2011. szeptember 3., szombat

, , , , ,

Jó városunk, Páris


 
"- Vágytál a gazdagság játékszereire - megkaptad. Tündökölni akarsz - elvezetlek a hatalom ösvényére. Szennyes kezeket csókolok, hogy te előrejuss, és előre is fogsz jutni. Még egy kis időbe telik és semmi sem fog hiányozni belőled, ami férfiaknak és nőknek szíve szerint való. Szeszélyeid nőiesek, de szellemed férfias. Mindent megértettem nálad, mindent megbocsátok neked. Csak szólnod kell, ha ki akarod elégíteni múló szenvedélyedet. Fölemeltem az életedet, amidőn rányomtam azt, ami megszerzi neked a nagy tömeg hódolatát: rányomtam a politika és az uralom bélyegét. Azt akarom, hogy olyan nagy ember légy, amilyen kicsi vagy most. De nem szabad összetörnöd a pénzverő masinánkat. Megengedek neked mindent, csak azt nem, hogy olyan hibákat kövess el, melyek tönkretennék a jövődet. Ha kitárom előtted a Saint-Germain városrész szalonjait, akkor megtiltom, hogy a pocsolyában fetrengj, Lucien! Mint egy vassorompó, olyan leszek a te érdekedben; tőled, éretted kész vagyok eltűrni mindent. És ezért változtattalak át téged, aki az élet játékai iránt érzéketlen voltál, ügyes, furfangos játékossá..."


    A regénnyel még február végén találkoztam egy könyvesbolti portyázás során és majd' megevett a fene, hogy akkor nem tudtam megvenni, de hála egy akciónak, áprilisban megérkezett és akkoriban találtam rá a Molyon a hozzákapcsolódó eseményhez. Érdekes, hogy ennyi időbe telt, míg felfedeztem, bár akkoriban még nem voltam ennyire függő.  Nagy boldogan megnyomtam a Részt veszek-et, de az olvasást halogattam, úgy voltam vele, hogy 526 oldal, meglesz úgy egy hét alatt. Nem lett, bebuktam a határidőt, mert nem indult olyan egyszerűen, mint ahogy eredetileg terveztem.


    1824-ben ismerkedünk meg az akkori utolsó operabálon a szereplőkkel: mindenki egy titokzatos kurtizánról, a Rája néven ismert Estherről beszél. A társaságban Párizs színe-java megtalálható, köztük Lucien de Rubempré is. Estherrel egymásba szeretnek, azonban a feltörekvő Lucien nem mutatkozhat egy ilyen nőszeméllyel, ezért a pártfogója, a titokzatos Carlos Herrera abbé egyengeti a fiatalok útját. Lucient a megfelelő társaságba irányítja, ahol gazdag és befolyásos család leányát veheti feleségül az anyagi jólét érdekében, ill., a megfelelő körökben kapcsolatokat építhet. Esther szépsége egy gazda öreg bankár, Nucingen báró figyelmét kelti fel (igen, ő a Goriot apó veje), aki bármilyen anyagi áldozatot kész megtenni, hogy elnyerje a lány kegyeit. Természetesen az abbé itt is a háttérből mozgatja a szálakat...

   A történet itt persze még nem ér véget, a következő hat évben csendőrök tűnnek fel, megismerkedünk a párizsi börtönélettel és szlenggel, míg az utolsó oldalra érünk és sok mindenről lehull a lepel.


   A mumus első 30 oldal számít igazán mumusnak, amikor nem győztem kapkodni a fejem, hogy most akkor ki kicsoda, kinek a kije, mije, de aztán belerázódtam. A későbbiekben is akadt jó néhány oldal, ahol megint csak lestem, a sok név olvastán, de itt is figyelemre és türelemre van szükség, hogy ne veszítsük el a fonalat.
Nucingen báró nyelvhasználata is próbára teszi az olvasó türelmét, íme egy példa:

Fákdass lohalálpa! - üvöltött. - Ne aluty, te parom. Szász frangod gapsz, ha utoléret asztad a gocsid.

"száz frang" hallatára a kocsis fölébredt, a hátul kuksoló inas nyilván még álmában hallotta. A báró megismételte a parancsot. A kocsis eszeveszett iramban hajtotta lovait és a Thrône-kapunál sikerült is beérnie egy kocsit, amely némileg hasonlított arra a hintóra, melyben Nucingen a bájos ismeretlent megpillantotta; azonban csak valamelyik nagy kereskedőház üzletvezetője feszített benne egy Vivienne utcai "tisztességes úrinő" társaságában.
Ez a kudarc letörte a bárót.
Ha nem déket, te parom, hanem a Sorsod (értsd: Georges-ot) hoszdam folna makamal, asz mekdalálda folna aszdat a nőd - szólt az inashoz, mialatt a fináncok átvizsgálták a hintót.
- Szentuccse, báró úr, azt hiszem, maga az ördög volt a hajdú annak a kocsinak a hátulján, az csempészte elém ezt a másikat.
Örtök, nincs is örtök - dohogott a báró.

    Ilyenkor örül az ember lánya, hogy kénytelen volt megtanulni az összes létező hang jellemzőit, mert ennek köszönhetően a dekódolás pofonegyszerű lett és nem téptem a hajam, mit is akar mondani a báró. Megemelem a nem létező kalapom Lányi Viktor előtt, hiszen nem lehetett egyszerű magyarul visszaadni Nucingen stílusát.


    Balzac a szereplők mellett nem feledkezik meg  a korabeli Párizs és párizsi élet bemutatásáról sem, így a többoldalasra nyúló leírások sem tűnnek feleslegesnek, rengeteg információt kapunk. Sok-sok türelemre van szükség az olvasáshoz (ami elvégre nem lóverseny), mert Balzac szeret a kedves olvasó idegeivel játszani, azonban nem szabad egyetlen betűjét sem kihagyni, ugyanis a következőekben kárpótol ezekért a kisebb-nagyobb kitérésekért.

  Egy biztos, fogok még Balzacot olvasni, a Vörös vendégfogadó már úgyis régóta várat magára...
Lucien de Rubempré egyébként az Elveszett illúziók főhőse, amit még nem volt szerencsém olvasni.


    A borító nagyon szép, tökéletesen illik a regényhez, ellenben sehol sem találom, kinek a festménye látható rajta. Aki tudja, jelentkezzen.
Egyetlen negatívum: a könyv több mint fél kg (570 g a Libri szerint) és valljuk be, nem éppen kényelmes egy ilyen tömegű könyvet tartani, nem ártott volna keménytáblás változatban ennyi pénzért kiadni.


Honoré de Balzac: Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága
Eredeti cím: Splendeurs et misères des courtisanes

Fordította: Lányi Viktor
526 oldal
Palatinus, 2010
3500 Ft
A regény elolvasható a MEK-en.
Share: