2011. április 1., péntek

, , ,

Túl az Óperencián


"Harriet kérte a férjét, hadd menjen vele. Belécsimpaszkodott, könyörgött – ő, aki máskor sosem jajgat, sosem panaszkodik, akinek olyan tartása van. De Harriet vágyott a szokatlanra, az ismeretlenre. Gyerekkorában úgy érezte, ez az,a mire vár, ezt látta az álmaiban s az ég hatalmas sötétségében is: valami vadregényes világot, amely kívül reked az általa ismertek tartományán. És most beleborzongott, hogy kőből és földből házat építhet, ablakot és ajtót vághat bele, kéményt meg tetőt rakhat rá a rossz idő ellen, és beköltözhet. Látni akarta, ahogy a semmiből egyszer csak testet ölt. Meg akarta tanulni, hogyan kell a vályoghoz agyagot dagasztani és összeaprítani a sárga sédbúzát. A két keze munkáját akarta látni mindenben. Ha sokáig tart, akkor is. Ha a bőre leég a nyári hőségben, akkor is. Ha minden egyes feladatot úgy kell megtanulnia, mint egy gyereknek, akkor is. Tizenkét évig volt nevelőnő. Átkelt az óceánon, hogy eljusson erre az új helyre, de ennél is tovább akart jutni: a vadonba."

    Amikor először a kezembe vettem a könyvet, azt gondoltam: "hú, de gyönyörű." A belső borítón elöl és hátul is egy korabeli térkép található, ráadásul könyvjelzőként egy kék selyemszalagot is találtam benne. 

   1864-ben Angliából érkezik Új-Zélandra egy jobb élet reményében Joseph Blackstone a feleségével, Harriettel és édesanyjával, Liliannel.  A férfi súlyos titkot hozott magából, míg feleségének elege lett a nevelőnői munkájából, így a költözés mellett döntöttek. Egyedül Lilian, Joseph édesanyja nem tudja és nem is akarja megszokni az új helyet. A férfi vályogból házat épít az Isten háta mögötti területen, miközben a nők a közeli városban, Christchurch-ben szállnak meg, majd elfoglalják közös otthonukat. Harriet a néhány állatukkal és a veteményeskertjével van elfoglalva, míg Lilian az útközben összetört porcelánját igyekszik összeragasztani és sehogy sem tetszik neki ez az új hely és élet. Egy viharos téli éjszaka hatalmas pusztítást végez Blackstone-ék, ezért Harriet elindul a folyó túloldalán élő Orchard családhoz, Joseph pedig nem messze a házuktól aranyport talál és rögtön terveket sző... Ez a felfedezés sorsdöntőnek bizonyul...
"– Az embereket megváltoztatja a kor, amelyben élnek, ennyi az egész.
– Lehet, hogy ennyi az egész – felelte Lilian –, de az éppen elég."


     Az egész regényt áthatja egy különös, misztikus hangulat, amit csak erősít a különös hiedelmek leírása és felbukkanása. Az írónő folyamatosan fenntartja a figyelmet és fokozatosan bontakoztatja ki Joseph súlyos titkát, amire egy idő után már következtetni lehet, aztán hatalmas döbbenetet éreztem, amikor kiderült, mi is történt. 

     Joseph a múltja elöl menekül, bízik az arany által ígért gyors meggazdagodásban, míg az anyja a múltjában él. Harriet egyedül az Angliában maradt  apjával tartja a kapcsolatot, neki gyűjtöget mindenféle apróságot és ír leveleket, míg Joseph el van a saját világában. Joseph egyértelműen nem nyerte el a szimpátiámat, míg Harrietet az első pillanatban megkedveltem, tetszett a kitartása, a határozottsága, hogy "tartása van."
Bevallom, korábban nem igazán érdekelt az aranyláz és a sok hűhó, amit kiváltott, azonban Rose Tremain annyira hitelesen és jól írja le, hogy minden előítéletemmel leszámoltam az aranylázzal kapcsolatban. Megismertem, milyenek voltak ezeknek az embereknek a mindennapjai, micsoda küzdelmet folytattak a természettel, egymással, sőt, saját magukkal is. 

     Engem meggyőzött az írónő, remélem, hamarosan újabb könyve is megjelenik magyarul. Aki szereti a komoly történeteket, amelyekben jelen vannak az érzelmek, a történelem, a babona, ne hagyja ki, nem fog csalódni ;).

A regényben sokat emlegettet sédbúza, egészen pontosan ez erdei sédbúza

Rose Tremain: Színarany  
Fordította: Mesterházi Mónika
420 oldal
3200 Ft

Néhány helyen még a régi borítós kiadás kapható
Share:

7 megjegyzés:

  1. jó ez a sédbúza.:)) Nem kevésszer olvastam a könyvben:))

    VálaszTörlés
  2. Jé, ez benne van az 1001-ben? Nem is emlékszem a címére. Jó könyv lehet, de a régi borítót választanám!:)

    VálaszTörlés
  3. Szilvamag, rá kellett keresnem, mert fogalmam sem volt, milyen lehet, csak a hagyományos búzát ismerem ;). Egyébként ezenkívül még 2 fajtája van :).
    Elliot, igen, benne van, 2003-ban jelent meg. Az új védőborító alatt a régi kép van a borítón, csak kisebben ;).

    VálaszTörlés
  4. Igen, én is rákerestem de én nem találtam meg ezt a szép képet.:)Szakértő lettem már benne.:)

    VálaszTörlés
  5. Akkor mi meg a sédbúzából gazdagszunk meg ;). A képet a Wikipedián találtam az erdei változatnál :).

    VálaszTörlés
  6. Látom neked is tetszett a könyv.
    Ez a séd búza olyan, mint Steinbeck Egerek és emberében a tengeri nyúl:-))

    VálaszTörlés
  7. Igen, jó könyv :). Ha egyszer sorra kerül az Egerek és emberek, majd eszembe jutsz ;).

    VálaszTörlés

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.