2011. január 31., hétfő

Giotto-tól Veronese-ig

"A középkori művészet a klasszikus motívumokat keresztény témákhoz alkalmazta, az ókori témák ezzel szemben korabeli, középkori köntösben jelentek meg. A klasszikus forma- és témaválasztás a reneszánszban talált ismét egymásra, amikor az ókori témák antik formanyelven fogalmazódtak meg. Ugyanakkor a klasszikus témák és motívumok újbóli találkozása nem egyszerűen múltba fordulást jelentett. A változó ízlés új formavilágot igényelt, amely stílusában és ikonográfiájában mind az ókoritól, mind a középkoritól különbözött, noha mindkettőhöz kötődött. Ez tehát a reneszánsz művészet valódi jelentése és szerepe."


    Ígéretemhez híven, idén előtérbe kerülnek a művészettel kapcsolatos könyvek is. Rögtön az első, a reneszánsz kor 20 képét hivatott bemutatni. A könyv szerzője a Sussexi Egyetemen tanít, így biztosak lehetünk abban, hogy pontos információk birtokába jutunk, ha kezünkbe vesszük ezt a gyönyörűséget, ami tipikusan azok közé a könyvek közé sorolható, amit még nagyobb odafigyeléssel lapozgat az ember. Természetesen a 20 kép kiválasztása szubjektív alapon történt, azonban 20 olyan festőtől (és nemcsak itáliaitól), akik valóban meghatározó alakjai voltak a reneszánsznak, és hatásuk később is rányomta bélyegét a művészetre. 

    Minden kép 6-6 oldalnyi terjedelmet kapott, az első oldalakon röviden megismerkedhetünk a festő életével és az adott mű keletkezésével, ill. az oldalak alján egy időszalag jelzi a festő és műve fontosabb eseményeit (pl.: néhány adat a festő életéből, a kép keletkezési ideje, restaurálása). Külön kiemelem és nagyon jó ötletnek tartom, hogy nem a szokásos a x b méret van megemlítve a festmény mellett, hanem egy kisebb ábra szemléltei a kép méretét, ami pontosan olyan alakú, mint a mű. Ez így kicsit furán hangzik, de pl.: ha az adott mű (mint az Athéni iskola pl.) félkör alakú, akkor egy félkör szerepel ott, amelyben egy-egy érdekesség is szerepet kapott.
     A következő oldalon immár nagyban láthatjuk a művet és következik az elemzése, a festő által használt színek szemléltetése egy paletta segítségével. Amint az a borítón is látható, az oldalak "lyukasak", pontosabban kis ablakok találhatók rajtuk. Nem kell megijedni, nem a papírral akartak így spórolni, hanem a szerző ezzel hívja fel a figyelmünket az adott kép egy-egy jellegzetességére. Főleg olyanokra, amelyek fölött valószínűleg egyszerű szemlélőként elsiklanánk.

   Végezetül néhány képpel zárom ízelítőül a könyvből a bejegyzésem és ajánlom minden művészetkedvelő és művészet iránt érdeklődő figyelmébe. 
Raffaello: Athéni iskola
Giorgione: A vihar
Jan van Eyck: Az Arnolfini házaspár


Jeannie Labno: A Reneszánsz
Fordította: Béresi Csilla
128 oldal
2975 Ft
Képek: Google.hu

2011. január 29., szombat

"Át kell adnunk magunkat a zenének."

  "Még amikor a faluban lakott, néha addig rohant, míg levegő után kapkodva, szédelegve, hétrét görnyedt, hogy aztán kiegyenesedve figyelje, hogy tér vissza eredeti helyzetébe a látóhatár. Vivaldival befejezni egy darabot pontosan ugyanilyen volt. Azokban a pillanatokban a csend tökéletes volt - teljesen más, mint a Pietà kierőszakolt csendje, mely inkább azt fejezte ki, mi az, ami tilos, ahelyett, hogy betekintést nyújtott volna abba, ami lehetséges."


A korabeli Pietà (Forrás: Wikipedia)
    1695-ben a velencei Ospedale della Pietà lépcsőjén két kislányt találnak, a hároméves Maddalenát és a néhány hónapos Chiarettát. Édesanyjuk egy levelet is tett a gyermekek mellé a neveikkel és némi pénzzel, ami biztosítja a lányok az intézetben való elhelyezését. A kislányok vidékre kerülnek egy családhoz, néhány évvel később ismét a híres leánynevelő intézetben találják magukat. Ekkor hat- és háromévesek, nehezen illeszkednek be a szigorú szabályok közé. Hamarosan kiderül, hogy a lányok páratlan zenei tehetséggel bírnak: Chiaretta gyönyörűen énekel, míg Maddalena számos próbálkozás után affinitást mutat a hegedülés iránt. Azonban a Pietà falain belül sem egyszerű az előrejutás, évekbe telik, míg a lányok tehetségét valóban elismerik a szigorú nevelők is. Ebben nagy szerepe van Antonio Vivaldinak, aki felismeri Maddalena tehetségét. Azonban a felszentelt papból zeneszerzővé avanzsált pap módszereit nem mindig nézik jó szemmel.

   A két lány személyisége teljesen eltérő: a visszahúzódó, csendes Maddalena csak hegedülni szeretne, míg húgát teljesen elbűvöli a világ élet, legalábbis azon része, amit megismerhet belőle. Az intézet kórusa ugyanis a vasárnapi templomi fellépés mellett olykor velencei patríciuscsaládok házaiba is meghívást kap.
A szigorú falakon belül a felcseperedő növendékek előtt két út áll: vagy zárdába vonulnak vagy férjhez mennek, amennyiben megfelelő kérő akad a számukra. Hogy a lányok élete hogyan alakul tovább, azt nem szeretném elárulni, de még sokáig nyomon követhetjük az életüket.

   Igazából kb.: a regény felétől szerettem meg igazán a történetet, de megnyugtatok mindenkit, hogy előtte sem unalmas :). Nagyon tetszett a korabeli Velence életének bemutatása és főleg, hogy ezt a világtól elzárt lányok szemein keresztül ismerhetjük meg mi is. Mindkét lányt nagyon megszerettem, teljesen eltérő a személyiségük, de éppen ezért szerethetőek és bármi is történjen velük, mindig összetartanak.

Antonio Vivaldi (1678-1741)

   Az írónő a regény végén egy kisebb fejezetben említést tesz a megváltoztatott adatokról, amelyekre a történet folyamatossága miatt került sor. Mindezzel nincs is semmi gond. Ellenben a fordítással kapcsolatban lenne néhány észrevételem: nagyon sok könyvben találkoztam már azzal a szarvashibával, hogy folyamatosan Olaszországot emlegetnek. Nyilván, mert az angolban kizárólag az Italy létezik az ország megnevezésére, azonban köztudott, hogy az egységes Olaszország csak 1861-ben jött létre, addig városállamokból állt és Itália néven illik emlegetni. Mivel a regény utolsó fejezete 1730-1732-ben ér véget, így még 130 év választ el az egységesítéstől. Tessék erre figyelni! A másik problémám, amit csak egy olasz nyelvet tanultnak szúr szemet, de annál nagyobbat: a könyvhöz tartozik egy szójegyzék, ami a latin nyelvű énekek, imádságok sorait, ill. a különböző olasz nyelvű és zenei kifejezéseket hivatott megmagyarázni, amit nagyon jó ötletnek tartok, mert igazán hasznos olvasás közben. DE: ha a szójegyzékben pontosan szerepel az adott olasz főnév egyes és többes száma, a regény bizonyos lapjain miért kell az eleve olasz többes számot magyarosan is többes számba tenni???
Példa: az intézet tanárát olaszul maestra-nak hívják, a többes száma maestre. A regényben pedig nem egyszer szerepel a maestrek kifejezés. Jaj! Ez pontosan ugyanolyan, mint amikor az olasz válogatottat kommentátorok Azzuri-knak nevezik, ez kb.: olyan, mint magyarul a bestiákok.  Ráadásul a többes számban használt főnév mellé sokszor E/3. személyű ige kerül! Na, itt tényleg égnek állt a hajam. Máskor pedig meglepődtem, hogy helyes volt az alany és az állítmány személyének egyeztetése. Igen, jöhetnek a kövek, de akkor is nekem van igazam és ezeket még az is észreveszi, aki most kezdte az olaszt. Ha pedig az eredeti angol szövegben is így volt, akkor az írónőnek illett volna egy olasztanárral konzultálni a kiadás előtt.
Mindez a könyv értékéből nem von le, de az ilyenekre illene odafigyelni és csak csendben jegyeztem meg. Tudom, hogy nem egyszerű fordítani.

Canaletto: A Bucentoro visszatérése Mennybemenetel napján (a kép a könyv hátsó borítóján szerepel)
   De hogy ne csak kukacoskodjak: amit nem tudtam: Vivaldi A négy évszakhoz egy-egy szonettet írt és ezekhez született a jól ismert zene.

A TAVASZ (La primavera)

Itt a tavasz már, ünnepre kelve
kedves szellőcskék puhán lengedeznek,
fecskék köszöntik vígan énekelve,
források ifjan, gyorsan csergedeznek.

Fekete felhők meg-megrengedeznek,
kék égre zordul rá-rátérdepelve,
villám hasít - és meg-megrepedeznek,
a fecskéknek megjő friss zenére kedve.

Míg elmeséli százszor, merre, hol jár,
szellő a rétnek, fújdogál a fákra,
jobbján ebével szendereg a bojtár,

majd sípjába fúj, s édes muzsikákra
nimfákkal táncol - s rájuk borul ott már
tündöklő Tavasz szerelmetes sátra.


A NYÁR (L'estate)

Kemény a Nap, suhog a fényes ostor,
Tikkad a nyáj, az ember, ég a cserje,
csak a kakukk szól újra-újra olykor,
s felelget néki, visszabúg a gerle.

Még lágy a szellő, ám a tájban ott forr
a vad vihar már, jő, hogy leteperje,
riad a bojtár, lila már a dombsor:
kerekedik már: egyszeribe' ver le

szanaszét mindent, fut a bojtár, baj van!
nyilall a villám, nagy a dörgés, rához
legyet, dongót is, rettenetes rajban.

Sejtette ő ezt: Fergeteg kiáltoz -
és a jégeső, a kopogós morajban,
mint fürge hóhér, úgy csap a kalászhoz.


AZ ŐSZ (L'autunno)

Paraszt ünnepli tánccal, cimbalommal
vidám szüretjét - és nyakalva cifra
kedvébe' Bacchus kelyhét, bizalommal
ki-ki magát már asztal alá issza.

Áll a szüret még, dallal, vigalommal,
kedves az ég is, barátságos, tiszta -
majd a vad nyárnak ki-ki nyugalommal
álom-adóját adogatja vissza.

De a vadász kél, kerekedik reggel,
megfújja kürtjét, kutyáit hivatja -
fut a vad, szorítsd, rajta, ne ereszd el!

S a nagy lármától végre megriadva
- el is találták, űzik is sereggel! -
lankad a vad már, páráját kiadja.


A TÉL (L'inverno)

Küszködni, fázva, csikorgó havakkal,
csikaró, fájó, rettenetes szélben,
topogni sűrűn, meg ne fagyj a télben,
jeges világban, vicsorgó fogakkal.

Húzódni tűzhöz, terített, víg asztal
mellé, míg ott künn csak úgy szakad, délben -
majd síkos úton, jaj, elesőfélben
továbbhaladni, mindig egy arasszal:

vigyázz, megcsúszol! Lábad nem szaladhat:
No, kelj fel, indulj - hanem aztán jó kis
roppanás: jég volt, beszakadt alattad!

Sirokkó, bóra, ezerféle kófic
rohama csap rád zúgó szél-hadaknak -
ilyen a tél hát, de van benne jó is...


(Rónai Mihály fordítása) (forrás)


Laurel Corona: A négy évszak - Vivaldi Velencéje
Fordította: Balázs Laura
456 oldal
Tericum Kiadó, 2010
3570 Ft
Képek: Google.hu

2011. január 23., vasárnap

Álljon meg a nászmenet!


"- Ej, ne legyen kishitű. Lássa, én is szenvedek, én is csalódtam az életben, éppen csak úgy, az a vihar tépáz engemet is, amely magát, de mindig azt gondolom, hogy még jobban is csalódhattam volna. Nos, a méltóságos gróf úr is csalódhatott volna még jobban."


    Ezennel én is hivatalosan hozzákezdtem a Várólistám csökkentéséhez. Inkább nem is árulom el, mióta várt rám a regény a polcon.

   A regény ötletét egy reformkori eset adta, amiről Mikszáth rögtön az elején meg is jegyzi, ő az események krónikása, azaz minden úgy történt, ahogy azt leírja.

     Az 1810-es években két diák, Buttler János és Bernáth Zsigmond zöldcsütörtökön (Nagycsütörtökön) a sárospataki kollégiumból hazaindul Bornócra Bernáthékhoz. Útközben megállnak Olaszröszkén a korcsmárosnál, azonban amikor a faluban élő Dőry báró hírét veszi a jurátusok jöttének, rögtön magához hívja meg őket, amit ők el is fogadnak. A lelkes fogadtatás után a diákok továbbindulnak, de ígéretet tesznek Dőrynek, hogy visszafelé is betérnek hozzá.

   Buttler a  Bernáthék szomszédjában lakó Horváth család legkisebb lányába szeretett bele, immáron öt éve, akit az apja a széltől is véd. A visszaindulás előtt a gróf összeszedi minden bátorságát és megkéri a lány kezét annak szigorú apjától. Az engedélyt meg is kapja, így boldogan indulnak haza és ismét betérnek Dőryék, ahol nem várt bonyodalommal találják szembe magukat...
Még annyit árulnék el, hogy szereplőink életét további éveken át követhetjük nyomon és szinte az egész országot bejárják közben.


  Szeretem Mikszáth humorát, most sem kellett benne csalódnom, hiszen a regény szinte minden oldalát áthatja az irónia. De a lezárás most nem tetszett. Minden szál lezárul, minden esemény végére pont kerül, de bevallom, nem erre számítottam. Persze ez nem tart vissza attól, hogy mást is (újra)olvassak az írótól.


   A regényből 1951-ben Keleti Márton rendezésében és többek között Benkő Gyula, Temessy Hédi és Gábor Miklós főszereplésével film is készült, 1984-ben pedig Zsurzs Éva készített négyrészes tévésorozatot Benkő Péter, Mikó István, Bessenyei Ferenc, Kubik Anna és Ivancsics Ilona főszereplésével.


Mikszáth Kálmán: Különös házasság 
Editorg Klasszikusok
325 oldal
Editorg Kiadó, 1994

A könyv egyébként más kiadók gondozásában ma is kapható.
Aki szeret gépen olvasni, elolvashatja a MEK-en.

2011. január 17., hétfő

Kiszemeltek (2011. január)











Elég régen írtam könyvújdonságokról, úgyhogy ezennel igyekszem pótolni az elmaradásomat. Szigorúan szubjektíven válogattam a mostanában  megjelenő könyvek között. Az eddig csendes könyvpiac ismét mozgásba lendült, úgyhogy reszkethetnek a malacperselyek! Még szerencse, hogy nekem nincs :P.


Rögtön itt van a napokban megjelenő A király beszéde c. könyv, amelynek filmadaptációja február 3-án kerül a hazai mozikba. Mellesleg a tegnapi Golden Globe díjátadón Colin Firth a filmben nyújtott alakításáért megkapta A legjobb férfi alakításért járó díjat.

Fülszöveg:
"A 20. század első évtizedeiben valaki megmentette a brit királyi családot – nem a miniszterelnök és nem is a canterburyi érsek, hanem egy Lionel Logue nevű, szinte ismeretlen, autodidakta beszédtanár, akit a harmincas években az egyik újság elhíresült cikke úgy nevezett, hogy „a sarlatán, aki megmentett egy királyt”.

Logue nem született brit arisztokratának, de még csak angolnak sem – tősgyökeres ausztrál közember volt. Mégis ennek a barátságos társasági embernek sikerült minden külső segítség nélkül az egyik legnagyszerűbb brit királyt faragnia az ideges, kevés beszédű yorki hercegből, miután annak fivére, VIII. Edward 1936-ban leköszönt a trónról, mert beleszeretett Mrs. Simpsonba.

Lionel Logue és a leendő VI. György király nem mindennapi kapcsolatának mindeddig ismeretlen történetét Logue unokája írta meg, kizárólag nagyapja, Lionel naplójegyzetei és archív dokumentumok alapján. Rendkívüli megvilágításban tárul elénk a két férfi meghitt barátsága és az a kulcsszerep, melyet a király felesége, a néhai anyakirálynő, Erzsébet királyné játszott kettejük összeboronálásában, aminek az volt a célja, hogy megmentse férje hírnevét és trónját.

A király beszéde – Hogyan mentette meg egyetlen ember a brit monarchiát megdöbbentő bepillantást enged egy privát világba. Soha ilyen személyes képet nem rajzoltak még a brit monarchiáról – annak legmélyebb válsága idején – egy ausztrál közember szemszögéből nézve, aki büszke volt rá, hogy szolgálhatja – és megmentheti – királyát."

A könyv adatai:
Mark Logue - Peter Conradi: A király beszéde
272 oldal
Gabo Kiadó, 2011
3490 Ft
A Bookline szerint január 25-től kapható. 
Ezek szerint kétféle borítóval is kapható.

 
A film előzetese:





Folytatódik a Francia história is, mégpedig a 4. kötettel, ami állítólag holnap kerül a boltok polcaira:

Fülszöveg:
"A XVI. századi Franciaországot, a hugenották viharos, vérzivataros századát felelevenítő, nagyszabású; tizenhárom kötetes regényfolyam negyedik kötete a francia történelem tizenhat esztendejét beszéli el, az iszonyatos és gyalázatos Szent Bertalan-éjszakától 1588-ig, az utolsó Valois-király, III. Henrik időleges diadaláig, amelyben oroszlánrésze van a regénysorozat főhősének, a mindenféle korabeli erényekkel ékes, vállalkozó szellemű, kalandvágyó nemesifjúnak, a szebbik nem nagy tisztelőjének, Pierre de Sioracnak. Az ifjú ugyanis a IX. Károly halála után trónra kerülő Henrik; e művelt és intelligens, ám romlott és határozatlan jellemű király szolgálatába szegődik: orvosa és titkos "ágense" lesz. Kettős szerepében felbecsülhetetlen értékű szolgálatokat tesz Henriknek, aki sokáig habozik a Navarrai Henrik támogatta protestánsok, a hugenották és a Guise-hercegek vezette Katolikus Liga, az ultrák között, igyekezve megszerezni mindkét tábor támogatását. Aztán egy napon a Guise-ek csúnyán megsértik. Henrik ekkor elhagyja a Guise fivérek pártján álló Párizst és Blois-ban összehívja a rendi országgyűlést, ahol olyan események történnek majd, amelyek gyökeresen megváltoztatják Franciaország sorsát. És hősünkét is, akinek e becsvágyó, a hatalomért mindenre kész király oldalán jóban-rosszban egyaránt része van, pikáns szerelmi kalandokban éppúgy, mint országok-népek életét befolyásoló világpolitikai döntésekben."


Robert Merle: Íme, a király!
664 oldal
Európa Kiadó, 2011
3700 Ft

Az ötödik rész, a Szenvedélyes szeretet februárban várható :).


Tavaly nyáron jutott el hozzám a 10+1 könyv, amit el kell olvasnod c. játék, amit Meseanyutól kaptam, és ő ajánlotta Gerald Durrell könyvét. Ez is azok egyike, amiket sehol sem lehetett kapni, úgyhogy az Európa Kiadó valószínűleg meghallotta sóhajainkat és az ígéret szerint február 8-án már megkaparinthatjuk az új kiadást.
Fülszöveg:
"Mit lehet tenni, ha Angliában mindig esik az eső, köd van, mindenki náthás, és Margo pattanásai nemhogy elmúlnának, hanem egyre sokasodnak?... A megoldás: át kell költözni melegebb ég alá, pontosabban a görög szigetvilág paradicsomi fészkébe: Korfura. A nem is kissé excentrikus Durrell család tagjai - a gondterhelt konyhaművész mama, és gyermekei: a kiterjedt baráti körrel rendelkező és rosszkedvű író, Larry, a fegyvergyűjtő- és szakértő Leslie, a szerelmes hajlandóságú Margo, végül pedig - de nem utoljára! - minden rendű és rangú élőlény szenvedélyes barátja: Gerry - mind megtalálják a hajlamaiknak legjobban megfelelő éghajlatot és elfoglaltságot ezen a gyönyörű szigeten, ahol csodával határos módon mindig sikerül emberi és nem emberi állatseregletüket újabb, egyre érdekesebb példányokkal gyarapítani...

Gerald Durrellt régen szívébe zárta a magyar közönség. Állati és emberi csudabogarainak ez az immár klasszikus foglalata, a Családom és egyéb állatfajták, ezúttal új köntösben, Réber László illusztrációival kerül az olvasó kezébe."


Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
344 oldal
Európa Kiadó, 2011
2500 Ft

2011. január 16., vasárnap

"A gyilkos jól szórakozik."


"A reggel igazolta Giles balsejtelmeit. Kint öt láb magasnyira tornyosult a hó, eltorlaszolta az ajtókat és az ablakokat is. Még mindig havazott. A világ fehér volt, csendes és - valami megmagyarázhatatlan módon - fenyegető."


  Molly és Giles Davis fiatal házasok, akik nemrégiben egy viktoriánus házat örököltek az Isten háta mögött. Eleinte el akarták adni, ugyanis a ház két mérföldnyire van mindentől. Végül úgy döntöttek, maradnak és vendégházat üzemeltetnek benne.
Mivel a ház teljesen bútorozott és az elhunyt nagynéninek hála minden szükségest megtalálnak benne, ami kellhet, így hirdetéseket adnak fel. Rögtön három vendég is bejelentkezik.

     Egy hideg téli napon, éppen rádiót hallgatnak, amikor a hírekben egy Londonban történt gyilkosságról értesülnek. Egy idős nőt megfojtottak, a gyanúsított- aki a lépcsőházban felfelé menet a Három vak egér c. gyerekdalt dúdolta - személyleírása azonban bárkire ráillene.


   Meg is érkezik az első vendég, a fiatal Christopher Wren, másnap pedig Mrs. Boyle és Metcalf őrnagy, majd az éjszaka közepén betoppan Mr. Paravicini. egyik vendég sem mondható átlagosnak: Christopher kíváncsi és finoman szólva is hóbortos, Mrs. Boyle a kákán is csomót keres, az őrnagy titokzatos, míg Mr. Paravicini előszeretettel vizslatja Molly-t.A havazás tovább folytatódik, így vendégeket és a vendéglátókat teljesen elzárja a külvilágtól. Hirtelen telefonon értesítik a házaspárt arról, hogy a londoni gyilkosság helyszínéről menekülő elkövető véletlenül egy noteszt hagyott hátra, amelyben a gyilkosság és a vendégház címe szerepelt, ezért az egyik helybeli Trotter őrmestert küldik a fogadóba, aki hamarosan meg is jelenik és kezdetét veszi a nyomozás és a rettegés. A gyilkos ugyanis a házban van és jól szórakozik, ahogy Trotter őrmester fogalmaz. De vajon ki lehet közülük?

    A könyv rövidsége miatt egyhuzamban is elolvasható, nekem kb.: két órámba került. Bár már előtte belehallgattam a hangoskönyvbe, amiből szerencsére egyetlen mondatot sem hagytak ki. Agatha Christie most is -szerintem - hatalmas csavart tartogat a végére :). Az angol gyerekdalokról pedig kiderül, hogy akad köztük is  ugyanolyan kevésbé gyerekbarát, mint a magyarok között.

   A kisregény színpadi változatát a mai napig nagy sikerrel játsszák.


Három vak egér
Nézd csak, hogy szalad!
Nézd csak, hogy szalad!
Futottak a gazdasszonyka után,
Levágta késsel a farkukat, ám.
Ilyet nem pipáltál még soha tán, 
Mint a
három vak egér.



Agatha Christie: Három vak egér
Fordította: Molnár Gabriella
132 oldal, Európa Kiadó, 2006
1800 Ft
Hangoskönyv Csankó Zoltán előadásában
165 perc, Kossuth Kiadó
2990 Ft


2011. január 15., szombat

A bambanő


"Így aztán Ramona önfeledten sétálgatott a pávákkal a kerti ösvényen, amelyet húsz kerti szolga igazgatott nagy műgonddal mértani pontosságúra. A fű zöld volt: zsenge és friss, akár a harmat. Hosszan megőrizte Ramona lábnyomát, ahogy továbbhaladt. Valaki látta is, hogy Ovidio Gondulfo, a főkertész térdre ereszkedett az akácsétányon, és vágyakozva nyalogatta Ramona lába nyomát, miután a lány kellemesebbnek találta egy másik férfi ágyát az övénél."


   Rögtön az idézetből kiderül, hogy különleges nővel állunk szemben. Ráadásul nem is akármilyennel. A regény hősnője a 19 éves Ramona, aki az egyik itáliai signora szobalánya a múlt század elején. Édesanyja gyermekkorában elhagyta, apácák nevelték, majd 12 évesen vette mostani úrnője a szárnyai alá.Azzal viszont nem számolt, hogy hamarosan minden környékbeli férfi Ramonat akarja, ugyanis olyan különleges illattal rendelkezik, amely rögtön megbabonázza az erősebbik nemet. Ramona azonban válogatós, nem mindenki kaphatja meg, elvégre ő a házon belül dolgozik, így lenézi a házon kívüli szolgálókat, azonban akadnak kivételek is. Hogy hogy néz ki ez a nem mindennapi nő?

   "Ramona albínó volt. Dundi testét egyetlen pigment sem színezte. A haja olyan fehér volt, akár a galambok a signora díszesen faragott galambdúcában. Sohasem fonta be, így aztán fakó keretként szegélyezte az arcát.
   Bőre rikító rózsaszínben pompázott. Az alatta futó vér festette ilyenre. Halálsápadt, holdszerű arca csúf kontrasztot adott fehér hajához.
  szempillája hosszú és fehér volt. A fehércselédek közül néhányan szívesen hasonlították a konyhakert mögötti ólakban tenyésző sertésekhez. Ramona szeme volt teste legszínesebb pontja. Ugyancsak rózsaszínben pompázott, akárcsak a cilinderből előhúzott vagy mesekönyvekben szereplő angóranyulak."

 Természetesen a környékbeli nők célpontjává válik, hiszen egyetlen férj, fiúgyerek, de még a plébános és a signor sem lehet biztonságban, ha Ramona megjelenik a színen. Természetesen önmagát gyönyörű, tökéletes nőnek tartja, amivel a fenti idézetnek köszönhetően egyetérthetünk :P. 

  Mivel a bőre könnyen leég, így esténként sétálgat a kertben, miközben férfifalka lohol mögötte. Azonban van valaki, aki ellenáll neki. Mondanom sem kell, ezen rögtön felháborodik és hamarosan az eddig állhatatos méhész feleségeként találja magát. Azonban házasságkötésük másnapján szó szerint élete szerelmébe botlik, ami újabb bonyodalmak indít el az életében...

  Többet nem szeretnék elárulni, hiszen sejthető, hogy hősnőnk még számos különös kalandba keveredik :).
  Már az első lap elolvasása után fülig ért a szám és ez így maradt a regény végéig. Ramona egy ostoba, beképzelt és naiv nő, aki csak a saját érdekeivel törődik, céljai eléréséhez pedig kezében van a tökéletes fegyver: ellenállhatatlan illata.


  Ramona mellett ne feledkezzünk meg a többi szereplőről sem, hiszen ők is ugyanolyan kicsinyesek, irigyek és buták, mint hősnőnk. Ramona abszurdabbnál abszurdabb helyzetekbe keveredik és keveri a rajongóit is, akik szintén nem hétköznapi emberek. 

 A befejezés számomra nem várt csavarral zárul, ami még inkább igazolja a szereplők, de főleg Ramona butaságát.
Rosszkedv ellen pedig garantáltan az egyik legjobb gyógyszer, ezt a könyvet biztosan nem lehet pókerarccal olvasni.


Lily Prior: Nektár
Fordította: Stefanovits Péter
272 oldal
Tericum Kiadó, 2010
3170 Ft

2011. január 14., péntek

Háborús hétvége


" - Aki hívő, annak soha semmi se nyilvánvaló. - Nyomban hozzáfűzte: 
- De nemcsak a háború képtelenség. Embert ölni minden esetben képtelenség.
- Miért?
- A természet maga vállalkozik rá. Aljasság segíteni neki.
- Értem.
- De voltaképpen még csak nem is ezért - mondta Maillat. - Embert ölni voltaképpen azért képtelenség, mert örökké elölről kell kezdeni. Ezért nem győz soha senki a háborúban sem. Régebben azt hittem, hogy a szó szoros értelmében azt lehet győztesnek nevezni, aki, legyen bármelyik táborban is, túléli a háborút. De még ez se igaz. Aki túléli a háborút, az is vesztes.
- Azért 18-ban mégiscsak mi győztünk.
- Láthatod, mennyire nem, hisz elölről kellett kezdeni. - Kisvártatva hozzáfűzte: - Ugyanez történik azzal is, aki embert öl. Nem tehet egyebet, folytatnia. kell." 


    A rendszeresen erre járók/tévedők már korábban felfigyelhettek arra, hogy már decemberben elkezdtem olvasni a könyvet. Akkor félretettem, így a héten ismét nekikezdtem. Nem kell megijedni, a jegelés oka nem az volt, hogy unalmas lenne.

   Tehát, ismét a kezembe vettem a regényt, ami két háborús nap története. Maillat, a kb.: harmincas éveiben járó katona és társainak története ez. 1940 júniusának első napjaiban járunk, amikor angol és francia katonák várnak Dunkerque-nél sorsukra. Az angolok számára csónakokat indítanak, azonban a franciák számára semmi sem biztos, a németek pedig egyre közelebb kerülnek.

    Maillat és társai, Alexandre, a "tyúkanyó"; Pierson, a pap és Dhéry egy szanatórium mellett egy "lakókocsiban" vár. Közben megkezdődik a terület bombázása, négyőjük közül pedig Maillat a környéken cselleng egy esetleges menekülés (behajózás) érdekében. Útjai során behajózásra váró katonákkal, elhagyott emberekkel találkozik és folyamatosan szembesül a háború borzalmaival.


   Merle - aki maga is részt vett a harcokban - hitelesen mutatja be a sorsukat, lelki vívódásaikat, bár tény, hogy Maillat a regény igazi főszereplője. Mindannyian a túlélésért küzdenek, igyekeznek megőrizni jókedvüket, foylamatosan ugratják egymást, de nem tudják, a következő pillanatban mi vár rájuk. A regény minden szereplőjére másként hat a háború. Maillat már felismerte, hogy az egész öldöklésnek semmi értelme, mégis, ha úgy adódik, ő is megteszi. Dhéry-t a milliói éltetik, Alexandre a családjához szeretne visszatérni, Pierson pedig Istenben bízik. 

   A háború értelmetlenségét, szenvedéseit, az emberekre gyakorolt hatását tökéletesen bemutató regény a letehetetlen könyvek kategóriájába tartozik, nagyon gyorsan olvasható, a cselekmény teljesen magával ragadott. Jó volt Merle-t erről az oldaláról is megismerni. 

A könyvből Jean-Paul Belmondo főszereplésével 1964-ben film is készült.



Robert Merle :Két nap az élet
Fordította: Gera György
278 oldal
Európa Kiadó, 2006
2300 Ft 
A kiadó tavaly ismét megjelentette, az új kiadás 2800 Ft-ba kerül.  
Kép: Google.hu 

2011. január 13., csütörtök

Elfeledett gyöngyszemek


A kampányolás előtt és közben került szóba köztünk néhány Molytársammal, hogy rengeteg olyan könyv van, amit régóta sehol sem lehet kapni, miközben folyamatosan kerülnek a boltok polcaira az újabbnál újabb könyvek. Nem is lenne ezzel semmi baj, de sajnos közben a korábban kiadott könyveikről megfeledkeznek. Melyikünkkel történt még meg, hogy bement a könyvesboltba és amit keresett, nem találta. Hiába kérdezte meg az eladótól, hogy valahol nincs-e belőle más boltjukba, de a legtöbbször nem tudtak segíteni. Érdekes, mi minden befolyásolja a boltok kínálatát.

Tavasszal 3 különböző boltban vettem 3 könyvet Mario Vargas Llosa-tól, aki után, míg ősszel meg nem kapta a Nobel-díjat, szinte senki sem érdeklődött. A boltok kirakataiba kikerültek a regényei, amelyek addig csak a polcokon porosodtak, aztán nem sokkal később azok is eltűntek.

Mónika említette Alessandro Baricco Tengeróceán c. könyvét, amit szintél sehol sem lehet kapni.És a lista itt még nem ér véget, mert sokan vagyunk, akik azonnal legalább egy olyan könyv címét rávágnák, ami a kívánságlistájukon szerepel és a mai napig sehol sem tudták beszerezni.

Megértem, hogy inkább azon könyveket részesítik előnyben a kiadók, amelyeket biztosan nagy példányszámban el lehet adni, amelyekről beszélnek az emberek, megbotránkoztatja őket (mert tudjuk, hogy a negatív reklám is reklám), a csapból is azok folynak és garantáltan sokáig szerepelnek majd az eladási listák előkelő helyein. Ez szép és jó is, de vannak olyan elvetemültek, akik nemcsak ezekre a könyvekre vágynak.
Az ő igényeiket is figyelembe kellene venni, mert sosem tudhatjuk, hány gyöngyszem bujkál ezeken a listákon, amelyekért az elvetemültek biztosan megrohamoznák a könyvesboltokat.
Egy kis ízelítő: 


2011. január 10., hétfő

Kampány A méhek titkos élete újrakiadásáért




Kedves Olvasó, Látogató! 

Egy nagy szívességet szeretnék kérni: ezennel kampányt hirdetek itt és a Molyon  Sue Monk Kidd a méhek titkos élete c. könyv újrakiadásáért. Sajnos, érthető okok miatt még én sem olvastam a könyvet, de a kedves Molytársak olyan sok szépet írtak róla, hogy felkerült a kívánságlistámra.
Írtam a Tericum Kiadónak, és azt a választ kaptam, ha 1500 embert sikerül összegyűjteni, akkor újra megjelentetik a könyvet. Ehhez szeretném a segítségeteket kérni.

Ennek okán született egy petíció , amit mindenki aláírhat az adatai közzététele nélkül is, így biztosan követhető a támogatók számának alakulása. Töltsd ki a név, város, ország és e-mail-re vonatkozó adatokat, aztán kattints az utolsó kérdésnél a No-ra! A rendszer a megadott e-mail címre visszaigazoló levelet küld, az abban megadott linkre még egyszer rá kell kattintani, hogy tuti legyen az aláírás.

Köszönöm Mindenkinek, aki csatlakozik és FFG-nek, Szaniknak, Nikinek, Nimának, Mónikának és Kethynek, Könyvmolynak, Sajtosrolonak, Alexának és Diamantnak és Joeymanónak és Chrisnek a kampányolásért! :)
Amadea már olvasta és a Könyvmolyok is, PuPilla pedig a filmet látta.
A könyv adatai a Kiadó honlapján

A könyvből film is készült:

Álarc


" - Mit nevetsz?
 - Nem nevetek - mondta a fiú.
Ursus összerázkódott, néhány pillanatig merőn nézett a fiúra, majd így szólt:
 - Akkor szörnyeteg vagy.
A kunyhó belseje éjszaka olyan homályos volt, hogy Ursus még nem is látta a fiú vonásait. Most ráesett a fény a fiú arcára.
 Ursus a fiú vállára tette két tenyerét, egyre figyelmesebben nézett arcába, és újra rákiáltott:
  - Ne nevess folyton.
  - Nem nevetek - mondta a fiú.
Ursus egész testében reszketett.
  - Nevetsz, ha mondom.
Megrázta a gyereket - dühből vagy szánalomból talán és izgatottan kérdezte:
 - Ki tette ezt veled? 
 - Nem értem, mit tetszik mondani - kérdezte a gyermek.
 - Mióta nevetsz így? - kérdezte Ursus.
 - Mindig ilyen voltam - mondta a fiú.
Ursus a láda felé fordult, és halkan morogta
- Azt hittem, ez a mesterség már megszűnt.
Halkan, hogy a kislány fel ne ébredjen, kihúzta feje alól a párna gyanánt alája helyezett könyvet.
- Lássuk, mit mond Conquest -morogta.
Nagy fóliáns volt, puha bőrbe kötve. Hüvelykjével lapozta, megtalálta, amit keresett, kinyitotta a könyvet, és olvasni kezdett:
 - De Desanatis... Ez az.
  És folytatta: 
 - Bucca fissa usque ad aures, gingivis denudatis nasoque muricato, masca eris, et ridebis semper.
 - Igen, ez az.
Visszatette a könyvet a polcra, és tovább morgott: 
 - Ezt a történetet nem ajánlatos elmélyíteni. Maradjunk felszínesek. Csak nevess, fiam."

(De Desanatis - A levágott orrúakról
Bucca fissa... - Füledig hasítják a szádat, csupasz ínnyel, megnyomorított orral maszk leszel, és mindig nevetni fogsz.)

  A nevető emberről még gimnáziumban hallottam, amikor egy regényt kellett választani Victor Hugótól (A nyomorultakat választottam), de ezt senki sem választotta, így csak megemlítettük, hogy létezik ő is, akit úgy elcsúfítottak, hogy mindig nevetni látszik. Ezzel tovább is léptünk.Ráadásul akkoriban sehol sem volt kapható a regény, így eddig váratott magára az elolvasása.

  1690-ben Ursus (medve), az ötvenes éveiben járó férfi  és farkasa, Homo (ember) együtt járják Angliát kerekes bódéjukkal. Az embereket mutatványokkal szórakoztatják, ill. Ursus, aki ismeri a gyógynövényeket, orvosságokat is ad nekik, ezzel keresve a kenyérre valót. Közben a januári éjszakában Portland partjai mellett egy maroknyi ember egy 10 éves kisfiút tesz partra, ők pedig nekivágnak a tengernek.Hamarosan vihar kerekedik, a fiú pedig útnak indul a hóban. Rongyos ruháiban és mezítláb vonszolja magát még ő sem tudja hova, amikor a hóban megpillant egy nőt, karjában a néhány hónapos kislányával. A nő már hallott, azonban a lányka él, a rongyos fiú magához veszi és ketten mennek tovább. Amikor lakott területre érnek, a fiú be-bezörget az ajtókon, azonban választ sehonnan sem kap. megpillantja a bódét, ahonnan egy zsémbes hangot hall. Így talál rá Ursusra, aki magához veszi a nyomorultakat. Eddigi viszonylag kiszámítható élete egy csapásra felfordul. A mindig zsörtölődő csavargó igazi, szerető apjává válik a két elhagyatottnak, akikért akár tűzbe tenné a kezét is.
A fiút Gwynplaine-nek hívják és kiskorában úgy elcsúfították, hogy szüntelenül nevetni látszik. A kislányról kiderül, hogy vak és Ursustól a Dea nevet kapja.

  Eltelik 15 év, a kis társaság továbbra is az országot járja, immáron kocsival, lovakkal és két cigány lánnyal kiegészülve. Műsoraikkal - és főleg A nevető embernek köszönhetően - mindenhol sikert aratnak, míg egy nap Ursus úgy dönt, ideje Londonba menniük, ahol még nem jártak. Nem is sejti, micsoda fordulatoknak nyit ezzel utat az addigi nyugodt életükben...

  Victor Hugo regényét olvasni most sem könnyű. Az író ugyanis szeret játszani az olvasóval. Szokásához híven alaposan bemutatja a kort: a gyerekrablókat (comprachicos), akik tevékenységükkel akkoriban az öröklést hivatottak "segíteni": a vidéket járva megvették a gyermekeket és ha kellett, elcsúfították őket; a korabeli angol arisztokráciát, a parlament tagjait. Ez a rengeteg információ néha nagyon soknak tűnik, azonban olvasás közben azzal nyugtattam magam, hogy a későbbiekben biztos fontos szerepük lesz. Nem kellett csalódnom.

  A regény tökéletes példázata annak, hogy jobb szegényen és boldogan egyik napról a másikra élni, mint gazdagnak lenni, de boldogtalannak. A nevető ember persze ezt a saját bőrén tapasztalja meg. Az emberek mindig csak a pojácát látják benne, aki a népet hivatott rútságával szórakoztatni.

   Sokan talán nem is tudják, hogy az ő alakja ihlette a Batman-filmek Jokerét is. Azonban ha elolvassuk a könyvet, kiderül, hogy Joker arca "semmi" a Gwynplaine-éhez képest, Victor Hugo nem volt olyan "kegyes" szereplőjéhez, mint a filmek készítői.

Jack Nicholson és Heath Ledger Jokerként

  Olvasás közben csak kapkodtam a fejem, szinte minden oldalon találtam egy-egy nagyon jó és megfontolandó gondolatot az írótól, úgyhogy ezért is megéri rászánni azt a néhány napot, hogy elolvassuk. A könyv végén szereplő Jegyzetek pedig rendkívül hasznosak, ha elakadnánk egy-egy felbukkanó név vagy latin kifejezés/mondat kapcsán.


Victor Hugo: A nevető ember
Eredeti cím: L'homme qui rit

Fordította: Németh Andor
536 oldal
K. u. K. Kiadó, 2010
3900 Ft
Képek: Google.hu

2011. január 3., hétfő

37 őszinte történet 37 képről


"Az emberek nem szeretnek szimbólumokkal találkozni, mert azokat meg kell fejteni. A színházban is azt tapasztalom, hogy a nézők mesére vágynak, nem pedig olyasmire, amin töprengeniük kell. Pedig jó játék a szimbólumok megfejtése, nem is értem, miért nem szeretnek az emberek játszani. Illetve értem. Nem játéknak tartják ezt, hanem munkának, feladatnak."


     Először a Molyon találkoztam a könyvvel, ami azonnal felkeltette az érdeklődésem, ugyanis - gondolom, már kiderült rólam -, imádom a festészetet. A téma, hogy 37 ismert ember beszél egy számára különleges képről, meg pláne felcsigázott. A 37 kép között fotók is akadnak, de a legtöbben valóban festményt választottak. Eszéki Erzsébet interjúalanyai között pedig akadnak kevésbé ismert emberek is, mégis egyikük sem az, akivel a bulvárlapok címoldalain találkozunk naponta, ami csak még hitelesebbé teszi a kötetet és talán ezért is jutott még el olyan kevés emberhez.

    A 37 megszólaló között akad például: színész (Fullajtár Andrea, Mácsai Pál), zeneszerző (Varga Judit, Dés László), múzeumigazgató (Baán László), író (Bíró Kriszta, Spiró György), rendező (Szabó István, Horváth Ádám), operatőr (Koltai Lajos), főapát (Várszegi Asztrik) vagy etológus (Csányi Vilmos). Mindannyiukban közös a művészet iránti szeretet és az, hogy szakmailag is elismertek.

    A hét év alatt keletkezett interjúk sorrendjét a képek keletkezési ideje határozza meg, azonban az interjúban csak a megkérdezettek jutnak szóhoz. Mindannyian őszintén és mégis szórakoztatóan beszélnek, hogy valóban élmény olvasni és fel sem tűnik az a rengeteg információ, amivel közben elárasztanak. Mert sokan a személyes kötődésük mellett a művészt is nem egyszer megemlítik, akinek a művét választották, vagy azt a személyt, akinek a művészet iránti szeretetüket köszönhetik. Teszik ezt szeretettel és nem pedig okoskodva, szájbarágósan.


   A képek között találunk a reneszánsz, a barokk, az impresszionizmus és a modern, kortárs művészet korából is legalább egyet. Akadnak köztük híresek és kevésbé híresek is. Mégis, az ismert képek esetében is tudtak újat mondani, valamit, amit eddig nem vettem észre, vagy nem figyeltem fel rá. Ilyenkor előkerültek a művészettel kapcsolatos könyveim és azonnal megkerestem az aktuális alkotást, hogy felfedezhessem azt, amit más olyan fontosnak tartott. És nem csalódtam. Sokat kaptam ettől a kis könyvtől.
Amikor elkezdtem olvasni, szinte biztos voltam benne, hogy nem fogok benne olyan idézetet találni, ami illene a majdani bejegyzésemhez, de a Kovalik Balázzsal (a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója) készült interjúban megtaláltam. Sajnálom, hogy igaza van és manapság az emberek nem értékelik, sőt nem is érdeklődnek a szimbólumok iránt, nem akarnak a dolgok mögé látni.

   Sok számomra kedves művel találkoztam, míg olvastam, de végül a Fullajtár Andrea által választott El Greco-festményt emelném ki.

El Greco: Krisztus az Olajfák hegyén 1608 körül

   Nemcsak azért, mert a névrokonomra is nagy hatással volt a kép, hanem mert nekem is fűződik hozzá történetem. Sajnos élőben még nem láttam - pedig a Szépművészeti Múzeumban található - , de művészettörténet-órán az volt a Mikulás-napi ajándékunk egyszer, hogy arról a képről írhattunk dolgozatot, ami nekünk tetszett az előzőleg tanultakból, és ezt a képet választottam, mert könnyű volt felidézni. A kép nem lehetett előttünk, mert alatta ott szerepelt egy rövidke elemzés. Mégis a színei és a téma - sok más festmény mellett - felejthetetlenné teszi. Azóta is ha meglátok egy képet a festőtől és nincs mellette a neve, tudom, hogy El Greco festette.

  Miután becsuktam a könyvet, legszívesebben indulnék és felkeresném a benne szereplő képeket, hogy élőben is átélhessem azt, amit az interjúalanyok meséltek róluk, hogy megtudjam, rám is olyan hatással lennének-e, és vajon mit fedeznék fel rajtuk, amit talán még senki sem talált meg.

   Remélem, a könyv sokakhoz eljut, mert igenis van igény még a színvonalas interjúkat tartalmazó írásokra, ugyanis nem mindenki a celebek mindennapjaira kíváncsi.


Eszéki Erzsébet: Így látunk mi - 37 kép, 37 történet
152 oldal
Corvina Kiadó, 2010
2500 Ft

2011. január 1., szombat

"... bizonyos dolgok folyton ismétlődnek."



"Aliide agya csaknem szétpattant. A függönyök vadul himbálóztak, csörögtek a csipeszek, csattogott a függönyanyag. A tűz pattogása megszűnt, és az óra ketyegését elnyomta a szél. Megint ugyanaz a nóta. Hiába változott koronává a rubel, hiába repül egyre kevesebb katonai gép a feje felett, hiába halkult el a tisztfeleségek hangja, hiába szól a Hosszú Hermann-torony hangszóróiból nap mint nap a himnusz, mindig új krómbőr csizma jön, mindig újabb és újabb csizma, ugyanolyan vagy másféle, de ugyanúgy a nyakadra lép. A lövészárkok beomlottak, az erdőben megfeketedtek a töltényhüvelyek, a fedezékek összedőltek, a holttestek elporladtak, de bizonyos dolgok folyton ismétlődnek."


   1992-ben Aliide Truu nyugat-észtországi háza udvarán egy fiatal lányt talál. A lány testén verés nyomai látszódnak, nincs cipője, csak fekszik a földön. Az idős nő beviszi a házba és beszéltetni kezdi. Hamarosan kiderül, milyen rokoni kapcsolatban áll egymással ez a két nő és mennyi közös pont van az életükben.
A cselekmény szálai Aliide és a fiatal lány, Zara életének fontos eseményei köré szövődnek.

   A fiatal Aliidevel 1936-1939-ben találkozunk, szerelmes lesz, de kiszemeltje mást választ. Kitör a II. világháború, melynek vége után az országot megszállják a szovjetek. A megszállók kegyetlenül üldözik az ellenállókat, semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy a "bűnösök" nyomára bukkanjanak. Az üldözöttek családtagjai közül senki sem lehet biztonságban.

    Zarával 1991-ben ismerkedünk meg Berlinben. A lányt - eredetileg orvosnak készült - prostitúcióra kényszerítik, hogy így fizesse meg a tartozását. Azonban a pontos összeget és hogy miért is tartozik, nem tudja. Zara a mindennapos megaláztatás, bántalmazás köréből szeretne kitörni, a szökést tervezi.

    A két nőt a rokoni szálak mellett az átélt borzalmak is összekötik. Ez a két nő minden elképzelhető borzalmat átélt, mégsem tört össze, túlélték a túlélhetetlent. A regény pedig azt bizonyítja, elnyomó, erőszakos emberek sajnos mindig is lesznek, csak másként nevezik magukat, más célt "szolgálnak".

   Nagyon nehezen indult az olvasás, aztán ahogy többet tudtam meg erről a két nőről, egyre jobban érdekelt, mi is történt a múltjukban. A fiatal írónő pedig olyan naturálisan, szenvtelenül mutatja be a borzalmakat és aztán a következő oldalon már olyan természetességgel tér át más eseményekre, hogy többször be akartam tenni a könyvet a hűtőbe (Jóbarátok 3. évad, ha jól emlékszem a Phoebe öccse c. rész), mert nem bírtam továbbolvasni. Az első ilyen résznél a Pokoli lecke c. film jutott eszembe. Aki látta, megérti, miért kellett félretennem olyankor a könyvet és csak később tudtam folytatni.

Sofi Oksanen az alapötletét egy gyermekkorában hallott történetből merítette, amit a nagymamájától hallott. Először egy színdarabot írt, közben rájött, hogy párhuzamosan egy regény is születik. Ez lett a Tisztogatás, ami számos irodalmi díjat elnyert és garantáltan maradandó olvasmányélményt nyújt annak, aki kezébe veszi.


Sofi Oksanen: Tisztogatás
Fordította: Pap Éva
366 oldal
Scolar Kiadó, 2010
3450 Ft
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...