2011. december 30., péntek

, , , , , ,

Apró örömök a táborban



"Suhovnak szinte jólesik, hogy mindenki ujjal mutogat rá: nemsokára leüli az idejét - csakhogy ő maga sem igen hisz ebben. Lám, azokat, akik a háború alatt töltötték ki az idejüket, mind visszatartották egy külön rendelkezésig, egészen ezerkilencszáznegyvenhatig. S aki csak három évet kapott, öt évvel tovább ülhetett. Mert a törvényt lehet ám csűrni-csavarni. Ha letelik a tíz év, kijelentik, na, itt van neked még tíz. Vagy száműzetésbe küldik.
Ha néha erre gondol, a lelke is elszorul: a kiszabott idő mégiscsak letelik, valahogy lassan lepereg... Uramisten! Valóban szabadon járhat még valaha a maga két lábán?
Csakhogy egy régi táborlakónak nem illik fennhangon kimondania ezeket a gondolatokat. Suhov odaszól Kilgasznak:
- Ne számold te a huszonöt évedet. Az még sehol sincs megírva, hogy leülöd a huszonöt évet, vagy sem. Egy bizonyos, én már lenyomtam kemény nyolc esztendőt.
Hát így él az ember, bele a világba, még arra sem marad ideje, hogy elgondolkozzék rajta; miért és hogyan került ide? No meg hogyan kecmereg ki innen?
Az ügyiratok szerint Suhovot hazaárulásért zárták be. S valóban, be is vallotta, hogy igenis, csak azért adta meg magát az ellenségnek, mert a hazát akarta elárulni, s a hadifogságból is csak azért tért vissza, hogy a német hírszerző szolgálattól kapott feladatát teljesítse. De hogy miféle feladatot, azt se Suhov, se pedig a vizsgálóbírója nem tudta kifundálni. Így hát a végén egyszerűen odaírták: "feladat"."

    A regényt még bő egy hónapja olvastam a változatosság kedvéért egy kihívás kapcsán, amit végül az utolsó órákban sikerült teljesíteni. Kb. ekkor kezdtem megcsömörleni a kihívásoktól, de erről majd máskor, térjünk inkább át Ivan Gyenyiszovics egy napjára! 


    Szibériában, az '50-es évek egyik munkatáborában vagyunk, ahol bepillanthatunk az immár nyolcadik évét töltő fogoly, a címszereplő egy napjába. Mondhatnánk, itt is úgy telnek a napok, mint mások életében. Reggel felkelnek, esznek, elmennek dolgozni, ebédelnek, folytatják a munkát, hazamennek, aztán vacsoráznak és lefekszenek aludni. Azonban csak annyi a különbség, hogy itt folyamatos ellenőrzés és motozás megy. Itt nincs szabadság, kivéve betegség esetén és akár vasárnap is dolgozni kell, nincs pihenés, építeni kell a rendszert.

     Ivan Gyenyiszovics Suhov ma szeretne a barakkban maradni, ezért felkeresi az orvost. Azonban itt a betegállományba vétel is másként működik: meg van szabva, egyszerre hányan lehetnek betegek, így főhősünk hoppon marad. A foglyok egyedül a hőmérőben reménykedhetnek, ha mínusz negyven fok alá esik a higanyszál, a barakkban maradhatnak. De az időjárás ma nem akar megkönyörülni rajtuk. A reggeli után így a brigádok, köztük Suhovék 104-ese munkába indul. Minden brigád egy-egy meghatározott feladatot végez, építkeznek. A pontos, precíz munkavégzés pedig az életet jelentheti. Minden egyes elvégzett feladat emeli a százalékot, ami magasabb fejadaggal jár.
"Ha az ember jól meggondolja, hát kinek is kellenek ezek a százalékok? A tábornak. A tábor csak így tud sok ezer fölösleges rubelt bezsebelni az építkezéstől, csak így tud prémiumot juttatni a saját embereinek. A korbácsos Volkovoj-féléknek. Neked pedig húsz dekával több kenyér juthat estére. Ezek a húsz dekák pedig az életet jelenthetik"

    Bár a koszt sovány a munkásgyomor számára, azonban egy-egy magasabb adag kenyéradag, amit a munkás elrejthet a matracába, bármikor jól jöhet. Ivan is nagyon jól tudja ezt, ezért is igyekszik mindenkivel jó viszonyt ápolni a táboron belül. Mert sosem lehet tudni.

    Nem is gondolnánk, egy ilyen ember számára, milyen apróságok okozhatnak örömöt: a már említett magasabb ételadag mellett egy kevéske dohány, ha a motozás és a barakk átkutatása során nem találják meg nála a zsebkést (amiért szigorítottba kerülne, ami minden fogoly rémálma), az eldugott kenyeret, egy új nap reményét. Talán már egy nappal közelebb kerül a szabaduláshoz is. Suhov számára minden nap egyforma. Ugyanúgy felkel hajnalban, átesik a szokásos átvizsgáláson, elmegy dolgozni, eszik, visszamegy és vége a napnak. Maga sem tudja, miért került oda, de örül, hogy él és talán egyszer hazatérhet a családjához. Nem kenődik el, nem siránkozik, egyszerűen végzi a dolgát, mert még hisz a szabadulásban.

   Szolzsenyicin maga is tizenegy évet húzott le börtönökben és munkatáborokban, így a regény hitelességét egy pillanatig sem kérdőjelezhetjük meg. Sokan nehéznek találják ezt a regényt, ami igaz is, de az olvasás előtt nem is sejtettem, hogy ennyire őszinte, sőt nemegyszer humoros beszámolóval lesz dolgom. Ezen felbuzdulva, biztosan fogok mást is olvasni az írótól, aki közelebb hozott számomra egy eddig csak hallomásból ismert rendszert és világot.



Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
Eredeti cím: Один день Ивана Денисовича
Fordította: Wessely László
108 oldal
Interpopulart Könyvkiadó, 1995
Vagy elolvasható a MEK-ban.
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.