Ugrás a fő tartalomra

Utazások Amazóniában

A napokban könyvespolc előtt állva valami könnyed olvasmányt kerestem, levettem hát A beszélőt. Ennél jobban csak akkor nyúltam volna mellé, ha a közelből a Háború és békét vagy Virginia Woolf valamelyik regényét emelem le. Elkezdtem olvasni és rögtön az elején szembesültem azzal, hogy ez bizony nem egy habkönnyű olvasmány lesz, de azért se tettem vissza.

    1985-ben az író egy firenzei kirakatban a perui indiánok ruhájába öltöztetett babát pillant meg, majd egy fényképet, melyen egy kisebb csoport egy embert vesz körül. Ő a beszélő. Azonban ez a beszélő olyan ismerős számára, egy egyetemi évfolyamtársára emlékezteti. Közelebbről szemügyre veszi a képeket, és ez a kiállítás indítja el az emlékezés hullámait.

"Saúl Zuratas arcának jobb felét teljesen beborította egy sötétlila, borecet árnyalatú anyajegy, vörös hajszálai pedig úgy meredeztek, mint egy súrolókefe sörtéi. Az anyajegy nem volt tekintettel sem a fülére, sem  a szájára,  sem az orrára, rájuk is kiterjedt ez z erekkel átszőtt duzzanat. Elmondhatatlanul rút, de ugyanakkor rokonszenves és jólelkű fiú volt. Senkit nem ismertem, aki az első pillanattól fogva ennyire nyílt, szívélyes, önzetlen és jó szándékú ember benyomását keltette volna, mint ő, senkit, aki minden helyzetben hasonló egyszerűségről tett volna tanúbizonyságot."

    A fiút éppen ezért hívják Maskarának.  Maskara és MVL az egyetemi felvételin találkozik és két évig együtt járnak a bölcsészkarra. Maskara apja "Ábrahám és Mózes vallását" követi, egy kisboltot vezet Limában és álma, hogy fia legyen az leső Zuratas, aki beírja nevét a parlamentben. A fiú azonban az egyetemen néprajzot is hallgat, eljut az őserdőbe, ahol teljesen elbűvöli az ott élő indiáncsoport, a macsigengák világa. Elvégzi az egyetemet, fényes oktatói karrier vár rá, őt azonban elbűvöli ennek a számunkra idegen kultúrának világa, azon belül is a beszélőé. Ki is a beszélő? A beszélő mesél, hírnök, ő köti össze az elmúlt és a jelen nemzedékeit.

"- Szórakoztatják őket, a filmet, a televíziót jelentik számukra - folytatta elkomolyodva, egy kevés szünet után. - A könyveket, a cirkuszt, mindazt a mulatságot, amivel mi, civilizált emberek rendelkezünk. Nekik ez az egy dolog jelenti a szórakozást ezen a világon. Csupán ennyi a beszélők dolga.
- Ez mind a beszélők dolga - javítottam ki finoman."


    Egy alkalommal MVL is elutazhat az egyetem Nyelvi Intézetével a macsigengák közé, természetesen hajtja a kíváncsisága, miért olyan fontos ez a népcsoport a barátja számára. Aztán telnek-múlnak az évek és 1981-ben az író ismét eljut az őserdőbe.

macsigenga lány

    Az író már régóta tervezte a beszélő történetének megírását, végül a firenzei utazás tett pontot a dolog végére. Ahogyan azt a fülszöveg is ígéri, a történet zöme az őserdőben, a macsigengák között játszódik. Alaposan bepillanthatunk a mindennapjaikba, megismerjük a babonáikat, szertartásaikat, mítoszaikat. Ezeknél a részeknél bizony figyelni kell, mert könnyen elveszíthetjük a fonalat, azonban MVL a következő oldalakon visszautal az adott isten nevére, így nem kellett jegyzetelnem, hogy ki kicsoda.
Mint minden világtól elzárt csoportot, előbb-utóbb őket is utoléri a civilizáció, a tudósok és hittérítők csoportja. De hogy mindez hogyan hat rájuk, azt nem árulom el. Ez azonban egy nagyon fontos kérdést is felvet: be kell-e avatkozni ezen elzárt kultúrák életébe vagy éljék továbbra is a saját életüket?

   Nem egy könnyed olvasmány, azonban akit érdekel más népek kultúrája, nem nem fog csalódni . Mivel mindig is szerettem a mitológiát, a mítoszokat, azonban az indiánregények valahogy kimaradtak, így különösen örülök, hogy elolvastam a regényt. Mario Vargas Llosa pedig ismét egy másik oldaláról mutatkozik be, engem sikerült újra meglepnie.

   "Egy napon, amikor ellátogattam az egyik családhoz, a hátam mögött így beszéltek: "Ott jön a beszélő. Gyerünk, hallgassuk meg őt." Hallottam, és meglepődtem. "Rólam beszéltek?", kérdeztem. Mindannyian bólogattak, "Ühüm, ühüm, rólad beszélünk", hagyták helyben. Én voltam hát a beszélő. Eltöltött a csodálkozás. S bennem van azóta is. A szívem, mint egy nagydob. Dübögött a mellkasomban: bum, bum. Megtaláltam volna a sorsomat? Meglehet. Igen, akkor történhetett. A Timpshía folyó egyik szurdokában, ahol macsigengák éltek. Ma már senki sem lakik arrafelé. De valahányszor ennek a szurdoknak a közelében járok, a szívem táncra perdül. "Itt születtem másodszor", jár a fejemben. "Itt tértem vissza, pedig el sem távoztam", mondom. Így lettem az, aki vagyok. Meglehet, ez a legjobb dolog, amiben valaha részem volt. Úgy gondolom, soha jobb dologban nem is lesz részem. Azóta beszélek. És vándorlok. Mindaddig, amíg járni tudok, úgy hiszem. Mert én vagyok a beszélő."



Mario Vargas Llosa: A beszélő
Fordította: Pál Ferenc
296 oldal
Európa Kiadó, 2007
2400 Ft

A képek forrásai:
A macsigenga lány fényképe (spanyol nyelvű!!!)
A papagáj képe és még több kép itt található Amazóniáról (angol nyelvű)

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerűek a héten

A téli tücsök meséi

Amikor újra esni kezdett a hó, megkerestem ezt a meseregényt, hogy a legmegfelelőbb körülmények között végre megismerkedjem a téli tücsök meséivel.

   A téli tücsök valójában nyári tücsök volt, de amikor a szigetre - ahol élt - megérkezett néhány ember, a tücsök belebújt a terepszínű hátizsák bal zsebébe és így került mostani lakhelyére, a szobába.
   A tücsök mindennap kimászik a hátizsák bal zsebéből - ami gyengülő zsályaillatot áraszt -, felugrik a székre, onnan az asztalra, majd az ablakpárkányra. Kint csak a havas táj látványa fogadja és ekkor bent felfedezi az asztalon álldogáló írógépet. Mindennap felugrik egy-egy billentyűjére, a befűzött papíron megjelenik egy betű, ami a tücsköt egy-egy, a szigeten történt eseményre emlékezteti. Ekkor leugrik az asztalról a székre, onnan a  földre, elsétál a zöld heverőre, felugrik rá, fel és alá kezd sétálgatni és közben emlékezik.

   A meseregényben tizenhat mesét olvashatunk, melyből tizenöt a tücsök egy-egy visszaemlékezése. Megisme…

Egy valóban csodálatos Júlia

A legutóbbi megjelenésekor már szemeztem Kertész Erzsébet Jósika Júliáról szóló regényével, de végül csak nemrég került be a gyűjteményembe.
A könyvről csupán annyit tudtam, hogy Podmaniczky Júliának állít emléket, aki nyolc évet várt, hogy feleségül mehessen Jósika Miklós íróhoz, majd az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Brüsszelbe menekültek, ahol Júlia csipkeboltot nyitott.

De ez a regény jóval több ennél. Már az elején teljesen magával ragadott, olyan jó volt elmerülni benne.

A Podmaniczky család az édesapa, Károly halála után költözött aszódi birtokukra. Itt él özvegye és egyben második felesége, Elise asszony öt gyermekükkel (Júlia, Eliza, Frigyes, Ármin és Marie) és a személyzettel.

Édesanyjuk - egy szász miniszer lánya - nagyon szigorú a gyermekeivel, a legfontosabb számára, hogy a külvilág előtt  a tökéletes család látszatát és a lányok feddhetetlenségét mutassa. Júlia immáron évek óta a kor ünnepelt írójának, Jósika Miklósnak jegyese. Az író ugyanis nős, é…

A csokoládé sötét oldala

Mióta megláttam néhány hónapja, hogy előbb-utóbb jön a folytatás, tervben volt, a második rész újraolvasása. Elvégre nem árt, ha frissek lesznek az emlékeim. Ráadásul elég régen volt már, amikor három éve a nyári szünetben először került a kezembe.

    Ahogy elkezdtem az olvasást, újra magával ragadott. Azt hiszem, most jobban időzítettem, hiszen az első dátum a regényben október 31. csütörtök.

     Október 31-én ismerkedhetünk meg Zozie de l' Alba-val, aki emberek életét lopja el. Zozie ugyanis árgus szemekkel vizslatja már elhunyt emberek postaládáját, melyeknek egyszerűen elemeli a tartalmát és felbontja, amit bennük talál. Nem is gondolnánk, hogy egy-egy postaláda micsoda kincseket tartogat Zozie számára! Elég neki egy bankszámlakivonat vagy egy számla, és voilà, már meg is van az új neve, az új élet, amit megkaparinthat.
Éppen egyik korábbi személyiségének nyomait igyekszik eltüntetni, amikor útja a Montmartre-ra vezet, ahol megpillant egy kamaszlányt egy chocolaterie e…

¿Le puedo ayudar en algo?

Még a tavasz folyamán fedeztem fel ezt a könyvecskét, mely a spanyol üzleti kommunikáció világával ismerteti meg az olvasót. Rákerestem a kiadó honlapján, ahova néhány oldalt fel is töltöttek belőle, amelyek meggyőztek, így gyorsan meg is rendeltem, mielőtt az Alexandra végleg bezárta volna a bazárt.

A könyv a Langenscheidt Kiadónál megjelent változat magyar átdolgozása.
Az elején megismerjük a spanyol hivatalos levelezés általános tudnivalóit, majd azok kötelező és lehetséges elemeit. Magyarul a levél megnevezését, a feladó adatait, a megszólítást, a tárgyat, a dátumot, a bevezető és a záróformulákat, illetve a köszönési formákat.

Ezt követik az ügyintézés, a szállítás, fizetés, reklamáció, késedelem, a meghatalmazás hasznos kifejezései, majd részletesen kitér a telefonbeszélgetésekre.

Majd következnek a a vendéglátás, csevegés, utazás, autókölcsönzés, jelentkezés/visszaigazolás, meghívás, jegyzőkönyv és egyéb, a titkárságokon (az irodai életben) előforduló hasznos kifejezések, monda…

"Ha divatos akarsz lenni, elegendő meztelenkedned..."

A megtévesztő címmel ellentétben a Magánélet sorozat második kötetéről lesz szó, mely a Napóleon korabeli emberek mindennapjaiba kalauzol bennünket.

Ez a kötet is négy nagy témakört ölel fel, melyekben alaposan megismerhetjük a 19. századi franciák életét. Mindazt, ami a történelem tankönyvekből kimaradt.

A Család és erkölcs fejezetben rögtön megtudjuk, hogy az 1804-ben hatályba lépet Code civilben (azaz polgári törvénykönyvben) rögzítették, hogy a nő nem egyenlő a férfival. Már ezt a részt olvasva örültem, hogy nem abba a korba születtem, ugyanis a nők jogai szinte a nullával voltak egyenlőek. Nem is beszélve arról, hogy még ostobáknak is tartották őket!

A szokásoknak megfelelően a szülők választottak megfelelő párt a gyerekeiknek, mondván a szerelem úgyis elmúlik, az anyagi biztonság jóval fontosabb alapon.
Ám már ekkoriban is léteztek házassági hirdetések a lapokban, melyek szövege szinte megegyezett azokkal, melyeket ma is olvashatunk. Sőt, létezett a Világi Iroda is, ahol egy ház…

A titkokkal teli ládika - Tegnap, ma, holnap

Amikor felfedeztem az előrendelések között Sophia Loren tavaly, a 80. születésnapjára megjelent önéletrajzi könyvét, rögtön kíváncsi lettem rá, és közben azon kezdtem gondolkodni, mit is tudok róla? Be kellett látnom, hogy nem sokat, és - sajnos - csak nagyon kevés filmjét láttam.
    Így nagyon örültem, hogy már a megjelenés előtt elolvashattam a Tegnap, ma, holnapot, ami már most biztosította a helyét Az idei év legjobb könyvei címet viselő listámon.

    A karácsonyi készülődés mindenhol izgalmas és várakozással teli, különösen, ahol gyerekek is vannak. Így december 23-án, miközben Sophia Loren a Szentestére készülődik, és megérkezik négy kis unokája, akik mesét néznek, a nagymama ezen az estén visszagondol az életére. Előkerül egy sötét fadoboz, mely az emlékezés hullámait indítja el a benne rejtőző táviratok, levelek és fényképek által.

Amikor az életemre gondolok, meglepődöm azon, hogy mindez valóban megtörtént. Egy nap felébredek és rájövök, hogy csak álmodtam. Nem …

Joanne Harris: Egész évben karácsony - első benyomások

Sokakhoz hasonlóan én is megörültem, amikor egy hónapja megláttam ezt a kötetet az előrendelések között, és egy kisebb gondolkodási idő után a virtuális kosaramban landolt, majd csak várni kellett a megjelenésre és a kiszállításra. Volt is örömködés, amikor megérkezett vele a futár, aztán jött a feketeleves megvilágosodás:
ebbena kötetben véletlenül sem a Karácsony köti össze a novellákat, de nem ám! Úgyhogy Kedves Olvasó/Leendő Vásárló, ha úgy gondolta eddig, jó lesz karácsonyi alapozásnak, nagyot tévedett!
A könyv ugyanis az írónő A Cat, a Hat and a Piece of String (Egy macska, egy kalap és egy darab/kevés madzag) c. kötetének fordítása, melynek címében sehol sem szerepel a Karácsony szó. És az eredeti borító sem éppen karácsonyi hangulatot áraszt:

 Ulpius-ház, 2013                               Corbis, 2012      348 oldal                                          288 oldal
  Viszont az Ulpius sem hülye, ha már valaki nem harap az erotikus gyöngyszemekre, majd fog egy karácsonyi köt…

Vers hétfőn

Czesław Miłosz: Campo di Fiori Fordította: Gömöri György
Rómában, a Campo di Fiorin
olajbogyó, citrom kosárszám,
bor fröccsen tépett virággal
behintett utcakövekre.
Az árusok rózsaszín tenger-
gyümölcsöt szórnak halomba,
sötét szőlőgerezdek
hullnak hamvas barackra.
Itt, épp ezen a téren
égették Giordano Brunót,
kiváncsi tömeg nézte,
hogy szít tüzet a hóhér.
S a láng alig aludt ki
már tele voltak a kocsmák,
s a kofák kosárszám hordtak
citromot, olajbogyót.

Varsói körhinta mellett
jutott e tér eszembe;
nyájas tavaszi este,
pattogott vidám zene.
Elnyomta az a gettóból
hallatszó sortüzek hangját,
s messze röpültek a párok
az enyhe tavaszi égbe.

Az égő házakból néha
sárkányt hozott a szél és
a körhintán kerengők
fekete pernyét fogtak.
Lányok szoknyája lebbent
égő házak szelében,
s kacagott a víg sokaság,
- oly szép volt a vasárnap.

Lesz, aki ezt így érti:
legyen Varsó, vagy Róma,
üzletel, mulat a jónép,
a máglyát elkerüli.
Másnak más a tanulság –
minden, minden mulandó,
még ki sem hányt az …

Keserédes történetek

Decemberben már megírtam a véleményem, miután megérkezett a futár a novelláskötettel és néhányat elolvastam belőle. Bár az a vélemény csak az első benyomásokra korlátozódott, de azok mellett sem mehettem el szótlanul, elvégre a mai világban a többség kétszer is meggondolja, mire ad ki pénzt.

   Akkor félretettem a kötetet, ahogy annak idején a Bársony és keserű mandulát is, és a mai napig sem tudom megmondani, miért. Talán mert nem a megszokott Joanne Harrisszel találkoztam a lapokon, és furcsa volt, hogy az írónő egy másik arcát mutatja nem egy novellájában. A napokban viszont rájöttem, hogy hiányzanak Joanne Harris írásai, és teljesen mindegy, melyik oldala dominál az adott novellájában. Elő is vettem a kötetet és ott folytattam, ahol januárban abbahagytam.

     A novellákból nem a Csokoládéból jól ismert hangulat árad, hanem nem egyszer egy olykor gonosz, csipkelődő hang szövi a történet szálait. A címadó történet és annak folytatása - ahogyan már korábban is írtam - egyáltal…

Bízz magadban! - Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés

Már a megjelenésekor kíváncsi lettem erre a könyvre, de talán jobb is, hogy csak a napokban sikerült elolvasni.

   A fülszövegben is rögtön arról olvashatunk, hányan szenvednek önbizalomhiányban, és bár sokan magabiztosnak tűnnek, valójában az csak a felszín, ami alatt egy rendkívül törékeny és sérülékeny önbecsülés rejtőzik. Az általam már két ismert szerző mellett három újjal is megismerkedtem, és elégedetten csuktam be a kötetet.
Figyelem, hosszú bejegyzés lesz! (Tegnap véletlenül tettem közzé, pedig még volt rajta mit csiszolni.)

Kádár Annamária fejezete nyitja a könyvet, aki a személyes tapasztalatai mellett, idézeteket is megoszt velünk. Megismertet a Johari-ablakkal, ami négy területre osztja a személyiségünket: a nyílt terület vagy az aréna, ahol mindazon képességünk, tulajdonosságunk található, mellyel tisztában vagyunk és a kifelé is megmutatjuk. A rejtett tartományban azon képességeink rejtőznek, melyeket ismerünk, de elrejtünk a környezetünk elöl. A Vak-Én mögött azon …