2011. november 11., péntek

, , , , , ,

A nevelőnő

"Néha megalázónak éreztem az életemet, s szégyelltem, hogy ily sok méltatlanságnak behódolok; máskor pedig ostobának tartottam magam, hogy egyáltalán törődöm vele, s attól féltem, szégyenletes módon hiányzik belőlem a keresztény alázatosság és szeretet, amely hosszútűrő, kegyes, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, mindent remél és mindent eltűr. Idővel és türelemmel aztán a dolgok jobbra fordultak; igaz, hogy csak lassan és alig észrevehetően; de fiú tanítványaimtól megszabadultam (s ez maga sem volt csekély előny), s a lányok, mint egyikük esetében már jeleztem, kevésbé voltak szemtelenek, sőt némi becsülésfélét is nyilvánítottak irányomban. "Grey kisasszony különös teremtés; sohasem hízeleg, sohasem dicsér nagyon; de ha kedvezően szól róluk vagy bármilyen tulajdonságukról, akkor biztosak lehetnek benne, hogy helyeslése őszinte. Többnyire nagyon engedékeny, csöndes és békés természet, de bizonyos dolgok kihozzák a sodrából: ők persze ezzel sem igen törődnek, de jobb nem felingerelni; ha ugyanis jókedvű, akkor szívesen beszélget velük, kedvesen, és néha, a maga módján, szórakoztatóan is viselkedik; természetesen egészen másként, mint mama, de változatosságnak ez is jó. Minden témáról megvan a véleménye, és ehhez szilárdan ragaszkodik - véleménye gyakran nagyon unalmas; ugyanis mindig azon jár az esze, hogy mi a jó és mi a rossz; furcsa tisztelettel viseltetik a vallási dolgok iránt, és érthetetlen módon kedveli a jó embereket."


    Szégyen és gyalázat, de a Brontë nővérek közül eddig csak Emily napjainkig töretlen népszerűségnek örvendő egyetlen regényét, az Üvöltő szeleket olvastam. Így kapva kaptam az alkalmon, amikor a Molyon immáron a sokadik kihívásomként feljelentkeztem a hozzájuk kapcsolódóra. Elsőként Anne ezen rövidke regényére esett a választásom.

    A narrátorunk, Agnes Grey, aki visszaemlékezésként meséli el a történetet. Lelkész édesapjával, édesanyjával és nővérével egy vidéki faluban élnek. Édesapjuk egy napon azonban tönkremegy, így az akkor 18 éves Agnes úgy dönt, hogy családját segítse, elszegődik nevelőnőnek. Bár tapasztalata nincs, bízik benne, hogy boldogulni fog, a kereset egy részét pedig félreteheti a családja számára. Édesanyja le akarja beszélni, Agnes azonban nem enged a negyvennyolcból, igenis meg akarja mutatni, hogy meg tud állni a saját lábán. Tudnunk kell róla, hogy saját magát önállótlannak nevezi, így nem kell magyaráznom a szülői féltést és döntésének súlyát.

 

     Először a Bloomfield családhoz kerül, ahol a gyerekek egyszerűen égetnivalóan rosszak, és ez nem túlzás. Mindent elkövetnek, hogy az őrületbe kergessék Miss Greyt, míg ők közben remekül szórakoznak. A szülők természetesen folyton a gyerekeiket védik, így Agnes továbbáll. Ezután Murray-ékhez kerül, ahol a két lány, Rosalie és Matilda nevelését bízzák rá. Rosalie esze folyamatosan a feltűnősködésen, a bálokon és a környékbeli férfiakon jár, legyen az a szomszédfiú vagy éppen a helyi lelkész, míg Matilda úgy káromkodik, mint egy kocsis. Velük sincs könnyű dolga, miközben megismerkedik a helyiekkel is...

     Bevallom, a regény elején nem kedveltem Agnest. Nem értettem, hogy lehet valaki 18 évesen ennyire nyámnyila, de az évek alatt, amíg nyomon követhetjük az életét, ahogy mondani szokás: kikupálódott.
A Bloomfield gyerekek gonoszsága egyszer kiverte nálam a biztosítékot, úgyhogy örültem, amikor Agnes továbbállt. A Murray kisasszonyok sem nyerték el a szimpátiámat, ellenben a náluk töltött idő alatt kedveltem meg Agnest. Bebizonyította, hogy a sarkára tud állni, ha kell, és nem feledkezik meg másokról sem, amikor segítségre szorulnak.

     Ahogy már írtam, az elején nem kedveltem ezt a leányzót, mégsem tudtam letenni a könyvet, egyszerűen függőséget okozott. Mert őszinte, nincs tele fellengzős mondatokkal, azonban a vallásos neveltetés Agnesre is rányomta bélyegét, így számos bibliai utalással (lásd az idézetemben is: I. Kor. 13.) és idézettel találkozunk. Ezek azonban kizárólag a párhuzamot szemléltetik a bibliai történet és az adott szereplő élethelyzete között, így nem hiszem, hogy hittérítő szándékkal íródtak. (Érdekesség: a református énekeskönyvben a 461. dicséret szövegét Anne Brontë írta.)


     Agnes jellemfejlődését nagyon szerettem és sokszor irigyeltem a türelmét. Egy-két szappanoperába illő érzelmi monológjától eltekintve remek kikapcsolódást nyújtott a regény. Úgyhogy a Brontë-kihívás számomra itt még nem ért véget ;).



Anne Brontë: Agnes Grey   
Eredeti cím: Agnes Grey
Fordította: Gy. Horváth László
262 oldal
Ulpius-ház, 2006
2480 Ft (525 Ft-ért vettem, és külön élmény volt, hogy mire a végére értem, nem esett szét a könyv!) a borító szerintem úgy ronda, ahogy van...
Idén napvilágot látott a Lazi Kiadónál is
(220 oldal, 2400 Ft)
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.