2011. október 19., szerda

, , ,

Hittel, lélekkel


"- Telefonon nem lehet gyónni? 
- A gyónás föltétlenül titok, ennélfogva tilos. De a tudomány haladását mi örömmel látjuk, az nem ellenségünk. Sohasem ütközhetünk össze vele, hiszen a tudomány olyan tanokat hirdet, melyek bebizonyíthatók, mi pedig olyanokat, melyek az érzésen alapulnak. A hit az érzés és akarat ténye. 
- Ön mindig hitt?
- Mióta élek. Hétéves koromban már pap akartam lenni, mikor történelmet tanultam, megerősödött a hivatásomban való meggyőződés. Mélyen hatott rám egyik barátom, aki hittérítőnek ment, s Afrikában, a négerek között vértanúhalált halt."

(Kosztolányi Dezső: Pap)


     Mielőtt bárki megijedne, sem hittérítő, sem rasszista (a fenti idézetre gondolok) nem lesz a bejegyzés.

    Azt hiszem, a legtöbb Olvasónak és erre tévedő találkozott már pappal, ha máshogy nem, akkor az utcán, de volt már keresztelőn/esküvőn/temetésen és/vagy egyéb alkalmon. Szerény véleményem szerint a mai kor embere (tisztelet a kivételnek) nem sokban különbözik a gyűjteményben szereplőktől a papok megítélésében és a papokhoz fűződő viszonyában. Talán a különbség annyi, hogy akkoriban többen jártak templomba, jártasabbak voltak a Bibliában, mint a maiak. De akkor is voltak olyanok, akik egyáltalán nem foglalkoztak a lelkésszel, csak akkor fordultak hozzá, ha családi esemény volt, vagy valamilyen össznépi összeröffenés, és kellett valaki, aki beszélni tud (Tolnai Lajos: A lelkész) és emeli az esemény fényét, vagy már valami baj történt (Ady Endre: A kereszt alatt). A pap jött, elmondta a mondókáját, utána mehetett haza.
Olyanok is mindig voltak, akik szerint a prédikáció csak úgy jön felülről, elmond a pap egy Miatyánkot, ami nem nagy kunszt. Az ő figyelmükbe ajánlom Móricz Zsigmond  A Miatyánk c. novelláját, mert nem olyan biztos, hogy elég csak kiállni a nép elé.

     A novellákat olvasva, kiderül, hogy a pap is ember, neki is ugyanúgy megvan a saját kis élete, ahogy bármelyikünknek.

     A gyűjtemény második és harmadik  részében a papok után a szerzetesek és az apácák mindennapjaiba pillanthatunk be. A harmadik rész csak két novellát tartalmaz (Kaffka Margit: Levelek a zárdából és Gárdonyi Géza: Annuska apáca lesz), mégis letaglózza az Olvasót. Itt elsősorban Kaffka Margit írásaira gondolok.


    A kötetben ismert és - számomra - kevésbé ismert magyar írók novelláiból szemezgethetünk, melyek közt sok elgondolkodtató és meghökkentő írást is találunk. Elenyésző azoknak a száma, ami kevésbé tetszett és sok íróval ezeken a lapokon találkoztam először (Gyallay Domokos, Tolnai Lajos pl.).
Az első novella (ebből van a bejegyzés elején az idézet is) után határoztam el, hogy be kell szereznem Kosztolányi összes novelláját, és ez a továbbiakban csak megerősítést nyer, de Krúdyt is illő lenne olvasnom.
 
     Kedvencet nem tudok és nem is akarok választani, ez a válogatás éppen úgy jó, ahogy van. Mindenből olvashatunk egy csipetnyit és egyáltalán nincs egyik írásnak sem hittérítő íze. Ahogy a nyáron már írtam, egy novella is tud olyan jó, sőt, letaglózó lenni, mint egy regény. Nos, itt is olvashatunk ilyet (is), aminek a hatása még sokáig ott motoszkál bennünk.
"Egy perc elég arra, hogy elárulja a beteg szív, a gőgös lélek belső világát."
(Tolnai Lajos: A lelkész)


Papok, szerzetesek, apácák - Magyar írók novellái
Szerk.: Sas Péter
Novella sorozat
416 oldal
Noran Kiadó, 2006
2599 Ft

Kedvcsináló:
Kosztolányi Dezső A pap és Öreg pap című novellái.
Share: