2011. november 20., vasárnap

, , ,

Vers

Kivételesen most nem Ady tollából, hanem a Gyilkosság Mezopotámiában c. krimiben említett Keats-verset választottam.


John Keats: La belle dame sans merci
Fordította: Babits Mihály

Mi lelhetett, szegény fiú?
Magadba bolygasz, sáppadón. -
Madár se zeng már, kókkadoz
a nád a tón.

Mi lelhetett, szegény lovag?
hogy arcod bánattal csatás? -
A mókus csűre tellve, kész
az aratás.

A homlokodon liliom,
lázharmat, nedves fájdalom:
s arcod szegény rózsája is
fonnyad nagyon.

Egy hölgyet láttam a mezőn,
szépnél szebbet, tündérleányt:
a haja hosszú, lába hab
és szeme láng.

Kötöztem néki koszorút,
kösöntyüt, illatos övet:
s lám, édesen nyögell felém
és rám nevet.

Lépő lovamra ültetém,
szemem egész nap rajta volt:
ő tündérnótát énekelt
s felém hajolt.

Majd gyűjtött manna-harmatot,
vadmézet s ízes gyökeret
s szólt idegen nyelven, talán
azt hogy szeret.

És tündérbarlangjába vitt
és sírt, nagyon, sóhajtozott:
s én négy csókkal vad, vad szemét
lezártam ott.

S álomba dúdolt engemet
s akkor álmodtam - jaj! talán
utolsó álmom - a hideg
domb oldalán.

Sok királyt láttam, herceget,
arcuk sápadt, szemük írígy,
s szóltak: "La Belle Dame sans Merci
büvölt el így!"

És láttam éhes ajkukat
szörnyű intéssel nyilni rám:
és fölriadtam a hideg
domboldalán,

És jaj! ezért időzöm itt
magamba bolygva, sáppadón:
bár nincs madárdal, s kókkadoz
a nád a tón.

Frank Cadogan Cowper azonos című festménye (1926)
Share:

2 megjegyzés:

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.