2011. április 30., szombat

Szerelem a végzeten



"ÁBELEM, LELKEMNEK EGYETLEN TESTVÉRE!"

   Aki nagyon szeret valakit, azzal bizonyítja, hogy szereti, ha teljesíti a szeretett kérését.
   Arra kérem, hogy legyen erős, és keressen sokféle alkalmat arra, hogy elmulassza az emlékemet a fejében, hogy vigasztalódjon.
   Férjhez kell mennem, nem Isten választása szerint, hanem az emberek választása szerint.
   Nem  vádolom ezzel az apákat, akik immár temetőben vannak, hiszen ők jót akartak.
   S ha az ő akaratukat nem teljesíteném is, anyám egzisztenciája az említett letéthez van kötve. És én anyám mellett nőtte fel, és soha bánatot nem okoztam, és az egyetlen gyermeke vagyok. Isten önnel, Ábel. Ha a szemem könnyezni fog, mindig Ön lesz az eszemben!

                                                                     Eszter"


   Be kell vallanom, Gárdonyit hatodikos korom óta nem olvastam. Akkor nagyon szerettem az Egri csillagokat, előtte pedig 1-2 évvel az akkori könyvtáros néni a kezembe nyomta a Láthatatlan embert, amit azonban nem fejeztem be, valahogy akkor nem kötött le. Teltek az évek és egyszer csak eszembe jutott, hogy ideje lenni megismerkedni Gárdonyi más műveivel is.


     1860 áprilisában (az évszám nem szerepel a kisregényben, azonban az omnibuszon éppen Széchenyi öngyilkossága a téma) egy kövér asszony száll fel az omnibuszra a leányával. Egy szőke fiatalember, Nyéky Ábel szeme rögtön megakad a lányon, így amikor ők leszállnak, ő is követi őket. Így jut el a Kétszív utcába, a család házához. Hamarosan megtudja, hogy a lány, Kardos Eszter özvegy édesanyjával él a házban. Ábel mindennap felkeresi a házat, virágot visz Eszternek, majd esténként találkozgatni kezdenek. Eszter azonban egy súlyos titkot hordoz, amit minden találkozás alkalmával be akar vallani, de sehogy sem sikerül neki. Aztán egy nap kibújik a szög a zsákból: Eszternek vőlegénye van. A frigyet az apák (akik unokatestvérek és üzlettársak voltak) döntötték el, még jóval gyermekeik születése előtt. Ábel az esküvőről az idézetben szereplő levélből értesül és egy világ omlik össze benne. Azonban az élet úgy akarja, hogy a két fiatal sorsa a későbbiekben is keresztezze egymást...

     A fülszöveg szerint: "A fordulatos, hangulatos történet ma is valamennyi női olvasó érdeklődésére számíthat."
Nos, az enyémre is garantáltan számíthatott, azonban voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy egy szappanoperába csöppentem, ezt pedig a szereplők nyavalygása váltotta ki. Ábelnek pedig volt egy mondata, ami mindig akkor jutott eszébe, amikor viharfelhők gyülekeztek az életében: "Gondolkodjunk csak nyugodtan!"
Csak én érzem úgy, hogy ez leginkább egy reklámszövegre hasonlít?

     A hangulat valóban megvolt, Gárdonyi remekül bemutatta a fiatalok, majd az öregek lelki állapotát, mennyire fontosak maradnak életük alkonyán is egymás számára. Jó volt, de az Egri csillagok tizenvalahány évvel ezelőtt kiváltott hatását nem tudta felülmúlni. Sebaj, a polcomon várakozik még az Ida regénye és tervezem más regényeinek a beszerzését is ;).


Gárdonyi Géza: Ábel és Eszter
192 oldal
Lazi Kiadó, 2008
2200 Ft

Az omnibusz képét itt találtam.
Share:

2011. április 29., péntek

Utazások Amazóniában

A napokban könyvespolc előtt állva valami könnyed olvasmányt kerestem, levettem hát A beszélőt. Ennél jobban csak akkor nyúltam volna mellé, ha a közelből a Háború és békét vagy Virginia Woolf valamelyik regényét emelem le. Elkezdtem olvasni és rögtön az elején szembesültem azzal, hogy ez bizony nem egy habkönnyű olvasmány lesz, de azért se tettem vissza.

    1985-ben az író egy firenzei kirakatban a perui indiánok ruhájába öltöztetett babát pillant meg, majd egy fényképet, melyen egy kisebb csoport egy embert vesz körül. Ő a beszélő. Azonban ez a beszélő olyan ismerős számára, egy egyetemi évfolyamtársára emlékezteti. Közelebbről szemügyre veszi a képeket, és ez a kiállítás indítja el az emlékezés hullámait.

"Saúl Zuratas arcának jobb felét teljesen beborította egy sötétlila, borecet árnyalatú anyajegy, vörös hajszálai pedig úgy meredeztek, mint egy súrolókefe sörtéi. Az anyajegy nem volt tekintettel sem a fülére, sem  a szájára,  sem az orrára, rájuk is kiterjedt ez z erekkel átszőtt duzzanat. Elmondhatatlanul rút, de ugyanakkor rokonszenves és jólelkű fiú volt. Senkit nem ismertem, aki az első pillanattól fogva ennyire nyílt, szívélyes, önzetlen és jó szándékú ember benyomását keltette volna, mint ő, senkit, aki minden helyzetben hasonló egyszerűségről tett volna tanúbizonyságot."

    A fiút éppen ezért hívják Maskarának.  Maskara és MVL az egyetemi felvételin találkozik és két évig együtt járnak a bölcsészkarra. Maskara apja "Ábrahám és Mózes vallását" követi, egy kisboltot vezet Limában és álma, hogy fia legyen az leső Zuratas, aki beírja nevét a parlamentben. A fiú azonban az egyetemen néprajzot is hallgat, eljut az őserdőbe, ahol teljesen elbűvöli az ott élő indiáncsoport, a macsigengák világa. Elvégzi az egyetemet, fényes oktatói karrier vár rá, őt azonban elbűvöli ennek a számunkra idegen kultúrának világa, azon belül is a beszélőé. Ki is a beszélő? A beszélő mesél, hírnök, ő köti össze az elmúlt és a jelen nemzedékeit.

"- Szórakoztatják őket, a filmet, a televíziót jelentik számukra - folytatta elkomolyodva, egy kevés szünet után. - A könyveket, a cirkuszt, mindazt a mulatságot, amivel mi, civilizált emberek rendelkezünk. Nekik ez az egy dolog jelenti a szórakozást ezen a világon. Csupán ennyi a beszélők dolga.
- Ez mind a beszélők dolga - javítottam ki finoman."


    Egy alkalommal MVL is elutazhat az egyetem Nyelvi Intézetével a macsigengák közé, természetesen hajtja a kíváncsisága, miért olyan fontos ez a népcsoport a barátja számára. Aztán telnek-múlnak az évek és 1981-ben az író ismét eljut az őserdőbe.

macsigenga lány

    Az író már régóta tervezte a beszélő történetének megírását, végül a firenzei utazás tett pontot a dolog végére. Ahogyan azt a fülszöveg is ígéri, a történet zöme az őserdőben, a macsigengák között játszódik. Alaposan bepillanthatunk a mindennapjaikba, megismerjük a babonáikat, szertartásaikat, mítoszaikat. Ezeknél a részeknél bizony figyelni kell, mert könnyen elveszíthetjük a fonalat, azonban MVL a következő oldalakon visszautal az adott isten nevére, így nem kellett jegyzetelnem, hogy ki kicsoda.
Mint minden világtól elzárt csoportot, előbb-utóbb őket is utoléri a civilizáció, a tudósok és hittérítők csoportja. De hogy mindez hogyan hat rájuk, azt nem árulom el. Ez azonban egy nagyon fontos kérdést is felvet: be kell-e avatkozni ezen elzárt kultúrák életébe vagy éljék továbbra is a saját életüket?

   Nem egy könnyed olvasmány, azonban akit érdekel más népek kultúrája, nem nem fog csalódni . Mivel mindig is szerettem a mitológiát, a mítoszokat, azonban az indiánregények valahogy kimaradtak, így különösen örülök, hogy elolvastam a regényt. Mario Vargas Llosa pedig ismét egy másik oldaláról mutatkozik be, engem sikerült újra meglepnie.

   "Egy napon, amikor ellátogattam az egyik családhoz, a hátam mögött így beszéltek: "Ott jön a beszélő. Gyerünk, hallgassuk meg őt." Hallottam, és meglepődtem. "Rólam beszéltek?", kérdeztem. Mindannyian bólogattak, "Ühüm, ühüm, rólad beszélünk", hagyták helyben. Én voltam hát a beszélő. Eltöltött a csodálkozás. S bennem van azóta is. A szívem, mint egy nagydob. Dübögött a mellkasomban: bum, bum. Megtaláltam volna a sorsomat? Meglehet. Igen, akkor történhetett. A Timpshía folyó egyik szurdokában, ahol macsigengák éltek. Ma már senki sem lakik arrafelé. De valahányszor ennek a szurdoknak a közelében járok, a szívem táncra perdül. "Itt születtem másodszor", jár a fejemben. "Itt tértem vissza, pedig el sem távoztam", mondom. Így lettem az, aki vagyok. Meglehet, ez a legjobb dolog, amiben valaha részem volt. Úgy gondolom, soha jobb dologban nem is lesz részem. Azóta beszélek. És vándorlok. Mindaddig, amíg járni tudok, úgy hiszem. Mert én vagyok a beszélő."



Mario Vargas Llosa: A beszélő
Fordította: Pál Ferenc
296 oldal
Európa Kiadó, 2007
2400 Ft

A képek forrásai:
A macsigenga lány fényképe (spanyol nyelvű!!!)
A papagáj képe és még több kép itt található Amazóniáról (angol nyelvű)
Share:

Utazások Amazóniában


  A napokban könyvespolc előtt állva valami könnyed olvasmányt kerestem, levettem hát A beszélőt. Ennél jobban csak akkor nyúltam volna mellé, ha a közelből a Háború és békét vagy Virginia Woolf valamelyik regényét emelem le. Elkezdtem olvasni és rögtön az elején szembesültem azzal, hogy ez bizony nem egy habkönnyű olvasmány lesz, de azért se tettem vissza.

    1985-ben az író egy firenzei kirakatban a perui indiánok ruhájába öltöztetett babát pillant meg, majd egy fényképet, melyen egy kisebb csoport egy embert vesz körül. Ő a beszélő. Azonban ez a beszélő olyan ismerős számára, egy egyetemi évfolyamtársára emlékezteti. Közelebbről szemügyre veszi a képeket, és ez a kiállítás indítja el az emlékezés hullámait.

Amazónia

 

"Saúl Zuratas arcának jobb felét teljesen beborította egy sötétlila, borecet árnyalatú anyajegy, vörös hajszálai pedig úgy meredeztek, mint egy súrolókefe sörtéi. Az anyajegy nem volt tekintettel sem a fülére, sem  a szájára,  sem az orrára, rájuk is kiterjedt ez z erekkel átszőtt duzzanat. Elmondhatatlanul rút, de ugyanakkor rokonszenves és jólelkű fiú volt. Senkit nem ismertem, aki az első pillanattól fogva ennyire nyílt, szívélyes, önzetlen és jó szándékú ember benyomását keltette volna, mint ő, senkit, aki minden helyzetben hasonló egyszerűségről tett volna tanúbizonyságot."

    A fiút éppen ezért hívják Maskarának.  Maskara és MVL az egyetemi felvételin találkozik és két évig együtt járnak a bölcsészkarra. Maskara apja "Ábrahám és Mózes vallását" követi, egy kisboltot vezet Limában és álma, hogy fia legyen az leső Zuratas, aki beírja nevét a parlamentben. A fiú azonban az egyetemen néprajzot is hallgat, eljut az őserdőbe, ahol teljesen elbűvöli az ott élő indiáncsoport, a macsigengák világa. Elvégzi az egyetemet, fényes oktatói karrier vár rá, őt azonban elbűvöli ennek a számunkra idegen kultúrának világa, azon belül is a beszélőé. Ki is a beszélő? A beszélő mesél, hírnök, ő köti össze az elmúlt és a jelen nemzedékeit.

"- Szórakoztatják őket, a filmet, a televíziót jelentik számukra - folytatta elkomolyodva, egy kevés szünet után. - A könyveket, a cirkuszt, mindazt a mulatságot, amivel mi, civilizált emberek rendelkezünk. Nekik ez az egy dolog jelenti a szórakozást ezen a világon. Csupán ennyi a beszélők dolga.
- Ez mind a beszélők dolga - javítottam ki finoman."


    Egy alkalommal MVL is elutazhat az egyetem Nyelvi Intézetével a macsigengák közé, természetesen hajtja a kíváncsisága, miért olyan fontos ez a népcsoport a barátja számára. Aztán telnek-múlnak az évek és 1981-ben az író ismét eljut az őserdőbe.

macsigenga lány

    Az író már régóta tervezte a beszélő történetének megírását, végül a firenzei utazás tett pontot a dolog végére. Ahogyan azt a fülszöveg is ígéri, a történet zöme az őserdőben, a macsigengák között játszódik. Alaposan bepillanthatunk a mindennapjaikba, megismerjük a babonáikat, szertartásaikat, mítoszaikat. Ezeknél a részeknél bizony figyelni kell, mert könnyen elveszíthetjük a fonalat, azonban MVL a következő oldalakon visszautal az adott isten nevére, így nem kellett jegyzetelnem, hogy ki kicsoda.
Mint minden világtól elzárt csoportot, előbb-utóbb őket is utoléri a civilizáció, a tudósok és hittérítők csoportja. De hogy mindez hogyan hat rájuk, azt nem árulom el. Ez azonban egy nagyon fontos kérdést is felvet: be kell-e avatkozni ezen elzárt kultúrák életébe vagy éljék továbbra is a saját életüket?

   Nem egy könnyed olvasmány, azonban akit érdekel más népek kultúrája, nem nem fog csalódni . Mivel mindig is szerettem a mitológiát, a mítoszokat, azonban az indiánregények valahogy kimaradtak, így különösen örülök, hogy elolvastam a regényt. Mario Vargas Llosa pedig ismét egy másik oldaláról mutatkozik be, engem sikerült újra meglepnie.

   "Egy napon, amikor ellátogattam az egyik családhoz, a hátam mögött így beszéltek: "Ott jön a beszélő. Gyerünk, hallgassuk meg őt." Hallottam, és meglepődtem. "Rólam beszéltek?", kérdeztem. Mindannyian bólogattak, "Ühüm, ühüm, rólad beszélünk", hagyták helyben. Én voltam hát a beszélő. Eltöltött a csodálkozás. S bennem van azóta is. A szívem, mint egy nagydob. Dübögött a mellkasomban: bum, bum. Megtaláltam volna a sorsomat? Meglehet. Igen, akkor történhetett. A Timpshía folyó egyik szurdokában, ahol macsigengák éltek. Ma már senki sem lakik arrafelé. De valahányszor ennek a szurdoknak a közelében járok, a szívem táncra perdül. "Itt születtem másodszor", jár a fejemben. "Itt tértem vissza, pedig el sem távoztam", mondom. Így lettem az, aki vagyok. Meglehet, ez a legjobb dolog, amiben valaha részem volt. Úgy gondolom, soha jobb dologban nem is lesz részem. Azóta beszélek. És vándorlok. Mindaddig, amíg járni tudok, úgy hiszem. Mert én vagyok a beszélő."



Mario Vargas Llosa: A beszélő
Fordította: Pál Ferenc
296 oldal
Európa Kiadó, 2007
2400 Ft

A képek forrásai:
Amazónia térképe
A macsigenga lány fényképe (spanyol nyelvű!!!)
A papagáj képe és még több kép itt található Amazóniáról (angol nyelvű)
Share:

2011. április 24., vasárnap

Húsvét

Minden Kedves Olvasómnak és erre tévedőnek Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok!


Share:

2011. április 19., kedd

Samantha da Vinci

       "Az élet időnként kegyes... Minden megtörténhet, a hajnal új kalandokkal kecsegtet. Ezt éreztem akkor is, amikor Firenzébe érkeztem. Máskor csak túlélünk, tesszük a dolgunkat és várjuk, hogy megnyíljon az ajtó.amelyen át kiszámíthatatlan sorsunk felé rohanunk."


    Már sokan tudják rólam, ha reneszánszról és/vagy Itáliáról van szó egy könyvben, az engem biztosan érdekel :). Kíváncsian vettem hát kezembe Robin Maxwell könyvét, melyben a géniusz, Leonardo édesanyjának történetét írta meg a maga megszokott módján.


    Caterina 14 éves lány, aki Itália Vinci nevű falujában él édesapjával, aki patikus és nagynénje segédkezik a nevelésében. Apja, Ernesto titokban alkímiával foglalkozik és kislányként Caterinát is tanítani kezdi. A lány megtanul görögül, latinul és héberül, az egyház által eretneknek kikiáltott szövegeket és könyveket olvas, ill. apja által megismeri a különböző gyógynövényeket is. A lány nem szereti kortársait, egyáltalán nincs ínyére a rá váró sors, mi szerint hamarosan férjhez kell menni és egyszerű háziasszonyként és családanyaként kell élnie majd az életét. Legszívesebben gyógynövényeket szeret gyűjteni, hiszen közben szabadon kószálhat a mezőn. Itt találkozik először Pieróval, az egyik nemesi család jegyző fiával. A fiú megígéri a lánynak, hogy másnap beszél Ernestóval és a saját apjával is. Caterina izgatottan várja Pierót, aki csak nem akar megérkezni, és hamarosan megtudja a szörnyű hírt: a zsarnok családfő visszaküldte fiát Firenzébe. A lány kiborul, és hamarosan újabb sokként éri, hogy gyermeket vár. A gyermek meg is születik, azonban a gátlástalan "nagypapa" elviteti a kis Leonardót. Néhány nappal később azonban Caterina megjelenik a házukban, mivel tudomására jutott, hogy a gyermek nem hajlandó elfogadni a szoptatós dajkáját, így beköltözhet gyermekével a pajtába. Néhány évvel később vissza kell térnie apjához a patikába, azonban titokban továbbra is találkozhat imádott fiával. A gyermek rajztehetsége hamar megmutatkozik, így apja közbenjárására Firenzébe költözik Andrea Verrocchio műhelyébe inasként. Caterina nehezen viseli fia távollétét, így hamarosan Firenzébe költözik, de nem akármilyen módon...

Firenze a 15. században

   A regény végigkíséri szinte Caterina egész életét, fia pályafutását és Firenze történelmét.
Robin Maxwell egy hatalmas mesét szőtt Caterina alakja köré, akit rögtön a regény elején megkedveltem, aztán a következő néhány oldalon már inkább a Szex és New York Samanthája jutott eszembe. Hogy miért?

"Felálltunk, megigazgattuk a hajamat és a ruhámat, hideg vizet locsoltunk Piero kulacsából az orcámra, hogy ne úgy nézek ki, mint aki egész délután nála tíz évvel idősebb férfival hempergett."

    Később persze Samantha Caterina visszanyerte a szimpátiámat, igazi, odaadó édesanyaként viselkedett, aki bármit hajlandó megtenni imádott fiáért.

   Ahogy már említettem, a regény sok-sok évet felölel, így rengeteg történelmi eseményt és személyt felvonultat, melyek között nagyon sok a tévedés (de ezekről később). Robin Maxwell előszeretettel használ olasz szavakat és kifejezéseket - több-kevesebb sikerrel -, különösen a cazzo a kedvence, ami szerény véleményem szerint sehogy se illik a regény stílusába. Szándékosan linkeltem a szó jelentését, mert ez az egyetlen jelentése, és eddig sem volt jellemző a bejegyzéseimben a vulgáris szavak használata, most sem lesz másként.

   Ettől eltekintve, a szórakozást, az izgalmat a regény végig garantálja, és akit nem érdekelnek és nem zavarnak a folyamatosan felbukkanó tévedések és pontatlanságok, jól fog szórakozni és ne is olvassa el a következő bekezdést.

Robin Maxwell: Signora da Vinci
Fordította: Stefanovits Péter
464 oldal
Tericum Kiadó, 2010
3570 Ft


Lássuk, hát azokat a bizonyos pontatlanságokat. 
!!!Vigyázat, CSELEKMÉNYRÉSZLETEZÉS következik!!!

  • Leonardo "édesanyja, Caterina fiatal parasztlány volt a városka egyik előkelő családjának szolgálatában." Azaz véletlenül sem a patikus lánya volt.

  • A regényben Leonardo  12-13 éves, amikor Firenzébe kerül, nos, valójában 17 éves volt ekkor.

  • Leonardo és Caterina az egyik firenzei sétájuk alkalmával sfogliatellét esznek (ez a mi túrós batyunknak megfelelő sütemény kb.), amit azonban csak a 17. században találtak fel.

  • Botticelli ekkoriban (az 1470-es években) mutatja be a Venus születése c. képét, amit minden forrás szerint 1485 körül festett.

  • Caterina és Lorenzo de' Medici a híres család francia kertjében sétálgat. A francia kert a barokk kor találmánya, azaz megint "csak" cirka 200 év a tévedés. Nem véletlenül hívják a francia kertet barokk kertnek is.

  • Lorenzo egy beszélgetésük alkalmával Firenze cappa della bottega-jának nevezi, azaz üzletvezetőnek. Nos, az Akadémiai Kiadó olasz-magyar szótára az alábbi jelentéseket írja a cappa cikkszóhoz:
  • 1. csuklyás lovagi köpeny; kürtő, bolt(ozat)
  • 2. fésűkagyló
  • 3. k (a hang és a betű kiejtve); a görög kappa
  • Robin Maxwell összekeverte Gizikét a gőzekével, a cappa helyett a capo a megfelelő szó, ami fejet, főt jelent átvitt értelemben is.

  • A Mediciek elleni összeesküvés nem Mennybemenetel napján (ami Húsvét után van 40 nappal), hanem 1478. április 26-án történt. Mennybemenetel napján temették el a meggyilkolt Giulianót.
       
        További nem létező olasz szavak:
  • consiglieres, signors  -> az olaszban véletlenül sem az s a többes szám jele, consiglieri és signori a megfelelő alak

  • scuse -> scusa vagy scusi helyesen, attól függően, tegeződnek vagy magázódnak a felek
  • A család al fesco ételét fogyasztja, ami al fresco, azaz friss. Ezek után nem is meglepő, hogy a regény elején a Buon giorno első szava franciásan bonnak íródott.
  • Az olaszban az angolul Juliaként írt női nevet Giuliának írják.
  • Továbbá szó esik Barabás keresztjének szilánkjáról. Tudtommal és a Biblia szerint is, a Pilátus által szabadon bocsátott Barabást nem feszítették keresztre, legalábbis a Bibliában nincs rá utalás.

  • A Harmincadik fejezetben a Savonarola által elfogott és kereszthez kötözött Benito (Caterina firenzei szomszédja), akit szöges korbáccsal vernek, a Negyvenegyedik fejezetben épen és egészségesen kerül elő. Tudtommal a  Savonarola által elfogatott és nyilvánosság elé vezetett embereket kivégezték.

  • Fernão Cabral, akinek hajóján Caterina a regény végén elutazik, 1492 körül halt meg, míg Caterina Savonarola halála (1498) után hagyja el Firenzét. A Wikipedián csak portugálul találtam adatot az állítólagos hajósról és abban a néhány mondatban, amit a Google fordító "lefordított", semmiféle utalás nem volt hajós múltra.

  • Végül a hab a tortán: nem tudom, rajtam kívül feltűnt-e valakinek, a borítón Raffaello La Velata (Fátyolos hölgy arcképe) szerepel, holott Leonardo is festett portrékat nőkről is
  •  
        Nem tudom, másnak is feltűnt-e, de mostanában divat lett a néhány évszázaddal ezelőtti itáliai környezetbe illeszteni egy-egy regény cselekményét (Pl. A Botticelli-titok, amit nem olvastam, de az egyik Moly értékelésében felsorolt néhány bakit belőle)  - amivel nem is lenne baj -, azonban a leírt események, kifejezések sokszor sántítanak.


    Hivatkozások:
    Wikipedia
    Herczeg Gyula - Juhász Zsuzsanna: Olasz-magyar szótár Akadémiai Kiadó, 2006
    A sfogliatelle története itt olvasható olaszul, itt pedig angolul.
    A bejegyzésben szereplő kép forrása
    Share:

    2011. április 15., péntek

    Szerelem és halál órája

             "Mikor belekezdtél, tudtad, miért fogsz küzdeni - rótta meg önmagát. - Most pedig pontosan a munkád ellen küzdesz. Ha nem tartod szem előtt, amit meg kell tenni, nincs reményed arra, hogy sikeresen végezd. A siker érdekében úgy kell felhasználnod ezeket az embereket, akiket szeretsz, mintha sakktáblán mozgatnád bábuidat.
    (...)
         Hasznos önvizsgálat. kiderült hát, hogy nem a saját sorsod foglalkoztat, hanem az asszonyé, a lányé és a többieké. Helyes. De mi történik velük, ha te nem állítasz be ide? Mi történik velük, hogyan éltek, mielőtt te idejöttél? Ezt vedd figyelembe! Nem vagy értük felelős, csak a feladat végrehajtása során. Golz adta ki a parancsot, nem te."


        Évekkel ezelőtt láttam a filmváltozatot, de csak képek maradtak meg belőle, így hát két héttel ezelőtt, amikor elkezdtem olvasni a regényt, úgy éreztem, teljesen fel vagyok készülve, "kihevertem" a Búcsú a fegyverektől okozta lelki megrázkódtatást.


       1937 májusában, a spanyol polgárháború (1936-1939) közepén találkozunk az amerikai Robert Jordan-nel, aki  az öreg Anselmóval éppen terepszemlét tart. Jordan azt a feladatot kapta, robbantson fel egy hidat, melyben az öreg és annak néhány társa lesz majd segítségére. A társak a hegyekben, egy barlangban rejtőzködnek. A vezetőjük Pablo; vele van felesége, Pilar; egy cigány, Rafael; néhány fiatalember és María, egy fiatal lányt, akit úgy vettek magukhoz, miután a fasiszták brutális pusztítást végeztek a lány lakóhelyén. Ez a maroknyi ember, a köztársaságért küzd. Robert Jordan pedig nem is gondolta volna, hogy ez a parancs örökre megváltoztatja az életét. Nem árulok el nagy titkot, hogy a fiatal amerikai és a lány egymásba szeret.

    "Golznak bizonyára mindez nem újság; s gondolatban bizonyára helyesli, hogy úgy kell átélniük két éjszakát, hogy egész életüket sűrítik belé - a mi életmódunk szűken méri az időt, a azt az időt, melyet nem kapunk meg, belé kell tömörítenünk abba, amit megkaphatunk.
      Nem rossz okoskodás. És mégsem hiszi, hogy Maríát csak a körülményeknek köszönheti. Bár az is lehet, hogy mindkettőjük életkörülményei együttesen lobbantották fel szerelmüket."


        Az alatt a néhány nap alatt, amit együtt tölt ez a csapat, közelebb kerülnek egymáshoz, bepillantást nyernek a másik életébe. Nagyon fontosak a szereplők visszaemlékezései, így ismerjük meg, mi történt velük korábban, mire képes az emberi brutalitás, ha háborúról és bosszúról van szó. Ezeknél a részeknél kellett félretennem, néha 1-2 napig pihentetni a könyvet, mert lelkileg annyira megrázóak voltam számomra, hogy nem tudtam volna továbbhaladni.Éppen ezek a visszaemlékezések segítik az olvasót, hogy összeálljon a kép
    .  
        In medias res csöppenünk a háborúba, fokozatosan ismerjük meg a szereplők jellemét és a harcok eddigi pusztításait. Miután letisztult a kép, nagyon szerettem olvasni, szépen haladtam, azonban Hemingway mindig  tartogatott valamit a tarsolyában, amivel újra letaglózott. Egy biztos: garantáltan maradandó olvasmányélményt nyújt ez a könyve is, mely szintén önéletrajzi ihletésű: az író 1937-ben tudósítóként az Alliance észak-amerikai újság megbízásából maga is részt vett a spanyol polgárháborúban.

       Egyetlen dolog zavart olvasás közben: Robert Jordan Mariat "nyulacská"-nak becézi, amivel nem is lenne semmi gond, az elején még aranyosnak is találtam, de amikor RJ minden mondatában ott volt a nyulacska, már az idegeimre ment.

        A bevezetőben említett filmváltozat 1943-ban készült Gary Cooper és Ingrid Bergman főszereplésével, melynek külön érdekessége, hogy Hemingway maga választotta ki a szereplőket.

        Egy jó tanács azoknak, akik még nem olvasták ezt a regényt: bár nagyon jó, de nehéz olvasmány, lelkileg megterhelő lehet, így érdemes rá felkészülni és a biztonság kedvéért párhuzamosan egy könnyedebb témájú könyvet is készenlétben tartani.




    Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
    Eredeti cím: For Whom the Bell Tolls

    Fordította: Sőtér István
    448 oldal
    Könyvmolyképző Kiadó, 2007
    3499 Ft
    Share:

    2011. április 12., kedd

    Vermeert játszani


       "VM tisztában volt azzal, milyen heves vita tárgyát képezi Vermeer ifjúkora, és úgy döntött, kihasználja a helyzetet. Ő lesz az, aki kitölti a réseket, ő teremti meg Vermeer művészi életének azt a részét, amelyről oly sok műkritikus képzeleg. Amikor ugyanis a delfti mesterről volt szó, a művészettörténészek úgy gondolták, övék a pálya, s nyugodtan szabad folyást engedhetnek kimeríthetetlen képzeletüknek. Ennek pedig az volt az oka, hogy Vermeer képeinek attribúciója körül hosszas vita folyt, műveinek időrendje csupán többé-kevésbé hihető feltevések eredményeként állt össze, és életrajzának nagy részét is teljes homály fedte."


          Feltételezem, hogy sokaknak a könyvet meglátva rögtön a híres festő valamelyik műve, főleg a Leány gyöngy fülbevalóval jut eszükbe, aztán Tracy Chevalier regénye és az abból készült film. Nos, tessék szépen elfelejteni a Leány gyöngy fülbevalóval c. könyvet és filmet, ugyanis a két regény teljesen más, bár Tracy Chevalier ezen regényét még nem olvastam. A Vermeer kettős élete dokumentumregény, amit 2009-ben Az év dokumentumregényének választottak, szerzője pedig egy olasz művészettörténész.

         Rögtön az első fejezetben a történet, pontosabban a bonyodalom közepébe csöppenünk: a Holland Biztonsági szolgálat tisztje 1945-ben kopogtat Han Van Meegeren (röviden csak VM) amszterdami otthonának ajtaján, ugyanis a festő az ellenség, egészen pontosan Hermann Göring kezére játszott egy Vermeer-képet. A kihallgatás folyamán VM bevallja, hogy ő festette a képet, amit nem akarnak neki elhinni.


    De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a szerző is visszatér a hamisító gyermekkorához. VM 1889-ben született, apja tanár volt (angolt és matematikát tanult), tipikusan az a fajta szigorú, csökkent látókörű ember, aki csak a saját hivatását becsüli valamire és minden mást időpazarlásnak, semmirevalónak tekint. Amikor felfedezte fia rajzkészségét, azonnal dühbe gurult, VM egyedül az édesanyjának köszönheti, hogy rajzolhatott. Később az egyik középiskolai tanára ismertette meg a XVII. századi németalföldi festészet nagy alakjaival, köztük Vermeerrel is. Látszólag fejet hajtott apja akaratának és építésznek tanult, azonban ekkor megnyert egy festőversenyt, ami végleg eldöntötte a kérdést. Hamarosan megnősült és a holland nagymesterek stílusában kezdett festeni. Igen ám, de a XX.  században Picasso és Dalí idején ez a stílus már elavultnak számított, így folyamatosan kapta a pofonokat. A számos kudarc után döntött úgy, bosszút áll a gyűlölt kritikusokon, akik csak borsot törtek eddig az orra alá.

    "És, ami a leghihetetlenebb: ezek a kontárok bitorolják a döntés végtelen hatalmát, ők nyilvánítják ki, van-e egy műnek esztétikai értéke. Ezeknek az arrogáns, hazug képmutatóknak a nevetséges véleményétől függ a művészek sorsa. Hitvány bűntársaikkal, a galériatulajdonosokkal együtt a kritikusok építik fel vagy rombolják le egy művész karrierjét: egy-egy festőt felemelnek és divatossá tesznek, miközben másik százat - akiknek a munkája semmivel sem rosszabb, mint a védenceiké - könyörtelenül megsemmisítenek. És ráadásul úgy tűnik, semmiféle bírálat nem hat rájuk, hiszen bármekkora szarvashibát követnek el is, a hírnevükön sosem esik csorba."

        Így hát VM megkezdi bosszúhadjáratát a gyűlölt művészettörténészekkel szemben.

       Természetesen a Vermeer-rajongóknak sem kell megijedniük, a nagy festő élete és számos műve terítékre kerül, sőt, Marcel Proust és a bevezetésben említett Hermann Göring is kap egy-egy fejezetet, de bepillantunk a holland művészettörténészek, a XX. századi műkereskedelem és Vermeer újra felfedezésébe is.

    Az emmauszi vacsora

         Talán Proust és Göring fejezetei kissé hosszadalmasra és alaposra sikerültek, de ezt elnézhetjük a szerzőnek, aki maga is művészettörténész, tehát nem a klasszikus értelemben vett író. Mindenesetre sok újat tudtam meg Proustról és a német marsallról, és éppen a Proust-fejezet hívta fel a figyelmemet egy régóta a polcomon várakozó könyvre A fogoly lányra (a regényben A fogoly nőként szerepel), melyben szintén fontos szerepet kap Vermeer egyik legismertebb képe a Delft látképe és maga Proust is nagy rajongója volt a festőnek.

       Egyetlen hibát találtam a regényben, ami nem tudom, a szerző vagy a fordító véletlen bakija-e: a második fejezet elején azt olvassuk, hogy VM a család harmadik gyermeke, a második fiú volt; majd később ezt írja:
    " Henricus van Meegeren (ti. az apa) például kénytelen volt személyesen visszarugdosni a szemináriumba második fiát, Hermant (...)." Ettől eltekintve, semmilyen ellentmondással nem találkoztam a könyvben és a Jegyzetben a szerző feltünteti a felhasznált legfontosabb  forrásait.

        Kedves művészet- és Vermeer-rajongótársak, ez a könyv valóban kihagyhatatlan, számos fontos dolgot tudhatunk meg a delfti mester és VM életéről, ill. a festészet kulisszatitkaiba is bepillantást nyerünk. Az olvasáshoz készítsünk elő egy albumot, melyben Vermeer-képeit azonnal kikereshetjük és esetleg Lukács evangéliumát sem árt készenlétben tartani a bibliai utalások miatt, bár a történeteket a szerző dióhéjban összefoglalja.

    Végül egy kis ízelítő a regényben említett Vermeer-képekről:




    Luigi Guarini: Vermeer kettős élete  
    Eredeti cím: La doppia vita di Vermeer
    Fordította: Todero Anna
    260 oldal
    Geopen Kiadó, 2008
    2890 Ft

    Van Meegeren oldala (angol)

    A bejegyzésben szereplő képek forrásai:
    VM fényképe
    Az emmauszi vacsora
    Share:

    2011. április 11., hétfő

    A Költészet Napja

               Kis hazánkban 1964 óta ünnepeljük április 11-én, József Attila születésnapján A Költészet Napját. E jeles alkalomból egy csokor verset hoztam, ill. először is a Születésnapomra c. JA-vers eredeti kéziratát. A képet a Wikipedián találtam.




    József Attila A Dunánál c. versét Kaszás Attila mondja el:



    A kivétel, ami erősíti a szabályt: Ágnes Vanilla József Attila születésnapjára írt dala:


     

    Az egyik nagy kedvencem: Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz, elmondja: Bitskey Tibor


     

    A Versmob csapata filmet is készített mára :)
    Share:

    2011. április 10., vasárnap

    Sorsüldözött szerelmesek

    LUJZA Hagyd abba! Ne tovább. Már a sejtelme is megijeszt annak, amit mondani akarsz!

    FERDINÁND Nem követelhetünk már semmit a világtól, miért kolduljuk a tetszését? Mit ér ott a merészség, ahol semmit sem nyerhetünk, de elveszíthetünk mindent? A két szemed éppúgy ragyog majd, ha a Rajna vagy az Elba tükrözi vissza, vagy akár a Balti-tenger. Ott az én hazám, ahol szabadon szerethetsz. Jobban érdekel a te lábnyomod a vad, homokos pusztában, mint idehaza a székesegyház. Nekünk nem hiányzik majd a városi fényűzés. Bárhol leszünk, felkél a nap és lenyugszik este - olyan színjáték ez, amely mellett elhalványul a legszárnyalóbb művészet is! Nem lesz templomunk, ahol Istent imádjuk? Minden éjszaka lelkesítő borzongással borul fölénk az ég boltozata, a hold prédikál nekünk, és velünk imádkozik a csillagok egész áhítatos gyülekezete. Beleunhatunk-e a szerelmünkbe, amikor egyetlen mosolyod elég élmény egy évszázadra, s mire megérteném, hogy miért könnyezel, már el is szállt az életem, mint az álom?

    LUJZA És nincs egyéb kötelességed, csak a szerelmed?

    FERDINÁND (átöleli) Az a legszentebb kötelességem, hogy te nyugodt légy. 


       Mivel megint Hemingwayt olvasok és újra előtérbe kerültek a háború borzalmai (hamarosan írok is róla), gondoltam, jó választás lesz az Ármány és szerelem. Igazuk van azoknak, akik csak a címet hallva, rögtön egy latin-amerikai szappanoperára asszociálnak, pedig ez a dráma nem az. Az elején nem is csalódtam, jókat mosolyogtam, azonban hamarosan szembesültem azzal, hogy ez bizony nem egy könnyed kis vígjáték, hanem egy igazi dráma.

       Miller, aki muzsikus és zenetanár megtudja, hogy az egyik német fejedelem első miniszterének fia (ez tényleg szappanoperába illő leírás :P) és a lánya, Lujza egymásba szeretett. Hogy ne érje szó a ház elejét, éppen azon vitázik a feleségével, hogyan adhatná ki az addigi tanítványa (az udvarló) útját. Közben a miniszter is tudomást szerez a fiatalokról és fiát mindenáron meg akarja menteni a rangon aluli házasságtól, ezért a herceg kegyencnőjével, Lady Milforddal igyekszik összeboronálni, pontosabban kész tények elé állítja a fiát. Természetesen ezek az események még hatalmas bonyodalmakhoz vezetnek az érintettek életében...

    Bánfalvi Eszter és Hollósy Frigyes a Nemzeti Színház előadásában
     
        Bevallom, a Második felvonás után félretettem egy időre, mert ott esett le, hogy nem komédiával van dolgom. A pihenő azonban jót tett, és lelkileg valamelyest felkészülve tegnap végre befejeztem a drámát. Az érzéseim kicsit vegyesek vele kapcsolatban, de az biztos, nem célszerű Hemingway-jel párhuzamosan olvasni, ugyanis a sok dráma megfekszi az ember gyomrát. Mindenesetre örülök, hogy elolvastam, és ahogy már említettem, nem kell megijedni, nem szappanoperába csöppenünk. A szerelmi bonyodalmak mellett bepillanthatunk a korabeli német emberek életébe is.

        A drámát jelenleg a Nemzeti Színházban játsszák, a következő előadás jövő szombaton (ápr. 16.) lesz. 

       Kukacoskodás a fordítással kapcsolatban: engem kifejezettem zavart, hogy Lujzát Vas István magyarosította, azaz Miller Lujzaként emlegetik, míg Lady Milford megmaradt Emília Milfordnak. 
    Mivel a PopulArt füzeteket kb.: wc-papírra nyomtatták, így nagyon sok helyen az aktuális szövegen látszik a mellette lévő oldalon lévő szöveg, azaz olykor ki kell silabizálni, hogy mi is van odaírva.




    Friedrich Schiller: Ármány és szerelem
    95 oldal
    Fordította: Vas István
    Interpopulart Kiadó, 1995 
    A dráma a MEKen, ill. megtalálható az Európa Diákkönyvtár Három dráma c. kötetében a Tell Vilmos és a Don Carlos mellett.
    596 oldal
    Európa Kiadó, 2010
    1100 Ft
    A színházi előadás képeinek forrása a PORT.hu.
    Share:

    2011. április 2., szombat

    Kérjük a folytatást!


    FFG kért a többiektől segítséget és én is csatlakozom.

    Rob Thurman Éjvilág c. regénye itthon sajnos nem érte el a várt sikert, így hiába készült el a történet  folytatásának fordítása, a Holdvilág, a kiadó pénzhiány miatt nem tudja megjelentetni. Azonban ha a megmaradt 500 példányból sikerült 250-300 darabnak gazdára találnia augusztusig, úgy a Tuan Kiadó meg tudja jelentetni a második részt. Hogyan lehet segíteni? Egyszerűen csak meg kell vásárolni az Éjvilágot az lejjebb felsorolt könyváruházak valamelyikében, de előbb néhány információ a könyvről:


    Rob Thurman: Éjvilág - A szörnyetegek nem viselik túl jól a csalódást...
    Fülszöveg:
    Szörnyek járnak közöttünk. Mindig is itt voltak és itt is lesznek mindörökké. Azóta tisztában vagyok ezzel, amióta az eszemet tudom, ahogy azzal is, hogy én is egy vagyok közülük...

    ...Részben, legalábbis.

    Üdv New Yorkban! Ahol egy troll lakik a Brooklyn híd alatt, egy kobold a Central Parkban, és egy gyönyörű vámpír az Upper Esat Side egyik manzárdjában - és ez csupán a kezdet. Persze a legtöbb halandó ember tökéletesen vak marad a természetfelettiek éjszakai életére, de Cal Leandros csak félig ember.

    Apja sötét vérvonala rémmesékbe illő - és most ő és az egész másvilági fajtája Cal nyomában lohol. Vajon miért? Cal eddig nem igazán akart annyi ideig egy helyben maradni, hogy megtudja a választ.

    Féltestvérével együtt idáig sikerült egy lépéssel az üldözőik előtt maradniuk, de most Cal apja ismét rájuk bukkant. Cal számára most végre kiderül, hogy mit akarnak, mit akartak tőle mindig is. Ő a kulcsa ördögi tervüknek, hogy a Földön elszabadítsák a Poklot. Cal életének legkeményebb küzdelmében a tét az egész emberiség sorsa...

    346 oldal
    Fordította: Takács Gergely
    Tuan Kiadó, 2008
    2690 Ft

    A könyvet az alábbi helyeken lehet megvásárolni:
    Könyvudvar: 590 Ft(!!!)

    Az alábbi árak kizárólag az internetes rendelésekre vonatkoznak!
    A kiadó honlapján: 1345 Ft, ill. Horror-csomagban 2 másik könyvvel együtt 2490 Ft
    Könyvtündér: 1143 Ft
    Békéskönyv: 1145 Ft
    Seven Books: 2018 Ft
    Könyvnet: 2018 Ft
    Könyvország: 2125 Ft
    Books.hu: 2206 Ft
    Molybolt: 2286 Ft
    Alexandra: 2287 Ft - lehetőség van ingyenes átvételre bizonyos boltjaikban
    Libri: 2556 Ft (ha valaki törzsvásárló és elérte a megfelelő szintet, 2287 Ft-ért veheti meg) - bármelyik boltjukban ingyenesen átvehető
    Líra: 2421 Ft - a boltjaikban ingyenesen átvehető
    Ababook: 2287 Ft
    Bookline: 2287 Ft - holnapig minden rendelést ingyen szállítanak!!! A Bookline Boxokban ingyenesen átvehető.
    Share:

    Április, a művészet hónapja

    Miközben a többiek lelkesen az új szerzeményeikről írtak, addig én úgy döntöttem, inkább az elmaradásaimmal foglalkozom és ezennel Április nálam hivatalosan is a művészet hónapja lesz. Elég csak megnézni azt a négy könyvet, amit olvasni fogok.


    Mellettük igyekszem a Várólista Light-ról is elolvasni valamit, ill. beiktatni egy-egy drámát, színművet és magyar művet is. Remélem, az idő ilyen szép lesz és lehet kint is olvasni :). Tavaszra és olvasásra fel! :)

    Share:

    2011. április 1., péntek

    Túl az Óperencián


    "Harriet kérte a férjét, hadd menjen vele. Belécsimpaszkodott, könyörgött – ő, aki máskor sosem jajgat, sosem panaszkodik, akinek olyan tartása van. De Harriet vágyott a szokatlanra, az ismeretlenre. Gyerekkorában úgy érezte, ez az,a mire vár, ezt látta az álmaiban s az ég hatalmas sötétségében is: valami vadregényes világot, amely kívül reked az általa ismertek tartományán. És most beleborzongott, hogy kőből és földből házat építhet, ablakot és ajtót vághat bele, kéményt meg tetőt rakhat rá a rossz idő ellen, és beköltözhet. Látni akarta, ahogy a semmiből egyszer csak testet ölt. Meg akarta tanulni, hogyan kell a vályoghoz agyagot dagasztani és összeaprítani a sárga sédbúzát. A két keze munkáját akarta látni mindenben. Ha sokáig tart, akkor is. Ha a bőre leég a nyári hőségben, akkor is. Ha minden egyes feladatot úgy kell megtanulnia, mint egy gyereknek, akkor is. Tizenkét évig volt nevelőnő. Átkelt az óceánon, hogy eljusson erre az új helyre, de ennél is tovább akart jutni: a vadonba."


        Amikor először a kezembe vettem a könyvet, azt gondoltam: "hú, de gyönyörű." A belső borítón elöl és hátul is egy korabeli térkép található, ráadásul könyvjelzőként egy kék selyemszalagot is találtam benne. 

       1864-ben Angliából érkezik Új-Zélandra egy jobb élet reményében Joseph Blackstone a feleségével, Harriettel és édesanyjával, Liliannel.  A férfi súlyos titkot hozott magából, míg feleségének elege lett a nevelőnői munkájából, így a költözés mellett döntöttek. Egyedül Lilian, Joseph édesanyja nem tudja és nem is akarja megszokni az új helyet. A férfi vályogból házat épít az Isten háta mögötti területen, miközben a nők a közeli városban, Christchurch-ben szállnak meg, majd elfoglalják közös otthonukat. Harriet a néhány állatukkal és a veteményeskertjével van elfoglalva, míg Lilian az útközben összetört porcelánját igyekszik összeragasztani és sehogy sem tetszik neki ez az új hely és élet. Egy viharos téli éjszaka hatalmas pusztítást végez Blackstone-ék, ezért Harriet elindul a folyó túloldalán élő Orchard családhoz, Joseph pedig nem messze a házuktól aranyport talál és rögtön terveket sző... Ez a felfedezés sorsdöntőnek bizonyul...

    "– Az embereket megváltoztatja a kor, amelyben élnek, ennyi az egész.

    – Lehet, hogy ennyi az egész – felelte Lilian –, de az éppen elég."


         Az egész regényt áthatja egy különös, misztikus hangulat, amit csak erősít a különös hiedelmek leírása és felbukkanása. Az írónő folyamatosan fenntartja a figyelmet és fokozatosan bontakoztatja ki Joseph súlyos titkát, amire egy idő után már következtetni lehet, aztán hatalmas döbbenetet éreztem, amikor kiderült, mi is történt. 

         Joseph a múltja elöl menekül, bízik az arany által ígért gyors meggazdagodásban, míg az anyja a múltjában él. Harriet egyedül az Angliában maradt  apjával tartja a kapcsolatot, neki gyűjtöget mindenféle apróságot és ír leveleket, míg Joseph el van a saját világában. Joseph egyértelműen nem nyerte el a szimpátiámat, míg Harrietet az első pillanatban megkedveltem, tetszett a kitartása, a határozottsága, hogy "tartása van."
    Bevallom, korábban nem igazán érdekelt az aranyláz és a sok hűhó, amit kiváltott, azonban Rose Tremain annyira hitelesen és jól írja le, hogy minden előítéletemmel leszámoltam az aranylázzal kapcsolatban. Megismertem, milyenek voltak ezeknek az embereknek a mindennapjai, micsoda küzdelmet folytattak a természettel, egymással, sőt, saját magukkal is. 

         Engem meggyőzött az írónő, remélem, hamarosan újabb könyve is megjelenik magyarul. Aki szereti a komoly történeteket, amelyekben jelen vannak az érzelmek, a történelem, a babona, ne hagyja ki, nem fog csalódni ;).

    A regényben sokat emlegettet sédbúza, egészen pontosan ez erdei sédbúza

    Rose Tremain: Színarany  
    Fordította: Mesterházi Mónika
    420 oldal
    3200 Ft

    Néhány helyen még a régi borítós kiadás kapható
    Share: