket ma is olvashatunk. Sőt, létezett a Világi Iroda is, ahol egy ház…

Joanne Harris: Egész évben karácsony - első benyomások

Sokakhoz hasonlóan én is megörültem, amikor egy hónapja megláttam ezt a kötetet az előrendelések között, és egy kisebb gondolkodási idő után a virtuális kosaramban landolt, majd csak várni kellett a megjelenésre és a kiszállításra. Volt is örömködés, amikor megérkezett vele a futár, aztán jött a feketeleves megvilágosodás:
ebbena kötetben véletlenül sem a Karácsony köti össze a novellákat, de nem ám! Úgyhogy Kedves Olvasó/Leendő Vásárló, ha úgy gondolta eddig, jó lesz karácsonyi alapozásnak, nagyot tévedett!
A könyv ugyanis az írónő A Cat, a Hat and a Piece of String (Egy macska, egy kalap és egy darab/kevés madzag) c. kötetének fordítása, melynek címében sehol sem szerepel a Karácsony szó. És az eredeti borító sem éppen karácsonyi hangulatot áraszt:

 Ulpius-ház, 2013                               Corbis, 2012      348 oldal                                          288 oldal
  Viszont az Ulpius sem hülye, ha már valaki nem harap az erotikus gyöngyszemekre, majd fog egy karácsonyi köt…

Szederbor

Annak idején azt írtam erről a regényről, hogy nem tetszett annyira, mint az addig olvasottak Joanne Harristől, de egyszer újraolvasom majd. Mivel az elmúlt hetekben  valaki mindig kereste a regényt, így elhatároztam, hogy beváltom az ígéretemet és újra elővettem a Szederbort.

    Jay Mackintosh évekkel ezelőtt gyerekkori élményeit felhasználva írta meg Földialma Joe c. regényét, mellyel egycsapásra híres lett. Rajongói azóta is várják az új könyvét, de ő álnéven sci-fikkel örvendezteti meg az olvasókat, ami bár anyagi jólétet jelent a számára, tudja, hogy nem ebben a műfajban érzi otthon magát.

   Öt éve él a barátnőjével, Kerry-vel egy londoni lakásban, aki egy esetleges új regény sikerének reményében eltűri minden szeszélyét. De egy márciusi napon, egy, a postával érkezett ingatlanhirdetés mindent megváltoztat: Jay megpillant egy franciaországi kis házat, éppen olyat, amilyenről a Földialma Joe-t ihlető egykori öreg bányász, Joe mesélt neki annak idején. Azonnal dönt: ez a ház…