2011. december 30., péntek

Apró örömök a táborban



"Suhovnak szinte jólesik, hogy mindenki ujjal mutogat rá: nemsokára leüli az idejét - csakhogy ő maga sem igen hisz ebben. Lám, azokat, akik a háború alatt töltötték ki az idejüket, mind visszatartották egy külön rendelkezésig, egészen ezerkilencszáznegyvenhatig. S aki csak három évet kapott, öt évvel tovább ülhetett. Mert a törvényt lehet ám csűrni-csavarni. Ha letelik a tíz év, kijelentik, na, itt van neked még tíz. Vagy száműzetésbe küldik.

Ha néha erre gondol, a lelke is elszorul: a kiszabott idő mégiscsak letelik, valahogy lassan lepereg... Uramisten! Valóban szabadon járhat még valaha a maga két lábán?

Csakhogy egy régi táborlakónak nem illik fennhangon kimondania ezeket a gondolatokat. Suhov odaszól Kilgasznak:

- Ne számold te a huszonöt évedet. Az még sehol sincs megírva, hogy leülöd a huszonöt évet, vagy sem. Egy bizonyos, én már lenyomtam kemény nyolc esztendőt.

Hát így él az ember, bele a világba, még arra sem marad ideje, hogy elgondolkozzék rajta; miért és hogyan került ide? No meg hogyan kecmereg ki innen?

Az ügyiratok szerint Suhovot hazaárulásért zárták be. S valóban, be is vallotta, hogy igenis, csak azért adta meg magát az ellenségnek, mert a hazát akarta elárulni, s a hadifogságból is csak azért tért vissza, hogy a német hírszerző szolgálattól kapott feladatát teljesítse. De hogy miféle feladatot, azt se Suhov, se pedig a vizsgálóbírója nem tudta kifundálni. Így hát a végén egyszerűen odaírták: "feladat"."


    A regényt még bő egy hónapja olvastam a változatosság kedvéért egy kihívás kapcsán, amit végül az utolsó órákban sikerült teljesíteni. Kb.: ekkor kezdtem megcsömörleni a kihívásoktól, de erről majd máskor, térjünk inkább át Ivan Gyenyiszovics egy napjára! 


    Szibériában, az '50-es évek egyik munkatáborában vagyunk, ahol bepillanthatunk az immár nyolcadik évét töltő fogoly, a címszereplő egy napjába. Mondhatnánk, itt is úgy telnek a napok, mint mások életében. Reggel felkelnek, esznek, elmennek dolgozni, ebédelnek, folytatják a munkát, hazamennek, aztán vacsoráznak és lefekszenek aludni. Azonban csak annyi a különbség, hogy itt folyamatos ellenőrzés és motozás megy. Itt nincs szabadság, kivéve betegség esetén és akár vasárnap is dolgozni kell, nincs pihenés, építeni kell a rendszert.


    Ivan Gyenyiszovics Suhov ma szeretne a barakkban maradni, ezért felkeresi az orvost. Azonban itt a betegállományba vétel is másként működik: meg van szabva, egyszerre hányan lehetnek betegek, így főhősünk hoppon marad. A foglyok egyedül a hőmérőben reménykedhetnek, ha mínusz negyven fok alá esik a higanyszál, a barakkban maradhatnak. De az időjárás ma nem akar megkönyörülni rajtuk. A reggeli után így a brigádok, köztük Suhovék 104-ese munkába indul. Minden brigád egy-egy meghatározott feladatot végez, építkeznek. A pontos, precíz munkavégzés pedig az életet jelentheti. Minden egyes elvégzett feladat emeli a százalékot, ami magasabb fejadaggal jár.
"Ha az ember jól meggondolja, hát kinek is kellenek ezek a százalékok? A tábornak. A tábor csak így tud sok ezer fölösleges rubelt bezsebelni az építkezéstől, csak így tud prémiumot juttatni a saját embereinek. A korbácsos Volkovoj-féléknek. Neked pedig húsz dekával több kenyér juthat estére. Ezek a húsz dekák pedig az életet jelenthetik"


    Bár a koszt sovány a munkásgyomor számára, azonban egy-egy magasabb adag kenyéradag, amit a munkás elrejthet a matracába, bármikor jól jöhet. Ivan is nagyon jól tudja ezt, ezért is igyekszik mindenkivel jó viszonyt ápolni a táboron belül. Mert sosem lehet tudni.

    Nem is gondolnánk, egy ilyen ember számára, milyen apróságok okozhatnak örömöt: a már említett magasabb ételadag mellett egy kevéske dohány, ha a motozás és a barakk átkutatása során nem találják meg nála a zsebkést (amiért szigorítottba kerülne, ami minden fogoly rémálma), az eldugott kenyeret, egy új nap reményét. Talán már egy nappal közelebb kerül a szabaduláshoz is. Suhov számára minden nap egyforma. Ugyanúgy felkel hajnalban, átesik a szokásos átvizsgáláson, elmegy dolgozni, eszik, visszamegy és vége a napnak. Maga sem tudja, miért került oda, de örül, hogy él és talán egyszer hazatérhet a családjához. Nem kenődik el, nem siránkozik, egyszerűen végzi a dolgát, mert még hisz a szabadulásban.

   Szolzsenyicin maga is tizenegy évet húzott le börtönökben és munkatáborokban, így a regény hitelességét egy pillanatig sem kérdőjelezhetjük meg. Sokan nehéznek találják ezt a regényt, ami igaz is, de az olvasás előtt nem is sejtettem, hogy ennyire őszinte, sőt nemegyszer humoros beszámolóval lesz dolgom. Ezen felbuzdulva, biztosan fogok mást is olvasni az írótól, aki közelebb hozott számomra egy eddig csak hallomásból ismert rendszert és világot.



Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
Eredeti cím: Один день Ивана Денисовича
Fordította: Wessely László
108 oldal
Interpopulart Könyvkiadó, 1995
Vagy elolvasható a MEK-ban.
Share:

2011. december 29., csütörtök

Kedves Jóisten!


" - Mi lenne, ha írnál a Jóistennek, Oszkár?
(...)
- De mit írjak neki?
- Oszd meg vele a gondolataidat! Amik ott motoszkálnak a fejedben, de nem beszélsz róluk. Az ilyen gondolatok nyomasztanak, felemésztenek, lehúznak, megbénítanak, elpusztítanak. Ha nem beszélsz, olyan lesz a fejed, mint egy ócska gondolatoktól bűzlő pocsolya.
- Ühüm.
_ Meg aztán a Jóistentől mindennap kérhetsz valamit. De ne vidd túlzásba: egy nap, egy kívánság!
(..)
- Oké. Akkor lehet nála rendelni? Például játékot, cukorkát, kisautót?
- Oszkár, a Jóisten nem a Télapó. Csak kézzel nem fogható dolgokat lehet tőle kérni.
- Például?
- Például bátorságot vagy türelmet, és mindenfélét kérdezhetsz tőle.
- Ühüm.
- És kérheted azt is, hogy valaki mással tegyen jót."


     Én is azok közé tartozom, akik már sok jót hallottak erről a könyvecskéről, így amikor 500 Ft-ért rábukkantam a Szandi webáruházában, rögtön lecsaptam rá. a könyvesbolt után pedig elindultam oda, ahová nagyon utálok járni, de muszáj, és általában nem döbbent arcok néznek rám, amikor várakozás közben elővadászok egy-egy könyvet a táskámból. Bár volt nálam más, mégis inkább ezt választottam, főleg hogy csigatempóban haladtak előttem a kék sorszámúak. Tudtam, hogy ütős lesz, de hogy már rögtön az elején szembesül a Kedves Olvasó a kilencéves Oszkár őszinteségével. A kisfiú rákos, jó ideje a kórházban él és a szülei bár rendszeresen látogatják, nem tudnak mit kezdeni az állapotával. Oszkár be is vallja, hogy nem érti őket. Ekkor bukkan fel Rózsa mami, aki iszonyatosan öregnek vallja magát és a Languedoci Fojtogatóként mutatkozik be, azaz szabadfogású birkózó volt korábban (legalábbis ezt mondja a gyereknek). A kórházban végül zöld utat kap, és rendszeresen látogatja a kis beteget, akit arra kér, írjon naponta a Jóistennek. Oszkárnak 12 napja van hátra, amit ő is tud. Rózsa mamival megállapodnak, hogy  minden nap 10 évet jelent, így mindent átélhet, amit a felnőttek 20, 30, 40, 50, 60 évesen.


    A 12 nap történetét Oszkár 12, a Jóistennek címzett levélben írja meg. Ezekből ismerjük meg mi is az állapotát, hogy már az orvosok is lemondtak róla, a többi gyereket, köztük Hupikék Peggyt, Oszkár szerelmét. Sőt nem is gondolnánk, 12 nap alatt mennyi minden történhet egy beteg gyerek életében is!
A levelek hol hosszabbak, hol rövidebbek, de mindegyik garantáltan megérinti az Olvasót. Hol együtt nevet, hol pedig a sírás fojtogatja.


   Egy ültő helyben  a 70-71. oldalig jutottam, amikor leült mellém az egyik ismerősöm, így eltettem a könyvet és csak másnap fejeztem be. Bevallom, nem is baj, mert igen valószínű, hogy komplett idiótának néztek, amikor mosolyogtam olvasás közben, és mi lett volna, ha ott fejezem be és elkezdek bőgni? Ami ugyan nem következett be, de amint becsuktam, köpni-nyelni nem tudtam.
Szívből ajánlom Mindenkinek, mert gyorsan elolvasható (nagybetűs és a 98. oldalon véget is ér) és garantáltan mély nyomot hagy minden sora az Olvasóban, aki ezek után valószínűleg más szemmel szemléli majd a világot.
Megérdemelné, hogy helyet kapjon az 1001 könyv között.



Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Eredeti cím: Oscar et la Dame Rose

Fordította: Gulyás Adrienn
100 oldal
Európa Kiadó, 2004
1500 Ft

A kép illusztráció és itt találtam.
Share:

2011. december 27., kedd

Kockáról kockára

    "Milyen érdekes szó az, hogy emberöltő! Az emberi test felbukkan és alámerül az időben, aztán ismét felszínre tér az emlékezetben, föl-le, föl-le, mint a tű, és közben szorosan összeölti a múlt és jelen szétfeslő rétegeit. És minden egymáshoz varródik, miközben láthatatlan a cérna."



     Tóth Krisztina írásait kb.: 2-3 éve szívesen és viszonylag rendszeresen olvasom a különböző, nem divatmacákkal teli női lapokban. És most végre sikerült könyvformátumban, egyszerre több írásával megismerkedni.

    A fejezetek egy-egy testrész történetét mesélik el, az ujjaktól vagy a fenékig. Bevallom, az első pillanatban szokatlan volt, hogy nem magyar szereplőkkel indul a nyitó novella, de ahogyan a kötet címe is sejteti, a novellák fokozatosan egy egésszé kezdenek összeállni, ahogy az apró filmkockák egymás mellé illesztésével kirajzolódik egy kép. Ahogyan haladunk előre, a szereplők élete és az egymáshoz fűződő kapcsolatuk fokozatosan bontakozik ki előttünk. Azonban nem kell megijedni, a történetek külföldi szereplői ugyanolyan húsvér emberek, mint bármelyikünk, esetleg valamelyik ismerősünk. Egyszerű hétköznapi emberek, akiknek megvannak a mindennapos gondjuk, teljesen normális életet élnek, ahogyan azt már íz írónőtől megszokhattuk. Tóth Krisztinánál egyszer sem találkoztam egzotikus helyszínekkel, ostoba, divatmacákkal (pardon, cosmo lyányokkal), akik elmennek a világ másik végére, hogy megtalálják önmagukat. Az ő szereplő közt akad tanárnő, orvos, 30 éves szeretőként élő fiatal nő, mérnök vagy akár romagyerek.


"Akkor a sors – még utoljára – többféle lehetséges történetet felkínált. A valóság pedig a legrosszabbra bökött rá, hogy jó, haladjunk, akkor legyen ez. Mindig a legrosszabb történet íródik jelenné, és ezt mindig csak utólag lehet látni."

     A történetekről nem írnék inkább semmit, a fenti idézet úgyis mindent elmond. Inkább azt emelném ki, micsoda hatással volt rám ez a könyv. Az egyik vasárnap este vettem le a polcról, kb.: 50-60 oldalt olvastam el belőle, mert kezdtem elálmosodni, aminek nem a könyv volt az oka. De nem hagyott nyugodni, úgyhogy negyedórával később már nyúltam a lámpakapcsolóért, mert muszáj volt folytatni. Végül a feléig jutottam, aztán másnap fejeztem be, de úgy, hogy faltam a sorokat, mert így kell jó történeteket szőni, amelyek garantáltan nyomot hagynak az olvasóban, még sokáig ott motoszkálnak a fejében a kirakó egyes darabjai. Így bátran mondhatom, hogy kicsiny gonosz lelkem örömmel csukta be az utolsó sor után a könyvet, hogy az egzotikus címekkel villogó kortárs magyar limonádé áradata mellett gyorsan vegyük az irányt a Szépirodalom feliratú polc felé a boltban vagy a könyvtárban és a több száz oldalas agysorvasztás helyett válasszunk inkább egy vékonyka, de annál ütősebb Molytápot. Meglátjuk, az agysejtjeink is hálásak lesznek érte.   Igenis jó az, amikor egy-egy történetben a rideg valósággal szembesül a Kedves Olvasó.






Tóth Krisztina: Pixel
168 oldal
Magvető Kiadó, 2011
2490 Ft
Share:

2011. december 24., szombat

Karácsony



Nagyon Boldog, Békés Karácsonyt Kívánok
Minden Kedves Olvasómnak és Erre Tévedőnek! :)


Kosztolányi Dezső: Karácsony


Ezüst esőben száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű. 

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel. 

Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von, 

És zsong az ének áhítatba zöngve…
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony. 
Forrás: weheartit.com

Pont olyan Ünnepet Kívánok Mindenkinek, amilyenről ebben a dalban énekelnek! :)


A következő dalt pedig Bogasnak és Nitának ajánlom elsősorban! ;)


Share:

2011. december 20., kedd

Karácsony Adyval


"A Vidámság Küldöttje különösen a Ferkó édesapjával beszélgetett szívesen:
- A feleséged meg fog gyógyulni - mondta neki -, mert jó orvos fog járni hozzá, s ingyen fog orvosságot kapni. Te csak dolgozz becsülettel tovább is, miként eddig, és harcolj azokkal, akikkel egyenlő sorban vagy. A Ferkó-fiú jó fiú, szófogadó, okos, ő belőle nagyon derék ember fog válni. Kerül majd pénz mindenre, könyvre, tandíjra, ruhára, kosztra, mert úgy illik, hogy a szegény ember gyermekéből is lehessen valaki, nemcsak a gazdagok kényes kölykeiből. A többi gyermek is boldogulni fog, ha jól neveled őket, ki-ki a maga tehetsége szerint. Nem fogtok heten lakni egy szobában, szép, egészséges lakásotok lesz, jó fűtéssel, lámpával. Mert nem tarthat már soká az a gazság, hogy némely ember, aki semmit se dolgozik, harmadmagával tízszobás palotában lakjék és az, aki dolgozik és mindent előteremt, nyomorúságosan éljen. Én meg fogok érkezni egyszer, állandóan itt maradok, s akkor vidámság és igazság lesz a világon. Hanem még sok szegény házba kell benézni - mondta a fényes férfiú -, tehát el kell mennem tőletek.

A fényes, jóságos óriás idegen eltávozott, de még sokáig szólott a muzsika s Ferkó nagyon boldog volt és örömében fölkacagott."




   Nemrégiben fedeztem fel ezt a könyvecskét, amikor unalmamban Ady könyveire kerestem rá az Alexandra honlapján. Igen, akkor nagyon unatkoztam. Rögtön ki is szúrtam és a könyvmaratonnak hála, már hétfő reggel a virtuális kosaramban landolt, aztán pedig csak vártam, mikor kezdhetem el. Mert ezt könyvet ilyenkor jó olvasni. 


   A kötetben Ady ismert és kevésbé ismert versei mellett megismerhetjük a prózaírót. Mert ezt bizony nem tanítják. A mindenki által ismert Karácsony (Harang csendül, ének zendül) és a Kis, karácsonyi ének (Tegnap harangoztak) sok régi Karácsony emlékét felidézt.
  Az idézetet A Vidámság Küldöttje c. novellából választottam, ami egy szegény család Karácsonyát meséli el, és bátran mondhatom, hogy Ady legszebb írása, amit eddig olvastam. Igazi szívmelengető karácsonyi csemege.

  A legtöbb novellában - ahogy azt már Adytól megszokhattuk - a cinizmus, a lemondás és a világból való kiábrándultság mellett meg-megcsillan a remény egy-egy aprócska fénysugara.  
  Azért a pesszimisták sem fognak csalódni, Az Árkyak karácsonya és Az orosz karácsony egyaránt megrázó. 
Forrás: http://re-kreativ.blogspot.com/2011/12/karacsony-anno-1880.html

     Összességében ez a kis könyv egy igazi csemege lehet mindenkinek, ugyanis gyönyörű, a boldog békeéveket idéző illusztrációk választják el az írásokat, melyek igazi karácsonyi hangulatot teremtenek az olvasáshoz. Ajándékba is remek választás, az Ady-rajongók polcáról pedig nem  hiányozhat! ;)



Ady Endre: Betlehem néma - Ady Endre minden karácsonyi írása
Noran Kiadó, 2002 
76 oldal
1600 Ft 
Share:

2011. december 18., vasárnap

Adventi vers

Egy ismert és egy valószínűleg ismeretlen verset választottam, kivételesen nem igazítottam rajtuk, hogy megőrizzék az eredeti formájukat. 

Kedves Verskereső!
További adventi versekért érdemes a bejegyzés alján található advent címkére kattintani és így a blogban  olvasható minden, a témához kapcsolódó verset megtalál. A versek nem másolhatóak, de minden bejegyzésben megtalálható az eredeti oldal linkje, ahonnan hoztam.


József Attila: Tél


Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új meg ép,
Gyerekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

1922. okt.


 


H. M. R.:  A karácsonyi ajtó


Emlékszem, rég volt. A bezárt ajtót
hosszú estéken remegve lestem.
Vártam nyílását azon a sok-sok
felejthetetlen
szép, gyermekkori karácsonyesten.

Kipirult arccal, dobogó szívvel,
úgy vártam, mikor fordul a zárja,
mikor tárul fel, mikor ragyog fel
a titkok fája.
Ó, hogy csábított minden kis ága!

Rég volt … azóta évek repültek,
és messziről int már az öregség,
s azt veszem észre, felnőtt, vén gyerek,
– ez már nem emlék, –
a karácsonyi ajtót lesem még!

Ó, de már többet tudok azóta!
Gazdagabb titkok hívnak és várnak!
Ragyogóbb minden karácsonyfánál,
mit a szem nem láthat
országában a dicső Királynak!

Tudom, az ajtó egyszer kitárul.
S jöhetnek gondok vagy szenvedések,
ez ad most nékem derűt, nyugalmat,
hogy ott az élet
az ajtó mögött … s már küszöbén élek!



Képek: weheartit.com
Versek
Share:

2011. december 15., csütörtök

Lámpagyújtás

       Ma kaptam egy e-mailt a Könyvmolyképző Kiadótól, melyben a most hétvégén megrendezésre kerülő Lámpagyújtás elnevezésű programjukra invitáltak.
Mi is a Lámpagyújtás?
Hét kiadó (Könyvmolyképző, Agave, Park, Ciceró, Jaffa, Gabo és az Ulpius-ház) közös rendezvénye, ahol a vásárlás mellett dedikálásra is lehetőség van, ill. az előzetesen regisztráltak garantált ajándékot kapnak.


Időpont: 2011. december 16-18. 10 - 21 óráig
Helyszín: Budapest, WestEnd City Center, a H&M-nél


Az ajándékokat megnézni, további információk és regisztráció itt.
Aki teheti, menjen el helyettem is! 

Forrás: weheartit


Egyszer azért szeretnék egy olyan könyves eseményről is hallani, ahova nemcsak a Budapesten és a környéken élőknek van esélye eljutni.
Share:

2011. december 11., vasárnap

Adventi vers

 Ha már a múlt héten szóba került az a bizonyos kávéreklám, a napokban fedeztem fel, hogy a honlapjukon ismerőseinkben verset is küldhetünk ismert színészek előadásában. Ezen az oldalon találtam a mostani  verset is, amit Gubás Gabi mond el.


Babits Mihály: Az előkelő tél 


Olyan halk és hideg idő van,
halk és hideg, halk és hideg:
hallani szinte suhanóban
a gyöngyház égen a telet.
Selymesen száll ő rongyaink közt
s arcba legyez, bár semmi szél...
Óh láthatatlan, hűvös angyal,
előkelő, gyönyörü Tél!

S a hó is itt lesz nemsokára
s minden egyszerre eleven.
Aki rápillant ablakára,
fehér apácák végtelen
meneteit véli vonulni,
s ki boltbul az utcára lép,
lágy-fehér könnyek ostromolják
kemény csomagjait s szivét.

Estefelé kitisztul néha,
a csillagok kilátszanak
s mint gyermekek állunk alélva
egy nagy karácsonyfa alatt,
amelynek ágát föl nem érjük,
de gyertyás fénye ránk sajog:
gyertyásan és csufolva néznek
a karácsonyi csillagok.

 1934. dec.


 

Kedves Verskereső!
További adventi versekért érdemes a bejegyzés alján található advent címkére kattintani és így a blogban  olvasható minden, a témához kapcsolódó verset megtalál. A versek nem másolhatóak, de minden bejegyzésben megtalálható az eredeti oldal linkje, ahonnan hoztam.

Kép: weheartit.com
Share:

2011. december 6., kedd

Állati diktatúra

"Nos, elvtársak, milyen a mi életünk? Nézzünk szembe vele: a mi életünk nyomorúságos, fáradságos és rövid. Megszületünk, éppen csak annyit kapunk enni, hogy ki ne leheljük páránkat, de aki képes rá, azt ereje végső fogytáig dolgozni kényszerítik; s abban a pillanatban, amikor már nem tudják hasznunkat venni, förtelmes kegyetlenséggel lemészárolnak bennünket. Egyéves kora után Angliában egyetlen állat sem tudja, mi a boldogság és mi a pihenés, Angliában nincs szabad állat. Az állatok élete nyomorúság, és szolgaság: ez a meztelen igazság.


Vajon ez volna a természet rendje? Azért volna így, mert földünk olyan szegény, hogy nem tud tisztességes életet biztosítani lakóinak? Nem, elvtársak, ezerszer nem! Anglia földje termékeny, éghajlata jó, sokkal több állatot tudna bőségesen eltartani, mint amennyi most rajta él. Ez a mi gazdaságunk egyedül eltartana egy tucat lovat, húsz tehenet, száz meg száz juhot - s mindnyájan olyan kényelemben és méltóságban élhetnénk, amilyet most el sem tudunk képzelni. Akkor hát miért élünk ilyen nyomorúságosan? Mert a munkánk szinte minden gyümölcsét ellopják tőlünk az emberek. Ez a válasz, elvtársak, minden problémánkra. Ezt a választ egyetlen szóban összegezhetjük: Ember. Az Ember az egyetlen igazi ellenségünk. Tüntessük el az Embert a színpadról, és az éhség és az agyondolgoztatás legfőbb okát egyszer s mindenkorra megszüntettük."


     Már egy ideje folyamatosan beugrott a  „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél." mondat, így tegnap végre elolvastam Orwell örök érvényű Tündérmeséjét, ahogyan az alcím is jelzi.


    Mr. Jones Major nevű gazdaságában az éj leple alatt az állatok a pajtába sereglenek, hogy meghallgassák a legidősebb disznó, az Őrnagy beszámolóját az előző esti álmáról. Az Őrnagy azonban először beszédet mond az összegyűlteknek, akiknek felnyitja a szemét a valódi életükről, hogy mennyit kell szenvedniük és dolgozniuk, aminek csak és kizárólag egy oka van: az ember. Az Őrnagy végül elmeséli az álmát is, ami egy régi dal, az Angolhon állatai. 

   Az Őrnagy három nap múlva jobb létre szenderül, de az állatokban ott motoszkál a Forradalom, amiről az öreg mesélt nekik. Bár nem tudják, milyen is lehet és megérik-e, de erőt merítenek belőle, hogy a sorsuk jobbra fordul. Az irányítást két disznó veszi át: Napóleon és Hógolyó. Néhány hónap múlva a Forradalom sikert arat, Jones gazdát elűzik és a két malac vezetésével az állatok átveszik a hatalmat a Majorban, amit ezentúl Állatfarmra neveznek át. Hógolyó, aki időközben írni és olvasni is megtanult, a pajta falára felfesti a HÉTPARANCSOLATot, amit minden állatnak be kell tartani:

HÉTPARANCSOLAT
1. Aki két lábon jár, az ellenség.
2. Aki négy lábon jár, vagy szárnyai vannak, az barát.
3. Állat nem visel ruhát.
4. Állat nem alszik ágyban.
5. Állat nem iszik alkoholt.
6. Állat nem öl meg más állatot.
7. Minden állat egyenlő.

      Hamarosan kiderül, hogy az új élet is számtalan nehézséget és konfliktust tartogat az Állatfarm lakói számára. Napóleon diktatúrát épít ki közöttük.


     Ahogyan már sokan mások is írták, Orwell a diktatúrákról igyekezett lerántani a leplet a történetben, egészen pontosan a szovjetek által létrehozottról. De nem szeretném a történelmi párhuzamokat bolygatni, hanem elég csak szétnézni napjainkban, talán csak a környezetünkben is. Mert ki nem érezte még azt, hogy bár egyenlő félnek kezelik papíron, de amikor döntésre kerül a sor vagy bármilyen probléma merül fel, az ő véleménye, segítsége, ötlete senkit sem érdekel? Ugye, hogy ismerős?
Különösen tetszett, hogy a disznók minden intézkedésüket meg tudták magyarázni - ahogyan a mai utódaik is. Ezért is érdemes elolvasni, mert Orwell kegyetlenül szembesít bennünket a valósággal. A Tündérmese mondanivalója ma is érvényes, sőt az lesz évek múlva is. Mert akaratlanul is magunkra és embertársainkra ismerünk Bandi és Rózsi (lovak), Malvin (kecske), Benjámin (szamár) és a többi állat közt.



George Orwell: Állatfarm - Tündérmese
Eredeti cím: Animal Farm - A Fairy Story
Fordította: Szíjgyártó László
134 oldal
Európa Kiadó - Diákkönyvtár sorozat
850 Ft
Vagy elolvasható a MEK-ban.
Képek: weheartit
Share:

2011. december 4., vasárnap

Adventi vers

Juhász Gyula: Karácsony felé


Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben. 

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben. 

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

1902



Kasza-Marton Lajos: Karácsony küszöbén


Hó szitál és Karácsony jön.
Az utcán hömpölyög a nép özön
és szinte árad, kicsattan a
mosoly, a vágy és csupa öröm
minden mozdulat, minden szó,
hisz Karácsony jön és hull a hó!
– A lábak mellől égre tör
a gyermek szájt idéző hahó.

Az utcákon szellő játszik,
– a hópelyheken látszik
megdőlve fut a házak között el
és így cicázik, így hintázik
sok kicsi hópehely.
Most hiretelen,
ezen a szép téli reggelen
harangja érkezik hozzám,
kissé mély-lágyan és csendesen.

És újra eszembe jutsz. – Halk, hang,
hallom a hangod, itt lappang
körülöttem és mindég visszatér,
egyre szebben, csengő haranghangban,
télben, fehérhavas reggelen
s oly arányos most, közel Karácsonyhoz;
a hang, a hó s végtelen…


 

Kedves Verskereső!
További adventi versekért érdemes a bejegyzés alján található advent címkére kattintani és így a blogban  olvasható minden, a témához kapcsolódó verset megtalál. A versek nem másolhatóak, de minden bejegyzésben megtalálható az eredeti oldal linkje, ahonnan hoztam.

A versek forrása
Képek: weheartit.com és kepguru.hu
Share:

2011. december 2., péntek

"... mindenütt háború van."

" - Édesanya - szólalt meg Rosetta pár lépés után -, te azt mondtad, hogy itt vidéken nincs háború, pedig ez az ember az életünkre tört.
   - Tévedtem, gyerekem - válaszoltam neki. - Falun, városon, mindenütt háború van."


     Cesira vidékről került fiatalon Rómába, amikor feleségül ment egy kereskedőhöz. A férje meghalt, ő egyedül maradt a lányával, Rosettával és átvette a bolt vezetését. A háború időszaka pedig igazán a kereskedőknek kedvez, azonban 1943 nyarán, amikor a történetbe csöppenünk, már a főváros sem biztonságos, ezért Cesira úgy dönt, visszatér egykori szülőföldjére. Fel is pakol Rosettával, vonatra szállnak, majd Fondiba érkeznek. Hamarosan egy házhoz érnek, ahol bár a gazda, Vincenzo egyáltalán nem kedvesen fogadja őket, végül mégis elszállásolja a két nőt. Vincenzo feleségével, a szószátyár Concettával és két fiával él, akik a fasiszták elől bujkálnak. Egyik nap azonban, amikor megérkeznek a fasiszták, akik másnapra berendelik magukhoz Rosettát, így az éj leple alatt anya és lánya megszökik. Ez után a Festa családhoz kerülnek, ahol egy kis lyukban kapnak szállást. Itt ismerkednek a család többi tagjával és a többi evakuálttal.

Forrás: Est.hu (részlet az 1988-as filmből)

    Így tengetik a napjaikat és folyamatosan az angolok érkezését várják, akik véget vetnek a háborúnak.

    A regény narrátora, Cesira többször utal egy bizonyos sorsdöntő eseményre az életükben, de amikor odajutunk, úgy letaglóz, hogy leesik az állunk. A közbenső időben pedig folyamatosan szembesülünk a háború következményeivel:

" És hadd mondjam meg itt, hogy nagy próbatétel a háború; háborúban és nem békeidőben kellene szemügyre venni az embereket; nem amikor él a törvény és a felebaráti tisztelet meg az istenfélelem; hanem amikor mindez nem létezik, és mindenki féktelenül és gátlástalanul igazi természete szerint cselekszik."


      Az embertelen körülmények ellenére Cesira mindvégig igyekszik megvédeni a mélyen vallásos, tisztalelkű lányát a háború borzalmaitól, már amennyire tudja.

      Moravia Cesira bőrébe bújva hiteles és megdöbbentő képet fest a II. világháború következményeiről, az emberi pusztítás és kapzsiság erejéről. Bár a történet lassan hömpölyög, mégis folyamatosan érezzük az együtt élők közötti konfliktust és a tragédia szelét.
Megdöbbentő és elgondolkodtató regény, az a fajta könyv, amit nem egykönnyen felejt el az ember.
Sajnálatos, hogy a boltok polcairól eltűnt. 

      A regényből 1961-ban és 1988-ban nagy sikerű filmet forgattak Sophia Loren főszereplésével. Igen, mindkét alkalommal Sophia Loren játszotta Cesirát. Az 1988-as, kétrészes változatot végre sikerült megnéznem. Hm, persze számos változtatásra figyeltem fel, de ahogy lenni szokott, ez-az kimaradt, ami a regényben jelentőséggel bír. Érdekes, hogy a könyvben a vidékiek tegeződnek, azonban Michele (Filippo fia, az egyetlen tanult ember a közösségben) és Cesira magázódik, sőt, a kapcsolatukat is másként mutatta be a film.
Mindenesetre Sophia Loren zseniálisan alakította Cesirát és az olvasáshoz kedvcsinálónak nem rossz ez az adaptáció, azonban olvasás közben valószínűleg többször is meglepetésekbe ütközhet az ember.



Albert Moravia: Egy asszony meg a lánya  
Fordította: Gellért Gábor
452 oldal
Európa Kiadó, 2004
2600 Ft

Share: